Légy üdvözölve a Yi San Projekt honlapján! Az oldalon japán, kínai és koreai filmsorozatok, mozifilmek, valamint klipek és dokumentumfilmek magyar feliratait fogod találni. A fájlok ingyenesen, kizárólag magáncélú, otthoni felhasználásra készültek, megtekintés után törlésük javasolt. Elkészítésükbõl anyagi haszon nem származik, kereskedelmi forgalomba nem hozhatók! A feliratok a Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország licenc feltételeinek megfelelõen szabadon felhasználhatók. Nézz szét az oldalon és válogass kedvedre az éppen futó vagy már elkészült sorozatok közül!

Információk

Cím : Yi San Projekt


Verzió : v31 – After School


URL : www.yisanprojekt.hu


Tulajdonos : Brigi


Indult : 2009. február 2.


Host : Dotroll


Credits : Pledis


Stat :

Free site counter


Aktív film- és sorozatfordítások

*hamarosan*

Folyamatban lévő mangafordítás

Captain Tsubasa

Írta és rajzolta: Takahashi Yoichi
Származás: Japán
Megjelenés éve: 1981-1988
Fordítás státusza: 37/1-5. kötet
Folyamatban: 6. kötet
Mangadex / Animeaddicts

Tervezett filmek és sorozatok

 On the Edge

Befejezett animációs sorozatok

Befejezett japán sorozatok

Befejezett kínai sorozatok

Befejezett koreai sorozatok

Elkészült filmek

Sorozatkritikák, ismertetők

A 2015-ös év toplistája
A 2016-os év toplistája
A 2017-es év visszatekintője
A 2018-as év visszatekintője
2019 – az 1.2. félév sorozatai
2020 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2021 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2022 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2023 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2024 – az 1. – 2. – 3. – 4. negyedév sorozatai

Cikkek

Fan fiction és original t￶örténetek

Írások, történetek (gyűjtőoldal)

Szerepjátékos történet #1 (Legend of Grimrock alapján)

1-14. fejezet

Szerepjátékos történet #2 (M.A.G.U.S. alapján)

1-10. fejezet

Star Wars történetek

Az univerzum hercegei
Bevezető információk
1. rész: A Birodalom szolgálatában

Bevezető: Valahol, egy messzi-messzi galaxisban sok-sok éve ismét béke honol. 17 éve már, hogy a Klónháborúkat követően Palpatine főkancellár, a későbbi uralkodó irányításával a Galaktikus Köztársaság átalakult az Első Galaktikus Birodalommá. A fennhatósága alá tartozó csillagrendszerek azonban nem is sejtik, milyen démoni erők uralkodnak felettük valójában. Néhány kalandvágyó fiatalember útnak indul, hogy próbára tegye magát, és egy nap talán a galaxis legjobb pilótájává válhasson. Ám ki tudja, a sors végül merre veti majd őket…

1-21. fejezet

Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai
Bevezető információk

Bevezető: A Galaktikus Köztársaság fénykorát éli. A fennhatósága alá tartozó csillagszendszerekben évszázadok óta bőség és jólét honol, a Jedi Rend lovagjai pedig a béke követeiként járják a galaxist. Az ifjú padawan, a twi’lek lány, Aayla Secura mestere, Quinlan Vos mellé szegődve igyekszik elsajátítani a tudást, mely a jedi lovaggá váláshoz elengedhetetlen. A férfi azonban nem tudja, hogy a cserfes növendék a mester-tanítvány kapcsolatnál jóval többet érez iránta…

0-20. fejezet

Rendezvények, élménybeszámolók

Mostanában hallgatom

Chat

Társoldalak

Admin

Legutóbbi hozzászólások

Star Wars – Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai – 13. fejezet

Szerző: | jan 2, 2024 | fan fiction | 0 hozzászólás

Ebben a bejegyzésben az “Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai” című, Star Wars témájú történetem 13. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Aayla – Bevezető és információk.

~ 13- fejezet ~

– Ezzel a szemüveggel alig látok valamit, mester! – próbálta Aayla túlkiabálni a körülöttük elsüvítő szél és a motoros sikló visító robaját.

– Ha nem lenne rajtad, még ennyit se látnál! – felelte Quinlan, majd enyhe fordulóba irányította a járművet.

A bolygó két napja lenyugvófélben volt, és még a sötétség beállta előtt biztonságos távolságra akartak érni Mos Espától, hogy elrejtőzhessenek.

Miután a férfi visszaért a szállásukra, és megtalálta növendékét a szellőzőcsatornába rejtőzve, összekapkodták, ami holmijukat Gardulla martalóc emberei szétszórva hátrahagytak, megkötözték a szállásadójukat, és bevették magukat annak irodájába. Quinlan igyekezte eltüntetni a férfi adatbázisából annak még a nyomát is, hogy valaha szállást foglaltak nála a bolygón, és teljesen törölte az adataikat a rendszerből. Noha jediként a tolvajlás nem volt épp elfogadható magatartás, úgy érezték, a kirablásuk miatt valamelyest mégis jogot formálhatnának egyfajta kártérítésre: ennek kiegyenlítéseképp magukhoz vették a szállásadó motoros siklóját, a raktárából pedig szemet és arcot védő maszkokat és szemüvegeket, melyeket az bizonyára a gyakorta előforduló homokviharok miatt tartott, és némi szárított elemózsiával útnak indultak a dűnetenger felé.

Quinlan beavatta a lányt mindabba, aminek szem- és fültanúja volt, beleértve Qui-Gon mester jelenlétét a bolygón, Aayla pedig nem felejtett el beszámolni arról az idegen, félelmetes entitásról, melyet meditáció közben megérzett. Feszülten száguldottak a káprázatos, vöröslő horizont felé, mert annyira szokatlan volt számukra az Erő ilyen sokféle, ismeretlen megnyilvánulása, melyet még sohasem tapasztaltak.

– Jobb, ha minimálisra csökkentjük a jelenlétünk nyomát – mondta végül Quinlan, amikor megálltak, hogy a helyzetüket ellenőrizzék a navigációs eszközön. – Bármi folyik is itt a Tatooine-on, nem hiányzik, hogy mi is belekeveredjünk. Jelentjük Syfo-Dias mesternek, mi történt, a Tanács pedig majd felméri, milyen fenyegetést jelent ez majd valójában. De az most már egészen biztos, hogy zavar támadt az Erőben.

– Ha mi megéreztük őt, ő is biztos megérezte, hogy itt vagyunk – jegyezte meg Aayla. – Mi lesz, ha meg akar keresni minket?

– Ezért fogjuk palástolni az ittlétünket – nézett bele a férfi egy messzelátóba, mely egy barlangot jelzett nem messze előttük. – Ott meghúzhatjuk magunkat éjszakára – mutatott előre. – Nem volna célszerű tovább berregni ezzel a hangos siklóval egyedül, messzire a lakott területekről. Azzal nemcsak ennek az idegen erőnek, hanem helybéli, portyázó, ragadozó törzseknek a figyelmét is felkeltenénk – fordult a járművel a barlang felé, és óvatosan benavigált annak a száján.

– Nézzünk körül, lesz-e mivel tüzet gyújtani odabenn! – ajánlotta Aayla, kiérdemelve egy elismerő pillantást a mesterétől.

– Önts majd rá ebből egy keveset, ha nem találnánk sokat! – javasolta a férfi, ahogy némi kenőolajat varázsolt elő a sikló karbantartó dobozából. – Ettől majd jobban ég egy kicsit…

A kietlen pusztaságban nem sok égetnivalót találtak, száraz kórók, korhadó farönkök hevertek erre-arra, melyekből nem sok tűzifára számíthattak. Míg Quinlan, az Erőt mellőzve, puszta kézzel behúzta ezeket a barlangba, Aayla a Templomban tanult módszerekkel tüzet csiholt egy ideális kis gödörben. Csendben ücsörögtek, és rágcsálták a száraz élelmet.

A pattogó tábortűz mellett Aayla fáradtan körbenézett.

– Nem sokra emlékszem abból, ahogy a Ryloth kinézett, de valahogy… ez a hely azt juttatja eszembe.

– Igen – bólintott mestere. – Ilyen barátságtalan, sziklás, kietlen a felszíne, a néped pedig gyakran föld alatti lakónegyedekben él.

– Valahogy… nem hiányzik. Te jártál azóta a szülőbolygódon, hogy a Templomba kerültél?

A férfi arca azonban szokatlanul elkomorodott.

– Csak egyszer, a lovaggá avatásom után. Tudod – pillantott fel a lányra -, miután valaki sikeresen teljesíti a próbákat, és a Tanács alkalmasnak találja arra, hogy lovagként szolgáljon, mindenki visszatér a szülőbolygójára. Onnantól kezdve egyfajta követek leszünk, megmutatjuk magunkat a bolygó vezetőségének, ők pedig így tudni fogják, hogy kihez forduljanak, ha egyszer jedi közbeavatkozásra volna szükségük.

– Hogyhogy? – kérdezte Aayla csodálkozva.

– Vannak népek, melyek eredendően bizalmatlanok a külvilágiakkal szemben. Ami érthető is, hiszen olyan hatalmas ez a galaxis, és olyan sokan vagyunk a Köztársaság fennhatósága alatt… Nem csoda, ha egy-egy nép szereti, ha saját fajtársai képviselik vagy próbálnak segíteni nekik.

– Ez érthető… – ismerte el Aayla. – Milyen volt, amikor te visszatértél a Kiffura?

Quinlan keserűen nézte, ahogy az aprócska lángok az enyészetté váló fadarabokat nyaldosták. Árny vetült az arcára, és nem csak az éjszaka vagy a barlang sötétsége miatt.

– Egyetlen porcikám se kívánta, hogy visszamenjek oda – mondta borongós hangon. – Csak a Kiffexig voltam hajlandó elmenni.

Aayla akaratlanul is megborzongott, mert sose hallotta még őt ilyennek. A lekkui ösztönösen aprót rezzentek, mint amikor félt.

– Eredetileg… Nekem ott kellett volna maradnom. Ott kellett volna padawannak tanulnom – piszkálta meg a tüzet Vos. – A népem ragaszkodott hozzá, hogy a klánunk uralkodói hagyományait követve én is a bolygó védelmezője, őrzője legyek, ahogy a felmenőim előttem. Tholme hajlandó is lett volna vállalni, hogy a Kiffura költözik, és minden jeditől távol, egyedül foglalkozik majd velem. Aztán… az anyám unokanővére a hatalom iránti, őrült vágya miatt… a halálba küldte a szüleimet.

Aayla megremegett, de pisszenni se mert.

– Végső kegyetlenségében… a kezembe adta a ruháikon viselt vállvértet… A sárga körbe foglalt, ötágú csillagot – rajzolta a homokba a szimbólumot a pálcával. – Amikor megérintettem… hirtelen előttem volt életük utolsó pillanata… A szenvedés, amit átéltek, a kétségbeesés, ahogy felfogták, hogy meg fognak halni… És a szomorúság, hogy engem magamra fognak hagyni…

– Mester… – suttogta a lány együttérzően.

– Amikor Tholme megtudta, azonnal elhozott a bolygóról, nem érdekelte, hogy a Kiffu és Kiffex vezetősége mit szólt hozzá. Utána nagyon sokáig… képtelen voltam bármit vagy bárkit is megérinteni, mert… féltem attól, hogy megint fájdalmat vagy szenvedést fogok érezni. Tholme… szigorral és vasfegyelemmel nevelt ezt követően, hogy ne adjam át magam a sötét gondolatoknak, érzéseknek, vagy bosszúvágynak, melyek elindítottak volna a Sötét Oldal felé vezető úton. Ha nincs ő… és nincs Obi-Wan barátsága, nem tudom, mi lett volna belőlem. Aztán jöttél te… – pillantott fel a lányra kicsit bizakodóbban, majd elhallgatott, mert az lélegzetvisszafojtva nézte őt, hatalmas szemeiből pedig szinte majd kibuggyantak a könnyek.

Lágyan megsimogatta a fejét.

– Te fényt és boldogságot hoztál az életembe – mondta végül, és zavartan elmosolyodott. – Remélem, egy nap neked is megadatik ez a lehetőség, és olyan tanítványra lelsz, aki ennyire teljessé teszi majd az életedet.

– Jaj, mester! – csusszant oda mellé a korhadó farönkön a lány, és meghatódva átölelte a derekát.

Quinlan nem ellenkezett, türelmesen várta, hogy a növendék elengedje.

– Most pedig aludj, holnap hosszú napunk lesz!

– Na és te?

– Az Erőnek köszönhetően tudok takarékoskodni az energiámmal. Te viszont meg kicsi vagy, több pihenésre van szükséged. Majd én őrködök.

Aayla végül bólintott, lekuporodott a tűz mellé, és magzatpózban lassan elszenderedett.

***

Nyirkos hideg köszöntötte őket másnap reggel, a barlang hasadékában pedig, ahol tábort vertek, különösen megrekedt a hűvös, páradús levegő.

– Eddig nem tudtam elképzelni, hogy tudnak megélni az itteni mezőgazdászok a párologtató-farmjakkal… – simított végig a barlang hűs, nedves falán Quinlan. – De ezek szerint tényleg van víz a fennmaradáshoz ezen az elátkozott bolygón…

– Az Erő mindenütt ott van és körülvesz minket – jegyezte meg Aayla játékosan. – Yoda mester is mindig ezt mondja.

– Nagyon helyesen. Készülődjünk!

Felkapaszkodtak a barlangot körülölelő sziklára, és annak lapos tetején hasalva kémlelték a tájat. Quinlan a messzelátó segítségével pásztázta a horizontot.

– Már jönnek is – mondta elégedetten, és előremutatott.

Egy hatalmas, lebegő bárka szelte a dűnetengert, melyet több, kisebb, nyitott légterű hajó követett, rajta fegyveres őrökkel. A tetemes huttot, Jabbát szállító jármű lassan repült, a népes vendégsereg súlya alatt vélhetően többre nem is lett volna képes. Még a fedélzeten, a napot eltakaró piros vitorlák alatt is nevető, mulató népség időzött, a hajó ablakrésein pedig vidám csevegés zaja és élő zene szűrődött ki.

– Úgy tűnik, az egész udvartartását felpakolta arra a bárkára… – töprengett Quinlan.

– De ez nekünk csak jó, nem? – kérdezte Aayla.

– Hát, reméljük. Amíg mindenki a fogatversennyel lesz elfoglalva, a palota nagyja üres lesz. Vélhetően csak minimális számú őr fogja védeni, de ha ott rejtette el valahol a fűszert, az mégsem nem lesz teljesen védtelen. Viszont így valóban könnyebben beszivároghatunk.

Felpattantak a motoros siklóra, és egészen addig mentek vele, a lehető leglassabb, leghalkabb fokozaton, amíg szabad szemmel is láthatóvá nem vált Jabba palotája. A sziklaoromra épült, több tornyos, kupolás építmény magasztosan emelkedett ki a sivatag sivárságából, sötétbarna, rozsdaszínű falaival pedig még inkább elkülönült a dűnetenger sárgás, homokos környezetétől.

– Innen gyalog megyünk – rejtette el a siklót Quinlan. – A jármű túl hangos, és könnyen bemérhetik a palota szenzorai.

– Minket nem fognak ezek észrevenni?

– Elsősorban motoros berendezésekre vannak hangolva, hogy egy esetleges támadást, hajóflottát, vadászgépeket hamar kiszűrhessenek. Ezért is fogjuk először a kommunikációs tornyot megmászni – vette elő a tenyérnyi, navigációs berendezését a mester, és rámutatott a palota egy keskenyebb, több emeletes tornyára.

– Kiiktatjuk a biztonsági rendszert? – szaporázta meg a lépéseit Aayla, ahogy megindultak a cél felé, hogy ne maradjon le a férfi mögött.

– Nem, csak gondoskodunk róla, hogy ne működjön rendesen.

– Hogyhogy?

– Egy hibásan működő, riasztó rendszer még mindig kevésbé gyanús, mint egy egyáltalán nem működő – magyarázta Quinlan. – Ha teljesen szabotálnánk és leállítanánk, azonnal idegenkezűséget sejtenének mögötte. Ha azonban csak arról gondoskodunk, hogy helytelen algoritmusok szerint működjön, az a meghibásodás akár magától is bekövetkezhetett, ami ad némi mozgásteret nekünk…

Aayla büszkén nézte az előtte suhanó Vos alakját.

– Olyan okos vagy, mester!

A férfi mosolyogva hátrapillantott, majd kacsintott egyet, és a fejével a palota felé intett.

Igyekeztek a különböző, kisebb-nagyobb sziklák árnyékában az építmény felé osonni, nem a kitaposott ösvényeket vagy utat követve, hátha azzal még inkább sikerül titokban tartani érkezésüket.

– És most mászunk? – nézett fel a lány a magasba, ahogy a szirt lábához megérkeztek, melyen az épületegyüttes is állt.

– És most mászunk – bólintott Quinlan. – Ahogy a templomban tanultuk, padawan. Gyere, amerre én jövök! – kapott az első kiszögellés után, és már húzta is fel magát.

– Igenis, mester!

Szökkenésekkel, az Erő segítségével hamarabb és talán könnyebben magasba jutottak volna, igyekezték azonban továbbra is palástolni a jelenlétüket. A fogatverseny kezdetével ismét felpezsdült az Erő a környezetükben, mely szinte megbolondította az érzékeiket. Az őket körülölelő, láthatatlan energiamező még így is felerősítette képességeiket, és biztosító kötelek vagy heveredek nélkül, szabad kézzel képesek voltak felkapaszkodni a szirtfal oldalán.

A megcélzott, kommunikációs toronyhoz érve Quinlan kapaszkodót keresett annak viszonylag simára gyalult falán. Ahogy azonban hozzáért, összerezzent. Furcsán imádkozó, csuklyás alakokat látott, akik lesoványodott, csontos kezeiket összekulcsolva, kábán meredtek maguk elé, egyfajta megvilágosodást keresve. Az arcaikat homályosan látta csupán, távolba révedő, üresnek tűnő tekintetük azonban félelmetesnek tűnt. A férfi egy pillanatra elkapta a tenyerét az épület falától.

– Minden rendben, mester? – suttogta Aayla, ahogy meglapult az árnyékban.

Vos csendben meredt maga elé, majd felpillantott a toronyra.

– Ez a hely… – motyogta. – Nem tetszik nekem.

– Valami rosszat láttál?

– Egyfajta… szerzeteseket… – mondta végül Quinlan. – Bane szerint ez valaha valami kolostor volt… De… nem is tudom…

– Szerzetesek? Olyanok, mint mi? Jedik?

– Nem… – rázta meg a fejét mestere. – Nem hinném, hogy ők is az Erőt használták volna…

Vetett egy pillantást a tenyerére. A képessége eddig nem kimondottan így működött: pusztán az érintés segítségével még nem tudott olvasni valamiben vagy valakiben. Koncentrációra is volt szüksége, hogy a megérintett tárgy vagy személy történetét megismerje. A mostani kép azonban kéretlenül furakodott bele az elméjébe anélkül, hogy célzottan kereste volna.

– Valahogy… olyan rossz előérzetem van… – mondta végül.

– Cseppet se félj, mester! Hiszen én itt vagyok veled! – jegyezte meg Aayla.

Egy pillanatra gyöngéd mosoly költözött Quinlan arcára, majd intett, hogy folytassák az útjukat felfelé. Igyekezték kerülni a falat megszakító lámpák, szellőzők és fegyverek nyílásait, nehogy azokon keresztül bárki észrevegye őket. A réseken keresztül szüntelenül dolgozó gépek és rendszerek folyamatos zümmögését, pittyegését hallották, és droidok vonszolták magukat a homoktól eltömődött, akadozó kerekeiken, de mintha élőlények nem is munkálkodtak volna a fal túlsó oldalán. A torony tetején egy fedett rotunda várta őket, viszonylag magas korláttal, de azon átlendülve nyomban a legfelső szinten találták magukat. A helyiség olyan volt, akár egy katonai őrtorony vagy kilátó, leszámítva azt, hogy senki sem tartózkodott benne, hogy ilyen feladatot ellásson. A falak mentén és a helyiség közepén is villogó gombokkal, érintőpanelekkel vagy kijelzőkkel ellátott berendezések húzódtak, melyek érzékelői mind a környéket pásztázták.

– Nos, akkor lássunk hozzá! – ropogtatta meg az ujjait Quinlan, és odalépett az egyik konzolhoz, melyen személyzet dolgozhatott.

Aayla leguggolt a gép mellé, hogy takarásban lehessen, és feszülten figyelt: minden érzékszervével azt leste, nem közeledik-e valaki.

– Hogyhogy ilyen jól értesz az ilyen lopakodáshoz, megfigyeléshez, betöréshez, mester? – suttogta.

– A templombeli oktatók mindig is bátorítják a növendékeket, hogy az affinitásuknak megfelelő képességeiket fejlesszék… – jegyezte meg Quinlan hamiskásan vigyorogva, ahogy áthangolta a biztonsági rendszer érzékelőit. – Tudod… – fogta ő is halkabbra a hangját – nekem elég hamar lett mesterem, Obi-Wannak viszont szinte az utolsó pillanatig várnia kellett, hogy valaki kiválassza. Már-már attól rettegett, hogy senkinek sem fog kelleni, és elküldik valami távoli gyarmatra, és soha nem lehet jedi belőle. Úgy érezte, nincs benne semmi különleges, ami miatt bármelyik mester figyelmét felkelthetné, ezért éjt nappallá téve, szinte megszállottan tanult és Templom könyvtárát bújta. Érzelmi támaszként vele tartottam, és sok érdekes dolgot megtanultunk ezalatt… többek közt a te népedről is.

– Milyen furcsa… – töprengett Aayla. – Az ember nem is gondolná. Nem ismerek senkit, aki Obi-Wannál szorgalmasabb vagy tehetségesebb padawan lenne.

– Ő mindig is tisztában volt a korlátaival, ezért is igyekezett mindenben a Templom szabályrendszereihez alkalmazkodni – folytatta Quinlan, és közben megjelenítette maga előtt a palota holografikus alaprajzát. – Soha egy csínytevés vagy kihágás, csakis merev, előírásokhoz való ragaszkodás.

Meredten nézte az épület szintjeinek, folyosóinak, liftjeinek elrendezését, rá-ráközelítve a szellőzőcsatornákra, melyek a levegő keringetéséhez lettek kialakítva, hogy a hatalmas, kinti hőség ellenére kellő légmozgást biztosítsanak a palotán belül tartózkodóknak.

– Ezeken keresztül tudunk majd mozogni – mutatott a csatornákra. – Igazából te adtad hozzá az ötletet – pillantott a lányra. – Ezek viszont… vajon mik? – mutatott a többi toronyból nyíló, számtalan kisebb helyiségre, folyosóra, föld alá gyűrűző alagútrendszerre és mély szakadékra.

Aayla óvatosan közelebb hajolt.

– Hát, bármi is az, Jabba biztos nem fér be oda – felelte.

Quinlan kuncogott egyet, majd intett, hogy induljanak.

– Nem kell a fénykardod, mester? – bökött a lány a hátán viselt, apró zsákra, melyben kettejük fegyvere lapult.

– Nem, még nem. Ha bárki észrevenne minket, jobb, ha nem látják meg rajtunk. Vizsgáljuk át a tornyokat, mielőtt a főépületbe átmennénk!

A szomszédos, alacsonyabb építményben a palotát üzemeltető, gépészeti termekre bukkantak, melyekben néhány kóbor, gamorreai őrön kívül csak néhány, horpadt burájú droiddal találkoztak. Hangtalanul kicselezték őket, osonva az alacsonyabb szintekre, olykor-olykor pedig behúzódtak egy gazdátlan, látszólag használaton kívüli, ürességtől kongó helyiségbe elrejtőzni. Míg várták, hogy az őrök tovahaladjanak, Quinlan hunyorogva körbenézett, mert a vészvilágítás pislákolásán kívül semmilyen más fényforrással nem találkoztak, a helyiségek pedig rendre sötétségbe burkolóztak.

– Olyanok mint… a növendékszállások a Templomban – motyogta, ahogy végre rájött, mihez hasonlítanak az egymást követő, egyforma kialakítású szobák.

Lenézett az ujjaira, ahogy a falhoz lapulva guggoltak, majd óvatosan megérintette velük a padlót. Önmagukat szinte kínzásig ostorozó, aszketikus életmódot folytató alakokat látott, durva, dísztelen kámzsákba öltözve, ahogy lassan minden kapcsolatuk megszakadt a külvilággal. Meditáltak, ismeretlen nyelven érthetetlen frázisokat kántáltak, szinte bódultan dülöngéltek, mintha valami teljesen a hatalmába kerítette volna az elméjüket.

– Nézd csak, milyen fura ez az írás, mester! – tapintotta ki a falba vésett, különös mélyedéseket Aayla. – Nem is tudnám megmondani, milyen nyelven íródott, annyira különbözik a galaktikus, közös nyelvtől… Mester? – pillantott fel a férfira, aki nem reagált a szavaira.

Quinlan összerezzent, ahogy az újabb látomásból feleszmélt, remegő ujjai pedig ökölbe szorultak.

– Mit láttál, mester?

– A szerzeteseket, akik itt laktak… – felelte Vos csendesen, és viszolyogva körbenézett, mintha csak attól tartana, hogy valamelyik sötét sarokból rájuk veti magát egy ilyen összeaszott csuhás. – Jobb, ha megyünk – mondta, és indult is kifelé, mielőtt a tanítványa tovább faggatózhatott volna.

A csigalépcső mélyen a föld alá vezetett a géptermektől, és hátborzongató sötétségbe burkolózott. A falakon kábelek futottak nem túl rendezett kötegeléssel, időről időre egy pislákoló, sárgás fényű lámpába futva, majd folytatódva tovább. Nem lehetett azonban látni, milyen messzire vezet, és hogy várja-e valaki vagy valami őket az alján. Mielőtt azonban megindultak volna lefelé, Aayla elkapta a férfi csuklóját.

– Mester! – suttogta, és a levegőbe szippantott az arcmaszkon keresztül. – Fűszerszagot érzek! – suttogta, ahogy a maszk szűrőjén fennakadó szemcséket megérezte, melyeket a szellőzőrendszer keringetett. – Segíts fel oda! – mutatott annak rácsára, Quinlan pedig bakot tartva felemelte a lányt.

Aayla igyekezte nem túl hangosan kicsavarozni azt a falból, majd belekukkantott. A járat elég tágasnak tűnt ahhoz, hogy akár egy felnőtt is elférjen benne, ezért néma bólintással eldöntötték, hogy követik a kábítószer útját és arra folytatják útjukat.

Örökkévalóságnak tűnt, ahogy a szűk járatban kúsztak. Különböző helyiségek felett vagy mellett haladtak el, azok rácsain pedig bepillanthattak, és láthatták a különböző raktárakat, pihenőhelyeket, melyeket a bűnszervezet tagjai kialakítottak. Kitartó mászást követően azonban Aayla észrevette, hogy a következő rácson vöröslő fény szűrődik keresztül.

– Ez meg milyen terem lehet? – kérdezte, ahogy hunyorogva benézett.

Egy zsúfolt, folyamatosan munkálkodó gépekkel teli helyiséget látott, tartályokkal, keverőkarokkal, tölcséres adagolókkal és őrlőkkel.

– Engedj oda! – súgta mögüle Quinlan, Aayla így előrébb mászott, majd lassú, kínlódó mozdulatokkal olyan apróra összekuporodott, hogy meg tudott fordulni a járatban, így egyszerre pillanthattak le a rácson keresztül.

– Mit gondolsz? – kérdezte.

– Ez itt egy fűszer-feldolgozó helyiség – állapította meg Quinlan. – Minden erre utal… A fűszer erősen reaktív, ezért szinte teljes sötétségben, mesterséges megvilágítás mellett lehet csak őrölni vagy dobozolni…

– Ha Jabbának saját fűszer-feldolgozó üzeme van, minek vásárol a Zygerriáról fűszert? – kérdezte a lány.

– Nem tudom, de nézzük meg! Ne nyúlj semmihez, és ritkán vegyél levegőt! – figyelmeztette őt mestere.

– Rendben…

Eltávolították a rácsot, és Quinlan először óvatosan leeresztette a lányt, majd maga is lehuppant a padlóra. Amennyire a vörös világítás engedte, megvizsgálták a berendezéseket. A helyiségből két ajtó nyílt, ezért először próbálták azt kinyitni, amelyik nem a folyosóra vezetett volna vissza. Meglepetésükre az különösebb kód vagy erőkifejtés nélkül a falba csusszant. Hasonlóan gyér megvilágítású szoba fogadta őket, melyben mást se láttak, csak halmokban álló, zárt konténereket. Mindegyik oldalán szabályozó panelek villogtak, melyek jelezték, hogy bármit is tartalmaznak, azt állandóan egy bizonyos hőmérsékleten tartják.

Quinlan odalépett az egyikhez, és megnyomta a nyitógombját, a ládának pedig lassú szisszenéssel elkezdett felnyílni a fedele. Kecses, egyforma kiszerelésű, áttetsző üvegcsékbe csomagolt, finom port találtak benne, és mindegyiken a zygerriai monarchia pecsétje volt megtalálható.

– Ez… az a fűszer, amit kerestünk – motyogta döbbenten Vos, ahogy végignézett a rengeteg ládán.

– Pontosan! – jegyezte meg egy gúnyos hang hutt nyelven az ajtóból.

A két jedi megpördült, de mire előkaphattak volna bármilyen fegyvert, a szomszéd feldolgozó helyiség felől több lézerpisztoly csöve meredt feléjük a félhomályban. Lassan a magasba emelték a kezeiket, Aayla azonban kihasználta a sötétséget, és észrevétlenül a földre pottyantotta maga mögött a hátizsákját, és betolta a sarkával a fűszeres ládák takarásába.

– Mondtam én, hogy te fogod megtalálni nekünk a fűszert, kiffar! – dörzsölte a markát Gardulla, a hutt elégedetten, emberei pedig lassan körülállták a két betolakodót. – Okos döntés volt pont a fogatverseny idején belopóznotok ide. Így senki nem zavarhat meg bennünket sem.

Ahogy azonban szavai elhaltak, fenyegető, elégedett, mély nevetés kelt életre, mely nemcsak Gardullában, de őreiben is rémületet keltett.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Share This