Légy üdvözölve a Yi San Projekt honlapján! Az oldalon japán, kínai és koreai filmsorozatok, mozifilmek, valamint klipek és dokumentumfilmek magyar feliratait fogod találni. A fájlok ingyenesen, kizárólag magáncélú, otthoni felhasználásra készültek, megtekintés után törlésük javasolt. Elkészítésükbõl anyagi haszon nem származik, kereskedelmi forgalomba nem hozhatók! A feliratok a Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország licenc feltételeinek megfelelõen szabadon felhasználhatók. Nézz szét az oldalon és válogass kedvedre az éppen futó vagy már elkészült sorozatok közül!

Információk

Cím : Yi San Projekt


Verzió : v30 – Tokyo Alleyway


URL : www.yisanprojekt.hu


Tulajdonos : Brigi


Indult : 2009. február 2.


Host : Dotroll


Credits : Pixabay


Stat :

Free site counter


Aktív film- és sorozatfordítások

Good Job

Származás: Dél-Korea (2022)
Fordítás státusza: 16/5
Mûfaj: akció, humor, romantikus

Eun Seonu (Jung Ilwoo) az Eunkang vállalatcsoport fiatal vezérigazgatója. Hétköznapi, üzleti teendői mellett titokban azonban bűnügyek megoldásával foglalkozik. A különös hobbi saját gyermekkorából eredeztethető, ugyanis egy végzetes napon édesanyja rablógyilkosság áldozata lett, Seonu pedig sosem tudta igazán feldolgozni a történteket. Édesanyja becses gyémánt nyaklánca, a “Királyné Könnyei” azonban 20 évvel később felbukkan egy aukciósház árverésén, Seonu pedig barátja, az ügyvéd Yang Jinmo (Eum Moonsuk) segítségével a potenciális tettesek nyomába ered. A hajsza közben véletlenül keresztezi az útjukat a szerény körülmények között élő Don Sera (Kwon Yuri), aki szorgalmasan dolgozik, hogy árvaházban lévő húgának és magának egy nap biztos megélhetést tudjon biztosítani. A találkozás azonban nem várt következményekkel jár mindannyiuk számára…

Adatlap   Előzetes

Aktív mangafordítások

Captain Tsubasa

Írta és rajzolta: Takahashi Yoichi
Származás: Japán
Megjelenés éve: 1981-1988
Fordítás státusza: 37/1-4. kötet
Folyamatban: 5. kötet
Mangadex

Tervezett filmek és sorozatok

 Live – Season 2 (ha egyszer elkészül)
Voice (OCN/tvN) – Season 5 (ha egyszer elkészül)

Befejezett animációs sorozatok

Befejezett japán sorozatok

Befejezett kínai sorozatok

Befejezett koreai sorozatok

Elkészült filmek

Sorozatkritikák, ismertetők

2022 – az 1.2.3. – 4. negyedév sorozatai
2021 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2020 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2019 – az 1.2. félév sorozatai
A 2018-as év visszatekintője
A 2017-es év visszatekintője
A 2016-os év toplistája
A 2015-ös év toplistája

Rendezvények, élménybeszámolók

Mostanában hallgatom

Chat

Társoldalak

Admin

Legutóbbi hozzászólások

Tavaszi MondoCon 2022, Budapest

Szerző: | márc 22, 2022 | ajánló, anime, japán, koreai, kpop | 0 hozzászólás

Azt mondják, vénségére hülyül meg az ember. Nem jártam anime conon már vagy 10-12 éve, de most, 2 évnyi pandémiás korlátozások, home office, rák, sugár, korona és karantén után már nagyon elegem volt a bezártságból, és hirtelen felindulásból úgy döntöttem, elmegyek az idei, tavaszi MondoConra.

Olyasvalaki, aki a magyar con-szcéna kezdetén is csak inkább kisebb, vidéki rendezvények (Miskolc, Debrecen) látogatója volt, és a fővárosba csak olyan nagyobb eseményekre ment el, mint a Sci-Fi Nap, Átjáró Nap vagy Képregénybörze, kicsit tartottam attól, hogy milyen is lesz egy full-on, vegytiszta, “csak” animés rendezvény. Kíváncsi voltam, mekkora lesz a részvétel, mert egy évtizednyi kihagyás alatt anélkül is érezhetően felpörgött ez a szerteágazó szubkultúra, hogy bármilyen hivatalos rendezvényen erről megbizonyosodhattam volna. Az egyetlen, friss összehasonlítási alapom a németországi, esseni 2013-as Star Wars Celebration Europe II volt, ahová anno repülővel és vonattal mentem el, nagy izgatottsággal, hiszen az még a frissen bejelentett Disney-felvásárlás és számos készülő projekt promóciós eseménye is volt, és összességében fantasztikus élményt jelentett a professzionális szervezés, kiváló vásárlási lehetőségek, színpompás jelmezesek és fantasztikus sztárvendégek tekintetében. Nincsenek hivatalos adataim arról, hogy annak mekkora volt a látogató-száma, de ahogy utólag ránézésre megállapítottam, az idei MondoConon szerintem leglább négyszer annyi ember jelent meg. És ez SOK. NAGYON SOK.

Sok tényező függvénye volt, hogy elmenjek-e, és a legfontosabb talán a munka volt. A rendezvény első napjának reggelén végeztem éppen az éjszakás műszakkal, és mivel tudtam, hogy nagyon fáradt leszek alvás nélkül, kocsival eszemben sem volt nekivágni az autópályának és fővárosnak (főleg nem ennyi rutinnal és egy ilyen autóval…). Így kb. 10 percem volt, hogy a munkát időben befejezve, cipőt és táskát felkapva lerohanjak a villamoshoz, ami épphogy kivitt a vasútállomásra, hogy a Budapestre induló IC-t el is érjem. A műszak utolsó egy órája így meglehetősen kaotikusan zajlott, 10 perces szünetben zuhanyzással, két hívás közti öltözködéssel, fogmosással és fésülködéssel. Nincs is annál idillibb pillanat, mikor az ügyfél üvölt a vonal túlsó végén, hogy miért van már megint karbantartás, te meg hang nélkül igyekszed felvenni a melltartódat, hogy azzal is időt spórolj… De végülis szerencsém volt. Bejöhetett volna hívás, amivel 20-30 percekre benn ragadtam volna munka után, lekésve ezzel villamosostul vonatot, mindent, és akkor biztos nem vágtam volna neki az útnak. Szerencsére azonban nem így történt.

Addig viszont nem akartam megvenni előre a belépőt, míg tényleg biztosan a vonaton nem ülök. Megismerkedtem a mobiljegy-vásárlás lehetőségeivel (őszintén szólva rendesen meg voltam lepődve, hogy konkrétan működik is… tiszta futurisztikus dolog!). A pályaudvaron volt egy jó kis boomer pillanatom, amikor a pénztáros szinte kinevetett, mert a még fősulis időszakból belém rögződő módon kértem a jegyet, hogy “másodosztály, nemdohányzó, ablakmellé“, mondván, már 15 éve nem lehet cigizni a vonatokon. Szerencsére mindketten humorosan fogtuk fel a dolgot. A jéghideg IC-szerelvényben persze mind kabátban ültünk szinte az út végéig, de legalább a kalauz rendes és udvarias volt, és annyira retek sem volt. Ahogy biztonságban zötykölődtem a főváros felé, gondoltam, ideje lenne megvenni akkor a jegyet is a szervezők honlapján, furcsa mód azonban akkor már nem volt aktív vásárlási lehetőség. Mint kiderült, ez később nagy szerencsének bizonyult.

Közel 2 órányi vonatozás után be is futott a miskolci IC a Keletibe, ami minden túlzás nélkül még ma is ugyanolyan ronda és koszos, mint amilyen 20 évvel ezelőtt volt, amikor hetente tettem meg ezt az utat oda-vissza. Jó, a legtöbb árus, ami a belső peronok mentén annak idején a portékáját kínálta, mára már eltűnt. Az ember azt hinné, ennyi idő alatt csak rendbeteszik, ügyelnek a műemlék-jellegű épület konzerválására, tisztaságának megóvására, de nem. Miskolc se szép, de Budapest egyszerűen ocsmány, a lépten-nyomon felcsapó, összetéveszthetetlen csatornaszagtól még mindig felfordul az embernek a gyomra, bármerre is járunk. A teret az épület előtt viszont legalább rendbetették, kevésbé tűnik koszosnak és fenyegetőnek, ahogy megyünk le a metró felé, így legalább ez pozitívumnak tekinthető.

Google-ön az út előtt már megnéztem, merre és hogyan kell majd menni, hogy eljussak a Hungexpo épületéhez, de őszintén szólva felesleges volt aggódnom. Mint Jancsinak és Juliskának, elég volt követnem a morzsákat, és odataláltam volna. Egy anime con mindig is érdekes jelenség a normie-k számára. Mert ilyenkor még a mezei, rejtőzködő weeb is előbújik a maga kis bábjából, hogy aztán színpompás pillangóként kiteljesedve, mindenféle parókában, jelmezben, rajzfilmfigurás trikóban vagy kimonóköpenyben, animés kitűzőkkel teleaggatva vonuljon végig a városon és tömegközlekedési eszközökön, mit sem törődve a csodálkozó vagy megbotránkozó pillantásokkal. Amikor a vonaton velem egy szerelvényen utazó, fiatal nő is már Gödöllőnél elkezdte levetni addig teljesen konszolidált, hétköznapi öltözékét, és belebújni valami kanji-feliratos maskarába, őszintén szólva elmosolyodtam. Régen egyedül conra járni ezernyi, kavargó érzést jelentett, mert az ember a szürke, unalmas hétköznapokból próbált kibújni, ahol nem mindig volt rá lehetősége, hogy a hobbiját kifejezze. És 1-1 ilyen esemény alkalmával, mikor 2 ember megpillantotta egymást, animére utaló karakterisztikákkal, megvolt a pillanatnak a “te is?” “én is!” bája, amivel rögtön kicsit közelebb érezted magad az idegenhez.

Ma már azonban csoportosan, nem ritkán hordákban érkeznek a harsány con-látogatók, így csak annyi dolgom volt, hogy szép lassan sétálok ugyanabba az irányba, amerre mindenki. Gondolkoztam rajta, hogy jó lett volna felvenni bármit, ami csak kicsit is utal arra, hogy én is animés rendezvényre készülök, de szomorúan kellett megállapítanom, hogy nincs semmim, amit felvehetnék. Nincs kitűzőm se, de mivel műbőr hátizsákom volt, azt úgyse szúrkáltam volna tele ilyesmivel. Így inkább egy kényelmes cipő és nadrág mellett döntöttem, mert tudtam, hogy úgyis sokat fogok aznap mászkálni.

A piros metróval két vagy három megállót kellett csak menni, onnan pedig egy jó negyed órás séta volt a con főbejáratának helyszíne. Mire ideértünk, már hatalmas volt a tömeg és a sor, de mivel ez a munka türelmessé tett engem, nem aggódtam. Annak idején a Monet-kiállításra is vártam vagy 6 órát, mit számít, ha egy keveset sorban kell állni? Míg lassan araszolt a sorunk, elkezdtem bámészkodni, és szomorúan állapítottam meg, hogy az én korosztályomból (35+) szemmel láthatóan nagyon kevesen voltak. A tinédzsertől 30-ig bezárólag volt az a korosztály, ami dominált, de ez mindig is így volt ebben a közegben. Annál riasztóbb volt azonban, ahogy az emberek viselkedtek. Lehet, hogy egyszerűen csak öregszem, de úgy érzem, régen sem toleráltam, ha hangoskodó, feltűnősködő, viselkedni nem tudó, artikulálatlanul visongó emberek voltak a környezetemben, és sok kisebb “baráti” (?) társaság láttán volt az az érzésem, hogy mintha bolondok házából szabadultak volna. Rendesen szekunder szégyenérzetet kelt az emberben, főleg, ha látjuk a mellettünk elhaladó, helyi NPC-ket, akik megütközve nézik az ilyen viselkedést, és valószínűleg rögtön arra asszociálnak, hogy “na, ezek mind hülyék“.

Rengeteg dolgot egyszerűen nem értettem a helyszínen. Hogyhogy ennyire begyűrűzött a magyar con-világ életébe ez a rengeteg kink és LMBTQ téma? Pride-, transz-, leszbikus zászlók, kitűzők, szatyrok, furry-maszkok, farkak, pórázon, bilincsre “verve” vezetett sub/dom jelmezesek… Minden második ember nyakában “Free Hugs“-tábla, és kitárt karral várja, hogy odamenj hozzá… Igen, van ennek a szubkultúrának egy felnőtt része a hentaival, yaoival és yurival, de mikor lett ez ennyire domináns és szembetűnő? És akkor még sok jelmezről nem is beszélve. Mi vesz rá amúgy csinos, szép lányokat arra, hogy igénytelen lolita- és cselédlányos jelmezeket vegyenek fel, amiből seggük-mellük majdhogynem kilóg (ha nem a magamutogatás)? Csak én vagyok dinoszaurusz, hogy nem értem?

Voltak persze érdekes, vicces jelmezek is. Gyönyörű kimonósok, hanfus lányok, katonának öltöző srácok, Squid Game őr, meg biztos rengetegféle karakter, akit nem ismerek, de öröm volt nézni őket, mégis az volt az érzésem, hogy sokan nagyon low-costra vették a cosplay fogalmát. A ruháik gyűröttek voltak, felcsapták a fejükre a színes parókáikat, de se azzal nem foglalkoztak, hogy legalább kócosak ne legyenek, se azzal, hogy az eredeti hajukat felkössék, és ne lógjon ki láthatóan a paróka alól. Nem tudom. Ha lenne türelmem, alkatom vagy tehetségem a cosplay-ezéshez, biztos, hogy addig keráznám magam, míg tökéletesen a karakter bőrébe nem bújok.

Szóval míg ezek a furcsa gondolatok kergették egymást a fejemben, az egyik szervező váratlanul megjelent mellettünk, hogy akinek van karszalagja, az bemehet előre valamelyik kapun. Megláttam, hogy 3 színes kapun lehet befelé haladni, és ekkor merült fel bennem, hogy talán nem is jó sorban állok. Ahogy elég közel kerültem a kapukhoz, láttam, hogy a piros a VIP/cosplay számára volt fenntartva, a kék (amihez feleslegesen sorakoztam) az elővételben megváltott, online jegyeseknek, a fehér pedig a helyszínen vásárlók számára – ahol kb. alig állt valaki. Na, ki is vágódtam a sorból, és odaevickéltem a fehér kapuhoz, és pár perc alatt már a kezemen is volt a karszalag.

Némi séta után az E-pavilonban találtam magam, ahol rögön az artist alley fogadott: kézműves termékeket (jelmezek, maszkok, ékszerek), fanartokat, nyomatokat, vagy ezek képét viselő termékeket (táskák, pólók, pénztárcák, füzetek, mobiltokok, stb.) áruló művészek számtalan pultja.

Voltak igazán egyedi és kiváló minőségű termékek, mint pl. épp a fenti képen látható steampunk pult, ahol már ránézésre látod a tehetséget és a beleölt, rengeteg munkaórát. De sajnos még mindig nagyobb arányúak a bootleg, nem hivatalos termékek, és számomra mindig is kérdéses volt, hogy vajon a legalitásnak milyen homályos mezsgyéjén helyezkedhet el egy hivatalos szellemi termékről készült fanarttal pénzt keresni… Tegye, aki szeretné, de bennem mindig ott lenne a para, hogy mikor kopogtat valakinek a jogi képviselője egy jókora büntetéssel, rosszabb esetben perrel.

Mivel ezen a részlegen nem igazán találtam olyasmit, amit megvettem volna (mondjuk a pultokhoz oda se lehetett férni igazán…), elkezdtem körbenézni, mi van még. Megcsapta a fülem egy mikrofonba beszélő férfi hangja, aki a bejárattól és ruhatártól jobbra tartott valami előadást. Közelebb evickéltem, hogy mi az, talán megnyitó beszéd, vagy valami animés téma, de ahogy hallani is lehetett valamit belőle a hatalmas hangzavarban, kiderült, hogy valami istenekről szóló előadást tartott. Többen is megjegyezték körülöttem, amikor meglátták, hogy miért nem volt ennek valami külön helyiség, vagy hogy ezt tényleg komolyan gondolták, hogy ilyen témáról egy ilyen hatalmas, zajos csarnokban kell előadást tartani…?

Gondoltam, bámészkodok egyet kicsit arrébb, főleg, mert a csarnok másik végéből egy kommentátor folyamatos kiabálása volt hallható, hát, nézzük meg, mi van! Ahogy odaértem, láttam, épp valami élő ö-szport mérkőzés zajlik éppen: egy színpadon, kivetítővel két csapat nagyon League of Legends-ezett. Számomra ez megint egy nagyon távoli világ, de hát ki vagyok én, hogy ítélkezzek? Az én gémerségem kimerül a párévente megjelenő Assassin’s Creedben és a The Sims 4-ben való építgetésben.

Lehetett a látogatóknak is játszani különféle játékokkal. Úgy tűnt, ez kicsiket-nagyokat egyaránt nagyon érdekelt.

Két tévén különböző, (úgy láttam) főként k-pop koreográfiákra táncolhattak a Dance Dance Revolution szerelmesei. Meglepően sokan éltek is a lehetőséggel, sőt, még egy fiú-triót is láttam.

Mások táncgépeken próbálták ki magukat.

Égette a zsebemet a pénz, szerettem volna valami vásárfiát hazahozni emlékbe, ezért inkább elkezdtem azok felé a pultok felé araszolni, ahol magyar és külföldi boltosok árultak hivatalos termékeket. Volt némi Marvel, Harry Potter és DC, de főként az anime dominált. A figurák terén volt néhány nagyon szép, de rettentően túlárazott termék, mangákból jobbára csak az itthon megjelent sorozatok kötetei, külföldi csak használtan, artbook szerintem semmi. Emlékszem, életem első anime conján, az 1999-es németországi, koblenzi AnimagiC-en az emberek alig várták, hogy oda lehessen szabadulni az árusok asztalaihoz, annyi volt a ritka, import (japán) termék, és szinte egymást taposták értük. Sose felejtem el, amikor az egyik ilyen árusnál nézegettem én is a választékot, és az egyik lány sikeresen kitúrt az egyik dobozból egy Fushigi Yuugi artbookot, és szinte sírva, diadalittasan feltartotta a magasba, hogy “Megvan!“. Itt szinte semmi, igazán gyűjtőknek való dolgot nem láttam, és olyasvalamit, ami az én kedvenc sorozataimhoz kapcsolódik, egyet sem. Csalódott voltam, de valahol számítottam is rá, hisz én inkább a régebbi, klasszikus történetek kedvelője vagyok, manapság meg minden titános, One Piece-es, Dragon Slayer-es, narutós. Akadtak szép Dragon Ball-figurák, de nem annyiért, amennyit hajlandó lennék kiadni értük. Sailor Moonból kb. néhány bögrét meg hűtőmágnest láttam, semmi többet.

Minél többet próbáltam evickélni a hömpölygő tömegben, annál inkább rájöttem, hogy valószínűleg csak a nosztalgia érzése vonzott ma ide, de hogy ez már nem az, amire saját tinédzser-koromból emlékszem, nagyon megváltozott, felhígult és személytelen lett. Tovább evickéltem inkább, ugyanis LOL-os részleggel szemben érdekesnek tűnő pultokat véltem megpillantani. Először a Wacom asztalán akadt meg a szemem, ahol a gyártó többféle, digitális rajtábláját lehetett kipróbálni. Nagyon érdekes volt élőben látni egyiket-másikat, ha jól láttam, még Cintiq is volt köztük. Én magam is Wacom tabletet (“Intuous Manga“) használok rajzolásra (használnék, ha lenne hozzá kézügyességem…), szóval itt szívesen időztem.

Volt egy másik eladó, aki rajzoláshoz kínált különféle típusú papírokat, füzeteket, valamint rengeteg Copic Marker filctollat is. Igen, ilyennek szerintem sokkal többnek kellene lennie egy animés rendezvényen!

Tőlük nem messze streamer-kiegészítőket (lámpák, hangulatvilágítás) reklámoztak, valamint volt valami nagyon érdekes kísérlet is: egy lány ült egy gép előtt, a fejére pedig valami gyűrűszerű, elektromos szerkezet volt erősítve, és mintha az agyhullámait vizsgálták volna. Tök jó lett volna közelebbről megnézni, meghallgatni, miről volt szó.

Ahogy megláttam a két levesnek öltözött emberkét, éreztem, hogy kezdek éhes lenni. A csarnok közepén volt egy viszonylag apró büfés pult, ahol melegszendvicset meg hotdogot lehetett venni, úgyhogy diéta ide, egészséges életmód oda, eldöntöttem, hogy ma kirúgunk a hámból, és egy hotdoggal és később egy Pockyval bűnbe estem.

De nem bántam, úgyis legyalogoltam aznap:

Miután elmajszoltam a kaját, megnéztem a programot a honlapon, és láttam, hogy kezdődik a Karib-tenger kalózaiban Mr. Gibbs karakterét alakító, Kevin McNally sztárvendég nagyszínpados műsora, úgyhogy igyekeztem átverekedni magam a H-pavilonba. Már az udvaron hatalmas tömeg volt (legalább 2-3-szor akkora, mint odabenn az E-pavilonban), a H-ban pedig ázsiai ételeket felszolgáló pultok és ülőhelyek voltak, ott is rengetegen tobzódtak. Egy jégkását megittam volna, de egyszerűen sehol sem találtam, hol árulják. 🙁

Megkerestem a termet, ahol az előadás kezdődött, McNally úr pedig egy tolmács kíséretében már a színpadon is volt. Rengetegen kérdeztek tőle, ő pedig mindenkinek kedvesen, vidáman válaszolgatott. Nagyon kellemes úriembernek tűnt.

Jack Sparrow kérdez (haláli volt a jelmez, az akcentus, minden!):

Lassan kezdett délutánba hajlani az idő, én pedig egyre jobban éreztem, hogy kezd elhatalmasodni rajtam a fáradtság és kialvatlanság. Jó lett volna a másik sztárvendég, a filmes szobrász Brian Muir műsorára is ott maradni, de még több órát kellett volna rá várni, és egyszerűen nem tudom, hogy bírtam volna hazamenni, ha még annyi időt ott kellene várakoznom, tétlenkednem. Ezért búcsúzóul még egyszer végigmentem az árusok pultjai mellett, melyekhez még ennyi órával nyitás után se volt könnyebb igazán közel férkőzni. Egy férfi új és használt sci-fi és fantasy könyveket, képregényeket, relikviákat árult, az ő egyik dobozában találtam két csodaszép rajzolású Szukits Kiadó-féle Star Wars képregényt, amit nem tudtam ott hagyni. Alkudtunk kicsit, és még így is soknak találtam az árát, de ha már az újonnani, bolti ár kb. 40%-áért megveheti az ember, az azért csak win egy kicsit, ugye? (UGYE?)

Összességében… nem éreztem magam rosszul, de biztos, hogy sokkal kellemesebb lett volna, ha legalább 1 ismerős arccal találkoztam volna.

Felkészül… a MiniCon+ Debrecenben, április 9-én! 🙂

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Share This