Ebben a bejegyzésben az “Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai” című, Star Wars témájú történetem 39. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Aayla – Bevezető és információk.

~ 39. fejezet ~

A vendégsereg meleg kabátokba burkolózva megindult a bálterem szélesre tárt üvegajtajai felé, ki a szabadba, ahol a szikrázó napsütésben káprázatosan ragyogott a hófödte táj és a város. A hatalmas kertben a palotaőrség tagjai stratégiailag fontos pontokon őrködtek, a hercegnő és közvetlen kísérete pedig egy erkélyszerű emelvény felé haladt, mely előtt reflektorok, lebegő kamerák és hangszórók várakoztak. Alattuk egy hatalmas tér terült el, melyen a civil lakosság mostanra hatalmas tömegre duzzadva várt, és amint megpillantották a holografikus kivetítőkön a közeledő trónörökösüket, lelkes üdvrivalgásban törtek ki. Boldog éltetésük hallatán Breha meghatódva összenézett nagybátyjával, Organa főtanácsossal, aki karját nyújtotta neki, úgy vezette őt az emelvény széléhez. A férfi másik oldalán az újonnan kinevezett Bail Prestor szenátor lépdelt, és szemmel láthatóan izgult.

Aayla és Quinlan mögöttük haladtak az udvarhölgyekkel, politikusokkal, közelebbi és távoli rokonokkal, valamint a fontosabb bolygók meghívott vendégeivel. Feszülten figyelték az eget, mely tiszta volt és felhőtlen, könnyű beláthatóságot biztosítva a védelmi erőknek. A palota közvetlen környezete már így is a civil repülőforgalom elől elzárt terület volt, de fürkészdroidokat is felbocsátottak a levegőbe, hogy jelezzenek, ha bármi túl közel akarna merészkedni a tiltott zónához.

– Alderaan polgárai, drága barátaim és honfitársaim! – kezdte meg a beszédét a főtanácsos. – Hosszú és keserves napokat, heteket tudhatunk magunk mögött! Az aggodalom és a bizonytalanság rátelepedett a mindennapjainkra, és igyekezte elhitetni velünk, hogy permanens válsághelyzet lett úrrá társadalmunkon! De Alderaan népe tudja, hogy semmi sem vezethet minket előre jobban, mint a béke, mely civilizációnk örök mozgatórugója azóta, hogy az emberiség letelepedett ezen a bolygón és megteremtette azt a világot, melyet ma magunkénak tudhatunk! Együttes erővel és összefogással megmutattuk nemcsak egymásnak, de a galaxis minket figyelő, összes szemének, hogy Alderaan nem hagyja magát eltiporni és káoszba taszítani! – lendítette magasba a kezét, aminek hallatán a lakosság hangos üdvrivalgásban tört ki. – Unokahúgom, Breha hercegnő újult erővel, magabiztosan kíván tovább vezetni minket egy új korba, melynek meghatározó eleme lesz a konfliktusok békés úton való rendezése, az elesettek megsegítése, és a gondoskodásunk kiterjesztése minden olyan népre és közösségre, mellyel alkalmunk lesz kapcsolatot létesíteni. Kérem, fogadják most szeretettel őfenségét, Breha hercegnőt, aki szeretne néhány gondolatot megosztani önökkel!

A közönség bizakodva és meghatódva figyelte a súlyos sérülésből felépült hercegnőt, ahogy közelebb lépett a kamerákhoz és mikrofon-droidokhoz. Fiatal volt még és törékeny az alkata, tartása és megjelenése azonban komolyságot, határozottságot sugallt.

– Kedves honfitársaim! – szólalt meg, először kicsit óvatosan, nem tudva, mennyire hangosítja vagy torzítja majd a hangját a berendezés. – Nagyon örülök, hogy ilyen sokan eljöttek ide a mai napon, a hideg ellenére! Igazán hálás vagyok, hogy ma itt állhatok önök előtt! – tette a szívére a kezét. – Voltak pillanatok, amikor… nem voltam biztos benne, hogy még eljöhet ez a nap és továbbra is alázatosan szolgálhatom önöket, Alderaan szerető népét. Kérem, bocsássanak meg, ha aggodalmat okoztam önöknek! – hajtott előttük fejet egy lassú, meghitt mozdulattal, aminek láttán csodálkozó morajlás lett úrrá az őt eddig csendesen hallgató közönség soraiban. – Ha lehetőséget kapok és tovább élvezem a bizalmukat, minden erőmmel azért fogok küzdeni, hogy aggodalmunkat és félelmeinket legyőzhessük, és bolygónk egy békés, virágzó, egészségben és jólétben tündöklő ékkőként ragyoghasson itt, a galaxis szívében!

A lakosság kirobbanó éljenzéssel és tapsviharral hálálta meg a hercegnő szavait, aki bizakodva összepillantott nagybátyjával, és megtörölte a szeme sarkában kibuggyanó könnyeket. A főtanácsos bólintott, hogy folytathatja.

– Nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy egy igazán örömteli hírt megoszthassak önökkel – folytatta Breha, nagybátyja pedig óvatosan hátrább lépett, hogy helyet adjon az új szenátornak. – Mint bizonyára tudják, a Galaktikus Köztársaságban bolygónk egy rövid időre közvetlen képviselet nélkül maradt. Tudom, ez sokakat félelemmel töltött el az Alderaan jövőjét illetően, de végre megnyugtathatom önöket! – pillantott a mellette álló fiatalemberre. – Engedjék meg, hogy bemutassam önöknek Bail Prestor urat, kormányzatunk ifjú, mégis elkötelezett tagját, aki elvállalta ezt a nehéz és bizonyára hálátlan feladatot, hogy mostantól minket képviseljen a Köztársaság galaktikus, politikai színpadán! – mutatott feléje. – Kérem, mondjon pár szót népünknek! – intette őt közelebb a kamerákhoz.

Bail Prestor kihúzta magát, kedves, mégis határozott ábrázattal előrelépett, és ő maga is fejet hajtott az egybegyűltek előtt.

– Szeretném megköszönni őfensége, Organa hercegnő, valamint Organa főtanácsos úr és legfőképp elődöm, a tiszteletre méltó Bail Antilles szenátor úr bizalmát, amiért támogattak abban, hogy ezt a megbízatást elvállaljam! – pillantott körbe. – Az ő munkájuk inspirált engem is, és ösztönöz arra, hogy a béke és őszinteség jegyében elősegítsem a boldogulását nemcsak az Alderaan népének, hanem mindazoknak, akikkel csak szerencsénk nyílik kapcsolatba kerülni. Szeretném hűen szolgálni önöket, és legtisztább szívvel fogadom, hogy az ajtóm mindig nyitva fog állni minden panasz, kérés vagy sérelem előtt, mely megoldást kíván! Az életemet Alderaan népének szolgálatába állítom, és esküszöm, hogy elhivatottságomban és odaadásomban soha nem fognak csalódni! Ahogy… – pillantott a hercegnőre – fenséged sem.

A közönség meglepetésére az ifjú szenátor megfogta Breha egyik kezét és féltérdre ereszkedett előtte, aminek láttán a hercegnő szemei elkerekedtek a döbbenettől, az orcájára pedig szelíd pír telepedett.

– Fenség! – pillantott fel rá Prestor. – Az első pillanattól kezdve, hogy találkoztunk, őszintén szeretem és csodálom önt! Bátorsága és népünk szeretete mind-mind olyan érték, melyekkel mindannyiunkat jobb emberré tesz! Fájdalommal tölti el a szívemet a tudat, hogy itt kell hagynom fenségedet, míg bolygónkat képviselem a galaktikus fővárosban! Talán még csak rövid ideje ismerjük egymást… de a lelkem mélyén tudom, hogy nincs más, akivel szívesebben leélném az életemet! Kérem… legyen a feleségem!

Aayla a szája elé kapott, és érezte, hogy hevesen ver a szíve. Felpillantott mesterére, aki ugyanúgy meglepetten pislogott, akárcsak a körülöttük állók, de úgy tűnt, senki sem mert megszólalni, mert mindenki arra volt kíváncsi, mit válaszol majd a hercegnő.

Breha szemei megteltek könnyekkel. Gyorsan odalépett a szenátor elé, két kis kezével megfogta az arcát, és szenvedélyesen megcsókolta. Az alattuk elterülő tömeget őszintén meghatotta a két fiatal egymásra találása és a szerelmi vallomással egybekötött leánykérés, ezért szinte fékezhetetlen ünneplésbe kezdtek.

Odafenn, a palota vendégei is kíváncsian furakodtak, hogy jobban láthassák az ifjú párt. Prestor felállt, a karjaiba zárta a hercegnőt, és ezúttal ő csókolta meg leendő aráját.

Ishkan herceg az ajtóból nézte őket, az arcán pedig szomorú beletörődés ült. Leszegte a fejét, majd indult volna feléjük, hogy a protokoll szerint gratuláljon nekik, ekkor azonban egy finom, női kéz megmarkolta a palástját.

– Fenség! – húzta vissza őt Eir Houri. – Ne…! Ne menjen!

– Eir kisasszony…? – pillantott vissza rá furcsállva a herceg.

A lány arca szinte falfehér volt a vonásaira telepedő keserűségtől és haragtól, amivel a háttérben a hercegnőt, egykori barátnőjét figyelte.

– Maradjon itt! – markolta meg ruhája szegélyét a lány. – Maradjon itt, és akkor biztonságban lesz! Akkor fenséged és én… mi ketten… együtt uralkodhatunk Alderaan trónján!

Ishkan értetlenül megrázta a fejét.

– Miről beszél… Eir kisasszony?

– Nincs szükségünk senki másra, csak egymásra! – erősködött a lány. – Atyám minden anyagi támogatást megad majd ahhoz, hogy az alderáni nemesek elfogadják fenségedet helyette a trónon!

A zaklatott párbeszédre egyre többen felfigyeltek a körülöttük álló meghívottak közül.

– Majd mi megváltoztatunk mindent! – lépett egészen közel a herceghez Eir, de az egyre fokozódó iszonyattal igyekezett hátrálni tőle.

– Miféle ábránd… miféle téveszme rabja ön, kisasszony? – kérdezte hitetlenkedve. – Alderaan trónja Organa hercegnőé! Mi ketten… nem fogunk összeházasodni!

– Meglátja, szerető hitvese leszek! Szüksége lesz rám, hogy elfoglalhassa a…!

– Ezt nem hallgatom tovább! – tépte ki magát a lány szorításából Ishkan, de Eir újra utána kapott.

– Ne…! – suttogta. – Ne menjen…! Ne menjen oda…! – pillantott el lopva mögötte, a herceget pedig hideg borzongás járta át.

Gyorsan az ifjú pár felé fordult, a távolban pedig a házakból ömlő virágszirmok, szalagok és konfetti közepette egy közeledő kisgépet pillantott meg.

– Breha…! – dadogta. – Mi ez…? Mit művelt? – kérdezte sápadtan a Houri-lánytól, majd futásnak eredt az erkély felé. – Breha…! – lökte félre az előtte álló vendégeket, hogy utat törjön magának. – Breha…! – kiáltotta.

A hercegnő és ifjú jegyese furcsállva feléje pillantott, Aayla és Quinlan azonban rögtön látta az ábrázatán, hogy valami nincs rendjén.

– Breha, gyere el onnan! – mutatott a távolba, és a szerkezet lassan szabad szemmel is egyre kivehetőbbé vált.

A levegőben lebegő jelződroidokból hangos, figyelmeztető sípolás kelt életre. A két jedi fegyvert rántott, a vendégek pedig sikoltva, fegyelmezetlenül próbáltak visszanyomulni a palota belsejébe.

– Fenség! Szenátor! Főtanácsos úr! Azonnal jöjjenek el az erkélyről! – kiáltotta Quinlan, Aayla pedig gyorsan maga mögé parancsolta az udvarhölgyeket.

Prestor szenátor megragadta a hercegnő kezét, és futásnak eredt vele, de megtorpant, ahogy megpillantotta az épületből előtörő, páncélos testőrséget, akik korábban az Antilles-ház gyermekeit őrizték.

– Védjék a hercegnőt! – adta ki számukra a parancsot Ishkan herceg, de amikor a katonák nem mozdultak, csak előrántották fémesen csillogó fegyvereiket, földbe gyökerezett a lába. – De hát… mi…?

A pillantása gyorsan Houri tanácsosra siklott, aki mellett ott állt Eir, összetörve a visszautasítása által, és úgy tűnt, végtelenül csalódtak benne.

– Nem számít! – rikácsolta Yak Houri. – Végezzenek velük! Végezzenek mindegyikükkel! – intett nekik, ő maga pedig fedezékbe húzódott.

A katonák hangos csatakiáltással rontottak rá a palotaőrség tagjaira, és fegyverzetük, páncélzatuk miatt hamar felülkerekedtek rajtuk. Látszólag mind a fegyveres, mind a fegyver nélküli harcmodorban különösen jártasak voltak, így könnyűszerrel semlegesítették a palota nemességét védeni próbáló őrséget, késeikkel, kardjaikkal és egyéb, különleges szúrófegyvereikkel kegyetlenül lemészárolták őket.

– Mi történik itt? – igyekezett elhajolni egy-egy csapás elől Organa főtanácsos, de egy lendületes ütés eltalálta a fejét, melyből kiserkent a vére.

– Két tűz közé szorultunk! – próbálta túlkiabálni a pánikot Quinlan. – Valamilyen gép vagy rakéta közeledik felénk, ezek meg nem akarják hagyni, hogy a hercegnő és a kísérete fedezékbe tudjon vonulni előle! Van a palotának bármilyen védelmi rendszere, mondjuk elhárító pajzsa?

– Honnan lenne? A mi világunk békés…! – nyögte a főtanácsos.

A jármű süvítve repült be a fővárosi toronyházak közé, megjelenése pedig már a lakosság számára is nyilvánvalóvá tette, hogy valami baj van. A hatalmas hangzavarban eleinte észre sem vették, mi történt odafenn, most azonban, felismerve az új fenyegetést, egymást taposva próbáltak fedezékbe jutni. A gép gyors energianyalábokat lőtt ki az erkély felé, Aayla azonban igyekezte azokat fénykardjával félreütni, de közben hátra-hátrapillantott, nem támadja-e meg őt hirtelen Houri valamelyik lázadó katonája. Meglepetésére egy szökkenéssel Lene Floy is mellettük termett, felkattintva zöld pengéjű fénykardját, hogy a segítségükre siessen.

– Floy mester…!

– Nem maradhatunk itt! – kiáltotta a nő. – Biztonságba kell helyezni a hercegnőt és a többi vendéget!

Több energianyaláb visszapattant a közeledő gépre, mely először füstölni kezdett, majd a tengelye körül pörögve irányt változtatott, és hangos robbanással becsapódott az erkély alatt. Remegés rázta meg a kertet és az emelvényt, ahol eddig a beszédeket tartották és ahol most az összecsapás zajlott, a tartószerkezet pedig fájdalmas recsegéssel jelezte a robbanás okozta sérülést. A lökéshullám mindannyiukon nagyot taszított, szinte egyikük sem tudott talpon maradni.

– Maradj mellettük! – kiáltotta Quinlan a tanítványának, és Floy mesterrel belevetették magukat a támadó katonák elleni küzdelembe.

– Mester…! – kiáltotta kétségbeesetten Aayla, de a férfi hamar eltűnt a forgatagban.

Ishkan herceg megkövülten nézte, hogy az eredetileg az ő családja mellé kirendelt testőrség válogatás nélkül támadta a palotaőrség tagjait. Egyik-másik mellette elrohanva taszított egyet rajta is, ezért két személyes testőre, Arsen és Zuri azonnal mellette is termett, hogy megóvják őt tőlük.

– Nekik segítsetek! – utasította őket a bajba jutott menekülők felé intve.

– Mi fenségedért felelünk! – ellenkezett vele Arsen.

– Meneküljön, fenség! – erősködött Zuri is.

– Nem! – makacskodott a herceg, és az egyik támadó elé lépett, lefegyverezte őt, hogy legalább nála is legyen valami, amivel harcolhat.

A robbanástól földre kerülő hercegnő és közvetlen környezete felé rohant, akik emiatt különösen védtelenné váltak. Ahogy azonban a katonák észrevették, hogy egyértelműen ő is ellenük fordult, őt is megrohamozták.

– Abbahagyni!

A kard, amit felmarkolt, nehéz volt, és esetlenül forgatta, annak ellenére, hogy a jelek szerint lehettek harcászati ismeretei. Tapasztaltabb ellenfelei hamar kiütötték a kezéből, ő pedig fegyvertelenül nézett velük farkasszemet.

– Fenség! – vetődött eléje Arsen, hogy elterelje a figyelmüket.

Ekkor egy kar kulcsolódott a derekára, és egy test simult hozzá, majd egy különös, tompa taszítást érzett a hátában. Zuri ugrott mögéje, hogy eltakarja őt az egyik támadó fenyegető lándzsájának szúrásától, a fegyver így az ő derekába szúródott bele. Egy fájdalmas, hörgő nyögés röppent tova az ajkairól, ahogy a térdei lassan megrogytak és összeesett.

– Zuri! – kiáltotta a herceg kétségbeesetten, ahogy elkapta, és a földre hanyatlott vele. – Ne!

A szőke testőr arca elszürkült a fájdalomtól, próbálta megemelni reszkető kezét, hogy megérintse vele Ishkan könnyáztatta arcát, de elhagyta az ereje. Egy utolsó, szerető pillantást vetett a férfi vonásaira, majd a feje hátrahanyatlott, a tekintete pedig üresen meredt a messzeségbe.

A herceg zokogva ölelte élettelen testét, hisztérikusan ringatva őt, míg Arsen igyekezte a feléjük rohanó katonákat feltartóztatni. Aayla megkövülten nézte őket, és hideg borzongás járta át a testét az értelmetlen halál láttán. Támadók rohantak feléjük minden irányból, ezért egy Erő-taszítással szerette volna hátrább lökni őket, meglepetésére azonban hiába nyújtotta ki feléjük a kezét, nem történt semmi.

– De hát… hogy lehetséges ez? – meredt a tenyerére döbbenten.

Egy hosszú, lándzsaszerű fegyver nyele azonban fájdalmasan eltalálta a csuklóját, amitől összerezzent.

– Azt hitted, nem foglak felkészülten várni titeket, te korcs? – förmedt rá Yak Houri diadalittasan. – Búcsút mondhattok a varázserőtöknek!

– Mi…? – nyögte Aayla, és sebesen hátrálni kezdett, hogy a tanácsos határozott, de nem túl kifinomult szúrásai elől kitérjen.

– Fenség…! – kiáltotta közben Prestor szenátor. – Jól van? – térdelt le a földön szédelgő hercegnőhöz.

– Zúg a fülem, de… jól vagyok… – felelte Breha, ahogy két udvarhölgye kábán próbálta talpra állítani őt.

Nem volt azonban idejük sokáig tanakodni, ugyanis egy sebesen mozgó árny máris ott termett mellettük. Eir Houri letépte magáról drága szoknyáját, és nadrágban, egy ezüstösen ragyogó tőrrel felfegyverkezve feléjük rohant.

– Eir…! – kiáltotta Breha. – Mit művelsz? Mi ez az egész?

Egykori barátnője azonban hajthatatlan volt, feléjük suhintott a tőrével. Prestor szenátor ösztönösen a fegyver után kapott, a lány azonban megsebesítette a kezén, amitől megtántorodott.

– Eir, ne csináld ezt! – kérlelte őt kétségbeesetten a hercegnő, aki megdermedt kedvese sérülése láttán, és a mögötte sikoltozó udvarhölgyek is legalább ennyire megrémítették.

Eir feléje döfött, de Prestor szenátor az utolsó pillanatban a fegyver elé ugrott, és a testével védte a hercegnőt. A tőr kegyetlenül a hátába fúródott, amitől összeesett, és elterült Breha előtt.

– Ne! – sikoltotta a hercegnő, ahogy reszketve odamászott hozzá.

A karjaiba zárta, és próbálta szorítani a hátán a sebet, ahogy az egyre inkább sápadó férfit ringatta, és meggyötörten nézett fel támadójukra.

– Miért csinálod ezt? – kérdezte keserves könnyek közt. – Én sohasem ártottam neked!

– Mindent elvettél tőlem! – rivallt rá Eir tébolyodottan. – Ishkan herceg… ha Ishkan herceg került volna a trónra, elvehetett volna engem…! Királyné lehettem volna!

– Ő sohasem vett volna feleségül téged, Eir! – zokogta Breha.

– Igen, mert az a korcs twi’lek elcsábította őt! – fordult Houri haragja a padawan ellen, aki épp lerázott magáról két katonát és egy fájdalmas rúgással a földre kényszerítette Yak Hourit is.

Rémülten indult meg a hercegnő és a vérző szenátor felé, és a hóban csúszva eléjük került, Eir azonban ismét támadott. Fénykardjának markolatával sikerült mindegyik ütését hárítani, a jelek szerint azonban a lány nem volt tapasztalatlan a küzdelmet illetően.

– Tegye le a fegyvert, különben kénytelen leszek bántani! – szólította fel, bár jeges borzongás fogta el annak gondolatára, hogy fénykardját egy ilyen fiatal lélek ellen kell fordítania.

Kinyúlt az Erővel, remélve, hogy az majd valamilyen útmutatást nyújt számára azt illetően, mi legyen a következő lépés, de az továbbra sem szólt hozzá, mintha teljesen magára hagyta volna.

– Hogy lehetséges ez? – kérdezte magától döbbenten.

Nem látott más megoldást, felkattintotta a kardot, hogy azzal semlegesítse a szúrófegyvert. Mikor azonban a pengéje találkozott volna vele, a fénykard hangos sistergéssel felmorajlott, majd szikrák csaptak fel a markolat szájából, a kéken tündöklő penge pedig szertefoszlott.

– A fénykardom…! Mi…? – nyögte meglepetten, ám Eir kihasználta az alkalmat, hogy levette róla a szemét, és előredöfött.

Fájdalom hasított Aayla testébe, ahogy a tőr belefúródott a vállába. Mintha csak egy falhoz szegezte volna őt, minden izma megfeszült a hirtelen rátörő sokktól, a sebből előbuggyanó vér láttán pedig elsápadt. Tudta, hogy a sérülés nem volt halálos, de ha a lány kirántaná belőle a tőrt és újra próbálkozna, a következő szúrás könnyen érhette volna életveszélyes helyen, valami fontosabb szervénél. Hogy ezt megakadályozza, épen maradt bal kezével megmarkolta Eir csuklóját, és amennyire lélekjelenléte engedte, szorítani kezdte, a tőrt pedig továbbra is saját vállában tartotta vele. A lány meglepődött a reakciója láttán, ám ahogy felismerte a szándékait, annál vehemensebben próbált szabadulni markának szorításából.

– Aayla kisasszony….! – kiáltotta elkeseredetten Breha hercegnő mögöttük, aki elborzadt az újabb, kegyetlen támadás láttán. – Elég, Eir…! – zokogta. – Ne csináld ezt…!

– Nem fogom hagyni…! – sziszegte Aayla, és tudta, hogy a téli hideg, valamint a sérülés okozta fájdalom idővel felül fog kerekedni az érzékein, és még erősebben igyekezte szorítani ellenfele kezét.

Eir felordított, és elengedte addigi fegyverét, amivel azonnal szabadult a jedi markából is, Aayla pedig szédelegve kitépte a tőrt saját vállából. Eir néhány lépést hátrált, dühösen mérlegelve a lehetőségeit, majd látta, hogy az egyik elesett katona kardja nem messze hevert tőlük. Azonnal a fegyverért vetette magát, de ahogy felegyenesedett vele, egy sötét köpeny libbent előtte, viselője pedig egy sebes suhintással levágta a kardot tartó kezét.

Velőt rázó sikoly tört elő a lány torkából, ahogy a földre hanyatlott és hisztérikusan szorongatta vérző karjának csonkját. Quinlan lihegve, szintén vérrel szennyezett öltözékben állt felette, és ő maga is az egyik támadó katona kardját szorongatta saját fénykardja helyett. Ahogy látta azonban, hogy Eir nem lesz képes újra fegyvert rántani ellenük, eldobta a kardot, és odavetődött tanítványához, mielőtt az összeesett volna.

– Aayla! – szólongatta, és gyorsan föléje hajolt, hogy szemügyre vehesse a sérüléseit. – Hallasz engem?

A lány reszketett: a vér megállíthatatlanul folyt a vállából, amitől egyre sápadtabb lett. De úgy tűnt, nem csak ez okozta a zaklatottságát.

– Tudom, hogy ránk támadt… – vacogta kábán, a tekintetével pedig mestere arcát kereste. – De képtelen voltam megölni…! Hiszen szinte ő is gyerek még…!

– Aayla, fegyver volt nála! Mi jutott eszedbe?

– Nem akartam leszúrni vagy megnyomorítani őt…! – zokogta a padawan. – De… nem működött a kardom! – markolta meg ép kezével a férfi köpenyét. – Nem működött a fénykardom…!

– Tudom, kortózis! – felelte Vos. – De most hagyjuk ezt, ne beszélj! – próbálta megnyugtatni.

Széthasította a lány sötétbarna köpenyét, csíkokat tépett belőle, és próbálta több szalaggal is átkötni a vállát, elszorítva a vérzést. Aayla erőtlenül vonaglott, minden érintés újabb és újabb tőrszúrásnak tűnt számára.

– Meg kell néznem a szenátort! – hajolt közel hozzá mestere aggódva, két kezébe fogva a lány fejét. – Aayla! Hallod? Meg kell néznem a hercegnőt és a szenátort! Nem megyek sehova…! – reagált azonnal, ahogy észrevette a pánikot a növendék szemében. – Itt leszek melletted!

Azzal óvatosan lefektette őt a hóba, és térden kúszva odamászott a hercegnőhöz, aki nemcsak a hidegtől, hanem a borzalomtól is reszketett.

– Vos mester…! – motyogta vékonyka hangon.

– Hadd nézzem! – tolta őt arrébb Quinlan, hogy hozzáférjen Bail Prestor mellkasához.

Megemelte őt, és alákukkantott, látta, hogy a vállát ért szúrt seb súlyosnak tűnt, a férfi pedig már az eszméletvesztés határán lebegett. Gyorsan kibújt saját köpenyéből, a seb alá tűrte, és visszafektette rá a szenátort.

– Remekül csinálta! – dicsérte meg a hercegnőt. – Tegye a kezét a mellkasára, szorítsa a földhöz, hogy azzal is csillapítsuk a vérzést!

Miközben magyarázott, Aayla észrevette, hogy egy sötét, homályos alak suhant feléjük. Hosszú, fémes kard csillant a kezében, ahogy két marokra fogva közelített feléjük, készen arra, hogy beledöfje valakibe. Amikor felegyenesedett mögöttük, és a hercegnő is megpillantotta őt, rémülten sikoltott egyet. Quinlannek nem volt ideje megfordulni vagy félreugrani, a háta védtelenül meredt a támadó felé.

– Ezért megfizettek, mocskos korcsok! – rikácsolta Houri tanácsos, bár az arca úgy eltorzult a gyűlölettől, hogy szinte felismerhetetlen volt.

Aayla felmarkolta a tőrt, melyet Eir Houri szúrt korábban a vállába, és utolsó erejével felfelé döfött vele, a fegyver pedig undorító, szörcsögő hanggal fúródott a támadó hasába. Az elejtette a kardját és köhögve, hörögve dőlt el mellettük a földön.

– Aayla! – kiáltotta kétségbeesetten Vos, ahogy a lány keze a földre hanyatlott és elvesztette az eszméletét. – Aayla!

~ Következő fejezet ~