Ebben a bejegyzésben az “Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai” című, Star Wars témájú történetem 12. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Aayla – Bevezető és információk.

~ 12. fejezet ~

Quinlan bármennyire is szeretett volna a mester nyomába eredni, és kideríteni tatuini tartózkodásának okát, tudta, hogy neki most elsősorban Sebulbára kell koncentrálnia. Qui-Gon nem tűnt zaklatottnak vagy zavartnak, az aurája sem sugárzott bizonytalanságot, így azt kellett feltételeznie, hogy bárhol is lehet a tanítványa, Obi-Wan, nincs veszélyben. Jobbnak látta hát, ha saját feladatára összpontosít, ezért megvárta, míg Sebulba végez az italozással, és a nyomába eredt. A mellső, hajlott lábain pókszerűen lépkedő doug útja az arénába vezetett, melynek versenyzői istállói mostanra megteltek az indulókkal, azok járműveivel és kiszolgáló személyzetével. Óriási volt a sürgés-forgás, ahogy az utolsó simításokat végezték a fogataikon, szerelőikkel veszekedtek, vagy épp relaxálni próbáltak a másnapi, nagy megmérettetés előtt.

A sokadalomnak hála Quinlan könnyen el tudott vegyülni köztük, az Erő segítségével pedig úgy palástolta jelenlétét, hogy senki számára ne tűnjön oda nem illőnek vagy gyanúsnak. Istállóról istállóra osont, meg-megtapogatva egy-egy berendezést vagy járművet, és nem egyen megérezte Sebulba auráját, hogy kilazított valamilyen csavart, letört valamilyen terelőszárnyat, vagy a motorblokkba pottyantott egy-egy szerszámot.

– Így könnyű nyerni, te kis csaló… – gondolta.

Nem sokáig kellett keresnie a kellemetlen doug pilótát, mert az hangosan kacarászva kényeztette magát twi’lek rabszolganőivel, melyeknek azonban a korábbiakhoz képest korántsem volt olyan őszinte a mosolya. Quinlan hunyorogva próbált hallgatózni a távolból, de a gépek zaja megnehezítette a dolgát. A két nő ráadásul twi’leki nyelven, népük saját nyelvjárásával és nonverbális gesztusaival beszélt egymással, melyből alig értett valamit. Amikor Aayla nevelésére készült, próbált megbarátkozni a nyelvvel, de mivel a kislány is alig értette saját faja beszédét, inkább a galaktikus közös nyelvre tanította őt, a twi’leki pedig mindkettejük számára a feledés homályába veszett.

– Komolyabban kellett volna venni a tanulást…! – átkozta magát a döntés miatt.

Miután a két nő végzett Sebulba körmeinek reszelésével, a doug egy impozáns istálló felé indult meg, Quinlan pedig úgy sejtette, az lehet az övé. Követte a többi jármű takarásában, hátha találkozni készül valakivel. Megbújt a hatalmas, sugárhajtású hajtóművek mögött, az Erő segítségével pedig elkapott egy csavarkulcsot, ami lebillent az egyik pultról, ahogy elsuhant mellette, így az nem csaphatott zajt.

Sebulba kivett az egyik hűtőjéből egy palack frissítőt, és elégedetten szürcsölte, mikor két csuklyás fegyveres jelent meg az istállója bejáratában. Az egyikük egy félgömbszerű kommunikátort vett elő a belső zsebéből, a másik pedig úgy állt, hogy kívülről senki se láthassa, mit csinálnak. A szerkezet világos kék fénnyel életre kelt, és Gardulla, a Hutt alakja emelkedett ki belőle egy átlátszó hologramként.

– Pateesa, Sebulba! – üdvözölte barátian.

Quinlan ingerülten megmasszírozta a halántékát. A nyelvi hiányosságaik most különösen hátrányos helyzetbe hozták őket. A templombeli élet elkényelmesítette a jediket, és bár akadtak így is, akik diplomáciai elhivatottságból vagy szórakozásból foglalkoztak a Köztársaság területén beszélt, főbb nyelvek tanulásával, a protokoll- és tolmácsdroidok létezése sokak számára okafogyottá tette az ilyen úri passziókat.

Igyekezte megfejteni a beszélgetést.

– Ezúttal nem hibázhatsz, Sebulba! – figyelmeztette a hutt a pilótát.

– A versenyt mindig én nyerem, ez most sem lesz másként – felelte a doug.

– A tét most sokkal nagyobb, mint máskor! – horkantott Gardulla. – Ha nem te nyered a versenyt, bizonyítva mindenkinek, hogy még mindig miattad jönnek a legtöbben Mos Espába szurkolni, Jabba végérvényesen kiszorít a Tatooine gazdasági vérkeringéséből!

– Feleslegesen aggódsz, dicső Gardulla – legyintett Sebulba. – Gondoskodtam róla, hogy senki se szorongathasson meg… Nem, mintha bármi szükség lett volna rá, csupán…

– Helyes… – búgta a hutt. – Helyes! Nem tudom, meddig leszek képes távol tartani Jabba embereit – sziszegte gusztustalanul, vaskos ajkain túlcsorduló nyálat fröcsögve. – Az a kiffar tegnap is itt szaglászott a Krayt Sárkányban!

Quinlan kezei ökölbe szorultak.

– Azt hittem, Ann és Tann gondoskodott róla, hogy kivonja őt és a rabszolgáját a forgalomból – vakarta meg az állát a doug.

– Nem eléggé! – csapkodott rövid karjaival Gardulla. – Nem eléggé! A saját lábán távozott mindkettő! Pedig a legfinomabb fűszeremet adtam oda nekik! Lassan semmilyen minta nem marad a zygerriai fűszerből! Az a szállítmány engem illet, én tárgyaltam le a zygerriai követekkel! Jabba pedig úgy tesz, mintha eltérítettem volna a hajót, hogy a hutt tanács előtt megingassa a helyzetemet! Pedig ő maga rejtette el, hogy a megfelelő időben rám kenhesse a dolgot!

A jedinek elkerekedtek a szemei.

– Micsoda? – nyögte döbbenten.

– Az a kiffar nekünk fogja megkeresni az elveszettnek hitt bárkát, az összeesküvés leleplezésével pedig Jabba végre elmozdítható lesz a Tatooine éléről! – vágott elszánt arcot a hutt, ami nem volt egyszerű mutatvány, tekintve, hogy vastag, aszott, ráncos bőre nem sok egyedi arcvonás megjelenítését tette lehetővé számára. – Erről én magam fogok gondoskodni!

– Mi lesz, ha nem vállalja? – érvelt Sebulba. – Elkél majd némi ösztökélés…

– A rabszolgája épp elég ösztönző erővel bír majd – hörögte elégedetten a hutt, Quinlan pedig nemcsak az elhangzott mondattól, hanem a hangtól is megborzongott. – Az embereim már megtalálták, hol szállt meg, hamarosan elhozzák elém a lányt.

– Aayla…! – nyögte Vos rémülten.

– Ha mindennek vége… – töprengett Sebulba – szívesen elszórakoznék vele.

– Tekintsd trófeának a holnapi győzelmedért! – vigyorodott el Gardulla, majd bontotta a kapcsolatot.

Quinlan nem várta meg, mondanak-e még valamit, kimászott az egyik keskeny, ablakszerű résen, és Mos Espa házainak tetején szökdelve sietett vissza a szállásuk felé. Kéményeken rugaszkodott tova, póznákba kapaszkodva próbált tájékozódni, köteleken egyensúlyozva szelte át az utcákat.

– Aayla! Kicsi twi’lekem! Mindjárt ott vagyok! Tarts ki! Kérlek…!

***

Aayla nem akart tétlenkedni, mestere távollétében próbált egy kicsit rendet varázsolni a lakrészben. Ahogy minden teendőjével végzett, az ágyra telepedett, és megmerítkezett az Erőben. Ugyanúgy érezte az ismerős, egyértelműen jedi társuk által sugárzott aurát, és azt a zabolátlan, vad energiát, mely olyan új és idegen volt számukra. Ahogy ezeknek a titkára próbált rábukkanni, egyszerre rémisztő, fojtogató érzés lett úrrá rajta. Az Erőben megjelent egy harmadik entitás is, de az különbözött mindattól, amit eddig érzett. Sötét volt, elkorcsosult és félelmetes. Zihálva pattantak fel a szemei, és a mellkasához kapott, mintha levegőt is nehéz lenne vennie.

– Mi ez…? – dadogta. – Mi ez…?

Kétségbeesetten pásztázta a környezetét, remélve, hogy mestere visszatér, és magyarázatot találnak arra, amit tapasztalt. Ekkor azonban kaparászásra lett figyelmes a szállás ajtaja felől. Felugrott az ágyról, mert az Erőn keresztül érezte, hogy nem mestere áll annak túloldalán. Gyorsan szétnézett, majd a tenyerét a szekrény felé fordította, melynek kinyíltak az ajtajai, és feléje repültek a fénykardjaik.

A Quinlantól tanult módon a menekülőutat kereste. Mestere a képességeinek köszönhetően kiválóan olvasott a környezetében, és játszi könnyedséggel fel tudta mérni egy-egy helyiség erősségeit, gyenge, sérülékeny pontjait, ahol menedékre lelhet vagy éppen elmenekülhet. Kutatott az emlékeiben, majd eszébe jutott, hogy amikor az első nap megérkeztek, ő maga ellenőrizte a férfi számára a lakrész funkcióit. A fürdőhelyiségbe szökkent, felfeszítette a hőkiegyenlítő berendezés szellőzőcsatornájának rácsát, és lábbal előre igyekezett bepréselni magát a szűk járatba. Magára húzta a rácsot, és csak remélni tudta, hogy nem vert le azzal vakolatot, aminek láttán azonnal feltűnne, hogy megbolygatták. A járat rettentően szűknek tűnt, így biztos volt benne, hogy csak a szoba felé tud majd újra kimászni belőle.

Az ajtó végül halk szisszenéssel a falba csusszant, és a szállásadójuk dugta be rajta a fejét 3 fegyveres malasztárival, melyekhez hasonlóakat a Krayt Sárkányban láttak.

– Kik ezek? Mit akarnak tőlünk? – vacogta, ahogy magához ölelte a fénykardok hideg markolatait.

Eszébe jutott azonban, hogy minden elektronikus berendezésük, adattárolójuk, adattáblájuk az étkezőasztalon pihent.

– A francba! – fintorodott el.

– Nem azt mondtad, hogy itt van a lány? – förmedt rá a tulajdonosra az egyik marcona őr.

– Itt kell lennie! – nézett körbe a rettegő szállásadó. – Csak a férfit láttam elmenni!

– Hát akkor rosszul láttad, mert itt nincs senki! – kezdték el felforgatni a szobát a malasztáriak.

Székeket borogattak, széjjelrángatták az ágyat, a szekrényekből is kicibáltak mindent.

Aayla az Erő segítségével afelé a holokomlink felé koncentrált, melyet többször is használtak a Venkes doktorral való egyeztetésre.

– Ha meglátják rajta, hogy Coruscantot hívtuk és a Jedi Templommal beszéltünk, azzal mindenkit bajba keverhetünk! – nyögte.

A lapos tábla észrevétlenül megmoccant az asztalon, Aayla pedig próbálta kihasználni a malasztáriak kutakodása keltette felfordulást arra, hogy magához lebegtesse. Ekkor azonban az egyik betolakodó ráhajította a bőröndöket az asztalra, azok súlya alatt pedig beroppant az adattábla kijelzője, és szikrák csaptak fel belőle.

– Idióta! Ezt még használhattuk volna! – rótta meg az egyik társa.

Aayla felsóhajtott.

– Legalább így nem tudnak kinyerni belőle adatokat… – gondolta.

– Itt nincs semmi!

– Csak jókora mennyiségű pénz… – markolta fel egyikük Quinlan nyereményét, melyet kártyán szerzett.

– Az nem a tiétek! – morogta a lány, majd undorodva elfordult, ahogy az ő ruháit, fehérneműt kezdték szagolgatni, és elégedetten röfögtek.

– Gyerünk! Hozzatok mindent, ami hasznosítható! Gardulla már vár minket! – intett az egyik a társainak, akik a bőröndöket és néhány ruhát a hónuk alá csapva végül távoztak.

– Gardulla? – kérdezte csodálkozva Aayla, és izgatottan fészkelődött.

Érzete, hogy különböző bogarak mászkálnak az altestén a koszos járatban, és szeretett volna már kimászni onnan. A szállásadójuk azonban még mindig a szobában álldogált, és a kezeit tördelve nézte a felfordulást, amit a malasztáriak okoztak. Mielőtt kilépett volna, egy árny vetült az ajtókeretre odakintről, egy vaskos bakancs pedig hatalmasat rúgott a mellkasán ahhoz, hogy elterüljön odabenn.

Quinlan berontott az ajtón, és gyorsan lezárta azt a belső panelen. Mielőtt a tulajdonos magához tért volna az esés okozta kábulatból, odaugrott hozzá, és a torkánál fogva megemelte, és a falhoz préselte őt.

– Mi történt itt? Kik voltak ezek? Hová lett a rabszolgám? – követelte ellentmondást nem tűrő hangon.

– Ga-ga-ga-gardulla, a Hutt emberei voltak! – dadogta a férfi. – Én csak azt tettem, amit mondtak! Ne…!

Quinlan erősen gyomorszájon vágta, amitől kigúvadtak a szemei.

– Nem találtuk itt! Nem volt itt a lány! – nyögte.

A jedi a falnak lökte, és miután beverte a fejét, eszméletlenül terült el a földön. Vos mellkasa hevesen zihált, nemcsak a sietős hazaúttól, de az aggodalomtól is. Aayla megnyugodott, ahogy megérezte és meglátta őt.

– Mester! Mester! – suttogta vékonyka hangon a rács mögül.

A férfi felkapta a fejét a hangjára, és kereste annak forrását.

– Itt vagyok! A fürdőben! Erre!

Quinlan letérdelt a rács elé, és odahajolt.

– Itt vagy, kicsi twi’lek? – kérdezte megkönnyebbülten.

– Segíts kimászni! Kérlek! Olyan helyen mászkálnak rajtam bogarak, amikről kulturált környezetben beszélni sem illik!

A mestere lepattintotta a rácsot a helyéről, és a kezeinél fogva kihúzta a lányt, akinek az egész testét a járat mocska borította.

– Jaj, Aayla…! – szorította őt magához megkönnyebbülten. – Azt hittem, el fognak rabolni!

– Én is… – motyogta a lány az ölelésében. – Engedj el, koszos leszel!

– Mit számít! – törölgette meg az arcát a férfi mosolyogva. – Hogy fértél be oda?

– Fejletlen twi’lek rabszolgalányka vagyok, emlékszel? Ezeket sikerült megmentenem… – mutatta fel bátortalanul a két fénykardot.

Mestere elégedetten elmosolyodott.

– Mi történt? Sikerült megtudnod valamit?

Quinlan elszántan bólintott.

– Azt hiszem, két vetélkedő hutt ördögi viszálykodásának kellős közepébe csöppentünk. Gardulla szerint a fűszert ő intézte, mégis Jabba volt az, aki végül az üzletet a zygerriaiakkal megkötötte. Majd amikor a hajó megérkezett, eltüntette azt, hogy lopás gyanújával megszabadulhasson a riválisától, Gardullától. Az egész nyomozás csak színjáték volt a részéről. Gardulla velünk akarja megkerestetni a szállítmányt, hogy visszavágjon neki.

A férfi egy pillanatra a gondolataiba merült, Aayla pedig kihasználta az alkalmat, és elkezdett kibújni a koszos ruháiból, hogy megmosakodhasson. Quinlan zavartan elfordult, majd gondterhelten körbenézett a szobában. Az ingóságaik odalettek, vele együtt a pénzüknek is búcsút mondhattak. Mindössze néhány elszórt ruhanemű hevert itt-ott a padlón.

– Mihez fogunk most kezdeni? – lépett ki a zuhanyzóból Aayla egy törölközőbe burkolózva.

– Megkeressük a fűszert, és gondoskodunk róla, hogy egyik hutt se tehesse rá a kezét! – felelte határozottan Quinlan.

*patesa = barátom