Ebben a bejegyzésben az “Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai” című, Star Wars témájú történetem 48. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Aayla – Bevezető és információk.
~ 48. fejezet ~
– Én ezt… nem értem… – motyogta Aayla. – Hogyhogy a férfiaknak? – próbálta követni egykori mestere gyors lépteit, mellyel az a szállása felé haladt. – A nők miért nem…? Én miért nem mehettem be?
Vos szemmel láthatóan zaklatott volt, nyoma sem volt az arcán korábbi megfontoltságának. Szemei haragosan meredtek maga elé, az Erőn keresztül pedig iszonyat áradt egész aurájából.
– És mi történt Yureeh-val?
– Elájult… – felelte kurtán a férfi. – Rosszul lett… az eligazítás közben…
– De… mitől?
– Attól, amit Bibin mesterből és az általa hozott adathordozókról kinyertek…! – mordult Quinlan, ahogy rácsapott lakosztályának ajtaja mellett a beléptető panelre.
Feltépte szekrényét, egy vászontáskát túrt elő belőle, és sietve váltásruhát tömködött bele. Ellenőrizte fegyverét, övének készleteit, tárolórekeszeiből elsősegélydobozt, szárított élelmet, tisztálkodószereket pakolt a zsák tetejére.
– De hát… mit láttatok? – kérdezte Aayla megsemmisülten. – Mi az, ami miatt a nők nem is mehetnek veletek? Ilyesmiről én még… sohasem hallottam!
Vos egy pillanatra mozdulatlanná dermedt.
– Nem beszélhetek róla… – mondta erőtlenül. – Mi… nem mondhatunk nektek semmit…!
– Ne csináld ezt! – lépett elé gyorsan Aayla.
Kezeibe fogta borostás állát.
– Ne menj el! Ne hagyj itt!
– Nem lehet! Aayla, nem lehet!
– Vigyél magaddal…!
– Előbb ölnélek meg a saját kezeimmel, semhogy egy ilyen szörnyű helyre magammal vigyelek és ilyen veszélynek kitegyelek! – sziszegte Vos, Aayla pedig úgy érezte, kővé dermed a rémülettől.
Már a puszta feltételezés is iszonyattal töltötte el, és elborzadva nézte egykori mesterét. Az Erő különös, sötét hangulattal lengte be a szobát, ami jeges karmokkal markolászta mindkettejüket.
Ahogy eljutott a tudatáig, mit is mondott, a férfi keze megállt a levegőben és döbbenten meredt maga elé, az addig pakolt táskája a földre hullott. A küldetés okozta düh és bosszúvágy befészkelte magát a lelkébe, és anélkül hogy észrevette volna, közelebb sodorta őt egy ismeretlen, sötét esszencia fele. Felismerve, mi történt, azonnal egykori növendékére pillantott, aki tehetetlenül, üres tekintettel bámulta őt, és képtelen volt szavakat formálni az ajkaival.
– Aayla….! – kapott utána azonnal, és magához húzta őt.
A twi’lek szokások szerint hozzáérintette a homlokát az övéhez, ahogy korábban a lány is mutatta neki.
– Sajnálom! Sajnálom…! – suttogta megtört hangon.
Két tenyerébe fogta a lány bájos arcát, de annak könnyei feltartóztathatatlanul potyogtak szemeiből.
– Amit ott láttam… Ami a Pyrrhon Prime-on történik… El se akarom képzelni, hogy veled is megtegyék…! – mondta rekedten. – Kedvesem… Freyykaa…! Nekem… te vagy a fény az életemben, amire mindig is vigyázni akartam… Ha bárki így bántana… Én… addig mennek, míg a legkegyetlenebb módon, ahogy csak lehet, mindenkivel nem végeznék…! – vallotta be, Aayla azonban rémülten az ajkaira tapasztotta a kezét és megrázta a fejét.
– Nem…! – suttogta, mintha valami bűnös dologról beszélnének. – Nem! Ezt nem szabad…! Ez a Sötét Oldal…!
A férfi olyan szorosan magához ölelte őt, hogy egy kicsit még a földről is elemelte a lányt. Keserűen összeszorította a szemeit: a búcsúzás fizikai fajdalommal járt számára.
– Ha nem jönnék vissza…
– Nem…! – nyöszörögte Aayla.
– Ha bármi történne velem, szeretném, ha tudnád, hogy mindig veled leszek…!
– Quin…! – nyögte a lány, és valamiért ezúttal más csengése volt számára e szónak.
Egy évtized is eltelt azóta, hogy gyermekként, ifjoncként így szólította őt. Hirtelen megrohanták az emlékek, kettejük gyönyörű, boldog gyerekkorának minden kedves mementója, és úgy érezte, belefacsarodik a szíve az elválásba.
– Mennem kell…! – motyogta, és megérezte Kenobi jelenlétét az Erőn keresztül odakinn.
Obi-Wan némán nézte őket a nyitott ajtón keresztül.
– Aayla, mennem kell…! – próbálta volna erélyesebben mondani, de a sápadt lány láttán elbizonytalanodott. – Aayla, nem tudlak itt hagyni úgy, hogy nem tudom, egyedül is fogsz-e boldogulni! Figyelj rám!
– Quin…!
– Figyelj rám! – nézett utoljára elkeseredett szemeibe. – Az élet nem állhat meg a Templomban! Ha elküldenek valahova, menned kell! Ha vigyáznod kell valakire, engedelmeskedned kell…! Te most már… egy jedi lovag vagy – mondta némi büszkeséggel a hangjában. – A világ… számítani fog rád! Nem okozhatsz nekik csalódást!
– Nem fogok… – felelte erőtlenül Aayla. – A szívem veled megy – mondta búcsúzóul keserves hangon, ahogy a tenyerét Vos szíve fölé csúsztatta. – Kaata, ma sareen…! – nézett fel rá könnyes pillái alól.
Quinlan hátrább lépett tőle, vetett rá még egy utolsó pillantást, majd felmarkolta zsákját, amibe a ruháit beledobálta, és csatlakozott Obi-Wanhoz. A két férfi sietős lépésekkel tovahaladt a folyosón.
Aayla igyekezte tartani magát, de amint eltűntek a szemei elől, a térdei megremegtek és erőtlenül a földre hanyatlott. Keservesen zokogva koppant a homloka a padlón, attól rettegve, hogy sohasem láthatja őt többé.
***
A gyengélkedő szobájának világítása takarékra lett kapcsolva, hogy lakója, az egyetlen ágyon fekvő jedi lovag nyugodtan pihenhessen. A létfenntartó berendezések, különböző érzékelők tappancsai homlokára, nyakára, kézfejeire voltak erősítve, hogy folyamatosan monitorozzák állapotát. Halk kattogásuk, olykor-olykor felcsendülő csippanásuk nem jelzett rendellenességet.
Aayla szinte félálomban ült a helyiség szűk, nem túl kényelmes kanapéján. Sokáig az ágy mellett gubbasztott egy kisebb széken, de barátnője, Yureeh nem tért magához, ezért átköltözött oda, és azon próbált aludni egy kicsit. A gépies hangok azonban újra és újra kirántották őt a bódulatból, ahogy periodikusan meg-megszólaltak. Amikor az ajtó halkan a falba csusszant, megrázta a fejét, és megtörölte álmos szemeit.
– Doktor… – nyögte.
Jair Venkes szánakozva végigmérte őt.
– A szobájában lenne a helye, Aayla kisasszony.
– Azt se tudom, hol lesz a szobám… – felelte a lány, és eltöprengett azon, most vette-e csak észre, hogy a férfi a korábbiak helyett magázni kezdte őt, vagy lovaggá avatásának ténye az, mely az udvariassági formát kiváltotta. – Senki se értesített még róla, mi lesz velem… – mutatta fel a kommunikátorát. – Bár… figyelembe véve a történteket… gondolom, mindenkinek fontosabb dolga is van ennél… – tápászkodott fel, és követte a férfit, ahogy az odalépett a beteg ágya mellé.
Venkes nem felelt. A vonásain ugyanolyan tehetetlen düh és borzalom uralkodott, mint mindenkién, akinek köze volt az elhunytakhoz, vagy részt vettek az eligazításon. Aayla szerette volna kifaggatni őt, de jelen pillanatban jobban érdekelte barátnője állapota.
– Mi a baja? – kérdezte.
– Súlyos megrázkódtatás érte… – felelte az orvos. – Érzelmileg annyira megviselte őt, ami történt, hogy elájult.
Aayla némán nézte barátnőjét, és megsimogatta az arcát.
– Viráglelkű Yureeh… Ő sosem bírta az erőszakot… a kegyetlenséget… – mondta álmatag hangon. – Bármi is történt… nem csodálom, hogy ilyen hatása volt rá.
– Az értékeivel nincs baj – elemezte az adatokat Venkes. – Egy hosszabb alvás után fel fog ébredni. Viszont jobb lenne, ha…
A szívverést figyelő szerkezet azonban felsípolt, a lány szemei pedig felpattantak. Rémült sikoltás szakadt fel a torkából, a kezeivel pedig úgy keresett kapaszkodót, mintha zuhanás érzete lett volna úrrá rajta.
– Eni kisasszony…! – ugrott gyorsan oda mellé a doktor.
– Yureeh! Itt vagyok! – markolta meg az egyik kezét Aayla. – Itt vagyok! Nincs semmi baj!
Barátnője hevesen zihált, Venkes ezért egy nyugtató-injekciót adott be neki, amitől vonaglása valamelyest csillapodott. Mellkasa még így is sebesen fel-alá járt, a sikoltozás helyét azonban átvette a fájdalmas zokogás.
Aayla leeresztette az ágy egyik oldalán a korlátot, mely a mindenkori beteget védte attól, hogy álmában leguruljon. Csizmájától, köpenyétől megszabadulva bebújt Yureeh mellé, és mindkettejüket betakargatta. Magához ölelte őt, a lány pedig a vállába fúrta az arcát. Venkes csendben nézte őket, majd a legtöbb tapaszt eltávolította a beteg testéről, és magukra hagyta őket.
Aayla igyekezett az Erőn keresztül nyugalmat sugározni barátnője felé, aki hosszas ringatás és simogatás után végül álomra szenderült. Ölelésében néha-néha megremegett, a rángás azonban csak egy-egy pillanatig tartott, és utána már nyoma sem volt. A twi’lek nem tudta, ő maga mikor aludhatott el, csak órákkal később, kommunikátorának bosszantó pittyegésére ébredt fel.
– A francba…! – nyögte, és látta, hogy az eszközt a kanapén hagyta.
Kibontakozott Yureeh öleléséből úgy, hogy ne keltse fel őt, és lábujjhegyen lopakodott a komlinkért. Több értesítő volt rajta, de mielőtt mindet végigolvashatta volna, ismét kinyílt az ajtó.
Lamascolo lépett be egy templomőr kíséretében, és feléje mutatott.
– Itt van.
Aayla kellemetlenül érezte magát a jelenlétében, tudva, hogy a férfi egykor Galit szeretője volt. Bryon mindig is hallgatag, kellemetlen figurának tűnt számára, aki látszólag nem osztozott mesterének, Venkes doktornak a fajok sokszínűsége iránti lelkesedésében.
– Aayla Secura lovag! – hallatszott a templomőr gépies hangja a maszk mögül. – Elérkezett az ideje, hogy kiürítsd padawan szállásodat, és átköltözz a számodra kijelölt lakosztályba a lovagok folyosóján.
– É-értem… – felelte a lány rekedten, és gyorsan belebújt csizmáiba.
Vetett még egy pillantást barátnőjére, és köpenyét felmarkolva követte az őrt.
A folyosón két nagyobb, antigravitációs tárolórekesz követte őket, amire kíváncsian figyeltek fel társaik, ahogy elhaladtak mellettük. A magas, titokzatos és kissé félelmetes öltözéket viselő őr látványa a padawanok szállása környékén is nagy érdeklődésre tartott számot. Szobaszomszédjai ki-kikandikáltak, és kíváncsian összesúgtak érkezésükkor. Némelyiküknek lelkesen, másoknak kissé irigyen ragyogott fel az arca, ahogy tudatosult bennük, hogy a twi’lek lány próbái eredményes teljesítése miatt költözik el mellőlük.
Aayla egykori szobájában hirtelen nem tudta, mivel kezdje. Ruhái a számára megtanított, katonás rendben pihentek addigi szekrényeiben, így azokat sorra hordta ki a folyosó ládáiba. Jediként nem sok személyes tárgya volt, jobbára csak mások számára jelentéktelennek tűnő apróságok, melyeket egyik vagy másik küldetéséről hozott haza, emlékbe. Mindent, ami mozdítható volt, magához vett, majd vetett még egy pillantást búcsúzóul a helyiségre, mely az elmúlt közel 10 évben otthona volt.
– Kövess! – utasította a templomőr, és megindult, kezében az adattáblája pedig kijelölte számukra az irányt.
Kisvártatva egy viszonylag forgalmas folyosóra érkeztek, ahol egy sötétszürke ajtó várta őket. Az őr aktiválta a helyiség elektronikai berendezéseit, aminek köszönhetően fűtés, világítás és általános áramellátás indult be áramkörein, fürdőhelyisége pedig rákapcsolódott a takarékosság miatt elzárt vízhálózatra.
– A droid személyzet már elvégzett egy általános takarítást és fertőtlenítést – kommentálta az őr, ahogy belépett és belebegtette a tárolórekeszeket. – Új és tiszta ágyneműt, törölközőket kapsz – mutatott kisebb, lépcsős emelvényen álló, szélesebb ágy felé, melyen fóliába csomagolt textíliák vártak rá. – Amennyiben további, fajspecifikus bútorokra, használati tárgyakra vagy egészségügyi berendezésekre lenne szükséged, a belső hálózaton leadhatod az igényedet – mutatott egy asztalkára, mely holonet termináljával nemcsak a Templom saját rendszerére, de a bolygó információs adatbázisára is kapcsolódott.
– Értem… – bólintott Aayla.
– Válogasd át eddigi padawan-ruháidat, és add le a Varrodába azokat, amiket kinőttél, de még használható állapotban vannak! Az ott dolgozó droidok méretet vesznek majd rólad és legyártják új, lovagi öltözékeidet.
– Köszönöm.
– Most magadra hagylak. Az Erő legyen veled.
– Az Erő legyen veled is – búcsúzott el tőle a lány, majd ahogy magára maradt a lakosztályban, csodálkozva körülnézett.
A helyiség méreteit tekintve hasonlított mesterének szállására, de kialakítása mégis más volt. Inkább a praktikusság és kényelem kapott hangsúlyt, mint a fényűzés. Az ágy emelvénye alá kihúzható tárolórekeszek kerültek, melyekbe bátran pakolhatott, amit csak szeretett volna, és a fali, beépített szekrények is épp elég helyet kínáltak majdani ruháinak, csizmáinak. Étkezéshez, vendégfogadáshoz egy alacsony kis asztalt biztosítottak számára, három kis zsámollyal, melyre ő vagy leendő vendégei leülhettek.
Kíváncsian benézett a fürdőhelyiségbe is. Kádat nem talált, a zuhanyfülke azonban meglepően tágas volt.
– Nos… akkor lássunk hozzá!
Bízott ugyan a droid személyzet alaposságában, mégis szerette volna áttörölgetni a lakosztály felületeit. Míg polcról polcra járt, úgy érezte, a kényszerű rituálé által maga is közelebb kerül a helyhez és annak berendezési tárgyaihoz, melyekre aztán könnyebben rá merte bízni személyes tárgyait és apró kincseit. Az ágy matraca szinte az emelvény talaján feküdt, nem pedig a falba süllyesztve, vagy lábas kereten, ami különös volt számára: úgy tűnt, bár a Rend törekedett az uniformitásra, lakószobáit mégis kicsit mindenhol másképp alakíttatta ki. Elnyúlt a matracon, és felsóhajtott.
– Mennyivel kényelmesebb, mint a régi ágyam…!
Kibontotta új párnáit, takaróit, melyek szisszenve szívták magukba a levegőt, ahogy a vákuumcsomagolásból kitüremkedtek és elnyerték végleges formáikat. A lebegő rekeszekhez fordult, melyekből kipakolta használati tárgyait, majd megakadt a keze egy kicsi, fémes, hengerszerű eszközön. Kitette az asztal közepére, és megnyomott egy gombot a végén, melynek következtében egy lapos, hologramszerű kép emelkedett ki belőle. Kettejüket ábrázolta, egykori mesterével. A férfi barátságos, mosolygós arca köszönt róla vissza, életük és közös munkájuk különböző időszakaiból: gyerekként, tinédzserként, fiatal lovagként, mester- és tanítványként a Tatooine-on, az alderáni udvarban, és más küldetéseik emlékezetes helyszínein.
Elmélázott egy pillanatra kettejük búcsúján, mely még mindig fájdalmasan élt az emlékezetében, de tudta, hogy távollétében nem okozhat neki csalódást: engedelmeskedni fog a kérésének.
Letérdelt a szoba közepére, és elkezdte kiválogatni a régi ruháit, ahogy a templomőr kérte. Csak annyit hagyott meg, amennyi feltétlenül szükséges volt, míg új öltözékeit meg nem varrják, majd el is indult a Varroda felé, hogy leadja rendelését.
***
– Szépen berendezkedtél – nézett körbe Anakin, amikor először kapott meghívást a lány új lakosztályába.
– Köszönöm. Nagyon más, mint a padawan-szobám volt! – sóhajtotta Aayla kicsit fáradtan. – Jóval tágasabb és kényelmesebb!
– Gratulálok, Aayla! – telepedett le Dulguun Tar az egyik zsámolyra, és egy kis tálca frissítővel és rágcsálnivalóval kedveskedett a házigazdának és vendégeinek.
Néhány korábbi padawan-társuk és szomszédjuk eljött látogatóba, hogy kifejezzék jókívánságaikat az élete új szakaszába lépő barátjuknak. Többen bánatosak voltak, amiért számukra a próbák még várattak magukra, és maga a bith is közéjük tartozott, noha ő jóval türelmesebben várta e megmérettetést, mint a többiek.
– Tudod már, mi lesz az első feladatod? – kérdezte.
– Egyelőre nem hívattak – felelte Aayla. – Így csinálom, amit eddig is. Meditálok, edzek, igyekszem karban tartani magam. A körülmények miatt szerintem óriási lehet a fejetlenség a Tanácsban, nem csodálkoznék, ha azt se tudnák, hirtelen mihez kezdjenek.
– Talán jó benyomást keltene bennük, ha magad jelentkeznél valamilyen feladatra – javasolta Dulguun. – Biztos, hogy most minden segítségnek nagyon hálásak lesznek.
A lánynak el kellett ismernie, hogy vívópartnerének igaza volt. A bith mindig is különleges bölcsességéről tett tanúbizonyságot, és bár általánosságban véve hallgatag volt, ha megszólalt, ötletei mindig hasznosnak bizonyultak. Csendben meredtek maguk elé, mert egyiküknek sem sikerült azóta megtudni semmit a történtekből. A padawanok kénytelenek voltak végignézni férfi mestereik és oktatóik távozását, ami a vívás, küzdősportok, nyelvek vagy diplomáciai tanulmányok tekintetében hirtelen óriási terhet és plusz feladatot rótt a Templomban maradó, női lovagok és mesterek vállaira. A munka átszervezése megkezdődött ugyan, de egyelőre nem sikerült mindent és mindenkit a megszokott módon pótolni.
– Ez egy jó ötlet, Dulguun – érintette meg társa kezét hálásan Aayla. – Hátha valamelyik képességemmel segíthetek az itt maradó mestereknek. Bármi történt is… nektek is különleges engedelmességet kell tanúsítanotok – nézett végig a kisebbeken, az aprócska twi’lek ifjoncokon -, hogy a női mestereket mindenben támogatni tudjuk, és közben jediként a Köztársaság számára is el tudjuk látni a kötelességünket. Mit gondoltok, fog menni? – simogatta meg a twi’lek kislány lekkuját.
– Igen! – felelték a kicsik lelkesen.
~ Következő fejezet ~
*Freyykaa (twi’lekki): Kedvesem.
*Kaata, ma sareen (twi’lekki): Ég veled, kedvesem/szerelmem!
0 hozzászólás