Ebben a bejegyzésben az “Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai” című, Star Wars témájú történetem 31. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Aayla – Bevezető és információk.

~ 31. fejezet ~

– Ne a kajával foglalkozz! – dorgálta meg növendékét Vos. – Nem megy sehova, megvár minket.

Aayla hatalmasat nyújtózott a következő pozícióban, melyben meditáltak. Óvatosan elemelte bal kezét a talajtól, és jobb kezén egyensúlyozva tartotta meg magát. Tökéletes harmóniában volt az Erővel, mely kiváló menedéket nyújtott számára világi problémái elől, a számukra felszolgált étel azonban kellemesen illatozva várta őket az étkezőasztalon, mely felé akaratlanul is elkalandoztak a gondolatai.

– Nem tehetek róla, twi’lek vagyok – mondta volna a padawan, de tudta, hogy mestere nem értékelte volna a választ.

Ő elsősorban immár jedi volt, akinek uralkodnia kellett magán és késztetésein, ahogy azt a Kódex megkívánta. A türelem és önfegyelem olyan erény volt, melynek elsajátítása hosszú folyamat volt számára, biológiai szükségletei pedig másodrangúak voltak. Fajának kettős gyomorból álló emésztőrendszerét azonban nehéz volt kontrollálnia, mert ebben népe különbözött a legtöbb emberszabású lénytől.

Az Erőn furcsa hullám futott végig, amire meglepetésében felpillantott. Vos megszédült a meditációs pózban és fájdalmas nyekkenéssel eldőlt a padlón.

– Mester! – sikkantotta döbbenten a lány, ahogy gombóccá kuporodva talajt ért és odacsusszant hozzá. – Jól vagy?

– Nem… – masszírozta sajgó vállát a férfi, és kábának tűnt.

– Legyengített a betegség – állapította meg Aayla, ahogy megtapogatta a férfi sápadt arcát. – Gyere, lefektetlek, és segítek enni! – ajanlotta.

– Most nem betegeskedhetek – rázta meg a fejét Quinlan. – Alderaan ügyei ennél fontosabbak.

Aayla kinyúlt az Erővel az asztal felé, és az ott várakozó tálak, evőeszközök a levegőbe emelkedtek, és lassan megindultak feléjük. Letelepedtek körülöttük a padló kövére, Aayla pedig szedett az egyik tálkába.

– Tessék, leveske! – mondta kedveskedve, amivel mindig mosolyt csalt mestere arcára.

Nem feledte el, gyerekkorukban hányszor próbálta a férfi megetetni vele a templom olykor szokatlan és nem túl étvágygerjesztő fogásait játékos mondókákkal, ahogy beszélni tanította őt a galaktikus közös nyelven. Szedett magának is, és míg fújkálta, kavargatta az ételt, aggódva cikázott a tekintette a kiffar vonásain.

– Szokatlan, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire legyengít téged egy betegség – jegyezte meg. – Nem is emlékszem, mikor voltál ilyen rossz állapotban… Biztos ne hívassak egy orvosdroidod?

– Majd csak elmúlik… – felelte Vos, ahogy elkezdte enni az ételét.

– Kicsit én is érzem, hogy valami nincs rendben – folytatta a lány, mert általános levertsége miatt foyamatosan tompa torokfájás és émelygés gyötörte. – De kibírható.

– Aggaszt ez az egész helyzet, és hogy nem jutottunk még közelebb a megoldáshoz – vallotta be Quinlan. – Nem találkoztam még ilyen esettel, hogy se az elkövetés helyszínén, se az adott bolygón ne találnánk a tettesre utaló nyomokat, motivációt, vagy úgy egyáltalán bármit, ami megmagyarázná a történteket. Ez…

– Frusztráló, igen – vallotta be a Aayla. – Megértelek.

– Félek, hogy minden perc, amit tanakodással töltünk, újabb és újabb veszélyt tartogat a hercegnő számára, és mi képtelenek leszünk megakadályozni azt.

– Lehet, hogy elég megpiszkálnunk kicsit a tüzet, hogy az lángra kapjon – jegyezte meg a lány.

– Mi jár a fejedben?

– A herceg… – húzódtak elégedett mosolyra Aayla ajkai. – Talán egy szépnek mondott twi’lek láttán megered az ő nyelve is.

– Nem éppen konvencionális megközelítés – sandított rá Vos, de szemrehányás helyett inkább ült aggodalom az arcán. – Ne csinálj semmit, ami félreérthető lenne! Ne feledd, kik vagyunk!

– Tudom – bólintott növendéke. – Ne félj, nem egy ilyen gazember számára tartogatom az ártatlanságomat! – tette hozzá nevetve, de az Erőn keresztül sejtette, hogy mestere inkább kínosan érezte magát a mondat hallatán. – Edd csak meg ezt, én megyek, és öltözök!

***

Aayla csizmája ritmikus preciztással kopogott a palota folyosóinak márványpadlóján, köpenye magasztosan lebegett mögötte. A cselédektől megtudta, hogy az Antillesek, bár saját otthonuk valóban összeköttetésben áll a mindenkori uralkodóéval, kényelmi szempontból mindig külön luxuskompokkal szoktak érkezni, mely lerövidíti az útjukat, és népes kíséretük számára is elég hellyel rendelkezik. A szolgálók elbeszélése alapján mindig számos, személyes testőr és tanácsadó kísérte őket, a ház egyetlen lánygyermekének, Livnek pedig olyan sok társalkodónője volt, hogy azok száma néha meghaladta Breha hercegnő udvarhölgyeinek számát is.

– Valószínű így akarják maguk mellé állítani a nemességet, hogy azok lányai őket szolgálják, és ne az Organákat… – gondolta a padawan.

Tanulmányaiból emlékezett rá, hogy Yak Hourinak is van egy hercegnővel szinte egyidős lánya, és Antilles-párti álláspontjukat ismerve nem is csodálkozott rajta, hogy nem delegálta udvarhölgynek. Az adatai szerint a lányt már bevezették az udvarba, így számított rá, hogy vele is találkozni fog majd.

A hangár felé fordult, ahová a diplomaták mellett az Antillesek is érkezni szoktak, amikor egy népes tömörülésre lett figyelmes, mely kilépett a méretes, korong alakú turboliftből, és öltözékét igazgatva gyülekezett. A csarnokban minden szempár rájuk szegeződött, sokan összesúgtak, amikor észrevették őket, annak ellenére, hogy nem ők voltak az egyedüliek, akik aznap a palotába érkeztek, vagy épp elhagyni kívánták azt.

Az érdeklődés középpontjában egy csinos, magas fiatalember állt, aki vastag, fekete prémes köpenyét igazgatta, a hópelyheket igyekezte lerázni róla. Alatta vajszínű és éjkék árnyalatokban tündöklő, hivalkodóan fényes anyagú ruhákat viselt, és egy díszes, vastag, félkörívben mellkasára lelógó aranyláncot, számos, csillogó drágakővel. Félhosszú, fekete haja és hasonlóan sötét szemei voltak. Arca az évszakhoz képest egészségesen barnult volt, mintha nem is erről a kontinensről származott volna, de kíséretének több tagja is hasonló vonásokkal rendelkezett, így bőrszíne vélhetően családi vonás lehetett.

– Szóval itt vagy, te semmirekellő! – gondolta magában Aayla, ahogy felismerte benne Ishkan herceget, akinek életrajzát alaposan áttanulmányozta az indulás előtt, alatt, és megérkezésük után is.

A fiatalembert gőgös, kellemetlen alaknak ismerte meg a beszámolókból, és szigorú, kevély arca élőben sem árulkodott különösebben jómodorról. Ahogy észrevette, két kisebbik öccse is vele tartott aznap, ha nála alacsonyabb Raol, valamint a legkisebbik, a 12 éves forma, dundi Pepin, aki kínosan feszengett jó kiállású fivérei mellett, és inkább igyekezett a háttérbe húzódni. A család lánygyermeke, Liv hercegnő hosszú, hófehér hajtincseit igazgatta, melyeket bonyolult, gyönyörű fonatokba fonva tűztek fel a fejére, aranylóan csillogó fejdísze köré. Lebiggyesztette telt, vörös ajkait, ahogy észrevette a csarnokban a twi’lek padawant, és az állával feléje intett, hogy társaságának figyelmét a lányra irányítsa. Társalkodónői gúnyosan nevetve összesúgtak, a család testőrei pedig sorba rendeződtek a nemesurak és kisasszonyok körül, hogy védhessék őket, ha elindulnának. Mind ezüstösen csillogó mellvértet, kar- és lábszárvédőt viseltek. A palotabeli katonákkal ellentétben mindegyikük combjára pisztolytáska volt csatolva, ami megütközést váltott ki mindenkiből, aki csak meglátta őket.

– Helyes! Helyes! – lépett ki a sokaság mögül Yak Houri tanácsos, és megveregette a katonák vállát, mintha csak az ő emberei lennének, majd intett egy újabb kisasszonynak, hogy siessen és csatlakozzon a herceg kíséretéhez. – Gyerünk, Eir, igyekezz!

A lány annyi idős lehetett, mint Ishkan húga, az Antillesekkel ellentétben ő azonban sápadt volt, élénk szőke haja nagyon elütött a többiekétől. Bájosan szeplős arca szemmel láthatóan elpirult, ahogy a herceg közelébe ért, és illedelmesen fejet hajtott előtte. Ishkan nem méltatta különösebben figyelemre, csak egy kötelességtudó biccentéssel köszöntötte.

A küldöttség egyik tagja odasietett Houri tanácsoshoz, és gyorsan a fülébe súgott valamit, majd Aayla felé mutatott. Ahogy a férfi észrevette őt, különös utálat ült ki az arcára.

A herceg megindult, követőeivel a nyomában, Aayla azonban szándékosan eléje lépett, hogy alkalma se legyen otthagyni őt. A férfi bosszúsan hol az egyik, hol a másik oldalra próbálta kikerülni őt, mintha nem is akart volna tudomást venni a jelenlétéről, de a növendék játékos mosollyal az arcán mindig az útjába állt.

– Szóval igaz… – mérte őt végig Houri, ahogy mind megálltak a lány előtt. – Amikor a szóbeszéd először szárnyra kapott, nem akartam hinni a fülemnek. De ezek szerint a Szenátus tényleg jedik útján kíván beleavatkozni az Alderaan belügyeibe!

– Ha az Alderaan belügyeit a résztvevő felek képtelenek civilizált módon megoldani, valóban a mi feladatunk a békés közvetítés – jegyezte meg kimért hangon Aayla.

– Túlértékeled a jelentőséged, padawan – felelte hunyorogva a tanácsos. – Ó, igen! – csillant egyet a szeme diadalittasan. – Azt hiszed, nem látom, hogy te csupán egy tanonc vagy? – intett az állával a lány fejékén függő pawawan-láncocskára, melyet minden növendék viselt lovaggá avatásának napjáig. – Egy hitvány kis tanulónak az Antilles-ház nem tartozik engedelmességgel! Félre az útból! Épp elég kellemetlenséget okoztál eddig őfenségének, Ishkan hercegnek azzal, hogy feltartóztattad! Fontosabb teendők várnak rá, mint hogy egy ilyen koszos kis twi’lek miatt késlekedjen!

Aayla arca megkeményedett, de nem mozdult.

– Arsen! Zuri! – utasította Houri a herceg két személyes testőrét. – Intézkedjenek!

Az előbbi fenyegetően megropogtatta ujjperceit, mintha csak erejét akarta volna demonstrálni, a szőke, finom vonásokkal rendelkező Zuri azonban megindult Aayla felé, hogy eltakarítsa őt az útból. Fitymáló arckifejezéssel, feléje tartott kézzel közeledett, mint aki félre akarja lökni őt.

– Ne érjen hozzám! – figyelmeztette Aayla jó előre, és testének izmai ösztönösen riadókészültséget fújtak.

A testőr arcára megvető félmosoly ült ki, mint aki már hozzá volt szokva ahhoz, hogy nem engedelmeskedik az ilyen felszólításoknak, és tovább haladt feléje, majd tenyerével illetlenül a válla és melle közötti, puha felületen nyomást gyakorolt rá.

Aayla a másik kezével villámgyorsan megmarkolta a csuklóját, kicsavarta a karját, és a földre szorította, majd beletérdelt a hátába.

– Világosan megmondtam, hogy ne érjen hozzám! – rivallt rá olyan hangosan, hogy az egész boltíves helyiség visszhangzott tőle.

Ishkan és kísérete döbbenten hátrahőkölt, Arsen pedig védelmezőn elé ugrott, mintha attól tartott volna, hogy a lány rátámad a hercegre.

– Jedi vagyok, aki a Köztársaság Szenátusának szolgálatában áll! – folytatta Aayla, hangjának határozottsága pedig félelmet keltett a kíséret hölgytagjaiban. – De ha ez még nem is lenne elég… ha nőként azt mondom, hogy ne érjen hozzám, akkor ne érjen hozzám! – kiabált a földön vergődő testőrrel, a jelenetet pedig mindenki rettegve nézte.

– A kezem…! Eltöri a kezem…! – jajdult fel a férfi, és mintha segítséget remélt volna társaitól.

Houri rémülten körbenézett.

– De mit is várjon az ember egy olyan ház szolgájától, mely képes elhajítani és besározni egy fiatal nőt, aki egy sérülés miatt nem tud gyereket szülni? – nézett fel dühösen Ishkan hercegre.

– Mire várnak? – kiáltotta Houri az ajtónal őrséget álló katonáknak. – Vigyék innen ezt a közveszélyes némbert!

Azok arcán azonban látni lehetett, hogy nem értenek egyet vele, sőt, egyenesen megvetően nézték a letepert testőrt, mintha annak képességeiben is kételkednének.

– Most pedig, fenség, megtisztelne végre a figyelmével? Épp önhöz tartottam. Beszélnünk kell a Breha hercegnő ellen elkövetett merénylet részleteiről! – jelentette ki határozottan Aayla, Ishkan arca azonban szinte sápadt volt az idegtől, és mintha a düh és az aggodalom vegyült volna a vonásain.

A tekintete hol a földön vergődő testőre, hol a rajta térdelő padawan közt cikázott.

– Fenség, vigyázzon! – sikkantotta Eir Houri, és odasimult hozzá, mintha ő is védelemre szorult volna, a közjáték pedig nem kerülte el Aayla figyelmét.

– Mi ez a gyalázatos felfordulás? – mennydörögte egy idősebb férfihang a csarnok túlsó végéből, az abba torkolló folyosó felől.

Ahogy minden szempár feléje fordult, Zuri kihasználta az alkalmat, és nagyon taszított fogva tartóján, amitől Aayla hagyattesett és kis híján elterült a földön. Ishkan herceg felsegítette a testőrét, aki szégyenkezve fejet hajtott előtte.

– Sajnálom, fenség! – motyogta. – Én nem is értem, hogy…

Ekkor azonban elhallgatott, mert melléjük ért a hang forrása, egy méltóságtelhes, ősz hajú férfi, aki az Antillesekre jellemző, sötétkék és arany színeket viselte díszes öltözékén, homlokán pedig egy vékony, míves, aranyló korona futott végig.

– Atyám…! – hunyászkodott meg előtte Ishkan, és gyorsan maga mögé húzta Zurit, nehogy apja észrevegye, hogy az iménti felfordulást részben az okozta.

Öccsei és húga meg se mertek szólalni.

– Kisasszony, nem esett baja? – térdelt oda egy vastag kabátba, sálakba, védőszemüvegbe burkolózó idegen Aayla mellé, és kezet nyújtott neki, hogy felsegítse.

– Nem… köszönöm… – rebegte Aayla zavarában.

Az idegen látta, hogy bizonytalansággal tölti el őt, hogy semmit sem lát az arcából, ezért hátracsapta a fejéről köpenye csuklyáját, feltolta a szemüvegét dús, fekete hajába, és meglazította magán a sálakat. Barátságos, meleg tekintettel biztatóan elmosolyodott, Aayla pedig úgy érezte, mintha zaklatottsága máris csillapodott volna.

– Gefrei… – nyögte fáradtan a főtanácsos, ahogy saját kíséretével megérkezett a fogadócsarnokba.

Úgy tűnt, nem ez lehetett az első alkalom, amikor a rivális uralkodócsalád felfordulást okozott a megjelenésével. Celchu, Riekan és az egykori Antilles szenátor is elkísérte, és egy sápadt Quinlan Vos is melléjük szegődött.

– Organa – vetette oda az Antilles-ház feje különösebb tiszteletadás nélkül. – Mire véljem ezt a rendbontást?

– Jobb szeretném inkább én tudni, milyen jogon emel kezet az Antilles-ház testőre a Köztársaság Szenátusának egyik hivatalos követére! – felelte szigorú hangon Vos, mielőtt a főtanácsos válaszolhatott volna, aminek hallatán Gefrei Antilles szemei résnyire szűkültek.

– Ez a koszos rabszolga rá akart támadni Ishkan hercegre! – fakadt ki Houri tanácsos, és megvetéssel teli pillantást küldött Aayla felé.

Vos arcából kifutott a vér, ahogy meghallotta, milyen visszataszító hangnemben beszélnek a tanítványáról, de mielőtt megszólalhatott volna, az Antilles-ház feje olyan hangos bömböléssel üvöltött rá, hogy abba az egész csarnok beleremegett.

– Houri!

A tanácsos behúzta a nyakát, és mint valami rettegő rágcsáló, hajbókolva próbált elnézést kérni rasszista megnyilvánulásaiért, és megszégyenülten hátrálni kezdett. Gefrei Antilles szigorúan végigmérte a növendéket, és az annak kezét még mindig tartó idegenét.

– Látom, még egy Prestort is visszahívott… – sóhajtotta, ahogy ismét Organa felé fordult.

Aayla kíváncsian felpillantott segítőjére, de az nem felelt, csendben várta, hogy az indulatok csillapodjanak.

– Az Antilles-ház álláspontja nem változott – jelentette ki végül Gefrei. – Breha hercegnő jelen formában nem alkalmas a trón öröklésére! Egy meddő asszony…

– Civilizáltabb világokon nem tenyészállatként tekintenek a nőkre – jegyezte meg Quinlan hűvösen. – Nem is értem, mi keresnivalójuk maradt még az Antilleseknek az Alderaanon. E bolygó, mint a Köztársaság egyik kulturális gyöngyszeme, hogy engedhet meg magának ilyen visszamaradott nézeteket?

– Maguknak pártatlan álláspontot kell képviselnie! – fakadt ki Antilles. – A Szenátus a jediket…!

– Téved, fenség – javította ki Vos. – Jediként az a feladatunk, hogy segítsünk az Alderaannak kilábalni ebből a krízishelyzetből. Az Antillesekkel vagy nélkülük.

Gefrei szemei szinte parázslottak az indulattól, így sarkon fordult, és kíséretével szó nélkül távozott, gyermekei és azok társasága pedig sebes léptekkel próbált nem lemaradni mögötte. Ahogy eltűntek a szemeik elől, Aayla bűnbánóan mesterére nézett. Igyekezte keze remegéset elrejteni köpenye bő ujjában. Félt a megrovástól, amiért talán illetlenül viselkedett egy magas rangú személlyel szemben, ugyanakkor egész testét kiverte a veríték, mert ismét felrémlettek előtte a liftben történtek, Kit Fisto szorítása és csókja, melyek emlékét eddig oly kétségbeesetten szerette volna száműzni a tudatából.

– Mi történt? – kérdezte a ferfi aggodalmas arccal, de a tőle megszokott, türelmes hangon.

– Hozzám ért – felelte a lány, és keserűen elkapta a tekintetét.

– De azért nem törted el a kezét, ugye?

– Nem…

– Az jó. Mert ha még egyszer hozzád akarna érni, én fogom eltörni neki – felelte meglepetésére a mestere.

Organa főtanácsos és Bail Antilles derülten összepillantott.

– Sajnálom, kisasszony! – szabadkozott Organa. – Biztosíthatom, hogy az Alderaanon senki sem tekint rabszolgaként kegyedre a származása miatt. A törvényeink tiltják a kirekesztés és hátrányos megkülönböztetés minden formáját, a gyűlöletbeszédet pedig szigorúan büntetik. Ha szeretné, kezdeményezhetünk eljárást Yak Houri ellen a viselkedése miatt.

– Nem kell… – felelte Aayla kedveszegetten. – Vannak ennél… fontosabb dolgok is…

– Ó, nocsak! – eszmélt fel Bail Antilles, ahogy észrevette, ki álldogál Aayla mögött. – Bail! Bail Prestor! Hát végre itt van!

A két jedi illedelmesen félreállt, az idegen pedig kedvesen mosolyogva meghajolt a rangidős politikusok előtt.

– Már szinte nem is reménykedtem abban, hogy újra látom! – szorította meg a jobbját Antilles. – Hogy van? Na és az apja? Ő is elkísérte?

– Sajnos az egészségi állapota már nem tette lehetővé, hogy velem jöjjön – felelte a fiatalember. – Attól tartok, be kell érnie velem.

– A fiatalúr csak szerénykedik – jegyezte meg Organa főtanácsos jókedvűen. – Kiváló tanárok és művészek gyermeke, és kevés, nála tehetségesebb hallgatónk volt Alderaa közigazgatási egyetemén. Ő mégis inkább purrgileket kergetett volna, semhogy politizáljon!

– A szárnyaim alatt tanult, míg a természet és a kalandvágy el nem szólította – veregette meg a vállát Bail Antilles. – Örülök, hogy újra látom, ifjú barátom!

– Mindenki csak úgy emlegette őket, mint „a két Bailt‟ – helyeselt Organa. – Jöjjenek! Igyanak meg egy finom, meleg teát ezzel a vénemberrel! – terelte volna őket vissza a palota fogadótermei felé, a folyosóról azonban szoknyasuhogás és cipőkopogás hallatszott, a levegő pedig szinte megfagyott körülöttük.

– Bácsikám…? – kérdezte egy hang, aminek hallatán Organa elsápadt, és rémülten megpördült.

Breha hercegnő állt az ajtóban, udvarhölgyek hiányában pedig néhány aggódó cselédlánya és személyes testőre kísérte őt. Egy szűk, sötét uszályos ruhát viselt, és még fűző nélkül is soványnak, gyengének tűnt.

– Breha…! Kedvesem! – nyögte nagybátyja, és tétova lépéseket tett feléje. – Én azt hittem…! Hogyhogy már felkeltél?

– Értesítettek, hogy Gefrei bácsi és családja ma a palotába látogat – felelte a hercegnő. – Nem lett volna helyes, ha nem köszöntöm őket illendően… Azt hittem, azóta meggondolta magát, de… – szegte le a fejét, ami azt sugallta, hallhatta a rivális család durva vádjait és kirohanásait, amivel mélyen a lelkébe gázolhattak.

– Ne törődjön most velük, fenség! – kérte Antilles. – Egyedül az fontos, hogy megerősödjön, és a bűnösöket elszámoltassuk.

– Vos mester… – törölte meg a hercegnő a szeme sarkát. – Kérem, bocsásson meg, amiért eddig nem tudtam fogadni önt! Aayla kisasszony már sokat mesélt önről.

– Ne szabadkozzék, fenség! Nagyon örvendek, és örülök, hogy jobb színben látom – felelte Quinlan, és udvariasan meghajolt előtte.

– Gyermekem… Ő itt az egykori Prestor tanácsos fia, Bail Prestor – mutatta be utolsónak a fiatalembert nagybátyja. – Bár azt hiszem, az édesapjára már nem emlékezhetsz, mert akkor még nagyon kicsi voltál.

– Köszöntöm a palotában, Prestor úrfi… – pillantott fel rá Breha hercegnő, hatalmas szemeiben azonban zavar tükröződött.

Kíváncsian nézte az idegen kedves, barátságos arcát, az orcája pedig hosszú idő után végre kapott egy kis színt, ahogy elpirult.

– Ne álldogáljunk itt! – javasolta a főtanácsos. – Menjünk az irodámba!

– Segítek – ajánlkozott Aayla, és a hercegnő mellé lépett, hogy tarthassa a kezét, és megkönnyíthesse számára a járást. – Hatott Giedrius mester teája? – kérdezte tőle.

– Hatott… – felelte Breha, de ahogy haladtak, alig bírta levenni a szemét az ifjú Prestorról.

~ Következő fejezet ~