Ebben a bejegyzésben olvashatjátok a baráti társaságunkkal szerepjáték során átélt kalandokat a karakterem szemszögéből. Fogadjátok szeretettel az 11. fejezetet! További információk itt: Irások, történetek.

~ 11. fejezet ~

– Ez a világ legrosszabb ötlete! – pánikolt legbelül Lowri. – Meg fogunk halni! Mind meg fogunk halni! Te jó ég, kezdek úgy beszélni, mint Kessix!

Evelyn magabiztosan haladt a kőkerítés felé, mely mögött felegyenesedett az addig kapáló férfi, és szigorú tekintetével követte minden mozdulatukat. Mielőtt a lányok odaérhettek volna elé, egy második, munkálkodó férfi is megjelent mellette, és egy nagyobb szalmaköteget hajított a kerítés tövébe.

– Kik ezek? – kérdezte a társától, de az csak megvonta a vállait.

– Mi a jelszó?

– Tűzifa – mondta bátortalanul Lowri, remélve, hogy valami tűzzel kapcsolatos lesz, és a boszorkányra pillantott.

– Kovakő – felelte az határozottan.

– Nem talált – mondta a szalmabálás férfi. – Mi járatban vagytok?

– Ó, mi csak… erre jártunk, mert… Szekérváron hallottunk egy bizonyos történetet… – próbálkozott a kocsis.

– Egy bizonyos gömbről szóló történetet – tette hozzá Evelyn.

– Igen – bólogatott Lowri. – Egy gömbről, mely állítólag… Warren úr tulajdona.

A két férfi gyanakodva összepillantott, a kezeik pedig lassan a zsebeik felé kúsztak, melyben vélhetően a fegyvereik lapultak.

– Mennyit tudtok erről a varázsgömbről?

– Eleget ahhoz, hogy eljöjjünk ide, és egy ajánlatot tegyünk Warren úrnak – jegyezte meg a boszorkány.

– Nekünk is nyugodtan elmondhatjátok, amit szeretnétek – felelte a kertben kapáló. – Aztán mi majd eldöntjük, hogy érdemes-e ezzel a mestert zavarnotok.

– Márpedig mi csak vele beszélhetünk.

– Motozd meg őket, Rezes! – sóhajtotta végül a másik. – Nincs nekem ehhez türelmem…

– Mindenféle fegyvert le kell raknotok idekinn – mondta a Rezesnek szólított férfi. – Sige majd vigyáz rájuk addig – intett az állával a madárijesztő felé. – Cövek, gyere csak le ide! – intett fel az emeleti ablakba, ahonnan eddig egy harmadik társuk a közjátékot figyelte. – Nézd csak meg ezt a két idegent!

A két lány nem adta jelét annak, hogy értené, mire gondoltak, de Lowri emlékezett rá, hogy bizonyos képességekkel rendelkező varázshasználók látják a mágia nyomát tárgyakon és személyeken, hiszen Evelyn is többször jelzett már így nekik. Úgy vélte, a lehívott Cövek is rendelkezhet ilyen tudással.

A tagbaszakadt, kerek arcú, rövid hajú férfi alaposan megnézte magának a két jövevényt, és hosszasan elidőzött Evelyn vonásain.

– Kövessetek! – mondta végül, ahogy sarkon fordult és megindult a ház ajtaja felé.

Egy fenyegető, viharvert szarvaskoponya lógott a főbejárat felett, ami alatt áthaladtak, és ez már megalapozta a két érkező félelmét, mire számíthatnak odabenn. Hideg, dísztelen kőfalak mentén haladtak, a sötétbe burkolózó folyosók láttán pedig nyilvánvaló vált számukra, hogy egy elhanyagolt, koszos házzal van dolguk. Itt-ott megremegett egy-egy haldokló gyertya fénye, az egyik fényénél pedig egy minotaurusz próbált valamilyen foltos, foszladozó szélű ruhaneműt megvarrni. A lányok csodálkozva haladtak el a szokatlan jelenség mellett, Cövek azonban szó nélkül vezette őket tovább. Az egyik nyitott ajtajú helyiség mellett elhaladva észrevették, hogy földre megágyazott, kényelmetlen fekhelyek sorakoztak odabenn.

– Ezek vagy megölnek bennünket, vagy megesznek, vagy ki tudja, mit fognak csinálni velünk… – gondolta Lowri elkeseredetten, és fogalma sem volt róla, miként lesz képes ilyen rettegés közepette majd bárkivel is alkudozni.

Néha-néha boszorkány társára pillantott, és Evelyn arcán is egyértelmű feszültség uralkodott, de nem adta jelét félelemnek.

Cövek nyílegyenesen egy kicsit elegánsabb faragású, emeleti ajtó felé irányította őket, melynek bejáratánál egy idősebb, őszbe hajló hajú férfi üldögélt. Zöldes, az erdő színeire emlékeztető ruhákat viselt és a két lába közé szorított tegezben épp nyílvesszőket rendezgette.

– Vadásznak tűnik… – gondolta Lowri.

– Megérkeztünk! – zökkentette ki őket addigi gondolataikból Cövek, és kopogást követően bevezette őket a végső szobába.

– Mit látsz? – súgta oda a kocsis a boszorkánynak.

– Világít mindenki… – felelte Evelyn nyugtalanul.

– Sejtettem…

Az érkezésükre felpillantott az ablaknak háttal ülő, asztalánál reszkető kezekkel jegyzetelő, idős korú férfi. Kíváncsian végigsimított sárgálló, ecsetszerű szakállán, és kérdőn Cövekre nézett.

– Warren mester… ezek a jövevények mindenáron önnel szerettek volna beszélni… a Dariusnál lévő varázsgömb ügyében.

Warren azon nyomban talpra szökkent, és egy néma karlendítéssel kiparancsolta a tanítványát a helyiségből.

– Kik vagytok, és hogyan szereztetek tudomást a gömbről? – követelte.

Evelyn kérdőn Lowrira nézett, aki érezte, hogy most jött el az ideje annak, hogy a rá bízott feladatot teljesítse, vagy legalább megpróbálja.

– Jó napot, uram – biccentett végül. – Mi igazából jelentéktelen utazók vagyunk, akik csak rövid időre szálltak meg Szekérváron. Két nincstelen nővér, nem több – érintette meg vállig érő, vörös hajtincseit, mintha csak jelezni akarta volna, hogy a hajuk színe közös származásukra utal.

– És van e két utazónak esetleg neve is?

– Én… Flint vagyok – vágta rá Lowri, apjától örökölt vezetéknevét használva álcaként. – Ő pedig… – pillantott Evelynre, és a fejében hiába keresett használható álneveket, egy se tűnt alkalmasnak. – Ő itt Wendy – jutott eszébe a lány wendigo származása, melyen annyit töprengett már az elmúlt időszakban, amióta csak a sárkánynál erről tudomást szerzett.

Evelyn nem adta jelét meglepetésnek, némán állta Warren fürkésző tekintetét.

– Szóval Flint és Wendy… – hümmögött Warren. – Hogyan kerültetek kapcsolatba ezzel a… mágikus tárggyal? – mérte végig a férfi újra Evelynt, a lány pedig sejtette, hogy a varázslátás képességével vizsgálhatja őt.

– A minap betévedtünk Darius pirotechnikai üzletébe, mert akartunk venni néhány pukkancsot, vészjelző petárdát… Tudja, ilyen kis apróságokat, melyek a magányos utazásaink során hasznunkra válhatnak, ha támadót vagy vadállatot kell elriasztani vagy segítséget kell hívni – kezdte Lowri, és látta, hogy a „Darius” név hallatán Warren arcán apró, bosszús rángás futott végig. – Ekkor akadt meg a szemünk az egyik polcon egy különleges varázsgömbön, melynek megismertük a történetét.

– Valóban? – emelte fel a hangját a férfi. – És miféle történetet adott elő az a senkiházi Darius?

– Hosszasan siránkozott, milyen sok bosszússágot okoz számára a gömb, amiért nem tud megválni tőle, és amiért annyi zaklatást kell átélnie miatta.

– Az a gömb engem illet! – csapott az asztalra Warren. – Nincs joga magánál tartani! Csak tudjam meg, hogy eladta valakinek, és esküszöm, megnézheti magát!

– Mi is így éreztük – felelte Evelyn. – Ezért is döntöttünk úgy, hogy eljövünk önhöz.

– Szeretnénk visszajuttatni a gömböt a jogos tulajdonosának! – bólintott Lowri. – Mint említettem, szegény családból származunk, ráadásul nemrég megárvultunk, így minden lehetőséget meg kell ragadnunk a pénzkeresésre, hogy boldogulhassunk. Apró termetűek vagyunk, könnyen be tudunk mászni még a legszűkebb pinceablakokon is. El tudnánk lopni önnek a gömböt, és senki sem gyanakodna ránk. Nemsokára amúgy is tovább indulnánk Szekérvárról, és senki sem tudná meg, hogy mi segítettünk önnek… némi ellenszolgáltatásért cserébe.

– Egy rezet sem vagyok hajlandó fizetni olyasvalamiért, ami eleve engem illetne meg! – fordult dühösen a férfi az ablak felé.

– Próbálja máshogy megközelíteni a dolgot! – pillantott a kocsis a boszorkány társára, mert mindketten érezték, hogy talán most érkezett el az ideje egy hatásos egyezkedésnek. – Ne kiadásként tekintsen erre a feladatra, hanem befektetésként, mellyel borsot törhet Darius orra alá! Ön visszakapja a varázsgömböt, mi megkapjuk érte a szerény fizetségünket, és mindenki jól jár… kivéve Dariust.

A tény, hogy bosszúságot okozhat a boltos számára, a jelek szerint igencsak komoly elégedettséggel töltötte el a varázslót. Izgatottan pillantott vissza a lányokra.

– Áll az alku! Hajlandó vagyok… 50 ezüstöt fizetni nektek a munkáért.

– Fejenként? – kérdezte Lowri.

– Igen… – húzódott gúnyos vicsorra Warren arca. – De akkor csak egyikőtöknek lesz feje…! – üvöltötte ingerülten. – Takarodjatok a házamból! Nincs alku!

Cövek berontott a kiabálásra, majd látva őrjöngő mesterét, kitessékelte a két jövevényt. Nagyot taszított rajtuk, ahogy a bejárati ajtóhoz értek, majd nagy lendülettel becsapta mögöttük.

– Hát… ez mehetett volna jobban is… – jegyezte meg Lowri halkan.

– Talán ha nem bőszítetted volna fel a kérdéssel…

– Ez ebben a helyzetben egy teljesen logikus kérdés volt – védekezett a kocsis, de nem volt idejük tovább vitatkozni ezen, mert a korábban a veteményeskertet túró Rezes félrehúzta őket, hogy az istálló felől takarásban legyenek, és az emeleti ablakokon esetlegesen kinéző mester ne vehesse észre őket.

– Véletlenül meghallottam, miben sántikáltok… – mondta halkan.

– Véletlenül, mi?

– Ebben a házban mindenki tudja, hogy miről van szó, ha a mester ennyire dühös. A varázsgömbről beszéltetek vele.

– Valóban – felelte Evelyn sejtelmesen.

– Szerettünk volna segíteni neki visszaszerezni, de hát… – sóhajtotta színpadiasan Lowri. – Talán ha esetlen te megpróbálnád meggyőzni…

Rezes azonban lemondóan legyintett.

– Az a sok évnyi bosszúság, amit a gömb a mesternek okozott, lassan elveszi a maradék józan eszét is. Képtelenek lennénk rábeszélni őt. Ellenben… Aki Darius ellensége, az nekem jó barátom – tette hozzá. – Ha a mester tudta nélkül ellopnátok nekem a gömböt… hajlandó lennék fizetni érte 1 aranyat.

A két lány összenézett, és Lowri ezúttal ellenállt a kísértésnek, hogy megkérdezze, fejenként értette-e a férfi a felkínált összeget.

– Áll az alku, de a felét előre kérjük – mondta végül. – Így illik.

Rezes nem adta jelét annak, hogy ez bármilyen formában zavarná, ezért az erszényéből hamar le is számolta nekik a pénzt.

– Ha sikerült megszereznünk a gömböt… magunk hozzuk el, vagy valaki mást küldjünk hírnökként, hogy Warren még véletlenül se szerezhessen róla tudomást? – kérdezte Evelyn.

– Jöhettek személyesen, én bízok a tanulótársaimban – pillantott fel a házra Rezes.

A lányok bólintottak, majd sebes léptekkel elhagyták a birtokot.

– Még a végén tényleg összejön a dolog… – súgta oda Lowri a boszorkánynak.

– Keressük meg a többieket, és avassuk be őket a részletekbe!

***

– Meglepő, de nem mondanám teljesen sikertelennek a dolgot – hümmögött Sige, miután a lányok, immár ismét a fogadóban, előadták a történteket.

– A feladat akkor egyértelmű – jelentette ki Viktória. – El kell lopnunk a gömböt Darius üzletéből, ahogy ígértétek, leszállítani ennek a Kezesnek…

– „Rezes” – köhintette Evelyn.

– … akkor Rezesnek, majd miután azt hitték, hogy ennyivel vége a dolognak, elintézzük az egész varázslótanyát.

– Nem biztos, hogy ez jó ötlet – ellenkezett Mira. – Veszélyesek lehetnek… és ok nélkül megölni őket… nem is tudom…

– Nem a legnemesebb gondolat – értett egyet a viharmágus is. – De valahonnan ismerik a nevemet, emiatt veszélyt jelenthetnek ránk a későbbiekben, ha folytatjuk az utunkat.

– Nem hinném, hogy konkrétan téged ismernek… – jegyezte meg óvatosan Lowri. – A madárijesztőt hívták Sige-nek.

– Mi? – kérdezte a férfi megrökönyödve, kedvese, Szirén azonban halkan kuncogni kezdett. – Na jó, nincs apelláta, meg kell halniuk!

A társaság tagjai derült pillantásokat váltottak egymással.

– Nos, akkor munkára! Ma este elhozzuk a gömböt a kereskedő üzletéből – mondta végül Viktória. – Jobb, ha értesítjük róla Dariust.

– Elképzelhető, hogy Warren vagy Rezes figyeltetni fogja a boltot – figyelmeztette őket Olim. – Ha nem akarjuk, hogy gyanút fogjanak, mindenképpen a két lánynak kell végrehajtani a lopást.

– Ez az, ami nem tetszik nekem – töprengett Lowri. – Túl könnyűnek tűnik ez az egész…

– Könnyűnek? – dadogta csodálkozva Kessix.

– Darius túl könnyen belement abba, hogy meglopjuk, Rezes pedig túl könnyen volt képes a mestere háta mögött ilyen üzletet kötni velünk. Van egy olyan érzésem, hogy valami nem stimmel. Mi lesz, ha Darius ránk hívja a városőrséget?

– Megírtuk a szerződést, nem emlékszel?

– De… – felelte Lowri. – De nem tudom levetkőzni a gyanakvásomat, hogy valami balul fog elsülni. Valóban nekünk kell ellopni a gömböt, Wendy – pillantott Evelynre. – De jobb, ha két, különböző módszerrel közelítjuk meg a boltot.

– Mire gondolsz?

– Mivel én kicsi vagyok, bemászhatnék a bolt valamelyik hátsó raktár- vagy pinceablakán, az olyanokat gyakran nyitva hagyják – ajánlotta a kocsis. – Míg én megpróbálom kihozni a gömböt, te addig feltörhetnéd a zárat, hogy ha tényleg figyelik a boltot Rezesék vagy maga Darius, nyoma legyen annak, hogy mi csináltuk. Amelyikünk előbb bejut és sikerül megszereznie a gömböt, az magával hozza azt, és itt találkozunk újra a fogadóban! Ha valamelyikünk lebukna, időt ad a másiknak arra, hogy elmenekülhessen!

– Nem rossz ötlet – helyeselt Viktória. – Elkísérlek benneteket, hogy őrködhessek, míg ti a gömbbel ügyködtök!

***

A nagyasszony és a két lány nem sokkal később már Szekérvár elszórtan megvilágított utcáit szelte. Összehúzták magukon a köpenyeiket, hogy senki arra járó számára ne maradjon emlékezetes az öltözékük vagy megjelenésük. Ahogy a bolt közelébe értek, Viktória némán sok sikert kívánt nekik, majd behúzódott az egyik mellékutcába, ahonnan szemmel tarthatta az üzlet környékét. A két lány elszántan összenézett, majd ki-ki a maga feladata után látott. Evelyn meghúzódott a sötétben, és várta a kínálkozó alkalmat, mikor már egy járókelő sem volt a közelben, hogy megközelíthesse az ajtót és feltörhesse vagy leverhesse annak lakatát.

Lowri körbejárta az épületet, és igyekezte felmérni annak alaprajzát. A földszinti ablakait vasrácsok védték, az emeleti lakórész ablakait viszont már nem, de az ereszcsatornán kívül kevés kapaszkodót talált, és nem akart az épületben lefekvéshez készülődő lakókba se botlani a lopás kedvéért. A házikó hátuljában azonban egy raktárszerű, utólag odatoldott épületszárnyat talált, melynek nem volt zárt ablaka vagy ajtaja, csak egy farácsozatú szellőző nyílása.

– Hát ez szűkös lesz – mérte fel a rést a lány, és odalépett hozzá.

Csavargatni, rángatni kezdte a hengerszerű rácsokat, és az egyik nagyobb rántásnál az egyik megadta magát és kifordult addigi szorításából. Lowri azonban rémülten engedte el és guggolt le a fal tövébe, mert mintha egy sötét árnyat látott volna tovasuhanni maga mögött.

– Jobb, ha sietek… – próbálta győzködni magát, és meglazított még két fahengert, melyeket kivéve már be tudta préselni magát az így keletkező ablakon.

A jelek szerint Darius műhelyében lehetett, mert mindenféle tégelyt, zsákot, különös porokkal teli kancsókat, festéket, szalagokat talált, melyekből a férfi a portékáit készíthette. A munkaasztalon pedáns rend uralkodott, a házigazdának azonban nyoma sem volt. Hangtalanul osont a bolt belseje felé, mely teljes sötétségbe borult, csak az utcáról beszűrődő, távoli lámpások fénye világított be valamelyest. Ez azonban elegendő volt Lowri számára a tájékozódáshoz, és emlékeire támaszkodva megkereste azt a polcot, ahol a gömb lapult. Egy fa székre felállva, remegő kezekkel leemelte a polcról, és egy vászonszütyőbe rejtette, remélve, hogy nem fogja összetörni. Odaosont az ajtóhoz, melyen kívülről egy régi vaslakat recsegését, ropogását hallotta.

– Wendy! – súgta ki rajta, Evelyn pedig a túloldalon egy pillanatra abbahagyta a zártörő tevékenységet, és belesett az üvegajtón. – Megvan a gömb! – mutatta fel azt Lowri. – Megyek, kimászok!

– Jó!

Ugyanarra készült távozni, amerről érkezett, de mielőtt kimászott volna, mozdulatlanul fülelt és még levegőt sem vett, annak reményében, hátha meghallja, közeledik-e valaki. Szerencséjére a városka utcáinak esti neszein kívül semmi gyanúsat nem észlelt, ezért hamar kipréselte magát, és behúzódott a sötétbe. Mielőtt azonban továbbhaladhatott volna a fogadójuk felé, két kéz megragadta őt, és újra fedezékbe rántotta.

– Remélem, mást nem lopott el, kisasszony – súgta oda neki egy ismerős férfihang.

Lowri remegve pillantott fel rá, és felismerte benne Dariust, a bolt tulajdonosát.

– Csak amiben megállapodtunk – mutatta fel a zsákocskát. – Ön mit keres itt?

A férfi azonban nem tudott válaszolni erre, mert páncélcsörgés és ütemes menetelés zaja, összekoccanó fegyverek hangja csapta meg a fülüket. Darius intett a lánynak, hogy maradjon csöndben, így az egyik kocsi mögött elrejtőzve végignézték, ahogy tovahalad előttük a városőrség aznapi őrjárata.

– A társam felé haladnak! – sziszegte Lowri. – Segítenem kell valahogy…!

Darius bólintott, és útjára engedte őt.

– Ne bukj le, Evelyn! Ne bukj le! – sietett észrevétlenül megkerülni az épületet.

Látta, hogy a városőrség tagjai megálltak a közelben.

– Hikk! – hallott egy hangos csuklást. – Jaj, nézzenek oda…! – sóhajtott színpadiasan Viktória. – Azt hiszem, becsiccsentettem! – bájolgott az őrök előtt. – Bár ami azt illeti… ilyen fess katonaemberek láttán még ital nélkül is megrészegülne az ember…

Úgy tűnt, a katonáknak imponált a szépséges nagyasszony bókja.

– Mondja, délceg jó uram, hogy szólíthatom? – dörgölőzött hozzá az egyikükhöz.

– Addrian vagyok… – felelte az végül némileg zavartan, társai gúnyos vigyorgása közepette.

– Drága Addrian…! – karolta meg őt Viktória. – Megtenné, kérem, hogy biztonságban hazakíséri ezt a szegény, védtelen, ifjú hölgyet?

Lowri némán nézte, ahogy a kacéran nevetgélő boszorkány elvezeti a bolt közeléből a városőrség tagjait, mikor észrevette, hogy az út túloldaláról egy köpenybe burkolózó Evelyn suhant feléje. Együtt guggoltak a sötétségben, míg az őrség már távol járt.

– Tedd el! – adta oda neki a gömböt Lowri.

A lány mohón szorongatta a varázstárgy vászonszütyőjét, majd megkérdezte.

– Mi volt ez az egész?

– Azt hiszem, figyelemelterelés – felelte a társa. – Vagy Viktória némi éjszakai szórakozásra vágyott.

– Menjünk vissza a fogadóba!

– Kerülőúton kell mennünk! A sikátorban Dariusba botlottam, figyelte az üzletet! Lehet, hogy Rezes is küldött valakit. Jobb, ha nem nyílegyenesen megyünk, hogy később ne találhassanak ránk!

Evelyn egyetértően bólintott, majd igyekeztek árnyként, a sötét kiszögelléseket kihasználva visszatérni a szállásukra.