Ideje lenne már megírni az élménybeszámolót erről az eseményről is, mi…?

Bevallom, kicsit sokáig tartott, míg rendszereztem magamban az élményeket, tapasztalatokat, nem utolsósorban a több órányi videofelvételt és rengeteg képet, melyet a helyszínen készítettem. Nem is igazán a mennyiség miatt, inkább csak… mert olyan felemásra sikerült ez az egész esemény, holott annyira vártam.

Már jó előre, év elején beadtam a szabadság-igényemet a Comic Con hétvégéjére, mert előre megváltott jegyem volt rá, és nem akartam, hogy az utolsó pillanatban bezavarjon valami, és ne tudjak elmenni rá. Jól is alakult a dolog, előtte is és utána is szabad voltam, így úgy döntöttem, kényelmesebb még péntek délután-este felutazni, szállást foglalni, és másnap, szombaton kényelmesen csak egy kis hátizsákkal végigtrekkelni a rendezvényt, mint hogy egy nehéz táskát (vagy gurulós bőröndöt) cipeljen magával az ember. Mint kiderült, volt a helyszínen ruhatár (600 Ft-ért egy napra), ami nem sok pénz, így egy éjszakát épp meg lehetett volna spórolni, mégis jobb ötletnek bizonyult ez így. Egy olyan hotelben szálltam meg, ahol már egyszer korábban is, bár nem szívesen, mert a 8. kerületben van, és igaz, hogy a Keletitől csak 10-15 perc sétára gyalog, de nem szívesen mászkáltam azon a környéken. Koszos, mocskos, a hotel körül folyton részeg emberek ólálkodtak, hangoskodtak, italoztak, egymással kötekedtek, az egyikük konkrétan leállt a nyílt utca közepén és letolta a gatyáját, hogy lehugyozza az előtte álló hirdetőoszlopot, míg az emberek ott álltak konkrétan a villamosra várva. Gusztustalan volt. A másik hotel, ahol inkább szeretek megszállni, teljesen foglalt volt, így nem igazán volt más választásom, ár-érték arányban ez volt az, ami belefért a költségvetésbe. Az már kevésbé, hogy a Keletibe megérkezve olyan monszunszerű eső fogadott, hogy esernyő ellenére mindenem elázott (a cipőmnek kellett 2 nap, hogy kiszáradjon), de a táskában hozott, másnapi ruháim, pizsamám is elázott, így a légkondival próbáltam szárírgatni mindent, hogy egyáltalán legyen mit felvennem…

Miután megérkeztem, elszaladtam a közeli Lidlbe, hogy bevásároljak vacsorára és másnapra. Jól emlékeztem rá, milyen elmebeteg árak voltak már tavaly is az ételudvarban (kb. 1500 Ft volt egy csenevész hotdog, amiből kb. meg kell enni vagy 2-3-ot, hogy egyáltalán azt mondhassa magáról az ember, hogy jól is lakott pár órára). Így vettem magvas zsömlét, felvágottat, zöldséget, vajat, és szépen szendvicseket csináltam mindkét napra. Úgy voltam vele, legalább ezen spóroljunk, hátha meglátok valamit, ami megtetszik és meg is akarnám venni (végül nem vettem semmit 🙁 ).

Szerencsére mindkét nap rendkívül jó idő volt, és így is készültem, legginggel, ruhákkal, kényelmesen, ennek köszönhetően mind a villamosút, mind az a kb. 20 perces séta a bejáratig kellemesen telt. Mivel csak normál jegyem volt és nem prémium vagy VIP, nekem és minden más mezei látogatónak 10-kor nyitották a kaput, az előbbieknek azonban már egy órával korábban be lehetett menni. Jobbnak láttam korán odaérni, hogy ne kelljen sokat sorakoznom, és ne maradjak le emiatt esetleg valamilyen tervezett programról. Mire odaértem, már így is állt egy kisebb, 100-150 emberből álló sor, de viszonylag így is szerencsésnek mondhattam magam, mert olyan negyed órával korábban elkezdték a beléptetést, hogy mégse a tűző napon kelljen mindenkinek álldogálnia. Az amőba alakú “elosztó” épületben megkapta mindenki a karszalagját vagy akkreditációs kártyáját, pontban 10-kor pedig mindenkit elkezdtek átengedni a kapukon.

[Peach hercegnő érkezik]

Hirtelenjében nem is tudtam, merre induljak. 3 nagy csarnokba voltak szervezve a programok, és mindenhonnan rengeteg mindent felírtam magamnak, amit meg kellene nézni vagy hallgatni. Elindultam felfedezni a fő csarnokot, ahol a nagyszínpad (“Mastercard Színpad”), az árusok és az artist alley, a képregényes színpad, a Cinema City sarok és ülönböző Star Wars-kiállítások vártak az érkezőkre. Kicsit olyan volt, mint belépni egy másik világba. A tavalyihoz képest nagyobbnak tűnt, több árussal (ellenben sokkal kevesebb nemzetközi kiadvánnyal), hasonlóan sok kézműves pultjával. Kicsit a Star Wars Celebration Europe rendezvényére emlékeztett, melyen Essenben jártam egy jó évtizeddel korábban, de ez szerintem főleg annak tudható be, hogy minden kétséget kizáróan a Star Wars dominanciája volt érezhető: modellek, makettek, életnagyságú figurák, kompletten megépített díszletek, jelmezes felvonulások mindkét nap… Mind-mind azt jelezték, hogy az animés közösség mellett ez a legnagyobb és legtöbb embert megmozgató és bevonzó franchise az országban (amivel nincs is semmi baj 🙂 ).

Az animés artist alley-n általában csak végig szoktam menni vásárlás nélkül, mert nem mindig értek egyet az ott látható elképzeléssel, hogy bizonyos eladók hivatalos sorozatokhoz gyártott fanartokból készült printekkel matricákkal, animés kitűzőkkel, pólókkal, táskákkal, bögrékkel, stb. kereskednek, amikhez nem feltétlenül rendelkeznek licenszjogokkal. Akik a saját, eredeti munkáikat árulják, azokkal nincs bajom. Rajtuk kívül ezúttal igen sok 3D nyomtatással és figurafestéssel foglalkozó csapat is képviseltette magát, őket jobban megnéztem magammal (hisz nekem is ez a hobbim), megnézegettem a munkáikat, áraikat. Több fénykard-replikákat is forgalmazó cég is jelen volt, aminek az itthoni elterjedésén kicsit meg vagyok lepődve, mert külföldön egymást érik az újabb és újabb, replikás webshopok (melyeket olykor neves Youtube-tartalomgyártók is felkarolnak, lásd pl. Star Wars Theory). Nem tudom, ezek mennyire hivatalosak és mennyire nem, hogy a Disney és Lucasfilm pl. áldását adja-e ezeknek a gyártására és forgalmazására (és azért kerülnek többtízezer, nem ritkán százezer forintokba) vagy ez is amolyan feketén árult dolog. Jól néznek ki nagyon, nem mondom, csili-vili mindegyik és szépen világítanak meg zúgnak, de max fali lámpának tudnám elképzelni őket (de annak nagyon!). Addig is… a saját fénykardjaimat inkább kinyomtatom és kifestem magamnak (olcsóbban). 🙂

[az első ilyen munkám – Quinlan Vos fénykardja]

Azért is voltam bajban, hogy hova menjek és mit nézzek meg először, mert annyi féle program volt. Ahogy a neve is elárulja, eredetileg ez egy képregényes kultúrát megcélzó esemény volt, melybe nyugaton a szuperhősfilmek elterjedésével begyűrűzött természetesen Hollywood és a film- (és sorozat-)készítés világa is. Keleti képregénykultúrát illetően a manga természetesen szintén évek óta jelen szokott lenni, így nem volt meglepő, hogy itthon is ez lesz (talán csak az, hogy a keleti képregények mennyire alulreprezentáltak). A fő csarnokban így a filmes, képregényes, magyar filmgyártáshoz kapcsolódó előadásokat tartották, míg a jobb oldali, hatalmas melléképületben a Board Game Expo kapott helyet. Nem árulok zsákbamacskát, engem rendkívül meglepett, hogy ez milyen irdatlan mennyiségű embert bevonzott, legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy a társasjátékos, asztali szerepjátékos, kártyajátékos közösségnek Magyarországon ekkora bázisa van. Nők, férfiak, gyerekek, fiatalok és idősebbek, azaz mindenféle demográfia jelen volt, és konkrétan egész nap csak játszottak. Elképesztően menő. 🙂 Rajtuk kívül abban a csarnokban szinte nem is fért el más, így oda ritkán mentem át, max. azért, hogy a mosdók folyosóján árválkodó konnektorból kicsit lopjam az áramot és tölthessem a nálam lévő telefont.

[ők mind játszottak!]

A harmadik, azt hiszem, B csarnokra keresztelt, nagy épületbe volt aztán zsúfolva a “minden más”: a gamer, konzol és videojátékos sarok és (számomra érthetetlen) e-sport színpad, a cosplay színpad (ahol mindkét nap a versenyeik zajlottak, kiegészülve animés témájú előadásokkal), mögöttük pedig a koreai részleg húzódott. A Comic Connal egybekötve ugyanis nemcsak a már említett Board Game Expót rendezték meg, hanem a koreai kultúrát ünneplő KoreaON nevű eseményt is, ami 2 napon keresztül ilyen témájú előadásokkal, zenés és táncos bemutatókkal várta a látogatókat. A koreai szépségápolási termékekket forgalmazó The Box and Beauty is jelent volt egy nagyobb standdal, a nyíregyházi Ázsia ABC is (egész jó árakkal!), azaz akit a gasztronómia vagy a kbeatuty érdekelt, az is bőven be tudott vásárolni. Tradicionális játékokat, kalligráfiát és festést is ki lehetett próbálni, azaz ők is igyekeztek mindenféle korosztályt megszólítani. Az ország több, hagyományőrző, tradicionális koreai táncegyüttese (Manwol, Nawoul, Mugunghwa) is fellépett, akárcsak a Noremoa kórus és a Minduelle hangszeres együttese.

[Noremoa kórus]

Az igazán nagy durranás azonban a Maytree nevű acapella kpop formáció meghívása és fellépése volt.

[tilos volt őket fotózni, de bűnöztem]

Kicsit… nem is tudom. Furák voltak nekem. Korábban még nem hallottam róluk, így az újdonság erejével hatottak rám. De valahogy úgy éreztem, az acapella nem az én műfajom, legalábbis nem ez a változata. Zenei kíséret nélkül borzasztó nehéz énekelni, komoly énektudásra, képzettségre van szükség hozzá, amit konkrét dalok közben sikerült is bizonyítaniuk. Épp ezért éreztem… szerencsétlennek a többi produkciójukat, mikor csak áriáztak, beatboxoltak, pam-pa-pam-oztak különböző népszerű, popkulturális dallamokat (pl. Marvel– vagy Star Wars főcímdalokat). Viccesnek vicces, de kevés művészi értéket éreztem mögöttük. De lehet, hogy csak velem van a baj.

Az biztos, hogy a KoreaOn programjai közül sikerült a legtöbbet megnéznem. A táncos előadások csodaszépek voltak, mint mindig, igaz, a Manwollal jól kiszúrtak, ugyanis az első táncuknál (melyet a Moonlight Drawn by Cloudsból Raon táncának zenéjére adtak elő) kétszer is elrontották a dallam indítását, egyszer pedig, mikor már a produkció egyharmadánál jártak, valami nagyon hangos zörej tört fel a hangszórókból, megszakítva az ő zenéjüket, és jól megrémisztve a közönséget. Nem hazudok, nagy elkeseredést láttam a hölgyek arcán a színpadon, mintha már-már a könnyek szélén álltak volna, amin abszolút nem csodálkoztam volna. Szerencsére a közönség tapssal igyekezett lelket ölteni beléjük, és utána újrakezdhették a táncot, ami végül csodásan sikerült.

[a bátor hölgyek]

A képregényes programok nagyon érdekeltek, hisz nem titkolt vágyam egyszer eljutni olyan szintre, hogy magam is képes legyek akár csak egy pár oldalas szösszenetet, one-shotot vagy később akár hosszabb művet is produkálni. Több olyan magyar alkotót is meghívtak, akik jelenleg is nemzetközi szinten dolgoznak, így kíváncsian vártam az ő előadásaikat, beszélgetéseiket. Felemásnak éreztem kicsit viszont, amit belőlük kaptunk, és valahogy úgy tűnt, még ködösebbé vált ez a szakma. Egyrészt számomra a képregény (és manga) szó hallatán emberábrázolás ugrik be rögtön, és furcsállom, hogy absztrakt, szörnyes vagy állatos szereplőkkel készülő képregényeknek is lehet piaca, főként nemzetközileg. Jó lett volna megtudni, mit gondol erről a szakma, melyiknek van nagyobb megbecsültsége, mivel érdemesebb egy kezdőnek próbálkoznia. Ugyanígy furán vette ki magát, hogy az egyik panel még dicsérte is a készre gyártott 3D elemeket (“3D assets”), amelyeket különböző rajzprogramok kínálnak, melyeket sok rajzoló csak beilleszt változtatás nélkül a munkájába, lerövidítve így az alkotói munkát (azaz nem ténylegesen ők rajzolják meg a házakat, autókat, stb. elemeket, hanem keresnek hozzá egy kész képet és azt használják helyette…).

A magyar filmes programokból is szerettem volna megnézni párat, de egy se sikerült. Animációs, filmtörténeti, maszkmesteri, zenés előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel készültek, amik tök érdekesen hangoztak, de mindig volt valami más, ami átfedésben volt, és amire jobban vágytam. És ez volt talán a Comic Con legnagyobb problémája idén. Hogy annyira zsúfolt volt az egész hétvége, a több mint 100 különböző programmal, hogy lehetetlen volt mindent érdemben megnézni, és az embernek erősen szelektálnia kellett, hogy a legtöbbet ki tudja hozni a két napból, és amire csak lehet, eljusson. Szombaton és vasárnap is közel 9-9 km-t gyalogoltam, míg egyik csarnokból a másikba rohangáltam, mert ugye véletlenül sem egy helyen volt minden, amit meg akartam nézni vagy hallgatni.

A nemzetközi, meghívott vendégek közül se tudtam mindenkire odaérni. Eric Robertset és a Harry Potter Padma Patilját, Afshan Azadot sikerült végigülnöm, de Deep Royt (Charlie és a csokigyár) már egyáltalán nem (ahogy egy külföldi képregényrajzoló paneljához se jutottam oda), Erick Avary-nak (Csillagkapu) is csak a végére értem oda (pedig nagyon értelmes, kedves úriembernek tűnt). Az animés programok jó része szintén elszaladt mellettem, de az ő cosplay-üknek amúgy sem én vagyok a demográfiája, erre már rájöttem. És ez tök gáz, mert nem abból kellene, hogy álljon egy ilyen rendezvény, hogy az ember rohangál, mint a mérgezett egér, nehogy lemaradjon valamiről. Ezeknek a fandomoknak abszolút van közös keresztmetszete, így viszont rákényszerítik az embert arra, hogy válasszon egyik vagy másik közül. És a hatalmas látogatói számot tekintve felmerül a kérdés, hogy mi lesz jövőre? Még több kiegészítő rendezvény fog beállni a Comic Con ernyője alá, hogy még sokszínűbb legyen a kínálat, és még kevesebb idő jusson arra, hogy az ember meg tudja nézni, ami ténylegesen érdekelné? Megfontolandó…

Összességében nem is igazán a programok okozták azt, hogy jól éreztem magam, hanem maga a tény, hogy hozzám hasonló érdeklődésű emberek közt lehettem, velük együtt tapasztalhattuk meg ezeket az élményeket, átadhattuk magunkat a rajongásnak, és kiszakadhattunk a hétköznapok szürkeségéből. Már csak ezért érdemes volt elmenni, és csak remélni tudom, hogy kapnak a szervezők visszajelzést azt illetően, min kellene a jövő évre javítani.