Ebben a bejegyzésben “Az univerzum hercegei” regényfolyamként elkészülő, Star Wars témájú írásaim 1. részének, “A Birodalom szolgálatában” című történet 31. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Star Wars történetek – Bevezető.

~ 31. fejezet ~

A GBI17/1.-es osztály tagjai vacsorájukat majszolgatták a kantinban, ahogy rájuk telepedett az este egy különösen megerőltető testedzést követően, így többen sajgó izmaikat masszírozgatták falatozás közben.

Biggs unottan turkálta főzelékszerű, magas fehérjetartalmú kásájukat, és tudta ugyan, hogy a szervezetének szüksége van a tápanyag-dús ételekre, mégis inkább a húsféléket és a melléjük tálalt zöldséget szerette. Kíváncsian végignézett társain. Hobbie vele szemben ült és úgy lapátolta a szájába az ennivalót, mintha attól félne, hogy valaki megeszi azt előle. Tycho mellette foglalt helyet, és a holokomlinkjével babrált: úgy tűnt, az alderáni látogatása alatt készített néhány újabb állóképet és videofelvételt szeretteiről, és ezeket böngészgetve próbált enyhíteni a honvágyán. Meg-megállt egy-egy képnél, mely jegyesét ábrázolta, elmélázva annak szépségén.

– Igazán helyes lánynak tűnik – jegyezte meg vigasztaló hangon, barátja pedig hálásan felpillantott rá.

– Köszi… – felelte, majd inkább kikapcsolta a kis eszközt, és kabátjának zsebébe süllyesztette. – Neked… van otthon barátnőd, Biggs? – kérdezte.

Darklighter nagyot sóhajtott, és a távolba révedt a tekintete.

– Otthon… Anchorheadben nem igazán volt nagy választék… – felelte. – Ritkán lakott vidék, és az emberi családok is kevesen vannak…

– Elhiszem…

– Volt egy lány… Camie… Ő a legszebb csaj messze a vidéken – mosolyodott el Biggs, és a beszélgetés témájára Hobbie is felkapta a fejét. – De ő mindig inkább a rosszfiúkat szerette… Mikor eljöttem, gyakorlatilag szinte már jegyben járt azzal a semmirekellő Laze-zel… Úgyhogy nem, nincs senkim. Az igazat megvallva… nagyon rég nem is gondolkoztam ilyesmin… A házasságon, családalapításon… – vallotta be kelletlenül.

– Majd eljön annak is az ideje – paskolta meg a vállát Tycho barátságosan.

Énekes társuk mellette üldögélt, és fáradtan támasztotta a fejét az állán. Az ujjaival az asztal lapján dobolt, és néha még dudorászott is.

– Csak nem megszállt az ihlet? – ugratták.

Rasha hamiskásan elvigyorodott, majd észrevette, hogy a frissen indított évfolyamok újoncai közül többen is tétován toporognak az asztaluk közelében. Tanácstalanul tanakodtak, és többször is feléje pillantottak.

– Ezek meg mit akarnak? – kérdezte Hobbie kissé gorombán.

– Szerintem felismertek – felelte Rasha. – Gyertek…! – intett a fejével a friss kadétok felé, akik lelkesen köréje gyűltek, és több fotót is készítettek vele.

Barátai csodálkozva hallgatták ámuldozó áradozásaikat, ahogy zenéjéről vagy filmjeiről beszélgettek vele, az énekes azonban türelmesen válaszolgatott a kérdéseikre.

Tycho elmosolyodott. Örült, hogy társuk megbékélni látszott a helyzettel, és nem csak borongós gondolatok jártak a fejében. Ahogy elpillantott a cseverésző társaság mellett, a tanári asztalnál észrevette Lubo Narek professzorukat, aki szokatlan utálkozással nézte őket, és volt a tekintetében valami, ami borzongásra késztette. A férfi végül félrenézett, ők pedig felfigyeltek arra a diadalittas, kurjongatásoktól sem mentes morajra, mely egyre közeledett a kantin felé.

A folyosón kadéttársaik éljenzése közepette a zónalabda csapat tagjai haladtak feléjük, így a boldog Janek láttán a GBI17/1. tagjai is fel-felemelkedtek addigi helyeikről, hogy köszönthessék őt. A tanári asztalnál Tatham főhadnagy is felállt, és odalépett hozzájuk. Taps és füttykoncert fogadta a győztes csapatot, melynek tagjai magabiztosan integettek.

Tank odasietett szobatársaihoz, akik büszkén megölelték őt.

– Gratulálunk, Tank! – paskolta meg a vállát Maik Tentin.

– Láttuk ám a meccseket! Állati volt!

– Sunber kadétot mindkét mérkőzésen a legértékesebb játékosnak választották – osztotta meg a jó hírt az edző az évfolyam vezető tanárával. – Igazán büszke lehet rá, hadnagy!

– Gratulálok, fiam! – szorította meg a kezét a férfi elégedetten.

– Köszönöm, uram!

– Szép volt, Tank!

Az ünneplést azonban szokatlan szirénahang szakította félbe. A kadétok elnémultak, és emlékezve a nem sokkal korábban tapasztalt zárlatra, mindenki aggódva pillantott a falakra szerelt, villogó lámpákra. A tanárok felpattantak az asztaluktól, és szinte mind egyszerre kaptak értesítést saját komlinkjeikre.

– Uram…? – dadogta Rasha, aki még jól emlékezett az előző, félelmetes ámokfutásra.

Tatham gondterhelten olvasta a központi üzenetet.

– Valami baj van…? – kérdezte Tycho.

– Történt valami?

– Ismét zárlat alatt vagyunk?

– Nem… – felelte némi hallgatás után a főhadnagy. – Egyelőre menjenek a komlinkjeik alapján az évfolyam számára kijelölt előadóterembe! Amint megtudok valamit, azonnal megyek én is…! – felelte, majd futásnak eredt, akárcsak a többi oktató.

– Gyertek! – húzta elő a saját eszközét Liridon, mely Tatham hadnagy tantermébe kalauzolta őket.

Odabent néhányan fel-alá járkáltak idegességükben, míg mások próbáltak belépni a terminálokba az azonosító csipjeikkel, de azok a helyzet miatt nem voltak működőképesek.

– Mi történhetett? – kérdezte Biggs.

– Valami lényeges, az biztos… – töprengett Tycho. – A tény, hogy a gépeket nem tudjuk használni… – intett az oktatóterminálok felé – … hírzárlatra utal. Kiemelten fontos események idején ez a protokoll.

– Talán meghalt valaki? – próbálkozott Race. – Lehet, hogy a Császár? Elvégre elég öreg már…

Barátai tanácstalanul meredtek maguk elé.

– Olyan rossz előérzetem van… – vallotta be Jazz.

– Nem csak neked… – markolászta az egyenruháját Rasha, és olyan fakó volt az ábrázata, mint aki menten elhányja magát.

A sziréna hangja idővel elhalt, a vészvillogás azonban megmaradt, ami különösen baljós hangulatot keltett. Hosszú perceken át csak vártak és ültek csendben, ahogy elfogytak az ötletek és teóriák, mi történhetett. Amikor a tanterem ajtaja ismét a falba csusszant, mindannyian összerezzentek.

A főhadnagy sápadt volt, az arca pedig beesett. Végignézett rajtuk, és a tekintetébe az aggodalom és a bűnbánat furcsa elegye vegyült.

– Uram… – motyogta Biggs.

– Mi történt?

– Lai tábornok rossz hírrel tért vissza a szektorparancsnokságról – felelte a férfi rekedten. – A jelek szerint… a Birodalom fennhatósága alá tartozó, több csillagrendszerben összehangolt partizántevékenységekről számoltak be. Egy újonnan szerveződő egység… terrorista tevékenységgel igyekszik megbolygatni a fennálló rendet, és több katonai támaszpontunkon halálos kimenetelű támadást hajtottak végre.

A kadétok lélegzetvisszafojtva hallgatták a szavait.

– Számos hadihajónk és TIE-vadász osztagunk odaveszett… – szegte le a fejét keserűen Tatham, aminek hallatán több hallgatója is a szája elé kapta a kezét borzalmában. – A helyzet a jelek szerint olyan súlyos, hogy már nem tekinthető elszórt, véletlenszerű kalóztevékenységnek. A történtekről a parancsnokságok a kormányzóságokkal egyeztetve tájékoztatták a Szenátust és őfelségét, aki a tapasztalt pusztítást látva szükségállapotot és azonnali, különleges készültséget rendelt el.

Tycho megremegett. Harcászati tanulmányaik során alaposan meg kellett tanulniuk a hadi állapotok különböző fázisait, az azokra utaló és előremutató jeleket, melyek enyhíthetik vagy súlyosbíthatják a körülményeket.

– Hivatalosan is… polgárháborús protokoll lépett életbe – folytatta a főhadnagy. – Ez egyben… minden kadét számára bolygóelhagyási tilalmat rendelt el – nézett végig a növendékeken. – Ez alól egyelőre… a sportolók kivételt képeznek – pillantott Tankra, és minden szempár egy pillanatra a fiatalemberre szegeződött. – Bár nem tudni, a liga jelen formában folytatja-e a további mérkőzéseket.

– De… uram! – nyögte Jazz.

– Sajnálom… – vallotta be Tatham, és leszegte a fejét. – Amikor elvállaltam az évfolyam vezetését, friss végzősként nem ilyen körülmények közepette akartam majd kiengedni önöket. Ha akkorra még nem változik a helyzet… és lesz bármilyen ráhatásom arra, hova kerüljenek… Igyekszem az aktív harctértől távoli hajókra beosztatni önöket – pillantott fel újra rájuk reménykedve.

– De…

– Uram…!

Tatham azonban megrázta a fejét, felbúgott a komlinkje, és ismét elszólította valahova a kötelesség.

A barátok tanácstalan pillantást váltottak. Tycho szigorúan meredt maga elé, majd felkapta a fejét, és kirohant a terem ajtaján. Társai nem értették a reakcióját, ezért többen inkább a nyomába eredtek. Az alderáni fiatalember szállásuk felé rohant, berontott annak ajtaján, és ledobta magát az egyik székre. Szédítő sebességgel gépelni kezdett a szoba holonet-terminálján, egyszerre több olyan ablakot is megnyitva, mely jóval mélyebb hozzáférést sugallt annál, ahogy a hétköznapokban a felületet tanulásra vagy szórakozásra használták. Kódsorok pörögtek a szemeik előtt, ám Tycho minden próbálkozása hamar pirosan villogó, figyelmeztető üzenettel kudarcba fulladt.

– A szentségit! – csapott az asztal lapjára ökleivel, megrémisztve ezzel barátait.

– Mi történt?

– Máris letiltottak minket a bolygóközi hálózatról… – felelte az bosszúsan. – Semmihez nem férünk hozzá, csak ahhoz, amit az Akadémia arra alkalmasnak fog találni.

– Ez mit jelent? – értetlenkedett Trae Zoccor.

– Azt, hogy csak a hivatalos katonai vagy birodalmi hírforrásokból tudunk tájékozódni mindenről, ami odakinn történik… – jegyezte meg keserűen Biggs, ahogy felismerte, milyen helyzetbe kerültek. – Független forrásokhoz… különböző bolygók saját tudósításaihoz… nem fogunk többé hozzáférni.

– Azt hiszem, hányni fogok… – tapogatta döbbenten Rasha a hasát.

Az évfolyam legtöbb tagjának hangulatára rányomta a bélyegét a tanácstalanság és bizonytalanság. Voltak, akik keserűségükben dühöngtek, de Lonnie Tidd egyszerűen csak leült az ágy szélére, és zokogva markolászta a haját, és szerettei nevét motyogta. Tycho megkövülten nézte őt, és azonnal felvillant előtte apjának minden, kezdeti figyelmeztetése az Akadémiára való jelentkezését és annak lehetséges következményeit illetően. Hideg borzongás járta át a testét az ismeretlen fenyegetés okozta félelemtől, és tudta, hogy társai hasonlóképpen érezhettek most.

***

– Kisfiam… akkor… mit fog ez most jelenteni? – kérdezte a holonetes csatornán keresztül Darklighter asszony a kezeit tördelve.

A nő arcán aggodalom látszódott, ezért Janek édesanyja támogatóan mellé lépett és átkarolta a vállát.

A háborús helyzet kihirdetését követően minden kadét lehetőséget kapott arra, hogy egy előre egyeztetett időpontban kommunikációs csatornát nyithasson otthona és családja felé, hogy tájékoztassák őket a történtekről, a változásokról, és hogy egy ideig bizonyosan nem utazhatnak haza hozzájuk látogatóba még a tanulmányi periódusok közötti szünetekben sem. Biggs és Tank egy közös beszélgetésben akarta letudni mindezt, mert Janek szüleinek nem volt saját holonet-terminálja az otthonában, ami ilyen adatátvitelre alkalmas lett volna, és nem is tudtak volna megfizetni egy bolygóközi üzenetet, a Darklighter-család azonban nagylelkűen meginvitálta őket is, így együtt beszélhettek gyermekeikkel.

Tycho igyekezte minél tovább elodázni annak lehetőségét, hogy Alderába hazaszóljon saját családjának, mert sejtette, hogy az nem végződne békésen. Átengedte hát a terepet a szobatársainak, és Hobbie-val még azt is felajánlották, hogy a beszélgetés idejére kimennek a szobából, de Biggs megnyugtatta őket, hogy arra semmi szükség. Félrehúzódva figyelték hát a két házaspár félelemmel teli arcát, hogy ne zavarhassák őket.

– Nem tudom, anya – rázta meg a fejét Biggs.

– De ti nem vagytok veszélyben, ugye? Titeket nem ért támadás?

– Nem, anya – felelte Tank. – És én egyelőre még a mérkőzések kedvéért utazhatok. Talán… nem is olyan súlyos a helyzet, mint amilyennek tűnik.

Az apja néma pillantást váltott Darklighter úrral.

– Ti hallottatok esetleg valamit? Történt odahaza bármi, ami indokolta volna a háborús helyzet kihirdetését? – kérdezte óvatosan Biggs, mert tudta, hogy a beszélgetést bizonyosan monitorozza az Akadémia biztonsági szolgálata.

– Itt… – kezdte az apja bizonytalanul – … egyelőre nem történt semmi. A körülmények változatlanok. Nem nagyobb a katonai jelenlét sem, és a huttok sem mozgolódnak. A buckalakókkal viszont egyre több gond van, megszaporodtak a támadásaik.

Biggs nem szólt, az arca gondterhelt volt. Tudta, hogy a helybéli, vad törzsek támadásainak semmi köze nincs a galaktikus politikai helyzet megváltozásához.

– Na mindegy, a lényeg, hogy jól vagyunk, megy tovább a képzésünk, és nem fognak minket rögtön harcba vezérelni – folytatta végül Tank. – Tudják jól, hogy nem ülhetünk csak úgy vadászgépbe anélkül, hogy a tanulmányainkat befejeztük volna, mert azzal semmi hasznára nem válnánk a hadseregnek. Egyelőre folytatódik az oktatás.

– Jó… jó… – bólogatott édesanyja, mintha inkább csak magát próbálta volna nyugtatgatni. – Nagyon vigyázzatok magatokra, fiam! És persze egymásra is!

A két fiatalember összenézett.

– Ez csak természetes, asszonyom – mondta végül Biggs. – Most mennünk kell! – pillantott a kijelző sarkában pörgő visszaszámlálóra, ami a hátralévő időt jelezte nekik.

– Ne aggódjatok! Minden rendben lesz! – tette hozzá gyorsan Tank is, mielőtt megszakadt volna az adatátvitel.

Mindketten némán nézték a felvétel helyét, ahogy az véget ért, és úgy tűnt, nem könnyített a lelkükön a beszélgetés.

– Te mikor akarsz hazaszólni? – kérdezte némi hallgatást követően Hobbie.

– Nem tudom… – vallotta be Tycho. – Nem tudom, mit mondhatnék nekik – pillantott fel tehetetlenül a mennyezetre, ahogy elnyúlt az ágyán. – Nem akarok veszekedni, nem akarom, hogy anya sírjon… Egyszerűen… ehhez most nem lenne energiám. Majd kitalálom, mi legyen…

– Amikor odavoltatok a mérkőzéseken… – kérdezte Biggs váratlanul baljós hangon Tanktól – … nem láttatok vagy hallottatok bármit, ami előremutatott volna erre?

Minden pillantás Janekre szegeződött, aki gondolkodóba esett.

– Nem mondhatnám – felelte. – Nem volt feszültebb a légkör, nem volt megerősítve a védelem annál jobban, amit a helyzet megkívánt volna… Minden olyan volt, mint máskor. Miért?

– Egyszerűen csak… – sóhajtotta frusztráltan Darklighter – … annyira hirtelen jött ez az egész. Olyan nehéz elhinni, hogy eddig semmi jele nem volt, most meg hirtelen a Klónháborúk után újabb, galaxisméretű háborúban fogjuk találni magunkat.

– Ha belegondolsz, voltak azért dolgok, amik sugalltak valamit… – emlékeztette Hobbie. – Mint annak a szenátornőnek a száműzése és kegyvesztettsége, akiről Lamascolo is beszélt – kutatott az emlékeiben a nevet illetően. – Tudjátok, aki mindig megbolygatta a szenátusi ülések rendjét a tiltakozásaival és magánakcióival…

– Mon Mothma? – kérdezte Tycho, ahogy bevillant számára korábbi beszélgetésük.

– Az. Talán ő piszkálta meg a tüzet és indította el ezt az egészet…

– A háború sajnos legtöbbször így kezdődik – figyelmeztette őket Tank. – Mire a közvélemény észlel belőle bármit, addigra a színfalak mögött már sok mérkőzés lezajlott… Titkos találkozók, megbeszélések, színlelés a külvilág számára, mintha mi sem történt volna. Hírszerzés, kémkedés, elhárítás… Militáns csapatok titkos kiképzése… Tudjátok, megtanultuk. Bárkivel is állunk szemben, ha idáig eljutottunk, hogy összehangolt támadásokat képesek ellenünk végrehajtani, akkor az azt jelenti, hogy már megvan egy parancsnoki struktúra a részükről, hogy elkerüljék az illetékességi vitákat a későbbiekre nézve. Van egy cél, ami vezérli őket, és látszólag ezért minden nyílt és titkos műveletet képesek bevetni. Ki tudja? Az is lehet, hogy már köztünk vannak… – pillantott az ajtó felé, az Akadémia azon túl időző tagjai felé.

– Ettől most nem érzem jobban magam… – ismerte el Hobbie.

– Srácok, én azt mondom, egyelőre ne aggódjunk! – folytatta Janek, ahogy felmarkolta láncát az akadémiai csippel, és a nyakába akasztotta. – Az élet megy tovább, nekünk csak a tanulásra kell koncentrálni. A katonai hírforrásokból lehet, hogy jóval többet meg fogunk tudni, mint a civil tudósításokból. Szerintem nagyobb rálátásunk lesz az eseményekre, mint egy külső szemlélőnek. Meglátjátok, nem lesz gond! – intett az ajtó felé, hogy közelgő, következő órájuk felé elindulhassanak.

Hobbie is szedelőzködni kezdett és rendbe hozta kicsit az öltözékét, nehogy azzal kapcsolatban bármelyik oktatójuknak kifogásolnivalója lehessen. Tycho azonban óvatosan Biggsre pillantott, akinek a tekintetébe ugyanaz a keserűség és bizonytalanság vegyült, mint mindig, amikor Tank ennyire vakon elkötelezettnek tűnt a hadsereg irányában.

– Gyere! – lépett oda hozzá, és óvatosan megérintette a vállát. – Menjünk!

Darklighter aprót bólintott, majd követte őt.

~ Következő fejezet ~