Légy üdvözölve a Yi San Projekt honlapján! Az oldalon japán, kínai és koreai filmsorozatok, mozifilmek, valamint klipek és dokumentumfilmek magyar feliratait fogod találni. A fájlok ingyenesen, kizárólag magáncélú, otthoni felhasználásra készültek, megtekintés után törlésük javasolt. Elkészítésükbõl anyagi haszon nem származik, kereskedelmi forgalomba nem hozhatók! A feliratok a Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország licenc feltételeinek megfelelõen szabadon felhasználhatók. Nézz szét az oldalon és válogass kedvedre az éppen futó vagy már elkészült sorozatok közül!

Információk

Cím : Yi San Projekt


Verzió : v31 – After School


URL : www.yisanprojekt.hu


Tulajdonos : Brigi


Indult : 2009. február 2.


Host : Dotroll


Credits : Pledis


Stat :

Free site counter


Aktív film- és sorozatfordítások

*hamarosan*

Folyamatban lévő mangafordítás

Captain Tsubasa

Írta és rajzolta: Takahashi Yoichi
Származás: Japán
Megjelenés éve: 1981-1988
Fordítás státusza: 37/1-5. kötet
Folyamatban: 6. kötet
Mangadex / Animeaddicts

Tervezett filmek és sorozatok

 On the Edge

Befejezett animációs sorozatok

Befejezett japán sorozatok

Befejezett kínai sorozatok

Befejezett koreai sorozatok

Elkészült filmek

Sorozatkritikák, ismertetők

A 2015-ös év toplistája
A 2016-os év toplistája
A 2017-es év visszatekintője
A 2018-as év visszatekintője
2019 – az 1.2. félév sorozatai
2020 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2021 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2022 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2023 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2024 – az 1. – 2. – 3. – 4. negyedév sorozatai

Cikkek

Fan fiction és original t￶örténetek

Írások, történetek (gyűjtőoldal)

Szerepjátékos történet #1 (Legend of Grimrock alapján)

1-14. fejezet

Szerepjátékos történet #2 (M.A.G.U.S. alapján)

1-10. fejezet

Star Wars történetek

Az univerzum hercegei
Bevezető információk
1. rész: A Birodalom szolgálatában

Bevezető: Valahol, egy messzi-messzi galaxisban sok-sok éve ismét béke honol. 17 éve már, hogy a Klónháborúkat követően Palpatine főkancellár, a későbbi uralkodó irányításával a Galaktikus Köztársaság átalakult az Első Galaktikus Birodalommá. A fennhatósága alá tartozó csillagrendszerek azonban nem is sejtik, milyen démoni erők uralkodnak felettük valójában. Néhány kalandvágyó fiatalember útnak indul, hogy próbára tegye magát, és egy nap talán a galaxis legjobb pilótájává válhasson. Ám ki tudja, a sors végül merre veti majd őket…

1-19. fejezet

Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai
Bevezető információk

Bevezető: A Galaktikus Köztársaság fénykorát éli. A fennhatósága alá tartozó csillagszendszerekben évszázadok óta bőség és jólét honol, a Jedi Rend lovagjai pedig a béke követeiként járják a galaxist. Az ifjú padawan, a twi’lek lány, Aayla Secura mestere, Quinlan Vos mellé szegődve igyekszik elsajátítani a tudást, mely a jedi lovaggá váláshoz elengedhetetlen. A férfi azonban nem tudja, hogy a cserfes növendék a mester-tanítvány kapcsolatnál jóval többet érez iránta…

0-20. fejezet

Rendezvények, élménybeszámolók

Mostanában hallgatom

Chat

Társoldalak

Admin

Legutóbbi hozzászólások

Szerepjátékos történet (M.A.G.U.S. alapján) – 4. fejezet

Szerző: | ápr 9, 2024 | fan fiction | 0 hozzászólás

Ebben a bejegyzésben baráti társaságunk M.A.G.U.S. világában játszódó szerepjátékának kalandjait olvashatjátok a karakterem szemszögéből. Megszokott csapatunk 2 újabb játékossal bővült, akiket a mesélőnk kiválóan bele tudott szőni az eddigi kalandba. Fogadjátok szeretettel az 4. fejezetet! További információk itt: Irások, történetek.

~ 4. fejezet ~

– Megmondtam neked, hogy rossz ötlet volt útnak indulni! – méltatlankodott sokadik órája a patkányképű asszony, ahogy hitvese egyre inkább fokozódó ingerültséggel szorongatta a lovak gyeplőjét. – A parasztházas éjszaka óta egyszer se tudtam nyugodtan aludni! Minden éjjel történik valami!

– Ezzel nem vagy egyedül… – gondolta Éla, ahogy kipillantott a házaspár között, és a távolban észrevette Bocchiratána homályos körvonalait.

Amióta csak útnak indultak Tilemaerből, folyamatosan figyelték és követték őket. Minden éjjel rajtuk ütöttek, de az első éjszakai összecsapáshoz hasonló mértékű pusztítást egy alkalommal sem tudtak okozni. Sikerült őket újra és újra visszaverniük, így a rejtélyes idegenekről vagy azok szándékairól nem tudtak meg többet. Az esetlegesen legyőzött támadóktól tudtak további 9 ezüstöt zsákmányolni, melyet onnantól kezdve egy közös erszényben kezdtek el gyűjtögetni, hogy a csoportos kiadásokra, mint szállás, étkezés vagy utazás, elsődlegesen abból költsenek, ne saját forrásaikból. Egyelőre így 1 arany és 14 ezüst állt a rendelkezésükre, meg az a néhány csenevész fegyver, amit a támadóktól össze tudtak szedni.

– Mi lehet olyan fontos benned? – nézett Éla a faládára, amit most is az amazontermetű Ashata szorongatott.

Odacsusszant hozzá, levette a kesztyűjét, és óvatosan megérintette a ládát. Lehunyta a szemeit és átszellemülten koncentrált.

– Mit csinál? – kérdezte Ashata a többieket.

– Nem hinném, hogy varázsol – töprengett Aria.

– Csak próbálom megtudni, mi lapulhat a ládában – felelte Éla, hogy elejét vegye a további tanakodásnak. – Nekünk, elfeknek, félelfeknek, vannak bizonyos képességeink, melyekkel tárgyakat megérintve látjuk, mi a történetük, mi lehet a jelentőségük…

– És te mit látsz? – kérdezte Tíra.

– Egy gyönyörű, mogyoróbarna hajú nőt fehér, lenge, fodros ruhában – próbálta körülírni a lány. – Látom, ahogy belerak egy pergament a ládába, amit aztán Jezabelre bíz… Aki a kis ládát két másik hasonlóval együtt bezár egy nagyobb ládába.

– A másik kettőt kaphatta a két másik csapat – vonta le a következtetést Ashata.

– Szerintem is – engedte el a ládikót Éla. – Nem tudom, ki lehetett ez a nő… de az öltözéke alapján biztos, hogy valami fontos, nemesi kisasszony.

– Ezek szerint ő a megbízónk…

– De vajon mi állhat a pergamenen? – rázta meg a dobozt Ashata, hátha meghallja, csörög-e még benne valami.

– Azt nem láttam, de…

– Lassan megérkezünk! – kiáltott hátra a házaspár férfitagja az utazóknak, ahogy előremutatott Bocchiratána városkapujára.

A lányok mind mögéje telepedtek, hogy jobban láthassanak.

A fővároshoz képest kevéssé volt impozáns az eléjük terülő látvány. A városfalakon és épületeken látható, hatalmas pusztítás a régi, nagy háborúk emlékét idézte, és a jelek szerint idáig még nem ért el az uralkodó által szorgalmazott újjáépítési törekvés. Katapultok által kiszakított, óriási kőtömbök közt kanyargott az út a beléptető kapu felé, a biztonságért pedig jóval kevesebb városőr felelt, mint Tilemaerben.

Ahogy azok bepillantottak a kocsi ponyvája alá, látták, hogy csak négy fiatal utazót visznek, és nincs semmi elvámolnivalójuk, így különösebb ellenőrzés nélkül átengedték őket. A kocsi odabenn, a kapu mellett nem sokkal félreállt, a lányok pedig gyorsan lepattantak annak hátulján.

– Még egyszer köszönjük, hogy elhoztak minket! – biccentett nyájasan Aria, meglibbentve paplovagi köpenyét, mintha csak tudatosítani akarta volna a házaspár számára, hogy igazi jó cselekedet volt magukkal vinniük az utasaikat. – És bocsássanak meg, ha bármilyen aggodalmat okoztunk!

– Semmiség! – legyintett a férfi, ahogy végül továbbálltak.

– Nos, merre menjünk? – kérdezte Ashata, amint hallótávolságon kívülre kerültek.

– Az utasítások szerint az első, bal kéz felőli házba kell beadnunk.

– Na jó, de kinek? – méltatlankodott Aria. – Nem nyomhatjuk csak úgy bárkinek a kezébe!

Mind körülnéztek, hogy felmérjék a lehetséges épületeket és célszemélyeket.

– Ez…?

– Ez egy postaszolgálat épülete – jegyezte meg Tíra. – Tovább kellene küldenünk valakinek?

– Nézzünk körül odabenn!

Ashata javaslatára felballagtak a hivatal lépcsőjén. Egy kellemes kis terasz terült el annak bejárata előtt, ahol több utazó is sütkérezett a napfényben, arra várva, hogy az épület melletti istállókból kiálljon a következő postakocsi, és felszállhassanak rá. Éla tekintete egy hosszú, hullámos mogyoróbarna hajú, izmos testalkatú lányra siklott, akivel azon nyomban találkozott a pillantása. Ugyanolyan visszacsapó íjat és szablyát viselt, akárcsak ő, a hajszálai közül pedig az emberekéhez képest hosszabb, csúcsosabb fül kandikált ki, bár viselője igyekezett azt látszólag elrejteni avatatlan szemek elől.

– Te is…? – kérdezte, ahogy saját, hosszú, szőke hajszálaira pillantott, melyek az ő füleit takarták.

Tudta, hogy a szemeinek lilás színe rögtön elárulta az idegen számára, hogy ő is félelf. A társaságában egy bájos, hosszú eperszőke, fonott hajú lány időzött, szeplős arca és zöld szemei szokatlan virgoncságról árulkodtak. Ennek ellenére Uwel-paplovag öltözéket viselt, teljesen fekete páncélzatának hátán kicsi szárnyakkal. Két fenyegető csatabárdot viselt és vidáman méregette az érkezőket.
A hivatalba belépve egy középkorú, kócos hajú, szórakozottnak tűnő férfi fogadta őket a pultnál, aki újra és újra megpödörte a bajszát.

– Szép napot a kishölgyeknek! – hadarta némi helybéli akcentussal, melyről nem lehetett eldönteni, hogy valódi volt, vagy inkább atyáskodó.

Fürkésző szemei hol az egyik, hol a másik érkezőre siklottak, ahogy átlesett velük a pult feletti farácson.

– Mivel szolgálhatok?

– Nos… – nézett körbe Aria.

– Egy csomagot hoztunk… kézbesítésre… – felelte Ashata rosszallóan.

– Kegyecskéd akar egy csomagot kézbesíteni… itt? – kérdezte a férfi csodálkozva. – Ez inkább fordítva szokott lenni. Vagy talán el akarják küldeni valakinek?

– Nem, semmiképpen – rázta meg a fejét Tíra. – Személyesen kell átadnunk a címzettnek. Nem várt ön semmilyen személyes csomagot?

– Nem én! – rikkantotta a férfi egy újabb bajuszpödrés közepette.

– És más esetleg a hivatalban?

– Vagy a teraszon várakozók közül? – kérdezte Éla, ahogy ismét eszébe jutottak a kinn ülők.

– Azt nem tudhatom!

– Ezzel nem sokra megyünk… – morogta elégedetlenül Ashata. – Jellemző… minden férfi haszontalan…

– Kérdezzük meg a kintieket! – javasolta Aria.

Ahogy ismét a szabadba léptek, közelebb sétáltak az ülőhelyekhez és asztalokhoz. Szétváltak, hogy egyesével kérdezgessék a várakozókat, de mindenki csodálkozva megrázta a fejét.

– Ti ketten… – lépett oda Aria a félelfhez és társához – nem vártok esetleg valami kézbesítésre?

Csendben végigmérte a paplovagot, annak méltóságteljes, jellegzetes öltözékét, majd vetett egy pillantást saját ruháira.

– De! – felelte az eperszőke váratlanul. – Ayshani úrnő üzenetére várok már napok óta! – állt fel izgatottan.

A négy utazó összenézett, majd bólintottak.

– Akkor szerintem téged kerestünk – lépett oda hozzájuk Ashata is, és felmutatta a ládát.

Letette eléje az asztalra, és ahogy a paplovag ujjai csak épphogy hozzáértek, a lakat kattant egyet és magától kinyílt.

– Nocsak!

Felnyitotta a láda fedelét, és valóban egy pergamentekercs lapult benne. Szétnyitotta, és gyorsan átfutotta, majd elégedett mosoly kúszott az ajkaira.

– „Kedves Leóra! Ez a csapat fog visszakísérni téged Tilemaerbe. Az út 2-3 napot vesz majd igénybe. Ha megérkeztél, jelentkezz nálam a városőrség épületében! Ayshani del Tilemaer” – olvasta fel nekik, és lelkesen végignézett leendő kíséretén.

– Akkor a feladat egyértelmű – nyugtázta a hallottakat Aria. – Üdv, Leóra, én Aria vagyok!

– Ashata! – biccentett az amazon. – Állok rendelkezésedre.

– Az én nevem Tíra.

– Te varázsló vagy, ugye? – kérdezte annak ruhái alapján Leóra, amire a lány bólintott.

– Tűzmágus.

– Én pedig…

– Te elf vagy! – lelkendezett a paplovag, és megragadta Éla kezét.

– Tulajdonképpen… félelf…

– Az mindegy! – legyintett a lány. – Eggyel máris megismerkedtem közületek! – mutatott addigi beszélgetőpartnerére, aki felállt, és szerény fejhajtással köszöntötte a többieket. – Ő itt Akia! Összebarátkoztunk, míg titeket vártalak! Ő is jöhet velünk?

– Az én nevem Éla…

– Nagyszerű! Mikor indulunk?

A hirtelen hat fősre duzzadó társaság kíváncsian nyomult be újra a postahivatal épületébe, ahol a férfitől megtudták, hogy leghamarabb másnap reggel menne csak postakocsi Tilemaer felé.

– Alapvetően nem szoktunk hat fős hintókat járatni… de a maguk kedvéért indíthatunk egyet – mondta végül, ahogy huncut szemeivel őket méregette.

– Köszönjük! Mivel tartozunk érte?

– 1 arany lesz – felelte a férfi, a lányok pedig már nyúltak is a közös vagyonukat rejtő erszényért.

– Hagyjátok, ezt majd én állom! – intette le őket Leóra. – Mikorra érkezzünk? – kérdezte, ahogy kifizette az útiköltséget.

– A kocsi napfelkeltekor fog indulni, így mindenképp azelőtt. Legalább 20 perccel korábban.

– Akkor mára valahol szállást kell keresnünk – javasolta Tíra.

– Tud ajánlani valamit?

– A Fogadó a Vidám Csikóhoz jellemzően jó választás szokott lenni – felelte a hivatalnok.

– Szeretni fogjátok, mi is ott szálltunk meg – helyeselt Akia. – Csak 10 réz egy éjszaka, úgyhogy azért csodát ne várjatok.

– A célnak megteszi – felelte Ashata. – Menjünk! Még pénzzé kell tenni a zsákmányt is!

– Zsákmányt? – kérdezte csodálkozva Leóra, ahogy újra kiléptek az utcára.

– Nem volt eseménytelen az idevezető út – felelte Éla. – Minden éjjel ránk támadtak, és az első éjjel a lányok súlyosan meg is sérültek – pillantott Ashata és Aria felé.

– Ó!

– Szóval számíthatunk rá, hogy a visszaút sem lesz zökkenőmentes – értett egyet Tíra.

– A postakocsin nagyobb védelemben lesz részünk – mondta végül Leóra, bár mintha némi bűntudat ült volna a vonásain, amiért a hozzá kapcsolódó küldetés miatt másoknak kellett megsérülnie. – A kocsik karavánszerűen haladnak, és mellettük lovas fegyveresek biztosítanak kíséretet. Ha harcra kerülne sor, elsősorban ők fognak küzdeni.

– Ezt azért megnyugtató hallani.

– Olyan jó, hogy mind lányok vagytok! – folytatta tovább a lelkesedést Leóra. – A rendemnek nem sok nőtagja van, ezért gyakran vagyok magányos…

– Te Uwel-paplovag vagy, ugye? – kérdezte Aria óvatosan.

– Te pedig Darton – felelte a lány. – Még szerencse, hogy a rendjeink nem ellenségei egymásnak.

– Így van! – nevette el magát Aria.

A két paplovag hamar megtalálta a közös hangot, és elcseverésztek saját rendjeik szokásairól, kötelességeikről. Megtudták, hogy Leóra gyógyító is, aminek úgy érezték, még nagy hasznát vehetik a későbbiekben.

– Te hogy keveredtél Bocchiratánába? – kérdezte Tyra a hozzájuk csapódó félelfet.

– Valójában Tilemaerbe hajóztunk volna mindketten – felelte Akia. – De túl lassan haladt a hajónk, és nem ment fel a fővárosig, hanem itt horgonyzott le, Bocchiratána kikötőjében, és nem indult tovább. Leóra mondta, hogy érte fognak küldeni egy társaságot, gondoltam, elkísérem velük együtt.

Éla nem szólt, kíváncsian hallgatta fajtársa történetét.

– Fejvadász vagyok, és megbízások várnak majd Tilemaerben – folytatta Akia. – Ti is hasonló üzletben utaztok?

– Tulajdonképpen a kereskedők és kalandorok céhének megbízásából jöttünk – felelte Ashata. – Szóval igen… nagyjából ugyanazzal foglalkozunk. Betársulhatnál mellénk! Biztosan hasznosíthatnánk a képességeidet, és te is a miénket. Velünk nagyobb biztonságban lennél, mint egyedül.

– Ez ösztönzött minket is arra, hogy összeálljunk – jegyezte meg Tíra. – Pedig a legtöbben mi is magunknak valók vagyunk…

– Te és? – fordult Akia a másik félelf felé.

Éla szomorkásan meredt maga elé.

– Én nem feltétlenül kalandozni jöttem – felelte. – Az anyám halála után… szerettem volna megtalálni az apámat, aki magunkra hagyott minket. Anyám szerint Tilemaerben érdemes keresnem őt, bár eddig… senki hasonlóval nem találkoztam – pöccintette meg saját, hosszú, kecses fülét. – Addig viszont valahogy nekem is meg kell élnem valamiből – sóhajtotta. – Legalább a lányok számára hasznos lehetek, ha már a társadalom nagy része a cipőjét nem törölné belém…

– Ne mondd ezt! – dorgálta meg Tíra.

– Na és mit akartok vásárolni? – csacsogott tovább Leóra.

– Bármit, ami egy újabb támadás során hasznunkra válhat – nyögte Ashata, ahogy korábbi sebének helyén végigsimított. – Túlságosan alábecsültük a ránk váró veszélyt.

– Kötszer, gyógybalzsamok, fertőtlenítők… ilyesmikre gondoltunk – tette hozzá Aria.

– És van pár fegyver, aminek nem sok hasznát vesszük, ezért gondoltuk, eladjuk, hátha abból is csurran-cseppen valami – felelte Éla. – Láttatok fegyverkovácsot a városban, amióta itt vagytok?

– Egyet éppen láttunk, bár nem tudom, milyenek – vonta meg vállait Akia.

– A főtéren pedig rengeteg kisebb üzlet van, ahol szerintem minden szükséges felszerelést megvásárolhattok.

– Akkor tedd is próbára a szerencsédet! – kacsintott Ashata, ahogy játékosan a kovács felé lökte Élát.

– Hogy én?

– Valljuk be, ha valakinek a bájai megenyhíthetnek egy férfi szívet, azok ti vagytok! – kuncogott Aria, ahogy a két félelfre nézett.

Éla sóhajtva elvette a 3 hosszú kardot és a 2 íjat a többiektől, és kedveszegetten indult meg a műhely épülete felé. Egy fiatal férfi sürgött-forgott a nyitott ajtajú előtérben, de kopácsolást és gőz sziszegését lehetett hallani a háttérből.

– Jó napot, uram! – köszönt bátortalanul Éla, hiszen továbbra sem volt túlságosan ügyes, ha emberekkel való társalgásról volt szó.

– Mit óhajt? – kérdezte a férfi modortalanul, ahogy végigmérte a nehéz kardokat szorongató, esetlenül álldogáló szépséget.

– Szeretnék megszabadulni ezektől a fegyverektől! – tette le azokat a lány a pultra eléje. – Nekünk már nincs rá szükségünk…

– Hordja el magát, nekem erre most nincs időm! – intett a férfi bosszúsan, és már fordult is volna el, mikor Éla óvatosan a füle mögé tette hosszú, szőke tincseit, és esdeklő pillantást vetett rá átható, lilás tekintetével.

A férfi meghökkent, majd morogva, hunyorogva közelebb hajolt, és a fejét csóválva megvizsgálta a fegyvereket.

– Haszontalan ócskavas minden!

– Kérem! Nem tudna…?

– Beolvasztani talán jó lesz! Mester! – lépett hátra az épület belsejébe. – Mester…! – kereste a háttérben dolgozó társát.

Egy idősebb, ősz hajú, erősen kopaszodó, szikár alkatú férfi jött vissza vele, trágár káromkodások közepette. Ő is megvizsgálta a fegyvereket, majd lemondóan megrázta a fejét.

– Ezzel semmit sem tudunk kezdeni. Kinek kellene ilyen szemét? – kérdezte ingerülten. – Olvasszátok be! – intett fiatalabb társának. – 1 ezüstöt és 50 rezet adok érte, többet nem!

– Nekem az is jó lesz, köszönöm – hálálkodott Éla, és csak remélni tudta, hogy nem kapott érte túl keveset.

Fogalma sem volt róla, milyen árban mozognak a jobb vagy rosszabb minőségű fegyverek, de úgy volt vele, jobb akár csak egy kis pénzt is kapni értük, mint feleslegesen magukkal cipelniük.

– Na? – kíváncsiskodtak a többiek, ahogy visszafelé közeledett feléjük.

– Sikerült eladnom mindent… – felelte Éla. – Ne öljetek meg, csak ennyit kaptam értük! – helyezte el a közös erszényben a pénzt.

– Ez is valami – vigasztalta Tíra.

– Menjünk, vásároljunk! – invitálta őket Aria.

A vegyeskereskedésben valóban szinte minden készletüket feltölthették, amire csak szükségük volt, így szárított élelmet, némi fűszert, tűt és cérnát, kötszert, és köteleket vásároltak fejenként 2 ezüstért, míg a herbalistánál tégelyenként 3 ezüstért különböző gyógyhatású vagy fertőtlenítő készítményeket.

– Menjünk vissza a szállásra!

– Ideje volna enni is valamit!

A Vidám Csikónak szentelt fogadó valóban nem volt első osztályú szálláshely. Mindössze egy nagyobb női és férfi hálóteremmel tudtak szolgálni, melyben 16-16 fő tudott egyszerre megszállni. A lányok kifizették a 10 rezet, valamint rendeltek maguknak vacsorát, mely legalább ugyanennyi kívánnivalót hagyott maga után.

– Tegyük el magunkat holnapra! – ásított nagyot Ashata. – Hosszú út áll előttünk.

A társaság tagjai nyugovóra tértek, hogy másnap időben felkelhessenek.

Következő fejezet ~

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Share This