Ebben a bejegyzésben olvashatjátok a baráti társaságunkkal szerepjáték során átélt kalandokat a karakterem szemszögéből. Fogadjátok szeretettel az 24. fejezetet! További információk itt: Irások, történetek.

~ 24. fejezet ~

Lowri megvakarta a fejét. Jó ideje társalogtak már a titokzatos inszektoiddal, akiből nehezen tudtak csak érdemben információt kihúzni. A lény nem adta jelét annak, hogy ellenséges szándékú lenne, de általánosságban véve még mindig bizonytalannak tűnt irányukban. Nem tudott rájönni, mivel lehetne megbékíteni, vagy van-e értelme tovább húzni a parttalan beszélgetéssel az időt. Sige és Mia egyértelműen érezték a sötét mágia jelenlétét a tárnában, de nem lehetett tudni, mivel állnak szemben, és hogyan lehetne azt felszámolni.

– Bárhogy is nézzük, ehhez boszorkányok tudása lesz szükséges – csóválta meg a fejét a viharmágus, és Evelynre pillantott, aki igyekezett korábbi tanulmányaiból felidézni bármit, ami kisegítheti majd őket.

– Sige, megkérdeznéd tőle a nevemben, hogy őt, vagy ha többen vannak, a társait, nem bántják-e ezek a szellemlovak, és hogy ha ezt az ártó entitást elpusztítjuk, azzal segítünk-e nekik? – kérdezte Lowri, majd míg a mágus körmölt, hozzátette. – Mert azt se akarjuk, hogy ha ők valamilyen szimbiózisban élnek velük, bármi legyen is az, akkor azzal ártsunk nekik.

– Ezt a patkányokkal is le kell majd meccselni – felelte Sige. – Elvégre ez a sötét mágikus gócpont rájuk van negatív hatással.

– Persze – felelte a kocsis -, de az se lenne jó, ha ezek – intett enyhén az inszektoid felé – kirajzanának innen tömegével, mert mondjuk elpusztítottuk azt, ami őket éltette.

– Na igen, ők kaptár-tudattal rendelkeznek – bólintott Mia.

– És rászabadulnának erre a vidékre.

– Válaszolt! – figyelmeztette őket Sige. – Azt írja, „nem csak egy ló van, de van egy visszatérő ló, és nem elűzni kell őket, mert igazuk van.”

– Nem pont ez volt a kérdés… – zsörtölődött magában Lowri. – Átérezzük azt a szenvedést, amit ezeknek a lovaknak meg kellett tapasztalnia, éltükben és azután is. Tudunk bármit tenni mágikus vagy egyéb úton, amivel őket ettől a szenvedéstől megszabadíthatjuk, és aminek a segítségével továbbléphetnek a másvilágra, hogy megbékélten távozhassanak?

– „Rendszeresen látok egy kancapóni szellemet, akitől az a gondolat származik, hogy meg kell büntetni a bányák eredeti tulajdonosait, és aki a párját keresi.”

– Él még a párja vagy már ő is megrekedt szellemként? – kérdezte a kocsis. – Valamint tudjuk, ki volt a bánya tulajdonosa? Ember? Patkány? Másféle antró?

– „Én rajzolom ezeket a lovakat, annak reményében, hátha így ráismer a párjára” – felelte a lény.

– Rajzolja?

– Azokat a vázlatokat, amiket korábban a falon láttunk – emlékeztette őket Mia. – A bánya tulajdonosi adatait majd az apátságban megnézhetjük. Ott biztos lesz róla információ.

– Ezek szerint, ha megtalálná a párját, azzal megszűnhetne ez a sötét mágikus gócpont? – kérdezte Lowri.

– „Nem ő az egyedüli, sok lovat képvisel, ezért lehet.”

– Nem lehetne a patkányokat megkérni arra, hogy kérjenek bocsánatot a lovaktól, mert nem csak a gépeknek van lelke és szelleme, ahogy ők hiszik? – kérdezte Mia.

– Ez a patkányokat nem fogja érdekelni… Náluk tárgykultusz van.

– Sajnos én is tanácstalan vagyok, nem jut eszembe semmi, ami itt hasznos lehetne – vallotta be Evelyn.

Lowri patkány kísérőjükhöz fordult.

– Igaz, hogy te csak nem régóta vagy az apátságban, Dezső, de neked vannak ismereteid arra vonatkozólag, kinek a tulajdonában állt a bánya, tudod, kik dolgoztak itt, vagy hogy honnan származtak?

– Egy bányászfaluban éltek azok, akik a kitermelésért feleltek – válaszolta Dezső. – Már akkor egészen elnéptelenedett, amikor a tárnában a bányászat az utolsókat rúgta, a háború pedig teljesen felszámolta őket.

– Patkány barátunk válasza alapján kicsi az esély arra, hogy olyasvalakit találhatnánk, aki itt dolgozott vagy tulajdonos volt – fordult újra az inszektoidhoz Lowri. – Van-e más megoldás, amivel segíthetnénk?

– A bánya jó 10 éve elhagyatottan állhat – nézett körbe Sige. – Előtte több éven át a háború is megtette a hatását. Egy póni jó, ha 25-30 évig elél természetes körülmények között, de egy olyan állat, melyet ilyen kegyetlenül dolgoztattak, szerintem feleannyi ideig se. Könnyen lehet, hogy ha a párja túl is élte a borzalmakat, az élete természetes úton akkor is véget ért már.

– A túloldalon várja őt – jegyezte meg Mia szomorúan.

– Próbáljátok meg ti ketten szóra bírni ezt a kancapónit! – biccentett a viharmágus a kocsis és a lovagkisasszony felé. – Mia, te vagy köztünk a legspirituálisabb, Lowri, te pedig mindannyiunknál jobban értesz a lovak nyelvén!

– Kérdezd meg a lepkétől, segít-e nekünk abban, hogy kommunikáljunk vele!

– „Ha lefeküdtök velem, lehet róla szó”.

– Hogy mit csinálunk? – kérdezte Lowri csodálkozva.

– Ha alszunk vele, szerintem erre gondolhatott – felelte Mia.

– De… csak aludni, ugye? – bizonytalankodott a kocsis, amire többen is felnevettek a társaságból.

– A lényeg, hogy az álmaiban látja a szellemlovat.

– Jaj, értem!

Elhelyezkedtek a földön egymás mellett, a társaik köréjük telepedtek, alátámasztották a fejeiket, betakarták őket, hogy ne fázzanak a hideg kövön. Lelassult a légzésük, Lowri pedig hirtelen arra eszmélt fel, hogy a távolból panaszos lónyerítés és patadobogás közeledik feléjük. Felpattantak a szemei, és egy álomszerű közegben találta magukat.

– Úgy néz ki, sikerült – suttogta Mia.

Egy sok lóból álló, kavargó felleg közeledett feléjük. Mia bátran eléjük állt, nem rettent meg tőlük, bár nem tűntek fenyegetőnek. Megálltak előttük, a tömegből pedig kivált egy aranyló szőrű, tündöklő kancapóni.

– Üdvözöllek! – próbálkozott a lovagkisasszony. – Rovar barátunktól már hallottunk rólad, és a szörnyűségekről, amik a bányában történtek itt veletek.

– Én nem itt haltam meg – felelte a kanca.

– Akkor honnan származol, hogy itt keresed a párodat?

– Kiemeltek innen a bányából, aztán sokat betegeskedtem, és nem hoztak többet vissza ide.

– Ezek szerint mindketten itt dolgoztatok korábban?

– És elszakítottak titeket egymástól? – tette hozzá Lowri.

– A párom szellemét keresem.

– Nem lehet, hogy ő már megtért a túlvilágra, és ott vár téged? – kérdezte Mia.

– Ha itt halt volna meg, valószínű az ő szelleme is itt rekedt volna.

– Igen, és akkor már megtaláltad volna őt a többi szellem között – helyeselt a lovagkisasszony. – Lehet, hogy ugyanígy fénylik, mit te…

– És vár téged, hogy együtt újjászülethessetek, és egy új életben egymásra találhassatok – fejezte be a gondolatmenetet Lowri.

– A párom akarta megtorolni mindazt, amit velünk tettek – felelte a kanca.

– Mindennek már jó 10 éve – próbálta győzködni Mia. – Odafent, az élők világában telt az idő, már a városa sincs meg azoknak, akik valaha itt dolgoztak. A körülmények és a háború elpusztította mindegyiküket. Ezzel az egésszel – mutatott körbe – már csak saját magatokat büntetitek, mert nap mint nap átélitek azokat a szörnyűségeket, amiken keresztülmentek.

– Bárki is volt a tulajdonos vagy egyáltalán a felelős azért, ahogy az állatokkal bántak, a háborút ismerve biztosíthatunk titeket, hogy szörnyű halált halt – tette hozzá Lowri. – Lehet, hogy azért nem találod a párodat, mert ő látta, mi történt ezekkel a patkányokkal, és elégtételt jelentett számára a pusztulásuk, és így tovább tudott lépni.

– Vannak köztünk patkányok is – mondta a kanca.

Lowri igyekezett nem túl bosszús arcot vágni.

– És ez most mit jelent? Miért fontos ez? – bosszankodott magában. – Ha eleve ellenszenvesen viseltetik a kanca a patkányok ellen, mert ők okozták minden szenvedésüket, hogy képezhetnek most egy közösséget?

– Milyen viszonyban vagytok velük? – kérdezte Mia.

– Ők itt haltak meg – hangzott a válasz.

A lovagkisasszony igyekezte győzködni az egybegyűlt szellemeket a bosszú elengedéséről, a fényre való kilépésről, de azok nem tűntek különösebben fogékonynak a gondolataira. Lowri mélyen magába nézett, és nem tudta teljesen elítélni őket mindezért.

– Megértelek titeket. Egy időben én is úgy gondolkoztam, mint most ti. Nekem… az apámat ölték meg, szörnyen kegyetlen módon olyanok, akiknek azóta sem sikerült a nyomára bukkanni. Pedig még egy sárkány bölcsességére is rábíztam magam! – harapott el egy keserű kacajt. – Azt reméltem, a bosszúm egy nap beteljesedhet. De még neki sem sikerült megtalálni a felelősöket, ezért elgondolkoztam azon, van-e értelme az egész életemet a bosszúnak szentelni, vagy pedig el kell engedni a fájdalmat, megbékélni a történtekkel és megpróbálni tovább élni – mondta végül őszinte, fájdalmas hangon.

Miután elhallgatott, a lovak szellemei szomorkás ábrázattal szép lassan Lowri köré gyűltek. A fényes szőrű kanca is odaballagott hozzá.

– Talán mi tovább tudunk lépni, de a párom nem – felelte.

– Annyit tudunk ígérni, hogy ha a saját utunk során a pároddal valaha találkozunk, át tudjuk adni neki az üzenetet, hogy te még holtod után is őt kerested, és hogy ha még nem kelt át a túlvilágra, akkor keljen át és keressen meg téged – mondta Lowri.

A kanca odabújt az arcához, és egy óvatos csókot lehelt a bőrére. A kocsis szerette volna megsimogatni viszonzásképpen, de a keze átsiklott a póni testetlen alakján, amitől megborzongott. A két lány felriadt a meditációs álomból, a ló közelsége azonban továbbra is kísérte Lowrit. Az érzés azonban egyáltalán nem tűnt félelmetesnek, békés és megnyugtató aura vette körül őt.

– Mellénk szegődött volna? – töprengett a kocsis, és megosztotta a különös változást a többiekkel is.

Meglepetésére azonban egyik mágia-észlelő kalandortársa sem látta az új entitást.

– Ezek szerint sikerült.

– De hogyan fogjuk tudni megállapítani, hogy a sötét mágikus gócpontot tényleg elpusztítottuk?

– Műszerekkel lehet majd csak kimutatni…

Beavatták az insztektoidot abba, mi történt, míg annak álmában jártak. A lény összekuporodott, és nem válaszolt. Lowri igyekezte szóra bírni, bár nem volt biztos benne, hogy sikerül.

– Kezdek kifogyni a papírból – írta végül a pillangó. – Hogyan maradhatnánk kapcsolatban? Bármi is történt, arra még nekünk szükségünk lehet.

– Nálam van 3 ív frissen vásárolt papír, szívesen hagyok belőle – felelte a kocsis. – Bár nem tudom, hogy fogjuk majd egymáshoz eljuttatni az üzeneteinket… hacsak nem valami mágia segítségével.

– Meditáció útján? – javasolta Sige.

– Valamilyen telepatikus megoldással? Galambposta nem találna ide, az biztos… – latolgatta az esélyeiket Lowri, ekkor azonban feleszmélt. – A póniszellem tud kettőnk közt közvetíteni?

A lény bólintott.

– Akkor ezt megbeszéltük. Amit megtudunk vagy találunk, azt őszintén tudja majd közvetíteni felétek, és hasznos lesz számotokra.

– Pedig már arra készültünk, hogy végső esetben felrobbantjuk az egész helyet, ha ez nem jön be… – vallotta be Evelyn, és huncut pillantást váltott Sige-gel.

– Remélem, lesz még lehetőségetek valami küzdelemben robbantgatni – nevetett Lowri.

– A bejáratnál talált virágot még megkérdezhetnénk…

Mia kapva kapott az alkalmon, és szeretett volna kérni egy hajtást a mágikusan fénylő virágokból. A lény válaszából kiderült, hogy különleges ereje van és vonzza a szellemeket. A pillangó megengedte, hogy egy cseréppel magával vigyen.

Elbúcsúztak és visszaindultak a rögtönzött táborhely felé, ahol a Kessixre bízott lovak és pónik már várták őket. Ahogy közeledtek, Pitypang és Lóhere csodálkozva nézte gazdáját és a jelek szerint látták vagy érezték körülötte az új kancaszellemet, ami melléje szegődött.

– Semmi ok az aggodalomra, kedveseim – igyekezte megnyugtatni őket, bár látta rajtuk, hogy különösebben nem félnek. – Tudom, hogy ti is éreztek valamit, de ez nem fog titeket bántani. Ő el fog kísérni bennünket, mert keres valakit, mi pedig segíteni fogunk neki ebben.

Körbenézett, de a többi hátas nem jelezte, hogy bármit is érzékelne a szellempóniból.

Idővel Kessix is felbukkant, és rosszallóan megjegyezte, hogy jó sokáig tartott, míg visszajöttek hozzá.

– Sikerült valami vadat elejtened?

– Amint indulunk, begyűjtöm a csapdáimat, és kiderül – felelte a gyík.

– Némi gyógyfüvet vagy ehető növényt vihetnénk magunkkal – ajánlotta Mia.

A csapat körülnézett, és ami fogyasztható volt, és biztatóan nézett ki, abból raktak el táskáikba. A lovagkisasszony rövid sétára indult Tamrával, és egy-egy öl medvehagymával tértek vissza.

– Már csak egy kis hús kellene hozzá…

– Ha Kessix nem járt sikerrel, megesszük őt – állapította meg Evelyn, aminek hallatán a gyík különösen rettegve vallotta be, hogy egyetlen vadat sem tudott elejteni, és egész hazaúton attól félt, hogy a tűzmágus leány megpörköli őt.

– Mi történt odabenn, míg én idekinn őrködtem? – kérdezte, mert látta, hogy Tamra is nagy érdeklődéssel hallgatta Mia beszámolóját.

Amikor azonban a lovagkisasszony a meditációs álomhoz ért, összerezzent.

– Milyen szellemlovak? – kérdezte dadogva.

– Egy szellem kancapóni, ami most is itt van velünk és téged néz! – ripakodott rá Lowri alattomos hangon, aminek hallatán a gyík szinte gombóccá gömbölyödött össze a nyeregben, és rémülten pislogott, kiérdemelve egy jóízű kacagást a társaság többi tagjától.

A kocsis lány gyakran előre pillantott patkány kísérőjükre, Dezsőre, akiről többen is sejtették, hogy köze lehetett a káoszmágiás gócpontok létrehozásához, de az egyelőre nem adta jelét annak, hogy bosszantaná, amiért az egyiktől sikerült megszabadulniuk. Lelkesen bámészkodott, ahogy haladtak, mint aki élvezi, hogy eljöhetett az apátságból.

– Még mindig áll, amiben megegyeztünk, ugye? – súgta oda Lowri Sige-nek, a viharmágus pedig bólintott. – Felmegyünk és szétnézünk nála meg a galambházban.

– Mialatt Viktória kihallgatja őt.

– Te állsz majd őrt nekünk? – fordult a lány Evelynhez, aki határozott biccentéssel jelezte, hogy rajta bizony nem fog átjutni senki.

– Kíváncsi vagyok, Viktória mire fog jutni – töprengett Sige. – Így, hogy a káoszmágikus háromszög egyik pontját megtaláltuk, egy szimpla számítással kikalkulálható, merre érdemes keresnünk a másik kettőt.

Tovább haladtak az erőd felé, amikor Dezső váratlanul megszólalt.

– Szóval ezek a szellempónik kísértették a tárnákat? És küzdelem nélkül, csak úgy sikerült legyőzni őket?

– Nézd, Dezső! – sóhajtotta Lowri. – Néha a legjobb út az egyenes. Az őszinteség. Nem kell lódítani, az ember legyen őszinte! Legyetek ti is nyitottak az élőlények felé, ne csak a gépek felé, nyissátok ki a szíveteket, és meg is lesz az eredménye!

A patkány egyetértően bólogatott.

– Ha visszaértünk, szívesen megmutatnám nektek a galambházban a kompromittáló információkat tartalmazó gyűjteményemet – jelentette ki.

A kalandorok csodálkozva összenéztek a nem is burkolt vallomás hallatán.

– Miféle gyűjteményről van szó? – próbálta beszéltetni Lowri. – Hasznos lehet itt ennek a rejtélynek a megoldásában?

– Csupán azt tartalmazzák, mennyire nem kezelik a helyén a prioritásaikat a rendtársaim… – felelte Dezső némi hallgatást követően.

– Mire gondolsz pontosan? – kérdezte Sige.

– Az Anyagot előbbre valónak tekintik az élőknél.

– Kíváncsiak vagyunk rá! Nagyon szívesen vetnénk rá egy pillantást, ha visszaérkeztünk! Akár most rögtön!

Gyorsítva a tempón, ütemes ügetéssel hamarabb befutottak az erődítménybe, ahol követték Dezsőt a postagalambok szállására. A patkány által bemutatott levelekből kiderült, hogy az apátság megrendelőinek elegendő volt szavakban biztosítani az Anyag szentségét, a vallásosságot, cserébe pedig a legkisebb nehézség nélkül gyártottak számukra olyan pusztító fegyvereket, ágyúkat, melyek az élet kioltására voltak alkalmasak. Érkeztek megrendelések a theréni fővárosból Martin királynak, akárcsak egy héttel korábban az északi, malániai Solerhyngafon tartomány tábornokának, Greidurumnak, azaz a patkányok korábbi elbeszélésükhöz híven mindkét háborús felet igyekezték kiszolgálni.

– Ezt eddig is tudtuk… – morogta Sige az orra alatt.

– Dezső, mi volt ezekből számodra furcsa? A tény, hogy a fegyvereket fontosabbnak tartják az élet vagy az élőlények védelménél?

A patkány bólintott.ű

– Bevallom, azt hittem, kigyűjtötte a fontosabb vagy gyanúsabb tételeket… – töprengett halkan Mia.

– Láttam azokat a bútorokat, amik Malániába készültek… – vallotta be Dezső. – Inkább tűntek kínpadnak, kínzó szerszámoknak, mint hétköznapi, használati tárgyaknak…

– És biztos, hogy ezek azok is voltak, vagy lehetséges, hogy csak te láttad beléjük ezt a funkciót? – próbált türelmes hangot megütni Lowri, hogy leplezze a csalódottságát.

– Kínpadot nem gyártanánk – rázta meg a fejét a patkány.

A kalandorok összenéztek, a kocsis pedig igyekezte megőrizni a hidegvérét.

– Dezső! – szólította meg. – A legnagyobb őszinteséggel kérdezem. Nem lehet, hogy egyik vagy másik eszköznek a célját vagy szándékát bármilyen oknál fogva félreértetted, és emiatt úgy érezted, hogy a rendtársaid valamiféle bűnt követtek el, ami miatt meg akartad őket büntetni?

– Dühös voltam Ede apátra, amiért hagyta, hogy ilyesmi megtörténhessen – vallotta be Dezső.

– És ez a düh manifesztálódhatott valamilyen formában, akár tudatalatt is… egyfajta mágikus formában? – folytatta a békés vallatást Lowri.

– Nem történtek olyan dolgok, amik megmagyarázhatatlanok voltak? – csatlakozott Mia is.

– Igen, a tudomány vagy a józan ész által?

Dezső idegesen tördelte a kezeit, majd átvezette a társaságot az ő kis raktárrészlegébe, ahol megmutatta nekik a saját készítésű faragásait.

– Megbíztak vele, hogy hulladékfából csináljak valami értékeset… – vallotta be. – Ezért… varázslóbotokat csináltam belőle.

A falnak támasztva kész botok sorakoztak, különböző szimbólumokkal díszítve. A koponyákat vagy ökölbe szoruló kezeket ábrázoló botok láttán Dezső keserűen elismerte, hogy talán azok valóban utalhattak a készítéskori lelkiállapotára, az iránta érzett dühre.

– Semmi különöset nem látok rajtuk – állapította meg Mia, ahogy a mágialátás képességével megvizsgálta a botokat.

– Még ha nem is ez volt az eredeti cél, nem lehet, hogy tudatalatt ez a düh mégis átültetődött ezekbe a botokba, amik aztán zavart kelthettek az apátságban? – fordult Lowri újra a patkányhoz. – Mert ha a gyanú legapróbb szikrája is ott motoszkál benned, akkor lehet, hogy érdemes lenne ezeket a fegyvereket itt megsemmisíteni – mutatott a varázslóbotokra. – Így mind biztonságban lehetnétek, és nem lennének később konfliktusok közted és a társaid közt.

– Ebben van ráció – vallotta be Dezső reszketve. – De sajnálnám elpusztítani őket. Inkább odaadnám a boszorkányoknak, és vigyék, amerre akarják!

– Nagyon szívesen elvisszük! – bólintott Lowri, és a pillantása találkozott Evelynével.

– Ám legyen! Ha más nem, gyújtósnak jó lesz – felelte a leány.

– Nem gondolnám, hogy Dezső szánt szándékkal ártani próbált volna a társainak – jelentette ki Sige, megvizsgálva minden körülményt. – Nem akarjuk őt inkább magunkkal vinni? Nyilvánvaló, hogy a jelleme és hozzáállása élesen különbözik a többi, helybéli patkányétól.

– Ráadásul, ha kiderülne, mit csinált, az is lehet, hogy a közösség is kitaszítaná őt magából – értett egyet vele Lowri.

– Dezső! – fordult a viharmágus kedélyesen a patkányhoz. – Mi dolgod van az elkövetkezendő, néhány hónapban? – kérdezte, aminek hallatán a társaság felnevetett. – Mi úgy látjuk, te jólelkű, békés kis patkány vagy, Viktória amúgy is a patkányok jó barátja, és mi is kedvelünk titeket. Ha nem érzed magad jól itt az apátságban, vagy nem akarod, hogy valami atrocitás érjen, mellénk szegődhetnél!

– Végül is csak erdőtüzek meg gyilkolás vár rá… – jegyezte meg derülten Mia.

– Vagy kihozzuk belőle az állatot – intette le a társait Sige -, vagy mint egy szent, úgy tér majd vissza a társaihoz az apátságba, és soha többé nem akarja majd kitenni innen a lábát.

Dezső csodálkozva pillantott hol az egyikükre, hol a másikukra.

– Még a végén ő lesz a kabalánk. Minden csapatnak szüksége van egyre.

– Szóval Dezső, ha nem érzed itt jól magad, akár amiatt a filozófia miatt, amit a helyiek képviselnek, akár a kalandvágy miatt, és szívesen eljönnél velünk… Gyere! – győzködte őt Lowri.

A patkány hálásan megszorongatta a kalandorok kezét, a hölgyekét meg is csókolta.

– A kérdés már csak az, hogy mit mondjunk el mindebből Edének… – kanyarodott vissza komolyabb témákhoz a kocsis.

– Semmit…! – kuncogott Sige.

– Az egyik káoszpontot felszámoltuk – ajánlotta Lowri. – Mondjuk neki azt, hogy magunkkal akarjuk vinni Dezsőt, hogy segítsen nekünk a további kettő keresésben! Ha azzal érvelünk, hogy így segít majd békét és nyugalmat biztosítani a társainak, nem lesz gyanús számukra, hogy elvisszük innen. Azt sugallhatnánk, hogy ez mindkét fél számára egy kölcsönösen hasznos kapcsolat lesz.

A társai elismerően bólogattak, és megegyeztek, hogy amit nem muszáj, nem fognak részletezni az apátnak.

– Adjuk le az élelmet, amit hoztunk, hadd főzzenek belőle a konyhán egy finom vacsorát! – javasolta Sige, ahogy megindultak a refektórium felé. – Mivel magasan jár még a nap, és nem is vagyunk különösebben fáradtak, szerintem induljunk el keresni a másik két gócpontot! Szét kell osztani a társaságot, mindegyik csapatban elhelyezni egy-egy mágialátót, és köréjük csoportosulnának a többiek!

A csapat tagjai helyeslően felmorajlottak, és az étkezőbe megérkezvén hamar kiegészültek a karaván többi tagjával, köztük Viktóriával és Kárin anyával is, akiknek felvázolták a tervet.

– Szarul nézel ki – jegyezte meg Sige a gyógyító boszorkány láttán, ahogy félrehívta őt egy kicsit. – Akarom tudni, mi történt?

– Nem, nem akarod – jelentette ki határozottan Viktória. – Egyszer épp elég volt végigszenvednem. Eddig az egész napom teljesen haszontalan kihallgatásokkal telt, ahol igyekeztem nyájasan körbeudvarolni őket – intett az állával a refektóriumban időző patkányok felé -, de az ég világon semmi hasznosat nem sikerült kihúznom belőlük. Mindegyik csak az Anyag imádatáról, meg az elhivatottságról, hitbuzgóságról szónokolt nekem.

– Az jó, mert mi megtaláltuk az első gócpontot, amit sikeresen felszámoltunk, ráadásul ahogy visszaértünk, Dezső is vallomást tett nekünk, ami miatt jobb lenne őt később magunkkal vinni, mint itt hagyni és kitenni őt a társai haragjának vagy büntetésének.

Az információ olyan hatással volt Viktóriára, mint akit tarkón csaptak egy serpenyővel, és még nyomorultabbul érezte magát saját, sikertelen nyomozása után. Sige visszaterelte kettejüket a csapat többi tagjához, hogy felvázolja a javaslatait számukra.

– Három mágialátónk ezek alapján már van – mutatott magára, Evelynre és Miára. – Mi vezetnénk a csapatokat, és három különböző sugarú körben indulnánk el keresni a gócpontokat. Önkéntes alapon mindenki csapódjon oda valamelyikünk mellé! – adta ki az utasítást nekik. – Sötét mágiára utaló nyomokat fogunk keresni! Ezek lehetnek szokatlan, kúp alakú képződmények, emberi vagy antró kezek munkái, de a döglött állatok is utalhatnak erre, akárcsak az állathangok hirtelen megszűnése is! A hirtelen ránk törő bűz vagy hidegérzet szintén ezt jelezheti, ezért legyünk folyamatosan résen! Előfordulhat, hogy furcsa gondolataink támadnak, vagy furcsa suttogást hallunk. Ezekre kellene figyelni! Egy gócpontot már megtaláltunk, az egy bányában volt, így hasonló rejtekeket is érdemes majd keresni. Tárnákat, vermeket, vízmélyi üregeket, bármit, ahol el lehet ilyesmit rejteni.

A társai egyetértően bólogattak.

– Mia, szerintem te menj a középső körben, hiszen a megbízható mágialátásod mellé kiváló fizikai erő is társul – mondta végül Sige. – Viheted Tamrát is magaddal. Én megyek a legnagyobb sugarú körben, mert ha kell, én ott tudom hagyni a csapatot és előre tudok levitálni, hogy felülről esetleg körülnézzek.

– Én megyek veled – ajánlotta Viktória, aki kezdte újra visszanyerni a színét azok után a hányattatások után, amiken aznap keresztülment. – Vigyük magunkkal Dezsőt, szeretném őt én is megismerni!

– Én veled tartok – pillantott Lowri Evelynre, akivel a legkisebb sugarú körben készültek haladni.

Ragan és Olim is csatlakozott kettősükhöz, míg Kárin anya és Godir a lovagkisasszony mellé csapódott. Kessix kelletlenül pislogott hol az egyik, hol a másik csapatra, Viktória végül megszánta, és maguk mellé engedte, de szemmel láthatóan haragudott a gyíkra.

– Nos, akkor van három négyfős csapatunk – foglalta össze a dolgok állását Sige. – Ha bárki bármit talál, felküldünk egy jelzőfényt az égre a többiek számára. Óránként figyeljük egymás jelzését!

– Ne induljunk el gyógyfőzetek nélkül! – osztotta ki az ellátmányt Viktória. – Legyen nálatok Holdanya Ruhája, manapótló azoknak, akik tudnak is varázsolni, kávé, amiből ihatunk akár most is, és gyógyital. És senki ne hagyja itthon a Kárin anyától kapott, démonok elleni amulettjét! – figyelmeztette őket a boszorkány. – Azokat a lovakat, amiket ma már használtatok, cseréljétek le, legyen alattatok friss, kipihent jószág! Legyen nálatok víz, fáklya, kötél, és persze a harci felszerelés!

– Tőlem pedig természetesen mindenki kap egy Szerencsecsillagot – jegyezte meg Evelyn mosolyogva.

– A legkisebb körben vannak a legkevésbé fáradt tagjaink – nézett végig rajtuk Sige. – Ti gyalogszerrel fogtok indulni. Mindenki más… lóra!

~ Következő fejezet ~