Ebben a bejegyzésben az “Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai” című, Star Wars témájú történetem 40. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Aayla – Bevezető és információk.

~ 40. fejezet ~

Quinlan gondterhelten állt az orvosi szobában, ahol egy hatalmas, átlátszó falú, folyadékkal teli tartályban Aayla eszméletlen teste lebegett. A lány arcára lélegeztető maszk volt rögzítve, teste fehérneműre vetkőztetve, a sérülései pedig szabaddá téve, hogy a tankban bugyogó, gyógyító baktával dúsított folyadék elősegíthesse azok regenerációját. A férfi aggódva nézte a lány vállában keletkezett, mély, szúrt sebet, melynek vérzése azóta elállt, a víz pedig tisztára mosta a sérülés közvetlen felületét. Ha nem látott volna már hasonló gyógyulási folyamatot, elképzelni sem tudta volna, hogy fog az majd úgy rendbe jönni, hogy tanítványa ismét használni tudja a karját.

Megdörzsölte a halántékát, és keserűen meredt maga elé. A vendégek személyes testőreivel, Lene Floy mesterrel és a megmaradó, maroknyi palotaőrrel sikerült felülkerekedniük a lázadó katonákon, lefegyverezni és hatástalanítani őket, a sérülteket pedig mihamarabbi ellátás érdekében a palota orvosi részlegére szállítani. A hercegnőnek néhány karcoláson kívül nem esett komolyabb baja, a frissen kinevezett Prestor szenátort pedig droid személyzet segítségével az orvosok megműtötték és hasonló bakta-tartályban való gyógyulásra ítélték. A felépülése nem volt kétséges, jövendőbelije azonban amikor csak tehette, ott álldogált az ágya mellett, szorongatva a kezét.

Lene Floy is megsérült, az egyik katona combon szúrta őt, ezért egyelőre csak mankóval bicegett. A koréliai követ időközben hazaindult a többi, néhány külhoni vendéggel, ő azonban hátramaradt, mert a történteket követően nemcsak a Jedi Főtanács, de a Palpatine főkancellár is bejelentette, hogy az Alderaanra látogat, hogy segítsenek helyreállítani a békét, és meg kellett várnia őket.

– Vos mester… – csusszant a falba a helyiség ajtaja Depa Billaba és Adi Gallia mesterek előtt.

A két jedi nő egyedül lépett be hozzájuk, a Tanács többi, férfi tagját odakinn hagyták.

– Mesterek… – pillantott feléjük Quinlan.

– Nem kellene itt lenned – mondta Adi Gallia, ahogy odaballagtak a bakta-tartályhoz, és szemügyre vették a növendék megviselt, sérülésekkel teli testét.

– A padawanod orvosi alsóneműt visel csupán. Az ilyesmi nem férfi mesterek szemének való – figyelmeztette Depa Billaba.

– Úgy tesztek, mintha nem segítettem volna számos alkalommal megmosdatni vagy átöltöztetni, mikor kisgyermekként egy betegség vagy gyomorrontás miatt összehányta vagy összepisilte magát – sóhajtotta Vos.

– Te is tudod, hogy az egészen más, kedves Quinlan – szorította meg a vállát Adi Gallia.

– De… ez legalább kinn tartja a Tanács többi tagját – felelte a férfi, és engedve a hölgyek késének inkább elfordult a tartálytól.

– Nem húzhatod mindezt a végtelenségig – jegyezte meg Billaba. – A szemtanúk kihallgatása lassan véget ér, és a biztonsági felvételek nagy részét is átnézték már. Hallani akarják majd a te szemszögedből is, mi történt.

– Tudom…

Mindhárman felkapták a fejüket, mikor az Erőn keresztül megérezték, ahogy Aayla tudata lassan kitisztult és magához tért. Odasiettek a tartályhoz, melyben a lány kinyitotta a szemeit, és rémülten körbenézett.

– Nyugalom! Itt vagyok! – próbált bekiabálni az üvegfalon keresztül Vos, hogy megnyugtassa, tanítványa ugyanis a szájára erősített maszkhoz kapott, és nem értette, mi történik vele. – Itt vagyok!

A férfi a tartály falához érintette a tenyerét, Aayla pedig igyekezte követni a példáját. Quinlan kinyúlt az Erőn keresztül az elméje felé, hátha azzal megnyugtathatja, és tudathatja vele, hol vannak és mi zajlik éppen.

– Ne félj, padawan! – nézett fel rá Adi Gallia is. – Hamarosan rendbe fogsz jönni.

Néhány percnyi bakta-fürdő után a tartály alja lassan elkezdte kiszivattyúzni a folyadékot, Aayla pedig az üvegfalnak dőlve próbálta visszanyerni az egyensúlyát. Ahogy a tartály kiürült, a fala szisszenéssel kinyílt, a növendék pedig kábultan kibukott belőle. Ha Vos nem ugrik oda, hogy elkapja, elterült volna a földön.

– Itt vagyok, kicsi twi’lek… – mondta neki gyöngéd, szeretetteljes hangon.

Felfektette a helyiség vizsgáló asztalára, Depa Billaba pedig a tárolórekeszekből törölközőt és váltásruhát szedett elő.

– Most viszont tényleg el kell fordulnod, Vos mester! – kérte őt a nő, Quinlan pedig zokszó nélkül engedelmeskedett.

A két mester segített a lánynak megtörölközni, tiszta alsóneműt és hálóruhát adtak rá, majd szakszerűen bekötözték vállának sebét is.

– Lábra tudsz állni, gyermekem? – kérdezte Gallia.

Aayla azonban reszketve megrázta a fejét.

– Semmi baj, majd én átviszlek a betegszobába – ajánlotta Vos.

Óvatosan megemelte, és követte a mestereket, akik átkísérték őket az Aayla számára kijelölt szobába. Ahogy a folyosón haladtak, a Tanács több tagjával is találkoztak, akik vagy a sérült fejű főtanácsossal, vagy a palota testőrségének tagjaival egyeztettek éppen. Az orvosi ellátásra szorulók gondozása vagy a nyitott tereken történt, vagy kisebb vizsgálókban zajlott, a fehér lepellel letakart halottak elszállításáról az őrség és droidok gondoskodtak.

Ishkan herceg magába roskadva ült az egyik padon, és üresen meredt maga elé. Az arca sápadt volt, még mindig kormos és véres az összecsapástól, és a jelek szerint egy hozzátartozója sem maradt mellette, hogy támaszt nyújthasson neki. Utolsó, megmaradó testőre, Arsen tisztes távolságra állt tőle, hogy kegyeleti okokból ne zavarhassa őt a jelenlétével. Apja, Gefrei Antilles főherceg lobogó köpennyel, dühtől elszürkült arccal közeledett feléje. A jedik csak távolról figyelték, ahogy indulatosan gesztikulálva veszekszik vele, fia azonban képtelen volt reagálni rá. A főherceg váratlanul arcon ütötte őt, Ishkan szája szegletéből pedig vér serkent. Quinlan megtorpant egy pillanatra, Aayla pedig kábán nézte a herceget a karjaiból. Gefrei Antilles undorodva leköpte a fiát, majd határozott léptekkel távozott.

A hercegnő a Bail Prestor számára kijelölt helyiség előtt álldogált két udvarhölgyével, és a szoba kicsi, keskeny ablakán keresztül nézte a benn alvó szenátort. A sérült tanítványával érkező Vos mestert mind észrevették, de mielőtt bármelyikük is szólhatott volna, az egyik vizsgálóból gyötrelmes üvöltés kelt életre.

– Az az átkozott twi’lek! És az a vadember…! Megnyomorítottak engem is és a lányomat is! – rikácsolta Houri tanácsos.

– Fogja be a száját! – förmedtek rá a palota katonái, akik az őrzésükért feleltek.

– Ne merjenek így beszélni velem! Hát nem tudják, ki vagyok? Én…!

Quinlan dühösen feléje pillantott, ahogy tovahaladt a folyosón, a férfi méltatlankodása pedig egyre távolabbinak tűnt.

– Vos mester! – nyalábolta fel a szoknyáit a hercegnő és odasietett hozzájuk. – Hogy van Aayla kisasszony?

– Milyen sápadt…! – motyogta Kimika.

– Megmarad – mosolygott rá biztatóan a lányra Quinlan. – Gyere, padawan, ideje pihenni! – lépett be vele a lány szobájába, odabenn pedig óvatosan lefektette és betakargatta.

A Tanács tagjai követték őket, így a hercegnő és kísérete odakinn maradt.

Aayla bágyadtan körbenézett a vakítóan fényes, fehéren tündöklő helyiségben. Még mindig szédült a bakta-fürdőtől, és annak jellegzetes szagát érezte a bőrén. Egy medikai droid infúziót kötött be ép karjába, a jobb oldala viszont szinte teljesen elzsibbadt a sérülés, az azt követő orvosi beavatkozás és fájdalomcsillapítók következtében. Félve pillantott fel a mesterére, aki az ágya mellett állt, és kedvesen megsimogatta a homlokát.

– Vos mester, Secura padawan! – kezdte Mace Windu. – Itt az ideje, hogy a Tanács meghallgassa a ti beszámolótokat is.

– Padawan… – araszolt közelebb Yoda mester, halkan kopogó botjával.

Felkapaszkodott egy székre, hogy a lány láthassa őt.

– A biztonsági felvételek alapján láttuk, hogy bátran küzdöttél és védelmezted Breha hercegnőt – kezdte. – Amikor azonban Eir Houri közvetlenül rátok támadt… te nem rántottál azonnal kardot ellene.

– Mi ennek az oka? – kérdezte Ki-Adi-Mundi.

Aayla nyelt egyet, a bakta ízét érezte a szájában, és émelygett tőle.

– Nem akartam megölni… – felelte rekedten.

– Eir Houri ekkor már megsebezte Prestor szenátort, vagyis egyértelmű fenyegetést jelentett a környezetében mindenkire – érvelt Mace Windu. – A helyzet felhatalmazott arra, hogy fénykardot használj ellene.

– Hiszen ő maga is szinte még gyerek! – nyögte Aayla. – Nem tudtam volna kioltani az életét… vagy megcsonkítani őt… – jelentek meg könnyek a szemeiben.

– Ő pedig kihasználta ezt.

– Nem működött… – csóválta meg a fejét a lány. – Amikor felkattintottam volna a fénykardot, hogy a tőrjét semlegesítsem… a kardom szikrázva kikapcsolt…

– Attól tartok, ez az én hibám – lépett közbe Vos. – Már akkor fel kellett volna ismernem a kortózist, amikor az inas és a cseléd korábban ránk támadt. A lány pengéje is ugyanígy nézett ki, még a csengése is hasonló volt, de meg sem fordult a fejemben, hogy ebből az ötvözetből készült… Mentségünkre legyen mondva, hogy egyikünk se fogott még ilyet a kezében. Tanulni is csak a beszkárról és frikről tanultunk ezen kívül, de a Templomban egyszer sem nyílt alkalmunk megismerni, megtapogatni ezeket az anyagokat.

– Szándékosan nem hangoztatjuk, hogy vannak olyan ötvözetek, melyek képesek ellenállni neki, vagy akár semlegesíteni a fénykard hatását – felelte Ki-Adi-Mundi. – Ha ez köztudottá válna, az fegyvert adna ellenségeink és kritikusaink kezébe, és veszélyt jelentene minden jedire, bárhol is járjanak szerte a galaxisban.

– Értem, mester – bólintott Vos.

Aayla halk, gyötrelmes nyögést hallatott.

– Mi a baj, kedvesem? – térdelt le az ágya mellé mestere.

– Nagyon fáj…! – intett ép kezével tanítványa sérült válla felé. – Alig érzem a karomat…! – motyogta elkeseredetten a könnyeivel küszködve. – Le fog bénulni? Hogy fogom használni ezek után…?

Quinlan megfogta az egészséges kezét, és türelmesen elmosolyodott.

– Nem sírunk, padawan! – emlékeztette. – Ehhez már nagylány vagy – törölte meg Aayla arcát. – Nem, nem fog lebénulni a karod. Aldera orvosai mindent megtettek, hogy megmentsenek. Mivel itt főként emberek élnek, a helyi kórházakban nem volt olyan vérkészítmény, ami kompatibilis lenne a vércsoportoddal, ezért szintetikus vért kaptál. Ez segít majd a szervezeted működését ellátni, míg a saját véred újra nem termelődik. Lehet, hogy olykor-olykor szédülsz majd tőle, de szép lassan rendbe fogsz jönni. Most pedig pihenj! – próbálta megnyugtatni a zaklatott lányt. – A mesterek megvárják, míg jobban érzed magad – pillantott fel a Tanácstagokra, akiknek még lettek volna kérdéseik.

Adi Gallia, értve a célzást, kiterelt mindenkit a helyiségből. Odakinn meglepetésére két templomőr sietett oda hozzájuk, hogy jelentést tegyenek.

– Windu mester! – hajtottak fejet előtte és a többi Tanácstag előtt. – Az összecsapás helyszínéről begyűjtöttük az összes, kortózis-ötvözetből kovácsolt fegyvert, a foglyokkal pedig levetettük a páncéljaikat – mutatott két nagyobb, antigravitációs ládára.

– Szállítsák a hajóra! – nyugtázta Windu. – Utána indulunk a Houri-birtokra. A tanácsosnak gazdasági befolyása és anyagi helyzete miatt minden lehetősége megvolt, hogy alvilági körökből kortózisra tegyen szert. A páncélzat viszont helybéli motívumokat visel magán, így annak megmunkálása és az őrökre szabása már itt történhetett az Alderaanon. El kell koboznunk tőlük minden megmaradt nyersanyagot és útmutatást, instrukciót, mellyel ezekből fegyvert készítettek. Nem kerülhetnek rossz kezekbe!

– Értettem, mester – bólintott a templomőr, majd társával megindult a jedik diplomáciai hajója felé.

– Vos mester! – fordult Windu Quinlan felé. – A padawanod hiányában a Tanács egyedül kívánja meghallgatni a részletes jelentést a történtekről! Sikerült ugyan megoldanotok a rejtélyt, leleplezni a merénylőket és megvédeni őfenségét, a sérültek és halálos áldozatok azonban magyarázatra szorulnak. Jöjj velünk! – indult meg egy üres tárgyaló felé a férfi, a Tanács többi tagja pedig követte őt.

– Ahogy parancsolod, mester… – sóhajtotta Vos.

Még egyszer aggódva visszanézett tanítványa szobája felé, mely előtt két palotaőr strázsált, majd követte feljebbvalóikat.

***

A hosszú alvás ellenére Aayla zsibbadtan, fejfájással ébredt. Az orvosi szobában, melyben elszállásolták, halványan derengett a fény, ő pedig hanyatt fekve feküdt, ugyanabban a pózban, ahogy odahelyezték. Testének minden porcikája elgémberedett, de elég volt egy hirtelen mozdulat, és újra éles fájdalom hasított sérült vállába.

Szomorkásan körülnézett, és látta, hogy mestere az ágyra erősített asztalra borulva alszik. Karjait kényelmetlenül összefonta feje alatt, hosszú haja pedig rakoncátlanul csüngött alá, és leért tanítványa hasáig.

– Mester… – mondta Aayla erőtlenül, ahogy tétován megérintette a hajszálait.

Óvatosan játszadozott a selymes, sötét tincsekkel, majd lassan megemelte ép karját, és a férfi füle mögé tett néhányat. Ujjai finoman hozzáértek a bőréhez, amitől Quinlan megremegett, és felpattantak a szemei. Kábán körbenézett.

– Aayla…? – kérdezte álmosan.

– Mester… – nyögte a lány, és kicsit sajnálta, hogy elillant a pillanat.

– Hogy érzed magad? – dörzsölte meg a szemeit Vos.

– Nem jobban, mint korábban… – felelte a tanítványa. – Fáj mindenem, és elfeküdtem a lekkukat is, mert nem tudtam forgolódni.

– Ezen mindjárt segítünk – bújt a férfi szinte az ágy alá, majd annak oldalán lenyomott néhány gombot, amitől enyhe, pulzáló remegés kelt életre a matracban.

– Jaj, mi ez? – kérdezte Aayla ijedten.

– Beépített masszázsfunkció. Főként azoknak a betegeknek hasznos, akik állapotuknál fogva sokat fekszenek az ágyban. Serkenti a vérkeringést, és csökkenti a felfekvések kialakulásának lehetőségét.

A padawan kéjesen sóhajtott egyet, ahogy átadta magát a finom rázkódásnak.

– Be fogok pisilni tőle… – motyogta bágyadtan.

– Azt azért inkább ne… – nevetett Quinlan, majd az egyik falhoz lépett, és egy beépített, melegen tartó rekeszből egy tálca ennivalót húzott elő. – Míg aludtál, hoztak enni.

Kicsomagolt mindent, és azon az asztalkán tálalt, melyen korábban aludt.

– Leveske – kommentálta vigyorogva, ahogy egy kanállal közeledett a lány ajkai felé.

– Leveske…! – nyögte Aayla éhesen, akár egy gyermek.

– Lassabban! – fegyelmezte Vos. – Még mindig úgy eszel, akár egy pocok! Nem fogom megenni előled.

– Ilyen finomakat otthon sose eszünk…

– A Templomban inkább táplálóbb ételeket főznek, semmint finomakat… – értett egyet vele mestere.

Mégsem tudott haragudni rá, mosolyogva nézte tanítványát. Aayla megemelte az egészséges karját, és gyöngéden megérintette az arcát, ami azonban meglepte őt. Óvatosan simogatta borostás állát.

– Elfeküdted az arcod… – mondta erőtlenül, de a tekintetében hála csillogott, amiért nem hagyta magára. – Kikaptunk? – kérdezte, és kicsit elkomorodott az arca.

– A Tanácstól? Dehogy – rázta meg a fejét Quinlan, ahogy megértette, mire gondolt. – Ez a küldetés így sikerült.

– Nem fognak megbüntetni a sérülésem miatt? Vagy hogy Prestor szenátort megszúrták? Vagy… az összecsapásban elesettek miatt?

– Az nem a mi hibánk volt, kedvesem – tette le a tálkát Vos, és biztatóan megszorította a lány kezét. – A lehetőségekhez mérten tettük, amit lehetett, és mentettük azoknak az életét, akikét tudtuk.

Látta, hogy Aayla mindezek ellenére tele volt kérdésekkel.

– Amíg aludtál… voltak fejlemények – vallotta be. – A Tanács tagjai a Templomőrökkel átkutatták a Houri-birtokokat, és az egyikben nagy mennyiségű, megmunkálásra váró kortózisra bukkantak, amit el is koboztak. Houri a nyersanyagot és az ehhez szükséges tudást a kereskedőhajói segítségével importálhatta…

– Hát tényleg igaz? Léteznek ilyen ötvözetek? – kérdezte a lány.

Amikor mestere bólintott, gyötrelmes kifejezés ült ki az ábrázatára.

– Akkor miért nem hordjuk? Ha… Ha Qui-Gon mesteren lehetett volna egy ilyen páncél, az a Sith lovag nem tudta volna leszúrni őt…!

– Ne sírj, padawan! – simogatta meg a homlokát Vos. – Qui-Gon mester nagyon bölcs volt, hosszú és tartalmas életet élt. Kiváló mestere volt Obi-Wannak, és rátalált Anakinra, akitől nagyon sokat várnak a Rendben. Nyilván jó lenne, ha még köztünk lenne, de… idővel mind megtérünk az Erőhöz. Egy nap ránk is ez vár majd. És tudom, hogy még nagyon fiatal vagy ahhoz, hogy a halálon és elmúláson gondolkozz, de… Az ilyesmi a legváratlanabb pillanatokban érhet bennünket, és ha oda jutunk, felkészülten kell szembenéznünk vele, bármi is vár minket utána. Ez a küldetés – mutatott a vállsérülése felé – nem volt veszélytelen, de előfordulhat, hogy egyszer olyan megbízást kapunk, ahol akár az életünk is lehet a tét. Ha visszatérünk a Templomba, elbeszélgethetünk és elmeditálunk majd ezen.

Visszaült a helyére, és elővette a következő ételes tálkát, megkavargatta benne az Aayla számára készített fogást, majd ismét etetni kezdte növendékét.

– Ami a kortózist, mint anyagot illeti… – folytatta -, bármelyik ötvözetet is nézzük, mindegyik rendkívül ritka, és közönséges halandó számára nehezen beszerezhető. Jellemzően 1-1 bolygón vagy holdon bányásszák csak őket… A beszkárhoz például jó eséllyel hozzá sem tudnánk jutni, mert a legendás, mandalóri harcosok páncélja készült ebből az ötvözetből. Ez a kultúrájuk része, és nem hinném, hogy hagynák, hogy bárki rátegye a kezét a készleteikre. És ha belegondolsz – nyújtott egy újabb falatot a lány felé -, talán jobb is, hogy nem viselünk ilyen látványosan páncélzatot. Sokkal fenyegetőbb látványt nyújtana így egy jedi lovag, és inkább a harcost látnák bennünk, nem pedig a béke követét.

Aayla csendben rágcsálta a falatokat.

– Elfogadom az érvelésedet, mester – szegte le a fejét. – Még ha szomorú is vagyok miatta.

– Bármi történik is, szeretném, ha tudnád, hogy nagyon büszke vagyok rád! – mondta gyöngéd hangon Quinlan, és az ujjaival megcirógatta a lány sápadt orcáját, amitől az elpirult. – Gondolkodás nélkül a hercegnő elé ugrottál, az életed árán is képes lettél volna megvédeni őt, Prestor szenátort, és még Eir Hourit is, annak ellenére, hogy rátok támadt.

– Túl sokat feltételezel rólam, mester – vallotta be a lány keserűen. – Egyszerűen csak… nem volt más ötletem, hogyan állíthatnám meg. A fénykardom csődöt mondott, ezért nem maradt más, csak a puszta erőm…

– A legdrágább dolgot tetted kockára azzal, hogy megpróbáltad lebeszélni őt a harcról. Az életedet. Nincs ennél önzetlenebb dolog a világon, és ez a legtisztább jedi érték, ami csak létezik.

– Nélküled… a tanításod nélkül ez nem lett volna lehetséges – tette vissza a fejét a lány a párnára. – Ígérd meg, hogy bármi történjék is… bárhová vet is minket a sors vagy a kötelesség… mi mindig ott leszünk egymásnak!

Vos megsimogatta az ép karjának kézfejét, majd óvatos csókot lehelt rá.

~ Következő fejezet ~