Sziasztok!

Ígéretemhez hűen egy új filmfordítással jelentkezem számotokra. Ezúttal egy 2018-as filmet választottam, mely jó ideje foglalkoztatott már.

Nishijima Hidetoshi az egyik legkedvesebb japán filmszínészem, így mindig igyekszem figyelemmel követni a munkásságát. Akadnak, akik szerint nagyon egyforma, azonos sablonra felépülő szerepeket játszik: hideg, megközelíthetetlen, szótlan, öltönyös zsarut vagy gengsztert, és hogy nehezen tud valós, drámai érzéseket megjeleníteni. Ez valamelyest igaz is meg nem is, de jelen filmünk jó példa rá, hogy képes kilépni a komfortzónájából, és igazi átérzéssel kifejezni a karakter lélekállapotát.

Ennek a filmnek mégsem ő áll a fókuszpontjában, hanem a feleségét játszó Shinohara Ryoko, aki szívbemarkoló alakítást nyújt, mint az édesanya. Egy rettenetesen nehéz témájú filmről van szó, hiszen mindig tragédia, ha egy szülőnek szembe kell néznie a gyermeke halálával. Minden orvosi prognózis ellenére a szülők itt mégis reménykedni mernek egy csodában, mely évenek keresztül megnyomorítja az egész család lelkét, és majdnem újabb tragédiába torkollik. Shinohara Ryoko minden pillanata autentikus, teljesen elhisszük és átérezzük a nehézségeit és gyötrelmeit, és bizakodunk vele egészen az utolsó pillanatig.

A filmnek rendkívül jó az íve, ahogy a szomorú bizakosásból átmegyünk egyre inkább bizarr megszállottságba, folyamatosan fokozva a feszültséget a karakterek közt, míg végül fel nem robban a bomba a kisfiú, Ikuto születésnapján, ahol aztán mindenki elmondja, ami bántotta, a felek ráébrednek arra, hogy miben hibáztak, megvan a nagy összeborulás, és közelebb kerülnek egymáshoz. A kislány, Mizuho lelke így nyugodtabban tudja ott hagyni őket, talán valahogy asztrális síkon ez is volt a célja, hogy újra összehozza a családot.

A film emellett nagyon összetett kérdéseket is feltesz úgy, hogy közben rávilágít a japán egészségügyi rendszer visszásságaira. A szív, az elme/tudat és a lélek kapcsolatát feszegeti, és a befejezés is azt sugallja, hogy a szívátültetésen átesett kisfiú, Sogo (akihez a kezdetek után visszakanyarodunk) tudta, hova kell mennie, hol volt az új szív gazdájának régi otthona. Ott volt-e végül Mizuho benne lélekben és tudatban vagy sem? A véletlen rángások vajon tényleg csak “visszhangok” voltak, vagy Mizuho így jelzett a környezetének? A választ a film és az eredeti regény szerzője a nézőre bízza.

Említésre méltó még Sakaguchi Kentaro és Tanaka Tetsushi, akikkel Nishijima Hidetoshi mellett már szintén találkozhattatok az oldalon a Signal c. japán krimisorozatban, Tanaka pedig a Crisisban ugyancsak együtt alakított Nishijimával.

Megmondom őszintén, nagyon nehéz volt elkészíteni a feliratot, mert akárhányszor is kellett összenéznem a videóval a munkámat, sosem bírtam megállni sírás nélkül, és mindig nagyon megviselt. De remélem, nektek örömet tudok okozni vele, mert ez egy olyan film, amit mindenkinek érdemes lenne látnia.