Ebben a bejegyzésben az “Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai” című, Star Wars témájú történetem 32. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Aayla – Bevezető és információk.

~ 32. fejezet ~

Késő éjszaka volt, amikor Quinlan Vos borzasztó gyomorfájásra ébredt. Nyomorultul érezte magát, mintha egy intenzív edzés és vívásgyakorlás után testének minden sejtje sajgott volna, ezért nyöszörögve mászott ki az ágyából, és a falat tapogatva botorkált el a lakosztály fürdőhelyisége felé. A padló közelében a halvány, éjszakai világítás felkapcsolódott, ahogy a mozgását detektálta, ami elég volt számára a tájékozódáshoz. Lerogyott a vécé elé, és és addig hányt, míg émelygése valamelyest csillapodott.

– Ez… nem normális… – gondolta, miközben megtisztálkodott.

Rosszullétei, szédülése nem igazán voltak összhangban egy egyszerű átfázással.

– Valami itt… – fűzte volna tovább a gondolatmenetet, ekkor azonban riadtan felkapta a fejét.

Aayla szobájából különös aura áradt: félelmet, zaklatottságot érzett. Kilépett a fürdőből, kinyújtotta a kezét saját szobája felé, melynek nyitott ajtaján kirepült a fénykardja, egyenesen a markába, és botladozva növendéke hálója felé indult. Annak ajtaja szisszenéssel kinyílt előtte.

Aayla az ágyon feküdt, de rémálma lehetett, mert hevesen hánykolódott, halkan nyögdécselve, ágyneműjét szorongatva.

– Aayla, minden rendben? – suttogta Vos, és aktiválva a fénykardot gyanakodva körbenézett annak derengő, zöld fénye segítségével.

Nem látott se támadót, se behatolót, ezért kikapcsolta a kardot, majd kezével intett a lámpa felé, mely tompa, éjjeli fénnyel felkapcsolódott.

– Ne…! Ne…! – motyogta a lány.

Odaült mellé az ágy szélére, és megfogta a kezét, amire Aayla szemei rémülten felpattantak.

– Aayla?

– Mester…? Mester! – kiáltotta zaklatottan, mint aki képtelen értelmes szavakat formálni.

– Mi történt? – kérdezte a férfi aggódva. – Rosszat álmodtál? Vagy valami látomásod volt?

Próbált kinyúlni az elméje felé az Erő segítségével, de Aayla megrázta a fejét.

– Érints meg! – zokogta izzadt arccal, ami már önmagában ijesztő látvány volt. – Érints meg…! – fogta meg mestere kezét, és mellkasára tapasztotta a tenyerét, ahol nem fedte épp hálóruhája.

Quinlan megértette, hogy azt kéri tőle, különleges képességének segítségével tekintsen bele a lelkébe. Vos lehunyta a szemeit, koncentrálva a feladatra, és próbálta kizárni az elméjéből a lány zihálását.

Egyfajta testen kívüli élményként újra átélte az Aayla és Kit közötti párbaj izgalmat, majd ahogy csápjaik összeértek, előtte is megjelentek annak a szeretkezésnek a képei, érzései, melyek Fisto elméjében, vágyaiban lakoztak. Követte őket a liftbe, ahol tanúja volt veszekedésüknek, de hangokat nem hallott, csak dühös tátogást látott. Elcsattant a pofon, majd meglepetésére a váratlan csók és ölelés, hirtelenjében pedig úgy érezte, rettenetes düh tölti el a lelkét. Látta a menekülő lányt, ahogy reszketve búvóhelyet keres, és azóta is együtt él az inzultus emlékével. Ahogy az utolsó ujjbegye is elválni készült a lány bőrétől, egy békésebb, boldogabb kép is felvillant előtte: egy nevető Aaylát látott, ahogy szinte tündöklő szemekkel csókolja egy borostás férfi ajkát, aki szeretetteljesen megöleli őt erős, izmos karjaival. Finoman megmarkolta a lány kecses combjait, ahogy feje elmerült Aayla ölének buja rejtekében. Nem látta az arcát, a padawan háta pedig ívbe hajlott a gyönyörtől, Vos ezért rémülten elkapta a kezét, mert tudta, hogy olyasmit látott, amit nem lett volna szabad.

– Aayla, miért nem mondtad…? – kérdezte megrökönyödve, miután megszakadt a kapcsolat elméik közt. – Miért nem mondtad el, hogy mit művelt veled? Azonnal szólnod kellett volna!

– Nem lehet…! Nem lehet! – fúrta a vállába a fejét a növendék. – Ő is látta…! Látta, mit érzek! Mi lesz, ha elmondja…? – zokogta. – Nekem végem…! Örökre végem…!

Quinlan óvatosan visszafektette az ágyra, betakarta, majd leült az ágy mellé a padlóra, hogy egy magasságban legyen a fejük. Gyöngéden simogatni kezdte a lány egyik lekkuját, ahogy a twi’lek édesanyák is szokták gyermekeikkel. Az Erő segítségét is igyekezte igénybe venni, hogy megnyugtassa Aaylát, melynek következtében tanítványa lassan csillapodni kezdett. Megsemmisülten markolászta az ágyneműt, és a szemeiből megállíthatatlanul folytak a könnyek.

– Padawan – szólalt meg türelmes hangon. – Van valakid, akiről nem tudok?

– Nincs… – felelte az rekedten.

– Talán… szerelmes vagy valakibe?

– Amióta csak tudom, mi a szerelem… az voltam… – válaszolta Aayla gyötrelmes arckifejezéssel, Quinlan pedig lehunyta a szemét borzalmában. – De nem szerethetem őt, és ő sohasem fog viszont szeretni engem…!

Vos beletúrt a hajába, és próbálta összeszedni a gondolatait, hogyan tovább.

– Aayla, el kellett volna mondanod – kérlelte. – Megegyeztünk! Mondtam, hogy mindenre találunk megoldást…

– Nem mondhattam el… – suttogta a lány. – Ezt nem…!

– Ő legalább tudja?

– Nem tudhatja meg… Akkor mindkettőnknek vége…!

Bármennyire is igyekezett, több szót nem tudott kihúzni belőle. Csendben ült mellette, míg a légzése újra egyenletessé vált.

– Fáj, hogy ilyennek látlak – vallotta be Quinlan.

– Olyan, mintha ki akarnák tépni a szívemet… – motyogta Aayla.

– Legalább… jó ember? – kérdezte végül mestere, és furcsa ürességet érzett a mellkasában már a gondolattól is.

– A legjobb ember ezen a világon – felelte tanítványa kábán, majd lassan álomra szenderült.

***

Quinlan másnap reggel a közös lakosztály erkélyablaka előtt meditált. Lenge inget viselt, mely különösen vékonynak tűnt az évszakhoz képest, kezeit pedig összekulcsolta a háta mögött. Mélyen elmerült a gondolataiban és próbált megmeritkezni az Erőben, de szörnyű érzések kavarogtak a lelkében.

Megrémisztette az a heves érzelem-kitörés, amit Aayla részéről tapasztalt. Borzasztó volt számára látni, mi történt vele a liftben, aminek az emlékét azóta magában kellett hordoznia. Úgy sejtette, az előző napi konfrontáció válthatta ki a rémálmokat, amiért összetűzésbe keveredett Ishkan herceg testőrével. Még félelmetesebb volt azonban annak a gondolata, amit a lány maga vallott be. Egy szenvedélyes, évek óta tartó, viszonzatlan szerelem, ami ily gyötrelmesen kínozza őt.

Nagyot sóhajtott. Eddig úgy érezte, ők ketten a világot is képesek lennének legyűrni, ha összefognak. Az első találkozásuk óta egymáshoz láncolta őket egy láthatatlan kötelék, ami természetessé tette a kapcsolatukat, mindennapjaikat. Most azonban úgy érezte, ismeretlenül is beférkőzött ebbe valaki idegen, aki el akarja szakítani őket egymástól. Nem volt felkészülve ennek se a gondolatára, se arra, hogy milyen valóságos veszéllyel fenyegeti ez mindnyájukat.

Pedig szinte már készen állt arra, hogy elengedje a lány kezét, és a Tanács elé terjessze lovaggá avatásának gondolatát, hogy felnőttként, önálló jediként ő is megtalálhassa a helyét köztük és az univerzumban.

– Most azonban… – gondolta keserűen.

Az elméjében látottak miatt úgy érezte, a történtek hónapokra, ha nem évekre visszavetették a lány felkészültségét és mentális állapotát, és jelen formájában az is kétséges volt, a most rájuk bízott feladatot képes lesz-e kellő alapossággal ellátni.

Szomorúan meredt maga elé, és életében először teljesen tanácstalan volt.

– Nem vártál meg… – szólalt meg mögötte tanítványa, az egyik oszlopnak támaszkodva.

Az arca gyűrött volt, és még mindig hálóruháit viselte.

– Aayla – sóhajtotta Quinlan, de nem tudta, mit is mondjon, ahogy a lány lassan, mezítláb odasétált hozzá.

Tanítványa megfogta a kezét, és letérdelt vele a padlóra, ahogy meditálni szoktak.

– Padawan – nézegette a lány kicsi kezeit a férfi elkeseredetten.

Próbálta összeszedni a gondolatait, de úgy érezte, nem jönnek a szavak.

– Mester… – kezdte volna növendéke, de türelemre intette.

– Aayla, az éjjel… az éjjel láttam, mi történt, és hogy mit érzel, hogy milyen boldogtalan vagy emiatt a… emiatt a szerelem miatt – sóhajtotta, és fájdalmas volt kiejteni számára még a szót is.

Úgy érezte, ez az aprócska kifejezés óriási szakadékot ütött közéjük, amit a jedik szabályai miatt szinte lehetetlenség lett volna áthidalni. Mentorként nem akarta látni, hogy a lány szenved, de az esze azt diktálta, hogy nem szabad engednie, hogy az beteljesüljön.

– Azt hiszem, jobb lenne lemondani most erről a megbízásról, és megkérni a Tanácsot, hogy küldjenek helyettünk valaki mást.

Aayla megremegett, és döbbenten nézett fel rá. Nem akart visszatérni a Templomba. Nem akart Kit közelében lenni, és úgy érezte, mintha ismét jeges karmok markolászták volna a testét. Rettegett attól, mi lesz, ha minden kiderül.

– Kérlek, ne! – szorította meg a férfi kezét. – Maradjunk! Ígérem, semmiben nem foglak akadályozni! Meg se fog látszódni rajtam! – hadarta zaklatottan. – Én…!

– Máris látszik rajtad – pillantott rá együttérzően mestere. – Én se vagyok jól, és te sem… Nem is haladunk a nyomozással…

– Kérlek, ne! – könyörögte a padawan. – Bárhol lennék most, mint a Templom közelében! Ott, ahol…! – azonban elbicsaklott a hangja. – Ha az kell, megtagadok minden érzést…! Kiölöm a szívemből, és…!

– Szeretni nem bűn. Ebben a korban… a te korodban ez a normális. A Templomon kívül ez az élet rendje. A birtoklás viszont tiltott. A ragaszkodás… egyáltalán egy párkapcsolat… eleve elképzelhetetlen. Aayla, én… – pillantott fel zaklatottan, tanítványa azonban megtörten nézett vissza rá. – Nem tilthatom meg neked, hogy szeresd, bárki legyen is az, hiszen az a természet ellen való lenne. De nem engedhetem, hogy ez ennél több legyen. Ha hagynám, hogy… kibontakozzon, az nemcsak téged, mindkettőtöket a Sötét Oldalra taszítaná.

Érezte, hogy a szóra megremeg a lány keze a markában. Igen, a Sötét Oldal olyan kifejezés lett, mely Qui-Gon mester halála óta fenyegetően beférkőzte magát a mindennapi életükbe, tanulmányaikba és intelmeikbe, mintha bármikor lesújthatna rájuk. Ez a megfoghatatlan, félelmetes fogalom ott leselkedett rájuk minden túlontúl örömteli, vagy épp bosszús pillanatban, akár egy rémisztő mese, melyet gyerekként egyszer megismertek és örökre beitta magát a bőrük alá.

– Aayla, te nekem az életemnél is drágább vagy – mondta fájdalmas hangon, ahogy kibuggyant egy könnycsepp a lány szeméből, és ujjaival óvatosan letörölte azt az arcáról. – Megesküdtem, hogy utolsó leheletemig vigyázni fogok rád. Ne kérd, hogy végignézzem, hogy elragad téged ez a sötét árny, mert abba belepusztulnék! Ha valamiben, akkor ebben nem fogok engedni, megértetted?

Ahogy a lány keserű zokogásban tört ki, szinte azonnal megbánta a szigort, amivel az előző mondatokat megfogalmazta, és legszívesebben gyöngéden magához ölelte volna. Tudta azonban, hogy ezúttal erősnek kell lennie, és nem engedhet az érzéseinek. Aayla erőtlenül kapaszkodott a ruháiba, de most először furcsának és idegen érzésnek tűnt az a bensőségesség, mely korábbi kapcsolatukat meghatározta. Attól, hogy a lány életében és vágyaiban jelen volt valaki más, ez a rejtélyes idegen, úgy érezte, nincs joga többé ahhoz, mint korábban: kisajátítani magának a társaságát.

Az ujjai megálltak a levegőben. Bizonytalanság töltötte el a lelkét, vajon saját közelsége nem fogja-e csak fokozni a lány lelkében tomboló érzéseket, nem fog-e egy-egy szó vagy érintés olyan emlékeket kiváltani belőle, melyek ismét félelemmel töltik el őt.

– Ne húzd el a kezed! – mondta Aayla halkan, ahogy megfogta a férfi tétován lebegő jobbját.

Meredten nézte, majd felpillantott annak arcára.

– Igen – gondolta. – Ezért nem akartam elmondani… Mert innentől kezdve azt fogod hinni, minden érintés újra traumatizál… És te nem tudsz mit kezdeni ezzel a helyzettel.

Elengedte, majd óvatosan megérintette az arcát.

– Nem kell félned! – mondta megnyugtató hangon. – A jelenléted… a közelséged, a hangod, az illatod mindig is biztonságérzetet sugallt számomra… Egészen attól a pillanattól kezdve, hogy megláttál és elhoztál a Rylothról. Azóta minden pillanatban vigyáztál rám – nézett mélyen a szemeibe. – És ezért örökké hálás leszek neked. Én… szeretlek… mindig is szeretni foglak… amennyire tanítvány a mesterét, barát a barátját csak szeretheti… – tette hozzá gyorsan, és érezte, hogy felforrósodik az arca.

Quinlan aggódó vonásai meglágyultak. Megfogta a lány kezét, és csókot lehelt rá.

– Jól van… – nézegette, simogatta azt tétován. – Jól van… – mondogatta halkan, mintha saját lelkét is nyugtatgatni próbálná vele. – Ha hazaértünk, pontot teszünk az ügy végére… valahogy. Addig megyek, míg át nem verem a Tanácson, hogy bármikor zárhassátok a padawan szállásokat. Amíg ez meg nem valósul, aludhatsz az én szobámban, ha úgy érzed, ott nagyobb biztonságban vagy.

Aayla arca felderült az izgatottságtól.

– Én meg addig alszok a tiedben – tette hozzá a férfi.

– Hát persze… – sóhajtotta a lány csalódottan.

Némán meredtek egymásra, ahogy elfogytak a szavak. Nem tudták, mit mondhatnának egymásnak, Aayla pedig úgy érezte, ha most elengedi a kezét, azzal a férfi messzire sodródik tőle.

– Sajnálom, hogy… nem voltam őszinte hozzád… – mondta végül bűnbánóan. – A Tanács olyan szigorúan ránk parancsolt, hogy tartsuk be a határokat, hogy féltem, hogyan kérhetnék segítséget… vagy útmutatást… – vallotta be. – Hogy majd felhánytorgatják a történteket, hogy én is hibás voltam a viselkedésemmel… vagy az öltözködésemmel…

– Megnézheti magát, aki ilyesmit merészel a szemedre vetni – morogta bosszúsan Vos.

– Szeretném elfelejteni, ami történt! – hajtotta le a fejét Aayla keserűen. – Csak a jelenre koncentrálni… kettőnkre! Egyszerűen csak olyan bonyolult… Néha úgy érzem, ha fiúnak születtem volna, sokkal könnyebb lenne minden.

Quinlan gyöngéden félrebillentette a fejét.

– Én örülök, hogy kislány lettél – felelte, Aayla pedig érezte, hogy kipirul az arca, a szíve pedig hevesen verni kezd. – Soha egyetlen pillanatban sem bántam meg, hogy téged választottalak, akármennyit incselkedtek is velem a többi mesterek.

– Annyira szeretnélek… megcsókolni! – gondolta vágyakozva a padawan, ahogy a férfi nyúzott vonásait nézte.

Vos tekintete a hatalmas panorámaablakra siklott és elkomorodott.

– Én… nagyon szerettem a szüleimet – mondta némi hallgatást követően. – Kicsi voltam, és sokra már nem emlékszem belőlük, de… az érzések megmaradtak. A népünk, a képességünknél fogva – meredt a tenyerére – nehezen tudja elrejteni a másik elől, mit érez. Az igazság… az őszinteség szőtte át a mindennapjainkat. A szüleim halála mély űrt hagyott bennem… valami ott és akkor végérvényesen, helyrehozhatatlanul eltörött a lelkemben… – mondta kedveszegetten. – Amikor a Templomba kerültem, mértékletességre, az érzéseke elfojtására, önuralomra tanítottak. Bárki, minden fiú, akihez megpróbáltam közel kerülni, és akivel igyekeztem összebarátkozni, egy érintés után gyakran hamisnak, mesterkéltnek bizonyult, nekem pedig újra és újra csalódnom kellett.

– Még Obi-Wanban is? – kérdezte halkan Aayla.

– Obi-Wan nem rossz ember… – felelte Vos. – De átjárja őt a bukástól és csalódástól való félelem, ami miatt nem tudja kinyitni a szívét senki felé. Te voltál az első – pillantott újra a lányra -, aki romlatlan őszinteséggel viszonyult hozzám. Már gyermekként is kedvesség és melegség áradt a lelkedből, és úgy éreztem, oly sok évnyi ridegség és magány után végre… újra közel tudok engedni valakit magamhoz. Megszerettelek…

– Én is! – szakította félbe őt a lány, az arca pedig egészen kipirult. – Én is szeretlek!

Vos szomorkásan elmosolyodott, ekkor azonban fájdalmas, köhögéses roham tört rá.

– Quinn…! – sikkantotta Aayla, ahogy a férfi megtörölte a száját, és mindkettejük döbbenetére véresek voltak ajkai.

Úgy tűnt, egy pillanatra elbizonytalanodott.

– Ez nem normális! – dadogta Aayla, ahogy szorosan odamászott mellé, és óvatosan próbálta megtörölgetni az arcát. – Ez…

Váratlanul felbúgott a lakosztály kommunikációs rendszere, az ajtón kívülről valaki belépési engedélyt kért. A panelen villogó gombok felett egy halványan derengő hologram emelkedett ki a szerkezetből, mely megmutatta, hogy két idegen várakozik odakinn: egy cselédlány, és egy inas, mely egy lebegő zsúrkocsin tolta maga előtt az aznapi reggelijüket. Quinlan szemei résnyire szűkültek, ahogy felismerte benne megérkezésük napján látott kísérőjüket, aki oly látványosan megbámulta tanítványát.

– Ez…

– … méreg – morogta dühösen, Aayla pedig elsápadt.

Követte a tekintetét az ajtó felé.

– Arra gondolsz, hogy…?

– Folyamatosan, és túl gyors ütemben romlik az állapotom – magyarázta mestere. – Mivel neked más az emésztőrendszered, bármit is ettél, lassabban szívódott fel a két gyomrodban, és a hatóanyaga is bizonyosan feleződött. Ezért nem vagy annyira rosszul, mint én…

Aayla lenézett saját hasára, és úgy tűnt, tudatosult benne, miért volt olyan rossz a közérzete az elmúlt napokban.

– Talán a hercegnőt is folyamatosan így gyengítették le – folytatta Vos. – De ahogy elkezdte inni Giedrius mester teáját, az valószínűleg semlegesítette a méreg nagy részét. Ezért is tudott felkelni.

– Te pedig azért vagy egyre gyengébb, mert neked nem tudtam főzni belőle – eszmélt fel Aayla. – Jaj, mester! Bocsáss meg!

A férfi azonban megrázta a fejét, és kábán megcirógatta a lány arcát.

– Mihez kezdjünk most? – kérdezte a lány aggódva.

Mestere ajkai félelmetes mosolyra húzódtak.

– Piszkáljuk meg a tüzet, hátha lángra kap! Menni fog?

Aayla határozottan bólintott. Minden más esetben hevesen zakatolt volna a szíve, hogy arcuk ennyire közel volt egymáshoz, mintha csak megcsókolták volna egymást, ezúttal azonban másra sem tudott gondolni, csak arra, hogy lefülelje azokat, akik neki és szeretett mesterének ártani merészeltek.

– Feküdj le ide! – támogatta őt el a nappalihelyiség kanapéjáig, Vos pedig erőtlenül elnyúlt rajta, és összevérezte az arcát és az ingét, hogy látványosabb legyen az állapota.

Sápadtsága már így is kiszolgáltatott külsőt kölcsönzött neki, a szétkent vér pedig azt sugallta, hogy nincs is eszméleténél.

– Maradj így, és ne áruld el, hogy ébren vagy! – suttogta Aayla.

Odaosont az ajtóhoz, és igyekezett nyomorúságos arcot vágni, ahogy kinyitotta azt az érkezők előtt. Minden színészi képességére szüksége volt, ha meg akarta téveszteni rosszakaróikat. Aktiválta a lakosztály biztonsági kameráit, melyet a privátszféra megőrzése kedvéért mindaddig kikapcsolva tartottak, hogy bármi történjék is, legyen bizonyíték róla.

– Jaj…! – sóhajtotta, és a hasát tapogatva megtámaszkodott az ajtóban, mielőt az inas és a cselédlány bármit is mondhatott volna. – De jó, hogy itt vannak…!

– Kisasszony! Mi történt? – kérdezte a fiatalember.

– A mesterem és én…! Azt hiszem, rosszul vagyunk! – nyögte Aayla.

A két érkező összenézett, és benyomultak a lakosztályba.

– Megnézem! – ajánlotta a cselédlány, ahogy az ágyon heverő Vos felé sietett, Aayla pedig követte őt a tekintetével.

Ahogy az inas ezt észrevette, azonnal elkapta a torkát, és az antigravitációs zsúrkocsira lökte őt. Az edények, ételek és italok össze-vissza törtek és borultak, ahogy dulakodott vele, az arcán pedig nyoma sem volt annak az őszinte kíváncsiságnak, mint mikor megérkeztek.

– Öld meg! – kiáltotta oda a cselédlánynak, aki szintén rögtön számító, rideg arckifejezést öltött, és szoknyája rejtekéből egy ezüstösen csillogó, hosszú pengéjű kést rántott elő, és az ágyon heverő férfi mellkasa felé szúrt vele.

– Quinlan! – kiáltotta kétségbeesetten Aayla, ahogy megpróbált szabadulni az inas szorításából.

Támadója felé fordult, és lázasan tapogatózott az asztalon, hátha a keze ügyébe akad bármi, amit fegyverként tud ellene használni. Nem volt rá felkészülve, hogy ilyen nyíltan rájuk támadnak.

– Képzett bérgyilkosok lennének? – gondolta, a lehetséges válaszok pedig lázasan követték egymást az elméjében. – Vajon hány lehet még belőlük a palotában…?

Végre sikerült megmarkolnia az egyik fém tálcát, mellyel fejbe vágta az inast, akinek a szorítása így lazult egy keveset a torka körül, de nem engedte el teljesen. Kihasználta az alkalmat, és az ágyékába térdelt. A férfi felnyögött a fájdalomtól, a kezeivel az ölét tapogatta, így le tudta lökni őt magáról. Egy látványos láblendítéssel fejbe rúgta, aminek következtében az inas a falnak csapódott és elvesztette az eszméletét.

Vos mindeközben kinyitotta a szemeit, amivel meglepte a rá támadó cselédlányt. Annak keze megállt a levegőben, a jedi ezért megmarkolta a csuklóját és fájdalmasan kicsavarta belőle a fegyvert. A nő felsikoltott ijedtében, ahogy rávetette magát, hátrafeszítette a karjait, és megmotozta, nincsenek-e nála további fegyverek.

– Kötözd meg! – utasította tanítványát, aki gyorsan a főzőfülke és az onnan nyíló raktárhelyiség felé futott, hátha talál valami kötelet vagy kábelt, amivel megkötözheti az inast.

Csak tiszta kendőket, ágyneműt talált, ezért felmarkolta azokat, és futtában szalagokra szaggatva széttépte őket. Azonnal hátrakötötte az inas kezeit, és jól megcsomózta az anyagot a bokái körül is, majd a végtagokat hátrafeszítve végleg hatástalanította a férfi jelentette veszélyt.

– Szálljon le rólam! Engedjen el! – sikoltotta a cselédlány. – Segítség! Meg akar…!

– Jövök! – sietett oda hozzájuk Aayla, és míg mestere leszorította a bérgyilkost, ő szorosan megkötözte.

Ahogy végeztek a feladattal, Vos szédelegve visszaült a kanapéra, és próbálta megtörölni véres ábrázatát. A padawan egymás mellé húzta a két merénylőt, és a falnak döntötte őket.

– Menj! Szaladj segítségért! – javasolta a férfi, és kinyújtotta a kezét, az Erő segítségével pedig ismét a markába repült fénykardjának markolata.

Felkattintotta a fegyverét, és fenyegetően a bérgyilkosokra szegezte.

– Én majd őrködök.

– Igenis, mester! – bólintott Aayla engedelmesen, és kirohant az ajtón.

Mezítláb, még mindig ziláltan, ételáztatta hálóruhákban szelte a folyosókat. A teste tele volt kisebb-nagyobb vágásokkal és horzsolásokkal az iménti dulakodástól. Mivel nem tudta, kiben bízhat, vannak-e cinkosai a támadóknak, egyenesen Ignas Organa főtanácsos irodája felé futott. Figyelmeztetni akarta őt a talán hercegnőre is leselkedő veszélyről, és nem akarta, hogy az információ bármilyen beépített embernél elakadjon, és hogy emiatt bárki veszélybe kerüljön. Amerre csak rohant, mindenki megütközve fordult utána, amiért így mutatkozott. Bekanyarodott a főtanácsos irodája felé, mikor meglátta, hogy épp egy nagyobb létszámú küldöttség készül megközelíteni azt.

– Nem! Nem! Ti most várni fogtok! – sziszegte legbelül.

Nagyot szökkent, hogy be tudjon surranni előttük. A delegáció tagjai rémülten rebbentek szét, az élükön haladó fiatalember arca pedig fájdalmasan ütközött a padawan könyökével. Szédülten hátrahanyatlott testőrei karjaiba, az orrából pedig magasra csapott a vére.

~ Következő fejezet ~