Sziasztok!

Elkészültem legújabb filmfordításommal, a Highway Familyvel, melyhez mindnyájatoknak jó szórakozást kívánok!

Régóta érett már ez a projekt, mert Jung Ilwoo munkáit mindig is figyelemmel követtem, de sajnos a legtöbb, ázsiai film esetében a nemzetközi forgalmazási jogok hiányában sokszor hónapokat is várni kell, míg DVD megjelenés vagy VOD-ra felkerülés segítségével végre valahára felirathoz jut a nyugati közönség (hacsak nem karolja fel valamelyik nemzetközi streaming szolgáltató az adott produkciót). Ez most végre meg is valósult, felkerült a film a VIU videotárába, és készült is hozzá angol felirat, ami… a film korhatáros besorolása és az ahhoz kapcsolódó figyelmeztetések ellenére nagyon is “vanilla” lett, azaz erősen lebutítva tárta elénk a dialógusokat, minden káromkodást mellőzve, ami viszont mindig árnyalja a cselekményt és a karaktereket.

Mielőtt a felirat kijött volna, egy újfajta megközelítéssel próbáltam fordítást készíteni hozzá: mesterséges intelligencia segítségével koreai nyelvi átiratot készíttettem a hanganyagból, és azt igyekeztem magyarra fordítani. Sosem próbáltam még hasonlót, ezért nagyon érdekes és izgalmas dolognak tűnt, és bár eléggé gyerekcipőben jár még a dolog, meglepően pontos volt az esetek 50-60%-ban.

A filmünk egy hajléktalanként élő kis családról szól, két fiatal szülővel (Jung Ilwoo és Kim Seulgi), valamint a két kis gyermekükkel (Seo Yisoo és Park Daon). Sátorban laknak, egyik országúti pihenőhelyről vándorolnak a másikra, kihasználva az ezek nyújtotta lehetőségeket a mosakodásra, élelem vásárlására, és míg az édesanya, Jisuk a gyerekekről igyekszik gondoskodni, addig az apa, Kiu különböző történeteket talál ki, hogy a parkolóban pénzt kéregessen: jellemzően azt hazudja, hogy eltűnt a tárcája, és így nem tudnak hazajutni a gyerekekkel. Mikor azonban egy nap lebukik egy korábbi jótevője, Yeongseon (Ra Miran) előtt és elviszi őt a rendőrség, a kis család többi tagja magára marad. Yeongseon pedig úgy dönt, befogadja őket.

Bár a két szülő igyekszik vidám körülményeket teremteni a gyerekeknek, mégis egy igen komoly drámával van dolgunk. A kisfiú, Taek talán nem is veszi még észre, milyen helyzetben vannak, a lányka, Eunyi már annál inkább. A folyamatos hazudozás, kuncsorgás, kényelmetlen mocsokban alvás, fázás és éhezés közepette elmegy mellettük az élet. A nemtörődömség, amivel a fiatal és tapasztalatlan szülők olykor a gyerekek iránt viseltetnek, a gyermekbántalmazás határait súrolja: a magára hagyott gyerekeket rengeteg alkalommal elrabolhatták volna, vagy autó alá kerülhettek volna, mert senki sem figyelt rájuk. Amikor vásárolni mennek és ők hozzák a vacsorát, a kezeikben a forró vizes rámenlevest is ők hozzák, csoda, hogy nem forrázták le magukat vele, főleg Eunyi, aki még el is esik. Az apa egy súlyos, mentális problémákkal küszködő és jó eséllyel skizofrén férfi, akinek a viselkedését az angol “gaslighting” kifejezés tudná leginkább jellemezni: látszólag vidám és igyekszik jó kedvre deríteni a családtagokat, de az első kritikus pillanatban képes előtörni belőle a bántalmazó, fenyegető valója. Erőszakos lénye képes elhitetni a feleségével és a gyerekeivel, hogy a világ ijesztő és a társadalom kirekeszti őket, hogy a gyerekeknek felesleges iskolába járni, mert úgyis csak kigúnyolnák őket. És bár valóban van a társadalomnak egy ilyen kegyetlen része is, a film egyértelműen bemutatja, hogy jó emberek befogadják, tanítják őket, Eunyi az iskolában remekül beilleszkedik, azaz minden korábbi félelem hiábavaló volt, és éveket vett ki a kislány életéből. Sajnos a kisfiú, Taek viszont ezt a férfi archetípust látva máris mintha elindult volna ugyanezen az úton: a folyamatos hisztizés, viselkedni képtelenség, akaratosság és sírás, amivel bármit ki tud magának harcolni, nem egy egészséges megoldás.

Az édesanyának, Jisuknak is szabályosan könyörögnie kell, hogy kiléphessen végre ebből az érzelmi kizsákmányolásból. Nagyon jól látjuk, hogy bár vigyáz a már két meglévő gyerekére, a szíve alatt hordott harmadik babához szinte semmilyen érzelmi kötődése sincs, még az ultrahangot is teljesen semleges arccal nézi, és csak akkor jön rá, hogy baj van, és nem élhetnek így tovább, mikor kiderül, hogy fennáll a szülési komplikációk lehetősége. Akkor már számára is világossá válik, hogy az eddigi életüket nem folytathatják tovább, ha a gyerekeket biztonságban akarják tudni. Jól tükrözi ez az alacsony iskolázottságú, árvaházból/nevelőotthonból a világba kilépő, de konkrét családmodellt és szülői példaképeket teljesen mellőzni kényszerülő fiatalok sorsát, akik bármennyire is szeretnének, nem (mindig) tudnak kitörni abból a nincstelenséggel teli közegből, melyben maguk is nevelkedtek, és belekényszerülnek olyan kapcsolatokba, melynek aztán tudtukon kívül is áldozataivá válnak. Nagyon érdekes szimbólum volt, mely ide kapcsolódott a film utolsó harmadában: a falon lógó, mindenféle óra, melyek mind más és más időpontot mutattak, mintha csak egyfajta állandóságot, változatlanságot, az időérzék elvesztését jelképezték volna, mellyel a nő szakítani akart.

Mellettük azért Yeongseon és Dohwan családi élete sem épp tökéletes. Nincs ugyan részletesen elmagyarázva, de a házaspár néhány évvel a jelenlegi cselekmény előtt elvesztette a tindézser fiát, ami örök törést okozott köztük. Házaséletet már nem élnek, egyfajta munkakapcsolatban maradtak, együtt viszik a családi használtbútor-vállalkozást. Yeongseon nem tud továbblépni fia halálán, talán ezért is viszi magával Jisukot és a két gyermeket, talán bűntudatból, sose tudjuk meg igazán. De az tény, hogy egy űrt sikerül betölteniük a lelkében.

Az alakításokra abszolút nem lehet panaszunk, és filmkészítési szempontból is egy remek darabot kaptunk: a hosszú, vágás nélküli jelenetek és kiváló kameramunka igazán közel hozza a nézőhöz az érzelmeket.

Igazán különleges pillanat volt Taek tejfogának kiesése. Az ázsiai folklór különböző módon közelíti meg ezt a kérdést, a koreai kultúrkörben a fog elhajítása a ház teteje felé (ha felső fogsorból származik) vagy a ház alapzata felé (ha alsóból) szimbolikus jellegű: az elhajítást követően imádság vagy ének oda fogja vonzani a koreaiak egyik nemzeti állatát, a szarkát, hogy az magával vigye a kihullott fogat, és újat, egészségeset hozzon helyette. Eunyi is ezért dobta el és imádkozott csendben.

Voltak sajnos mozzanatok, melyeket bosszantó módon nem sikerült tisztáznia a készítőknek. Két külön cselekményszálon is találkozunk egy bizonyos ifjúsági szabadidőközpontban bekövetkezett tragédia hírével: Kiu korábbi üzlettársa révén került kapcsolatba a hellyel, melytől jelentős pénzösszeget sikkasztott el, nem tudjuk azonban, hogy ez vezetett-e a tűzhöz vagy valami más. És megtudjuk, hogy Dohwan úr is ennek a tűzesetnek a híradós tudósítása miatt kerül zaklatott állapotba, és szólalkozott össze egy másik asztaltársasággal. Azaz mintha ezzel azt sugallnák, hogy a házaspár fia ebben a tűzesetben halt volna meg. Viszont mind Yeongseon, mind Dohwan megtudja, hogy a Kiunak köze volt ehhez a szabadidőközponthoz, és lehet érintettsége a tragédiában, mégsem látjuk, hogy ez elborzasztaná őket, vagy vádaskodni kezdenének Kiu és Jisuk jelenlétében. Ha viszont a gyermekük nem ebben a tűzben lelte a halálát, miért olyan fontos, hogy újra és újra előtérbe kerüljön ez a tragédia? Sose tudjuk meg igazán. Hasonlóképpen emlegetnek egy bizonyos Jeon Jungmant, mint csalót, aki állítólag mindenért felelős volt, de róla se tudjuk meg sose, ki volt az. Azt látjuk, hogy Kiut üldözi a felelősség-érzet, a károsultak hangjai démonként kísértenek az elméjében.

Visszatérő elem a tűz is. A kislány, Eunyi több alkalommal is látni és hallani véli a tüzet, annak pattogását vagy a felszálló füstöt, ami a szabadidőközpontban történt tűzesetre enged következtetni. De vajon ez mit sugall? Hogy a kislány szemtanúja volt a tűznek? Esetleg ő okozta? Vagy látta, hogy ki tette? Talán az apja, és ezért fél tőle ennyire? Elvégre Kiu a film végén maga is tűzzel fenyegetőzve érkezik meg a bútorkereskedéshez, hogy visszakövetelje a családját. Vajon korábban is ő volt a felelős a lángokért, ami annyi ember halálához vezetett?

És vajon mi volt a jelentősége a fekete üröm teának? Dohwan úr elég ambivalens figura, aki az egyik pillanatban kedélyesen játszik a gyerekekkel, különösen Taekkel, a másikban pedig dühösen kiabál a feleségével, hogy zavarja el a kis családot, mert rosszul van tőlük, idegenek számára, nem is ismeri őket, nem akar velük foglalkozni. Vajon melyik lehet az igazság? Bár ebben nem vagyok jártas, de az interneten csak olyan cikkeket találtam, melyek tiltják a fekete üröm fogyasztását kismamák számára, mert vetélést okozhat. Vajon Dohwan ezzel azt akarta elérni, hogy Jisuk elvetéljen? A fordítási hiba kizárható, mert a férfi “ssuk cha“-t mond (쑥), ami tényleg ezt jelenti.

Nem akarok csak negatívumokat írni, mert alapvetően tetszett a film, de jó lett volna, ha nem hagynak ennyi kérdést megválaszolatlanul.

Nektek hogy tetszett? Kíváncsian várom a benyomásaitokat a kommentekben itt vagy az Ázsia Ékkövein!