Ebben a bejegyzésben “Az univerzum hercegei” regényfolyamként elkészülő, Star Wars témájú írásaim 1. részének, “A Birodalom szolgálatában” című történet 13. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Star Wars történetek – Bevezető.

~ 13. fejezet ~

Tycho megmozgatta zsibbadó végtagjait, melyeket az őt tartó biztonsági hám lassan teljesen elnyomott. Kipillantott a kisméretű szállítóhajó ablakán: fény alatti sebességgel száguldottak az akadémiai kikötőből a tőlük két órára található repülőbázisra, ahol a korábbi növendékek már a vadászgéppel történő repülést gyakorolhatták, az ott állomásoztatott TIE vadászgépállomány segítségével. A GBI17/1.-es osztályt maga a vezetőjük, Rogen Tatham hadnagy kísérte el tanulmányútra, Tavers kiképzőtiszt és Vima Tillows doktornő társaságában. Több kadét is óvatosan legeltette a szemét a szűk kezeslábasba bújt nő láttán, aki panasz nélkül tűrte a kényelmetlen, olykor turbulenciától rázkódó utazásukat.

– Figyelem, GBI17/1! – pillantott a kronométerre a hadnagy. – Hamarosan megérkezünk a Prefsbelt IV hatos számú, Icol légibázisra, ahol a tervek szerint a nap nagy részét a szerelőcsarnokban, későbbi, leendő vadászgépeik tanulmányozásával fogják tölteni. Az instrukciókat magától a létesítmény felelős vezetőjétől, Quinton bázisparancsnoktól hallgathatják meg, aki a bejáráskor elkísér majd minket. Quinton parancsnok klónháborús veterán, és készséggel áll majd a rendelkezésükre, ha tapasztalatairól, repülési gyakorlatról szeretnének többet megtudni.

Biggs és Tycho kíváncsian összepillantott.

– Miután a hangárban végeztek – recsegett fel Chet Tavers reszelős hangja -, a levegőbe emelkedünk egy komp segítségével, és mindannyian végrehajtják tanulmányaik első ejtőernyős ugrását.

Hobbie arca egészen felragyogott a hír hallatán. Öröme nemcsak társait mosolyogtatta meg, de Tatham hadnagy is vigyorogva összenézett a doktornővel.

– A levegőben a hadnagy és én kísérem majd önöket, a doktornő az ugrás helyszínén, a földfelszínen várja majd önöket, és szükség esetén az orvosi mentésben segédkezik… – tette hozzá Tavers. – Tudom, hogy a vadászgépek keltette izgalom most mindannyiukat jobban lefoglalja, de azt akarom, hogy mire elérünk az ugráshoz, rendszerezzék magukban az eddig nálam és Tillows doktornőnél tanultakat! Egy hibás ugrást vagy sérült kadétot sem akarok látni! Világosan beszéltem?

– Igen, uram! – zengte az osztály egy emberként.

Hajójuk érezhetően fordulóba került, mert enyhén bedőlt, majd ereszkedni kezdett. A repulzor hajtóművek hangos, hosszú sziszegéssel tették le a földre a gépet, majd miután a talpakkal megállapodott a talajon, az automatikája magától kioldotta az utasokat tartó hámot.

Ahogy lassan mindannyian kikászálódtak a járműből, egy monumentális hangár képe bontakozott ki előttük. Belsejében hatalmas volt a sürgés-forgás: a felettük járó kadétok fekete pilótaruhába öltözve, létfenntartó felszereléssel a mellkasukon sorakoztak a vadászgépekbe való beszálláshoz, körülöttük népes számú kiszolgáló személyzet szorgoskodott. Mindegyikük ruháján ellenőrizték az illesztékek helyes kapcsolódását, minden egyes pilótának két ember segített a fülkébe való beszállásban és a fülke fedelének hermetikus lezárásában. A körülöttük szaladgáló és integető, színes mellényű személyzet láttán a pilóták joggal érezhették magukat kiváltságosnak.

– Nézd meg, hogy ugrál körülöttük mindenki! – bökte meg Windtide barátja, Yu-Sien könyökét. – Egy nap engem is tucatnyi talpnyaló fog kiszolgálni, majd meglátod.

Hogy társa válaszolt-e valamit, Tycho nem hallhatta, mert egymás után három TIE-vadász gép is méltóságteljesen kisurrant a hangár kapuján, jellegzetes, csikorgó hangja mellett pedig minden szó hiábavaló volt. Mire a borzalmas hangzavar kicsit elcsendesedett, egy sötétszürke egyenruhába öltözött férfi lépdelt katonás sietséggel feléjük, mögötte három, zöld mellényt és sisakot viselő katona haladt: kezeikben fehér ruhakupacokat szorongattak.

– Tatham! – üdvözölte őket már messziről a férfi mély, erőteljes hangján, és kezet rázott a hadnaggyal. – Hát megérkeztek végre! Doktornő… – biccentett Tillows, majd Tavers felé is.

– Üdvözlöm, Quinton parancsnok!

– Ez hát a GBI17/1… – nézett végig a felsorakozott, ifjú kadétokon.

Tycho igyekezte olyan katonásan kihúzni magát, ahogy Hobbie feszített mellette. Az iskolán kívül sosem jártak még, és úgy sejtette, ilyen külsős terepen a katonai protokollt még szigorúbban veszik, mint az Akadémia épületén belül.

– Helyes… helyes… – hümmögött a parancsnok. – Köszöntöm önöket az Icol bázison! – harsogta, mintha beszéde az állandó hangzavarhoz igazodva mindig is emelkedettebb hangon szólalt volna meg. – A mai napon bepillantást nyerhetnek egy ilyen kisebb létesítmény működésének mindennapjaiba! Mivel jelen pillanatban a GBI15/6-os osztály teljesíti a repülési gyakorlatát, mindenekelőtt magukra kell ölteniük a látogatók számára kötelező láthatósági mellényeket, hiszen az önök csoportja még nem része a bázis személyzetének!

Azzal intett a mögötte álló zöldruhásoknak, akik szélsebesen mindegyik érkezőnek egy-egy fehér mellényt osztottak ki.

– Sisakot nem kapnak, úgyhogy a fejükre vigyázzanak! – jegyezte meg a férfi, majd intett, hogy kövessék. – Tatham, Tatham – veregette meg osztályfőnökük hátát, ahogy megindultak az épület belseje felé -, látom, megint osztályt kapott… Legalább ez az évfolyam végre megint kiemelkedő eredményekkel érkezik majd ide, ha a légiirányításról lesz szó…

Hátrafordult az őket követő csoporthoz.

– A legjobb embert kapták erre a feladatra! A legjobbat! – mennydörögte. – A 15/6. felkészültsége egyenesen rettenetes… – panaszkodott a hadnagynak. – No de haladjunk is!

Szembefordult az ámuldozó, bámészkodó csapattal.

– Mint láthatják, a gyakorlaton lévő osztály tagjai lassan mind a levegőbe emelkednek, kihasználva a kiváló repülési körülményeket – mutatott a tiszta, felhők nélküli égre. – Első pillantásra talán zűrzavaros kavalkádnak tűnik a sok körülöttük ugráló személyzeti tiszt, de meglátják, hamar megtanulják, ki miért felelős! Haladjunk! Az ilyen zöld mellényesek, akiktől önök is az öltözéket kapták, a pilóták kiszolgálásában is hasonló szerepet töltenek be. Öltöztetésben, létfenntartó berendezéseik ellenőrzésében vesznek részt, és ügyelnek arra, hogy minden a birodalmi szabványok és előírások szerint történjék. Ha oktatási célra vagy a holonet számára dokumentálniuk kell az eseményeket, akkor is ilyen színben látják majd őket.

Hatalmas állványzatok alatt haladtak el, melyeken ott sorakoztak az épp használaton kívüli vadászgépek.

– Persze, nem csak a pilóták részesülnek ilyen kényeztetésben! – folytatta a parancsnok nevetve. – A lila mellényes, védőfelszereléses tisztek gondoskodnak az üzemagyag pótlásáról. Bevetés előtt ők azok, akik magas nyomású, radioaktív gázzal töltik fel a megfelelő tartályokat. A barna mellényes gépfelelősök pedig gondoskodnak róla, hogy gépparkunk minden egyes hajója makulátlan technikai állapotban legyen átadva és átvéve. A vörös mellényesek ellenőrzik a fegyverzet állapotát, azok karbantartását, és a sérült elemek cseréjét.

Tovább haladtak, és látták, hogy hozzájuk hasonló, fehér mellényesek csúsztak-másztak a felfüggesztett vadászgépek között és alatt, minden apró részletet ellenőrizve rajtuk.

– Önökhöz hasonló öltözéket viselnek azok, akik a felszállás előtti pillanatokban az utolsó simításokat elvégzik és a gép általános állapotát még egyszer ellenőrzik. Ők koordinálják az érkezéseket és indulásokat a kom segítségével, illetve vészhelyzet esetén az egészségügyi személyzetet is ilyen egyenruhában keressék!

Tillows doktornő a hangár felénél üldögélő, jelenleg feladat nélküli mentőegységre pillantott.

– Rangban és felelősségben mindannyiuk felett áll a sárga mellényes fedélzeti tiszt – mutatott a távolba a parancsnok. – A komon keresztül minden egységgel közvetlen kapcsolatban áll, az irányítótorony személyzete is neki jelent. Ugyancsak ilyen mellényt viselnek azok, akik a hajók számára felszállást engedélyezik, miután az összes többi csoport az ellenőrző feladatokat befejezte – siklott a tekintetük a hevesen integető katonákra, akik kézmozdulataira a TIE-vadászok kiröppenhettek az épületből. – Ugye, hogy nem is olyan bonyolult? – fordult vissza a kadétokhoz.

Tychót teljesen lehengerelte a látvány, a hihetetlenül összehangolt munka, amivel a földi személyzet a gépek indulását segítette. Akár egy test végtagjai vagy szervei, melyek mind ugyanazon cél érdekében, egyszerre működnek. Vágyott arra, hogy ő lehessen ott valamelyik fekete pilótaruhában, és az ő felszállását irányíthassák. Csodálkozása kiülhetett az arcára, mert végül megérezte magán a parancsnok tekintetét. A férfi felvonta a szemöldökét, mely fölött egy mély, rózsaszín forradásnyom húzódott.

– Jöjjenek, menjünk az irányítótoronyba, hogy megismerkedhessenek az ott zajló munkával is! – dörmögte végül a férfi, majd tanáraikkal megindult előre.

***

Miután a GBI15/6.-os osztály teljes légi gyakorlatát végigkövethették az irányítóból, megcsodálva a műszerek, időjárás-előrejelző berendezések fejlettségét és sokaságát, és azt a rettentő mennyiségű információt, mellyel az irányítóknak és a pilótáknak dolgozniuk kellett, Tycho zsibbadó aggyal sétálgatott látogatásuk következő állomásán, a szerelőcsarnokban.

A javítás vagy karbantartás alatt álló vadászgépek sorakoztak ebben a tágas helyiségben, melyben részint droid, részint emberi személyzet végezte a munkálatokat. Egészen közel merészkedhettek a hajókhoz, megtapinthatták azok belsejét, Biggs és Hobbie még egy-egy kóbor pilótasisakot is felpróbált. Mindannyiukra mély benyomást tett a csarnok, és a tény, hogy későbbi gépeik karnyújtásnyira voltak tőlük, többükben növelte az elhivatottságot a tanulás iránt.

– Nem vagy valami lelkes, Tank – jegyezte meg Rasha, ahogy a barátok egy helyre telepedtek le, pihenni egy kicsit.

Janek sóhajtva meredt maga elé.

– Nagyon pici ezeknek a gépeknek a belseje… Ahogy nézem, a fülke tetején alig férnék be… Ráadásul bizonyos testsúly felett már bele se lehet ülni, mert a hajó képtelen lenne felszállni…

Tycho és Biggs összenézett. Tank sokadszorra érezte motiválatlannak magát, ám látva a későbbi munkájuk fizikai korlátait, nem tudtak mit mondani, amivel jobb kedvre deríthették volna.

– Ne aggódj, fizikai kiképzőtisztre úgyis mindig szükség lesz az Akadémián! – jegyezte meg csipkelődő hangon Windtide. – Egyszer Tavers is feldobja a bakancsot, utána átveheted majd a helyét! Vagy majd itt ragadsz büntetésben, mint az az idióta Tatham!

– Be lehet fejezni! – mordult rá Tycho, és keresztbe fonta maga előtt a karját, fenyegetően nézve őt és szobatársait, akikkel egy, utálkozó közösséget alkottak.

– Büntetésben? – kérdezte értetlenül Race. – Hogy értitek ezt?

– Nem is hallottátok, állítólag hogy került vissza a hadnagy az Akadémiára? – jegyezte meg nem kevésbé fitymáló hangon Lyas Heeg, Liridon azonban leintette a szobatársát.

– Van egy különös szóbeszéd, mely szerint felsőbb parancsra nem engedték soha többé Tatham hadnagyot vadászgépbe ülni… – intette őket közelebb, mert nem akarta, hogy szerelők vagy droidok esetleg kihallgassák a beszélgetésüket.

– Miről van szó? – kúszott oda hozzájuk Jazz és Maik is.

Liridon végül engedett, és belekezdett a történetbe.

– Néhány felsőbb évestől hallottuk… Még rég történt, amikor a hadnagy az első évfolyamok egyikéből friss pilótaként kikerült az akadémiáról. Az osztályában állítólag a legjobb érdemjegyekkel és értékelésekkel végzett, így az akkori tanárok nagy jövőt jósoltak neki. Volt néhány rövidebb-hosszabb küldetésük, de egyik se véresen komoly, csupa őrjáratok, meg ilyesmi… Egy alkalommal két raj pilótát osztottak be egy olyan feladatra, ahol a Sienar gyártósoráról két teherhajónyi vadászgépet kellett a Peremvidékről egy viszonylag távoli szektorba kísérni…

Liridon itt elhallgatott, mert egy szerelő haladt el mellettük, aki furcsállta, ahogy ott ülnek egy kupacban és sutyorogva beszélgetnek.

– Két teherhajónyi, vadonatúj vadászgép! Lehetett bennük vagy két osztagra való, akár száznál is több hajó! – folytatta. – És mindezt huszonnégy, viszonylag zöldfülű pilóta kísérje?

– Nem kevés ez egy kicsit? – kérdezte Biggs.

– Rátapintottál a lényegre – bólintott Liridon. – Nem sokkal azután, hogy elhagyták a Lianna-rendszert, össztűz alá vonta őket egy nagyobb, szakadár csoport, abban a reményben, hogy megszerezhetik a teherhajók szállítmányát, és saját céljaik érdekében vethetik be az új TIE-vadászokat. A még tapasztalatlan pilótákat hamar szétkergették az alakzatból, amikben repülniük kellett volna, és a legtöbbjüket pillanatok alatt levadászták. A két teherhajót a közeli Maridun bolygó felé igyekezték terelni, hogy azok kényszerleszállást hajtsanak végre.

– Maridun… Nem ismerős ez a bolygó – merült gondolataiba Biggs. – Merre van?

– Szintén a Peremvidéken… a Rolion-szektorban – telepedett le Yu-Sien melléjük, hallótávolságba kerülve.

– Te tényleg minden rendszert fejből ismersz? – jegyezte meg hitetlenkedve Maik, amire a coruscanti társuk csak egy sértődött fintorral felelt.

– Sikerült végül a kényszerleszállás? – kérdezte Tycho.

Liridon megrázta a fejét.

– A szállítóhajók irányító személyzete elszámította magát, mert számukra is ismeretlenek voltak a bolygó körülményei. A látási viszonyok borzalmasak voltak, így a megmaradt vadászgépek, melyek nem vesztek oda az ütközetben, a légkörben rohantak egymásnak. A hadnagy állítólag hiába jelezte a komon keresztül, hogy így mind a vesztükbe rohannak, a felettesei visszaparancsolták őt a csatába. Állítólag ekkor történt, hogy…

– Megtagadta a parancsot a gyáva féreg! – sziszegte Yu-Sien.

– Nézőpont kérdése, hogy miért tagadta meg – köszörülte meg a torkát Liridon. – Annyi azonban bizonyos, hogy az egyértelmű parancsok ellenére Tatham hadnagy visszatért az egyik szállítóhajóra, majd átvette az irányítást a pánikba esett személyzet helyett, és a megfelelő légköri és időjárási koordinátákkal kimentette mindkét gépet a Maridun légköréből. Menekülőre fogták a dolgot, és a legközelebbi kínálkozó alkalommal fénysebességre kapcsoltak.

– Hátrahagyta az osztagát, vagy legalábbis annak még életben maradó tagjait! – fakadt ki Yu-Sien. – A halálba küldte őket!

– De megmentette a két nagy hajó személyzetét és vadászgépeit – jegyezte meg halkan Liridon.

– Az én szememben az ilyen ember semmit sem ér…

– Ebből a helyzetből nem lehetett jól kijönni… – szólalt meg Jazz. – Tette, amit jónak látott.

– Meg is kapta érte a magáét – mondta Yu-Sien. – A célállomásra megérkezve állítólag azonnal őrizetbe vették, és parancsmegtagadás miatt hadbíróság elé állították.

– Akkor hogy taníthat most az Akadémián? – kérdezte Rasha.

– Akárhogy is történt, a tettével megakadályozta, hogy a Csillagflottát kreditek millióiban mérhető kár érje, és még ha oda is veszett pár hajó és újonc, száznál is több új gép viszonylag sértetlenül megúszta a küldetést, és utána rendelkezésre állt…

– Még mindig jobb, mintha az ellenség kezére került volna – morfondírozott Tank.

– A bíróságot is állítólag ez győzte meg, valamint a hadnagy kivételes képességei a tájékozódás és légiirányítás területén… – folytatta Liridon. – Viszont a döntésnek ára volt. Soha többé nem repülhetett TIE-vadászgépben…

– Vajon megérte…? – kérdezte inkább csak magától Race.

– Hogy a nevét örökre beszennyezte egy ilyen tettel? Ha engem kérdeztek, az ilyen méltatlan arra, hogy a következő generációknak jó példával szolgáljon – jegyezte meg undorodva Windtide.

– Még szerencse, hogy nem kérdeztünk – vágta rá Hobbie, amivel mosolyt csalt barátai, de vicsorgást Windtide arcára.

***

Tatham hadnagy a délutáni eget kémlelte, mely tisztább volt, mint egész nap bármikor. A rendszer napja olyan erős fénnyel világította be a földrészt, ahol az ugrást készültek végrehajtani, hogy annál kellemesebb környezeti viszonyokat kívánni sem lehetett volna.

Visszafordult az osztályához, és bátorítóan rámosolygott egyik-másik arca, melyről félelmet olvasott le.

– Ne feledjék, ha pontosan követik azokat az instrukciókat, melyeket az oktatáson kaptak, nem eshet bántódásuk! Tudom, hogy az első ugrásuk hamarabb következett be, mint ahogy azt a tanmenetben remélték, de ilyen kiváló idő aligha lesz ezen a földrészen az elkövetkezendő hetekben!

– Pilótaruhához hasonló anyagszerkezetű kezeslábast viselnek – lépett elő a doktornő -, annak érdekében, hogy az ugrás körülményei minél hasonlóbbak legyenek egy vadászgépből történő távozáshoz. A hátukra erősített ernyő működése teljesen automatikus. A légköri nyomás alapján magától kiold, ha a pilóta sérülés vagy ájulás miatt nem tudná önként működésbe hozni. Kesztyűik kézfején látják majd a magasságot, ez jelzi, mikortól ajánlott az ernyő kinyitása.

– Földet érés után ugyanúgy a csuklóikon lévő szabályozóval tudják visszazárni a hátukra erősített tárolóba az ernyőt. Ha nincs kérdés, akkor sisakot fel! – utasította őket Tavers. – Fel a hajóra!

Tycho leült Rasha mellé, aki idegesen dobolt az ujjaival a térdén.

– Izgulsz? – kérdezte tőle.

Az énekes jelentőségteljesen a szemébe nézett a sisakokon keresztül.

– Ha ez megnyugtat, én is félek egy kicsit…

– Nem nyugtat meg.

Az alderáni elvigyorodott.

– Majd csak lejutunk valahogy, srácok – mutatta fel a hüvelykujját Hobbie vidáman. – Olyan még úgyse volt, hogy valami a levegőben maradt volna…

– Találó, Klivian kadét, de nem biztos, hogy ezzel javít a hangulaton – köhintett Tatham, több társa viszont megmosolyogta a hasonlatot.

– Elnézést, uram! – biccentett feléje Hobbie.

Tycho kíváncsian méregette a hadnagyot. Különös érzés volt a társaságában ülni úgy, hogy ismerte karrierjének körülményeit. A férfi arca ugyanolyannak tűnt, mint máskor, mégis azon töprengett, gondol-e még a Maridunon történtekre, bánja-e még a döntését, vagy…

– Hadnagy, jelentem, közeledünk az ugrási zónához! – recsegett fel a pilóta hangja a hangszórókból.

– Köszönöm, kapitány – emelkedett fel a székéből Tatham.

A derekán lévő szerszámövre biztonsági hevedert csatolt, hogy az ugrás közben az utastérbe bevágó szél ne tudja kiszippantani őt a hajóból.

– Készüljenek! – biccentett növendékei felé.

Hobbie izgatottan dörzsölgette a tenyerét.

– Nem vagyok meggyőződve róla, hogy el fog bírni az ernyő… – motyogta Tank.

Míg Maik képzeletben, apró mozdulatokkal immár azt imitálta, milyen pozícióban kell szabadesésben zuhanniuk, Race vigyorogva barátaihoz fordult.

– Srácok, ha valami balul sül el, megosztozhattok a holmimon, amit magammal hoztam.

– Ugyan, ne hülyéskedj! – legyintett Jazzlyn. – Ezek ma már tök biztonságosak! – paskolta meg a hátán a szerkezetet.

– Én továbbra is fenntartom, hogy nem normális dolog az ilyesmi – csóválta meg a fejét Race. – Aki hajlandó mozgó járművekből kiugrálni, az ennél nagyobb gazemberségre is képes…

Szavaira még Rasha is elnevette magát, pedig addig szemmel láthatóan rettegett az ugrásról. Hadnagyuk intésére mind kapaszkodót keresték, Tatham pedig végül kinyittatta a pilótával a gép ajtaját.

– Ne feledjék a tanultakat! – üvöltötte, hogy a szél zúgása mellett még hallják a hangját. – Igyekezzenek egymástól biztonságos távolságra úszni a levegőben, nehogy összeérjenek vagy összeakadjanak az ernyőik! Rajta!

Az osztály tagjai azzal megkezdték a gépből való kiugrást.

– Odalenn találkozunk! – kiáltotta hátra barátainak Hobbie, és kurjantva kivetette magát.

Ahogy fogyott előtte a sor, Tycho érezte, hogy gyomra egyre kisebbre zsugorodik össze. Amikor a talpai elváltak a hajó fedélzetéről, félelmetes csend vette őt körül. Amint sikerült a megfelelő pozícióba fordulnia, nem hallott mást, csak saját, szapora légzését, és fülében dobogó szívét. Látta, hogyan közeledik folyamatosan a landolási zóna, és hogy az előtte ugrók milyen messze járnak. A leghamarabb kiugrók már az ernyőiket is kinyitották, fentről azonban mind egyformának tűntek.

Felemelte a fejét, ahogy valamelyest sikerült légzését stabilizálnia. Amennyire a sisakja engedte, igyekezett körbenézni a horizonton, és csodálatos látvány tárult elé. A kontinensen, ahol tartózkodtak, a nap a végéhez közeledett. A lemenő nap káprázatos, vöröses fényárba öltöztette a tájat.

Szelíd bámészkodása közepette szinte megfeledkezett arról, hogy kioldja az ernyőjét, szerencséjére azonban annak beépített automatikája gondoskodott erről. Két sípszó után erős rántást érzett a testén a hirtelen sebességváltozás miatt, amitől megszédült kissé. Ám ahogy az émelyítő érzés alábbhagyott, tovább gyönyörködhetett a tájban. Az békésnek tűnt, mert se közel, se távol nem látott lakott települést. A bolygóra jellemző, sárgás-barnás levelű fák szelíden ringatóztak a szélben, és féltő karként ölelték körül azt a síkságot, ahol Tavers és Tillows doktornő várt rájuk.

Az addig aprócska pontok egyre kivehetőbbé váltak, társai őt és a levegőben vitorlázó, többi pilótát nézték, többen pedig hevesen integetettek feléjük.

Tycho elmosolyodott. Ha voltak is kétségei a kezdetekben, az érzés alapján, ami most eluralkodott rajta, immár tudta, hogy ebben a pillanatban sehol máshol nem lett volna szívesebben.