Ebben a bejegyzésben az “Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai” című, Star Wars témájú történetem 3. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Aayla – Bevezető és információk.

~ 3. fejezet ~

– Semmi, ismétlem, semmi nem ad okot arra, hogy egy padawan takarodó után Coruscant utcáin mászkáljon! – emelte fel a hangját Mace Windu a főtanács terme felé vezető felvonó előtt.

Az éjszakai motoros siklózás után Quinlan és Aayla hajnalhasadáskor próbált visszaosonni a Templomba, azonban a jármű parkolóba érkezése már azonnal riasztotta a biztonsági rendszereket. A két szökevény hamar a főtanács korán ébredő tagjai elé került: Windu mester szokatlan szigorral az arcán méregette őket, Yoda azonban csak csendben hümmögve pillantott hol egyikükre, hol a másikra. Mögöttük Qui-Gon Jinn várakozott Obi-Wannal, aki kicsit aggódva hallgatta barátja fejmosását.

– Sajnálom, mester – hajtott fejet engedelmesen Quinlan.

Aayla próbált olyan picire összekuporodni, amennyire lehetett. Fel se mert nézni. Rettenetes bűntudata volt, amiért mesterét amiatt akarták felelősségre vonni, hogy igyekezte valamelyest emlékezetessé tenni számára a születésnapját. Szeretett volna a mentségére kelni, de megszólalni se volt bátorsága.

– Nem is értem, mit hittél! Hogy majd nem jövünk rá, hogy elkötötted az egyik járművet a parkolóból? – háborgott Windu továbbra is.

– Legközelebb körültekintőbb leszek – felelte Vos ösztönösen, aminek hallatán Yoda mester egy rá jellemző, halk kuncogást hallatott, de Qui-Gon se bírta megállni mosolygás nélkül.

Nem lehetett ugyanis tudni, hogy Vos ezt úgy értette-e, hogy legközelebb igyekszik majd nem lebukni, vagy hogy tanult az esetből és meg se fogja próbálni. Windu mester szemei azonban résnyire szűkültek, mert ő rögtön megérezte a fiatalember hangjában az iróniát.

– A felnőtté válás még a jedik számára is egy különleges jelentőséggel bíró pillanat – jegyezte meg békítő hangon Qui-Gon Jinn. – Ifjú Aayla a népe szerint immár nagykorú. Úgy vélem, nem szabad elvennünk tőle a lehetőséget, hogy átélje ennek örömét… de a felelősségét sem.

– Sajnálom, mesterek – rebegte Aayla kétségbeesetten. – Kérlek, büntessetek meg ér-…!

– Természetesen vállalom a történtekért a büntetést – szegte fel a fejét Vos.

– Nem is reméltem ennél kevesebbet – felelte Windu.

***

– Na, és milyen? – kérdezte Obi-Wan, ahogy a Jedi Templom hatalmas csarnokában haladtak a gyakorlótermek felé, Vos büntetőfeladatának színhelyére.

Quinlan megvonta a vállait.

– Aranyos amúgy – felelte. – Engedelmes, és nagyon okos tanítvány – majd a megszeppent Aaylára pillantott, aki Qui-Gon társaságában haladt pár lépéssel előttük.

A mester a maga barátságos módján próbálta vigasztalni a lányt.

Barátja keserűen sóhajtott.

– Úgy érzem, egyre nagyobb a szakadék köztem és a mester között…

– Qui-Gon tökéletesen tisztában van a képességeiddel – próbált lelket ölteni belé Vos. – Ő is tudja, hogy rég készen állsz a próbákra. Talán… számára nehéz az elszakadás.

Kenobi kételkedett ebben. 25 évesen erősen túlkorosnak vélte már magát padawanként, és gyakran magán érezte a Templom többi mesterének és lovagjának furcsálló pillantását emiatt.

– Fel a fejjel! – veregette meg a vállát Quinlan. – De hé! Itt az újabb lehetőség, hogy megmutasd neki, mit tudsz – tette hozzá derülten, ahogy megérkeztek abba a széles, ovális helyiségbe, melyben a Templom lakói a fénykardpárbajokat szokták szabadidejükben gyakorolni.

Obi-Wan sóhajtva levetette a köpenyét, és a gyakorlóteret körbeölelő ülések egyikére hajtogatta.

– De ha hagyod, hogy a tanítványom elpicsázzon, jobb, ha visszaadod az összes kitüntetésedet, amit korábban az éves vívóversenyeken nyertél! – kiáltotta oda Vos incselkedve, amiért kapott barátjától egy lesújtó pillantást.

Ahogy a pálya felé fordult, Aayla bizonytalanul álldogált előtte, kezében két gyakorló karddal.

– Örülök, hogy ellened gyakorolhatok, Obi-Wan – rebegte kicsit félénken.

A férfi egyidős volt a mesterével, és természetesnek tűnt volna őt is így szólítani, rangjukat tekintve azonban mindketten továbbra is padawanok voltak, ami mindig is okozott egyfajta feszültséget kettejük között. Kenobi hűvös volt, szótlan és megfontolt, nagyon más, mint barátságos tekintetű mestere.

– Remélem, sokat tanulhatok majd tőled – tette hozzá a lány, látva a férfi szobormerev arcát.

Quinlan közben hozzálátott a rá kiszabott feladat teljesítéséhez. Még a reggel érkező droidok előtt el kellett kezdenie a csarnok takarítását: összeszedte az esetlegesen széthagyott szemetet, kiürítette a kukákat, le kellett törölgetnie az összes ülőhelyet, és a falaknál álló tárolószekrényekben is olyan rendet kellett teremtenie, hogy az használatra készen várhassa az aznap gyakorlatozni érkezőket. A munkához viszont nem használhatta az Erőt, csakis fizikai erejére támaszkodhatott. Szüntelenül hajlongott és forgolódott hát a sorok közt, Windu mester és Yoda pedig egy magasabban álló erkélyről nézték a tevékenységét. Ahogy a Templom ébredezett, egyre többen haladtak el a csarnok nyitva álló ajtaja előtt, a kíváncsi kis növendékek és idősebb, tinédzserkorú padawanok pedig be-bedugták a fejüket, látva, hogy máris vívni készül valaki.

– Nyújtsál rendesen! – kiáltotta oda Vos tanítványának.

– Igenis, mester! – felelte a lány engedelmesen.

Letette az éjszaka viselt kabátját, de még így is magán érezte az esti repülés, a füst, a fűszerek és némi izzadtság szagát.

Qui-Gon közben leült az első sorban, és barátságosan az ajtó felé intett, ahogy ott egyre több növendék állt meg, kíváncsiskodva. A gyerekek betipegtek, az egyik lilás bőrszínű pantorai kisfiú pedig félénken egy még gőzölgő, kellemesen illatozó lepényt nyújtott át a mesternek reggeli gyanánt, aki örömmel elfogadta azt tőle. A térdére ültette a gyermeket, és úgy magyarázta neki, mit is fognak látni a teremben.

– Mester, mester – húzogatta meg Quinlan nadrágjának szárát az egyik, tholotiai apróság. – A te népednél mindenkinek ekkora sörénye van? – mutatott fel az alig pár éves kislány a férfi dús hajkoronájára.

Ahogy Vos lehajolt hozzá, félénken megtapogatta annak tincseit, majd saját fejéből kinövő, puha nyúlványokra pillantott. A mester bólintott, és vidáman nézte, ahogy a gyermekek mennek utána, sőt, némelyik még segített is neki a szemétszedésben.

– Azt hiszem, kontraproduktív lett a büntetőfeladat… – jegyezte meg Yoda odafentről hümmögve, Windu mester azonban nem szólt, csak továbbra is szigorúan figyelte az engedetlen fiatalembert.

– Aayla, nézd! – szólt oda neki a melegítés vége felé Quinlan. – Kicsi twi’lekek! – mutatta izgatottan.

Tudta, hogy a nem emberi fajból származó jedik gyakran magányosnak érezték magukat, ha nem találkozhattak népük tagjaival, még akkor is, ha a Templom minden tagja igyekezett azért barátságosan viszonyulni a másikhoz. Így mindig öröm volt számukra, ha egy-egy újabb jövevényt fedeztek fel saját bolygójukról. Quinlan mellett két twi’lek apróság bámészkodott, egy sárgás bőrű kisfiú, és egy fehér kislány. Aayla vidáman integetett feléjük, és először volt alkalma elmosolyodni azóta, hogy visszatértek. A gyerekek lelkesen visszaintegettek neki.

Ekkor azonban meghallotta az életre kelő fénykard sajátos, semmihez sem hasonlítható hangját, és a pálya felé fordult. Obi-Wan a kezeit, csuklóit melegítette körkörös mozdulatokkal.

Aayla sóhajtott egyet, ahogy lassan felvette a kiinduló pozíciót.

– Kisebb is vagy és gyengébb, mint ő – gondolta magában.

Végignézett saját, nyurga termetén, hosszú lábain, és azon gondolkozott, miből tudna előnyt kovácsolni.

– Idősebb nálad, és jóval tapasztaltabb… – folytatta.

Óvatosan végigmérte őt.

– Az arca feszültségről árulkodik – töprengett, és észrevette, hogy Kenobi olykor-olykor mesterére, Qui-Gonra pillant. – Bizonyítani akar neki… Nem akar veszíteni, főleg nem egy fiatalabb padawannal szemben… főleg nem egy lánnyal szemben…

Azon gondolkozott, mi lenne a bölcs döntés egy ilyen kényszerű helyzetben. Engedhetné, hogy Obi-Wan diadalmaskodjon felette, valószínűleg kevesen vitatnák győzelme létjogosultságát. Avatatlan szemek számára bizonyára fel sem tűnne, Kenobi azonban rögtön rájönne, és dühítené a könnyen ölébe hulló győzelem, és kétségkívül a közelükben ülő Jinn mester is észrevenné. Ez elmérgesíthetné a kapcsolatot mester és tanítványa között, és talán odáig vezetne, hogy Obi-Wan még később futhatna neki a lovaggá avatás próbáinak.

– Ha viszont valamilyen csoda folytán meg tudnám szorongatni… – fonta tovább a gondolatmenetet a lány. – Vajon ha látja rajtam az igyekezetet, az nem frusztrálná csak még jobban? És ha elvét egy csapást vagy lépést, és előnybe kerülök, talán megszégyenülve érezné magát… De nem! Nem hagyhatom, hogy könnyen legyőzzön, mert azzal Vos mester tekintélyén és tanítási módszerein esne csorba! Őt pedig nem hagyom, hogy bárki bántani merje!

Elszántan kiegyenesedett, elegánsan tisztelgett a gyakorlókarddal vívópartnere felé, és igyekezte elméjét lecsillapítani és felesleges gondolatoktól megszabadítani.

– Gyerünk, Aayla! Hajrá, Obi-Wan! – biztatta őket az ülések közt sürögve-forogva Quinlan, és bár próbált feladatára koncentrálni, fél szemét végig a pályán tartotta. – Szurkoljatok nekik, gyerekek! – ültette le a kicsiket a már tiszta, szabad helyekre.

Látszott, hogy Kenobi örült volna, ha saját mestere is bekiált valamit a pályára, akárcsak a közönségük, Qui-Gon azonban csendben nézte őket. Aalya Quinlan elbeszéléseiből jól tudta, hogy ő és tanítványa nagyon eltérő módon közelítették meg a jedi-létet, és míg Qui-Gon a jelenben próbálta megélni az Erőt, Obi-Wan tekintete a jövőbe révedt, melynek köszönhetően mindig ügyesen sikerült olvasnia ellenfelei tervezett mozdulataiban. Jinn mester nem szeretett fegyvert rántani, inkább bízta a diplomáciára a feladatok megoldását, míg tanítványa a Templom történetének egyik legtehetségesebb, ifjú kardforgatója volt.

– Ha van esze, a lekkuim felől fog támadni – gondolta. – De az tisztességtelen volna, és a mester szerint Obi-Wan jólelkű, rendes ember… Na jól van, lányok! Be a hátam mögé! – parancsolt rá érzékeny agynyúlványaira, mintha azok önálló életet élnének.

A két lekku enyhén megremegett, és mereven a lány háta mögé húzódott.

Quinlan elmosolyodott, ahogy felismerte a közös tanulásaik alapján a lány gondolatmenetét.

A két padawan végül összecsapott, a teremben pedig hangos biztatás kelt életre. Igyekezték kizárni az elméjükből a lelkes kiabálást. Obi-Wan, mint a heves, akrobatikus vívóstílus nagy ismerője lendületes pörgésekkel, fordulatokkal, csapásokkal támadott. Aayla, aki mesterétől ugyancsak ezt a harcmodort tanulta, egyelőre kénytelen volt defenzív szerepet ölteni, és pontos, megfontolt lépésekkel hátrálni, kitérni. Tudta jól, hogy az általuk preferált módszer hosszú távon nem fenntartható, mert a látványelemek miatt használója hamar kifárad. Remélte, hogy ez esetükben is így lesz majd, Obi-Wan azonban friss volt és nem mutatta jelét annak, hogy kimerült volna. Egyre bizakodóbb lett, ahogy sikerült újra és újra megsejtenie, merre emeli a lány a kardot, melytől úgy érezte, erőfölénybe került.

– Előre látja minden lépésemet – bosszankodott magában Aayla. – Ennyire kiszámíthatóan küzdök?

Kenobi úgy tűnt, mintha gondolatban nem is köztük járna.

– Mi lenne, ha valami teljesen váratlant csinálnék? – pördült oldalra a lány, mert elfogyott a hely mögötte és már nem tudott tovább hátrálni. – Olyasvalamit, amire nem is gondol… Ami talán eszébe sem jut…

Előre döfött egyet, meglepve ezzel oldalról a férfit, de az az utolsó pillanatban félreütötte pengéjének hegyét. Egymásnak feszült a két kard, a padawanok pedig farkasszemet néztek. Ekkor azonban Aayla két lekkuja egyik, majd másik oldalról megbökte Obi-Wan kezeit, ahogy azokkal a markolatot szorongatta. A mozdulat annyira meglepte a férfit, hogy szinte hasra esett, amikor Aayla egy pillanatra kikapcsolta a fénykardot, és megszűnt annak ellenállása. Amikor azonban a lány újra felkattintotta azt, már mögötte állt, és széleset suhintott vele, mely végigszántott a hátán, fájdalmasan szúró bizsergést okozva egész felsőtestében. Az idegszálait érő sokk miatt elejtette a fénykardját, és térdre rogyott.

Az egész terem elnémult a döbbenettől, ahogy a sápadt arcú, földön térdeplő Kenobi mögött ott állt Aayla diadalmasan, továbbra is kivont karddal.

– Ügyesen küzdöttél, Obi-Wan, de megint nem a jelenre összpontosítottál – jegyezte meg nyugodt, mély hangján Qui-Gon. – Ügyesen kiolvastad a lépéseit, amikor a vívásra került sor, de egy párbaj sosem csupán két egymásnak feszülő fénykardból áll. Figyelned kell a környezetedre, a téged körülvevő elemekre, melyeket ugyanúgy átjár az Erő!

Aayla kikapcsolta a kardját, és óvatosan meresztgette a nyakát, azt próbálva kideríteni, vajon jól van-e partnere. Az beesett vállakkal, leszegett fejjel térdelt továbbra is: mesterének szavai mintha megsemmisítő hatással lettek volna az önbizalmára.

– Obi-Wan… – hajolt oda mellé a kezeit tördelve. – Minden rendben? Nem fáj…?

A férfi végül szó nélkül felemelkedett. Aayla félt attól, hogy esetleg csalódottság, szégyen vagy düh ül majd az arcán, meglepetésére azonban Kenobi ábrázata békés beletörődésről árulkodott. Jégkék, addig rideg tekintete megenyhült és szokatlan vágyakozás sugárzott belőlük.

– Quinlan játékosságát érzem minden mozdulatodból – mondta végül, mellyel mintha csak azt akarta volna sugallni, hogy ő is ilyen összhangra vágyik saját mesterével. – Igazán ötletes húzás volt – pillantott a lány lekkuira, majd ajkainak szegletében szerény mosoly jelent meg, ahogy visszaballagott az ülőhelyek és összehajtogatott köpenye felé.

– Nagyon ügyes voltál – sompolygott oda növendéke mellé Quinlan.

A lány hálás szemekkel nézett fel rá, és elmosolyodott, ahogy a férfi nyomában tipegő kicsik lassan körülvették őket. Az erkélyen Yoda mester nagyot sóhajtott, és felnézett sötét bőrű társára. Jelentőségteljes pillantást váltottak, majd mindketten elégedetlenül távoztak.

***

Ahogy Quinlan dolga végeztével lefelé szökdelt a lépcsőn a fogadócsarnokban, az egyik hatalmas ablak előtt egy rendkívül gondterhelt, mégis ismerős arcot pillantott meg. A magas, korosodó, barna hajú férfi a tenyerébe temette az arcát, ahogy ott üldögélt.

– Syfo-Dias mester? – lépett oda hozzá kíváncsian. – Minden rendben?

– Quinlan… – pillantott fel a Főtanács tagja.

Felállt a helyéről, és aggodalom tükröződött az ábrázatán, ahogy kifelé bámult.

– Talán újabb… látomások gyötörnek?

Syfo-Dias nem felelt, csak fáradtan végigmérte őt.

– Azt hittem, meg is kell érintened a dolgokat, hogy olvasni tudj bennük – jegyezte meg némi hallgatást követően.

Quinlan elvigyorodott, ezért folytatta.

– Mostanában megszaporodtak ezek az álomképek… nem is igazán tudom, miként értelmezzem őket. Olykor minden olyan homályos… máskor viszont kristálytisztán látom magam előtt, mint ahogy most téged is.

– Mit látsz?

– Pusztulást – sóhajtotta a mester. – Vért, könnyeket, szenvedést. Tüzet és hamut… Egy olyan szélvészt, ami az egész Köztársaság életét meg fogja változtatni.

– És ki vagy mi okozza ezt a pusztítást? – kérdezte Quinlan, és érezte, hogy a karján akaratlanul is feláll a szőr a hallottak alapján.

– Nem tudom… Az arcát nem látom tisztán… Teljesen elvakítja őt a napsütés, amikor csak megjelenik a látomásaimban…

– Napsütés?

– Igen… Egy ikernapsütés.

– Ezen talán már el lehet indulni – töprengett Vos. – Próbáltál utánanézni, mely rendszereknek lehet kettős napja?

– Azt hiszem, meg is találtam – biccentett Syfo-Dias. – A Tatooine az.

– A Tatooine? Úgy tudom, az a huttok uralma alatt áll.

– Pont emiatt aggódok én is – fordult a mester újra az ablak felé. – A Szenátusba egyre több panasz érkezik, amiért a hutt szindikátus befolyása egyre jobban elhatalmasodik a peremvidéki rendszerekben. Gyilkosság, kizsákmányolás, rabszolgatartás, erőszak, fűszercsempészet… Nincs olyan bűn, ami ne szerepelne a lajstromukon.

– Arra gondolsz, hogy ez a galaxis-szerte érezhető zűrzavar talán a huttok műve lesz majd?

– Nem kizárt, hogy így lesz…

– A Tanács nem akar követeket küldeni, hogy béketárgyalásokat kezdeményezzenek?

– A huttokkal? – kérdezte a férfi némi éllel a hangjában. – Kétlem, hogy bárki onnan élve hazajönne. Nem, Quinlan, a Tanács szerint most fontosabb dolgokra kell koncentrálnunk, mint néhány… homályos álomképre…

– Szeretnéd, hogy a növendékemmel szétnézzünk egy kicsit a Tatooine-on? – javasolta Vos.

– Aaylával? – futottak ráncok Syfo-Dias homlokára. – Nem kislánynak való hely az, Quinlan – tette hozzá aggódva.

– Tudunk vigyázni magukra.

– Utazzatok álruhában, és ne fedjétek fel előttük, hogy kik vagytok! – intette őt a mester. – Akkor talán megtudhattok valamit.

– Ha így lesz, jelentkezni fogunk, mester – hajolt meg előtte Vos, majd folytatta az útját a mesterek szállásai felé.

Syfo-Dias egészen addig követte őt a tekintetével, míg el nem tűnt a szemei elől, majd aggodalmas arccal visszafordult a hatalmas ablak felé. Lehunyta a szemeit, mert immár nemcsak képek jelentek meg az elméjében, hanem hangok és szagok is: egy csatatér jajkiáltásai, halálhörgése, az égő hús bűze. Megborzongott a baljós látomás láttán, majd úgy döntött, Quinlanhoz hasonlóan ideje a tettek mezejére lépni.