Ebben a bejegyzésben “Az univerzum hercegei” regényfolyamként elkészülő, Star Wars témájú írásaim 1. részének, “A Birodalom szolgálatában” című történet 29. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Star Wars történetek – Bevezető.
~ 29. fejezet ~
– Szerintem erre már nem lesz szükség… – hajította a szemetesbe Vima Tillows a Biggs kezeit eddig fedő kötszert.
A fiatalember a tenyerének horzsolásait jött megmutatni, illetve átköttetni vele, a sebei azonban szépen gyógyultak a gépmentéses eset óta. A nő kisebb bakta-tapaszokat illesztett a még érzékeny bőrfelületekre, majd lezártnak tekintette a kadét kezelését.
– Köszönöm, doktornő – biccentett Darklighter illedelmesen.
Barátai is elkísérték, Hobbie pedig huncutul vigyorogva figyelte az egész műveletet, hátha azzal mindkettejüket zavarba hozza, mindhiába. A vizsgálóban feküdt az egyik ágyon Tatham főhadnagy is, aki atlétára vetkőzött, hogy szabaddá tegye sérült karját, ami egy átlátszó falú, karméretű bakta-tartályban ázott. A férfi már jobb színben volt, úgy tűnt, a kezelések sokat javítottak az általános közérzetén, még ha a keze nem is gyógyult meg rögtön. A növendékei ezért nem mertek pimaszkodni a jelenlétében, de a közösen átélt kalandok miatt úgy érezték, kicsit eltérhetnek a megszokott, katonai formalitásoktól, és könnyedebb hangvételben beszélgethetnek.
– Na jöjjön, Klivian kadét! – sóhajtotta Tillows, ahogy felszabadult előtte a szék.
– Jövök én, de minek? – ugratta Hobbie.
– Meg akarok bizonyosodni róla, hogy a maga agyával is minden rendben van és nem érte károsodás…
– Azt hiszem, lehetetlen feladatra vállalkozik… – jegyezte meg Rasha, mindannyiuk meglepetésére, az énekes pedig, ahogy ráeszmélt, mit is mondott, igyekezett arrébb ugrani, nehogy barátjuk tarkón tudja vágni büntetésképp.
Biggs és Tycho azonban hangosan felnevetett. A doktornő ajkai is mosolyra húzódtak, ahogy különféle műszerekkel és szenzorokkal a kadét fejét vizsgálta. Ahogy a szemébe belevilágított, bizonytalanul megszólalt.
– Mehet! – igyekezte arrébb hessegetni őt. – A maguk szeme miatt viszont aggódok… főleg a történtek után… – fordult az énekes és az alderáni felé.
– Hogyhogy, doktornő? – kérdezte Biggs.
– Az évfolyamon az ő szemeik a legsérülékenyebbek – felelte a nő. – A többiek írisze kellőképpen sötét már önmagában is, vagy az emberközeli fajok esetében másabb, erősebb a szemük fiziológiai felépítése. Nekik viszont… ez a halvány kék és zöld… – csóválta meg a fejét.
Darklighter arca elkomorodott.
– Attól tartok, lehetne akármilyen sötét a szemünk, ami a két pilótát így megsebesítette, az ellen semmi sem tudott volna megvédeni bennünket…
Látta, hogy a nő is keserűen meredt maga elé.
– Hogy vannak? – kérdezte óvatosan Rasha.
– A fővárosban ápolják őket… – felelte Tillows. – Sajnos hiába fejlett már a kibernetika, és tudunk elveszett végtagokat is élethűen pótolni, a szem annyira összetett szerv, hogy lehetetlen lesz újra visszaadni a látásukat…
– Még mindig felfoghatatlan, ki akarhatott ilyet tenni – vallotta be Tycho.
– Nos… mindig előfordultak balesetek… régebben is. Kósza, meghibásodott droidok, különféle lézerekkel játszó gyerekek máskor is okoztak már légi baleseteket… Ilyet viszont még soha életemben nem láttam – folytatta a doktornő. – Mintha egészen közelről égette volna ki valami a szemeiket.
– Láttam, amikor bekötöztem őket – bólintott Rasha. – Szinte el volt szenesedve a bőrük…
– Egy pilóta- vagy rohamosztagos sisak megvédi majd önöket – kanyarodott vissza az eredeti témához Tillows. – De félő, hogy a látásuk akaratlanul is romlásnak van kitéve és védtelen így. Már a szimulátorkapszulák villódzó fényei is károsak lehetnek. Nem szoktak mélyről jövő, szúró fájdalmat érezni?
A két barát összenézett, és kelletlenül bólintott. Az énekes arca azonban váratlanul felderült.
– Van egy ötletem! Had-… akarom mondani, Tatham főhadnagy! – kiáltotta oda a fekvő férfinak, aki eddig csendben hallgatta őket.
– A hadnagy nyugodtan elég lesz… – felelte az rezignáltan.
– Uram! – lépett oda melléje Rasha. – Szeretnék engedélyt kérni ahhoz, hogy kapcsolatba léphessek Corelliával!
– Nem kell engedélyt kérnie hozzá… – mérte őt végig furcsállva Tatham. – Tudom, hogy nincs családja, de ismert, milyen közegből érkezett.
– Én csak… szeretnék beszélni a menedzseremmel! Fellépésekkor mindig egy speciális lencsét viseltem a szemeimben, amelyeknek köszönhetően nem vakítottak el a színpad fényei vagy a reflektorok. Ha Vingo tudna küldeni belőle, a doktornő talán az alapján le tudná gyártatni itt, az Akadémián annak egyfajta másolatát, ami nemcsak Tychónak és nekem, hanem más, hasonló cipőben járó kadétnak is később hasznos lehetne.
A főhadnagy kíváncsian a doktornőre pillantott.
– Ha analizáljuk a lencse anyagát, összetételét, biztosan le tudjuk modellezni – felelte Tillows magabiztosan. – De akkor fontos, hogy sértetlenül érjen ide. És jó lenne, ha a posta szortírozásakor nem fogdosná össze senki…
– Címezzék az űrorvosi tanszéknek vagy nekem! – bólintott végül Tatham.
– Igenis, uram!
A bakta-tartályból elkezdte kiszivattyúzni a rendszer a folyadékot, a férfi pedig felülhetett.
– Jövök! – lépett oda hozzá a doktornő, és segített megtörölni a még korántsem ép kart, és szakszerűen újra felkötötte.
A kadétok csendben várakoztak, Hobbie pedig pimaszul legeltette a szemét a hajlongó doktornő formás idomain, mikor a falba csusszant a helyiség ajtaja, és belépett rajta Narek professzor, R2-es droidjának kíséretében.
– Ez meg mit keres itt…? – dünnyögte Rasha.
A kadétok kelletlenül kihúzták magukat a tanár előtt, aki először csak kíváncsian körbenézett, mintha ekkor járt volna először a részlegen, majd ahogy észrevette őket, elmosolyodott, de az korántsem tűnt őszintének.
– Professzor…
– Uraim… Áh, Tatham hadnagy! – trillázta különös hangsúllyal, ahogy észrevette a közeledő férfit.
– … főhadnagy – jegyezte meg az, Tycho pedig elharapta az ajkát, és derülten elfordult.
– Ó, valóban, főhadnagy úr! – hajolt meg előzékenyen Narek. – Már épp kerestem önt. Két kadétja nem jelent meg a legutóbbi órámon. Hamarosan jön a következő, és még egyikük sem járt nálam, hogy a tananyag pótlásáról tájékozódjon.
Tatham felvonta a szemöldökét, de nem szólt, mint aki nem is igazán értette a problémát.
– Hames kadét az én utasításomra maradt távol – felelte helyette a doktornő. – Még…
– Bocsásson meg, kisasszony! – mérte őt végig hunyorogva a férfi. – Azt hiszem, a főhadnagy jobban tudja, hogy…
– Nem kisasszony, hanem doktor! Vima Tillows, tanszékvezető! – emelte fel a hangját a nő, az arca pedig megkeményedett a tiszteletlenség hallatán. – Liridon Hames kadét további orvosi vizsgálatokra szorul! A csigolyasérülést már kizártuk, de meg kell bizonyosodnunk arról, hogy koponyaűri vérzés nem lépett fel nála! Amíg én nem engedélyezem, senki óráján nem fog részt venni!
Lubo Narek szemei elkerekedtek a döbbenettől, nem számított ilyen határozott reakcióra a nőtől. Zavartan babrált a hajával, és kerülte a kadétok pillantását is, akik szintén igyekeztek a helyiség sarkai felé nézni, hogy megkíméljék magukat a kínos szemkontaktustól.
– Janek Sunber kadét Reu Lai tábornok engedélyével a zónalabda-csapattal a Raithalra látogatott, ahol a liga következő mérkőzését fogják tartani, valamint mindkét akadémia barátságos mérkőzést fog játszani a Vensenor újonnan létrehozott csapatával. Nem hinném, hogy a következő órájára még visszaérne – mondta végül Tatham.
– Merre van az a Raithal? – suttogta Hobbie.
– Raithal-rendszer, Kolóniák öve, a Perlemiai Kereskedelmi Útvonal mentén – hadarta halkan Biggs, amivel kiérdemelt egy megrovó pillantást barátjától.
Az apró közjátékot a nevelőik is észrevették, a főhadnagynak azonban vigyor bujkált az ajka szegletében.
– Nincs kétségem afelől, hogy Sunber kadétot a visszatértekor a szobatársai minden elmulasztott órára igyekeznek majd felkészíteni – mondta végül.
– Természetesen, uram – bólintott engedelmesen Tycho.
– N-nagyszerű! – nyögte kényszeredetten Narek professzor. – Nos, akkor, uraim, kíváncsian várom a következő órát! – nézett szigorúan a kadétokra. – Főhadnagy úr…! Doktornő…! – hajolt meg előttük, majd droidjával együtt távozott.
Tycho észrevette, hogy Rasha arcán ismét feszültség uralkodott, és különös módon folyamatosan a professzor száját figyelte beszéd közben. A furcsaság feltűnt Tatham főhadnagynak is, ezért váltottak egy pillantást, de egyikük sem vonta kérdőre a koréliai fiatalembert.
– Ez a baj ezekkel a vendégoktatókkal…! – morogta Tillows a férfi távozása után, ahogy a pántokat megigazgatta a főhadnagy rögzített karján. – Sosem tudnak viselkedni!
– Uram…! – fordult mentoruk felé Hobbie esdeklő ábrázattal. – Legközelebb nem dobhatnánk ki valamelyik ugráskor a gépből?
– Ezt meg sem hallottam, Klivian kadét – mosolygott össze a főhadnagy a doktornővel.
– Az biztos, hogy mostantól egy perc nyugtunk nem lesz tőle… – jegyezte meg Biggs aggodalmaskodó hangon.
– Oda-vissza be kell majd nyalnunk az anyagot, mert látod, mindenbe képes belekötni… – értett egyet vele Tycho. – Tudom, hogy fontos követni a protokollt, de…
Hobbie azonban az égre emelte a tekintetét.
– Nem repülhetnénk inkább csak úgy? Semmi kedvem az ilyen jogi fejtágításhoz!
– Ha mindazok után, hogy ennyi dicséretet kaptak mindenkitől, szégyent mernek hozni rám vagy az osztályra, velem gyűlik meg a bajuk! – figyelmeztette őket Tatham, de a hangja egyáltalán nem tűnt félelmetesnek. – Most pedig… leléphetnek!
– Igenis, uram!
***
A három jó barát az órák utáni pihenőidőt szobájukban töltötte. Hobbie a helyiség közös asztalánál üldögélt, és unottan nézte újra és újra leendő TIE-vadászgépük szerkezeti felépítésének videóját, mely bemutatta, hogyan illeszkednek össze annak elemei darabról darabra. Elcsigázottan nézte a felvételt, és próbálta megérteni annak logikáját. Biggs, aki az ágyán ücsörgött, hátát a falnak vetve, mélyen begubózott takarójába, és olykor rosszalló pillantást küldött a nyitott ablakban ülő alderáni felé, aki a rá jellemző, álmodozó tekintettel a sötét, csillagos eget bámulta. A bolygó két közelebbi, zöldes és lilás holdja békésen bevilágított a szobába, a harmadik, távolabbi, kékes égitest messziről nézett le rájuk. Hűvös, friss levegő áramlott be a nyíláson, ami jót tett ugyan a koncentrációjuknak, Darklighter mégis rettenetesen fázott. Számára a tél ismeretlen fogalom volt eddig, és soha nem tapasztalta még, hogy az ember lehelete apró felhőt vethet a hidegben.
Klivian elkeseredetten az asztal lapjára borult, és nagyot koppant a feje annak felületén. Biggs megsajnálta őt, ezért félretette saját olvasmányát, és felpillantott a szőkére.
– Bezárod az ablakot? Te is meg fogsz fázni.
Tycho felkapta a fejét, és visszafordult a szoba felé. Ahogy meglátta nyakig betakarózott barátját, bűntudattal töltötte el figyelmetlensége, és szó nélkül engedelmeskedett.
– Köszi. Legalább jól fogunk aludni tőle – sóhajtotta a tatuini. – Otthon sose éreztem még ilyen tiszta, hűvös levegőt.
– Végeztél? – intett az adattáblája felé Tycho.
Biggs bizonytalanul megcsóválta a fejét, és megmasszírozta a tarkóját, szemmel láthatóan fáradtnak tűnt.
– Megértem, hogy előre tanulsz – folytatta az alderáni. – Ez a periódus nem lesz gyerekjáték…
– Az én egyszerű, paraszti elmém nehezen tud megbirkózni az ilyen hivatalos, jogi dolgokkal – vallotta be barátja. – Félek, nagyon ki fogok lógni a sorból a többiek mellett… Nálunk egyszerűen nem kellett ilyesmivel foglalkozni… Mondhatni szabadrablás volt. Az győzött, aki nagyobb, gyorsabb hajóval volt és jobban tudott tüzelni.
– Ne gondold, hogy nekünk könnyebb! – ült le az egyik székre Tycho. – Otthon… nálunk is vannak szigorú, biztonsági folyamatok, amiket belénk vertek, amikor ott tanultunk, de az egész más, mint ilyen komoly eljárási procedúrákat bemagolni, amiket Narek fog oktatni…
– Őszintén szólva számos helyen kissé aggályos a tananyag – vallotta be Biggs kelletlenül. – Nem igazán tetszik, hogy csak úgy bármilyen bolygó légterébe beléphetünk, illetve használhatjuk azt a külön engedélyük nélkül… Úgy érzem, az ilyesmi szükségtelen félelmet tud kelteni a lakosságban…
– Hidd el, bennünk is mindig keresztbe állt a szar, amikor csak elhúzott egy raj TIE-vadász Aldera légterében… – bólintott Tycho. – Szerencsére a csillagrombolók és nagyobb méretű szállítóhajók környezetvédelmi okokból ki vannak tiltva a lakott területekről, így csak a várostól távol szállhatnának le, de… megértem, mire gondolsz. Pedig ennek nem kellene így lennie. A hadseregnek békefenntartó szerepet kellene betöltenie. Helyette… otthon is azt látom, hogy mindenki viszolyogva beszél a katonaéletről, és inkább tekint diktatúraként a jelenleg fennálló államformára, mint demokráciaként…
– Pedig ti monarchia vagytok, ha jól tudom – próbálta felidézni a tanultakat Biggs. – Nem kellene, hogy idegen legyen számotokra egy Uralkodó személye.
– Igen, igazad van… És ha belegondolsz, az ő irányításának, valamint az egykori, köztársasági hadseregnek köszönhető, hogy a Klónháborúk egyáltalán véget értek…
Keserűen meredtek maguk elé, majd tekintetük asztalon heverő barátjukra siklott.
– Hobbie-t elvesztettük?
– Szerintem el – nevette el magát az alderáni.
Klivian durcásan felemelte a fejét.
– Miért kell ezt nekem megtanulni? – intett a még mindig előtte kivetített videóra. – Sose lesz belőlem mérnök!
– Az lehet, de ha egyszer majd benne ülsz, és hirtelen meghibásodik valami alattad, tudnod kell egyedül is, hova nyúlj, mit javíts rajta! – próbált érvelni a tatuini. – Behunyt szemmel, álmodból felébresztve is ismerned kell minden kar és gomb, kapcsoló és érzékelő helyét és funkcióját! Nem mindig lesz körülöttünk szerelőcsarnok, tele kisegítő személyzettel. Mi van, ha kényszerleszállást kell végrehajtanod egy civilizációtól távoli helyen? Ott halsz meg? Fel kell találnod magad!
– Senki sem mondta, hogy ez könnyű lesz – igyekezte vigasztalni Tycho. – Mindannyian más helyről jöttünk, más és más előzetes tudással és képességekkel. Mindenki számára lesznek olyan tantárgyak vagy témakörök, amelyek könnyebbek, és olyanok, melyek nehezebbek. A képzés célja mindenkit egyforma szintre felhúzni, ahogy az elején az akadálypályának is. Megfelelő felkészülés nélkül veszélyes lenne bármilyen hajóba beülni, nemhogy egy vadászgépbe.
– Legtöbb esetben nem leszel teljesen magadra utalva. Annyiféle diagnosztikai eszköz áll ma már az ember rendelkezésére… csak tudni kell használni őket – tette hozzá Darklighter. – Gyakran elég egy kis tenyérnyi detektort csatlakoztatni a megfelelő kimenetbe, és máris fel tudod deríteni, mi lehet a gond. Kisebb vagy nagyobb droidok segítenek minket a mindennapokban… látod, Nareket is mindig kísérgeti a hülye R2-ese. Ma már olyan okosak ezek a szerkezetek, hogy megkönnyítik a dolgunkat.
– Van valami furcsa kettősség abban, hogy egy összefoglaló képzéssel általános, egységes tudást akarnak a fejünkbe sulykolni, hogy mindenki önálló, egy teljes egész legyen, ugyanakkor mindig is kötelékben fogunk repülni, vagyis épphogy az egymáshoz való alkalmazkodás és egymás képességeinek kiegészítése kellene, hogy inkább a célunk legyen… – sóhajtotta Tycho.
– Az uniformitás helyett inkább lehetnénk egy szupercsapat, sok, különféle tudással, semmint egy egység, ahol senki sem ért mindenhez tökéletesen! – bólintott Biggs. – Mennyivel több értelme lenne…!
– Az ilyen intellektuális társalgáshoz az én agyam már kevés… – legyintett Hobbie, majd észrevette, hogy rezgéssel jelez a komlinkje. – Jazz az. Azt írja, kezdődik a közvetítés! – derült fel az arca, és azonnal kikapcsolta az oktatóvideót, helyette pedig belépett az akadémiai, belső holonet hálózatra.
Barátai közelebb húzódtak, míg ő előkereste a zónalabda-híreket, melyek közt megtalálta a Raithalról érkező, élő tudósítás csatornáját.
A helyi katonai akadémia zónalabda-pályája és az azt körülvevő lelátó sötét színekbe burkolózott, a látogatók és helybéli kadétok a színes uniformisukkal így vegyes, élénken pulzáló masszát alkottak a távolból. Látványos reflektorok pásztázták a pályát és többször is az öltözők ajtajára fókuszáltak, ahonnan bármelyik pillanatban előléphettek a versenyzők.
– Jönnek! – rikkantotta Hobbie, ahogy az egyik ajtó a falba csusszant, és kilépett rajta a Prefsbelt IV pirosas és sárgás mezt viselő csapata. – Tank benne van a kezdő csapatban!
A hazai csapat kék-fehér öltözékben jelent meg, ami megkönnyítette a nézők számára a játékosok megkülönböztetését. A közvetítés egy rövid pillanatra a nézőtérre közelített, ahol egy sárga és zöld melegítőben ülő csoportosulás tagjai integettek félénken, a felirat szerint pedig ők alkották a Vensenor friss csapatát.
– Merre van ez a Vensenor bolygó?
– Nem bolygó, hanem csillagromboló – mosolyodott el Biggs. – Egy Venator-osztályú. De azt nem tudom, jelenleg hol állomásozik.
– Egy csillagrombolón működik az akadémiájuk? – kérdezte csodálkozva Hobbie.
– Azért óriási egy csillagromboló, de lehet, hogy nem olyan kiterjedésű az akadémia, mint a miénk – vonta meg a vállát Tycho. – Lehet, hogy csak valami mezei pilótaképzésük van…
– Miket nem tudtok…!
Mivel a felvétel az akadémiák közötti, zárt hálózaton került továbbításra, nem is járt hozzá sportkommentátori szöveg, így ez kissé megnehezítette a dolgukat, de amennyire lehetett, igyekezték követni az eseményeket. Mivel a játékosok mind védősisakot viseltek, arcról aligha tudták volna a távolból megismerni saját versenyzőiket, de a trikóik hátáról leolvasható számokkal sikerült folyamatosan figyelni barátjukat. Tank mostanra teljesen beleidomult a csapatba, egyáltalán nem tűnt kisebbnek vagy tapasztalatlanabbnak, mint felsőbb éves társai, alkatra is ugyanúgy megerősödött. A jelek szerint elszántságból sem szenvedett hiányt, mert bármilyen taktikával igyekezték is ellenfelei sakkban tartani vagy megfélemlíteni, nem sikerült visszafogniuk őt. Sorra osztotta a játék keretein belül még elfogadható pofonokat birkózások közben, és nemcsak saját maga szerzett számos pontot, de csapattársait is több sikeres találathoz juttatta. Szobatársai lelkesen biztatták őt, és egy-egy gól után hallották, hogy falszomszédaik is hangos csatakiáltásokkal ünnepeltek. Hobbie néha felugrott a székből, és átdörömbölt a falon örömében, melyet a túloldalról hasonló csapkodások kísértek. A mérkőzés a Prefsbelt IV csapatának győzelmével végződött, amit a barátok utána lelkesen meg is vitattak egymással, át-átszaladgálva társaik szobáiba.
0 hozzászólás