3
jan 2016



Boldog új évet kívánok minden kedves látogatónak!

Körbetekintve kedves fordítótársaim blogjain, honlapjain számos alkalommal találkoztam évértékelővel, ahol a 2015-ös év sorozatait, színészeit, színésznőit rangsorolták. Nálam eddig ilyesmivel nem találkozhattatok, de most úgy döntöttem, szakítok ezzel a hagyománnyal, és megosztom veletek az én top 10-es listámat. Annyiban viszont rendhagyó lesz, hogy szerepelni fognak benne nem 2015-ös sorozatok is: a munkám és a fordításaim miatt nagyon sok sorozatot nem tudtam még megnézni, amit 2015-ben kinéztem magamnak, sőt, szégyenszemre sok olyan sorozatból is vannak hiányosságaim, amiket már rég látnom kellett volna. Ezért úgy döntöttem, ha időm engedi, egy régebbit, majd egy újabbat nézek végig, ebben a váltakozó sorrendben. Nem bántam meg, mert nagyon sok élménnyel gazdagodtam.

És mivel a koreai popzene is reprezentálva van az oldalon, összegyűjtöttem azt a 10 koreai popdalt, melyet a legtöbbször hallgattam (itt már csak 2015-ös klipekről lesz szó).

Fogadjátok hát szeretettel az én listáimat, és ne felejtsétek el megosztani velem a ti kedvenceiteket, hátha következő alkalommal rájuk esik majd a választásom!

Sorozatok

 

10. Detectives of Seonam Girls High School

Seonam_Girls_High_School_Investigators-p1

Fordításaim követői számára nem lehet titok, mennyire hozzánőtt a szívemhez ez a történet. Nem is igazán az öt hóbortos tinilány kalandjai érintettek meg: sokkal inkább a titokzatos Ha tanár úr és az őt körüllengő misztikum és tragédia nyerte el a tetszésemet. A sorozatnak a vidám csivitelés közepette mindig sikerült egy olyat csavarintani a fő, megfejtendő rejtélyen, ami miatt az utolsó percig izgalmas maradt számomra. A befejező epizód színpadiassága és elvontsága pedig olyan különlegessé tette számomra az egészet, amilyet egy sorozatban sem láttam még.

9. The girl who can see smells

Bevallom, innen a lista nagyon nehéz, és szinte bármilyen sorrendben következhetnének a sorozatok. A „szagos lány”, ahogy kedves barátnémmal emlegettük ezt, üde és kellemes kikapcsolódást nyújtott. Shin Sekyung játéka meglepően jó, Yoochun hozta a megszokott „aranyos-de-olykor-ügyefogyott-mégis-rendíthetetlen-hősszerelmes” karaktert, megcsillantva komikus és drámai képességeit egyaránt. A sorozat vége olyan, amilyen, a karakterek viszont zseniálisak. A vérfagyasztó finomsággal jellemzett sorozatgyilkos, a tragikus sorsú doktor, a különleges képességekkel megáldott lány és az érzéketlen zsaru… Egészen mágikus a körítés, amivel a sorozat kecsegtet, a megrázó családi veszteségek mégis emberivé tették a történetet, de valahogy a fenyegetettség a későbbi epizódokra alábbhagyott. A zenéje viszont fantasztikus.

8. Gap Dong

Sokáig kerülgettem ezt a sorozatot, mert a szerelmes-szenvedős, gazdag fiús, szegény lányos melodrámák nagyon távol állnak az én lelki világomtól, és egy egész sor akciósorozatot kigyűjtöttem már magamnak, amit meg kellene nézni. Mivel két-három színészen kívül ebből senkit se ismertem, úgy gondoltam, elfogultság nélkül belevághatok, mert így inkább az események, semmint a körberajongott hírességek fogják lekötni a figyelmemet. A döntés kiválónak bizonyult. A sorozat letehetetlen azok számára, akik szívesen elmerülnek a bűnügyi történetekben és szeretik a szereplőkkel együtt megfejteni a titkokat. A megtörtént eseményeken alapuló, máig el nem kapott sorozatgyilkos bűntetteit feldolgozó Gap Dong az utolsó pillanatig fenntartja bennünk az érdeklődést. Nagyon különös volt végigkövetni a nyomozás fonalát, hogyan lettek barátokból ellenségek és alakultak ki különleges szövetségek a gyilkos leleplezésére való törekvés kapcsán. A széria hatalmas szereplőgárdával dolgozott, de mindegyiknek jutott funkció, mindenki igyekezett hozzátenni valamit ahhoz, hogy a szörnyeteget elkapják (ahogy ez egyébként a valóságban az eredeti sorozatgyilkos utáni nyomozáskor is történt). A zenéje egészen kiválóan közvetíti a drámai sorscsapások érzését, melyek a karaktereket sújtják, mégis kicseng belőlük a megoldásért való vágyakozás, vagy épp a vérfagyasztó kegyetlenség, mely a gyilkos közeledtét, egy támadás előjelét hivatott közölni.

7. Scholar who walks the night

Még egy sorozat, amit talán keveseknek kell bemutatnom. Üzeneteitek, fórumos hozzászólásaitok és a letöltések száma alapján minden bizonnyal a tavalyi év egyik leginkább várt és sokak által megkedvelt doramájáról van szó, ami büszkeséggel tölti el a szívem. A kosztümös sorozatok a gyengéim (mégis meglepő, milyen kevés szerepel közülük e listán…), és ez a sorozat minden tekintetben kielégítette ez irányú igényeimet. Tüneményes volt, pajkos, szeretetreméltó, mégis izgalmas, sötét és titokzatos. Csodálatosak voltak a jelmezek, a zene mintha egy mesevilágba akart volna minket repíteni… A történet megihletett, több szempontból is, remélem, hamarosan elétek tárhatom, milyen formában.

6. Reply 1994

Amikor tavalyelőtt megnéztem a Reply 1997-et, nem hittem volna, hogy azt mondhatom, annál jobb sorozatot bárki is képes lesz csinálni. Vonakodva vágtam neki az 1994-es remake-nek, mert féltem, hogy nem tudja majd megismételni azt az érzést, melyet az 1997-es hagyott bennem. A szereplők közül sokat sehol máshol nem láttam még, nem tudtam, mi vár majd rám. A sorozat aztán elgázolt, mint egy száguldó gyorsvonat. Én tudom és látom a sok facebook-os meg fórumos bejegyzésből, hogy mennyien vonzódnak inkább a szerelmes, romantikus történetekhez, de azokban annyira el van túlozva és torzítva a valóság. Nézzetek Reply-t! Nézzétek meg ezt a két sorozatot (és a pazar kritikák alapján a mostani 1988-ast is)! Ezek azok, melyek igazán „mi” vagyunk: kisemberek, esetlen tinilányok vagy az élet küszöbén álló, fiatal felnőttek, a pénzügyi gondokkal szembenéző felnőttek. Nem kőgazdag, sznob vállalat-örökös hercegek és hercegnők intrikái jelennek itt meg, akik jó dolgukban azt sem tudják, mit kezdjenek magukkal – hanem az élet szülte helyzetek, igaz barátságok, szerelmek, és könnyek. Ezek a Reply-sorozatok olyanok, mintha rólunk szólnának. Alig várom, hogy elkezdhessem az 1988-ast.

5. You who came from the stars

Kövezzetek meg, de én nem tudom, mi olyan különleges Kim Suhyeonban. Nem érzem, miért olyan különleges, és bár egyre több sorozatát láttam, nem tudom, miért ő Ázsia egyik regnáló hercege, akit Dél-Korea oly szívesen exportál a kontinens különböző országaiba. Vannak sorozatok, ahol egyszerűen nem tudott megszólítani a játékával. És van ez az „ufós sorozat”, ahogy erről kedves barátnémmal oly sokat beszéltünk, ami lerombol minden előítéletet vele kapcsolatban. A különc és elviselhetetlen modorú színésznőcske és az űrből érkező, hűvös idegen kalandjai fantasztikus kikapcsolódást jelentenek, megnevettetnek, megríkatnak, és örökre nyomot hagynak az ember szívében. A néző nemcsak a narráció miatt, hanem a távoli, koreai kultúra magyar kedvelőjeként ösztönösen az „idegen”, az űrlény szemével próbálja szemlélni az eseményeket. A színésznő belemászik a képünkbe, rikácsol, tombol és rombol, az idegeinkre megy, de akárcsak a jövevényt, minket is rabul ejt. A sorozat dallamainak jó része a csatorna által ugyan újrahasznosítva lettek a Painter of the Windből, de ami eredetileg ehhez lett írva, az fantasztikusan egészíti ki a jeleneteket komikus, drámai és légies dallamaival.

4. Triangle

Az év első sorozata volt talán, amit megnéztem, és nagyon sokáig mély nyomot hagyott bennem. Az életérzés és a mondanivaló, ami körüllengte, valami egészen különleges volt. Mivel jómagam is egy olyan vidéki nagyvárosból származok, ahol a lakosság életének szerves része volt a nehézipar, a kohászat, és ahol katasztrofális társadalmi következményekkel járt ezek összeomlása a rendszerváltás után, nagyon is átéreztem a sorozatban bemutatott kisvárosi emberek tragédiáját: ahogy a megélhetésért küszködtek, ahogy az adósság elől próbáltak menekülni, nem lecsúszni és elzülleni… Ahogy a megjelenő kizsákmányolók, a gazdag, pénzes réteg próbálja kihasználni őket… Már az első részektől kezdve csak emiatt sokkal nyitottabb lettem a történet iránt, magaménak éreztem a körülményeket. A három, egymástól elszakadt fivér kálváriája, ahogy egymást keresik, és a sors akaratából ismét keresztezik egymást az útjaik, nagyon megható volt. Végignézhettem, ahogy a csirkefogóból és nem mindig törvényes módszereket alkalmazó szereplőkből az élet becsületes embert volt képes faragni, és erkölcsileg is képesek voltak diadalmaskodni ellenségeikkel szemben, és ez remek érzés volt. Van egy jelenet, melyre a mai napig libabőrös érzéssel gondolok vissza: amikor Jaejoong hipnózis alatt próbálja felidézni gyermekkori emlékeit. A színészi játéka annyira hiteles és annyira megindító volt, hogy nagyon sokáig a hatása alatt álltam.

3. Hyde, Jekyll and me

Hű, gondolhatjátok, mi üthetett Brigibe, hiszen ezt a sorozatot mindenki gyűlölte, lehúzta, mert hogy állítólagosan a Kill me, heal me nyomába se érhetett, és mittudomén. Talán pont e sok negatív kritika volt az, ami miatt végül ezt választottam és néztem meg előbb (a Kill me, heal me-t azóta sem… ennek ülepednie kell). Meg kell mondjam, számomra csodálatos volt a sorozat minden perce, Hyun Bin és Han Jimin alakítása. A doktornő és az áhított gyógymód utáni nyomozás, az egy lépéssel előrébb járó, leleményes ellenség áskálódása, a karót nyelt vállalat-igazgató és a szívét a világ felé kitáró Robin kettőssége, és persze a szörnyű dilemmát megélő Hana vívódása annyira bájossá tették számomra a történetet. Vajon szereti-e annyira a szigorú igazgató Hanát, hogy képes legyen inkább beteg énjét megtartani, csak hogy a szeretett nő boldog lehessen? Vajon merje-e szeretni Hana az ártatlan Robint, akiben lelki társra talál, tudva, hogy tulajdonképpen emiatt egy ember mentális egészsége a tét? Ezek nagyon komoly kérdések, melyek még ha nincsenek is kimondva, a nézőben bizony felmerülnek. Se az egyik, se a másik oldalt nem tudjuk elítélni, nincs jó döntés, amit a szereplők hozhatnának, ami miatt megrázó a tragédiájuk. Bevallom, az első részre még csak azt mondtam, érdekes, de a második rész végébe, amikor Robin kitárt karokkal a tetőről bámul a messzeségbe és azt suttogja, „visszatértem”, beleborzongtam, és onnantól kezdve nem volt megállás.

2. Missing You

Sokadik olyan sorozatról írok most, mely simán első is lehetne a többiek helyett. A Missing You-t már nagyon régen meg akartam nézni, ősszel sikerült is rá sort kerítenem. Ismertetőjében ugyanolyan szerelmes-nyomozósnak tűnt, mint a „szagos lány”, így azt hittem, hasonló történettel lesz dolgom, de amit ez a sorozat mutatott, arra nem voltam felkészülve. Megrázó és borzalmasan tragikus. Soha ennyi kegyetlenséget bemutató doramát nem láttam. Az ártatlan gyerekszínészek szemével végignézett és átélt események megfagyasztják az ember ereiben a vért. És ezek a gyerekszínészek a sorozat abszolút fénypontjai, kiegészülve Yoochun és Yoo Seungho páratlan játékával. Ahogy felnőttként normális életet, vidámságot színlelve próbálnak élni, de mélyen, legbelül mindannyiuk lelke tönkre van téve a szörnyűségek miatt, amik gyerekként velük történtek. Ez nem egy olyan sorozat, amit könnyed, délutáni szórakozásként az ember ledarál pár nap alatt. Ezt a kanapén erőtlenül eldőlve, nyakig betakarózva, feszülten nézi végig az ember, és néha feláll és abbahagyja, mert túl sok, túl fájdalmas. Könnyen lehet, hogy az egyik legjobb dorama, amit valaha láttam.

1. Healer

Szerelmem, Ji Changwook, a szegény ember Park Yoochunja. Sármos, gyönyörűen mosolygó, jóképű, humoros, tündérien esetlen, ha szükséges, mégis vagány és vérprofi. Rabul ejtette a szívem. Ez a sorozat nem akart nagyot szólni. Nem akarta megváltani a világot, vagy rekordokat dönteni a nézettségével. Ez a sorozat megint az embert akarta megszólítani. Az idealista kisembert, akinek az eszméi kiveszni látszanak a mai társadalomból. Aki még hisz a szólásszabadságban, a tisztességben, aki dacolni mer a körülményekkel, az elnyomókkal, a gengszterekkel és pénzemberekkel, és még ha tízszer el is tapossák, tizenegyedszer is képes talpra állni. Az igazságosságot megfűszerezte a múlt egy elhallgatott titka, mely ki akar bújni a szekrényből, és egy jószívű mestertolvaj és hekker segítője, akik a jó ügy érdekében hőseink mellé csapódtak. Nem tudom különösebben megindokolni, miért végzett ez a sorozat az első helyen, de szerintem sokan vagyunk még így. Mert akik látták, nem nagyon tudják megmondani, mi az, ami miatt oly különleges helyet foglal el a szívükben, de tudják, hogy így van.

„futottak még”: Princess Hours

Mai szemmel ez a sorozat mind az akkori, társadalmi körülményeket, mind a színészi játékot tekintve őskövületnek számít, ugyanakkor semmiképpen sem akartam kihagyni. Eleve a „mi lenne, ha” megközelítés, amivel a sorozat szembesít minket, elbűvölő. Mi lenne, ha filmekből oly kedvelt udvari élet sosem tűnt volna el Korea életéből? Mi lenne, ha az országot még mindig királyok és királynék irányítanék, olyan szép ruhákat hordva és palotákban élve, mint a múltban, sorozatainkban? A trónörökös és újdonsült, alacsony rangú, butuska hitvesének kalandjai az udvarban igazán szórakoztatóak voltak. Mai szemmel inkább már megmosolyogtató volt a játékuk, néhány színész esetében pedig kifejezetten karakteridegen és zavaró. Mégis úgy vélem, hogy olyan klasszikus ez, melyet senkinek sem volna szabad kihagyni.

TOP 10 dalok

10. Stellar – Vibrato


Szeretem az olyan dalokat, klipeket, amiket a koreai népség botrányosnak tart, mert mindig rácsodálkozok, hogy az idoljaik túlszexualizálása mellett mégis milyen álszent és prűd az egész zenei szakmájuk. Ez a klip is kiverte a biztosítékot sokaknál.

9. Junsu – Flower

Junsu egy művész. Mindegyik klipje műalkotás, de a szimbólumokkal teletűzdelt Flower mindegyiken túltesz. Már-már Jaejoong Mine-jához hasonlít, mely ugyanúgy visszatekint az SM-es, „rabszolgaként” töltött időkre, ahol egyikük sem találta a helyét, olyan álarcot kényszerítettek rájuk, melyek nem ők voltak, aztán amikor kiszabadultak, akkor tudtak igazán kiteljesedni.

8. Gain – Paradise Lost


Gain furcsa, kísérletezős jellegű dalait és videóit mindig érdemes figyelemmel követni. Nála nem érezni az álságos, „ártatlan, de szexi lány” imidzs jelenlétét, felvállalja nőiességét mind jelmezekben, koreográfiában, kliprendezésben. A Paradise Lost olyan, mint egyfajta kábult időutazás, ami miatt különösen szeretem.

7. BTS – I need you

A Bangtan-dalokban mindig megfog az a szabadság-érzet, az a különleges életérzés, amit a klipjeik is sugároznak. Idén az I Need You-t nagyon sokszor hallgattam, mert amikor a kórus felcsendül, mindig megmozdul az emberben valami megmagyarázhatatlan, amitől szívesen száguldanánk kocsival a kietlen úton a semmi felé, letekert ablakokkal, teli torokból énekelve, miközben a hajunkat cibálja a besüvítő szél… ez a dal valahogy ilyen.

6. SNSD – Lion Heart

A Girls’ Generation rózsaszín, ártatlan színvilága mindig is nagyon távol állt tőlem a tucatdalokkal, amiket az SM gyárt számukra, mégis a kpop királynőinek tartják őket. Ez a dal ugyanezen okok miatt sokakat kiakasztott (a klipjével együtt), nekem valami miatt viszont bejött. Bugyuta, színpompás, retró, és látszik, hogy a lányok és a cég már nem nagyon tudja, hova tovább, mert szinte már minden koncepciót kipróbáltak (ártatlan, szexi, hip-hipos, táncos…).

5. T-ARA – So Crazy

Jaj, T-ARA. Annyira próbálja megutáltatni magát velem a sorozatos botrányokkal, azzal, ahogy kiutálták maguk közül az egyik társukat, ahogy semmi kedvesség nem sugárzik belőlük, még a látszat kedvéért sem, csak az az utánozhatatlan bitchface, hogy „ünnepeljetek minket, ti kis senkik, mi vagyunk a szexi királynők”. Ennek ellenére minden évben kiadnak egy vagy két olyan dalt, ami hihetetlenül jó, és befészkeli magát az ember agyába oly módon, hogy muszáj hallgatni. Ez is olyan.

4. Infinite – Bad

Az Infinite nem tartozik annyira a nagy kedvenceim közé, noha mindegyik új dalukat meghallgatom és klipjüket megnézem. Ennek ellenére 10-ből 8 kb. mindig nagyon bejön, nem is értem, miért nem merülök el jobban a zenéjükben. A Bad idén fantasztikusra sikerült, a klip remek (főleg a 360°-os verziója), a dal még inkább.

3. Hyuna feat. BTOB Jeong Ilhun – Roll Deep

Hyuna, és az együttese, a 4minute a koreai popzenés kezdeteim óta a kedvenceim közé tartozik, jóllehet a mostani, inkább hip-hopos irányzat annyira nem jön be tőlük, mint a korábbi, kemény, vagány csajos, táncos dallamaik. A Roll Deep-et szerencsére egyfajta visszakanyarodásnak érzem a korábbi stílus felé. Nagyon színes, nagyon különleges, szexi, táncoltatós.

2. PSY – Daddy

PSY visszatéréseit mindig nagy érdeklődés övezi, mindenki a Gangnam Style és a Gentleman sikereit várja tőle, egy újabb hülye táncos, jó ütemű muzsikát. Sokak számára csalódás a Daddy a beteg klip miatt, de a dallam nagyon fülbemászó, és egyszerűen nem tudom megunni.

1. BIGBANG – Bang Bang Bang

Kétség nem fér hozzá, a 2015-ös év dalait, klipjeit a BIGBANG hozta, számomra abszolút győztesek voltak az elmúlt évben. Szinte mindegyik visszatérő dalukat rongyosra hallgattam, de a legtöbbet a Bang Bang Bang szólt a playlist-emen. Ütős, vagány nóta, a Fantastic Baby óta a legnagyobb kedvencem tőlük.

„futottak még” kategória.: 2PM – My House


Sose értettem, mi olyan különleges a 2PM-ben (leszámítva a tagok vonzó, férfias külsejét, de ideális esetben zenét nem az énekes szexi teste miatt hallgatunk). Egyszerűen nem tudnak olyan dalt vagy klipet csinálni, ami csak úgy minimálisan érdekeljen (kb. mint a SHINEE, Super Junior…), de ez valamiért tetszett. Jó a csaj ruhája, és nagyon random a nyúl.


Nincs komment

Kommentelj!

//   Brigi  |  Egyéb koreai kpop  |  0 Comment  //