Ebben a bejegyzésben “Az univerzum hercegei” regényfolyamként elkészülő, Star Wars témájú írásaim 1. részének, “A Birodalom szolgálatában” című történet 7. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Star Wars történetek – Bevezető.

~ 7. fejezet ~

A 17/1.-es osztályban a feszültségek a baleset után sem csillapodtak. A coruscant-i Windtide és társa, Yu-Sien minden lehetőséget megragadott a méltatlankodásra, és akadtak olyanok, akik hozzájuk hasonlóan mindig hangot adtak elégedetlenségüknek. Palchetti, aki csak könnyebben sérült a kezén, mindannyiszor gúnyosan beszélt Tentinnel, az egész szerencsétlenség okozójával, aki az önvád és a sorozatos lekezelő stílus miatt óráikon egyre rosszabbul teljesített.

Tidd ellenben, aki szintén Maik ügyetlenségének áldozata volt, békésen tűrte a gyógyulással járó fájdalmat, és egy alkalommal se hallottak tőle egy vádló szót sem. Nivixet napokig nem látták, és Tillows doktornő kérésére nem is látogathatták, pedig Tentin többször próbált bejutni hozzá, hogy megérdeklődje, hogy van. Annyit sikerült csak megtudniuk, hogy a kezét nem kellett levágni, és hogy műtétek egész sorát kellett rajta végrehajtani, hogy újra képes legyen majd használni azt.

Sorozatos volt a civakodás az edzések után az öltözőkben vagy zuhanyzóban, ahol a gyengébbeket folyton pellengérre állították, hisz mindig miattuk kellett egy-egy nehezebb gyakorlatot újra és újra megismételniük. Egy jabiimi kadéttársuk, aki önként jelentkezett, egyik napról a másikra összepakolt, és inkább hazament, mert nem bírta tovább a terhelést. Windtide egy alkalommal fennhangon megjegyezte, hogy Kane is követhetné a példáját. Tycho csak nagy erőlködés közepette bírta megfékezni Hobbie-t, aki képes lett volna ezért a megjegyzésért nekiugrani a fővárosi ficsúrnak, ám barátja türelemre intette: ők nem tudhatták, hogy Kane-t kötelező jelleggel sorozták be, és így nincs lehetősége önként távozni.

Az évfolyamuk azóta szinte semmit sem csinált közösen: külön időpontokban edzettek, a kantinban össze-vissza ültek le enni, a könyvtárba is szinte egyesével-kettesével jártak, Tatham hadnagy tehát joggal fejezte ki kollégáinak aggodalmát az új csapattal kapcsolatosan.

– Ej, a bantha rúgja meg! – lépett be a szobájukba káromkodva Biggs egyik este, miután visszatért a kantinból, ahová csak egy italért ugrott ki.

Az egyenruháján hatalmas, zöld folt éktelenkedett.

– Mi történt, testvérem? – nyögte Tank, aki most is fekvőtámaszokkal próbált javítani kondícióján.

– Nekem jött az egyik kanyarban az az ostoba Yu-Sien, és rám ömlött az egész! – felelte bosszankodva barátja. – Meg van ez húzatva, én mondom!

– Csak ráférne egy kiadós dugás, azért ilyen elmebeteg – jegyezte meg Hobbie fitymálóan, ahogy újabb fájdalomcsillapító tapaszt ragasztott karjának sajgó izmaira.

Tycho vigyorogva felpillantott tananyagukból.

– Ami azt illeti, rám is rám férne… – fűzte tovább a gondolatmenetet Hobbie egy nagy sóhajtás kíséretében. – Hiányzik a hölgytársaság…

– Már a holopornó sem vigasztal? – ugratta Biggs, miközben átöltözött.

– Nem hát! Hús-vér asszonyra volna szükség! – püfölte meg a párnáját barátjuk.

– Gondolom, te is észrevetted azóta, hogy az Akadémia nem bővelkedik éppen női személyzetben…

– Nekem hirtelenjében csak Tillows doktornő jut eszembe… huszonkettő… huszonhárom… – jegyezte meg kifulladva Tank.

Hobbie gondolkodóba esett.

– Végül is nem rossz húsevőnek tűnik, de…

– „Húsevő”…? – kérdezte csodálkozva Tycho, ám Biggs leintette, mondván, inkább ne akarja értelmezni a kifejezést.

Tycho elfintorodott, ahogy rájött, mire gondolhatott.

– … nem igazán vonzanak az ilyen megszállott, birodalmi bigék – folytatta Klivian. – Ezek képesek még az önostorozásra is, ha azon kapják magukat, hogy arról fantáziálnak, hogy egy vuki gyömöszköli őket… Beteges ez, én mondom…

Míg Tank nevetve felült a gyakorlatozásból, Biggs óvatosan körbepillantott társain.

– Ti… mennyire élveztétek ennek a professzornak a fajelméleti előadását?

– Arra gondolsz, amit a biológiai és egészségügyi képzés részének csúfolnak? – nézett rá jelentőségteljesen Tycho.

Janek megvonta a vállát.

– Az én álláspontomat ismered – mondta végül. – Tudod jól, honnan jöttünk, és te is emlékszel, miféle söpredéktől kell megvédenünk nap mint nap a családjainkat és a farmjainkat. Van benne igazság, hogy bizonyos fajoknak nem kellene ekkora szabad teret biztosítani…

– A buckalakókra gondolsz…

– Javarészt. Ha rajtam múlna, már rég felégettem volna az összes táborukat…

– De hisz ők is a galaxis lényei – pillantott feléje csodálkozva Tycho.

– Nézd, csodagyerek, mi nem olyan szép és békés planétáról származunk, mint te! – állt talpra Tank. – A Tatooine gengszterek és csempészek pöcegödrévé vált, ahol lassan a tisztességes embernek kell fegyvert fognia ahhoz, hogy életben maradhasson, és megvédhesse, ami az övé. Nálatok, a szép erdők meg vízesések közepette, ahol demokrácia van, az embereknek fogalma sincs arról, mi zajlik a galaxis túlsó végén, a Peremvidéken… Lehet, hogy nem szép elképzelés, amit Lamascolo hirdet, de igenis van létjogosultsága…

Tycho nem felelt, de a szeme sarkából látta, hogy Biggs arca megmerevedik barátja válasza hallatán.

– Elmegyek, kocogok még egy kicsit, levezetésképpen. Jön valaki?

Szobatársai azonban megrázták fejüket, tanulmányaikra, vagy már így is sajgó végtagjaikra hivatkozva, így egyedül indult útnak.

 

– „Mint a Peremvidéki Hadjárat és Klónháborúk utolsó, fontos állomása, a saleucami győzelem létfontosságú szerepet játszott abban, hogy a köztársasági erők végre megszilárdíthassák a galaxis békéjét” – olvasta Tycho az egyik könyvtári terminálnál történelmi tananyaguk idevágó fejezetét.

Esténként olykor órákat is képes volt eltölteni a hatalmas helyiségben, megbújva egy-egy szekció mélyén, ahol csendben, egyedül tanulhatott, és nem zavarta őt barátai csivitelése. Tank, de lassan Hobbie is a testedzés megszállottjává vált, és minden nap a gyakorlati tréning után még a szobájukban is felülésekkel, fekvőtámaszokkal töltötte minden szabadidejét. Klivian nem ritkán úgy olvasta adattábláján a tananyagot, hogy közben súlyokat emelgetett szabad kezével, és néha úgy belefeledkezett mindkettőbe, hogy csak akkor eszmélt fel, amikor túlerőltetett kezei már nem bírták a megterhelést, és elejtette a súlyzóit. A teste tele volt ragasztgatva fájdalomcsillapító tapaszokkal, így azok hatóanyagainak köszönhetően az ingerküszöbe jelentősen kitolódott. Hiába figyelmeztette őt Biggs, hogy nem lesz jó vége, ha így folytatja, Hobbie valahogy betegesen félt attól, hogy nem felel meg az elvárásoknak, és kiteszik a szűrét.

Darklighter az ideje nagy részében hallgatag volt. Tanulmányaival jól haladt, könnyebben, mint egyesek egy egyszerű parasztfiútól remélték volna. Mint Tanktól megtudták, Biggs családja volt a legvagyonosabb Anchorheadben, ahonnan mindketten származtak, és több ültetvényük volt, mint az összes többi gazdának a környéken együttvéve.

– Biggs apja mindig is többre vágyott annál, amit a sivár Tatooine adni tudott – mondta egy alkalommal Janek. – Hajlandó volt messzi bolygókról olyan földművelőket szerződtetni, akik saját planétáikon virágzó mezőgazdaságot voltak képesek kialakítani. Növénytermesztés a sivatagban! A jó öreg Darklighternek nincs ki mind a négy kereke, de amibe csak belekezdett, az rögtön jövedelmezővé vált. Egész Anchorheadben nekik volt egyedül holonet-termináljuk, a legközelebbi csak majd két órányira volt, Mos Eisley-ban! Mindig ott lógtunk náluk… ő, én… Luke… Lace és Camie… meg néhány naplopó, Deak és Windy… Biggs az egész gazdaság egyedüli örököse, mégis inkább pilóta akar lenni!

Tycho felnézett az olvasnivalóból.

– Akárcsak én…

Nem tudott nem együtt érezni a csendes tatuinival. Rá ugyanúgy egy egész, jól működő vállalat várt odahaza, mely akkora hasznot termelt évről évre, hogy abból egy tetszés szerinti kisbolygót meg tudott volna venni. Apja, az alderáni holonet-rendszerek elnök-vezérigazgatója azonban nem nézte olyan jó szemmel, hogy fia a birodalmi akadémiára készül, mint ahogy azt Darklighter tette saját fiával. Emlékeztetnie kellett magát, miért is ül ott, ezért gyorsan visszaterelte a figyelmét a holografikus kijelzőre.

– „Miután a klónosztagok bátor tagjai hősies küzdelem után elfoglalták a fellegvárban berendezett irányítóközpontot, és visszaszorították a droid hadsereget, sikerült működésképtelenné tenni azt a nagy hatósugarú ionágyút, mely addig megakadályozta a köztársasági szállítóhajók leszállását” – ecsetelte tovább a tananyag az egykori ütközetet. – „Az áruló jedi tábornokok, akkor még látszólag a Köztársaság érdekeit szolgálva, sikeresen felszámolták a Saleucamin berendezett klónlaborokat, megakadályozva, hogy a szeparatista szövetségesek saját, degenerált klónegységei csatlakozzanak a haderejükhöz.”

– Mi ez a beteges ragaszkodás a klónozáshoz? – motyogta fanyalogva.

– „Az áruló jedi tábornokok nagy része ezt követően elhagyta a bolygót.”

– „Áruló jedi tábornokok…” – ismételte Tycho.

Több kép is csatolva volt a tananyaghoz, amin a fáradtnak tűnő, sebesülésekkel teli lovagok a klónhadsereg egyes tagjaival beszélgetnek, vagy éppen felszállnak szállítóhajóikra. Az alderánit meglepte, mennyi nőt is látott közöttük. Hozzáérintette az ujjbegyét a képhez, az pedig kiemelte a háttérből az adott tábornokot, megjelenítve a nevét, és rangját.

– „Sian Jeisel, jedi mester, a köztársasági haderők tábornoka, ÁRULÓ, halálra ítélt… a 66-os rendelet értelmében kivégezték az Új Birodalmi Időszámítás szerinti első évben” – olvasta róla.

A nő emberi vonásokkal rendelkezett, külseje mégis eltért a megszokottól: homlokán két kisebb szarv nőtt, fejét haj helyett rövidre nyírt szőr borította, egyedül arcába lógott két hagyományos, hófehér hajtincs. Harcedzett, izmos testalkata volt, derékszíján egy fémes henger lógott.

– „Aayla Secura, jedi mester, a köztársasági haderők tábornoka, ÁRULÓ, halálra ítélt… a 66-os rendelet értelmében kivégezték az Új Birodalmi Időszámítás szerinti első évben” – érintette meg a másik nőt, melynek szépsége egyenesen lenyűgözte.

Secura twi’lek volt, fajtájának is egyik legritkább bőrszínével, világoskékkel. Szűkre szabott bőrruhákat viselt, két hosszú lekkuja egészen derekáig leért.

– „Stass Allie, jedi mester, a köztársasági haderők tábornoka, ÁRULÓ, halálra ítélt… a 66-os rendelet értelmében kivégezték az Új Birodalmi Időszámítás szerinti első évben” – pillantotta meg a harmadikat, egy ragyogóan lila szemű nőt az emberközelinek tartott tholotiai fajból.

Sötét bőre érdekes kontrasztot alkotott fejéből kinőtt, hajszerű, fehér csápjaival.

– Milyen ironikus – töprengett Tycho. – Női, nem emberi tábornokok egy hadsereg élén…

A Birodalmi Hadseregben ilyesmi elképzelhetetlen volna.

– „66-os rendelet” – fonta tovább a gondolatmenetet az újra és újra felbukkanó kifejezés kapcsán.

Korábban is találkozott már vele az egyik olvasmányban, de már nem emlékezett, miben. Felállt és odaballagott a politikai részleg polcaihoz, és arra próbált visszaemlékezni, mely köteteket kellett már olvasnia.

– „A polgárháborútól a békéig: Egy főkancellár hányattatásai”… Ez lesz az! – talált rá a megfelelőre.

Beütötte a termináljának kódját, a könyv pedig már meg is jelent a kijelzőjén, mire visszaült elé.

– 66-os rendelet – keresett rá a kifejezésre. – „Amennyiben bizonyosságot nyer, hogy a jedi parancsnokok és tisztek a Köztársaság érdekeivel ellentétesen cselekednek, a Köztársaság Haderejének katonái – meggyőződve arról, hogy az erre vonatkozó parancs egyenesen a Katonai Erők Főparancsnokától (azaz a Főkancellártól) érkezik – erővel eltávolítják a hatalomból az érintett jedi lovagokat. A Köztársaság Haderejének irányítása egészen addig a Katonai Erők Főparancsnokának (azaz a Főkancellárnak) kezébe kerül, míg új parancsnoki struktúra ki nem alakíttatik.”

Tycho hátradőlt a székében.

– „A Köztársaság érdekeivel ellentétesen cselekednek…”

Otthon sosem beszéltek a jedikről, legendáik távoli mesének tűntek immár, hogy egy sem élt rendjükből. Az idősebbek, szüleinek generációja még emlékezett az elegáns karddal járó, egyszerű kelmékbe, palástba burkolózó lovagokra, ám mivel nyíltan szimpatizálni velük vagy sikereiket méltatni a birodalmi törvények értelmében tilos volt, egyre ritkábban kerültek szóba.

– Mit csináltatok ti, amivel így magatokra haragítottátok a világot? – kérdezte halkan.

Tovább böngészte a letöltött anyagokat, míg az egyikben meg nem találta a választ.

– „Felszámolva a szeparatisták által uralt gócpontokat, a jedi tábornokok az általuk vezetett köztársasági klónszázadok segítségével saját irányításuk alá kívánták vonni a megszállt területeket. Az egykori Jedi Főtanács elnöke, Mace Windu mester, áruló jedi tábornok személyesen kereste fel őfelségét, az akkori Palpatine főkancellárt (későbbi Uralkodót), hogy a rendjére jellemző befolyásoló energia, az Erőnek nevezett hatalom segítségével elpusztítsa őt, és átvegye a Katonai Erők Főparancsnokának pozícióját. Kegyetlen támadása során megkínozta és megnyomorította a főkancellárt, akinek életét azóta is töretlen bizalmasa, Darth Vader mentette csak meg. Vader nagyúr az áruló Erő-használók egyetlen józan tagjaként hűséget esküdött a Birodalom eszméinek, és sikerrel vezette az egykori rendjének még életben maradt tagjai ellen indított hadjáratot, megtisztítva a galaxist a hatalomért szövetkező, áruló söpredéktől.”

Tycho felsóhajtott. Hát erről volt szó.

A sok összeesküvéstől már zsongott a feje. Úgy érezte, ideje elnapolni a tanulást. Kilépett a rendszerből, majd megindult a hálókörletek felé.

Az esti órák ellenére még mindig élénk volt a forgalom a folyosókon, a nagyobb, nyitott aulákban pedig több kadét is összeverődött olvasni, beszélgetni, vagy a kivetítőkön keresztül megcsodálni az újabb és újabb vadászgép-modelleket, melyek elhagyták a kuati hajógyár szerelőcsarnokait.

A tornatermekből szokás szerint fegyelmezett edzés zajai szűrődtek ki. Tycho, ahogy elhaladt a nyitott ajtók előtt, meglepetésére az egyik sarokban Kane kadétot pillantotta meg, aki magányosan nyújtott, illetve fekvőtámaszokat csinált.

– Hát te? – ballagott oda hozzá, és leült az egyik céltalanul ott álló szekrényre.

Linus megvonta a vállát, ahogy feltérdelt.

Az alderáni végigmérte őt, és el kellett ismernie, hogy a beiratkozáskor még nyeszlett, fejletlen tinédzsernek tűnő fiúból az elmúlt hetek során szépen izmosodó fiatalember lett.

– Elismerésem, egész jól bírod már – jegyezte meg kedvesen.

– A kényszer nagy úr… – törölte meg a homlokát Kane, bár megengedett magának egy kis vigyort, ahogy szemügyre vette a felkarján formálódó izmokat.

Tycho azonban még mindig nem tudott hozzászokni a tényhez, hogy társukat kényszerítik arra, hogy itt legyen. Az igazat megvallva, alig tudott róla valamit, mert Linus nem volt éppen beszédes, amikor társaságban volt. Jobbára csendben üldögélt, és komoran meredt maga elé.

– Figyelj, nem volna kedved… repülni egyet a szimulátorokban?

Kane csodálkozva nézett fel rá.

– De… – mondta lassan, mintha nem tudná mire vélni az ajánlatot.

– Akkor gyere, elég volt mára az önsanyargatásból! – mondta fellelkesülve Tycho, azzal felkarolta, és vidáman megindult vele a gyakorlóterem felé.