Kicsit sűrű volt most a március, így nem is volt érkezésem időben összefoglalót, élménybeszámolót írni az eseményről, mert alig ment le ez, jött is a debreceni Lord of the Dance fellépés, amire baráti társasággal mentünk, utána pedig már utaztunk is Edinburgh-ba, ahonnan most estem haza. Az igazat megvallva, kedvem se nagyon volt megírni, mert nem olyan élmények értek, mint az elmúlt években: az idei volt talán a legkiábrándítóbb Comic Con mind közül.
Tanulva az előző években szerzett tapasztalatokból, meg se kíséreltem az első nap reggelén, kora hajnalban felutazni, inkább lefoglaltam egy szállást magamnak péntek és szombat estére, hogy kipihenten, tisztán, megfürödve, és bőrönd nélkül, nyugodtan érkezhessek szombat reggel. Egy új hotelt választottam, ahol eddig még nem szálltam meg, de nagyon kellemes meglepetés ért, egészen úri szállásom volt. Nagyon stílusos, szépen és igényesen berendezett, minden szükséges holmival felszerelt szoba és egy szép, tiszta fürdőszoba fogadott, a közelben egy Tesco is volt, ahol be tudtam magamnak vásárolni estére, másnapra, így legalább a hétvége ezen része elégedettséggel töltött el.
Az eddigi Comic Conokra jellemző (és általában más, kétnapos rendezvényen is megfigyelhető), hogy a szombat a “fő nap”, amikor minden, de minden nagyágyút eldurrantanak, egymásra szervezik a programokat, az emberek rohanhatnak egyik helyszínről a másikra, hogy mindenre odaérjenek, amire csak szeretnének – míg a vasárnap maradt egyfajta laza levezetőnek, amire sokan el se mentek. Na ez idén kicsit más volt, talán hallgattak a kritikára, talán mindkét napot jobban meg akarták tolni egy kicsit, nem tudni. De 3 meghívoit, külföldi vendéggel is mindkét nap volt interjú, igaz, más témakörben (bár erről még később lesz szó…). Nyilván ez nagyon jó dolog azoknak, akik munka vagy más elfoglaltság miatt csak egyik vagy csak másik napra tudnak kimenni, így mégsem marad bennük az az érzés, hogy olyan sok mindenről lemaradtak volna.
Rájöttem, hogy úgy tudom egyedül nyomon követni, hogy mi hol lesz, ha egy A4-es lapra szépen oszlopokra bontva felírom a különböző csarnokok, színpadok programját, órára pontosan, és akkor derült csak ki számomra, hol lesznek átfedések, mi az, amit be kell áldozni a másik kedvéért, hol lesz egy kis “üresjárat”, amikor körbeszaladhat az ember vásárolni, leülhet gyorsan enni valamit, vagy épp elszaladhat a vécére (narrátor: nem sok ilyen volt).
Ahogy az lenni szokott, a Comic Con rendezvénysorozatára legtöbbször rátelepszik sok más rokon fandom is. Lehet, hogy ez kicsit csúnya szó, de olykor vakarja az ember a fejét, hogy miként kapcsolódik pl. koreai fesztivál, viking meg középkori harcművészet a szó szoros értelmében képregénykultúrához. Aztán nyilván rájössz, hogy ha több kisebb fandom, kultúrkör összeáll, könnyebb a szervezés, a helyszínek kibérlése, megoszlanak a költségek, ellenben a sokféle demográfiából származó érdeklődő mindenkinek jót tesz, több ember nagyobb vásárlóerővel bír. Sokszor azonban elvész a lényeg, képregényekről gyakran már kevés szó esik, akár nyugati, akár keleti képregényekre gondolunk. Hiába vannak pl. jelen az anime-manga termékeket forgalmazó árusok, eddig még egy japán képregényalkotó, színész, szinkronszínész se tette tiszteletét Magyarországon a Comic Con keretében, és idén látványosan kevesebb volt a nyugati képregényipar képviselőinek jelenléte is (európai – angol nyelvterületen kívüli, francia, olasz, német – képregényipar pedig mintha nem is létezne).
Idén azonban még azt se lehetett volna mondani, hogy elfog minket a bőség zavara, mert szerintem ha feleannyi könyves, képregényes, figurás árus volt, mint tavaly, akkor még sokat is mondtam. Készültem, hogy majd jól bevásárolok, néztem a figura-megjelenéseket is, de egy Orange mangán, egy M.A.G.U.S. Első Törvénykönyvön és két leárazott Star Wars-figurán kívül az ég világon semmit nem hoztam végül magammal.
Konkrétan ennyi volt a hely és az árus, ahol könyveket, képregényeket lehetett venni. 1-2 helyen voltak angol nyelvű, illetve antikvár példányok is… De már fentről nézve klausztrofóbia kerülgetett, hát még amikor lementem és elkezdtem volna nézelődni.
Szóval elszomorító. Az egész szervezés, a helyszínek kialakítása furcsa volt. A nagyszínpad, ahol a fontos vendégekkel tartották a beszélgetéseket, kapott (VÉGRE) egy normális, külön termet, ahol le lehetett kényelmesen ülni, befért egy csomó ember, jó volt a hangosítás, óriáskijelzőn még a távolabb ülők is láthattak mindent, és semmilyen tüc-tüc zene vagy más színpados üvöltözés nem zavarta meg. Ezt eddig is így kellett volna csinálni. De hogy ezt egy épület 2. emeletére szervezik, és oda szűk lépcsőkön meg mozgólépcsőkön lehessen csak feljutni, a földszinti aulában meg a könyvesek miatt tolongjon a tömeg… A legtöbb esetben mozdulni nem lehetett, csak tyúklépésben. Ha bárki rosszul lett volna, vagy kitör a pánik, az emberek agyontaposták volna egymást, az biztos. Fel se tudom fogni, hogy ezt hogy lehetett így a katasztrófavédelemmel jóváhagyatni.
Volt próbálkozás japán és koreai kulturális programsorozatra is, de sajnos az nagyon vérszegényre sikerült. Egy külön telemben, paravánokkal elválasztva volt mindkettő, és úgy nagyon be se tévedtek az emberek. Több koreai dologra leszaladtam, de siralmas volt látni, hogy a táncos oktatáson kívül nem sok minden tudta megmozgatni a látogatókat.
A manhwa/webtoon előadást senki se hallgatta, még a szervezők is unottan ültek a saját pultjaiknál vagy másokkal beszélgettek, ahelyett, hogy legalább szolidaritásból kiálljanak a “sajátjuk” mellett, és úgy tegyenek, mintha lenne közönsége. Nem ismerem a hölgyet, aki tartotta, de alapos, jól artikulált, érdekes volt az előadása, kár érte, hogy így bántak vele. Pedig ennek még kapcsolódási pontja is lett volna a képregényes világgal, Ázsiával, akár még animékkel, adaptációkkal, de nem, semmi.
Másból a koreai rész sajnos nem is nagyon állt. Volt egy kis kalligráfia talán, de az van mindig, kint volt a Koreai Kulturális Központ meg az ELTE Sejong Intézete is, meg volt egy sarok, ahol ugyanazokat a hanbokokat lehet felpróbálni, amiket évek óta minden más rendezvényen is… Próbálták legalább a BTS-szel bevonzani az embereket, ha már jön a nagy visszatérésük, valami hazai rajongói klubjuk is kinn volt, lehetett játszani, kérdőívet kitölteni, hogy “Te milyen típusú ARMY vagy?“… Az A4-es kapon egy kérdésre se tudtam volna választ be-X-elni, szóval ezek szerint… semmilyen BTS-rajongó nem vagyok. [nevetségesek és gyerekesek is voltak a kérdések amúgy, de ez most már lényegtelen is...]
Az artist alley a szomszédos csarnokban már annál nagyobb volt. Sajnos a ténylegesen saját tartalmat gyártó művészek és kézművesek elveszni látszanak a sok “szürke” kereskedő mellett, aki fanarttal, AI-jal, vagy konkrétan licenszjogokkal bíró termékekkel kereskednek, nyilván engedély nélkül. Rajzosok, textilnyomatosok (póló, táska, stb.), gravírozók, rengeteg replika-forgalmazó és 3D nyomtatós csapat képviselteti magát jó ideje a magyar rendezvényeken. És mindenki helyére teheti magában, hogy ez művészet-e vagy sem, jogos-e az ilyeneknek az artist alley-n helyet biztosítani vagy sem, de nagyon sokszor kiábrándító az ilyen pultok között végigmenni.
[ez egy kézzel festett, műgyanta termék… a nyomtatható fájl még nekem is megvan… vajon a Disney mit szólna ahhoz, hogy ezt valaki sajátjaként árulja…?]
Két külön csarnokban kapott helyet a Board Game Expo és a videojátékos… valami, nem tudom, ez utóbbi nem is érdekel igazán, hiába játszok magam is rendszeresen. Ők tényleg elkülönülnek az összes többi programtól, a BGE amúgy is képes megtörteni már önmagában egy egész épületet a sok kártyázó, társasjátékozó vagy épp szerepjátékozó látogatójával. Egyszer úgy játszanék egy M.A.G.U.S.-t vagy egy Rootot a többiekkel egy ilyen közegben, biztos fantasztikus hangulat lehet! 😀
Ami a meghívott vendégeket illeti, egyik se hozott lázba igazán. Tavaly Padma Patil Afshan Azadja is nagy csalódás volt, ráadásul Evanna Lynch Luna Lovegoodja is egy olyan karakter, akit különösebben sose szerettem. Dan Fogler, az új Harry Potter-filmek kviblije még csak-csak érdekes lehetett volna, de ő volt az egyik legnagyobb csalódás mind közül. Megint csak túlsúlyban volt Trónok Harca-univerzum a több, hozzá kapcsolódó vendéggel, akiknek a neve vagy különösebben a munkássága nekem semmit se mondott. Sir Ian Livingstone elébe ment a dolgoknak, és ő saját magát mutatta be egy prezentációval. Christopher Judge (Stargate, God of War) lehetett volna még izgalmas, de vele teljesen elrontotta a beszélgetést a műsorvezető, akivel sokaknak már tavaly is a töke tele volt. Sztárolja magát, mint valami Való Világos suttyó, Majka-szerű megmondóember, üvölt a mikrofonba, mintha ez az a kétbites, fogatlan közönség lenne, akit visításra meg füttyögésre kellene bíztatni, hogy éltesse a következő vendéget. Szinte egyik, rá bízott vendégtől se nagyon kérdezett szakmai kérdést karrierről, anekdotákról, kellemes vagy épp negatív tapasztalatokról, BÁRMIRŐL, ami híressé tette őket, és amikről esetleg szívesen beszéltek volna. Ellenben végig horoszkópozott Evanna Lynch-csel, férfiúi maszkulinitásról meg annak hiányáról beszélt a férfi vendégekkel, természetesen belekeveredett aktuálpolitikai megnyilvánulás is a dologba aztán (“Fuck Trump” és transzkérdés), amiknek az ég világon semmi keresnivalója nem lett volna az esemény közelében sem. A másik műsorvezetőjöz képest ég és föld volt a különbség. Az egyetlen, aki tényleg abszolút pozitív volt, az Karen Fukuhara, akinek sikerült rengeteget beszélnie a munkáiról.
Interjúk:
1. nap
2. nap
Nem tudom, mi lesz jövőre. Az mindenképpen pozitív, hogy egyre több hírességet hívnak meg, de a módszer, ahogy választanak, sokaknak nem nyeri el a tetszését. És ha már a fél világon át ideutaztatják ezeket a sztárokat, az ember szeretne is hallani belőlük valami értelmeset. Ha lesz, nyilván elmegyek jövőre is, de jó lenne már valami olyasvalakivel találkozni, aki olyan élményt nyújt, mint nyújtott korábban John Rhys-Davies vagy Giancarlo Esposito.
0 hozzászólás