Kockaconon jártam.

Egy különleges hétvégét tudhatok magam mögött, melyet hozzám hasonló deviánsokkal sikerült eltöltenem, ami kellemes feltöltődést okozott a hosszú hetek sivár, munkával töltött mindennapjai után. Két állomása volt, az első egy figuragyűjtős találkozó, a második pedig maga a rendezvény.

A figuragyűjtői találkozóra szombat délután került sor, és egy Sailor Moon figura-kedvelő csoportban megismert rajongótársam, polgári nevén Yaten volt az, aki meghívott. Ők már egy összeszokott társaság, akik régebbről ismerik egymást, de mivel tudta, hogy én is elkezdtem a figuragyűjtéssel valamint figurafestéssel és -nyomtatással foglalkozni, gondolta, biztos szívesen elmennék én is közéjük. Így is lett! 🙂 Igaz, nálam elég újkeletű ez a hobbi, és részint az is szülte, hogy világéletemben vágytam arra, hogy animés meg filmes figurákat gyűjthessek, és persze festhessek, de sose volt meg hozzá az elhatározásom. A tavaly történtek után azonban úgy voltam vele, hogy egyszer élünk, de akkor éljünk úgy, hogy az örömet okoz, és belevágtam ebbe az új hobbiba. Lassan és kis lépésekkel persze, mert a kezdő kiadások (pl. a 3D nyomtató, és ahhoz szükséges, összes felszerelés) eleve nem olcsó mulatság. De szépen, kényelmes tempóban eljutottam oda, hogy most már van egy helyes kis munkaasztalom, ahová leülhetek dolgozni, vannak festékeim, sőt, megérkezett az airbrushom és hozzá a kompresszorom is, így immár nemcsak ecsettel tudok bohóckodni, hanem talán kicsit igényesebben is tudok majd dolgozni. Yaten maga is foglalkozik figurafestéssel, de nyilván sokkal profibb formában, mindig ámulok a megosztott munkáin, amit a facebookon szokott közzétenni.

Mivel mindkét programra a fővárosban került sor, foglaltam magamnak szállást az Oktogon közelében, legalább elkölthettem a SZÉP-kártyáról a rajta halmozódó pénzt. Lehetett volna kicsit tisztább a fürdőszoba, de összességében elégedett voltam, csendes is volt, az ágy pedig állati kényelmes, és akkor jöhettem-mehettem, amikor akartam, nem volt záróra vagy ilyesmi. Végre nem hajnalban kellett felkelnem az induláshoz, elég volt a 11:30-as vonattal mennem, és ezúttal már erre is elektronikusan vettem jegyet, nemcsak a tömegközlekedésre. Miért nem szólt nekem senki, hogy ezzel amúgy olcsóbb? Na mindegy… Maga a rendszer szépen, ablak mellé befoglalta nekem a helyet, aminek örültem is, annak már kevésbé, majdnem 20 perces késéssel sikerült csak indulnunk (és addig ott fagyoskodtunk a kurva peronon), mely végül egy 30 perces össz-késésre duzzadt, mire Budapestre értünk. A mellettem ülő, fiatal, orrkarikás csaj ráadásul úgy ült le és állt fel, mintha kb. láthatatlan lettem volna, pedig az utastársak ilyenkor legalább egy “jó napot“-ot vagy “viszlát“-ot azért az udvariasság kedvéért oda szoktak vetni egymásnak. De hát ezek a mai fiatalok… Az előttem ülő nő meg végig köhögte/krákogta az utat, na, gondoltam magamban, de jó is lesz, ha ezt elkapom a jövő hétre…

A késés miatt alig volt csak időm beesni a szállásra és gyorsan átöltözni, és már indulhattam is. De csak át akartam vedleni egy kicsit, hisz új társaságba megyek, mégsem akartam slamposan, farmerban beállítani. Úgyhogy felcsaptam egy hosszított felsőt meg egy jó vastag, bélelt harisnyát, hogy mégis egy kicsit csinosabbak legyünk, ami aztán amúgy tök felesleges volt, mert a helyszínen mindenki inkább kényelmesbe’ nyomta. De nagyon megszerettem közben ezt az együttest, és ez lesz mostantól a mászkálós cuccom, ha menni kell valahova. 20 éve nem volt rajtam olyan szoknya vagy hosszú felső, ami térdig vagy afelé ért volna, úgyhogy nagy szó, hogy fel mertem ilyet venni. Bár az is igaz, hogy megdolgoztam érte.

A figurás találkozó helyszíne egy kb. 5 percre lévő gémer bár, a Vault 51 volt. Nem vagyok egy bárba járós típus, ahhoz elég antiszociális vagyok, de ez a hely a magamfajta kockáknak készült: az emberek kártyázni, szerepjátékozni ültek be, vagy csak csevegni a hangulatos, science fiction- és popkulturális témakörbe illő díszletek és berendezések közé. Nagyon tetszett az indusztriális, neonfényes jellege, ahogy még a padló is fémesen kopogott, mint valami bunkerben vagy űrhajóban.

Yaten és az asztaltársasága a legalsó szinten foglalt helyet, és ahogy megérkeztem, félénken bemutatkoztam és leültem közéjük. Mindenki vitt magával egy vagy több, kisebb vagy nagyobb figurát, melyek már az asztalon sorakoztak. A találkozó tematikája az “állatvilág” volt, azaz igyekeztek olyan figurákat magukkal vinni, amiknek valamilyen köze volt az állatokhoz (pl. macskalány), vagy eleve állatok voltak. Nekem ilyen figurám sajnos nincs, de mivel most hétvégén indult el a foci vébé, gondoltam, ennek apropóján elviszem egyik legfrisebb szerzeményemet, a Captain Tsubasa – Rise of new champions c. játék gyűjtői kiadásához ajándékba adott Tsubasa-figurámat. Azért is döntöttem emellett, mert ez talán az egyik legmasszívabb figurám, aminek minimális volt az esélye arra, hogy útközben eltörjön, megsérüljön.

(sztárfotó készülőben)

Mivel nem ismertem senkit, sokáig csak ültem némán, mint egy rúd szalámi, néha-néha bekapcsolódva a beszélgetésbe. Aztán később jött egy lány, két fiú társaságában, velük már jobban szóba elegyedtünk, főleg, mikor kiderült a közös érdeklődés, a 3D nyomtatás és a Macross-imádat. Ezekről, valamint a Star Warsról jókat elértekeztünk, míg menniük nem kellett haza. A nap folyamán lecsúszott egy helyi hotdog, ami nem lett volna rossz, ha nem lett volna rajta felesleges, fokhagymás-tejfölös öntet, amitől kissé felfordult a gyomrom, de bevertem egy nagy korsó limonádét is. Este 8 után viszont elbúcsúztam a csapattól, mert kezdett leragadni a szemem, és amúgy sem akartam túl későn, a sötétben hazabotorkálni egy idegen város utcáin, még ha tudtam is, merre kell menni.

A szálláson kipakoltam a bőröndből, amit felcipeltem, melynek fele tartalma száraz kaja volt, hogy ne essek túlságosan kísértésbe, és ne akarjak mindenféle szemét gyorskajára ráfanyarodni. Mivel a hotelszoba képei alapján azt hittem, nem lesz hűtő/minibár a szobában, így a szokásos étrendemet a hétvégére félre kellett tennem (mert a hozzá való tejet nem tudtam volna hol tárolni), így vettem mindenféle alacsony kalóriás meg -szénhidráttartalmú rágcsát, mint kölesgolyó, puffasztott kukoricaszelet, meg kisebb kekszek. Ezeket elropogtattam este, ahogy másnapra összekészítettem a dolgaimat. Vittem magammal tabletet, hogy na majd azon filmezek este lefekvés előtt, hát persze, hogy erőm sem volt hozzá, hogy egyáltalán bekapcsoljam. Pedig még mangát is vinni akartam, hogy majd azt is olvasunk, ha unatkozunk, hát még jó, hogy nem pakoltam be azt is (nem is fért volna hova). A táska másik felét a plédem foglalta el, amit azért vittem, hátha hideg lesz a szálláson vagy gusztustalan az ágynemű, és legyen miben aludni. Kényelmesebb is volt, meg kell mondjam.

Miután kimerülten bedöglöttem az ágyba, hamar el is aludtam. Másnap korán készültem kelni (magamhoz képest legalább, ilyen istentelen órákban sose kelnék fel önszántamból). 10-kor kezdődött ugyanis a GeekCon a Ferencvárosi Művelődési Házban, és oda azért mégiscsak el kellett jutni. Nem akartam azt sem, hogy olyasmi legyen, mint a MondoConon, hogy elérnek bizonyos látogatói számot, és biztonsági okokból nem engednek be több embert, ezért szerettem volna hamar, kezdésre odaérni, és lehetőleg nem sokat sorakozni. Metrópótló busszal és egy jó negyedórás gyaloglással jutottam el a művházig, ahol már ekkor (fél 10) is egy jó 50 méteres sor állt. Hűvös volt és az eső is szitált, szóval alig vártam, hogy bejussunk. Sajnos itt is, mint minden más con során, megjelentek a szokásos alapítványozós hiénák: megállnak a con épületétől nem messze a kis mappájukkal, nyakpáncos névtáblájukkal, mosolygósan rád köszönnek, érdeklődnek, hogy te is a conra érkezel-e, mintha totál ők is a szervezőkhöz tartoznának, aztán elkezdik tolni az adománygyűjtős bullshitet, amibe biztos sikerül néhány tapasztalatlan látogatót belerángatniuk. Eddig nem volt olyan rendezvény idén, ahol a fővárosban ne találkoztam volna ilyen dögevőkkel. Fú, de gyűlölöm az ilyen csalókat.

Szerencsére a tényleges szervezők állati jó fejek voltak, mert szüntelenül jöttek ki hozzánk és tálcástul hozták a forró teát a kinn sorakozóknak, ami nagyon kellemes gesztus volt. A sor szépen gyarapodott, már kanyarogva is kiért az utcára, és érdekes volt látni a főként a 20+, de sok esetben inkább 30+-os korosztályt, szemben az anime conok jellemzően tinédzserkorú látogatóival. A beléptetés nagyon simán és gördülékenyen zajlott, negyed órával nyitást követően már bent is voltam, és szét is nézhettem. Vettem egy kis vásárfiát ajándékba az artist alley egyik standjánál, majd elmentem körülnézni a hivatalos eladók pultjainál. Rengeteg érdekes holmit találtam, melynek jobbára viszont nem én vagyok a demográfiája: voltak nagyszerű figurák marveles, DC-s sorozatokból, Star Warsból, Dragon Ballból, Narutóból, de mind ezek a gömbízületes, mozgatható-állítható figurák (action figure), és nem a fix “szobrok”, amiket csak kiraksz a polcra és gyönyörködsz bennük (kivéve a Dragon Ball esetében, amik szépek voltak ugyan, de rettentő drágák). Voltak képregények, elvétve mangák is, de meglepő módon jóval kevesebb, mint akár mondjuk egy MondoConon. A szervezők mondták később, hogy nem sokkal a rendezvény előtt az épület szerkezeti jellegéből adódóan néhány árussal le kellett mondaniuk a megállapodást, mert nem tudtak volna nekik helyet biztosítani, így lehet, hogy emiatt tűnt kevésnek a kínálat. A büfé is elég szerény volt, igaz, itt is bevertem egy hotdogot, és állati jól esett. Ázsiai ételek alig vagy egyáltalán nem voltak, mindössze apró rágcsák, mint pl. a Poki.

Ami feltűnt, az az, hogy a szervezők közül mindenki milyen kedves és segítőkész volt. A pénztárban meg a karszalag osztásakor mindenki nagyon kedélyesen segített meg válaszolgatott a kérdésekre, tartották az ütemtervet és így nem csúsztak a programok sem a kiíráshoz képest, ha bármi apró kellemetlenség felmerült, vagy csak pár percet várni kellett a következő előadóra, rögtön tájékoztattak minket az előadóteremben, és elnézést kértek. Szóval hiába volt ez az első ilyen, önálló GeekCon, nagyon igyekeztek mindenben a látogatók kedvére tenni. A staff nem volt bunkó, nem különcködtek (vagy legalábbis nem éreztették mindenki mással, hogy egy elit, külön állatfaj, akihez hozzászólni sem lehet, mint más rendezvényeken…), sőt, nagyon humorosan álltak az egész szervezéshez és annak lebonyolításához. Így ezek miatt bármilyen fura is ezt kijelenteni, a debreceni rendezvények kivételével ez volt a legjobb (fővárosi) con, amin idén szerencsém volt részt venni.

Nagyon tetszett a látogatók sokszínűsége, és azok érdeklődési körének változatossága. Képviseltette magát a Star Wars, a Star Trek, a játékrajongó közösség, de rengetegen érkeztek jelmezesen is, és nem csak azok, akik a cosplay-versenyen indultak. Volt Batman, Shazam, Star Trek legénységi tag, összeállt egy ötfős Power Rangers-csapat (amit szomorú volt látni Jason David Frank napokban bejelentett halála kapcsán, aki az eredeti, zöld harcos volt gyerekkorunk szeretett és máig a legfaszántosabb intróval rendelkező sorozatában, és csatlakozott a szintén idejekorán, tragikus hirtelenséggel elhunyt Thuy Tranghoz, aki az első, sárga Ranger volt), de rengeteg volt az animés és videojátékos, és volt egy gyönyörű jedinő is elképesztő fejdísszel és világító fénykarddal. És annyira jó volt látni, hogy teljesen természetes volt számukra a beöltözés, és hogy itt nem a magamutogatás volt a jellemző, mint a hagyományos animés conokon, hanem inkább a minőségibb, egyedibb jelmezekre fektettek hangsúlyt a készítők.

Miután kibámészkodtam magam, beültem az előadóterembe, ahol különböző programok vártak az érdeklődőkre. A nap egy nagyon érdekes és tartalmas előadással kezdődött, mely a Star Wars világából ismerhető Mandalore nevű bolygó történelméről szólt. Az előadó bevallottan nagyon izgult és csak most állt másodjára közönség előt, mégis rendkívül profin sikerült a tudását átadnia, és végig érdekesen tartania a mondanivalóját. Jó volt látni, hogy mennyire sokrétű ismeretekkel rendelkezik, nemcsak a könyveket, vagy csak a filmeket, vagy csak a képregényeket használta fel a prezentációhoz, hanem ötvözte azokat, és tényleg lehetett látni és érezni, hogy tudja, miről beszél.

Őt a Kagami-Ryuu Harcművészeti Egyesület bemutatója követte, mely nagyon nagy sikert aratott a közönség soraiban, többször is ráadást kértek a megjelent harcművészektől. A műsoruk végeztével az érdeklődök felmehettek hozzájuk a színpadra beszélgetni, és jó volt látni, hogy kicsik és nagyok, köztük fiúk ÉS lányok is egyaránt kíváncsiak voltak a tevékenységükre.

Őket a cosplay verseny követte, melyet egy Arconir nevű jelmezes rövid előadása és motivációs beszéde vezetett fel. Az úr az 50-es éveiben jár, és néhány éve csapta meg őt a cosplay szele, erről beszélt az egybegyűlteknek, hogy mire figyeljenek, mit tartsanak szem előtt, ha bele szeretnének vágni ebbe a hobbiba.

Maga a cosplay verseny érdekes volt, azt hiszem, most ültem végig ilyet először teljes hosszában. Annak ellenére, hogy néha bennem is megfordul annak gondolata, hogy milyen jó lenne beöltözni valaminek, belőlem hiányzik az a fajta exhibicionizmus, amit egy ilyen színpadi megjelenés megkövetel. Jelmezben még csak-csak elmászkálnék, de így ugrálni, meg tátogni, mint ahogy a versenyzők tették, nem hinném, hogy lenne türelmem. Két kategóriában hírdettek versenyt: amatőr és veterán, valamint craftsmanship és performance.

Voltak igazán gyönyörű jelmezek (Madoka, Ashoka, a musicalből a Kalapos), de a legtöbb előadást valahogy kínos volt számomra végignézni. Őrült futkározás, kalimpálás, vagy tétova fel-alá sétálás volt a legtöbb, megspékelve 1-2 jelmezhibával, amivel hirtelen nem tudtak a versenyzők mit kezdeni. Lehetett látni, kinek van már valamilyen jellegű tapasztalata, aki a megjelenésével eleganciát sugárzott a színpadról, és tudta, hogy érdemes az előadása alatt itt-ott pár másodpercre megállni, hogy pl. jól meg tudják nézni a jelmezét és akár kép is készülhessen róla, ellentétben azokkal, akik folyamatosan csak mozogtak, így se a jelmezt, se a sminket, de nagyon az arcjátékot se tudta szerintem a zsűri igazán jól megfigyelni.

Őket aztán egy fanfilmes bemutató és azzal kapcsolatos Marvel-kitekintő követte: egy tinédzserkorú testvérpár a kovid ideje alatt elkészítette első filmes projektjét, a Pókember karanténbant, melynek ezen a conon volt a bemutatója. Lehetett érezni rajta a fiúk igyekezetét, de szakmai tapasztalatainak (pl. színészet) hiányát is, ami miatt a jó 40 perces film helyenként vicces, több helyen inkább kínos volt, de talán volt benne némi önirónia is. Mindenesetre bátor próbálkozás, amiből a fiúk biztos rengeteget tanultak. A közönség mindenesetre jól szórakozott.

A hosszabb programok közt beiktattak a szervezők pár kérdéses kvízversenyeket is, mely nem igazán volt átgondolva, és a konferanszié sem volt igazán a helyzet magaslatán (szemmel láthatóan lámpalázas volt, és kínosan heherészett). Úgy olvastam, hogy ezt többen szóvá tették, és a szervezők ígértek javulást a következő évi rendezvényre.

Utána egy beszélgetés következett a Culture Geeks nevű duó részéről, akik online podcast-adásokból lehetnek ismertek. Ők a mozi és streaming szolgáltatók szembenállásáról értekeztek, hogy vajon az egyik képes-e végleg eltörölni a másikat, vagy sem.

A tombolát még megvártam (ezúttal nem nyertem semmit…), de utána a cosplay eredményhirdetést már nem, mert kezdtem fáradni és egyre éhesebb is voltam. És mivel egy jó 40-50 perc volt a hazaút a szállásig, itt se akartam megkockáztatni, hogy sötétben és esetleg ismét eleredő esőben kelljen hazakullogni. Akartam enni egy kínait, mert a szállás közelében volt egy csomó ázsiai étterem, köztük egy Wok n Go is, ami legutóbb Debrecenben nagyon jó választásnak bizonyult. Sajnos itt nem lehetett úgy összeválogatni az ételeket, mint ott, ráadásul jóval drágább is volt az étlap, így végül nem vettem tőlük semmit. Otthon összepakoltam mindent a másnapi hazaútra, melyen a város több pontján is megkísértett a kürtős kalács, de ellen tudtam állni neki (a fornettinek már nem…).

Jövő tavasszal biztos, hogy megint eljövök.