Ebben a bejegyzésben az “Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai” című, Star Wars témájú történetem 38. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Aayla – Bevezető és információk.

~ 38. fejezet ~

Hatalmas felfordulás és lelkes lány-csicsergés töltötte meg azt a lakosztályt, melyben a hercegnő továbbra is ideiglenesen megszállt. Két udvarhölgye mellett további cselédlányok szaladgáltak körülötte, akiknek a biztonsági átvilágítása már lehetővé tette a visszatérést eredeti feladatkörükhöz, és mind a közelgő fogadásra igyekezték felkészíteni leendő uralkodónőjüket.

Megfürdették, arcát, kezeit, lábait gondosan masszírozták és a legkülönlegesebb krémekkel, esszenciákkal kezelték, amitől üdének, szinte teljesen egészségesnek tűnt az ábrázata. Egyszerre többen is fonták hosszú, sötét haját, míg Kimika a szemét és ajkait próbálta kihangsúlyozni. Bikki felelt az ékszereiért, épp azon tanakodott, milyen fülbevalót és nyakláncot válasszon majd neki.

Aayla a távolból figyelte őket. Ő már elkészült, frissen mosott, hagyományos barna, krém- és homokszínű jedi-öltözéket viselt, és a kanapén ülve várakozott. Ahogy a kisasszonyokat figyelte, egyfajta testen kívüli érzés lett úrrá rajta, mintha még az idő is lelassult volna számára, míg ők lelkesen készülődtek. Oda nem illőnek érezte magát, kívülállónak, aki csak külső szemlélőként nyerhet betekintést egy teljesen más világba. Ám míg a lányok boldogan nevetgéltek, és huncut találgatásokkal igyekezték hercegnőjüket zavarba hozni, addig Aayla nem érzett mást, csak ürességet. Távolinak tűntek már azok a kezdeti pillanatok, amikor a hercegnő még az ő társaságát kereste, őt invitálta a szobájába, vagy addig beszélgetett vele, míg mindketten álomra nem szenderültek. A nyomozással és egykori kebelbarátnőjének, Eir Hourinak meggyanúsításával a jelek szerint végérvényesen elvesztették a jóindulatát. Félrehajítottnak érezte magát, ugyanakkor felrémlett előtte mestere figyelmeztetése, hogy ne képzeljen többet kettejük kapcsolatába, mint ami az valójában lehet.

– Igazad volt… megint… – gondolta keserűen.

Nem esett nehezére beismerni, ha hibázott, főleg nem neki, mert kapcsolatuk elég stabil és harmonikus volt ahhoz, hogy ne vessenek korábbi hibákat vagy felesleges hiányosságokat egymás szemére.

Kelletlenül leszegte a fejét, a lekkui szomorúan omlottak a hátára. Meglepetésére azonban egy kéz finoman megszorította a vállát. Felpillantott és mestere állt mellette, aki épp hosszú, kiengedett hajával babrált. A férfi eddig a hercegnő és a kisasszonyok iránti tiszteletből távol maradt a közös használatú helyiségektől, nehogy kínos helyzetbe hozza őket a jelenléte. Most azonban, hogy szinte mind hellyel-közzel végleges ruháikat viselték, előmerészkedett. Fáradtan, de megértően nézte tanítványát kényszerű lakótársaik vidám csacsogása közepette.

– Tudom, mi jár a fejedben – guggolt le oda hozzá, és barátságosan megcirógatta az arcát. – A természeténél fogva a legtöbb lány szeretne szép ruhákat viselni… kifesteni magát… élvezni a figyelmet, ami ezzel jár… De mi jedik vagyunk, és az ilyen világi dolgok felett állunk.

– Tudom… – felelte a tanítványa. – Csak… – igazgatta meg bánatosan durva szövésű öltözékét.

– Mi majd… a magunk egyszerűségével fogunk hozzájárulni az esemény színvonalához… – tette hozzá Quinlan békítő hangon. – Gyere, freykaa! – állt fel és nyújtott kezet neki. – Ne üldögélj itt egyedül!

– Megfésülhetem a hajad? – csillant fel a lány szeme, látva, hogy a férfi hosszú, szinte derékig érő haját igyekszik megzabolázni.

– Meg… – harapott el egy kacajt Vos, és megcsóválta a fejét.

– Juhú! – követte mesterét valamelyest fellelkesülve Aayla annak hálószobájába.

Kitartóan fésülgette annak haját, kiélvezve a ritka lehetőség minden pillanatát. Nem tudott betelni a sötétbarna hajszálak szépségével.

– Bárcsak nekem is lehetne hajam! – sóhajtotta szomorkásan, ahogy egy bronzosan csillogó csattal összefogta néhány tincsét.

– Te így vagy szép – fordult feléje a férfi, de mielőtt folytathatták volna, köhintés hallatszott a szoba ajtajából.

Kíváncsian a hang irányába néztek, és az udvarhölgyek álltak előttük, indulásra készen.

– Őfensége, Breha Organa hercegnő! – mondta a szőke, és lelkesen félrelépett, hogy helyt adjon úrnőjének.

A két jedi illedelmesen felállt, ahogy a jövevény lassan, méltóságteljesen eléjük sétált. Gyönyörű, bordó és fekete színű, selymes ruhát viselt, haja pedig pompázatos kontyokba volt feltűzve.

– Indulhatunk? – kérdezte Quinlan.

Breha bólintott.

***

Az uralkodói palota kétségkívül legtágasabb, legimpozánsabb terme fogadta a bolygó nemességének kiválóságait, politikai és gazdasági életének képviselőit, akárcsak azokat a külhoni, különleges meghívottakat, akik az új szenátor kinevezésére és beiktatására érkeztek. Az Antilles-ház és annak legfőbb támogatói tüntetőleg távol maradtak az eseménytől, de néhány hozzájuk kötődő tisztviselő, miniszter vagy tanácsos duzzogva mégis csak megjelent, és félrehúzódtak egy sarokba, látványosan elkülönülve az Organa-párti vendégektől vagy független politikusoktól. Sötét pillantásokkal kísérték az egyébként derült hangulatban érkező és egymással könnyeden cseverésző, politikai ellenlábasaikat.

A falak mentén hosszú asztalok roskadoztak finomságokkal megpakolva, ennek ellenére a vendégek közt pincérek és pincérnők suhantak ezüstös tálcákkal, apró süteményekkel és finom, helyi borkülönlegességekkel. A biztonsági ellenőrzésért felelős Paniz Celchu és néhány segítője folyamatosan monitorozta a teremben tartózkodókat, nincs-e köztük olyan személy, akit korábban még nem világítottak át.

Aayla nagyot sóhajtott, ahogy végignézett a sokadalmon. A jobbára emberi vendégek között elvétve talált néhány idegen fajú vagy eltérő bőrszínű jövevényt is, twi’lekként mégis nagyon kívülállónak érezte magát. Nem kapott tartózkodó vagy utálkozó pillantásokat, épp ellenkezőleg, a férfiak akaratlanul is megbámulták bájos vonásait, a hölgyek pedig elismerően biccentettek feléje. Ő mégis úgy érezte, a szokatlan figyelem megnehezíti a dolgukat, nem tudtak úgy beleolvadni a környezetükbe, mint ahogy azt a nyomozásuk vagy a hercegnő védelme megkívánta volna. Quinlan maga is feltűnő jelenség volt a népére jellemző, sárga arcfestés miatt, mindkettejük sötétbarna köpenye erősen elütött a vendégsereg színpompás ruházatától.

Ekkor azonban észrevette, hogy a bolygó korábbi szenátora, Bail Antilles társaságában egy magas, testes twi’lek férfi cseverészett, feje két oldalán lelógó, ráncos lekkui és mély tokái meg-megrezegtek öblös kacagása közepette.

– Rusnya egy szerzet... – gondolta magában a lány, és kelletlenül végigmérte a hím drága, nehézselyem ruháit, ismerve, hogy népük tagjai milyen nélkülözés közepette élnek.

A szenátor két oldalán egy-egy női twi’lek kísérő álldogált. Az egyikük tengerkék, a másik zöld bőrű volt, és testhezálló, csillogó kezeslábast viseltek, mely olyan szorosan a testükre simult, hogy azzal kivívták sok férfi vendég különleges figyelmét.

– Kedves barátom! – csendült fel Bail Antilles határozott, kellemes hangja, ahogy fiatal utódja, Bail Prestor felé fordult. – Hadd mutassam be a Ryloth bolygó és Gaulus-szektor szenátusi képviselőjét, Orn Free Taa szenátort! – intett a twi’lek hím felé, aki előzékenyen biccentett.

– Hadd gratuláljak! – horkantotta az mély orrhangon. – Talán most még ijesztőnek hangzik a tisztség és a felelősség, ami ezzel jár, de amint a fővárosba költözik, meglátja, nagyon kellemes, kényelmes élete lesz! Fényűző partik, illusztris társaság, nagyszabású fogadások és páratlan, kulturális lehetőségek! A kellemes hölgytársaságról nem is beszélve! – tette hozzá kuncogva, ami különösen félelmetes jelenség volt.

Bail Prestor kínosan elvigyorodott, és Breha hercegnőre pillantott, aki szemmel láthatóan nem örült a hallottaknak.

– Felét se higgye el, kedves Prestor! – legyintett egy vörösbarna hajú, középkorú szenátornő nevetve, akinek arcán jellegzetes anyajegy tündökölt. – Annyit fog dolgozni, hogy ideje nem lesz szórakozáson gondolkozni!

– Ő itt Mina Bonteri szenátor az Onderonról, a Japrael-szektorból – mutatta be őt Bail Antilles. – Kedves Mina, szinte ragyogsz, amióta a szülési szabadságról visszatértél! – bókolt a nőnek. – Hogy vagy? És hogy van a kicsi Lux?

– Remekül, mindketten! – kacagott Bonteri. – Amióta lábra állt és önállóan sétálgat, jön utánam mindenhova! Alig tudtam ma is elszabadulni otthonról!

– Milyen csodálatos! – csatlakozott a beszélgetéshez egy fiatal szenátornő is lelkesen, akinek a férje sorra itta a különböző italvariációkat.

Vékony szálú, rövid, fejre simuló, lángvörös haja volt, az öltözéke pedig hófehér, fémes, ezüstös kiegészítőkkel.

– Kedvesem, mindenki arra kíváncsi már, nálatok mikorra várható a gyermekáldás! – ugratta őt Bonteri játékosan.

– Óh! – nyögte ifjú társuk és szemérmesen lesütötte a szemeit.

– Ő itt Mon Mothma a Chandrila-bolygóról, a Bormea-szektorból – folytatta a vendégek bemutatását Bail Antilles. – Állandóan csak ez a pletykálkodás, Mina! Mit fog fiatal barátunk gondolni, milyen társaságba csöppen így? – nevetett jókedvűen, mintha az elmúlt napok, hetek keserű eseményei szinte elillantak volna az emlékezetéből.

Bail Prestor türelmesen hallgatta leendő kollégái eszmecseréjét, illedelmesen bemutatkozott a Naboo bolygó idősebb, visszafogottabb modorú férfi szenátorának, Horace Vancilnak, aki korából fakadóan kívülállónak érezhette magát a fiatalabb képviselők között. Díszes, fodros, fekete öltözéke a mindenkori nabui divat szerint készült, és már az érkezése és bejelentése is nagy figyelmet kapott, hiszen a Galaktikus Köztársaság élén jelenleg saját honfitársa, a 2 éve megválasztott Palpatine főkancellár állt. Az ősz hajú Vancil kíváncsian figyelte Bail Antillest, ahogy az látszólag igyekezett irányítani a beszélgetést, hiszen tudta, hogy a férfi nemrég komoly esélyekkel indult a főkancellári címért.

Aayla feje zsongott a politikai diskurzustól, ezért inkább folytatta az utat a teremben a többi vendég közt, és igyekezte felmérni, jelenthet-e bárki fenyegetést a hercegnőre. Mestere a terem másik oldalán haladt, ahogy pedig befejezték az ellenőrző körútjukat, annál a saroknál találkoztak, ahová a vendégek a hercegnőnek és udvartartásának szánt ajándékokat helyezték. Ékszerek, ruhák, dísztárgyak, virágok, de még egy ketrecbe zárt hüllő is pihent a hatalmas halomban. Aayla csodálkozva összenézett a mesterével.

– Bizonyos kultúrkörökben az állatokra a diplomácia és a béke követeiként tekintenek – jegyezte meg gúnyos hangon Yak Houri tanácsos, aki az asztal mellett álldogált, pazar ruhákba bújtatott lánya, Eir társaságában, és finom, alderáni vörösbort szürcsölgetett.

A jelek szerint kitalálta, mi járhatott a két jedi fejében. Aayla, aki a Templomban szívesen időzött a jedik által istápolt, vizsgált vagy tenyésztett állatok közt, barátságosan odahajolt a ketrechez. A gyíklény lustán felemelte a fejét, és néhányszor kiöltötte feléje a nyelvét.

– Milyen cuki! – mondta lelkesen.

– Vigyázzon, nagyot tud harapni…! – figyelmeztette Houri, az aggodalom legkisebb jele nélkül.

A padawan inkább visszahúzta az ujját, és ellenállt a kísértésnek, hogy megsimogassa az állatot.

– Szép tagja lesz a palota állatparkjának – sóhajtotta színpadiasan a tanácsos.

– Egy állatot se láttunk még a palotában, amióta itt vagyunk – jegyezte meg Quinlan.

– Ó, ennek mindössze az évszak az oka! – intett az ablakok felé Houri, melyeken át kiláttak a parkokba, ahol mindent hó borított. – Melegebb időkben mindenféle állat járja a kerteket. Jelenleg elzárva tartják őket.

– Meglep, hogy itt látom önöket – felelte Vos, és meredten nézte a ketrecbe zárt gyíkot. – Azok után, milyen vehemensen elzárkóztak mindennemű egyeztetéstől…

– Ó, Vos mester, korántsem! – rázta meg a fejét Houri. – Egy új szenátor kinevezése ismét megnyitja a gazdasági kapukat a bolygó kereskedelme előtt. Azt majd viszont meglátjuk, hogy egy ilyen… jellegtelen, zöldfülű kis tanácsos hogy fogja megállni a helyét a világ színpadán – húzódott gúnyos vigyorra az ajka.

Lánya nem szólt, csak gőgösen meredt maga elé, és kerülte a két jedinek egyáltalán a pillantását is.

– Gyere, menjünk! – mondta végül Vos tanítványának, és továbbálltak.

Éberen figyelték az újonnan érkezőket, az Organa-pártiak pedig, akikben eddig is bízhattak, hasonlóképpen elővigyázatosnak tűntek.

– Valami… nem tetszik nekem… – vallotta be Quinlan.

– Hogyhogy? Az Erő nem súg semmit…

– Épp ez a baj – komorodott el a férfi arca. – Teljesen néma… Sosem fordult még elő velem ilyesmi. Mintha…

Ekkor azonban egy ismerős, csilingelő nevetés csapta meg a fülüket: az éppen megérkező, koréliai szenátort és annak segédjeit egy magas, csinos hölgy kísérte, aki a jelek szerint gyakorlottan mozgott az ilyen eseményeken.

– Picsába…! – sziszegte Quinlan, ahogy elfordult a társaság felől, és bosszúsan az égre emelte a tekintetét.

– Mester…! – kerekedtek el Aayla szemei.

A férfi gyerekkoruk óta vigyázott arra, hogyan szólalt meg előtte, ezért szokatlan volt most hallani egy ilyen közegben így beszélni őt.

Vos gyorsan megigazgatta magán az öltözékét, és mintha mi sem történt volna, széles mosollyal az arcán fordult vissza a vendégsereg felé, épp időben a feléjük közeledő jövevény üdvözlésére.

– Kedveseim! – tárta szét a karjait Lene Floy mester, sugárzóan boldog arccal.

A nő ezúttal sem a jedikre jellemző ruhákat, köpenyeket viselte: légiesen könnyű, hosszú szoknyában araszolt a kis csoportokban egymással beszélgető vendégek közt, olykor-olykor odabiccentve egyik vagy másik meghívottnak. Az övén, szoknyája redőinek rejtekében ott himbálózott azért fénykardja, de aki nem ismerte őt, aligha sejtette volna, hogy ő maga is a Rend tagja.

– Hát itt vagytok!

– Floy mester… – motyogta Aayla, és nem értette a közjátékot, meglepődött azonban azon, hogy az Erőn keresztül meg se érezték, hogy rajtuk kívül még egy jedi tartózkodik a teremben.

Ahogy azonban a nő melléjük ért és átkarolta mindkettejük nyakát, az ő arca is megmerevedett.

– Mi az ördög folyik itt? – sziszegte. – Nem jelentkeztek a fővárosban, panasz érkezik rátok betört orrok és nem megfelelő öltözködés és viselkedés miatt…! – rótta meg őket.

– Én is örülök, hogy látlak, Lene – felelte Vos, ahogy továbbra is mosolyt erőltetett az arcára.

– Nem csináltunk semmi rosszat – jegyezte meg Aayla, de legbelül bizonytalanság töltötte el, nem fog-e bármilyen helyi szóbeszéd rossz fényt vetni kettejükre. – És a herceg ment neki a könyökömnek.

– Csendet, padawan! – utasította őt a nő, Aayla azonban megmakacsolta magát.

– Itt se voltál, Floy mester. Azt se tudod, mi történt. Nem ostoba pletykák alapján kellene megítélned a munkánkat!

Lene szemei elkerekedtek a döbbenettől. Mielőtt azonban válaszolhatott volna, az ajtóban új vendég érkezését jelentették be.

– Őfensége, Ishkan Antilles herceg!

A fiatalember felbukkanása belefojtotta a szót az eddig egybegyűltekbe, és meglepetten követték őt a tekintetükkel, ahogy végigvonult a báltermen. Ahogy elhaladt előttük, előzékenyen biccentett egyet Aayla és Quinlan felé, Floy mester döbbenetére, majd tovább haladt Breha hercegnő felé.

Mintha csak nyomatékot akartak volna adni az iménti közjátéknak, mester és tanítványa elégedetten felvonta a szemöldökét a sápadt Lene láttán.

– Nem tudom, hogy hoztátok ezt tető alá – morogta az kelletlenül.

– Csak a szokásos módon, kedves Lene – vonta meg a vállait Vos.

– Bár kellett hozzá egy kis feslettség is – tette hozzá Aayla, mert sejtette, hogy a Tanács mely tagjai küldhették a nőt utánuk.

Floy mester szeme fenyegetően megvillant, és inkább visszatért a vendégekhez, odaoldalazva a koréliai szenátor mellé, aki hozzá hasonlóan a zöld különböző árnyalatait viselte, bolygójuk hivatalos színét.

– Fúj, de utálom! – motyogta Quinlan, és Aayla elvigyorodott, mert volt valami gyermeki játékosság a makacs viselkedésében.

– Ha ez megnyugtat, nekem sem szimpatikus – felelte a lány. – Nem is értem, mit okoskodik itt. Elvégre alig teszi be a lábát a Templomba! És a Tanácshoz sincsen semmi köze.

– Szerintem örült volna, ha eljöhetett volna helyettünk közvetíteni… Bárhogy is történt, ne hagyd, hogy az ő jelenléte elterelje a figyelmedet a feladatunkról, padawan! – intette őt Vos.

– Értelek, mester – biccentett Aayla.

– Felkérhetem a következő táncra, kisasszony? – lépett eléje Ishkan herceg váratlanul, a terem általános döbbenetére.

A padawan tanácstalanul a mesterére pillantott, mintha engedélyre lenne szüksége hozzá, de a férfi csak bólintott egyet, így elfogadta a herceg kezét. Pusmogás kelt életre a vendégek közt, ahogy a délceg fiatalember a táncparkettre vezette a szépséges twi’leket, és elfoglalták a helyüket azon kevesek közt, akik hozzájuk hasonlóan táncolni kívántak.

– Szokott táncolni, Aayla kisasszony? – kérdezte a herceg csendesen.

– Rekreációs jelleggel… – vallotta be a lány.

Nem érezte úgy, hogy zavarban lenne, hiszen számos alkalommal állt már az érdeklődés középpontjában, legyen az tanítás, fénykarddal való gyakorlás, vagy a nemrég tartott bajnokság.

– A bajnokság… – gondolta, és megremegett már attól is, hogy az emlékek megrohanták. – Most is… egy idegen férfi ér hozzád… De… – pillantott fel a hercegre -… azért a társaság ezúttal sokkal kellemesebb – vallotta be magának.

Az alderáni, udvari tánc, melynek dallamait élő hangszereken szólaltatták meg, kellemes, lassú tempójú táncnak bizonyult, mely nagy hangsúlyt fektetett az elegánsan kitartott mozdulatokra. Aayla Coruscanton, indulásuk előtt kíváncsiságból bele-belenézett néhány archív felvételbe, melyek ilyen összejöveteleket ábrázoltak, és mivel népére jellemző affinitással volt érzéke az ilyesmihez, nem volt nehéz egyiket vagy másikat elsajátítania. Eleinte érezte a herceg ujjainak szorításán a bizonytalanságot, vajon helyesen döntött-e, amiért őt választotta partnerének, de ahogy tudatosult benne, hogy a twi’lek nem fog csak úgy botladozni mellette, máris megkönnyebbülten lépdelt mellette. Egy-egy mozzanatnál, mikor a testük egészen közel került a másikéhoz, mélyen egymás szemeibe néztek, Aayla pedig különös elvágyódást érzett a herceg tekintetében.

– Mindketten… valaki mással szeretnénk most táncolni… – gondolta az egyik pördülés közben.

Zavarba ejtő volt ugyan visszaemlékezni a hálószobájában történtekre, mégis egyfajta sorsközösséget érzett a férfival.

– Te ugyanúgy nem mondhatod el a világon senkinek, kit szeretsz… – vizsgálta néha arcának vonásait. – Ahogy én sem… – vallotta be magának. – Mindkettőnktől… elvárnak bizonyos viselkedési formákat, amiknek nem fordíthatunk hátat…

Érezte, hogy a lekkui megtelnek szomorúsággal. A vendégseregben időző, két másik twi’lek nő fájdalmasan összenézett, hiszen népük kollektív tudatát mind ott hordozták agynyúlványaikban, és szavak, gesztusok nélkül is meg-megérezték, ha fajtársaikat valami nyomasztja.

– Vajon meddig űzhetjük még ezt a színjátékot…? – kérdezte magától a padawan egy kecses karlendítést követően. – Milyen nyomasztó…! – pillantott fel szinte segélykérően a hercegre, ahogy az gyöngéden átölelte a tánc záró pozíciójához.

Kellemes csalódottságról árulkodó morajlás kelt életre a bálteremben, ahogy a párok meghajoltak egymásnak, majd a hercegnő és családja előtt is. Ahogy az erőtlen taps lassan elhalt, Ishkan visszavezette Aaylát a mestere mellé.

– Ne féljen, kisasszony! – kezdte, de a lány félbeszakította.

– Nem félek.

– A Houri tanácsos által korábban megszervezett testőrségem a termen kívül vár – folytatta a herceg egy félmosollyal. – Ha bármi történne, azonnal a segítségünkre sietnek majd.

Aayla Hourira és a lányára pillantott, meglepetésére azonban semmi mást nem tudott leolvasni azok arcáról, mint színtiszta gyűlöletet, ahogy kettejüket figyelték.

*freykaa: “kedvesem” (twi’leki)

~ Következő fejezet ~