Ebben a bejegyzésben az “Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai” című, Star Wars témájú történetem 7. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Aayla – Bevezető és információk.

~ 7. fejezet ~

Quinlan borongós hangulatban trappolt Mos Espa utcáin, a két sérült kiffart és azok bandáját keresve. Ráparancsolt növendékére, hogy ne merje a távollétében elhagyni a szobájukat, míg ő tisztázni indult a történteket.

Megigazította a combjára erősített pisztolytáskában sugárvetőjét, hogy ha lövöldözésre kerülne sor, gyorsan előkaphassa. Arrafelé haladt, ahonnan kimentette korábban magukat, és szerencséjére különösebben keresnie se kellett a társaságot: Zazlen kétségbeesetten futkosva járta a mellékutcákat, és szemmel láthatóan keresett valamit vagy valakit. Ahogy megpillantotta a közeledő Vost, megkönnyebbült sóhajt engedett meg, és azonnal feléje futott.

– Jaj, merre voltál? Már mindenütt…!

Quinlan azonban ütésre lendítette az öklét, és kíméletlenül arcon vágta a férfit.

– Milyen helyre hoztál te engem? – üvöltötte.

A hangjára felkapták a fejeiket az árusok, kéregetők és arra járó látogatók.

Zazlen elterült a homokban, és felhasadt a szemöldöke.

– Ha a rabszolgámnak bármilyen maradandó sérülése keletkezik a nyomorult haverod szorítása miatt, nemcsak a ti seggeteket húzom nyársra, hanem az egész rohadt bandád megnézheti magát!

– Kicsit túlzó ez a kirohanás egy szánalmas kis rabszolgáért, nem gondolod? – szólalt meg mély, reszelős hangján mögöttük Bane.

Quinlan megpördült, és látta, hogy a társaság azóta egy másik ivóba vándorolt át, ahol Shikoba és Tekla időközben rendeltek is maguknak valami sült, hüllőszerű, gusztustalan húst. Bossk megvetően nézte őket, ahogy ujjaikkal fintorogva csipkedik az állat bőrét, hogy a húsosabb részhez hozzáférjenek. Aurra Sing az ölében tartotta távcsöves puskáját, lövésre készen. A rodiai csendben nézte Jabba két ishi tibjével, ahogy a Vos által helybenhagyott weequay és Nilri fejjel lefelé fellógatva lassan kivérzik.

– Nem vagyok kíváncsi a véleményedre – jegyezte meg a jedi hűvösen. – Ha szívességet kértek, az a legkevesebb, hogy tulajdonomat tiszteletben tartjátok! Erősen megugrott így a segítségem ára!

– Hékás, az ellenszolgáltatásról még nem is beszéltünk! – csattant fel a rodiai.

– Hát most már kénytelenek lesztek, mert amíg nem látom a jutalom 75%-át előre leszámolva magam előtt, addig ne is álmodjatok arról, hogy segítek!

– Mi?

– Csak nem képzeled, hogy a jutalom nagy részét előre kifizetjük neked anélkül, hogy bármilyen munkát is elvégeztél volna? – emelte fel a hangját Sing.

– Mi meg osztozzunk a maradék 25%-on? Ezt nem gondolhatod komolyan!

– Felőlem azt csináltok, amit akartok, de nélkülem, ha jól értem, úgyse mennétek semmire – fonta keresztbe maga előtt a karjait Quinlan.

– Megkapod a jutalom felét, miután elvégezted a feladatot, és ez az utolsó szó, amit hajlandó vagyok erre vesztegetni, mert kezdem unni a maníroskodásodat – mordult rá a duro.

– Na de… Bane! – tiltakozott a zygerriai.

– Itt amúgy sem a pénzre megy ki a játék számotokra, nem igaz? – kérdezte Vos, aki már a bemutatkozó kézfogásokból sokat le tudott szűrni a csoport szándékait illetően.

Bane vicsorogva nézte őt.

– Azért tepertek ennyire, hogy egy sikeres küldetéssel bevágódhassatok Jabbánál, ahonnan utána sorban jönnek majd a jobbnál jobb megbízások, nem igaz? – folytatta a jedi. – Fejvadászat, kereskedelem, csempészet, fűszer, rabszolgák… Azért olyan sürgős az ügy, mert a Boonta Esti verseny itt van a nyakunkon. Amíg minden szem a fogatokra figyel, a huttok a háttérben szépen lezavarják az üzletet. Erről van szó, nem igaz?

– Téged az csak ne érdekeljen! – sziszegte Bossk.

– Ne játssz a türelmemmel, kiffar! – figyelmeztette Bane. – Ideje hasznossá tenned magad, mielőtt még meggondolom magam, és fellógatlak a másik mellé! – intett a fájdalomtól nyöszörgő Nilri felé.

***

Aayla mélyet sóhajtott, ahogy a lakószoba padlóján fél kézen állva egyensúlyozott. A korábbi felfordulást már a meditáció előtt eltakarította: a helyiségben katonás rend uralkodott. Átadva magát az Erőnek, most a koncentráció uralta az elméjét, a szoba különböző berendezési tárgyai pedig körülötte levitáltak, barátságosan hintázva a levegőben.

Nem tartotta magát különösebben háziasnak, és mesterétől sem tanult semmit, ami legalább valamennyire elmélyítené a tradicionálisan női teendők és feladatok elsajátításához szükséges ismereteit. Quinlan nem volt rendetlen, hiszen jedi kiképzésük megkívánta a fegyelmet, mégis volt a habitusában egyfajta bohém életérzés, melynek könnyedségét és szabadságát Aayla is megörökölte tőle, ahogy szárnyai alá vette. A Templomban a korosztályába tartozó növendéktársai nem ritkán megrökönyödve tapasztalták, hogy a hagyományosan női érdeklődési körök mennyire távol állnak tőle. Ha elszakadt a ruhája, nem tudta megvarrni, instant, szárított vagy porállagú ételeken kívül nem tudott elkészíteni semmit, és különösebben szépérzéke sem volt. A Templom Növényháza, mely a különböző bolygókról visszatérő jedik által begyűjtött, érdekesnek vagy kutatnivalónak tartott növényeknek adott otthon, rendre vonzotta a virágok női szerelmeseit. Aayla azonban inkább időzött az Állatházban, ahol különböző, rendszerint apró teremtményekről gondoskodtak: a harcért vagy diplomáciai feladatokért nem érdeklődő lovagok gyakran inkább a kutatásnak szentelték az életüket, és kihalás szélén álló fajok megmentésén, terápiás állatok gondozásán fáradoztak, vagy épp azt vizsgálták, hogyan hat vagy épp nem hat az Erő bizonyos élőlényekre. A gyerekek számára persze az érdekes kis jószágok kellemes kikapcsolódást jelentettek, és rendre besegítettek az Állatházért felelős mestereknek.

Aayla mindezek miatt olykor saját identitásában is elbizonytalanodott, és néha úgy érezte magát, mint valami esetlen fiú. Nem segített ezen a tény sem, hogy a folyamatos testedzés, a fegyver nélküli harcművészetek és a vívás egyaránt egy kisportolt, izmos testet kölcsönzött neki, semmint nőies vonalakat.

Sóhajtva tette le a különböző tárgyakat, és hosszú lábaival újra talpra szökkent.

– Ha nem teszek valamit, az álcám egyre nevetségesebb lesz, és senki se fogja elhinni, hogy tényleg rabszolga vagyok, aki az ő szórakoztatásáért van itt… – gondolt mesterére.

Odalépett a holonetes terminál elé, és rákeresett saját népére a különböző, intergalaktikus katalógusokban. Tekintettel arra, hogy a twi’lek nőstények milyen népszerűségnek örvendtek, nem kellett sokat kutakodnia, míg fajtársait ábrázoló, bájolgó, táncoló felvételekre nem bukkant. Kihúzta magát, határozottan szemlélte a videókat, majd megpróbálta leutánozni az ott látott mozdulatokat.

– Gyerünk, Aayla, hiszen tudod, hogy a vérünkben van a kurválkodás! – rótta meg magát egy-egy elvétett lépést követően.

Népe egyfajta kollektív tudatot hordozott a lekkuiban, mely meg is könnyítette az egymással való kommunikációt, de könnyen befolyásolni is tudta a másik hangulatát. Mély, elnyomott emlékeket őriztek agynyúlványaikban, melyekre gyakran nem szívesen emlékeztek.

Pörögve-forogva könnyed táncot lejtett, lábujjhegyen szökkenve ide-oda, ahogy olykor a Templomban is szokott növendéktársaival. Igyekezte átadni magát a zenének, a nagy koncentrációban pedig észre sem vette, hogy a lakrész ajtaja egy szisszenéssel a falba csusszant. Lihegve, izzadtan pördült meg, ahogy megérezte mestere jelenlétét, aki furcsállva nézte őt az ajtóból.

– Amikor itt hagytalak, nem teljesen ilyen gyakorlatra gondoltam – mondta az végül, az arca pedig tőle szokatlan módon kifürkészhetetlen volt.

– Csak igyekeztem… rásegíteni a szerepemre egy kicsit – felelte a lány, és zavarában haja helyett lekkuit igazgatta.

Quinlan az égre emelte a tekintetét.

– Na de gazdám! – nyafogott a lány, odaandalogva hozzá. – Mit sikerült kideríteni? – suttogta, mintha attól tartott volna, hogy bárki meghallja őket.

– Csípd ki magad, mert holnap egyenesen Jabba elé visznek minket!

***

– Szerintem engem veled büntetnek az istenek – jegyezte meg Quinlan, ahogy Aayla másnap reggel előlépett a fürdőből, teljes harci díszben. – Ha fiú lennél, szerintem jó párszor elvertelek volna már, de mivel lány vagy…

– Ha fiúként ilyen ruhákat hordanék, meg is érdemelném – kacsintott rá a twi’lek.

– Egyetlen szerencséd van, hogy ennyire szeretlek, különben megnézhetnéd magad!

Aayla szíve hevesen dobogni kezdett.

– Te… szeretsz engem? – kérdezte csodálkozva.

– Indulás! – csatolta be magán a csizmáit Vos, tudomást sem véve a kérdésről.

– Tényleg szeretsz engem… gazdám? – nyaggatta Aayla továbbra is, ahogy kiszökkent utána az utcára.

– Ha nem maradsz csendben, elcseréllek egy jó évjáratú, koréliai whisky-re – motyogta a jedi szemmel láthatóan zavartan.

Aayla azonban boldogan a hátához simult és megszorongatta őt, amitől csak még inkább elvörösödött.

– Én is nagyon-nagyon szeretlek… gazdám! – nézett fel rá tündöklő szemekkel, ahogy Vos kibontakozott az öleléséből.

– Munkára! – utasította szigorúan Quinlan, aminek hallatán a lány kihúzta magát, előzékenyen felkínálta a nyakára kötött pórázt, és engedelmesen nézett mesterére.

Az lemondóan megcsóválta a fejét, majd megindult vele a város arénája felé.

Mos Espa fedetlen, óriási csarnoka jelenleg még kongott az ürességtől. Itt-ott sertepertélt egy-két rabszolga vagy takarító droid, előkészítve a lelátókat a közelgő eseményre, a Boonta Esti Fogatversenyre, de rajtuk kívül nem igazán lehetett látni senkit.

A korábban megismert, Jabbának dolgozó, két ishi tib az aréna versenyistállóihoz kísérte őket, és látszólag szabad bejárásuk volt a legexkluzívabb részlegekbe is. Gamorreai őrök strázsáltak a bejáratoknál, de egyiküket se állították meg, ahogy elhaladtak mellettük.

Aayla igyekezte az engedelmes rabszolgát játszani, az érzékeivel azonban a környezetét pásztázta. A versenyzők közül még csak néhány érkezett meg, jellemzően azok, akik nagyobb távolságról, a Galaktikus Mély Mag világaiból jöttek, az egyes istállók azonban már fel voltak címkézve a biztosan induló pilótáknak. Zászlóik is ki voltak függesztve, noha Aayla nem igazán tudta megállapítani, milyen jelentőséggel bírhattak. Az egyik, nem emberi induló, a kiírás szerinti vulpteri Dud Bolt a számára elkülönített műhelyben veszekedett a szerelőivel, és úgy tűnt, nem elégedett a munkájukkal. A fogata, melynek viharvert, vörösre pingált hajtóművei félelmetesek voltak, akár egy gépszörny karmai, a jelek szerint nem állt még készen a versenyre.

Tovább haladva Aayla megpillantott egy furcsa, serlegszerű ülőalkalmatosságon ejtőző, malasztári doug-ot, aki kéjes nyögésekkel adta jelét annak, hogy két szépséges, twi’lek rabszolgája kellemes masszázsban részesítette. A lány lekkui megremegtek az izgatottságtól. A két, felnőtt nő ugyanúgy kék bőrű volt, mint ő, és teljesen egyformának tűntek. Sárga kezeslábast viseltek, ami szorosan a testükre simult, és keveset bízott a képzelőerőre. Ahogy a sötét társaság elhaladt mellettük, a doug is észrevette a közeledő twi’lek lányt, és lelkesen horkantott.

– Mennyi? – kérdezte üdvözlés vagy bemutatkozás nélkül.

– Mi mennyi? – kérdezett vissza Vos, és szorosabban megmarkolta a lány pórázát.

– Egy menet a lánnyal.

A zygerriai megforgatta a szemeit, Aurra Sing azonban csak lesújtóan végigmérte a pilótát.

– Mit mondtál? – emelte fel a hangját Quinlan, és már indult is volna meg feléje, hogy arcon vágja, de Shikoba eléje ugrott.

– Szerintem inkább ne is foglalkozz vele – próbálta csillapítani őt és visszaterelni abba az irányba, melybe eredetileg haladtak.

– Javaslom, ne húzz ujjat vele, ő Gardulla, a Hutt kedvenc versenyzője… – motyogta a rodiai.

– Mindennek megvan az ára, festett képű! – nevetett elégedetten a doug. – Gyere vissza, ha meggondoltad magad! Elvégre nem mindenkinek adatik meg az a megtiszteltetés, hogy a legyőzhetetlen Sebulbával bújhat ágyba!

Quinlan undorodva elfordult, és intett padawanjának, hogy ne bámészkodjon, hanem maradjon szorosan mellette.

– Ne vágj ilyen képet! – morogta Cad Bane. – Nem csak az emberközeli népség körében népszerűek a twi’lek táncoslányok…

Aayla távolságtartó pillantásokat vetett fajtársaira, a két kék twi’lek nőre, és úgy tűnt, ők nem élik meg szenvedésként a feladatot. Kacéran nevetgéltek, ahogy simogatták a gusztustalan doug végtagjait. Ő maga elképzelhetetlennek tartotta, hogy valaha is akár csak egy ujjal is hozzáérjen egy ilyen lényhez. Förtelmesnek tűnt már a látványa is, de arra nem volt felkészülve, ami ezután fogadta őket.

A bolygó klímájához képest egy hűs, sötét helyiségbe vezették őket, ahol halk muzsika szólt a háttérben, a jelenlévők pedig fojtott hangon beszélgettek egymással vagy vízipipát szívtak, így múlatva az időt. A terem közepén, egyfajta emelvényen egy óriási, rusnya, féregszerű hutt tespedt, aki egy fehér, sápadt bőrű twi’lek tanácsadójával egyeztetett épp, amikor megérkeztek.

Aayla gyorsan körbenézett, és azonnal a menekülő-útvonalakat kereste, ahogy mestere is tanította neki. Egy zárt, sötét, ablaktalan helyiségben voltak, túl sok idegennel körülvéve, akiknek nem ismerték a szándékait. Fénykardjaikat nem hozhatták magukkal, így Aayla eléggé védtelennek érezte magát. Tanulmányaiból jól ismerte a hutt népséget, azok hírhedt, bűnügyi tevékenységét, így nem is feltételezett mást a látogatóiról sem.

– Jelentse a tiszteletreméltó Jabba, a Huttnak, hogy sikerült megtalálnunk a megfelelő személyt a feladatra! – szólította meg Bane a twi’lek tanácsadót. – Ő itt Mirza Breen, a kiffar – mutatta be Quinlant. – Ő Bib Fortuna – jegyezte meg halkabban a jedinek.

Jabba gusztustalanul valami élőlényt csócsált, úgy hallgatta a fejvadászt, vágott szemei utána a twi’lek tanácsadóra siklottak, aki hutt nyelvre lefordította neki az eddig elhangzottakat. Míg Jabba mély, öblös hangján válaszolt, a férfi Aaylát figyelte ijesztő, vörös szemeivel, vicsorgó ajkai mögött pedig hegyes fogak lapultak. A lánynak nagyon kellett összpontosítania, nehogy leleplezze magát fajtársai előtt.

– A tiszteletreméltó Jabba, a Hutt köszönt az udvarában, Mirza Breen. Az ő ötlete volt, hogy a népedből válasszanak valakit, aki ért a rátok jellemző pszichometriához.

Quinlan engedelmesen fejet hajtott.

– Megbizonyosodtunk róla, hogy Breen valóban rendelkezik ezzel a képességgel – mutatott Bane az eddigi, szedett-vetett társaságára. – Amennyiben jóváhagyja, beavatjuk a részletekbe, és meg tudjuk kezdeni a munkát.

Mielőtt azonban Jabba válaszolhatott volna, a félhomályból elővánszorgott egy kisebb termetű, de hasonlóan rút hutt, és saját, mély hangján feltett egy kérdést, aminek hallatán egy csapásra megfagyott a légkör, és a körülöttük iszogatók mind döbbenten néztek fel.

Jabba dühös horkantást hallatott.

– Őméltósága, Gardulla, a Hutt kíváncsi, mi a garancia arra, hogy ezúttal sikerrel fogtok járni – fordította le végül a kérdést Fortuna.

A hutt kukacoskodása célba talált, Quinlan ugyanis észrevette a hangulat-változást az eddigi kompánia tagjain is. Bane ajkai résnyire szűkültek, vélhetően a megaláztatástól. Tekla és Shikoba óvatosan egymásra nézett, a rodiai pedig lassan a sugárvetőjére csúsztatta tapadókorongos ujjait. Bossk meg se rezzent, csak állt, mint egy masszív szobor, és kidülledő szemei hol az egyik, hol a másik huttra fókuszáltak.

Gardulla azonban folytatta.

– Őméltósága, Gardulla, a Hutt szerint már eddig is épp elég időt pazaroltatok az elveszett szállítmány felkutatására. Tudni kívánja, miért akarjátok, hogy újabb esélyt adjon nektek!

– Őméltósága bizonyára még nem találkozott olyan kiffarral, aki valóban ért a pszichometrikus nyomolvasáshoz – felelte Quinlan helyettük. – Akkor nem kételkedne a képesség sikerében. Hacsak… nem pont az a cél, hogy ne találjam meg… bármit is kell majd megkeresnem.

A helyiségben, ha lehetséges lett volna, még nagyobb csend keletkezett.

Jabba egy pillanatra kíváncsian hutt társára sandított, majd elismerően felkacagott és elharapott egy dicséretet.

– Juba upa – köszönte meg Vos, és illedelmesen meghajolt.

Jabba intett vaskos kezével, hogy elmehetnek, és munkához láthatnak.

 

*Juba upa = köszönöm