Légy üdvözölve a Yi San Projekt honlapján! Az oldalon japán, kínai és koreai filmsorozatok, mozifilmek, valamint klipek és dokumentumfilmek magyar feliratait fogod találni. A fájlok ingyenesen, kizárólag magáncélú, otthoni felhasználásra készültek, megtekintés után törlésük javasolt. Elkészítésükbõl anyagi haszon nem származik, kereskedelmi forgalomba nem hozhatók! A feliratok a Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország licenc feltételeinek megfelelõen szabadon felhasználhatók. Nézz szét az oldalon és válogass kedvedre az éppen futó vagy már elkészült sorozatok közül!

Információk

Cím : Yi San Projekt


Verzió : v31 – After School


URL : www.yisanprojekt.hu


Tulajdonos : Brigi


Indult : 2009. február 2.


Host : Dotroll


Credits : Pledis


Stat :

Free site counter


Aktív film- és sorozatfordítások

*hamarosan*

Folyamatban lévő mangafordítás

Captain Tsubasa

Írta és rajzolta: Takahashi Yoichi
Származás: Japán
Megjelenés éve: 1981-1988
Fordítás státusza: 37/1-5. kötet
Folyamatban: 6. kötet
Mangadex / Animeaddicts

Tervezett filmek és sorozatok

 On the Edge

Befejezett animációs sorozatok

Befejezett japán sorozatok

Befejezett kínai sorozatok

Befejezett koreai sorozatok

Elkészült filmek

Sorozatkritikák, ismertetők

A 2015-ös év toplistája
A 2016-os év toplistája
A 2017-es év visszatekintője
A 2018-as év visszatekintője
2019 – az 1.2. félév sorozatai
2020 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2021 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2022 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2023 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2024 – az 1. – 2. – 3. – 4. negyedév sorozatai

Cikkek

Fan fiction és original t￶örténetek

Írások, történetek (gyűjtőoldal)

Szerepjátékos történet #1 (Legend of Grimrock alapján)

1-14. fejezet

Szerepjátékos történet #2 (M.A.G.U.S. alapján)

1-10. fejezet

Star Wars történetek

Az univerzum hercegei
Bevezető információk
1. rész: A Birodalom szolgálatában

Bevezető: Valahol, egy messzi-messzi galaxisban sok-sok éve ismét béke honol. 17 éve már, hogy a Klónháborúkat követően Palpatine főkancellár, a későbbi uralkodó irányításával a Galaktikus Köztársaság átalakult az Első Galaktikus Birodalommá. A fennhatósága alá tartozó csillagrendszerek azonban nem is sejtik, milyen démoni erők uralkodnak felettük valójában. Néhány kalandvágyó fiatalember útnak indul, hogy próbára tegye magát, és egy nap talán a galaxis legjobb pilótájává válhasson. Ám ki tudja, a sors végül merre veti majd őket…

1-21. fejezet

Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai
Bevezető információk

Bevezető: A Galaktikus Köztársaság fénykorát éli. A fennhatósága alá tartozó csillagszendszerekben évszázadok óta bőség és jólét honol, a Jedi Rend lovagjai pedig a béke követeiként járják a galaxist. Az ifjú padawan, a twi’lek lány, Aayla Secura mestere, Quinlan Vos mellé szegődve igyekszik elsajátítani a tudást, mely a jedi lovaggá váláshoz elengedhetetlen. A férfi azonban nem tudja, hogy a cserfes növendék a mester-tanítvány kapcsolatnál jóval többet érez iránta…

0-20. fejezet

Rendezvények, élménybeszámolók

Mostanában hallgatom

Chat

Társoldalak

Admin

Legutóbbi hozzászólások

Szerepjátékos történet (M.A.G.U.S. alapján) – 3. fejezet

Szerző: | jan 28, 2024 | fan fiction | 0 hozzászólás

Ebben a bejegyzésben baráti társaságunk M.A.G.U.S. világában játszódó szerepjátékának kalandjait olvashatjátok a karakterem szemszögéből. Fogadjátok szeretettel az 3. fejezetet! További információk itt: Irások, történetek.

~ 3. fejezet ~

Éla kedveszegetten sóhajtott.

A kis társaság órák óta talpon volt már, hogy az első közös küldetésről semmiképpen se maradjon le, ennek ellenére nyoma sem volt a megbízónak, a kísérni kívánt kocsinak, vagy bármilyen kézzel fogható feladatnak. Visszakívánkoztak a fogadó kényelmes szalmaágyaiba, és bár megfürdeni nem tudtak, nedves ronggyal a legfontosabb testtájakon megtörölgethették magukat. Az utcára kilépve együtt csodálhatták meg a káprázatos, a tenger felől érkező napfelkeltét.

– Meddig kell még várnunk? – kérdezte.

– Az öreg szerint ameddig szükséges – felelte Ashata. – Mi állunk a tápláléklánc legalján…

– Kezdem azt hinni, hogy lóvá tettek bennünket. Legalább krumpli maradt tegnapról… – pillantott Éla a kihűlt ételt majszoló Tírára.

– Ó, azt nem hinném! – csóválta meg a fejét Aria. – Nézzétek! Két másik csapat is ugyanúgy vár valakire vagy valamire, mint mi!

Két, hozzájuk hasonlóan négy főből álló társaság unatkozott velük együtt a főtéren. Az egyiknek barna színű kitűző feszített a mellkasán, a másik csapat jóval elegánsabb, rubint kitűzőt viselt.

– Szokatlanul csendben vagy – hajolt oda Aria Tírához.

– Derengést látok a rubintosok felszerelésén… – felelte a lány halkan, mire a többiek jelentőségteljesen összenéztek, és köréje kuporodtak, hogy minél kevesebben hallhassák, miről beszélgetnek. – A páncéljukat és fegyvereiket is átjárja a mágia – bökött feléjük az állával. – A barnáknak… csak a fegyvere különleges, mást nem látok rajtuk.

Meglepetésükre ekkor egy ismeretlen címert viselő hintó gördült be a térre, melyből egy fekete ruhás, magas, szőke nő szállt ki, és határozottan körbenézett. Egyik szemét bőrtapasz fedte, a másik, ép szeme rideg kékséggel pásztázta a környezetét. Derekának mindkét oldalán 1-1 kardot viselt.

– Nem tetszik ez nekem… – morogta a foga alatt Ashata.

– Akik a kereskedők és kalandorok céhében elvállalt küldetésre érkeztek, lépjenek közelebb! – mondta szenvtelenül.

– Gyertek! – intett a lányoknak Aria, ahogy mind közelebb sétáltak.

– A nevem Jezabel, de szólíthattok Jeez kisasszonynak is – folytatta a szőke. – Ayshani úrnő megbízásából vagyok most itt. Mindegyik csapat – nézett végig rajtuk, ahogy mindenki hallótávolságba ért – egy-egy ládát kap, melyet a hozzá kapott levélben szereplő címre kell eljuttatni, amilyen gyorsan csak lehet! A fizetség annak a csapatnak jár, aki sikeresen vissza is tér Tilemaerbe!

Kiosztotta a ládákat és a leveleket, majd felszállt a hintajára, és elhajtott vele, pedig a barna csapat kérdezni akart tőle valamit.

– Mi áll a levélben? – kérdezte Éla, ahogy túltették magukat az első döbbeneten.

Aria elkezdte bontogatni, míg Ashata szorosan magához ölelte a ládikót, nehogy azt bárki kikaphassa a kezükből.

– Azt írja, hogy „a láda egy Ayshani úrnő számára fontos iratot tartalmaz”. Ez érdekes… „Bocchiratána városába kell eljuttatni”.

– És kinek kell majd odaadni?

– A levél szerint majd az északi kapun kell bemennünk a városba, és rögtön az első, bal kéz felőli házba beadni.

– Ennyi?

– Úgy tűnik…

Mielőtt azonban tovább tanakodhattak volna a hallottakon, észrevették, hogy a másik két csapat elégette a saját levelét, majd lóra pattanva mind távoztak.

– Úgy érzem, némileg felkészületlenek vagyunk erre a feladatra… – jegyezte meg Tíra.

– Se azt nem tudjuk, merre kell menni, se azt, hogyan fogunk eljutni oda… – helyeselt Éla.

Ekkor azonban felnyerített egy mellettük álló szénás szekér elé fogott ló, a bakon ülő gazdája pedig kihívó pillantást vetett rájuk.

– Annyi pénzünk nincs, hogy lovat vegyünk – mondta Ashata, ahogy viszolyogva a férfit méregette. – Bérelni még csak-csak, de…

– Utazhatnánk postakocsin – töprengett Aria. – Vagy bérelhetnénk mi is valami szekeret… Szép napot, jó uram! – szólította meg derűsen a férfit. – Mondja csak, milyen irányba kellene elindulnunk, ha Bocchiratána városába akarnánk eljutni?

– Az bizony jó messze van! – füttyentett az. – A nyugati városkapun kilépve forduljanak délre, kedveském! Onnan jó egy hétig tart majd az út.

– Csodás… – bosszankodott Éla, ekkor azonban félelf fülei megremegtek, mert a város ébredező sokasága közt felfigyelt valamire.

Egy kapuőrt pillantott meg, aki egy rókaképű kereskedővel és annak patkányarcú feleségével beszélgetett éppen.

– Azt hiszem… találtam magunknak egy járművet – bökte oldalba a többieket.

– Hogyhogy?

– Az a kalmár házaspár dél felé készül… úgy hallottam – mutatott a füleire.

– Egész takaros kis szekerük van… A két ló is erősnek tűnik előtte – latolgatta az esélyeiket Ashata. – Már csak valahogy fel kellene jutnunk rá…

– Azt hiszem, rátok bízom a bájcsevejt – kúszott Éla tekintete a főtér egyik épületére, melyen épp akkor fordította meg az ajtóra akasztott táblát annak tulajdonosa, jelezve, hogy kinyitottak aznapra. – Én addig megpróbálok szerezni magunknak egy térképet – intett az üzlet felé, melynek kirakatába pazar, kézzel festett térképek és tekercsek voltak kitéve.

– Jó! Gyertek! – vállalta magára a feladatot Aria.

Éla óvatosan bedugta a fejét a térképészhez, melynek tulajdonosai barátságosan fogadták.

– Igazából… térképre volna szükségem… – vallotta be.

– Valahogy sejtettem – felelte a férj, és huncut pillantást vetett a feleségére.

– Na és milyen térképpel szolgálhatunk? – kérdezte az asszony, ahogy a polcokon lapuló pergameneket és bőrkötéses tekercseket rendezgette.

– Bocchiratána felé kell mennünk… de nem igazán tudjuk, merre induljunk el… Van térkép arról, hogyan juthatnánk el innen odáig?

– Hogyne lenne! – kacsintott a férfi. – Egy nap alatt le is tudom másolni kegyednek!

– Egy nap… – motyogta csalódottan Éla. – Most kellett volna…

A házaspár összenézett.

– Rengeteg térképünk van, de jobbára csak 1-1 példány mindenből – húzott ki egy tekercses tokot a férfi a polcról. – Hogy szükség szerint bármikor lemásolhassuk, ha megrendeli valaki.

– Értem… Na és ha…? – ám elharapta a mondatot, mert félt, hogy pimaszságnak tűnik a kérés.

– Igen?

– Nem nézhetném meg legalább egyszer? Elég jó természetismerő vagyok, szerintem meg tudnám jegyezni az útvonalat, ha megmutatnák…

Meglepetésére azonban a férfi egyáltalán nem ellenkezett: óvatosan kiteregette az asztalra a térképet, és olvasva annak adataiban felvázolta a legideálisabb útvonalat, felsorolva az annak mentén esetlegesen várható veszélyeket, tájegységeket és egyéb településeket. Éla, annak ellenére, hogy természeténél fogva nehezen kommunikált idegenekkel, hálásan igyekezte magába szívni az elhangzottakat, majd elégedetten pillantott fel jótevőire. Úgy tűnt, azokban egy csepp félelmet sem keltett idegen, lilásan tündöklő szeme, az ábrázatukról csakis kedvességet és segítő szándékot tudott leolvasni.

– Nagyon köszönöm! – biccentett udvariasan, ahogy elköszönt, és visszaindult társaihoz.

– Na? – kérdezte Tíra, ahogy újra összeértek. – Megvan a térkép?

– Nincs, mert egy nap lett volna lemásolni – felelte a lány. – De megnéztem az eredetit és elmagyarázták az útvonalat, így szerintem nem lesz gond – mutatott a fejére, jelezve, hogy elraktározta a látottakat. – Na és nektek hogy ment?

– Elvisznek minket – felelte Ashata. – Igaz, kellett egy kis győzködés…

– Szerintem át akartak verni minket – jegyezte meg Tíra.

– Nem kizárt… nagyon ravasz egy fickó… – méregette őket Aria. – De 1 ezüstnyi takarmányért cserébe hajlandóak magukkal vinni bennünket.

– Remek! – rikkantotta Éla lelkesen, szinte még magát is meglepve.

***

A kereskedő házaspár kelletlenül, de útnak indult a négy kalandorral a szekér hátuljában, és néhány rövid megállót leszámítva eseménytelenül telt az első napi utazásuk. A nap már lemenőben volt, amikor egy tanyához ért az út, így úgy döntöttek, megszállnak ott éjszakára, nem haladnak tovább a sötétben és bizonytalanságban. Míg nekik a házbeliek felkínáltak egy vendégszobát, a négy lány úgy döntött, a szekér ponyvája alatt hajtja álomra a fejét.

– Azért valami étellel megkínálhattak volna bennünket… – masszírozta a korgó gyomrát Tíra.

– A varázserőm egy szerény vacsorával tud éppen szolgálni… – felelte Aria. – De tényleg ránk fért volna egy kicsit tartalmasabb étek.

– Megyek, megnézem, tudok-e lőni valamit – kanyarintotta a vállára tegezét Éla, és felmarkolta az íjat is.

– Ilyenkor? Hiszen lassan teljesen sötét lesz – kérdezte csodálkozva Ashata, aki erejénél fogva továbbra is a láda őrzésével volt megbízva.

– De nem az én szemeimnek – jegyezte meg hamiskás vigyorral a félelf lány. – Legalább én is hasznossá tehetem őket – kacsintott Tírára.

– Sok szerencsét! Mi addig beosztjuk, milyen sorrendben őrködjünk az éjjel!

Éla hangtalanul szökdelt a fák ágai közt, úgy tűnt azonban, hogy az állatok az este leszálltával az erdő mélyére húzódtak, és kerülték a fák mentén kanyargó utat vagy a tanyavilág lakosait. Csalódottan baktatott vissza, és azon töprengett, mivel magyarázza majd a kudarcot. Ekkor azonban meghallotta a szárnyasok rikácsolását az istálló felől.

– Most komolyan lopjam el az egyik tyúkot? – töprengett, de aztán elvetette az ötletet. – Azt úgyis észrevennék, és a végén még itt hagynának bennünket, ha szégyent hozunk a kocsisékra. De talán…

Gombóccá görnyedve lopózott a falhoz lapulva, hogy a lakóház ablakaiból ne vegyék észre ügyködését. Bemászott a tyúkok ketrecébe, és az állatok tiltakozása közepette feltúrta azok fészkeit. Kissé elégedetlenül szemlélte a kezeiben szorongatott, 5 tojást.

Ez is több, mint a semmi – próbálta győzködni magát.

Visszasietett a társaihoz, és megvonta a vállát, ahogy azok tanácstalanul nézték a szerzeményt.

– Sebaj! – készült rá a varázslatra Aria. – Egy kis kenyérrel és kásával ez is elég lesz! – egészítette ki a vacsorájukat, melyet aztán nevetve el is fogyasztottak.

– Abban maradtunk, hogy Tíra kezdi az őrködést, őt követi 2 órával később Aria, majd én, és végül te – sorolta Ashata.

– Részemről rendben – nyúlt el a szekér végében Éla. – Szóljatok, ha én jövök!

Miután eloltották a rögtönzött tábortüzet és jól körülölelték a küldetés ládáját, hogy senki se férhessen hozzá, Tíra felült a bakra, és próbált ébren maradni. Nem telt el azonban sok idő, mire egy baljós süvítés hangja szelte át az éjszakát, a lányok pedig Aria fájdalmas kiáltására riadtak fel.

– Mi történt? – tapogatózott Ashata rémülten, de szerencséjére a ládát még maguk mellett találta.

– Eltalálták…! – dadogta Éla, ahogy a fájdalomtól összegörnyedő paplovaggal takarásba próbált húzódni.

– A vállam…! – sziszegte Aria szörnyülködve, ahogy a testéből kiálló nyílvesszőt kitapintotta.

Mielőtt azonban bármit tehettek volna, újabb nyílvessző találta el. Éla viszont ezúttal nem tétlenkedett, azonnal észrevette, hogy a lövés az út túloldaláról, a fák lába mellől érkezett, és a két íjász most is tüzelésre készen meredt feléjük. A felfordulás zaját kihasználva azonban három másik, sötét alak is lopakodott a tanya felől a kocsijuk felé.

– Gyertek csak! – ugrott elő a szekér takarásából Ashata hangos csatakiáltással, előrántva fegyverét, és a három közeledő közül a jobb szélsőt gondolkodás nélkül mellkason szúrta. Az alak fájdalmas nyekkenéssel dőlt el, ahogy újra kirántotta a testéből a kardját.

Eközben Éla is felmarkolta az íját, és tegezéből villámgyorsan előrántott egy nyílvesszőt, mellyel célba vette az egyik fák közti íjászt. Ahogy megfeszítette a húrt, egy pillanatra minden elhomályosult körülötte, egyedül a nyílvessző hegye mutatott kristálytisztán a célpontra, mely pillanatokkal később élettelenül dőlt el, miután az egyik szemébe beleállt a lövedék.

Aria igyekezte összeszedni megmaradó erejét, és a feléjük osonó, még életben lévő támadók felé rohant. Pallosával nagyot suhintott, és a második alakot szinte kettészelte vele, aki azonnal szörnyethalt. Az utolsó azonban mély vágást ejtett Ashatán.

– Tíra…! – nyögte Éla, ahogy egy nyílvessző rajta is sebet ejtett.

A lány azonban egy félelmetes tűzgolyót idézett meg, melynek útja szinte bevilágította az egész csatateret. A megmaradó íjászt vette célba vele, aki szinte rögtön lángra kapott tőle.

– Így mindjárt könnyebb, köszi! – kapott egy újabb nyílvesszőért a félelf, és a fájdalomtól szűkölő íjászt is fején találta el, aki tábortűzként égett tovább az út túloldalán.

A súlyosan vérző Ashata kábán az utolsó támadó felé suhintott, de annak sikerült kitérnie a csapása elől.

– Bukj le! – kiáltotta neki Éla, majd torkon lőtte az ismeretlent.

Ashata kimerülten a földre hanyatlott, Tíra pedig azonnal riasztotta tanya lakóit és vendégeit, hogy segítséget kérjen. Meglepetésére a háziak gondolkodás nélkül az udvarra siettek, ahol az összecsapás zajlott. A ház asszonya tiszta vízzel és kötszerrel érkezett, és elmondta, hogy korábban mindkét fia katonaként szolgált, így látott már hasonló sérüléseket, és a nyílvessző ütötte sebeket el fogja tudni látni.

– Ezzel viszont nem fogok tudni mit kezdeni… – nézett aggódva Ashata véres mellkasára. – Apjuk, hozd már azt a forró kandallópiszkálót!

Éla szédelegve az út mentén fekvő hullákhoz ballagott, kése markolatán tartva a kezét, arra az esetre, ha a fák közül további támadók akarnának előugrani. Az egyik íjász időközben szinte teljesen elégett, húsának bűze az egész környéken érezhető volt. A másik a hátán feküdt, ezért viszolyogva ugyan, de elkezdte kiforgatni a zsebeit.

1 arany… némi kötszer és ez a valami… – emelt a tűz felé egy kis fiolát, melyben piros folyadékot vélt felfedezni. – De vajon mi ez?

Amikor azonban Aria testéből kirántották a nyílvesszőket, és a forró vassal lezárták vérző sebeit, a lány felordított és elvesztette az eszméletét.

– Éla, gyere ide te is! – kiáltott oda neki Tíra. – Szedjük ki belőled is!

– Ez nem néz ki jól… – ért vissza a félelf a szerzeményekkel, épp, mikor Ashata is elájult a fájdalomtól. – Ezt találtam náluk – mutatta a fiolát. – Szerinted ez az, amire gondolok?

De nem tudta folytatni, mert a forró vas épp a bőréhez ért, és összeszorította a szemeit a kíntól.

– Ez bizony életerő-bájitalnak tűnik – erősítette meg Tíra. – Gyorsan! Öntsük a szájába!

Ájult társuk fölé hajoltak, és szép lassan megitatták Ashatával a fiola tartalmát. A lány mellkasi vérzése szinte azonnal elállt, a mély sebet pedig mintha csak szellemkezek öltötték volna össze, elkezdett magától összeforrni.

– Nézzük meg a többi holttestet is! – javasolta Tíra. – Hátha náluk is van valami hasznos…

– Jó ötlet – tápászkodott fel Éla.

A tanya lakói ugyan nem helyeselték a dolgot, se összességében sikerült 5 további ezüstöt, 1 zsebkést, 3 hosszú kardot, 1 normál és 1 rövid íjat, valamint egy tegeznyi nyílvesszőt összeszedni tőlük.

– Több a semminél… – állapította meg aznap másodjára Éla. – Ti jössztök velem – bólintott a nyílvesszőkre.

– Most mitévők legyünk? – tördelte a kezeit a patkányarcú asszony.

– Nem lenne szabad itt maradnunk – mondta rémülten a kereskedő.

– Talán útnak akar indulni az éjszaka kellős közepén? – kérdezte Tíra. – A kivilágítatlan úton sokkal nagyobb veszélyben lennének!

– A ház nagyobb biztonságot nyújtana – értett egyet Éla. – Ha a társainknak hagynák, hogy kipihenjék az összecsapást és a sérüléseiket, napközben megerősödve tudnánk ismét útnak indulni, és ha bárki újra megtámadna bennünket, nagyobb eséllyel tudnánk megvédeni magunkat… vagy akár önöket.

– És ezekkel mi lesz? – rikácsolta a nő a vérbe fagyott holttestekre mutatva.

– Hát majd elássuk őket – forgatta meg a szemeit a lány. – Olyan lesz, mintha soha nem is jártak volna erre.

A házaspár egymásra nézett, végül kelletlenül bólintottak.

Következő fejezet ~

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Share This