Avagy hogyan triggerelt egy ***** hotdog.

Az idei év fele lassan eltelt, de szerintem negyedannyi rendezvényre nem sikerült eddig eljutnom, mint amennyire tavaly (vagy amennyire szerettem volna). Ennek nem feltétlenül érdektelenség volt az oka, a munkabeosztásom eléggé megnehezíti az előre tervezést, másrészről a szabad hétvégék jó része barátokkal való találkozókkal, egy újonnan jött “hobbival”, a szerepjátékozással telt, így egyszerűen sok kimaradt. Kevés dolog volt, amit lefoglaltam magamnak, hogy “na, erre elmegyek, ha a fene fenét eszik is”, és az egyik ilyen a Comic Con volt, hiszen a tavalyi (első) Comic Con is fantasztikus élmény volt, és annak csak egy napjára tudtam kimenni. Ezúttal viszont mindkét napra beadtam a szabadságomat, és szállást is foglaltam, hogy az első nap végén helyben megpihenhessek. Ennek hátránya volt, hogy egész nap cipelnem kellett a hátamon a holmimat, így csak az abszolút minimumra hagyatkoztam (hálóruha, váltás póló és fehérnemű, fogkeve, fogkrém és gyógyszerek), és csak remélni tudtam, hogy lesz tiszta törölköző meg szappan a szálláson, hogy azt ne kelljen magammal vinnem.

Elég lett volna a szokásos, 7:30-as IC-vel mennem, de valamilyen oknál fogva a 6:30-as kb. 1500 Ft-tal olcsóbb volt, amit nem is értettem, de így inkább arra váltottam jegyet. Gondoltam, így legalább lesz időm nyugodtan odaérni, és még ha sorakozni is kell (ahogy általában minden nagy rendzevény előtt kell), az első programokról még így se maradok le. Az univerzumnak más szándékai voltak azonban ezzel a vonattal: no nem, nem siklottunk ki vagy ilyesmi, a laza kb. 20 perces késésért már elnézést se kértek. De ami az út harmadánál történt, az valami egészen hihetetlen volt. Egy hajléktalan férfi felszállt még Miskolcon, és mikor meglátta jönni a kalauzt, konkrétan összefosta- és hugyozta magát. Egyszerűen csak ülünk a vagonban, aztán mindenkit hirtelen tarkónb*szott az a félreérthetetlen pöcegödör-szag, a kalauz meg felállította a férfit, és a nadrágján szabályosan folyt le, aminek nem kellett volna, csillogott az egész, úgy át volt ázva. Hamar kitessékelte őt a folyosóra, aztán nem tudom, mit csinált vele, beültette a budira, vagy valami, de a hatvani megállónál tudta leszállítani. És a legdurvább az volt, hogy láttam a palit leszállni, rögtön elkezdte túrni az egyik kukát, aztán amikor később már a Keletiben voltam, láttam őt! Azaz vagy valahogy újra felszökött a mi vonatunkra, vagy egy másikra, ami velünk párhuzamosan/utánunk jött, de kajak sikerült eljutnia A-ból B-be…

Mivel jó 9 óra volt, mire beértünk a Keletibe, még gyorsan elszaladtam egy közeli Aldiba venni egy kis rágcsát meg egy üveg ásványvizet, mert tudtam, hogy úgyis minden nagyon drága lesz, aztán szép lassan megindultam Bok Aréna felé, ahol (a tavalyi, botrányos Mondocon után) ezt a rendezvényt is tartották. Már szállingóztak a látogatók, bár korántsem akkora számossággal, mint amire pl. egy anime con esetében kell gondolni. Hiába sokkal nagyobb volumenű eseményről volt szó, több fandommal, számos hazai és nemzetközi vendéggel, valahogy minden nagyon gördülékenyen zajlott, nem volt tumultus, nem taposták egymást az emberek, semmi ilyesmi. Az ilyen rendezvények bosszantó velejárói, az utcákon élősködő kéregetők magukat alapítványok megbízottjainak nevező egyének megint szépen bepozicionálták magukat azokra a főbb útvonalakra, melyek felől a látogatók majd érkezni fognak. Mindig szépen, barátságosan érdeklődnek, hogy “sziasztok, ti is a conra jöttetek?“, mintha ők is a szervezők közé tartoznának, színes nyakpántokkal, rajtuk mindenféle igazolványokkal, olykor kitűzökkel vagy geek-kultúrához kapcsolódó pólókban, aztán ahogy megállsz nekik, már tolják is a kuncsorgást. Annyira alattomos és útálatos dolog, hogy a fiatalokat, néha még kiskorúakat vagy épp külföldieket így letarhálják lóvéval, ami aztán sose jut el ezekhez az állítólagos alapítványokhoz… Az emberi természet pedig eredendően fél rossz benyomást tenni másra, megbántani, vagy visszautasítani valakit, ami ilyen “jótékony céllal” közeledik feléje, és hopp, máris párszáz forintja bánja, főleg, ha meglátja a papírt, hogy előtte hányan mennyit adakoztak már – FOMO, ő sem akar lemaradni. Fú, de meg tudnám verni ezeket a csalókat…

A 10-es nyitásra odaértem, és viszonylag hamar, egy jó 5 perc alatt benn is voltam, még egy kis 501-es légiós felvonulást is megcsodálhattam a várakozás közben. Odabent kicsit nagy volt a tömeg, mielőtt az A és B csarnokot hivatalosan meg nem nyitották az érkezők előtt. Nem szeretem ezt az épületet, de nincs mit tenni. A folyosón legeltettem a szemem kicsit a Magyar Honvédség toborzó asztalánál, a fess, teljes katonai öltözéket viselő urak látványában. Valamilyen fura oknál fogva ők is, meg az Amerikai Nagykövetség is rendszeresen tiszteletét teszi ezeken a geek rendezvényeken… Odabent futottam egy nagy kört, feltérképezve a területet, mit merre fogok majd találni. Már jó előre kiírogattam magamnak egy papírkára, mi mindent szeretnék majd megnézni, és mivel elég zsúfolt volt a program, jó volt tisztában lenni azzal, honnan hova kell majd a legrövidebb idő alatt és úton átjutnom, ha semmiről sem akarok lemaradni. (Narrátor: nem sikerült.)

Venni egyelőre nem vettem semmit, és nem is nagyon számítottam rá, hogy találok majd olyasvalamit, ami megtetszik, és ami nélkül nem tudnám elképzelni a hátralévő életemet. Egyrészt kevesebb animés-mangás stand volt szerintem, mint tavaly, szinte minimális külföldi portékával, és javarészt másodkézből származó, hazai termékekkel. Tavaly német és angol mangát, sőt, artbookokat is láttam. Egy valamirevaló figurás stand volt, jelentősen túlárazott Pop Up Parade-figurákkal, jobbára megint olyan címekből, amik (a) örökzöldek és emiatt folyamatos népszerűségnek örvendnek (pl. Dragon Ball, One Piece), vagy (b) a jelenlegi korszellem felkapott darabjai (pl. Demon Slayer, Genshin Impact, Jujutsu Kaisen, stb.), azaz egyiknek sem én vagyok a demográfiája. Nem baj, mert tudom, honnan vegyem meg azokat, amik engem érdekelnek, csak… ilyenkor mindig kicsit elszomorodok. Egy szép Card Captor Sakura-figurával szemeztem, mert tényleg nagyon jól nézett ki, és ahhoz képest meglepően olcsó is volt (12990 Ft), de úgy voltam vele, hogy annyi más, számomra kedvesebb sorozat figurájára el tudnám költeni azt a pénzt. [mondtam már amúgy? figura-gyűjtéssel meg festéssel foglalkozok szabadidőmben.]

Az artist alley standjai is mintha kisebb létszámmal várták volna a vevőket, mint tavaly. Nem tudom, hogy a helyhiány volt az oka annak, hogy látszólag jóval kevesebb árusnál lehetett elverni a pénzt, és mondjuk a gamer-szekció kibővülése vagy az irdatlan mennyiségű Star Wars-ereklye és -kiállítás foglalt el annyi helyet, de valahogy kicsit úgy éreztem, fel volt borulva az egyensúly. Az sem feltétlenül világos számomra, hogy miért volt ekkora hangsúly helyezve a gamingre, hiszen ez nem egy PlayIt-rendezvény volt, vagy hasonló. És értem, hogy van azért közös keresztmetszete ezeknek a fandomoknak, és biztos, hogy a nagy konzolgyártók magyar képviseletei jókora pénzt bele tudnak tolni szponzorként egy-egy ilyen eseménybe, de… Emiatt kicsit úgy érezni, hogy a lényegről (a képregényekről) elterelődik a figyelem.

Miután feltérképeztem a területet, gyorsan kerestem magamnak egy helyet a nagyszínpad előtt, ahol az elkövetkezendő pár órában engem érdeklő programok következtek. A megnyitó utáni képregényes kvízen nem sikerült nyernem semmit, utána viszont egy érdekes beszélgetés és kérdezz-felelek következett a Harry Potter-filmek Nymphadora Tonksával, Natalia Tenával, ami igazán jó volt. A délelőtt további része is a Harry Potter jegyében telt, ugyanis egy kerekasztal-beszélgetés következett a HP jelenéről és jövőjéről filmes, könyves és videojátékos szemszögből. Bemutattak egy nagyon szép gyűjteményes kötetet, ami ősszel fog megjelenni, és illusztrált formában fogja a varázsvilágot bemutatni (de hogy én nem adok ki érte 20 000 Ft-ot, az is biztos…).

[a könyv borítója]

Kezdtem éhes lenni, ezért a HP kvíz előtt keresni akartam valami ehetőt, ami az ilyen helyeken általában mindig valami menetrendszerű hotdogban szokott kimerülni. De ahogy megláttam a B-csarnokban az árát, komolyan mondom, kiakadtam. 2500 Ft egy nyomorult hotdogért? Kimentem inkább az épület elé, ahol volt egy büfésor, na, mondanom sem kell, ott is olyan árak voltak, hogy csak lestem (3-4000 Ft egy burger pl….). Volt viszont ilyen “amerikai hotdog”-árus, ott “mindössze” 1500 Ft-ért megvehettem a magam hotdogját. Finom volt, de ennyi pénzért nem esett jól… És még a HP kvíz feléről is lemaradtam.

Csalódottságomban átcammogtam a B-csarnokba, ahol a cosplay-színpadon egy animés beszélgetés vette épp kezdetét, meglepetésemre a sci-fi animés témakörben, ami igencsak közel áll a szívemhez. Tetszett, ahogy felépítették a beszélgetés alapjául szolgáló prezentációt, de nem az, ahogy előadták. Két huszonéves lány és egy inkább 40 felé tendáló férfi beszélgetett a színpadon, és nagyon nem volt meg köztük az összhang. A pali érezhetően az én generációm anime-rajongója, nagy klasszikus címek ismerője és kedvelője volt, amit nem is felejtett el többször is kihangsúlyozni, de tette ezt legtöbbször olyan szarkasztikusan és lekezelően a két lánnyal szemben, hogy az embernek az volt az érzése, ezzel azt akarja közvetíteni, hogy “ti kis pisisek voltatok, mikor én már sci-fi animét néztem“. A lányok ezzel szemben igyekeztek végig semleges, távolságtartó, de udvarias hangot megütni, és sokszor rácáfoltak a palira, mert látszott, hogy felkészültek, valós ismeretek álltak a gondolataik mögött. De ennek meg az volt a hátránya, hogy minden animéről, amit megemlítettek, úgy beszéltek, hogy “ugye” meg “tudjuk“, alapértelmezettként véve azt, hogy a közönség már mindent IS ismer és látott ezek közül, ami nyilván nem igaz, fizikai lehetetlenség is lenne. Én szeretem az animéket, a sci-fit meg főleg, de én is csak töredékét láttam annak, amit ez a közeg kitermelt, és tökre szívesen vittem volna haza ajánlásokat. Szóval jó lett volna ez az előadás, ha mindhárom beszélgetőpartner kicsit másképp közelíti meg a dolgot.

A magyar színpadon volt szerencsém meghallgatni egy elég rosszul hangszerelt, ám annál érdekesebbnek tűnő beszélgetést, melyben három fiatal, huszonéves lány, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói/végzősei beszéltek a képregénykészítésről- és kiadásról, saját alkotói folyamataikról, nehézségeikről, és jövőbeli terveikről. Tök jó lett volna, ha lehet is rendesen hallani, amit mondanak, mert én pl. nagyon szeretnék egyszer rajzolni egy képregényt valamilyen formában. És még ha nem is akarnék világhírnévre törni vele, tök jó lenne belelátni kicsit a dologba, hogy hogyan kezdjen neki az ember, milyen buktatókkal járhat, stb. A lányok is eléggé meg voltak szeppenve és még halkabban is beszéltek emiatt, így nagyon hegyeznie kellett a fülét a közönségnek.

Miután ez véget ért, visszatértem a nagyszínpadra, ahol szintén a képregény-alkotás folyamatáról beszéltek, és közben az egyik meghívott rajzoló, Eduardo Risso élőben rajzolt a színpadon. Fantasztikus látvány volt. Őket már csak egy program követte, egy beszélgetés Hollerung Gáborral, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar karmesterével, aki filmes és videojátékos zenei koncertekkel hívta fel magára mostanában a geek közönség figyelmét.

A nap egyik fénypontja az a sárkány-cosplayer volt, akit a délután folyamán láttam… Egyszerűen fantasztikus volt! Még füst is jött ki a szájából!

Ezt követően elindultam a szállásom felé, mert lassan ideje volt becsekkolnom. Szomorú voltam, mert sok olyan programról lemaradtam, ami nagyon érdekelt volna, és csak remélni tudtam, hogy másnap néhányat esetleg megismételnek majd (ahogy azt a programfüzet ígérte).

A szállásom… jónak ígérkezett. Az értékelések pozitívak voltak, és reménykedtem benne, hogy jól ki tudom majd pihenni magam. Egy hatalmas franciaágyas szobát kaptam, külön fürdővel, ami nélkül ma már nem is foglalok szobát. Alapvetően csendes volt, belső udvarra nézett az ablaka, így a kinti, nagy forgalom egyáltalán nem zavart alvás közben. Voltak kisebb-nagyobb hiányosságok, amik nem tetszettek, mint pl. a nyikorgó padló, az izgő-mozgó vécéülőke, mely nem volt rendesen rögzítve, vagy hogy le lehetett venni a zuhanyzónál a vizet megnyitó kart, és a falra szerelt tusfürdő-adagolóban belül állt a penész… De volt tiszta szappan, azzal meg tudtam mosakodni, és reggel, indulás előtt jól bereggeliztem a fantasztikus kínálatból, hogy ne kajára kelljen elverni a pénzt, ha visszamegyek az aznapi rendezvényre.

A  bejutás nem volt sokkal körülményesebb, mint tegnap. Sokan érkeztek csak az aznapi programokra, míg másokkal, bérletesként feltételeztük, hogy a karunkon látható szalag segítségével soron kívül bemehetünk, ami… nem így volt. Megkérdeztük, és nem értettük, miért kell megint sorban állni, hisz csak felmutatod a szalagot, és ennyi. Rezignáltan várakoztunk hát, mire később kijött valaki, aki szólt a staff odakinn álldogáló tagjainak, hogy kezdje már el mégis a bérletesek beengedését. Miért nem lehetett ezt kezdettől fogva így csinálni? Ah!

Odabent ezúttal jobban körül tudtam nézni, mint előző nap, hisz jóval kevesebben voltak. Megnéztem a táblajátékos és figurafestős részleget, a vikinges és középkori páncélos, közelharcot bemutató részt, mely egész nap különböző oktató és harci bemutatókkal várta a közönséget (bár nem tudom, tematikájában miként kapcsolódott ez a képregényekhez, ha már egy “comic con”-on voltunk…). Beültem egy “Utazó Planetárium” minielőadásra is, ami tulajdonképpen egy felfújt, igluszerű sátor volt, amin belül különböző, csillagászati témájú vetítéseket lehetett megtekinteni, melyek animációs formában mutatták be különböző kultúrák hiedelemvilágát, a csillagászathoz kapcsolódó ismereteiket, ami nagyon érdekes volt. Csak ültünk ott egy mélyre döntött kempingszékben, kinyúlva, és néztük a sátor mennyezetét, közben jött ránk a finom, hűs légkondi, és egy andalító narrátor szépen mesélt… El tudtam volna nézni órákon át.

Igyekeztem mellette azért minél több programra is elmenni. Elsőként részt vettem egy Star Wars kvízshow-n, amin sajnos nem sikerült nyernem semmit, majd megnéztem a tegnap elmaradt beszélgetést a nagyszínppadon Stephanie Phillips képregény-íróval. Nem különösebben kapcsolódik az érdeklődésemhez Philips munkássága, már csak azért sem, mert nem feltétlenül egy pozitív életszemléletű nőről van szó, de a panel elvileg azt ígérte, “női szemszögből” fognak beszélni a képregény-alkotás folyamatáról. Hát ebből sok sajnos nem derült ki, de annak ellenére, milyen ellentmondásos kijelentései voltak korábban a hölgynek, egész konszolidált és szokásos amerikai baloldali mantrától (férfigyűlölet, feminizmus, diverzitás, inkluzivitás, LGBTWTF, stb.) mentes volt az előadása.

Rajta kívül viszont inkább már a magyarok voltak fókuszban. Filmes kulisszatitkokat lehetett meghallgatni a Korda Filmstúdió világából, aztán beültem egy beszélgetésre, melyen két, jelenleg is Hollywoodban dolgozó, magyar színészt ismerhettünk meg, Réti Barnabást és Tolnai Klárát. Egyiküket se ismerem se magyar, se külföldi produkciókból, de mindig érdekes, ha hazánkfiai eljutnak ilyen magasra. Ezt egy olyan beszélgetés követte, mely egy ősszel debütáló, Tündérkert című kosztümös, történelmi sorozat promóciójaként is felfoghatunk. A sorozat a török hódítások korában játszódik, és már a posztereken, szórólapokon nagyon ígéretesnek látszott, hát még így, hogy láthattunk belőle részleteket, forgatási fotókat és előzetest. Szerintem meg fogom nézni. Furcsának találom kissé, hogy az elmúlt években mennyire megszaporodtak a történelmiesebb jellegű, kosztümös produkciók a magyar filmes szakmában, a Kincsemtől kezdve az idei Hadikig, ezen a Tündérkerten át a hamarosan érkező Semmelweisig, és nem tudom, mennyi belőle a kormánypropaganda, és mennyi az önálló, filmes elgondolás, de mint a kosztümös történetek kedvelője, ez biztatónak tűnik. A Hadikról is volt egy előadás, ott igazából filmkészítési, utómunkálati dolgokról esett szó, hogy hogyan tudták megteremteni a középkori díszleteket mindenféle animációs megoldásokkal. Rettentő érdekes volt, ahogy a semmiből konkrét várakat, hegyeket, erdőket varázsoltak a menetelő huszárok köré, és bár eddig a film nem különösebben érdekelt, ezek láttán mindenképp szeretném majd megnézni.

A nap egyik fénypontja kétségkívül a Karib-tenger kalózai – A lámpás titka c. magyar fanfilm előzetesének bemutatója és a készítőkkel való beszélgetés volt. A főszereplő, Jack Sparrow-t alakító színész Johnny Depphez való hasonlósága egészen megdöbbentő, a jelmeze és sminkje egy az egyben Deppet idézi, nyilván fiatalabb kiadásban. Hihetetlen, hogy a legtöbb jelenetet egy lakás szobájában berendezett díszletek mögött vették fel, a többit pedig egy horvátországi kiruccanás során. Elképesztően hitelesnek tűnik, és nem járja át az a cringe érzés, mint oly sok kezdetleges fanfilmet. Ez az előzetesük:

Remélem, sikerül közösségi finanszírozással még több támogatásra szert tenniük, hogy teljesen el tudják készíteni a filmet.

Ezeket követően próbáltam beesni a Star Trek előadásra, bár nem sok reményt fűztem a dologhoz. Mivel mindig is Star Wars-rajongó voltam, a Star Trek szele sosem csapott meg igazán, csak a J.J. Abrams által rebootolt filmek segítségével, amiket viszont nagyon szerettem. Követve a popkulturális témákat, nagyjából tisztában vagyok vele, miféle sorozatok futnak mostanában Star Trek témában, és hogy azoknak milyen a nemzetközi fogadtatása, de jó lett volna hallani ezt magyar szemszögből is. Sajnos rettenetesen kevesen ültek a közönségben, akik konkrétan ezt az előadást akarták volna meghallgatni, és maga a beszélgetés sem volt épp interaktív, jobbára csak a színpadon ülő, 3 hölgy csevegett egymás közt.

Akartam adni egy esélyt a cosplay performance versenynek, ha már az előző napi craftmanshipről teljesen lemaradtam, de sokadszorra kellett rájönnöm, hogy ez nem nekem való. Egyszerűen kínos nézni a tátogásokat, csápolásokat, ahogy a háttérben hallható hangokra, eseményekre próbálnak reagálni, te meg csak nézel, és atom cringe az egész.

A vonat felé vezető úton még bevertem egy KFC-t, mert a reggeli óta kezdtem megéhezni, és úgyis este volt, mire hazaértem, és valamivel az időt is ki kellett tölteni, míg a vonatra vártam. Összességében tetszett a rendezvény, de sokkal inkább volt hiányérzetem, mint tavaly. Nagyon kevés volt az animációs, európai és ázsiai képregénykultúrához kapcsolódó tartalom, a legtöbb a nyugati, tengerentúli képregényvilágot, sci-fit és fantasy-t járta körbe. Pedig a manga ma már elválaszthatatlan része a legtöbb, nemzetközi comic con rendezvénynek, akárcsak a manga-rajzoló vendégek meghívása. Remélem, hogy jövőre már valami hasonlóval is találkozhatunk, és bizakodásra ad okot, hogy hasonló javaslatokat látni már most a comic con zárt facebook-csoportjában az idei látogatók részéről. Hátha ez előremozdít valamit…