Filed in Egyéb

Újévi visszatekintés, újdonságok

Sziasztok!

Boldog új évet kívánok mindenkinek!  😎 

Elsőként jöjjenek a legfrissebb feliratok: megérkezett a Let’s Shake it! 4-5. részének fordítása.

Hosszú, tartalmas év áll mögöttünk, ha visszanézünk 2018-ra – mind fordítás, mind megtekintett sorozatok tükrében. Nem mondhatom, hogy unatkoztam, mert mindössze az év végére maradt egy kis szusszanásnyi időm, és tudtam kicsit lassabbra fogni a (fordítási) tempót. Mindenféle történetet fordítottam: egy kis japánt, némi koreait, és egy csipetnyi kínait is az ünnepek környékén. Talán nem voltam olyan gyors vagy a választott sorozataim nem voltak annyira sokszínűek vagy népszerűek, mint másokéi, de hellyel-közzel mindegyik megszólított és közel került a szívemhez.

Az idén elkezdett és/vagy befejezett sorozataim:
Mozu – Season 2 (+ a Mozu film)
Denei Shoujo: Video Girl Ai 2018
Duel
Signal (2018)
Man to Man
Live
Voice (OCN) – Season 2
Let’s Shake it! – Season 1

Meg kell mondjam, kétségkívül a Live és a Duel volt ezek közül a kedvencem, de a Man to Manen is nagyon szerettem dolgozni.

Na de mi a helyzet azokkal a történetekkel, amiket nem én fordítottam? Félidőben, a nyáron már közzétettem az addig látottak listáját, értékelését, és rövidebb-hosszabb gondolataimat az érintett sorozatokról. Jöjjön most a folytatás, az azóta megtekintett történetek kivesézése. Hajtás után spoilerek következnek.

A lista igen kurta:

Double Face [japán] – 10/7
Are you human too? [koreai] – 10/8
Burning Ice [kínai] – 10/4
Cruel Palace – War of flowers [koreai] – 10/??
Voice (OCN) – Season 2 [koreai] – 10/7
Cold Case – Shinjitsu no tobira – Season 2 [japán] – 10/folyamatban
Life on Mars [koreai] – 10/9
What’s wrong with secretary Kim? [koreai] – 10/7
Hanzai Shokogun – Criminal Syndrome – Season 1 [japán] – 10/5
Let’s Shake it! – Season 1 [kínai] – 10/8

Double Face 10/7

Kagawa Teruyuki és Nishijima Hidetoshi talán első közös munkája, mely megalapozta a két neves színész számos, későbbi projektjét, legyen szó rendőrsztorikról (Mozu 1-2. évad, Mozu mozifilm), családi- (Second Chance Chauffeur) vagy horror-történetekről (Creepy), és ki tudja, ez volt-e a vége. Mindkettejüknek jól áll ez a rabló-pandúr szerep, érdekes ugyanazt a cselekményt két részben, két különböző szemszögből végignézni. Egy maffia-tag, akit tinédzser korától kezdve arra nevelnek és kondicionálnak, hogy majd beépülve a rendőrség kötelékébe segítse a “családot” – szemben egy beépített rendőrrel, aki karriert és családot hátrahagyva, új személyazonossággal ugyanebbe a bandába épül be, azzal a céllal, hogy belülről tudjon információt küldeni a rendőrségnek. Egy lassú tempójú, de hangulatos és látványos mini-sorozat, melyet egyszer, ha épp semmi dolgom nem lesz, talán még le is fordítok.

 

Are you human too? 10/8

Egy régóta várt sorozat a gyönyörű szemű Seo Kangjunnal. Sokan nem kedvelik őt színészként, ha jól tudom, a Cheese in a trap óta, de én már előtte, a Hwajungban megszerettem, ahol egy lelkiismeretes, jóravaló és hősies karaktert alakított, így alapvetően kellemes emlékeim vannak a színészt illetően. Kicsit tartottam tőle, hogy a droidos, robotos téma lecseng és unalmas lesz, mire ezt a sorozatot bemutatják (főleg, hogy év elején az I’m not a robot is nagyon népszerű volt, és bár ott azért jóval kisebb költségvetésből dolgoztak, a tematika hasonló volt), de azt kell mondjam, összességében üdítő egy történet volt.

Kicsit furcsán indult, belecsapva a lecsóba, semmi felvezetéssel, hogy ki kivel hol és mikor, ami miatt rögtön az elején sokan elpártoltak a sorozattól, ami teljesen érthető. Úgy érzem, hogy mivel javarészt tavaly nyáron készülhetett a sorozat, és azóta folyt rajta a számítógépes utómunka, a vágószobában barmolhatták szét az első néhány részt. Nem ismertük meg a főbb szereplőket, hogy mit miért csinálnak, csak bedobtak minket a mélyvízbe. De aztán a csúf és homogén, rideg Dél-Koreából a csodálatos cseh tájakra repülünk, mely olyan, akár egy mesében: tisztának, romlatlannak tűnik, nem is csodálkozunk, hogy goromba és öntelt főhősünk, a csebol Nam Shin robot változata, Namshin3 ugyanilyen értékekkel, szeretetreméltó és gondoskodó vonásokkal bír. Igazán érdekes, hogyan idomul a robot az emberek világába, és varázsol el minket bűbájos viselkedésével, tökéletességével, miközben látjuk a körülötte gyarló, kisebb vagy nagyobb hibákkal bíró emberek ténykedését.

Az anya naiv, de vér szerinti fiához végletekig hűséges. Az apa gondoskodó tudós, aki a realitás talaján áll, és a gonosz nagyapa pénzét elfogadva fejlesztette a robotot. Kang Sobong, a női főhős harsány, nőietlen és durva, az újságíró barátnője irritáló, kukacoskodó, bajkeverő. A lány apja csalódott és megkeseredett, mégis őriz a szíve mélyén jóságot és aggodalmat, szeretetet. Yena makrancos és elitista, de tudja, ki mellé kell állni, és inkább az igazságszolgáltatást segíti, mint bűnöző apját, akiben fikarcnyi jóság sincs. A nagyapa ambivalens, hol a jövőbe tekint technológiai elképzeléseivel, hol gonosz, önző férfi. A nagynéni félelemben él, de az emiatt magára öltött, nyers külső érző szívet és megértést takar. Ji Yeonghun titkár pedig… a robot Namshin3 mellett talán a sorozat egyetlen kiemelkedő, jólelkű, hibáktól szinte teljesen mentes figurája. Az önzetlen, odaadó szeretet, gondoskodás, talán szerelem mintapéldája. A történet persze nem hibátlan, a koreai doramák szokásos hiányosságai itt is megmutatkoznak. A történet elején tettrekész, aktív, “verekedős”, harcias hősnő, Sobong sírós-pityogós, aggodalmaskodó rinyakirálynővé alakul a végére. Nem értem, miért van szükség erre, talán ez a hozzáállás a koreai társadalomban nőkre “erőltetett” szerepben rejtőzhet. Amint járni kezd egy női karakter egy férfival, mintha rögtön le kellene vetkőznie a keménységét, talpraesettségét, hogy ezzel is kifejezze a férfiaktól való függőséget, az alárendeltség szerepét, valamint azt, hogy társadalmilag nem kívánatos, ha egy nő erős, határozott jellem. Na, Sobonggal totál ez történt. Eleve nem volt szimpatikus számomra a figura, így ez különösebben nem is hatott meg.

A sorozat igazi “csodája” Namshin3, az érzések, érzelmek nélküli robot, akit jólelkűsége és android mivolta miatt igyekeznek kihasználni azok, akik arra felhatalmazva érzik magukat. Az anya választást sem kínál neki, kerek perec megmondja, hogy ezt kell tennie, át kell vennie az emberi Nam Shin (a tényleges fia) helyét Koreában, míg az lábadozik. Ji Yeonghun, az emberi Nam Shin barátja, támogatója is sokszor megszidja, utasítgatja, de mivel a robot nem sír, nem tud megsértődni, és mindent szolgalelkűen teljesít, látjuk, hogy Yeonghunt ezt szörnyű bűntudattal tölti el. Az emberi Nam Shin beteges céljai, bosszúja elérése céljából mindenféle aljasságra kényszeríti robot mását, melyet annak viszonylagos tehetetlenséggel kell végignéznie. Mi sülhet hát ki egy ilyen helyzetből? Van remény boldog befejezésre, ahol a rossz megkapja méltó büntetését, aki pedig addig helytelen úton járt, megjavul? Szerencsére van. Kicsit megfáradt a végére a történet, de nem igazán voltak benne logikátlan pillanatok, a történetvezetés szépen építkezett. Külön pozitívum, hogy minden egyes rész egyfajta belső monológgal kezdődött a későbbi epizódoknál, mindig más-más szereplő gondolataival, melyek már megtörtént vagy épp látott és átélt eseményekre reflektáltak, pluszt adva a karakter motivációihoz. Szóval ez kimondottan ötletes megoldás volt. A zene különösebben nem volt kiemelkedő. A betétdalok hozták a megszokott szerelmes, romantikus, vagy drámai felhangot, bár egyébként kellemes hangzásúak. Tetszettek viszont azok a dallamok, amelyek modernséget, futurisztikus hangulatot teremtettek, mint pl. a Milagro. Nagyon illett a sorozat témájához.

Burning Ice 10/4

Egészen véletlenül figyeltem fel erre a sorozatra, azaz tulajdonképpen inkább 2 előzetesére, melyek rendkívül hangulatosra lettek megcsinálva, olyannyira, hogy látatlanban is fellángolt bennem a vágy, hogy ezt a sorozatot látni kell, sőt, lefordítani is jó lenne. Hiszen, ha valaminek ilyen jó az előzetese, biztos állati jó lesz a megvalósítás is. Sajnos csalódnom kellett, a sorozatnak nagyobb volt a füstje, mint a lángja, annak ellenére, hogy úgy reklámozta magát, mint formabontó, újszerű, nagysikerű bűnügyi történet.

Habrin városában járunk. Gou Yu szakvizsga előtt álló ügyvéd. Korrupt és pénzéhes főnöke irodájában hiába próbál lelkiismeretesen dolgozni, a munkatársainak csak a pénz és gazdag kliensek számítanak, az igazság már kevésbé. Egy hideg, téli napon új ügyfél kéri az iroda segítségét, amikor egy halott férj felesége és szeretője állnak szemben egymással. Gou Yu azonnal felismeri fiatal szeretőt, Zhu Huirut, aki annak idején, középiskolás korában még az ő barátnője volt. Hogy megmentse a kisemmizéstől Huirut, Yu azonnal a védelmébe veszi a lányt, ám hamarosan egy gyilkossági nyomozás kellős közepén találják magukat. Az elhunyt férj és szerető ugyanis nem természetes halállal halt meg. A gyilkosság módja rendkívül hasonlít egy korábbi sorozatgyilkos, a “Hóember” módszerére, ezért a bűnügyi nyomozócsoport, élén Lin Qi nyomozónővel előveszi a régi aktákat, melyek azóta is felderítetlenül porosodtak. Lin nyomozó segítséget kap feletteseitől, és egy korábbi gyilkossági nyomozó, Yan Liang kerül a csapatába, aki szokatlan módszereivel igyekszik megfejteni a múltbéli és mostani eseteket. A nyomozást figyelemmel követi Yan egykori partnere, a briliáns bűnügyi helyszínelő Luo Wen is, akinek évekkel korábban a teljes családja nyomtalanul eltűnt, vélhetően szintén a Hóembernek köszönhetően. Mindannyian hamar ráébrednek azonban, hogy az igazság sosem teljesen fekete és fehér, és a korrupció mélyen gyökerezik a társadalmukban. Sokan bármit megtennének, hogy sötét üzelmeiket elkendőzzék, és a bizonyítékokat eltüntessék. Vajon Yu és Huiru sikerrel jár, és be tudja bizonyítani az ártatlanságát, Lin és Yan nyomozó pedig el tudja végre kapni a Hóembert, hogy az áldozatoknak igazságot szolgáltathassanak?

Érdekesnek hangzik? Baromira. Olyan is lett? Állatira nem. Már az első rész után éreztem, hogy csak vánszorog előre a történet, hiányzik belőle a japán és koreai történetekre jellemző dinamika, ami odaszegez a képernyő elé, és amitől alig várod, hogy jöjjön a következő epizód. De még ha lassú is a tempó, az sem mentség az abszolút életképtelen, naiv és idióta karakterekre, akikkel alig történik valami. Yan Liang karaktere egy az egyben egy Jang Hyuk-összesre emlékeztet, egy tipikusan “furcsán nézek, vicceset szólok be, amúgy kemény fazon vagyok, aki már egy rezzenésből rég megoldotta az egész bűnügyet“-karakter, és mindezek ellenére megdöbbentő, hogy az általa segített nyomozás az ég világon nem halad sehova, az embereket halomra ölik tovább. Guo Yu az egyik legantipatikusabb figura, akit az elmúlt években láttam, egy tesze-tosza, semmirekellő, könnyen megvezethető és gyenge férfi, aki se magát, se a szeretett nőt nem tudja megvédeni, de meg se érdemli. Huiru csak néz a bambi szemeivel, és várja, hogy a sültgalamb a szájába repüljön. Egyedül Luo Wen érdekes VALAMENNYIRE, de nagyon ő se, mert alig csinál valamit, ahhoz képest, hogy mi potenciál lenne a karakterben. Helyette huszadrangú, és a cselekmény szempontjából jelentéktelen, piti kis gengszterek és uzsorások kapnak nagyobb teret, amivel csak tekereg a történet, de nem jut A-ból B-be. Mindent összevetve, ezt a sorozatot felesleges volt megnézni, a 4 pontot is fele-fele arányban a 2 előzetes kapja, más semmi.

#1.

#2.

 

Cruel Palace 10/??

A feketebárány a listán. Egy különleges projektekre való felkészülésként, és a Gwanghae-Injo-Sohyeon történelmi szembenállás nagy kedvelőjeként erre a sorozatra esett a választásom, noha nagyon nehezen szántam rá magam az 50 rész miatt. Emellett semmi kedvem nem volt egy újabb Jang Okjung – Living of love-jellegű, történelem-hamisítós sorozathoz, ahol a végzet asszonyát (ott Jang ágyast, itt Jo ágyast) a körülmények áldozataként, eredetileg ártatlan, jólelkű teremtésként akarják ábrázolni, és elhitetni a nézővel, hogy valójában sajnálni kellene őket. Ez már a Jang Okjungnál sem jött be, úgy éreztem, semmi nem tudna rábírni, hogy ezeket a végtelenül gonosz és kegyetlen nőket megkedveljem.

Ebben a sorozatban viszonylag kevés színészt ismertem korábbról, ami nem is mindig rossz, de ettől függetlenül pozítívum sem volt, hiszen nem tudtam, mire számíthattam tőlük. Már az első részek során nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a szép zene és jelmezek ellenére nem kerül be a sorozat a kedvenceim közé. Egy ellenszenves, ostoba és képmutatő “hősnő” (Jo ágyas), egy döglött hal szerepet alakító, cselekvésképtelen, ifjú szerelmes (Nam Hyuk), számos öreg, állandóan vérnyákoló színész, felesleges távolba révedés, helyzetek túldramatizálása, unalmas és túljátszott monológok… Minden, amivel könnyen el lehet venni a néző kedvét egy történettől. Nem is értem, hogy milyen elgondolásból kapott ez a történet 50 részt, mikor más, sokkal érdemesebb sorozat ennek töredékét érdemelte csak ki. Nincs ennyi potenciál néhány irigy és/vagy ambiciózus nő egymással való viszálykodásában.

A történelmi szálak vagy tények teljesen a háttérbe szorultak a sok műsirám és hisztizés, drámázás mellett. A kiváló diplomata és közvetítő, Sohyeon herceg szerepe gyenge, tehetetlen balfék karakterré degradálódott. Jo ágyas, az anyja és annak akupunktúristája, és ármánykodásaik többet szerepelnek, mint a király tulajdon fia, annak országmentő tevékenysége, és végső soron tragédiája. Mindenki fennhangon, rikácsolva konspirál, soha senki nem hallja meg őket, soha senki nem bukik le. Az ostoba, vén király pedig minden buta pletykát elhisz. Bosszantó és fárasztó nézni. Nyilván ebben a korban még erősebbek voltak a babonák, mint manapság, de akkor se kellene ennyire hülyének nézni a nézőt, és tragikomédiába süllyeszteni a cselekményt. A történetvezetés nem logikus, a bemutatott és eltelt idő nincs összhangban. Az első 14 rész alatt eltelik közel 7 év, a trónörökös fogságának majdnem teljes időtartama (ami alatt a hercegné ide-oda ingázik Csoszon és Csing közt, de ezt inkább hagyjuk is…). A maradék 36 érszre marad másfél év, amíg a herceg hazajön, meghal és a nagy csatározás az ágyasok közt véget ér? Borzasztó arányok, ennek így semmi értelme. A 20. résznél félbehagytam, mert már úgyis tudom, mi fog történni tucatnyi más sorozat és a kor iránti érdeklődés kapcsán, de jó lett volna látni, hogy (a sorozat szerint) “hogyan” is fog majd mindez történni. Nem érzem úgy, hogy bármit veszítenék azzal, hogy nem fejezem be.

Life on Mars 10/9

A történetet még Ocu kolléga ajánlotta a figyelmembe tavasszal, mint lehetséges fordítanivalót, mert akkor még látszólag senkit sem érdekelt különösebben a történet. Idővel aztán Binky felkarolta (aki mindig különös érzékkel választja ki a zseniális cselekményű sorozatokat, ezért ezúton is gratulálok neki! 😉 ), én más projekteken kezdtem el dolgozni, így hónapokta meg is feledkeztem a történetről. A brit eredetijét nem láttam, de az összefoglalók alapján nagyon érdekesnek tűnt a történet, de az emberek alig beszéltek róla, a fordítás is apróbb lépésekben haladt, így látatlanban is azt hittem, hogy mégsem azt nyújtotta, aminek szánták, és hogy talán a fordító is csalódott benne, ami ismét hátrébb lökte a sorozatot a megnézendők listáján. Viszont így, év végén, mikor a sok, hosszú, koreai fordítástól már-már a kiégés jelei kezdtek mutatkozni rajtam, és nem haladtam semerre a Cruel Palace-szal, felcsaptam a Wikipédia “2018-as év drámái” nevű oldalát, hogy megnézzem, miket adtak idén, és miket nem láttam én ezekből. Ott újra szembe jött a sorozat, gondoltam, a CP után mégis mit veszíthetnék, annál csak jobb lehet.

Már az első rész láttán végtelenre nyúlt az agyam a potenciáltól, ami ebben a sorozatban rejlett, onnantól kezdve pedig nem volt megállás. A hűvös és megközelíthetetlen, kollégái által is kívülállóként kezelt bűnügyi helyszínelő, Han Taejun tanuskodni készül egykori menyasszonya, Jeong ügyésznő perében, mint szakértő. Egy sorozatgyilkost készülnek épp rács mögé juttatni, a bizonyítékok egyértelműek. Ám mielőtt Han a tanúk padjára léphetne, az utolsó pillanatban megtudja, hogy a bizonyítékok szennyezettek, így nem használhatóak, aminek kapcsán szabadon kell engedni a tettest, Kim Minseokot. Mindenki tajtékzik a dühtől, és Han Taejunt hibáztatja, ő azonban csak a protokollt követte. Hamar rá kell jönnie, hogy óriási hiba volt, amit tett, mert Kim Minseok még aznap este elrabolja az ügyésznőt, Han Taejun pedig a haszja közepette fejlövést szenved és egy autó is elgázolja őt. Ahogy fekszik a földön és haldoklik, elveszti az eszméletét, ám mikor újra magához tér, 1988-ban találja magát, egy Inszeong nevű kisvárosban, helyi ruhákban, áthelyezési papírokkal a kabátzsebében, mintha mindig is annak a kornak a tagja lett volna. Időről időre hangokat hall, melyek mintha a kívülről vagy a fejéből szólítanák meg őt, és melyek alapján ő kómás betegként fekszik egy kórházban, az orvosok pedig az életéért küzdenek. A hangok alapján Han Taejun először nem tudja, csak álmodik-e vagy ez tényleg a valóság, de végül rájön, hogy sehogy sem szabadulhat ebből a helyzetből, csak ha megtuja, miért került Inszeongba, saját gyermekkorának helyszínére, és megoldja az itt kialakuló bűncselekményeket, melyek mind előremutatnak a tudatalattijában rég eltemetett borzalmakra.

Kiváló felütés, nagyon érdekes karakterek, hiteles korrajz, zseniális alakítások. Így lehetne röviden jellemezni a sorozatot. Szinte barnás-szépiás lencsén keresztül elevenednek meg előttünk 1988 körülményei, a divat, a kocsik, az állandó légvédelmi szirénás riadók, az elavultnak számító nyomozati módszerek, melyek láttán Han Taejun néha majdnem agyérgörcsöt kap (tanuk megfélemlítése, fogolyverés, testi bántalmazás a kollégákkal szemben fenyítési/nevelési célzattal, helyszínelői hozzáértés teljes hiánya, bizonyítékok, helyszínek “összefogdosása” kesztyűk, védőruházat nélkül). Hősünk bekerül egy családiasan működő, laza nyomozócsoportba, a Park Sungwoon által alakított Kang százados csapatába, ahol mindenki csak kényelmesen teszi a dolgát, de senki sem igyekszik különösebben. Állandóak a poénok, kiabálások, ordenáré, altesti poénok és élethelyzetek, aminek láttán az ember visít és hullámzik a röhögéstől, melyek kellemes kontrasztot képeznek a komoly bűnesetek és nyomozások által megkövetelt, komor hangulat mellett. Furcsa a Time between dog and wolf örökké optimista és vidám Kang Mingi-karakterét alakító színészt a komor, faarcú Han Taejun szerepében viszontlátni, de ez korántsem negatívum, sőt.

Igazából a Tunnelhez tudnám a legjobban hasonlítani a történetet, mely ennek pontosan a fordítottja volt. Ott a múltból került a jelenbe egy bohém, vidám lelkű nyomozó, aki szintén nehezen tudott csak alkalmazkodni 2017 modern világához, annak öltözékéhez, digitális kütyüjeihez, mint mobiltelefonok, térfigyelő kamerák, stb., és olyan társat kapott, aki egy hűvös, karót nyelt figura volt, és nehezen oldódott csak fel. Itt, a Life on Marsban pont, hogy egy ilyen hűvös, karót nyelt figura utazik vissza a múltba, és kap olyan társat, aki életvidám, harsány, barátságos figura (Kang százados). Szóval a párhuzam megvan, de vajon ez predesztinálja a hasonlóan zseniális végkifejletet is? Mindenképpen. Magyarázatot kapunk arra, hogyan került hősünk a múltba, és érdekes módon ránk bízza a döntést, mit gondoljunk a befejezésről. Hogyan kerül vissza Han Taejun a múltba? Öngyilkos lesz, és mindössze egy túlvilági fantazmagória az, amit a cselekmény végén látunk? Ismét agysérülést szenvedett, ami miatt az agya újra a korábban átnézett eseteket kezdte el “pörgetni”, mintha abban a közegben élne? Maradt a jelenben, egészségesen, de végleg átadta magát a maladaptív álmodozásnak, aféle menekülésképp a valóságtól, mert csak a múltban találta meg a boldogságot? Ráadásul az epilógus is érdekes kérdéseket vet fel, valamint egy lehetséges folytatást is. Hogy lesz-e belőle valami, arra nagyon kíváncsi vagyok.

What’s wrong with secretary Kim? – 10/6-7

Aki egy ideje követi a munkásságomat, tudja, hogy nem vagyok különösebben a melodrámák vagy (irodai) munkahelyes sorozatok kedvelője. Nagyon nem. Van az irodai drámázásból részem nap mint nap elég, és egy koreai sorozatnál, amihez alapvetően kikapcsolódni ülök le, nincs szükségem ugyanerre. Ha azonban van a történetben valami extra, amitől az kilép a céges négy fal közül, akkor már hajlok én is a kompromisszumra. A Kim titkárnőt pedig sokan dicsérték idén, munkatársaim is, a dorama-kedvelő közösség is, annak ellenére, hogy nagyon erre a kiskosztümös, irodai munkásos, “tip-top-puccba vágjuk magunkat és az év minden napján tűsarkúban és platformcipőben járunk” kategóriára hajaz. Ráadásul a főhősünk és címszereplőnk nem más, mint a gyönyörű, gyönyörű Park Minyeong, ezért úgy döntöttem, a sok bűnügyi sorozat után adunk egy esélyt a történetnek.

1-2 rövidke jelenetet már láttam belőle, amit a fészbukk videói feldobtak, de úgy nagyon nem tudtam, mire kell majd számítani a cselekményt illetően. És úgy igazából pont ezért is fogott meg, ahogy indult. Mindenféle hosszú expozé nélkül belecsapunk a lecsóba, van egy (már unalomig ismert) csebol (Park Seojun) vállalat-örökös, akinek a segge ki van nyalva, mindenki hajbókol neki, maga a tökéletesség, stb. stb, az ő személyi asszisztense/titkárnője Kim Miseo (Park Minyeong karaktere), a kiváló, talpraesett, határozott és mindenben szintén tökéletesen helyt álló munkaerő. 9 éve dolgoznak már együtt, a nő minden apró rezdülésből előre tudja, mi a következő lépés, még ha ettől eléggé szolgalelkű is néha a viselkedése (pl. hanyatt homlok elrohanni a csebol barátnőjének megvenni egy elfelejtett rózsacsokrot, stb.). De Kim titkárnő őrül, mert a munka kiteljesedést ad számára, a kollégái megbecsülik, felnéznek rá, példaképnek tartják – ki ne vágyna ilyesmire a karrierjében? Minden szép és rózsás, aztán Kim titkárnő váratlanul, mosolyogva közli a főnökével (és a nézőkkel), hogy amúgy kezdje el keresni az utódját, mert beadta a felmondását.

Az első részekben a néző a csebollal együtt próbálja megfejteni, mi is az oka Kim titkárnő felmondásának. Mert itt nem a Két hét múlva örökké c. hollywoodi film felállásával találkozunk, ahol a titkárnő (a szintén gyönyörű Sandra Bullock) az elviselhetetlen főnöke (Hugh Grant) miatt akar felmondani. Nem ennyire egyértelmű a dolog. Az ok ennél sokkal prózaibb: Kim titkárnő 9 éven át vigyázzban állt, robotolt, még ha amúgy örömét is lelte a munkában, kifizette maga és családja adósságát, valamint nővérei egyetemi tandíját, neki azonban ráment a fiatalsága a munkára – nem mehetett egyetemre, nem volt magánélete, nem tudja egyáltalán, mit akar az élettől, és ezt akarja pótolni azzal, hogy más állás után néz.

Az elszakadás azonban – ahogy azt sejthetjük – nem megy könnyen. A munkahelyen be kell tanítani az utódját, a viccesen szintén Kim vezetéknevű Jia titkárnőt; a főnök rendre azzal ostromolja, hogy maradjon, hiszen mihez kezdene nélküle, mely odáig fajul, hogy mindketten rájönnek, tulajdonképpen az évek során egymásba szerettek. Ami… egy ennyire szoros napi kapcsolatnál akár bőven elő is fordulhat és életszerű lehet, hiszen mindent tudnak egymásról (a gördülékeny munkakapcsolat miatt). De van még egy csavar a történetben, ami kicsit lassan és nehézkesen bontakozik ki, de aztán szerintem túl hamar jut el a végkifejlethez. Csebolunkat és Kim titkárnőt gyermekkorában elrabolta egy őrült nő, és egy napig bezárva tartotta őket, ami hatalmas trauma volt mindkét gyermek életében, és melyet Kim titkárnő elméje részint elzárt, hogy ne is emlékezhessen, de csebolunk végig tudatában volt mindennek. És nagyon szép, ahogy még e trauma feloldásával is közelebb kerülnek egymáshoz.

Van egy csodálatos, elbűvülő, és ebből a közegből színészileg és vizuálisan is magasan kiemelkedő Park Minyeongunk, aki egy álom, egy istennő, örökké csinos, mindig elegáns, akibe bárki örömmel bele tudna szeretni, és aki mindezek ellenére mindig szerény és visszafogott. És van egy kicsit mindig ugyanazt a néha mogorva, néha vicces karaktert alakító, taslaképű, hosszúlábú és sok tekintetben Park Yoochunra emlékeztető Park Seojununk, akiben annyi karizma megvan, hogy a szerepet elvigye a hátán, de sokkal több nem igazán. Van egy remek felütéssel induló cselekményünk, egy rejtélyes B-sztori a háttérben, csodálatosan megírt és nagyon finoman, gyöngéden megrendezett romantikus, udvarlós, csókolózós és szerelmeskedős részek, amik igazán pazar, bizsergető pillanatokat tudnak okozni. Semmi ordenáréság, minimális “döglött hal”-csókok, sokkal inkább bensőségesség és szépség.

Mi hát az oka annak, hogy “csak” 6-7-es értékelést kap a sorozat? A rettentően idegesítő mellékszereplők és a gusztustalan mértékű, képünkbe tolt termékelhelyezés miatt, megspékelve azokkal az otromba klisékkel, amik nem hiányozhatnak egyetlen (rossz) koreai sorozatból sem.

A bosszantó irodai munkatársak sablonos és felszínes karakterek, amiket próbálnak árnyalni, de mind a rossz szokások rabjai. A förtelmesen fösvény Go menedzser, a nagyzoló “Én Korea legjobb egyetemére jártam” Kim úr, a csapatot tyúkanyóként összefogó, fontoskodó Lee úr, a csendes szupermen, Yang sofőr… de aki mind közül a legrosszabb, az Bong Sera, a magát szexis, vonzó szupernőnek képzelő, nőietlen, durva, harsány, okádék irodista nő, aki mindenkinél okosabb, mindenkit kioktat, visszataszítóan fröcsög és grimaszol, és senki sem teszi őt a helyére. Ez ma 2018, ahol senkire nem lehet rászólni, hogy viselkedjen már normálisan, mert még a végén megsértődik. A falat kapartam a karaktertől, de a színésznőtől is (aki, ha a való életben nem ilyen szörnyű viselkedésű, minimum Oscart érdemel ezért az alakításért), a jelmezeitől, a sminkjétől… Mindentől.

Ahogy attól is, ahogy a cselekmény lerója a kötelező köröket, a minden sorozatban látható közös céges csapatépítőket, zabálásokat, lerészegedéseket – akárcsak a csajos “bulikázást”, amikor Bong és a két Kim titkárnő elmegy enni-inni és picsarészegre issza magát, és olyan gusztustalanul, harsányan, üvöltözősen viselkedik, hogy minden jó érzésű ember minimum 1-1 maflást leverne mindegyiknek. Ahogy minden sorozatban el kell mennie az apának a vő-jelölttel inni egyet, mert férfi a férfival csak úgy tud komolyan beszélni az élet dolgairól, ha közben fekvehányós állapotúra isszák magukat. Nekem ez különösen a halálom, mert világéletemben alkoholmentes életet éltem és olyan emberek társaságát élveztem/kerestem, akik hasonlóképpen nem abban teljesedtek ki, hogy rendre moslék részegre isszák magukat. Így az ilyen jelenetek a sorozatokban különösen irritálnak, erőltetettnek hatnak számomra.

De a legrosszabb a mértéktelen termékelhelyezés. Az üdítőktől, kávéktól, kajáktól, autóktól és telefonoktól kezdve a rúzsokon, púdereken és fejbőrápolókon (!!) át a ruhákig, ékszerekig, mobilalkalmazásokig minden a pofánkba van tolva öncélúan, érthetetlenül, pusztán azért, hogy a szponzor is megkapja a maga fizetett reklámidejét. Semmit sem tesznek hozzá a cselekményhez, sőt, az az érzésünk támad, hogy a cselekmény pont azért alakul úgy, mert a szponzort mutatni kell (példa: csebolunk előkapja a mobilját, megnyit rajta egy szállodafoglalós alkalmazást, szerintem legalább fél percig azt nézzük, ahogy a szállodák és az árak közt böngészik, majd kattint és foglal, mert úgy döntött, Las Vegasba akarja vinni Kim titkárnőt…). És ez nem… Nekem ez sok. Ha reklámot akarok nézni, akkor célzottan azt keresem. De ha egy sorozatot/filmet nézek, akkor ne ez köszönjön már vissza! Mert meg lehet ezt ötletesen is oldani. Hogy annak legyen értelme. Ahogy pl. az Are you human too-ban rendre találkoztunk Internet of Things-utalásokkal, amik könnyebbé, kényelmesebbé tehetik az otthonaink mindennapjait. Ezek érdekes, hasznos dolgok, amik még gyerekcipőben járnak, de miért is ne foglalkozhatnánk velük. Vagy a Voice-ban pl. az okoseszközök, okosórák kérdésével, gyerekfelügyelettel, helymeghatározással. Amik fontos biztonsági kérdést jelentenek, és megoldást az aggódó szülőknek. És még sorolhatnám.

De nem. Ebben a sorozatban a pénz gusztustalan hajhászása folyt, és ezt nem tudom tolerálni. Emiatt nem tud a történet jobb értékelést kapni. Csak az nézze meg, aki ezt félre tudja tenni magában, és képes a cselekményre koncentrálni, ami ennél sajnos sokkal jobb körítést érdemelt volna.

 

Hanzai Shokogun – Criminal Syndrome – 10/5

Egy japán sorozat, amit régóta meg akartam nézni, mert szerencsére volt hozzá kiváló angol felirat, és nagyon sokan dicsérték is. Valahogy azonban hónapok óta halogattam, most ősszel viszont elővettem, bár nem tudom, milyen indíttatásból. Mivel nem hosszú, úgy voltam vele, ha megtetszik, akár még a fordítása is szóba jöhet.

Ez is egy kicsit olyan történet, mint a Double Face, két szemszögből látjuk az eseményeket, vagyis inkább azok következményeit. Muto Takashi (az 1. évad főhőse) és Kabugari Mamoru (a 2. évad főszereplője) a japán rendőrség kiváló nyomozói. A kollégákat a munkán kívül más is összeköti: Kabugari kedvese nem más, mint Muto húga. Mikor azonban a nőt egy fiatalkorú elkövető meggyilkolja a nyílt utcán, Muto összetörik, és úgy érzi, képtelen tovább rendőrként dolgozni. Olyan csillapíthatatlan a dühe húga gyilkosával szemben, hogy úgy érzi, képes lenne maga is embert ölni, csak hogy megbüntesse a tettest. Kilép a rendőrségtől, és itt elválik a két barát útja és karrierje egymástól. Míg Kabugari továbbra is hű marad esküjéhez és rendőrként igyekszik végezni a kötelességét, Muto úgy érzi, barátja (talán túl könnyen) túllépett kedvese halálán. Muto magánnyomozói irodát nyit, kiérdemelve ezzel tinilánya megvetését, aki szerint szégyen, hogy ilyesmivel foglalkozik, és képes volt emiatt otthagyni a köteléket. Emiatt egyre nagyobb a feszültség Muto otthonában, a lánya idővel pedig kezelhetetlenné válik. Muto azonban, akiben még mindig nem csillapodott a gyilkos ösztön, ismét a rendőrséggel kénytelen együtt dolgozni: Tamaki úr a régi munkahelyéről különféle megbizatásokkal látja el őt, melyekben az ő magánnyomozói módszereivel lehet vizsgálódni, hivatalos rendőri keretek közt azonban nem. Tamaki igyekszik táplálni a Mutóban lappangó szörnyet, hogy azzal is segítse a bűnesetek megoldását, Muto azonban erre csak túl későn jön rá…

Alapvetően nem lenne baj ezzel a történettel. A drámai alakítások ezúttal sem maradnak el, nagyon erősek az epizódszereplők és az általuk megélt és megjelenített tragédiák (ebben a japán bűnügyi sorozatok mindig is nagyon jók voltak). De valahogy… annyira szürke a cselekmény. Aránytalanok az epizódok/bűnesetek eloszlásai (az egyik 3 részes, a másik 2, egyik kapcsolódik a másikba, vagy fut párhuzamosan a másik mellett, látszólag pedig semmi közük egymáshoz, stb.), nem látni tehát a fő vezérfonalat, hogy mi miért történik, és miért jó az nekünk vagy Tamakinak, ha Mutóból esetleg előtörne az állat. Súlytalanná válik a dramaturgia. Nem tudom. Úgy sejtem, hogy a 2 évad alkot egy egészet, és úgy talán több kérdésemre választ kapok. De az 1. évad valahogy nem hozta meg a kedvet a 2.-hoz…

 

Voice (OCN) – Season 2 – 10/7

A sokak által szeretett és formabontó krimisorozatnak tartott történet várva várt 2. évada. A doramát a DA-fórumon nyitott topikjában szapultam eleget, mert úgy érzem, rengeteg hibája van. Számos apró elem, ami különlegessé tette az 1. évadot, teljesen hiányzik a 2. évad megvalósításából – annak ellenére, hogy ezúttal szemmel láthatóan több pénz állt a készítők rendelkezésére, mint korábban. A legnagyobb problémám az, hogy elveszett a misztikum, a fő gyilkosunk már szinte az elején lelepleződik, és rengeteg mindent megtudunk róla – csak épp azt nem, hogy mi az ő valódi szerepe a bűncselekmények alakulásában. A főhősünk, Kang Kwonju túl okos, alig szorul kollégái szakértelmére, a férfi főszereplőnk, Do Kangu pedig túlságosan antiszociális és megközelíthetetlen ahhoz, hogy az ember jobban meg akarja ismerni. Az egész japán szálat kuszának vélem: úgy érzem, a cselekmény nagyon próbál egy nemzetközies, franchise-építő jelleget megragadni, ahhoz viszont ez a koncepció szerintem kevés, és a csatorna (az OCN) is kicsi, hogy fontos exportcikk válhasson a szériából. [bár… ha a Signal japán remake-jét nézzük, végülis ott is megelégedtek a készítők és a nézők azzal, hogy egy az egyben lemásolták a koreai bűneseteket, és átültették őket Japánba…] Nem tudom. Az év egyik nagy kérdőjele számomra ez a sorozat, ezért remélem, hogy a 3. évadra megfelelően elvarrják majd a szálakat.

 

Let’s Shake it! – Season 1 – 10/8

Egy sorozat, amit legszívesebben már tavaly megnéztem és lefordítottam volna. Szerencsétlennek eléggé hányatott sorsa volt, ami az angol felirat elkészülését illeti, így azt hittem, örökre le kell mondanom róla. Legnagyobb örömömre nem így alakult, és bíztatóan halad a 2. évad fordítása is.

Mit lehet elmondani erről a történetről? Azt, hogy őrültnek, bolondosnak indul, aztán olyan komoly és drámai befejezés keletkezik belőle, hogy azzal bármelyik, “nem ufós” doramának méltó párja lehetne. Még ha nem is vígjáték lenne, akkor is érdekelt volna a sorozat, ugyanis az időutazós vagy nem megfelelő korban landolós cselekmény szerintem mindig is érdekes lehetőségeket hordoz magában. Az űrutazós dologtól és technológiától sem zárkóztam el sosem, hiszen a Star Wars és Jules Verne regényeinek bűvöletében nőttem fel, az ilyesmitől tehát igazán nem idegenkedem. Animés koromban is nagy kedvencem volt a Fushigi Yuugi, ahol szintén a modern korból csöppen vissza a (középkori kínaihoz hasonlító) múltba a főhős. [egyébként mai napig várom, hogy méltó élőszereplős feldolgozás szülessék a Fushigi Yuugiból…]

Visszatérve Abuék történetére. Nekem nagyon a szívemhez nőtt. Abu/Qingye egy igazi izgága hősnő, aki megy a saját feje után, nem nagyon lehet őt kordában tartani. Qingfeng eszményi fivér, Duo Miao kapitány/Er Niu és Xiao Zhihe pedig kiváló komikus figura (az elején, és felelősségteljes, drámai karakter lesz a végén). Az apró gag-ek, popkulturális utalások és sikamlós poénok fergetegessé teszik az epizódokat, ezért a néző végig remekül fog szórakozni. Engem a történet produkciós oldala is megfogott: csodaszépek a jelmezek, a díszletek, a frizurák, ahogy azt kínai sorozatoknál már megszokhattuk, egyáltalán nem érezni, hogy ez “csupán egy vicces kis olcsó webdráma”. Mindent összevetve, ez egy kellemes kikapcsolódást nyújtó sorozat, és szerintem nem véletlenül lett ekkora sikere (ha minden igaz, 2 milliárd felett van az epizódok össz-megtekintési száma a kínai anyaoldalon).

 

Nyugati sorozatokból nem mondhatnám, hogy sokat láttam. A 13 reasons why c. tinidráma 2 évadát gyorsan ledaráltam (mély nyomot is hagyott bennem, nem egy egyszerű történet), főzés-mosogatás-takarítás közben pedig háttérzajként végre végignéztem két olyan szappanoperát, melyet még iskolás koromban kezdtek el adni a magyar adók, de azóta se láttam a befejezésüket (Paula és Paulina, Titkok és szerelmek).  😆

Hát ennyi.

Ti miket néztetek 2018-ban, és miként vélekedtetek róluk? Fejtsétek ki a kommentek közt! 🙂

9 hozzászólás on “Újévi visszatekintés, újdonságok”

  1. Kedves Brigi!

    Doramákban gazdag Boldog Új Évet kívánok Neked és a blogodnak, amely idén lesz 10 éves!

    Köszönöm az értékelőt, mindig szívesen olvasom másik véleményét a sorozatokról, mennyire egyezik, vagy sem a saját ízlésemmel. (A két szappanopera címén azért egy pöppet besírtam.)
    Én eleget tettem a kérésnek, bár nem tudom mikor érsz majd a végére xD

    10 (minden okjektívitást nélkülöző imádat a köbön)
    What’s Wrong with Secretary Kim?
    A két főszereplőt is imádtam, de nálam pont a mellékszereplők miatt hajlott elég hamar 10-es pontszámba. Mind a romantikus, mind a vígjáték része kiemelkedő volt számomra, valamint hogy teljességgel mellőzte a negatív karaktert. Sok részt 4-5-ször is visszatekertem (a szomszédaim nagy örömére). Maximum pontszámot általában évente 1 sorozat kap nálam, és mint a zárójeles megjegyzés mutatja, nem feltétlenül a legjobb 🙂 Jackiminél is láttam, hogy a legtúlértékeltebb sorozatnak szavazta meg. Az is lehet, hogy hangulat kérdése. Mikor néztem pont szabin voltam, és olyan jól kikapcsolt, hogy teljesen elfelejtkeztem mindenről.

    9,5 (10-essel felérő objektív pont)
    Moon Lovers
    Elejétől a végéig imádtam, az adatlapjánál olvasható a véleményem róla. Szuper színészek, történet, jelmezek, zene, stb, az egyetlen negatívuma, hogy össze-vissza vagdosták.

    9 (kihagyhatatlan és kiemelkedő a maga kategóriájában)
    Chief Kim és Voice 1. évad
    Mindkettő csúcs volt. Helyenként majd bepisiltem rajtuk, műfajukból kifolyólag itt is ott is másért.
    A Kim főnök is bizonyította, hogy nem hiányzik a romance, mert időnként jobb a bromance 🙂 A két pali frenetikus volt, imádtam őket együtt. A sorozat után tudtam meg, hogy a genyó korrupt igazgatót játszó Lee Jun Ho amúgy énekes (azt hittem főállású színész).
    A Voice-ban Kim Jae Wook mindent vitt, a hideg rázott tőle. Kár, hogy sokszor a tehetséges színészeket nem kezelik a helyükön. A 2. évadot is beterveztem már, várhatóan még e hóban elkezdem.

    8,5 (szerettem, történetileg és/vagy alakításilag kilóg)
    Good Doctor
    Joo Won az autista orvos szerepéért nagydíjat kapott, de néhány mellékszereplő itt is zseniális volt. És nem véletlen, hogy az amerikaik csináltak belőle saját változatot (Doctor Murphy), biztos őket is megfogta a mondanivaló.
    I’m Not A Robot
    Maga a sztori nem volt egy nagy durranás, de Yoo Seung Ho és Chae Soo Bin az egyik kedvenc párosom lettek a végére, nagyon szerethetőek voltak külön-külön is, a kettejük közti kémia csúcs volt.
    W
    Ezt nemrég fejeztem be. Sokáig halasztgattam, mert Lee Jong Suk nem tartozik a kedvenceim közé, de mindig érdekes sorozatokban szerepel; ez utóbbi, valamint maga a téma is meggyőzött róla, hogy látnom kell. A mangarajzoló színész előtt le a kalappal, nagyszerűen alakította a két karaktert. Sokáig nem tudtam milyen pontot adjak rá, de mivel nem volt benne üresjárat, és végig teljesen kiszámíthatatlan volt minden rész cselekménye, ezért ez is kiemelkedő lett a 8-asok közt.

    8 (szerettem, maradandó emlékeim vannak róla)
    My Princess
    Ez került előre, mert ezt láttam először. Amúgy kicsit kakukktojás a többi közt. Song Seung Hun is tuti emelt a végső pontszámon, na meg hogy a mai napig előttem van 1-1 konkrét cselekmény a két főszereplő közös pillanataiból. Ez azért ritka, tekintve a látott sorozataim számát:)
    Cunning Single Lady
    Ezt sok helyen láttam lehúzva, de én nagyon jókat nevettem az ex férj és feleség újra egymásra találása közben. Itt is jó lehetett a főszereplők kémiája, mert jelenleg is fut egy közös sorozatuk. Bár őszintén szólva jobban lekötött Joo Sang Wook maga, pont annyira, hogy néha elfelejtsem elolvasni a szöveget is xD
    Fight For My Way
    Ezt már említettem az előző értékelődnél. Nagyon üdítő volt a többi egysíkú romantikus sorozat között.
    Shopping King Louis
    Ez a dráma tele volt pakolva jó kis színészekkel és kisebb-nagyobb kedvencekkel is. Seo In Guk-nak hihetetlen jól állt ez a karakter (is). Plusz pont ebben is a rossz oldal nélkülőzése, és helyenként szörnyen cuki volt.
    Man to Man
    Voltak a történetben apróbb hiányosságok, de alapjában végig nagyon tetszett. Itt is jobb volt a bromance.
    Girls’ Generation 1979
    A szinopszis és a rövidsége fogott meg először. 5 perc után már tudtam, hogy szeretni fogom. Szinte csak (számomra vagy viszonylag) ismeretlen színészek sorakoztak fel, de azt kell mondjam rajt-cél győzelmet arattak. Igen, a rövidsége fogott meg, és sajnos hamar véget is ért. Ez a történet inkább érdemelt volna 20 részt, mint más egyéb végtelenségig nyújtott sorozat.
    Remember – War of the Sun
    Ezt is nagyon le szokták húzni (láttam te is). Engem már a színészek megvettek kilóra, ennek megfelelően kellően tudtam is élvezni a játékukat. Bár igen, ebből is több részt forgattak, mint amit megkívánt volna.
    Thirty But Seventeen
    Á, ezt a cukiságot! Alig történik benne valami, viszont a 3 főszereplő + a házvezetőnő elvitte a hátán az egészet. Nagyon szerettem ahogy Yang Se Jong beszélt benne (nem tudom, hogy egyébként is ilyen-e, vagy csak itt). Ahogy ejtette a szavakat, olyan tisztán, érthetően és finoman, mint a lágy tavaszi szellő, hogy beleborzong az ember lánya xD

    7,5 (klassz és többször nézős sorozatnak tartom, de a karakterek nem fogtak meg igazán, vagy nem tudom, valami apróság hiányzott)
    The Scholar Who Walks The Night
    Elég távol állnak tőlem a vámpíros történetek (kb csak a wuxia áll még emögött), ez mégis nagyon tetszett. Lehet, mert alapból történelmi sorozatról volt szó. A főszereplő lányzó kicsit irritált, amúgy a többiek karaktere rendben volt.
    Warrior Baek Dong Soo
    A gyerekkor része igazából jobban tetszett, mint a felnőttkoruk, ami viccesnek tűnhet, tekintve, hogy a két főszereplő srác a top5 kedvencem közt van. 16-20 résznél nem kellett volna többet forgatni belőle, akkor kevésbé lett volna vontatott. A végén is rendesen kiborultam.
    Save Me
    Ez egy velejéig beteg sorozat volt. Kár, hogy a fiatalok Seo Ye Ji és Woo Do Hwan kivételével nem igazán voltak a toppon színészileg, mert a 40-50-es korosztály viszont egészen lenyűgözően játszott. Ez az ellentétesség épp annyira nyomta rá a bélyegét az egész élvezeti értékére, hogy egy egyébként kiemelkedő drámát húzott le vele.
    (És ugye Taecyeon egy együttesben van Junhoval, seregnyivel több főszerepe is volt nála. Éljen az idolvilág.)
    Are You Human Too?
    Én is sokkal, de sokkal többet vártam tőle. A pontszám magyarázat tökéletesen leírja mit éreztem utána. Ennek ellenére a témája azért lendített rajta.
    Live
    Nagyon élveztem, a legéletszagúbb történet az összes sorozat közül. Nagyon jó sztorikból állt, külön részenként és összességében masszává gyúrva is. Sajnos a karakterek nem tudtak túl közel kerülni hozzá. Talán sokan voltak, és egyiket sem akarták a másik fölé helyezni, vagy nem tudom.
    Come and Hug Me
    Az év meglepetése. Több helyen láttam, hogy dicsérik, és a leírása is többet ígért egy egyszerű romantikus drámázásnál. Műfajilag nem említik (vagy vaksi kvagyok), de végig megtartotta a thriller vonalat. Emellett a romantika is olyan szép benne. Egyik színészt sem láttam még másban, de abszolút piros pont mindegyiküknek. A főgonoszt alakító Heo Jun Ho a rendezők által kiválasztott legjobb színész lett (MBC díjátadóján), nem is értem miért 🙂

    7 (összességében jó kikapcsolódást nyújtott, azonban hiányzott belőle az a bizonyos plusz)
    Heartstrings
    Time Between Dog and Wolf
    Because This Is My First Life
    It’s Okay, That’s Love
    High School – Love On
    Faith
    Secret Forest
    Romantic Doctor, Reacher kim
    Mistress
    Just Between Lovers
    Wok of Oove
    Terius Behind Me

    Párnak tetszett a leírása, a többségük mások ajánlására jött “véletlenül” szembe. Egyik után sem fogok sírni, és nem egy túlértékelt dráma található köztük.
    A legjobb talán Terius volt. Abban szenzációsak voltak a gyerekszínészek és a gonoszok, valamint a többi karakter is tetszett. Azonban a sztori egy jó nagy lufi, nem sok logikus dolog történik benne (főleg, hogy az egyszerű halandó háziasszonyok/apuka több sütnivalóval rendelkezett, mint a nemzetbiztonságiak közül bárki).

    6 (egyszeri nézésre pont elegendő)
    Family’s Honor
    Grand Prince

    Mindkettőről elmondható, hogy nagyon lassú és vontatott, alig értem a végére.

    5 (közepes vagy hullámzó, nem igazán kötött le)
    Eulachacha Waikiki
    Számomra a 20-ból max 5 epizód volt vicces, volt egy rész, aminek kétszer álltam neki, mert elaludtam rajta xD
    The Greatest Love
    Elég ritka, hogy a női főszereplő egymaga húzza fel a filmet (kb 3-asról), a többiektől a falra másztam.
    Brilliant Legacy
    Senki ne kérdezze miért álltam neki, 2 (befürdött) hosszabb sorozat után is. A végén megnéztem hány díjat zsebelt be (ugye már semmin sem kell meglepődni), mert kb egy 200 részes latin szappanopera szintjén mozgott a színvonal.

    4 (gyenge és unalmas)
    Cheese in the Trap
    Rémlik, hogy már ezt is említettem neked a félévi összegzésednél, de ha nem, azzal sem veszítünk semmit.

    3 (nem tetszett, bosszantó volt)
    Goddess of Marriage
    Ezt még 2016-ról húzódott át. Brilliant Legacy szint, csak itt 1, azaz egy normális szereplőre nem emlékszem. A végére hármasával pörgettem a napi részek számát, és rimánkodtam, hogy kibírjam épp ésszel.

    ?
    Bad Guys: Vile City
    Nem szokásom dobni sorozatot (elmúlt 2 évben ez volt az egyetlen), azonban itt 3 részt sem bírtam végignézni. Kb mintha egy zs kategóriás amerikai akciófilm közepére értem volna oda. A majd 3 óra alatt sem tudtam meg, hogy a legtöbbjük mivel foglalkozott, hogy került oda, mi motiválja, és hova tartunk egyáltalán. Ex(?) jogászok és rendőrök verekedtek naphosszat különféle lebujokban, mint valami gengszterek. Erőltetett és béna történet, még spin-offnak esetleg elmenne, de akkor sem indokolt ez a cím neki, csak mert elejtett utalások voltak egy régi szereplőre.

    Jelenleg nézem:
    A Poem A Day
    7 részt láttam eddig. Úgy leszek vele, mint te a Kim titkárnővel. A főszereplőket nagyon kedvelem, és kegyetlen vicces helyenként a csaj ügyetlenkedése. Viszont a mellékszereplők közül egyik sem érdekes, sőt az egyiket meglátva legszívesebben belepörgetnék. Előre láthatóan egy 7-es azért kinéz neki, mert amúgy ez is cuki.
    Mad Dog
    3. rész jön majd. Nagyon erősen kezdett, és eddig nagyon érdekes. Megjósolhatatlan. Héttől tízig szerintem bármi lehet belőle.
    The Smile Has Left Your Eyes
    Ezzel küzdök rendesen, ugyanis a magyar felirat nagy részének nem sok köze van a magyar nyelvhez. Annyira nem tudok jól angolul, hogy szótár nélkül nézzem, de Inguk miatt tuti végére érek valamikor. Azt hiszem 4 részt láttam eddig, most éppen pihentetem. Annyi bizonyos, hogy ez is nehezen indul be. Mindent és mindenkit köd borít.

    Köszönöm mindenkinek, aki végigolvasta ^^
    Briginek újfent köszönet a felirataiért, és hogy kitartóan fordít kevésbé népszerű, avagy alulértékelt sorozatokat a kedvünkre!

    1. Szia Judit!

      Rengeteg sorozatot láttál, élmény volt olvasni róla a benyomásaidat! 🙂

      (A két szappanopera címén azért egy pöppet besírtam.)

      😀 Ez egyszerűen muszáj volt. Mikor léptettem a tévén a csatornákat és újra meg újra ezek mentek épp az Izaura tévén, és nem értettem belőle semmit, egyszerűen furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy mégis hogyan alakulhatott a történet azután, amit láttam belőle. 🙂 Úgyhogy rávettem magam, néhol végigszenvedtem (mindkettő simán lehetett volna legalább egy 50 résszel rövidebb a sok visszatekintés és drámázás miatt…). Megmondom őszintén, a kosztümös El Zorro, la espada y la rosa felkeltette az érdeklődésemet (Zorro történetét mindig is szerettem, és hát a szép, jelmezes sorozatok mindig is a gyengéim voltak), lehet, hogy az lesz a következő. 😀

      A két főszereplőt is imádtam, de nálam pont a mellékszereplők miatt hajlott elég hamar 10-es pontszámba.

      Sokszínű volt és emiatt emberi, ezt nem is vitatom. Talán csak a bemutatott munkahelyi légkör és az abban való, állandó kavarás miatt nem tetszettek a mellékszereplők. De amúgy egy nagyon jó és igényes sorozat volt.

      A Kim főnök is bizonyította, hogy nem hiányzik a romance, mert időnként jobb a bromance 🙂 A két pali frenetikus volt, imádtam őket együtt. A sorozat után tudtam meg, hogy a genyó korrupt igazgatót játszó Lee Jun Ho amúgy énekes (azt hittem főállású színész).

      A Kim főnök nekem eddig kimaradt az életemből, de már munkatársam is unszol, hogy vágjak bele, mert nagyon jó. Lehet, hogy előrébb hozom a megnézős listán. Úgysem haladok semerre az Encounterrel. :/

      W
      Ezt nemrég fejeztem be. Sokáig halasztgattam, mert Lee Jong Suk nem tartozik a kedvenceim közé, de mindig érdekes sorozatokban szerepel; ez utóbbi, valamint maga a téma is meggyőzött róla, hogy látnom kell. A mangarajzoló színész előtt le a kalappal, nagyszerűen alakította a két karaktert.

      Imádtam anno ezt a sorozatot, és ami rettentően tetszett, az a grafika. A stílus és igényesség, amivel a rajzolt képek készültek. Csodálatos volt. Lee Jongsuk nekem sem a kedvencem, szerintem ő továbbra is inkább modellnek való, semmit színésznek, de voltak kétségkívül olyan jelenetek, amik fergetegesek voltak és remek mémeket szültek. 😀

      Shopping King Louis
      Ez a dráma tele volt pakolva jó kis színészekkel és kisebb-nagyobb kedvencekkel is. Seo In Guk-nak hihetetlen jól állt ez a karakter (is). Plusz pont ebben is a rossz oldal nélkülőzése, és helyenként szörnyen cuki volt.

      Csodás kis történet. Tetszett a romlatlansága, amivel az infantilis fiú és az anyagi nehézségekkel küzdő lány elindul a rendes élet felé vezető úton, ahogy a szinte hajléktalanságból eljutnak oda, hogy szép lassan van lakásuk, berendezéseik, van mit enniük… Nagyon életszerű és megható volt. Úgy van, ahogy írod, semmi szükség nem volt a kötelező gonosz szálra, mert ez a történet az életről szólt.

      Girls’ Generation 1979

      Pont hasonló okok miatt akarom megnézni én is. 🙂 Érdekesnek tűnik, de így, még +1 ajánlással ez is előrébb fog kerülni nálam.

      Nagyon szerettem ahogy Yang Se Jong beszélt benne (nem tudom, hogy egyébként is ilyen-e, vagy csak itt). Ahogy ejtette a szavakat, olyan tisztán, érthetően és finoman, mint a lágy tavaszi szellő, hogy beleborzong az ember lánya xD

      Ahhoz képest, hogy Yang Sejong milyen fiatal és mennyire kevésnek tekinthető a színészi tapasztalata, szerintem rendkívül tehetséges színész. A Saimdang volt elvileg az első szerepe, de az az előre forgatás miatt majdnem a Duellel együtt jött csak ki, és hihetetlen, hogy mindkettőben milyen érzelmi és drámai mélységeket volt képes megragadni amellett, hogy a “napjainkbeli” részeknél milyen természetes a játéka. A Duelben akcióban sincs hiány, egyszerűen hihetetlen, hogy a kettős ikerszerepet mennyire hitelesen el tudta játszani. Szeretném őt megint látni valamiben, bár nem épp romantikus történetben, hanem megint valami izgalmasabb sztoriban. 🙂

      Elég távol állnak tőlem a vámpíros történetek (kb csak a wuxia áll még emögött), ez mégis nagyon tetszett. Lehet, mert alapból történelmi sorozatról volt szó. A főszereplő lányzó kicsit irritált, amúgy a többiek karaktere rendben volt.

      Mindent összevetve, szerintem ez egy elég fura koncepciójű történet volt a vámpíros dolog miatt. Kicsit olyan érzést kelt bennem, mint a Let’s Shake it! most. De máig emlékszem, milyen csodásak voltak a jelmezek és díszletek, és akadtak olyan ötletes megoldások, amikkel azóta sem találkoztam más sorozatokban – pl. a női szereplők hajában nem fém, hanem szárított virágból készült díszek voltak, ami egyszerűen pazar volt. Sokkal több természetességet és bájt kölcsönzött nekik. 🙂

      Warrior Baek Dong Soo
      A gyerekkor része igazából jobban tetszett, mint a felnőttkoruk, ami viccesnek tűnhet, tekintve, hogy a két főszereplő srác a top5 kedvencem közt van. 16-20 résznél nem kellett volna többet forgatni belőle, akkor kevésbé lett volna vontatott. A végén is rendesen kiborultam.

      Nem csodálom, nagyon drámai lett a befejezés. Annak idején nehezen kezdtem neki a sorozatnak, és kicsit hiányzott olyan női karakter, aki meg tudott volna szólítani, és túl soknak éreztem a felsorakoztatott szereplőket. Viszont nagyon fura volt, hogy észre se vettem, és már a 22-24. résznél jártam vele, annyira szaladt előre a történet. Onnantól meg már nem volt nehéz befejezni. 🙂 Ji Changwook és Yoo Seungho csodálatos volt benne, de az idősebb színészek is.

      Save Me
      Ez egy velejéig beteg sorozat volt. Kár, hogy a fiatalok Seo Ye Ji és Woo Do Hwan kivételével nem igazán voltak a toppon színészileg, mert a 40-50-es korosztály viszont egészen lenyűgözően játszott.

      Nagyon igaz. Taecyon kimondottan természetellenesen játszott. Bár szerintem ő sosem volt egy színészóriás (és nem is lesz az).

      Come and Hug Me
      Az év meglepetése. Több helyen láttam, hogy dicsérik, és a leírása is többet ígért egy egyszerű romantikus drámázásnál. Műfajilag nem említik (vagy vaksi kvagyok), de végig megtartotta a thriller vonalat. Emellett a romantika is olyan szép benne.

      Nocsak. Lehet, hogy ezzel felkeltette az érdeklődésemet. 🙂

      A legjobb talán Terius volt. Abban szenzációsak voltak a gyerekszínészek és a gonoszok, valamint a többi karakter is tetszett. Azonban a sztori egy jó nagy lufi, nem sok logikus dolog történik benne (főleg, hogy az egyszerű halandó háziasszonyok/apuka több sütnivalóval rendelkezett, mint a nemzetbiztonságiak közül bárki).

      Komolyan? 🙁 Munkatársam nemrég nézte meg és nagyon dicsérte, ajánlgatta nekem. Csalódott vagyok, pedig el akartam kezdeni valamikor. :S

      Grand Prince
      Mindkettőről elmondható, hogy nagyon lassú és vontatott, alig értem a végére.

      Ez nem jó hír. A főszereplő színésznő amúgy sem a kedvencem, de ha még emellett lassú és vontatott is, lehet, hogy ez viszont hátrébb csusszan a megnézendők listáján…

      Bad Guys: Vile City
      Nem szokásom dobni sorozatot (elmúlt 2 évben ez volt az egyetlen), azonban itt 3 részt sem bírtam végignézni. Kb mintha egy zs kategóriás amerikai akciófilm közepére értem volna oda. A majd 3 óra alatt sem tudtam meg, hogy a legtöbbjük mivel foglalkozott, hogy került oda, mi motiválja, és hova tartunk egyáltalán. Ex(?) jogászok és rendőrök verekedtek naphosszat különféle lebujokban, mint valami gengszterek. Erőltetett és béna történet, még spin-offnak esetleg elmenne, de akkor sem indokolt ez a cím neki, csak mert elejtett utalások voltak egy régi szereplőre.

      Megmondom őszintén, nekem az első évad sem olyan korszakalkotó, mint amilyennek sokan tartják; sokkal inkább a 4 bűnöző karakter, az ő tragédiájuk, bünhődésük és alakításuk az, ami jelentőségteljes, de a koncepció teljesen hiteltelen már ott is. Ezért nem siettem a 2. évad megnézésével sem. Ezek szerint nem véletlenül akkor…

      Jókat nézel most is amúgy, a Mad Dog és a The smile has left your eyes szemez velem egy ideje, semmiképpen nem akarom őket idén kihagyni. 🙂 Az utóbbi érthető úgy, hogy a japán eredetijét nem látta az ember? Vagy szerinted nem sok köze van hozzá?

      Briginek újfent köszönet a felirataiért, és hogy kitartóan fordít kevésbé népszerű, avagy alulértékelt sorozatokat a kedvünkre!

      Igazán nincs mit. 😀 Remélem, idén is hozhatok nektek sok-sok érdekes történetet!

  2. Szia Brigi!

    Rengeteg sorozatot láttál,
    Sűrű évem volt doramaföldön. Annyira, hogy a pár kínai és egy japán sorozatot ki is felejtettem a felsorolásból. (Ahogy a 7-esek leírását is. Sok volt belőlük, gondoltam előbb végzek a gyengébbekkel.) Ha érdekel, azokat is megírom.

    (Zorro történetét mindig is szerettem, és hát a szép, jelmezes sorozatok mindig is a gyengéim voltak), lehet, hogy az lesz a következő.
    Az jó is 😀 Régi szép emlékek, a Disney délutánnal (vagy mi volt a neve) együtt.
    Anno én is néztem latin szirupokat, mikor más sem folyt a tévéből. Összesen kettő volt, amire tisztán emlékszem, hogy tetszett: A júdás asszonya és a Nők háborúja. Ezekből is elég lett volna maximum 50 rész.

    Encounter
    Belevágtál? Tényleg olyan kínos teszetoszaság, mint ahogy anno sejtettük?

    Girls’ Generation 1979
    Annyira tetszett a hangulata, szeretnék találni egy ehhez hasonlót a közeljövőben.

    Yang Sejong
    Éppen egyik nap láttam az Asianwikin, hogy beválogatták egy történelmi témájú soriba. http://asianwiki.com/My_Country
    Mondjuk nem tudom mennyire lesz érdekes/izgalmas, főleg ha egy gyengébb színésznőt tesznek be a két srác mellé. Eddig a Man to Man volt a legjobb sorozat, amit a JTBC-n láttam.
    A Duelt is lementettem anno, szerintem akkor azt előrébb veszem a sorban.
    A Teacher Kim-ben láttam még őt, az is egyik első szerepei közt volt, és már ott is a jobbak közé tartozott. Ennyit számít a színészi előképzettség.

    Let’s Shake it!
    Amikor olvastam a véleményed róla, a vígjáték része eléggé emlékeztetett a Go Princess Go-ra. A kínai humor elég elborult tud lenni. Helyenként annál is majdnem legurultam az ágyról a nézése közben.

    Ji Changwook és Yoo Seungho csodálatos volt benne, de az idősebb színészek is.
    Akkor ezek szerint láttad, nem tudtam tehetek-e spoileres megjegyzést. Woon, valamint a kardszert, az ég urának, és közös szerelmüknek halála is nagyon megterhelő volt érzelmileg.

    Taecyon … szerintem ő sosem volt egy színészóriás
    De legalább ő jól néz ki. A modellből lett színészek legtöbbje szinte gebe, és sokuk még csak nem is helyes. Lee Jong Suk-ot is helyenként már-már csúnyának láttam a W-ben.

    Come and Huge Me
    Mindig érdekes, amikor gyerek áll szemben a szülővel. Itt egy sorozatgyilkos apa a gyereke feljelentése nyomán kerül halálsorra, azt követően, hogy megöli a fia gyerekkori első szerelmének szüleit, annak szeme láttára. Felnőttként pedig kitartóan próbálnak külön, majd együtt is megbirkózni a társadalom megvetésével, és egyéb felbukkanó pszichopatákkal is. Tényleg csak ajánlani tudom.

    Terius
    Ó, az én véleményem ne vegye el a kedved a nézésétől. Más szem lehet mást lát 🙂 A vígjáték része és a színészi alakítások elviszik, ha el tudsz vonatkoztatni a gyengébb történetvezetéstől. Én is jól szórakoztam rajta, csak miután láttam kitöröltem a gépről, mert egyszer elég volt.

    Grand Prince
    Koreában roppant mód értenek hozzá, hogy a casting leggyengébb színésznőjét válasszák főszerepre. A többi itt is jó volt, főleg Jin Yang felesége, az még nála is kegyetlenebb volt. Alapjáraton roppant érdekes is lehetett volna, hogyan válik az egyik herceg az anyai elutasítást követően a nagybátyja hatása alatt gonosszá, és lesznek egymás ellenségei, szerelmi riválisai. Ahol szerettem volna tudni mi történthetett, ott ugrottak a történetben, a felesleges drámázás és szerelmes elmerengések meg tartottak fél órákon át. A jó oldal túl jó, már-már isteni volt, a rossz meg (nekem) helyenként nem elég rossz. Történetileg mindenképpen nagyobb potenciált éreztem benne, ahhoz képest csalódás volt a megvalósítása. Annak viszont örültem, hogy Kim Mi Kyung ebben is felbukkant, kedvenc ahjummám 🙂

    érthető úgy, hogy a japán eredetijét nem látta az ember? Vagy szerinted nem sok köze van hozzá?
    Nem tudom, mert nem sosem láttam. De több oldalon is nagyon jó feldolgozásnak tartják. Érthető (ha a viu-val nézed ^^), szerintem jó ez önálló történetként is. Bár elég fura és sötét hangulata van, ahogy olvastam a vége is brutális (akármit is jelentsen).

    Azóta elkezdtem a 100 Days My Prince-t is, eddig jó 🙂

    1. Szia!

      Ha érdekel, azokat is megírom.

      Hogyne érdekelne! 🙂

      Az jó is 😀 Régi szép emlékek, a Disney délutánnal (vagy mi volt a neve) együtt.

      Bizony, a remek Guy Williams-féle Zorróval, és Britt Lomonddal, a csillagszemű Monastario kapitánnyal…! Az is egy kiváló feldolgozás volt. 🙂

      Anno én is néztem latin szirupokat, mikor más sem folyt a tévéből. Összesen kettő volt, amire tisztán emlékszem, hogy tetszett: A júdás asszonya és a Nők háborúja. Ezekből is elég lett volna maximum 50 rész.

      Ezeket nem ismerem sajnos. Az Esmeralda megy még mostanában állandóan, de ahhoz nincs ingerenciám (pedig azt se láttam végig). Mai szemmel már nagyon gagyinak hat. :S

      Belevágtál? Tényleg olyan kínos teszetoszaság, mint ahogy anno sejtettük?

      Bele, de minek… Szép volt az első rész, de nem a színészek vagy az alakítás, sztori miatt, hanem mert gyönyörű helyen játszódik. Olyan, mintha valami szép dokumentumfilmet nézne az ember Kubáról, vagy valami pezsgő, latin videoklipet, amiből árad ez a latin életérzés, mámor, tánc, szerelem… Annyira kilógott belőle minden koreai színész, hogy na. Bogum még annyira nem is, ő próbált laza lenni, de Song Hyekyo rettenetesen. Az a nő egy fadarab, semmi arcjáték, semmi érzelem. Azóta nem folytattam, talán ma, úgyis itthon vagyok.

      Éppen egyik nap láttam az Asianwikin, hogy beválogatták egy történelmi témájú soriba. http://asianwiki.com/My_Country
      Mondjuk nem tudom mennyire lesz érdekes/izgalmas, főleg ha egy gyengébb színésznőt tesznek be a két srác mellé. Eddig a Man to Man volt a legjobb sorozat, amit a JTBC-n láttam.

      Óh! Na ez jól néz ki! Várós lesz. 🙂

      A Duelt is lementettem anno, szerintem akkor azt előrébb veszem a sorban.

      Érdekes a témája, és korántsem rugaszkodik el a valóságtól (követi a tudomány jelenlegi állását, erről írtam sokat a DA-n a sorozat topikjában), ami miatt nem válik hiteltelenné a történet. Szerintem tetszene neked.

      Azóta elkezdtem a 100 Days My Prince-t is, eddig jó

      Hm. 🙂 Mikor marad időm fordítani, ha ennyi jó sorozatot ajánlasz nekem? 😀

  3. Szia!

    Akkor bátran leírom őket.

    kínai:
    When a Snail Falls in Love 7/10
    21 félórás részekből áll, vagyis elég rövidnek számít egy krimi esetében. Ez lehetett az oka, hogy időnként nem éreztem elégnek az egyes esetekre szánt időt, illetve azok elmagyarázását. Vagy éppen a (nagyon lassan) bontakozó szerelmi része vitte el, ami nekem abszolút nem hiányzott volna, ha egyáltalán nincs is. Az akció, valamint a lányzó profilozó és rajzoló képessége viszont jók voltak benne. Stílusílag sajátos kínai, lehet neked jobban tetszene 🙂

    The Eternal Love 1. évad 5/10
    Láttam belőle apróbb bejátszásokat, és nagyon megtetszett a táj, illetve a jelmezek is. Az időutazós, történelmi vonatkozású sorozatokat én is kedvelem. De ha tudom, hogy wuxia neki sem állok. A repkedő emberek, a mágia, meg a különböző (nem emberi) természetfeletti erőkkel operáló sztorik sosem voltak a kedvenceim. A sorozat elején látott környezet is csak a vége felé köszönt vissza. Közepes értékelést is kizárólag a két főszereplő miatt kapott.

    Oh, My Emperor 1. és 2. évad 7 és 4/10
    Ez is időutazós, kosztümös. Az első évad inkább vígjáték (szokásos kínai humor), a vége viszont elég drámai. Ebben is jelennek meg wuxiás elemek, már eleve a kínai horoszkóp jegyeinek megfelelően különböző képességekkel rendelkeznek a karakterek (akik nagyon sokan vannak), de nem bántóan. Simán le lehetett volna zárni az egész sorozatot még két plusz résszel, nem értem miért volt szükség újabb húszra. Egyre drámaibb lett, és sokszor nagyon fantasy. Az utolsó részt már csak végigpörgettem, annyira nem volt semmi értelme.

    Esküszöm lemondok a kínai sorozatokról, ha még egy wuxia szembejön. Most már mindet nagyítóval nézem, mivel címkézik. Amit te fordítottál a Weiyoung hercegnő, és az Ezoritu által feliratozott Rookie Agent Rouge tuti nélkülözi a műfajt, ezeknek azért majd valamikor adok egy esélyt.

    japán:
    Anata no Tonari ni Dareka Iru 5/10
    Egyszer abbahagytam már pár éve, mintha ráéreztem volna. Naivan azt hittem, ez egy szimpla pszichothriller lesz. Hát nagyon nem. A közepétől elment egy wtf fantasy (mese) irányba, és megint csak nem sok hiányzott hozzá, hogy félbehagyjam. Valamiért mégis maradtam, és újfent megállapítottam, hogy a japánok nagyon értenek a suspense műfajhoz, és a karakterek jellemének kibontásához, ahhoz hogy az összes szereplőt meg akard ismerni.

    A koreai sorikra mondják, hogy sokszor gyenge a végük. Elmondhatom, hogy a tavaly látott összes egyéb nációjú dorama szintén gyenge végkifejletet kapott.

    Amiket elfelejtettem kibontani az első hsz-ban:
    Heartstrings
    Nem tudom miért kezdtem el nézni, talán mert ifjúsági és zenés, és kellett egy ilyen a többi mellé. Ez a része jó is volt benne, a színészi játék viszont vérszegényre sikerült. A második páros és a nagypapa vitt valami szint az egészbe. Yong Hwa zenésznek zseniális, Shin Hye meg egy viasz/kirakatbaba. Köztük egy minimális szikrányi kémiát sem fedeztem fel (utóbbinak nem is tudom, volt-e valakivel valaha), talán mert az életben barátok, vagy mert mindössze ennyire voltak akkor képesek.

    Because This Is My First Life
    Azt követően, hogy láttam, mindössze tudok mondani róla: nagyon túlértékelt. Egy 30 éves lány, aki még sosem csókolózott már önmagában fura, és akkor mellé tettek egy teljesen sótlan, karót nyelt alakot, akinek a szempillája sem rezdült, a múltban ragadt a szerelmi csalódását követően. Képzeld el, hogy ezek ketten összeköltöznek a srác lakásába, és házasságot kötnek, csupán az albérleti díj és egyéb kényelmi szempontok (pl. takarítás) megosztása miatt. Formabonta ötlet? Nem. Érdekes megvalósítás? Nem igazán 🙂 Bónuszban kaptunk egy állandóan civakodó, se veled se nélküled 3. számú párt, ahol már a lány hangjától is égnek állt a hajam.

    It’s Okay, That’s Love
    Sok helyen szinte szuperlatívuszokban írnak erről a sorozatról. A sok sérült, és betegségtől szenvedő karakter ugyan sajnálni való volt, de egyiket sem tudtam igazán megkedvelni a végére. Nem meglepő mód elég sok dolog ki is esett belőle azóta, kb mintha reseteltem volna.* Mikor kiderült a férfi főszereplő komoly betegsége, az viszont elég megható volt, ahogy közösen próbáltak segíteni rajta.
    (*nálam ez annyira nem meglepő, tavaly az is megesett, hogy a bankkártya pinje hullott ki az agyamból /fránya paypass/, de annyira, hogy másikat kellett kérni :D)

    High School – Love On
    Ezt csak a két Infinite-es srác miatt kezdtem el nézni, magától sosem jött volna szembe. Angyal lány beilleszkedése az iskolások mindennapjaiba. Ez sem volt egy világmegváltó történet, de meglepően jól lekötött. Kim Sae Ron itt még nagyon fiatal volt (most is az), de hogy egy szájra fújt lufirágó is csóknak legyen definiálva, az még koreától is durva.

    Faith
    Sok ember vallja, hogy ez egy alapmű. És hogy itt (de ha nem ebben, akkor a Boys Over Flowersben mindenképp) szeretett bele Lee Min Ho-ba, illetve ez a legjobb szerepe. Nahiszen 🙂 Sok minden ebből sem maradt meg. Az apró király és felesége, illetve a főgonosz volt maradandó. Yoo Oh Sung mindig a gonoszok gonosza, volt egyáltalán pozitív (vagy kevésbé rossz) szerepe? Már az első részben látott átjárótól ledobtam a láncot, mondom ezt valami hollywoodi (kb 3000-re nyíló) filmből nyúlhatták.

    Secret Forest
    Egy nagyon érdekes gyilkossági ügy közepén találjuk magunkat kezdésként, jó kis színészekkel. Aztán egyre zavarosabb, egyre szövevényesebb lesz az egész, mindez jogi körítésben. Csak kapkodtam a fejem, hogy akkor most ki kivel van, sokszor visszapörgetve egyes eseményeket. Aztán a végére a kedvem is elment tőle, nem tudtam élvezni, csak azt vártam, hogy kiderüljön, ki áll az egész mögött. Az Are You Human Too szinte szentéletű titkára Lee Joon Hyuk tartotta a lelket bennem, alig vártam, hogy feltűnjön, nagyon jó volt rosszfiúként. De valószínűleg még ő sem tud rávenni, hogy megnézzem majd a 2- évadát.

    Romantic Doctor, Teacher Kim
    Az első rész után azt mondtam hű, ez elég erős kezdés egy orvosi sorozatnak. Karakán női és férfi főszereplő, külön-külön is erősek lesznek. Aztán a 2. részben éveket ugrottunk és más helyszínre kerültünk… Igazából nem tudom, hogy Kim doki miért volt a romantika orvosa, mikor lenéző és tenyérbemászó volt, minimum istennek hitte magát. Nagyon visszataszító volt az alapból is fura lénye. Hozzá párosult még egy minden lében kanál pletykás személyzet is a főportással az élen, úgyhogy sosem tudta visszatornázni magát a kezdő pontszámára.

    Mistress
    A sztorija nagyon érdekesnek tűnt először. A misztikus résszel nem volt baj, mert minden mellékszereplő gyanús volt részeken keresztül, és a 4 barátnő szinte mindegyikének volt valami eltitkolnivalója. A részek elején és végén adagolták a történet lényegi részét, a gyilkosság apróbb részleteit. Sajnos túlságosan is tördelt lett emiatt, nagyon lassan kerültek felszínre a fontos dolgok. Helyette bevontak még több rejtélyes elemet. Kábelcsatornán futott sorozathoz képest is elég sok felnőtt tartalmat jelenített meg, néztem is, hogy akkor most országot tévesztettem, vagy mi van 🙂

    Just Between Lovers
    Nagyon lassú és nagyon melodráma. Ez a kettő így nem igazán nyerő nálam. A mondanivalója azonban példaértékű lehetne a mai modern Koreának. Katasztrófa túlélőként, akár egy fillér nélkül is, hogyan állj talpra rendkívül erős küzdeni és élni akarással. Rengeteg filmben előjön az öngyilkosság, mint kibúvó a mindennapi problémák alól. Nahát ez pont az ellenkezőjét mutatja be. Nagyon szimpatikus és emberi volt, a nagyvállalatok mindent és mindenkit elsöprő hozzállásával szembeállítva. A színészek is jók voltak benne.

    Wok of Love
    Ezt kizárólag Junho miatt kezdtem el nézni. Ehhez képest az ő karaktere volt a leggyengébb az összes közül. Utálom a kiabáló és mindenki felett zsarnokoskodó főnököket. Itt ő volt kb az amerikai Gordon Ramsay kicsit finomított változata. ‘Haverod’ 🙂 Jang Hyuk itt magához képest egy egész szerethető karaktert kapott a lágyszívű ex-gengszter szerepében. A Save Me két beteg apostola, Park Ji Young és Jo Jae Yoon (mindig örülök ha bármiben meglátom) volt a sorozatban a legjobb. Az elején volt egy ló is, ami szinkronhangot kapott, hát azon felnyerítettem xD Viszont ahogy haladt előre a történet úgy érdekelt egyre kevésbé.

    Ezeket nem ismerem sajnos.
    Ha már leírások 🙂
    A júdás asszonya teljesen más műfaji elemeket is tartalmaz, mint latin társai, ugyanis itt egy borászat dolgozóinak (egy család és barátaik amúgy sem békés) életét feldúlja egy véres menyasszonyi ruhában felbukkanó valaki is. Aki időközönként meggyilkol valakit a faluból vagy közülük. Mindenki egyvalakire gyanakszik, a börtönt is megjárt fekete bárányra (nő), akinek azonban sokszor van alibije az esetek idejére. Szóval helyenként thrillerbe vált. Persze ebből sem hiányozhatnak a dél-amerikai sorozatok kihagyhatatlan mozgatórugói: az áskálódás és siránkozás.
    A Nők háborúja a címével ellentétben egyáltalán nem tipikus gyűlölködős. Munkahelyi barátnők és egy fiatal társaság, valamint lakókörnyezetük mindennapjai. Változó korban lévő nők problémái viccesen tálalva, és fiatalok egymásra találása.
    Mindkettő annyira eltért a tőlem addig látottaktól, hogy a mai napig emlékszem rájuk. Szerintem egyiket sem fogják már vetíteni, mert a Zone Romanticán mentek, ami azóta megszűnt, vagy átalakult, nem emlékszem pontosan. Talán a Filmcafe van azóta a helyén.
    Most, hogy ezekről volt szó, érdekes rájönni, hogy abban a közegben a nők köré építik a történetet, vagy ők mozgatját a szálakat, míg a koreaiban meg pont a férfiak a lényege az egésznek. Mindkettő nőknek szól, nagyon más kultúrával. Talán mondanom sem kell, hogy nemcsak műfajilag, megvalósításilag érzem közelebb a koreait, de amiatt is, hogy itt nem a nőket mutogatják előlről-hátulról, inkább a férfiakat (a mozifilm persze kivétel ez alól). Ha már alapvetően női műfaj lenne a dorama, valami haszna is legyen 😉

    Az a nő egy fadarab, semmi arcjáték, semmi érzelem.
    Lassan 40 éves, fejlődésre nulla esély van. A DotS-ban is kilógott a többiek közül. Sajnos mindig lesznek majd színészkedni kevésbé vagy egyáltalán nem tudó hölgyek, akiket mindig főszerepre szánnak, ha kell, ha nem.

    Mikor marad időm fordítani, ha ennyi jó sorozatot ajánlasz nekem?
    Bocsi 🙂 Ez még messze van a végétől, változhat a kép.
    10 éve fordítasz. Amennyire megismertelek a munkáid által, pontosan tudod mikor, mit, mennyit vállalsz/vállalhatsz be, mert nagyon felelősségteljes és alapos vagy. Szerintem nem fog havonta 1-1 plusz sorozat bezavarni a fordításaidba 🙂

    1. +1 mert láttam érdekel:
      Mad Dog 8/10
      A címszereplő dühös kutya egy repülőgép szerencsétlenségben veszítette el a családját. Kis csapatával igyekeznek kibogozni a háttérben megbúvó szálakat, azt követően, hogy felbukkan a felelősnek kikiáltott pilóta öccse. Az elején ők ketten még egymásnak feszülve próbálják bizonygatni, melyiküknek osztottak több észt. Aztán persze rájönnek, hogy tulajdonképpen egymásra vannak utalva és együtt többre mennek.
      A sorozat nagy részében csűrték-csavarták a sztorit, pingpongozott egymással a jó és a rossz oldal, mindig előkerült valamelyik félnél egy újabb buktató. Erősen kezdett, aztán kicsit leült, majd megint rákapcsolt. Voltak hibái, azonban a bitang erős karakterek és a színészi munka mindent vitt. Nagyon szerettem a csipet csapatot, olyanok voltak mint egy család, még az eltévedt báránykát is befogadták. Szívesen látnám őket újra együtt. Woo Do Hwan és Ryu Hwa Young csipkelődéseiben pedig több érzelem volt, mint sok nagy lámúros doramában a főszereplők közt, ami elég nagy kritika utóbbiaknak 🙂

      1. Szia!

        Kicsit megkésve, de jövök a válasszal! 🙂

        Az akció, valamint a lányzó profilozó és rajzoló képessége viszont jók voltak benne. Stílusílag sajátos kínai, lehet neked jobban tetszene

        Mit értesz azalatt, hogy sajátos kínai? Kicsit félek ettől, hogy se jót, se rosszat nem jelent. 😀

        A sorozatot pedig anno sokan dicsérték, bár nálam valahogy kimaradt.

        Láttam belőle apróbb bejátszásokat, és nagyon megtetszett a táj, illetve a jelmezek is. Az időutazós, történelmi vonatkozású sorozatokat én is kedvelem. De ha tudom, hogy wuxia neki sem állok. A repkedő emberek, a mágia, meg a különböző (nem emberi) természetfeletti erőkkel operáló sztorik sosem voltak a kedvenceim.

        Nagyon sok kínai nálam szintén ezért nem jön szóba. A “nem varázslós”, történelmiesebb jellegű sorozatoknál azt a minimális repkedést, amit a hősök képességeinek (túlzó) bemutatására szánnak, még úgy-ahogy elviselem. De ha nagyon túltolják (és jellemzően mindez még gyenge számítógépes effektusokkal is párosul, amin látod, hogy tök gagyi), azt már nem bírom, legyen akármilyen szép is a körítés (zene, jelmezek, stb.).

        Simán le lehetett volna zárni az egész sorozatot még két plusz résszel, nem értem miért volt szükség újabb húszra.

        *pénz*

        Amit te fordítottál a Weiyoung hercegnő, és az Ezoritu által feliratozott Rookie Agent Rouge tuti nélkülözi a műfajt, ezeknek azért majd valamikor adok egy esélyt.

        Ezoritu sorozatát nem ismerem, de a Weiyoungnak adhatsz egy esélyt szerintem. Lesz ebben is némi röpködés meg ugrálás, de szerencsére korántsem csak erről fog szólni.

        Anata no Tonari ni Dareka Iru

        Hmmmmm. A leírás igencsak érdekesnek hangzik!

        Heartstrings
        Nem tudom miért kezdtem el nézni, talán mert ifjúsági és zenés, és kellett egy ilyen a többi mellé. Ez a része jó is volt benne, a színészi játék viszont vérszegényre sikerült. A második páros és a nagypapa vitt valami szint az egészbe. Yong Hwa zenésznek zseniális, Shin Hye meg egy viasz/kirakatbaba. Köztük egy minimális szikrányi kémiát sem fedeztem fel (utóbbinak nem is tudom, volt-e valakivel valaha), talán mert az életben barátok, vagy mert mindössze ennyire voltak akkor képesek.

        Ó, a nosztalgia! De rég láttam. Amúgy rossznak nem rossz, hogy a változatosság kedvéért nem egy irodai közegben játszódik, hogy a mindennapi munkában mutassa be a karaktereket, hanem fiatalokról, egyetemista-korúakról, művészekről szól. Kicsit a Tomorrow Cantabile is ilyen, talán ezért tetszett mindkettő. Park Shinye szerintem az egyik legidegesítőbb színésznő, aki csak van (Jin Seyeon mellett…), nem is miatta volt nézhető ez a történet. Ő az egyetlen oka annak, hogy még mindig vonakodok elkezdeni az Alhambrát…

        Because This Is My First Life
        Azt követően, hogy láttam, mindössze tudok mondani róla: nagyon túlértékelt. Egy 30 éves lány, aki még sosem csókolózott már önmagában fura, és akkor mellé tettek egy teljesen sótlan, karót nyelt alakot, akinek a szempillája sem rezdült, a múltban ragadt a szerelmi csalódását követően. Képzeld el, hogy ezek ketten összeköltöznek a srác lakásába, és házasságot kötnek, csupán az albérleti díj és egyéb kényelmi szempontok (pl. takarítás) megosztása miatt. Formabonta ötlet? Nem. Érdekes megvalósítás? Nem igazán 🙂 Bónuszban kaptunk egy állandóan civakodó, se veled se nélküled 3. számú párt, ahol már a lány hangjától is égnek állt a hajam.

        *sóhaj* Mégis ki gondolja, hogy ezek életképes sorozat-ötletek???

        de hogy egy szájra fújt lufirágó is csóknak legyen definiálva, az még koreától is durva.

        Úristen. XD

        Sok ember vallja, hogy ez egy alapmű. És hogy itt (de ha nem ebben, akkor a Boys Over Flowersben mindenképp) szeretett bele Lee Min Ho-ba, illetve ez a legjobb szerepe. Nahiszen 🙂 Sok minden ebből sem maradt meg. Az apró király és felesége, illetve a főgonosz volt maradandó. Yoo Oh Sung mindig a gonoszok gonosza, volt egyáltalán pozitív (vagy kevésbé rossz) szerepe? Már az első részben látott átjárótól ledobtam a láncot, mondom ezt valami hollywoodi (kb 3000-re nyíló) filmből nyúlhatták.

        A BOF-ot végigszenvedtem, VÉGIGGYÖTRŐDTEM jó néhány évvel ezelőtt, mert bár azzal tisztában voltam, hogy idióta lesz a cselekmény, sokan mégis alapműnek tartották, ezért gondoltam, legalább nézzünk bele. Hullámoztam, visítottam tőle. Mindenki hülye abban a sorozatban. Színészi képességek nulla, azaz zéró, talán Kim Bum és Kim Soeun (meg persze a felnőtteket játszó mellékszereplők) kivételével. Egyetlen egy jó aspektusa van ennek a sorozatnak, az pedig a kiváló zene és betétdal-felhozatal. Semminek semmi értelme benne, a cselekmény minden egyes pontja kiszámítható, ezért ezt csak úgy érdemes nézni, hogy az ember bekészít hozzá egy ivós játékot, vagy nem tudom, mert másképp élvezhetetlen. Már utána eldöntöttem, hogy soha többet nem nézek meg egy sorozatot sem, amiben Lee Minho szerepel. Egyszer próbáltam csak kivételt tenni, amikor az agyonsztárolt sellőset (Legend of the blue sea vagy mi a halál volt a címe) elkezdtem, de annyira rossz volt, hogy 1 rész után abbahagytam.

        A a Faith-et illeti, csak az időutazós jellege miatt érdekelne, másért nem, de jelenleg nagyon-nagyon mélyen van a megnézős listámon…

        Egy nagyon érdekes gyilkossági ügy közepén találjuk magunkat kezdésként, jó kis színészekkel. Aztán egyre zavarosabb, egyre szövevényesebb lesz az egész, mindez jogi körítésben. Csak kapkodtam a fejem, hogy akkor most ki kivel van, sokszor visszapörgetve egyes eseményeket. Aztán a végére a kedvem is elment tőle, nem tudtam élvezni, csak azt vártam, hogy kiderüljön, ki áll az egész mögött. Az Are You Human Too szinte szentéletű titkára Lee Joon Hyuk tartotta a lelket bennem, alig vártam, hogy feltűnjön, nagyon jó volt rosszfiúként. De valószínűleg még ő sem tud rávenni, hogy megnézzem majd a 2- évadát.

        Kedves kolléganőm hasonlókat írt róla. :/ Azt hiszem, egyelőre ez nekem ki fog maradni.

        Nagyon lassú és nagyon melodráma. Ez a kettő így nem igazán nyerő nálam. A mondanivalója azonban példaértékű lehetne a mai modern Koreának. Katasztrófa túlélőként, akár egy fillér nélkül is, hogyan állj talpra rendkívül erős küzdeni és élni akarással. Rengeteg filmben előjön az öngyilkosság, mint kibúvó a mindennapi problémák alól. Nahát ez pont az ellenkezőjét mutatja be. Nagyon szimpatikus és emberi volt, a nagyvállalatok mindent és mindenkit elsöprő hozzállásával szembeállítva. A színészek is jók voltak benne.

        Ez jól hangzik. Hasonló okok miatt tetszett a Shopping King Louis is (igaz, annak teljesen más a műfaja). Hogy becsületes munkával és küzdeni akarással a szegénységből ki akarjon törni egy karakter, és boldoguljon.

        Utálom a kiabáló és mindenki felett zsarnokoskodó főnököket. Itt ő volt kb az amerikai Gordon Ramsay kicsit finomított változata. ‘Haverod’ 🙂 Jang Hyuk itt magához képest egy egész szerethető karaktert kapott a lágyszívű ex-gengszter szerepében. A Save Me két beteg apostola, Park Ji Young és Jo Jae Yoon (mindig örülök ha bármiben meglátom) volt a sorozatban a legjobb. Az elején volt egy ló is, ami szinkronhangot kapott, hát azon felnyerítettem xD Viszont ahogy haladt előre a történet úgy érdekelt egyre kevésbé.

        Ne akarj belecsábítani egy újabb Jang Hyuk-sorozatba! 😀

        Most, hogy ezekről volt szó, érdekes rájönni, hogy abban a közegben a nők köré építik a történetet, vagy ők mozgatját a szálakat, míg a koreaiban meg pont a férfiak a lényege az egésznek. Mindkettő nőknek szól, nagyon más kultúrával.

        Ez tényleg jó észrevétel. Igaz, nem láttam sok latin-amerikai sorozatot, de amit igen, azokra ez mind igaz volt.

        10 éve fordítasz. Amennyire megismertelek a munkáid által, pontosan tudod mikor, mit, mennyit vállalsz/vállalhatsz be, mert nagyon felelősségteljes és alapos vagy. Szerintem nem fog havonta 1-1 plusz sorozat bezavarni a fordításaidba 🙂

        Köszi. 🙂

        Időközben lassan a végére értem az Encounternek, különösebben viszont nem változott róla a véleményem. Bogum sokkal többet beletett a történetbe színészileg, de amúgy egy teljesen felejthető sorozat.

        A címszereplő dühös kutya egy repülőgép szerencsétlenségben veszítette el a családját. Kis csapatával igyekeznek kibogozni a háttérben megbúvó szálakat, azt követően, hogy felbukkan a felelősnek kikiáltott pilóta öccse. Az elején ők ketten még egymásnak feszülve próbálják bizonygatni, melyiküknek osztottak több észt. Aztán persze rájönnek, hogy tulajdonképpen egymásra vannak utalva és együtt többre mennek.
        A sorozat nagy részében csűrték-csavarták a sztorit, pingpongozott egymással a jó és a rossz oldal, mindig előkerült valamelyik félnél egy újabb buktató. Erősen kezdett, aztán kicsit leült, majd megint rákapcsolt. Voltak hibái, azonban a bitang erős karakterek és a színészi munka mindent vitt. Nagyon szerettem a csipet csapatot, olyanok voltak mint egy család, még az eltévedt báránykát is befogadták. Szívesen látnám őket újra együtt. Woo Do Hwan és Ryu Hwa Young csipkelődéseiben pedig több érzelem volt, mint sok nagy lámúros doramában a főszereplők közt, ami elég nagy kritika utóbbiaknak

        Még X indok, hogy előrébb vegyem ezt a sorozatot. 🙂

  4. Mit értesz azalatt, hogy sajátos kínai? Kicsit félek ettől, hogy se jót, se rosszat nem jelent.
    Semmi különöset 🙂 Műfajában és megvalósításában is tipikus kínai. Más náció sorozataival összehasonlíthatatlan, pont mint a koreai vagy a japán társaik.

    *pénz*
    Olcsó websorozatról van szó. Inkább az együttes reklámozása volt a cél, akiknek tagjai játszottak benne.

    Ő az egyetlen oka annak, hogy még mindig vonakodok elkezdeni az Alhambrát…
    Pedig a forgatókönyvírója nagyon egyedi dolgokkal szokott előrukkolni, úgyhogy én biztos adok neki esélyt. A női főszereplő kiléte nálam egy sokadlagos szempont.

    Mégis ki gondolja, hogy ezek életképes sorozat-ötletek???
    Ó, pedig ha tudnád, hogy hányan imádták ezt a sztorit…

    BOF-ot végigszenvedtem, VÉGIGGYÖTRŐDTEM jó néhány évvel ezelőtt, mert bár azzal tisztában voltam, hogy idióta lesz a cselekmény, sokan mégis alapműnek tartották, ezért gondoltam, legalább nézzünk bele. Hullámoztam, visítottam tőle. Mindenki hülye abban a sorozatban. Színészi képességek nulla, azaz zéró, talán Kim Bum és Kim Soeun (meg persze a felnőtteket játszó mellékszereplők) kivételével.
    Így-így. Én csak azért vágtam bele, mert a japán sorozat nagyon jó volt. Abban mondjuk egy az egyben Matsumoto Junra szabták a karaktert (pedig ő is énekes/idol), míg a koreaiban inkább a kinézetre mentek a jó alakítások helyett. A japán színésznő cuki, szép és szerethető volt, ellenben a koreai verziója a valaha látott legundorítóbb, legocsmányabb női szerep volt.
    Szerintem LMH a City Hunterben volt a legjobb, de ott sem rajta múlt, inkább a forgatókönyvön. Bár kissé sántított, hogy egy fogpiszkálólábú, bárgyú képű gyerek ver szét mindenkit.

    Ne akarj belecsábítani egy újabb Jang Hyuk-sorozatba!
    Eszemben sincs 🙂 Gasztronómiai doramát biztosan nem ajánlanék neked. Nem emlékszem, hogy valaha is találkoztam ilyen jellegűvel az oldaladon, akár csak általad látottként is.

    amúgy egy teljesen felejthető sorozat.
    Ahogy olvasgatom különböző oldalakon ez is roppant nagy népszerűségnek örvend. Eddig még minimális ingerenciát sem éreztem rá, hogy valaha látni szeretném.

    Egy hétig táppénzen voltam, és eldöntöttem az idő alatt megnézek valami feszült hangulatú, agyalós, pörgős sorit, amire munkanapokon nem lenne annyi időm (sem agyi kapacitásom), amennyit előreláthatólag szeretnék szánni rá. A Hello Monster – Tunnel – Nine Time Travels hármasból végül utolsó győzött. Elsősorban azért, mert arra gondoltam, Lee Jin Wook-ot majd utána úgyis megnézem a Voice 2-ben is, és legyen valami ’előélete’ addigra.

    Aztaqrva3,14csa, így egyben. Elnézést a vulgáris hangnemért, de nem lehet rá mást mondani 🙂 Két nap is alvás helyett azon agyaltam, mit akartak kihozni az utolsó 3-5 percből. Aztán persze az lett a vége, hogy fantázia történetben ne akarjak logikát keresni. A DA-n beleolvastam a hozzászólásokba, és láttam te is hasonlóképpen láttad. A ’92-es Sunwoo (2.0) semmilyen körülmények között sem találkozhatott az eredeti Jungwoo-val (1.0), mert 20 évvel későbbi idősíkban élt, abban pedig ők ketten sosem jártak Nepálban 2011-ben, és nem is kerestek füstölőket. Arról már nem is beszélve, hogy logikailag ott megbukott a történet, amikor a 12-es Sunwoo kétszer is felélesztette bátyját hamvaiból, akinek emlékeiben már nem voltak füstölők, tehát ő maga sem juthatott volna hozzá, hogy aztán SW-hoz kerüljön.

    Szóval arra jutottam, hogy amikor SW 1.0 meghalt ’93-ban, akkor a többiekkel együtt, akik tudtak az utazásairól (és azok által folyamatosan változtak az emlékeik) max egy időhurok által találkozhattak újra egymással (vagyis újrastartoltak 13 áprilisában a 19. rész végét követően). Ami annyiszor és annyiféleképp ismétlődhet, ahányszor nem szégyelli a háttérben megbúvó mozgatóerő, míg ez nem lesz a vége: „rég találkoztunk, hyung.” Van ennek értelme egyáltalán? 😀
    De azt a verziót is el tudom fogadni, amit valaki írt, hogy talán a két tesó, aki feláldozta magát a túlvilágon találkozott a hómezőkön. Illetve az általad felvázolt (bódult álmodós) végkifejlet is hihetőbb, minthogy bármelyik SW valamelyik idősíkból is rátaláljon 2031-ből utazva az első képkockákon látott haldokló JW-ra.

    Egyébként nem ez az egy baki lett volna benne. Az utolsó részben az éves bevágásoknál SW 2.0 amerikai útján mikor a lány felhívta, a telefon kijelzőjére az a kép volt beállítva, amit még a beteg SW 1.0 készített róla a Himaláján 🙂 Plusz időutazásra alkalmas füstölő létezhet-e bármelyik idősíkban, mert ugye ott volt egy JW kezében a kilenc darabon felül. Ki/hogy/miért készíti ezeket és ki/hogy/mikor/milyen apropóból tud hozzájutni?

    Egy biztos: ez után valószínűleg nehéz lesz hasonló kaliberű doramát találnom egy ideig, ami megközelítőleg ennyire lekötne.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..