Ebben a bejegyzésben az “Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai” című, Star Wars témájú történetem 24. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Aayla – Bevezető és információk.

~ 24. fejezet ~

– Ne nézz így! Magadnak kerested a bajt! – dorgálta meg Vos, ahogy aznap este, a bajnokság előtti, utolsó, közös gyakorlásuk alkalmával párbajoztak.

– Nem nézek! – vágta rá dühösen Aayla, és lendületes suhintásokkal igyekezte hátrálásra kényszeríteni a férfit, akinek szemmel láthatóan a legkisebb nehézséget sem okozta lépést tartani vele.

– Tudod jól, mi a szabály! – folytatta mestere. – A rangban felettünk állókat a családjaik vagy klánjaik nevén kell szólítani, míg ők másképp nem rendelkeznek róla!

A lány azóta is fújtatott, amikor csak eszébe jutott a Kenobival folytatott vitája. Felháborítónak találta annak rendre utasító hangnemét, és továbbra is igazságtalannak azt, ahogy az a növendékével bánt. Ahogy gyakorló fénykardjaik pengéi egymásnak feszültek, érezni lehetett az ingerültséget minden mozdulatában. Dekoncentrált volt, ami a versenyek előestjén nem tűnt jó előjelnek. Vos úgy érezte, felesleges tovább erőltetni a dolgot: a pengéje Aayla kardjának markolata felé csusszant, ami kisütötte az eszköz energiatelepeit, és szikrázva megszűnt addigi, kék fénye. Ez szokatlan és nem épp szabályos módja volt az ellenfél lefegyverzésének.

– A francba! – sziszegte a lány a kezét rázogatva, ahogy itt-ott megpörkölte a bőrét.

Dühében a falnak hajította a használhatatlan markolatot, és csípőre tett kezekkel meredt maga elé, a tekintete azonban mintha végtelen messzeségekbe pillantott volna.

– Feszült vagy – mondta békítő hangon Quinlan, ahogy megtörölte izzadó homlokát.

Minden sikertelenség ellenére Aayla kiváló vívóvá érett a szárnyai alatt, ami rendkívüli büszkeséggel töltötte el. Testi erőben elmaradt ugyan mellette, de sokkal fürgébb, mozgékonyabb, hajlékonyabb volt nála, így remekül kiegészítették egymást, ha harci helyzetekre került sor.

– Gyere! Visszakísérlek a szállásodra – intett a fejével az ajtó felé.

Aayla szótlanul ballagott mellette, és mintha minden korábbi lelkesedése, amivel a versenyt várta, elillant volna. A lekkui ernyedten lógtak alá, a férfi pedig jól tudta, hogy ez mit jelent.

– Hahó – bökdöste meg játékosan, hátha jobb kedvre tudja deríteni. – Csedi bébi.

Aayla azonban épp elég jól ismerte már ahhoz, hogy ne dőljön be egy ilyen gyermeteg próbálkozásnak. Haragosan, hunyorogva rásandított, majd inkább elfordult.

– Jól van, dühöngj csak! – sóhajtotta Vos. – Ha neked ez kell, hogy ezen fortyogj naphosszat, és így kiejtsd saját magad a versenyekből, csak rajta!

– Ó, ugyan már! – vágott vissza a padawan. – Két éve még ő is növendék volt! Ugyanúgy Obi-Wannak szólítottam, ahogy előtte is éveken át!

– Tudod, hogy a dolgok megváltoztak. Ő most már saját tanítványt kapott.

– Ez az egész nevetséges! Nála sokkal idősebbek is megengedték már, hogy ne a klánneveiken szólítsam őket! Még Qui-Gon mester is!

– Ez nem változtat semmin. Ha Obi-Wan úgy érzi, megilleti őt, hogy efféle tiszteletadással szólítsd meg, akkor nincs mit tenni, engedelmeskedned kell.

– És ha holnap mondjuk engem is lovaggá avatnának, akkor rejtélyes módon már újra én is Obi-Wannak szólíthatnám? Mert akkor már nem csak egy szaros kis padawan lennék?

Quinlant meglepte a feltételezés. Aayla nyilvánvalóan felnőtt, de még nem játszott el annak a gondolatával, hogy alkalmas lenne a lovagi próbákra. Szokatlannak tűnt elképzelnie, milyen volna, ha többé nem az ő növendéke lenne, hanem a saját útját járná, és némi szomorúság költözött a szívébe, ahogy ráeszmélt, egyszer igenis meg kell majd barátkoznia ennek tényével. A lány lendületesen gesztikulálva panaszkodott, ahogy sétáltak, hátrafelé ment előtte, hogy mesterére zúdíthassa az őt nyomasztó gondolatokat, a férfi azonban szinte csak foszlányokat hallott abból, amit mondott.

– … ez az egész csupán egy hatalmi játszma! Te mindig azt mondtad, hogy Obi-… azaz KENOBI MESTER jólelkű ember, pedig…

Vos azonban elengedte a füle mellett a panaszáradatot, csendben gyönyörködött a lányban. Aayla bájos volt, szenvedélyes, bátor és elszánt, fejlett igazságérzettel megáldva, így nem is csodálkozott azon, hogy bántotta őt barátjuk viselkedése. Félmosoly kúszott az ajkaira. A szíve mélyén rettegett ugyan attól, hogy elszakadnak egymástól, de rég tudta, hogy a lány készen áll a próbákra. Jediként nem nagyon tudott volna már mit tanítani neki, hacsak nem azt, hogyan navigáljon a felnőttek világában.

– Mester…? – hajolt hozzá hirtelen egészen közel a lány, az orruk pedig szinte összeért. – Nem is figyelsz, mi? – kérdezte csalódottan.

– Dehogynem – hazudta Quinlan, és elnevette magát. – Engedd el a dolgot! Sokkal fontosabb most, hogy nyugodtan tudj szembenézni a bajnoksággal. Ha folyton csak ezen jár az agyad, képtelen leszel összpontosítani.

Aayla kimerülten meredt saját lakrészének ajtajára. A folyosón több padawan is bezárkózott már éjszakára, kevés ajtó állt csak nyitva.

– Mosakodj meg, aztán pihenj le! – folytatta Vos. – És ma már ne egyél sokat! Azzal csak elrontanád a gyomrod…

– Nem alszol itt? – nézett fel rá a lány reménykedve.

– Tudod, hogy nem lehet… – felelte a mestere egy rá jellemző, türelmes félmosoly kíséretében.

– Fenéket nem! – fakadt ki a lány még egyszer, utoljára. – Egy csomó mesternek külön ágya is van a padawanja számára a saját szobájában! Te is tudod!

– Persze, hogy tudom. Eléggé furcsának is tartom. De ha szeretnéd, meditálhatunk még egyet lefekvés előtt.

– Most valami egészen másra vágynék… – sóhajtotta Aayla, majd ahogy rájött, mi szaladt ki épp a száján, elvörösödött, és gyorsan elkapta a tekintetét.

– Mire? – kérdezte Vos csodálkozva.

– Jó éjt! – felelte a lány gyorsan, és bemasírozott a szobájába.

Quinlan játékosan megcsóválta a fejét, és folytatta tovább az útját a folyosón a mesterek szállása felé. Odakint Coruscantra már rátelepedett az éjszaka, a Templom hatalmas ablakain pedig beszűrődtek az esti forgalom fényei. A folyosó világítását is visszafogottabbra állítottak, így azonnal felfigyelt arra az emlékteremre, amely mellett elhaladt. A nyitott, csarnokszerű helyiségben sötétség honolt, csupán azon elesett vagy élők sorából már természetes módon eltávozó jedi lovagok és mesterek haloványkék hologramképe világította meg a teret, akiktől az elmúlt időszakban kellett búcsút venniük.

Qui-Gon Jinn barátságos tekintete szinte beragyogta a helyiséget, pillantása a kora ellenére huncutságot és mégis végtelen bölcsességet sugárzott. A terminál előtt, mely kivetítette az arcát, egy kámzsás alak állt, és a tartásából ítélve keserű gondolatok nyomaszthatták.

– Obi-Wan…? – kérdezte Vos, ahogy felismerte benne barátját.

A fiatalember csak enyhén pillantott feléje, majd ahogy megállt mellette, mindketten újra az elvesztett mesterre emelték a tekintetüket.

– Mit keresel itt? – kérdezte a kiffar.

Kenobi azonban meredten nézte néhai mesterét.

– Úgy érzem, nem az a jedi vagyok, akinek lennem kellene… akinek ő szeretett volna, hogy legyek – mondta fájdalmas hangon. – Mintha… egyre távolabb sodródnék tőle, még így is, hogy már nincs közöttünk…

Quinlan arca meglágyult.

– Nagyon sokszor… olyan elmondhatatlanul sokszor éreztem, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon – folytatta barátja. – Szinte sosem volt meg köztünk az összhang. Azt hittem, az évek múltával ez majd változik… hogy valami javul… hogy fejlődni tudok, és fel tudok nőni hozzá, de… Félek, hogy már a rám bízott feladatát sem tudom elvégezni rendesen.

– Természetes, hogy kétségeink támadnak a képességeinket illetően, Obi-Wan – felelte Vos. – Ezen mindenki átesik, én is rengetegszer elbizonytalanodtam már… Ez a feladat ezzel jár.

– Ugyanúgy, ahogy annak idején köztem és Qui-Gon közt… úgy most Anakinnal sincs bennünk szinte semmi közös – hunyta le a szemét csalódottan Kenobi. – Nem érzek mást, csak… azt a mélyen eltemetett haragot, amit akkor éreztem, mikor a tanítványává akarta fogadni őt, pedig még én voltam a padawanja. Hogy mintha félre akart volna hajítani engem egy idegen gyermek kedvéért, akit még csak alig ismert, máris úgy érezte, összetartoznak… Azt hittem, képes leszek feldolgozni magamban a dühöt… az irigységet és a féltékenységet… De a jelek szerint ebben, mint oly sok minden másban is tehetségtelen vagyok.

– Ne mondd ezt, Obi-Wan! – csóválta meg a fejét barátja. – Veled van az Erő, ahogy mindannyiunkkal. Mindenki másban tehetséges, és nem kell, hogy mind valamilyen különleges képességgel rendelkezzünk. Köztudott, hogy a szorgalmadnak és a jedi értékrendek iránt érzett tiszteletednek nincs párja a Temlpomban… a korosztályunkban egészen biztosan. Néha mégis úgy érzem, ez a szigorú szabálykövetés… megfojt téged.

– A szabályok azért vannak, hogy betartsuk őket.

– Ez igaz… – ismerte el Quinlan. – De nem szabad mellette elfelejtened… élni, barátom. Tholme mester azt mondogatta, az Erő is velünk él, ahogy körülvesz bennünket. Néha egyszerűen csak… jó átadni magad ennek az érzésnek.

– Kevésszer próbáltam igazán élni… és azok a pillanatok szinte mindig katasztrófához vezettek… – felelte némi hallgatás után fájdalmas hangon Kenobi.

– A Mandalore-ra gondolsz? – emlékezett vissza a kiffar egy évekkel korábbi küldetésre, melynek részleteiről Obi-Wan homályosan beszélt csupán neki.

– A Mandalore-ra… – sóhajtotta barátja. – Talán az lett volna a legjobb, ha akkor kilépek a rendből.

– Ennyire hiányzik? – kérdezte egy félmosollyal Vos.

Kenobi azonban nem felelt, így tudta, hogy a kérdése célba talált.

– Sajnálom, hogy úgy ráripakodtam Aaylára… – mondta végül, ahogy társára pillantott. – Nem lett volna szabad így lereagálnom a kritikáit.

– Sosem könnyű, ha az embert szembesítik a hibáival – sóhajtotta Quinlan. – Aaylának meg kell még tanulnia, hogyan öltöztesse olyan köntösbe a szavait, mellyel nem haragít magára másokat. Sok dologban gyerekként gondolkozik még, mégis az az érzésem… hogy nemsokára már a saját útját fogja járni.

– Hogyhogy? – kérdezte Obi-Wan meglepetten.

– Egy ideje… úgy érzem, egy helyben toporgunk – vonta meg a vállát Vos. – Nem nagyon van már mit tanulnunk. Jó, az Erőről sosem tudhatunk eleget, de… Remekül vív, egész jó pilóta is lett belőle, okos és engedelmes növendék, de amikor csak rá nézek… egy gyönyörű, felnőtt, ifjú nőt látok, és úgy érzem, nem tudok már újat mutatni neki.

– Javasolni akarod a Tanácsnak, hogy avassák lovaggá?

– Ha teljesíti az ehhez szükséges próbákat… Azt hiszem, igen. Talán, ha ez a torna jól sikerül, bennem is jobban megérik ehhez az elhatározás. Eddig azt hittem, ő az, aki túlságosan ragaszkodik hozzám, olyannyira már, hogy az kivívta esetleg más mesterek rosszallását. Most azonban… kicsit elveszettnek érzem magam, ha belegondolok, mi lesz velem, ha már külön utakon kell járnunk…

Obi-Wan visszafordult egykori mestere arca felé.

– Egy kicsit… mindig is irigyeltem azt, ahogy az Erő összekapcsolt benneteket.

– Igazságtalan, hogy más nem tapasztalhat meg hasonlót – szorította meg a vállát Vos. – Gyere, igyunk meg valamit lefekvés előtt! – intett a fejével az étkező felé. – Holnap izgalmas napunk lesz!

***

Az ajtó feletti, digitális panel ébresztője ütemes pittyegéssel kelt életre, hogy a szoba lakóját idejében felébreszthesse. Aayla összerezzent, ahogy eljutott a tudatáig a hang, majd hatalmasat nyújtózott.

– Csak még egy perc… – suttogta, ahogy magzatpózba újra összegömbölyödött, és szorosan magára húzta a takaróként használt jedi köpenyt.

Mélyet szippantott annak sűrű szövésű anyagából, és huncut mosoly kúszott az ajkaira.

– Még mindig érezni benne az illatodat… – motyogta álmatag hangon. – De lassan kell egy új…

Még mestere szennyese közül sikerült elcsennie néhány napja, amikor a mosodába vitte kettejük tisztításra váró ruháit. Takaróként használta, ahogy mindig, ha sikerült egyet-egyet kilopnia a férfi tárolórekeszeiből. Igyekezett feltűnés nélkül kicsempészni az éppen elemelt ruhadarabot, melyet aztán addig őrizgetett, míg a férfi illata el nem szállt belőle. Utána a frissen kimosott, többi ruhával együtt mindig visszatette a helyére, így Vos nem sejtett semmit ügyködéseiből.

Ahogy a köpeny betakarta őt, olyan érzése volt, hogy a férfi is ott fekszik mellette, erős karjaival magához öleli őt, kéjes álmaiban pedig szenvedélyesen csókolóztak.

Bazsalyogva felült, és nagyot sóhajtott.

– Menjünk! – igyekezte legyűrni az izgatottságát, ami a versenyek miatt a lelkében uralkodott, de az alvás mámoros emléke szinte nyugtató hatással volt rá.

A szekrényéhez lépett, és elszántan elvigyorodott. A megszokott, krémszínű, tradícionális egyenruhák helyett egy új felsőt öltött magára, mely szűken az alkatára simult. Vékony, ujjnyi pántja és mély kivágása remek mogzásteret adott karjainak, mégis erősen tartotta dús kebleit, melyek hívogatóan kidomborodtak az anyag alól. A felső a hasának alját szabadon hagyta, Aayla pedig megérintette a köldökét.

– Vajon mit fog hozzá szólni…? – gondolta, és elvörösödött annak gondolatára, hogy így áll majd mestere elé.

Felkötötte a fejére a twi’lek nők által viselt bőr fejvédőt, a szoba csapjánál megmosta az arcát és a száját, és elégedetten szemlélte magát.

– Legyen meglepetés! – kapta le saját köpenyét az akasztóról, és összefogta magán, nehogy mások meglássák, mit is visel.

Lelkesen haladt a legnagyobb gyakorlóterem felé, ahol az aznapi, házi bajnokságot készültek tartani. A hatalmas helyiség közepén egy hosszú, ovális párbajtér állt, melyen egyszerre akár 3-4 vívó páros is elfért, a nézők pedig pedig több sorban leülhettek köréjük, sőt, magasabb emelvényekről és karzatról is figyelhették a mérkőzések alakulását. Egy nagy, digitális kijelző állt készen a központi falon, mely majd a jelentkezők névsorát, a párbajbeosztás sorsolását, illetve a győztesek előrehaladását kívánta jelezni az egybegyűlteknek.

Aayla tudta, hogy viszonylag nagy lesz az érdeklődés a versenyek iránt, mert az utóbbi időben több, fiatal jedi is lovagi címet kapott, akik néhány idősebb mesterrel akár későbbi padawanjaikat is kiválaszthatták a bajnokságon jól szereplő ifjoncok közül. A gyerekek tehát sokkal nagyobb létszámban jelentkeztek, mint idősebb, tinédzserkorú társaik, hogy bemutatkozhassanak leendő mestereik előtt.

Ahogy megérkezett a teremhez vezető folyosóra, Aayla látta, hogy a korai időpont ellenére már egész sokan várnak arra, hogy bejuthassanak a helyiség széles ajtaján. A kisebbek lelkesen cseverésztek, míg a korban hozzá közelebb eső padavanok derekaikat, végtagjaikat melegítették, izmaikat mutogatták barátaiknak, vagy könnyed viccekkel szórakoztatták egymást.

– Aayla! – integetett neki lelkesen Yureeh, aki barátnőjükkel, Galittal már az ajtóban várta őt.

– Sziasztok, lányok! – köszönt rájuk.

– Ki van simulva az arcod – jegyezte meg Galit huncut mosollyal. – Jól telt az éjszaka?

– Maradjunk annyiban, hogy nem volt rossz – felelte Aayla hamiskásan.

Benyomultak a többi érkezővel, és körbenéztek. Számos ismerőst láttak már a lelátókon és a jelentkezőpultnál, ahol leadák a regisztrációjukat, Aayla pedig észrevette mesterét is. A férfi a nézőtér első sora előtt álldogált, és barátjával, Obi-Wannal beszélgetett, akinek tanítványa már le is ült későbbi helyükre. Csalódottan nézte kortársait, ahogy a versenyre készültek, de bosszúsnak is tűnt, mert a második sorból gúnyos pillantással incselkedtek vele korábbi bántalmazói.

Aayla kihúzta magát, és határozott lépésekkel megindult feléjük.

– Jó reggelt, mester! – köszönt rájuk derűs hangon. – Jó reggelt, Kenobi mester! – tette hozzá nyájasan, túlságosan is megnyomva annak címét, melyből lehetett érezni, hogy még mindig haragszik. – Szia, Anakin! – váltott újra természetes hangszínre, ahogy őszintén a gyermeket is köszöntötte.

Szigorú pillantást vetett a mögötte ülő rosszalkodókra, majd mosolyogva mesterére pillantott.

– Nos? – kérdezte az a rá jellemző, titokzatos mosollyal. – Készen állsz?

– Készen bizony! – biccentett a lány határozottan.

– Aayla, ami a tegnapit illeti… – kezdte volna Obi-Wan, de szinte azonnal félbeszakította.

– Ugyan, szóra sem érdemes, Kenobi mester! – vonta meg a vállait a lány, de a hangneme ezúttal is jelezte, hogy inkább gúnyosnak, semmit tiszteletteljesnek szánta a megszólítást. – Spongyát rá!

Obi-Wan szemei résnyire szűkültek.

– Kicsinyes vagy – figyelmeztette a hangnem hallatán Vos, Aayla azonban megrázta a lekkuit.

– Korántsem, mester! Kenobi mester és köztem tisztázódott a helyzet, nem is érdemes rá több szót pazarolni. Nem igaz, Kenobi mester?

Barátjuk nem szólt, csak összefonta maga előtt a karjait.

– Sosem tanulsz… – sóhajtotta Quinlan, és az égre emelte a tekintetét.

– Cseppet se félj, mester, felkészültem a mai bajnokságra! Készen állok megvívni a leendő ellenfeleimmel, és mindent bevetek majd, amit csak tőled tanultam!

– Ó, valóban? – kérdezte a férfi.

– Ehhez nem is fér kétség! – csípte meg a lány fenekét a ruhán keresztül játékosan Galit, mire Aayla ugrott egyet meglepetésében, és kioldódott rajta az addig szűken magára tekert köpeny.

– Te meg már megint hogy nézel ki? – nyögte Vos megrökönyödve, ahogy megpillantotta tanítványa szűk, testhezálló öltözékét.

– Ez a harci ruhám, mester – vette le lassú, csábos mozdulattal Aayla a köpenyt, és huncut vigyor kúszott az ajkaira, ahogy a férfi arcára látható zavar ült ki formás idomai láttán.

– Ezt is tőled tanulta? – kérdezte Obi-Wan incselkedő hangon. – Igazi, katonai stratéga veszett el benned, Quinlan! – veregette meg a vállát, amiért kiérdemelt egy megrovó pillantást barátjától.

– Így van, Kenobi mester! – bólogatott Aayla.

– Tíz százalékkal nőttek az esélyeid a bírák szemében – nevetett Galit, ahogy elismerően végigmérte csinos barátnőjét. – Bár, lehet, hogy inkább hússzal!

Lassan érkezni kezdtek a terembe a nagy tiszteletnek örvendő Tanácstagok is, és a rangidős, korosabb mesterek, akárcsal Lene Floy, aki a minap beszélgetést tartott számukra. Többen is kíváncsi pillantással méregették a bájos twi’leket, de Vos figyelmét nem kerülte el a háttérből őket bámuló, több fiatalember mohó vagy zavart tekintete sem.

– Öltözz át! – parancsolt rá határozottan.

– Nem – nézett fel rá Aayla játékosan.

– Arra tanítottalak, hogy tisztességesen harcolj. Ez így… – mutatott végig növendéke ruházatán – nem az.

– Nem, mester, arra tanítottál, hogy minden képességemet éberen használjam egy összecsapás során – javította ki a lány. – Fizikai erőben alulmaradok egy férfival szemben, ezért kell bevetnem minden mást, amiből előnyt kovácsolhatok.

Quinlan nem tűnt meggyőzöttnek.

– Miért teszünk úgy, mintha csak egy szép pár női kebel lenne képes a férfi elmét a Sötét Oldalra taszítani? – kérdezte Galit, ahogy átkarolta barátnője vállát.

– Pontosan! – helyeselt Aayla. – Amikor ők félmeztelenre vetkőzve melegítenek – bökött a gyakorlótér felé, ahol egyik-másik korukbeli padavan vagy idősebb lovag valóban ujjasától megszabadulva gyakorlatozott –, vagy netán kivillan az izmos karjuk, az ránk, lányokra talán nincs ugyanilyen csábító hatással? Nemcsak nektek lehetnek tisztátalan gondolataitok!

– Mióta vannak neked tisztátalan gondolataid? – kérdezte megrökönyödve Vos, a két lány azonban csak nevetett.

– Felnőttek vagyunk, mester – vonta meg a vállát a lány. – Miért kellene szégyellnem magam amiatt, ahogy kinézek?

Látta, hogy Mace Windu és Ki-Adi-Mundi elhaladt mögöttük, és rosszalló pillantással méregették mind őt, mind Galit öltözékét, akinek világos, szűk, hosszú ujjú felsőjét a hátán csak néhány pánt tartotta, melyek alól kivillant homokszínű, selymes bőre. Több női mester helyet foglalt Obi-Wan mellett, és kíváncsian figyelték beszélgetésük alakulását.

– Mindig is az volt az érzésem, hogy túl gyorsan akartál felnőni…

– Hogyne akartam volna! – felelte lelkesen Aayla. – Végre mindketten nagyok vagyunk! Már nem én vagyok a kicsi, akire állandóan vigyázni kell! – emlékeztette ismeretségük és barátságuk kezdetére. – Végre én is nagy vagyok, és ha kell, immár én is vigyázhatok rád!

A női mesterek mosolyogva összesúgtak mögöttük, Lene Floy pedig kíváncsian méregette a két fiatal lányt.

– Gyönyörű, rakoncátlan twi’lekem… – mondta végül Vos meghatódva, látva Aayla töretlen jókedvét. – Attól, hogy felnőttél, még nem fog megszűnni az a féltő gondoskodás, amit irántad érzek – tette a lány vállára a kezét. – Egész életedben vigyáztam rád, és akkor is aggódni fogok, ha már nem leszel a tanítványom.

Aayla érezte, hogy egyre hevesebben dobog a szíve a mellkasában.

– A fenébe, hogy ilyen aranyos vagy! – mondta végül tettetett bosszússággal. – Fú, de fogom gyűlölni, ha egyszer új tanítványod lesz!

– Én viszont nagyon fogok röhögni, ha egy nap te is kapsz egy padawant! Ha csak feleolyan pimasz lesz, mint amilyen te voltál, már annak is örülni fogok!

Aayla vágyakozva nézte őt, majd kitárta előtte a karjait.

– Szerencseölelés?

– Szerencseölelés – zárta őt a karjaiba Vos. – Na, menj! – mondta végül.

Aayla bólintott, majd búcsúzóul Anakinhoz fordult, és odahajolt hozzá a nézőteret és a küzdőteret elválasztó fal felett.

– Vigyázol addig a köpenyemre, míg versenyzek? – kérdezte tőle, és látta, hogy a mögöttük lévő sorból irigykedve nézik őket, ahogy a vonzó twi’lek a kis rabszolgát részesíti előnyben helyettük.

– Persze – felelte a fiú.

– Ne szomorkodj, hogy idén nem indulhatsz! – próbálta vigasztalni Aayla. – Biztos vagyok benne, hogy jövőre már te is megmutathatod, mit tudsz! – siklott mindkettejük pillantása Obi-Wanra, aki eddig kíváncsian hallgatta kettejük beszélgetését, tekintetükből azonban rögtön kiolvasta, hogy őt okolják azért, hogy a fiúnak ki kell hagynia a tornát. – Anakin – folytatta Aayla. – Szeretném, ha figyelnéd, mi zajlik a pályán! Nézd, hogyan harcol egy fiú és hogyan egy lány! Hogy hogyan hasznosítja valaki azt, ha magasabb, és azt is, ha hosszabbak, erősebbek a karjai! Mindenki más stílusban forgatja a kardot, és te is biztos megtalálod majd azt, ami neked testhezálló! Tanulj abból, amit ma a a versenyen látni fogsz, meglátod, hasznos lesz!

A fiú lelkesen bólintott.

– Menjünk! – intett a regisztrációs asztal felé Galit. – Ideje véglegesíteni a jelentkezésünket.

– Rendben – értett egyet Aayla. – Szurkoljatok!

– Ügyes légy! – bíztatta Quinlan.

– Az Erő legyen veletek! – tette hozzá Obi-Wan.

– Ahogy veletek is – felelte Aayla -, Kenobi mester – tette hozzá búcsúzóul, kajánul vigyorogva, aminek láttán a férfi megcsóválta a fejét és inkább leült padawanja mellé.

~ Következő fejezet ~