Ebben a bejegyzésben az “Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai” című, Star Wars témájú történetem 1. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Aayla – Bevezető és információk.

~ 1. fejezet ~

Aayla Secura kelletlenül méregette magát a tükörben. A tinédzseréveinek végén járó, szépséges, tengerkék bőrű twi’lek lány igazából egyáltalán nem volt megelégedve azzal, amit látott. Fitos kis orra még mindig ugyanolyan piszének tűnt, mint gyermekkorában, ráadásul…

Megmozgatta az ujjait, majd megmarkolta velük saját melleit. Megemelte őket, hiszen laza felsőruházata vajmi kevéssé tartotta őket feszesen. Fintorogva mustrálta magát, akár a koréliai kofák a gyümölcsöt a piacon. Rettenetesen kiábrándító volt számára, hogy amíg fajának nőstényeit a galaxis legvonzóbb teremtményeinek tartották, addig neki egy ilyen hitvány testben kell sínylődnie.

Keserűen engedte el kebleit, és szomorkodva meredt a kicsi, fiókos szekrényre, mely előtt állt. Némán pislogva töprengett, majd hirtelen mozdulattal kihúzta a legfelső fiókot. Fehérnemű, harisnyák, kötszer… Egy csomó puha holmit talált, és bátortalanul beléjük markolt. Kiemelt egy összegöngyölt alsóneműnek látszó ruhadarabot, és betömte a trikója alá. Egyik melle így jóval nagyobb, ám annál ormótlanabb formát öltött. Aayla azért forgott párat, megnézte magát oldalról, hátulról, ám még letörtebben tette vissza fehérneműjét a fiókba.

Nem vette ugyan észre, de mestere, Quinlan Vos a nyitott ajtóból figyelte. A férfi vidám szemei szinte mosolyogva ültek szemgödreiben, ahogy a lány próbálkozásait leste. A visszafojtott nevetéstől apró ráncok futottak végig arcán és az azon keresztbe húzódó, sárga csíknyi bőrfestéken.

Aayla imádta ezt az ujjnyi vastag vonalat: mindig is olyannak tűnt számára, mint egy csomagoló szalag, mellyel át van kötve a férfi feje, akár egy ajándékdoboz. Egzotikussá varázsolta a szögletes, férfias arcot, mely a borosta és sok apró vágás ellenére a legszebb volt számára az egész Jedi Templomban. Szerette látni, szerette megérinteni, még ha ez legtöbbször csak véletlenül történt, gyakorlás közben. A férfi mosolya, mely gyakran a vastag, hosszú hajfonatok mögé bújt, olyan megnyugtató és izgató volt számára egyszerre, hogy félt, az egész templom rájön, mit érez iránta. A twi’lek lány bolondulásig szerette mesterét, Quinlant, annak ellenére, hogy tudta, mindezt tiltja a Jedi Kódex. Zavarodottnak érezte magát a jelenlétében, és egyre jobban vágyott arra, hogy a férfi a jedi tanok mellett még valami egészen másra is megtanítsa őt.

– Quinlan! – hallatszott távolabbról, a folyosóról egy női hang.

A férfi ráeszmélt, hogy lelepleződött, ezért úgy tett, mintha éppen most nyitott volna be. Aayla ennek ellenére olyat ugrott, mint akibe egy gyakorlógömb apró energianyalábja csapott.

– Vos mester! – sikkantotta.

– Gyerünk, padawan, ma úszás van!

– I-igenis, mester! – nyúlt a lány tétován a táskájáért, amibe a felszerelését pakolta. – Kész vagyok!

– Akkor mehetünk.

Csendben ballagtak a hatalmas és forgalmas folyosón, a hang felé, ami elárulta a férfi jelenlétét. Aayla most ügyet sem vetett a temérdek parányi droidra, mely a földön kúszva vagy a levegőben lebegve sietett tova mellettük, és az sem érdekelte, hány ifjonc és mester keresztezi útjukat. Mindegyiket csak sietős biccentéssel üdvözölte, miközben azon morfondírozott, vajon mióta állhatott az ajtóban a férfi.

– Te is fogsz úszni, vagy csak elkísérsz, mester?

– Nem, ma én is maradok. Rettenetesen kijöttem a formámból. A minap még Tholme is megelőzött.

– Tholme mester a te tanítód volt. Ha azt nézzük, milyen idős, azt hiszem, tényleg van mit gyakorolnod, mester.

– Szemtelen növendék… – rázta meg a fejét Quinlan játékosan. – Tra! – tárta ki a karjait, hogy üdvözölje a nőt, aki felé közeledtek. – Ezer éve nem láttalak!

– Nemrég tértem csak vissza – felelte a gyönyörű jedi.

Míg Aayla illedelmesen hallgatta beszélgetésüket, újra elidőzött tekintete a nő különös arcán. Első pillantásra olyannak tűnhetett volna, mint akinek egy fejlődési rendellenesség torzította el a vonásait. Ám mindez legalább annyira fajra jellemző sajátosság volt, mint az ő lekkui. A nő humanoid volt ugyan, ám nem volt emberi értelemben vett szaglószerve. Apró kidudorodás jelezte csupán a porcok helyét a bőre alatt, de az orrnyílásai hiányoztak. Nem értette hát teljesen, miként érzi az illatokat, noha Vos mester egyszer régen már elmagyarázta neki.

– Ti is a medencék felé mentek? – eszmélt fel a hangjára.

Quinlan bólintott.

– Remek, akkor én is veletek tartok.

A nő kedvesen kérdezgette, miken mentek keresztül mostanában, ahogy elkanyarodtak a női öltöző felé. Mindig is szívélyesen szólt hozzá, így Aayla mélységesen tisztelte őt. Tra jószívűnek és odaadónak tűnt, így érthető volt, hogy aki csak ismerte, szerette a nőt. Aayla szeretett volna egyszer rá hasonlítani.

A lány kibújt ruháiból, és magára öltötte a fiús úszóruhát.

– Remek… – gondolta magában a szörnyű együttes láttán. – Újabb alkalom, hogy megint megmutassam neki előnytelen alkatomat ebben az előnytelen ruhában…

Magát némiképp takargatva lépett elő, és az egyik medence felé vette az irányt. Sok növendék lubickolt már a vízben, és szeretett volna ő is elmerülni köztük, hiszen akkor legalább nem kerülne Quinlan szemei elé.

Leguggolt, és ujjait a vízbe mártotta, hogy megnézze, milyen hideg. A szemeivel mesterét kereste, aki épp akkor jelent meg, törölközővel a vállán.

Aayla úgy érezte, menten belefordul a medencébe.

Vos felsőteste teljesen meztelen volt, csak a férfiak számára előírt úszónadrágot viselte. Izmos karjait körbeölelő, sárga tetoválása is látszott, a lány külön örömére. Ahogy a törölköző csak ott lógott… Aayla szörnyen irigyelte a rongyot, mely azt a kiváltságot élvezhette, hogy az imádott férfi testét simogatja. Hozzásimulhatott izmos mellkasához, mely alatt kirajzolódtak a kockák… Egy… kettő… három… A lány azon kapta magát, hogy fejét oldalra billentve gyönyörködik a látványban.

Quinlan épp egy fiatal jedivel, Kit Fistóval beszélgetett. A zöld bőrű ifjú fejéből tucatnál is több csáp meredt elő, ami miatt mindenütt feltűnő jelenségnek számított. Lepakolták ruháikat, és már közeledtek is a vízhez.

Aayla gyorsan elkapta a szemeit. Mestere észrevette, hogy leskelődik, és szélesen elvigyorodott. A lány megszégyenülve érezte magát, ezért inkább az egyik ugrókőhöz ballagott. Nagyot sóhajtva fellépett rá, elhajtotta maga elől a kicsiket, majd kecsesen fejest ugrott.

Igen, mindent kiválóan tudott, amit csak tanított neki. Nem mulasztotta el egyetlen szavát sem, minden alkalommal szinte kábultan csüngött az ajkain. Quinlan Vos abból a vadóc jedi-nemzedékből származott, melynek Qui-Gon Jinn is tagja volt. A szabályokkal szembeni makacs magatartásuk híres volt, ám keserű a szigorúbb dogmák szerint élő mesterek számára. Mégis… harcias jellemük, éles eszük és sugárzó, tekintélyt parancsoló megjelenésük olyasmi volt, amit Aayla és több növendék is sokkal imponálóbbnak vélt, mint az idejétmúlt előírásokat követni. A lány senkit sem tisztelt jobban mesterénél, talán csak a bölcs Yodát – de ő szerinte amúgy is mindenki fölött állt.

– Bárcsak egyszer rám is nőként tekintenél, mint a többiekre…! – gondolta Aayla szomorúan, ahogy a víz alatt siklott.

Egészen lemerült a kövezetig, nehogy megrúgják a lábaikkal evező úszók odafenn. Lekkui szelíden lebegtek a kellemesen langyos, zöldeskék vízben. A nyúlványok most megteltek szomorúságával. Aayla sosem sírt; csápjai elnyelték és elraktározták minden fájdalmát. Bájos és átkos testrészek voltak ezek, melyek lelkének sérelmeit soha sem engedték feledésbe merülni. Olykor-olykor, egy-egy szörnyű pillanatban előtörtek a kellemetlen érzések, és végigszáguldottak egész testén.

Felfelé evickélt, hogy a hosszú percek után végre levegőt vegyen. Ahogy elérte a felszínt, lassan hátracsapta lekkuit, és megsimogatta őket. Noha égető volt már a friss levegő hiánya, mégis szörnyen érezte magát, körülvéve a sok vidáman fürdőző és úszkáló jedivel. Legszívesebben begubózott volna valahova, ahol senki sem talál rá. Mondjuk egy félreeső raktárhelyiségbe, amit magára zárhat, nem úgy, mint szobáját.

Egy nagy lélegzetvétel után újra lebukott a víz sejtelmes mélyére, hogy tovább elmélkedjen. Ám alig csapott kettőt a lábaival, egy fenyegető árnyék tornyosult föléje. Nem tudott teljesen megfordulni, így csak sután felfelé pillantva látta, hogy valaki a medence széléről beleveti magát a vízbe. Az alak összegömbölyödve, lábait átkarolva csobbant melléje, Aayla pedig igyekezett elevickélni alóla. Ám a meglepődöttségtől minden levegő kiszaladt a szájából. A hatalmas buboréktömeg, melyet a tajtékzó víz vetett, egy pillanatra megvakította, és nem tudta, merre van a víz felszíne. Ijedten vergődött, forgott és vonaglott, akár egy dianoga, és érezte, hogy a félelemtől elhagyja az ereje. Lecsukódtak a szemei, mert az apró, vibráló pontok egyre idegesítőbbé váltak.

***

Aayla arra ébredt, hogy valaki hatalmasat taszít a mellkasán. Két ajak az övére tapadt, és jókora adag levegőt préselt a tüdejébe. Ahogy a szubsztanciák helyet cseréltek, a lány fájdalmas köhögésbe kezdett.

Tompa kiáltásokra és megkönnyebbült sóhajokra lett figyelmes. Pár másodpercbe telt, míg rájött, hogy jedik veszik körül. Mikor kiköhögte az utolsó csepp vizet is, végignézett rajtuk. Aggódó arcú férfiak és nők álltak mindenütt, sokan törölközőbe burkolták magukat. Úgy tűnt, mind elhagyták a medencét.

– Aayla! Hogy érzed magad? – kérdezte a mellette térdelő Quinlan sápadtan.

– Rosszul… – nyögte a lány, ahogy visszatette a fejét a földre.

A férfi szemmel láthatóan megkönnyebbült, mikor látta, hogy magánál van.

– Mi történt?

– Összeütköztél az egyik növendékkel…

– Rám ugrott… Igen, emlékszem…

Megborzongott, mert most érezte csak, milyen hideg a kő, amin fekszik.

– Egy kendőt! – fordult Quinlan a többiekhez, akik már nyújtották is feléje a szürkészöld rongyot.

– Quinlan, jobb lenne, ha visszavinnéd a szobájába – tanácsolta Tra. – Most jót tenne neki a pihenés.

A férfi egyetértően bólintott, és gondolkodás nélkül ölbe kapta a meglepett lányt.

Aayla borzasztóan zavarba jött, ahogy a férfi mezítláb, vizesen, őt tartva a növendékszállások felé cammogott vele. Aki csak szembejött velük, megbámulta őket, de Quinlan egyikükkel sem törődött.

– Nem vagyok nehéz, mester? – kérdezte halkan.

A férfi elmosolyodott.

– Az Erő segít nekem cipelni ezt a szerény kis terhet… – mondta kedvesen, amitől Aayla elpirult.

A vállára tette a fejét, és lehunyta a szemeit.

– Féltél, hogy meghalok?

– Hogy kérdezhetsz ilyet? – suttogta az, ahogy beszállt vele a turboliftbe. – Hogyne féltem volna, kis padawanom…

– Én is féltem… hogy nem látlak téged soha többé…

A férfi olyan szelíden pillantott rá, mintha csecsemőt tartana a karjaiban.

– Akkor ne merészelj máskor így ránk ijeszteni!

– Igenis, mester…

Alig vette észre, hogy cipeli. Olyan magabiztosan tartotta, hogy teljesen megnyugodott tőle.

– Te voltál az… aki megcsókolt… Aki levegőt adott…

Az ajkai mosolyra húzódtak, ahogy felidézte magában a rövidke pillanatot.

– Megcsókoltál…