Légy üdvözölve a Yi San Projekt honlapján! Az oldalon japán, kínai és koreai filmsorozatok, mozifilmek, valamint klipek és dokumentumfilmek magyar feliratait fogod találni. A fájlok ingyenesen, kizárólag magáncélú, otthoni felhasználásra készültek, megtekintés után törlésük javasolt. Elkészítésükbõl anyagi haszon nem származik, kereskedelmi forgalomba nem hozhatók! A feliratok a Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország licenc feltételeinek megfelelõen szabadon felhasználhatók. Nézz szét az oldalon és válogass kedvedre az éppen futó vagy már elkészült sorozatok közül!

Információk

Cím : Yi San Projekt


Verzió : v31 – After School


URL : www.yisanprojekt.hu


Tulajdonos : Brigi


Indult : 2009. február 2.


Host : Dotroll


Credits : Pledis


Stat :

Free site counter


Aktív film- és sorozatfordítások

*hamarosan*

Folyamatban lévő mangafordítás

Captain Tsubasa

Írta és rajzolta: Takahashi Yoichi
Származás: Japán
Megjelenés éve: 1981-1988
Fordítás státusza: 37/1-5. kötet
Folyamatban: 6. kötet
Mangadex / Animeaddicts

Tervezett filmek és sorozatok

 On the Edge

Befejezett animációs sorozatok

Befejezett japán sorozatok

Befejezett kínai sorozatok

Befejezett koreai sorozatok

Elkészült filmek

Sorozatkritikák, ismertetők

A 2015-ös év toplistája
A 2016-os év toplistája
A 2017-es év visszatekintője
A 2018-as év visszatekintője
2019 – az 1.2. félév sorozatai
2020 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2021 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2022 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2023 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2024 – az 1. – 2. – 3. – 4. negyedév sorozatai

Cikkek

Fan fiction és original t￶örténetek

Írások, történetek (gyűjtőoldal)

Szerepjátékos történet #1 (Legend of Grimrock alapján)

1-14. fejezet

Szerepjátékos történet #2 (M.A.G.U.S. alapján)

1-10. fejezet

Star Wars történetek

Az univerzum hercegei
Bevezető információk
1. rész: A Birodalom szolgálatában

Bevezető: Valahol, egy messzi-messzi galaxisban sok-sok éve ismét béke honol. 17 éve már, hogy a Klónháborúkat követően Palpatine főkancellár, a későbbi uralkodó irányításával a Galaktikus Köztársaság átalakult az Első Galaktikus Birodalommá. A fennhatósága alá tartozó csillagrendszerek azonban nem is sejtik, milyen démoni erők uralkodnak felettük valójában. Néhány kalandvágyó fiatalember útnak indul, hogy próbára tegye magát, és egy nap talán a galaxis legjobb pilótájává válhasson. Ám ki tudja, a sors végül merre veti majd őket…

1-19. fejezet

Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai
Bevezető információk

Bevezető: A Galaktikus Köztársaság fénykorát éli. A fennhatósága alá tartozó csillagszendszerekben évszázadok óta bőség és jólét honol, a Jedi Rend lovagjai pedig a béke követeiként járják a galaxist. Az ifjú padawan, a twi’lek lány, Aayla Secura mestere, Quinlan Vos mellé szegődve igyekszik elsajátítani a tudást, mely a jedi lovaggá váláshoz elengedhetetlen. A férfi azonban nem tudja, hogy a cserfes növendék a mester-tanítvány kapcsolatnál jóval többet érez iránta…

0-20. fejezet

Rendezvények, élménybeszámolók

Mostanában hallgatom

Chat

Társoldalak

Admin

Legutóbbi hozzászólások

Star Wars – Az univerzum hercegei – 1. rész: A Birodalom szolgálatában – 6. fejezet

Szerző: | szept 11, 2023 | fan fiction | 0 hozzászólás

Ebben a bejegyzésben “Az univerzum hercegei” regényfolyamként elkészülő, Star Wars témájú írásaim 1. részének, “A Birodalom szolgálatában” című történet 6. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Star Wars történetek – Bevezető.

~ 6. fejezet ~

– Negyvenöt… negyvenhat! Negyvenhét…!

Tycho hörögve húzta fel magát újra és újra. Érezte, hogy nem sokáig bírja már azt a megfeszített tempójú gyakorlatot, melyet Tavers hadnagy diktált. Olyan erővel fonta össze az ujjait a tarkóján, mintha soha nem akarná őket többé szétszedni. Büntetésből harmadszorra kezdték már újra a felüléseket, mert 17/1.-es osztály valamelyik tagja mindig hibát vétett, és képtelen volt az előírásoknak megfelelően, fej mögött tartott kezekkel végezni a gyakorlatot.

Az alderáni egész testében reszketett. Hasának izmaira minden egyes, újabb felülés felért egy késszúrással, de a gerincén végig olyan sajgó fájdalom uralkodott, hogy azt hitte, csontozata menten összeroppan a hosszú megerőltetés miatt. Combjainak, sípcsontjainak izmai kétségbeesetten tiltakoztak az újabb és újabb felülés ellen, átnedvesedett tréningruhájában pedig mocskosnak és ápolatlannak érezte magát. Eleinte még próbálta figyelni a többieket, hogy bírják az iramot, attól rettegve, hogy valaki megint megpróbálja majd megszegni az előírásokat, de mostanra erre már nem maradt energiája. Akár egy teherhúzásra befogott hátasjószág, csak meredt maga elé; felült, és visszafeküdt, akár egy lélektelen gép. Idővel meg sem hallotta társai lihegését vagy halk jajszavát. Egyedül Tavers ütemes utasításaira figyelt, minden más törlődött tudatából.

– Hatvanhárom, hatvannégy…!

Az ember, csakis az ember képes efféle szellemi és fizikai tökéletesedésre! – hallotta a fülében a korábbi előadásukon bemutatkozó, neves birodalmi xenobiológus és filozófus, Bryon R. Lamascolo professzor szavait, aki a lelkesítőnek szánt beszéde után azonnal kiérdemelte Biggstől a „Bryon Rasszista Lamascolo” gúnynevet.

– Felállni, 17/1.! – kiáltotta Tavers. – Mindenki a falhoz, kezdjük a függeszkedéseket! Mozogjanak!

Az ember, a feltérképezett világ uralkodó faja páratlan képességekkel rendelkezik, mely minden más, alantas faj fölé emeli őt! – mondta akkor a fel-alá járkáló Lamascolo, előadását pedig felvételekkel illusztrálta.

Egy tökéletes, kisportolt férfitestet mutatott a holografikus kivetítő, összehasonlítva a méretben nála jóval alacsonyabb, aránytalanabb, nem-emberi teremtményekkel, ráfókuszálva azok biológiailag eltérő, külső szerveire, szemeire, orrukra, különösebb ajkaikra, kiemelve nyúlványaikat, csápjaikat, és testük minden olyan elemét, mely egy emberhez hasonlítva látszólag funkció nélkül csüngött alá róluk.

– Tizenkettő! Tizenhárom…!

Tycho érezte, hogy minden újabb láblendítésnél a csigolyái nekicsapódnak a fal kemény bordázatának. Összeszorított fogakkal engedelmeskedett az utasításoknak.

Kizárólag az emberi faj alkalmas arra, hogy tudatos neveléssel, testének folyamatos karbantartásával olyan értelmi és fizikai magaslatokba szárnyaljon, melyet ezek a véglények szerényebb képességeikkel felmérni sem tudnak – folytatta Lamascolo. – A Birodalmi Xenobiológiai Hivatal legnevesebb szakemberei évtizednyi kutatómunkával igazolták, hogy az emberi intelligencia tisztasága összehasonlíthatatlan már az olyan másodrangú polgárokéval szemben is, mint az emberi és emberközeli fajok uniójából született, keverék utódok intelligenciája. Ezek az alattunk álló, csökevényes képességekkel rendelkező egyedek ugyanúgy társadalmunk részei. Megteremtetnek, nap mint nap felkelnek, táplálkoznak, szaporodnak, este pedig lefekszenek, agyi kapacitásuk azonban nem képes felmérni azt a felelősséget, melyet a tudomány és a technológia az olyan magasztos fajok számára tartogat, mint amilyenek mi is vagyunk – tárta szét a kezeit az előadóban, magára és hallgatóságára utalva.

– Huszonhét! Huszo-…! Kane kadét! – üvöltötte Tavers. – Mindkét lábat a magasba! A lustaságáért kezdhetik az egész gyakorlatot az elejéről!

Az osztálynak alig volt már ereje tiltakozni. Néhány rekedt morgás felszakadt még egyikük-másikuk torkából, amiért a gyengécske Kane miatt újrakezdődtek szenvedéseik, de inkább méltatlankodás nélkül engedelmeskedtek.

Tycho mintha csak Lamascolo előadásának egyik illusztrációját látta volna maga előtt. A pontos kommentárt, melyet a professzor a képhez fűzött, már nem tudta volna felidézni, de egy nem-emberi faj bolygóján készült felvételt mutatott nekik, melyen a helybéliek véres konfliktusba keveredtek az odaérkező emberi telepesekkel, és az összecsapás során mindannyiukat lemészárolták. Az egyik képen a helybéli épp rávetette magát az egyik legyőzött emberi áldozatra, és a saját fogaival marcangolta szét annak testét. Diadalittasan, véres arccal tartotta fel a telepes letépett fejét, jól demonstrálva Lamascolo érvelését. Az alderáni úgy érezte, mindjárt neki is tőből szakadnak ki a végtagjai.

Ezek a vadak civilizált társadalmunk szégyenét képezik, létezésük valamilyen szinten igyekezetünk és kutatásaink kudarcának is tekinthetőek – nézte velük együtt feszült arccal Lamascolo a borzalmas képet. – Pusztítanak, rabolnak, emberi asszonyokat becstelenítenek meg, erőteljes férfitársainkat mészárolják le, semmibe véve a dicsőséges Birodalom eszmeiségét és célkitűzéseit.

Újabb, szörnyű felvételek következtek: egy olyan zöldes bőrű, hüllőszerű, két lábon közlekedő lényről, melyet épp akkor értek tetten a birodalmi rohamosztagosok, amikor az egy terhes emberi asszonyból rágta ki annak magzatát. Akkor többen iszonyodva felhördültek a teremben, Tidd pedig, akinek otthon gyermeke, családja volt, eltakarta a szemét borzalmában.

Semmire nem alkalmasak, csak alantas ösztöneik kielégítésére – folytatta megvetően a professzor.

Tycho mélyen legbelül érezte, hogy ez nem teljesen így van. Elismerte, hogy létezhetnek olyan erőszakos és a civilizációs értékek befogadására képtelen fajok, melyeknél ilyesmi előfordulhat. De saját tapasztalatai alapján nem minden nem-emberi faj volt értelmi képességek hiányában. Jól emlékezett még egykori mentorai egyikére otthon, az Alderaanon, az egyébként riasztó külsejű kel dori Tupia professzorra, aki mérnöki ismereteket oktatott a holonet-központban, ahol a hozzá hasonló, tehetséges ifjoncok tanultak. A férfi borzasztó csápjai és nyúlványai ellenére mindig is az egyik legmelegebb szívű és legkedvesebb tanára volt, aki olyan szórakoztatóvá és érdekfeszítővé tette még a legbonyolultabb, legszárazabb technológiai tanulmányokat is, hogy diákjai élvezettel követték az óráit. Tycho mindig is csodálta, sok esetben irigyelte is a férfi tudását.

Lamascolo óráján, újabb és újabb szörnyű történeteket hallva a nem-emberi fajokról, fellapozta a híres birodalmi tanulmány, „Az intelligens élet galaktikus katalógusa” című kiadvány kel doriakról szóló fejezetét, és döbbenettel olvasta, hogy erőszakos természetű, elmaradott fejlettséggel rendelkező népnek írták le őket.

– Harminchárom! Harmincnégy…!

Ez a majd három évtizede tartó, galaktikus métely, melyet a polgárháború ejtett társadalmunk egészséges testén, szintén olyan alávaló, nem emberi népek bűne, melyeket sosem lett volna szabad felelősségteljes pozíciók közelébe engedni – folytatta Lamascolo, archív felvételeket mutatva a háború kezdeti konfliktusairól, annak résztvevőiről. – A kereskedelmi jogokat bitorló neimoidiak, ezek az emberi ruhákba öltözött, minket utánzó, semmirekellő lények… – mutatott egy felvételt a nagy gombszerű szemekkel rendelkező, orrnyúlvány nélküli, sötét bőrű egyedekről. – A bankár klán tagjai, a lumenek – jelent meg egy másik kép egy szőrös bundájú, valóban állatszerű fajról. – A Techno Unió összes degenerált teremtménye! – harsogta egyre dühösebben Lamascolo, félig emberszerű, félig bádogborítású hibrid lények képeit mutogatva. – Geonózisiak – jelentek meg a kivetítőn a szárnyas, ízelt végtagokkal rendelkező, rovarszerű nép ábrái. – Az ő mértéktelenségük és hatalomvágyuk miatt tart itt a galaxis népe, és küzd ezek ellen a söpredékek ellen! Értik már, miért olyan fontos – fordult újra feléjük -, hogy a dicsőséges Birodalmat szolgálva együtt teremthessük meg az elkövetkező generációk számára a békés együttélés lehetőségét?

– Negyven! Negyvenegy…!

Tycho nem szeretett volna mást, csak egyszerűen összeesni és meghalni. Annyira kimerült volt, hogy a foglalkozás után nem is tudatosult benne, hogyan jutott el a zuhanyzókig. Reszkető lábai csak vitték, majd amikor beállt a zuhany alá, és a tusból megindult a víz, úgy érezte, a könnyű vízcseppek súlya alatt is képes lenne összeroskadni. Meg kellett kapaszkodnia a palánkban, nehogy elhagyja az ereje. Képtelen volt mozogni, csak állt, és hagyta, hogy a víz simogató érzése tompítsa az izmaiban égő fájdalmat.

A víz csobogása először elnyelt minden más zajt a hatalmas helyiségben, idővel azonban, hogy a fájdalmas, tompa dübörgés csillapodott fülében, Tycho észrevette, hogy valaki más is tartózkodik még rajta kívül a zuhany alatt. Több sorral mögötte Kane kadét kapaszkodott a tus csövébe, előre görnyedve, és fájdalmas, öklendező hangokat hallatott. Az alderáni nézte egy ideig törékeny, vékony alkatát, majd szó nélkül távozott.

 

– Bevallom, nem értem, mi szükség van erre – méltatlankodott Hobbie.

Egy viszonylag hűvös, nagy, homályos ablakok által megvilágított szerelőműhelyben voltak, amolyan önálló délutáni foglalkozásként, mert az általános mérnöki ismeretek órán megszerzett elméleti tudás messze nem volt annyira könnyen hasznosítható, mint azt a gyakorlat megkívánta volna.

Kopott munkaasztalok két oldalán szorgoskodtak, és az előttük heverő kacatok közt turkálva, próbáltak valami hasznosat barkácsolni. Energia-átalakítók, kábelkötegek, különféle kapcsolótáblák és huzalok közül választhattak, melyekből a kadétok a lehető legbizarrabb külsejű szerkezeteket építgették. Kiszolgált fémcsöveket igyekeztek méretre vágni, míg egyikük hangos kopácsolás közepette épp egy rozsdálló doboz behorpadt oldalát igyekezte kikalapálni.

– Ugyan, ne légy mindig ilyen borúlátó, barátom! – paskolta meg a vállát Biggs, de mikor látta, hogy ujjai mind olajosak voltak, kínosan vigyorogva bocsánatot kért. – Itt nem az a lényeg, hogy milyen pofás kis gépet raksz össze, hanem hogy a különböző szerkezetek működési elvét megértsd. Ha látod, hogy funkcionál kicsiben, rögtön könnyebben megérted a felépítését, ha beülsz egy hajóba, amit ilyenek hajtanak.

Klivian felvonta a szemöldökét, és az előtte álló, kusza gépszörnyre nézett, melyből csimbókos végű kábelek lógtak mindenfelé. Átpillantott az asztal túlsó vége felé, ahol Linus üldögélt magányosan, és letörten piszkálta a kisebb-nagyobb csavarokat. Úgy tűnt, ő se haladt sehova.

– A picsába! – káromkodta el magát Tank, ahogy beindította saját tákolmányát, melynek meglendülő kis karja leborította az asztalról a poharát, melyben frissítőjét őrizgette. A zöld folyadék ráömlött a nadrágjára és bakancsára, a talpa alatt pedig ragadni kezdett minden.

– Gyorsan töröld fel, mielőtt valamelyik délutános tiszt be nem jön és észreveszi…! – tanácsolta Biggs. – Tudod, hogy ide elvileg csak palackban volna szabad innivalót behozni. Ők is mindig azt hurcolják magukkal…

– Tudom – sóhajtotta Janek, és már nyúlt is az egyik koszos, szürke rongyért, hogy eltüntesse a nyomokat.

Hobbie elkeseredetten vette tudomásul, hogy rajta kívül szinte mindenki jártas volt a különböző mechanikai folyamatokban. Mindegyikük igyekezett több-kevesebb sikerrel valami haszontalan kis szerkezetet építeni.

– Te stréber… – vetette oda a mellette szorgoskodó alderáninak.

Tycho épp az utolsó simításokat végezte egy különös, jeladó rendszeren, melybe színes ledeket és fénylő gombokat épített be. Egy központi csip segítségével különböző kódolású fényjeleket táplált a szerkezet memóriájába, így a „vészhelyzet” vagy „segélykérés” parancsnoknál más és más jelzés villant fel, váltakozó sebességgel.

– Hogyan? – eszmélt fel a csipkelődő megjegyzésre, miközben kioperált a gépből egy felesleges alkatrészt.

– Azt mondtam, stréber vagy – hajította Hobbie az asztalra az eddig szorongatott csavarkulcsot, és mérgelődve összefonta karjait. – Hogyhogy te ilyen bonyolult szarokat is képes vagy megépíteni?

Tycho szavait azonban elnyelte annak a vágókorongnak a fülsiketítő zaja, mellyel Nivix igyekezett gépének egyik feleslegessé vált fém borítását levágni. Még védőszemüvegén keresztül is látni lehetett, mennyire koncentrál a feladatra, mintha nem is ülnének körülötte. Nem vette azonban észre, hogy a gép lelógó kábelei veszélyesen akadályozzák az asztalok közötti mozgást: az épp cipekedve tovahaladó Tentin kadét megbotlott a zsinórban, és magával rántotta a munkagépet.

Jazlyn felüvöltött a fájdalomtól, mert a vágófej beleszaladt a csuklójába, hatalmas vágást ejtve a kezén, elmetszve inakat, porcokat, ereket. Magasra csapott a sebből a vér, beszennyezve szinte mindent és mindenkit, aki és ami a közelében tartózkodott. Ahogy Tentin a gépet kirántotta a kezéből, az a mellette ülő, két társukat, Tiddet és Palchettit is ugyanúgy megsebesítette az alkarján, melyek következtében sötétvörös vérük spriccelve fröcskölt mindenfelé. A gép végül ráesett Tentinre – aki a földön elterülve szembesült a szörnyűséggel, mit figyelmetlensége okozott -, és combjának húsába hasítva tombolt tovább, míg Liridon ki nem rántotta a kábelt a fali csatlakozóból.

Hatalmas pánik és jajveszékelés kelt életre, Jazlyn lifegő kézfeje láttán pedig többen rémülten hátrálni kezdtek. Elborzadva törölgették Tidd és Palchetti vérét az arcukról és ruháikról.

– Nyugalom! – próbálta őket túlharsogni Tycho, és odaugrott Jazlyn mellé, hogy egy rongyba tekerve valamelyest óvhassa a sápadt fiatalember sérült kezét.

Linus szemei fennakadtak a borzalmas sebek láttán, és ájultan lefordult a székről. Windtide elhányta magát, ami a többieknél is beindította az öklendezéssel járó gyomorfolyamatokat.

Palchetti kétségbeesetten kiabálva rohangált fel-alá az asztalok közt, míg Hobbie fel nem tartóztatta, és övével jól el nem szorította a karját.

– Így tartsd! – emelte fel mindkét kezét a feje felé, szorítva a sebeit, melyek vérzése nyomban csillapodni kezdett.

– Elég legyen! – kiáltotta Biggs is. – Mindenki nyugodjon meg!

Tidd vacogva lekuporodott a földre, társai pedig, amint lassan visszanyerték lélekjelenlétüket, odakúsztak hozzá, hogy megnézzék, mennyire súlyos a sérülése.

– Janek! – kiáltotta Liridon. – Próbáld meg talpra állítani Maikot, és siessünk velük az orvosi szárnyba!

Azzal felnyalábolták az ájultakat és sebesülteket, és az egész csapat véresen, összehányva kirontott a folyosóra, a többi hallgató és professzor legnagyobb döbbenetére.

 

– Szépen lehorzsoltad a homlokodat – nyújtott oda egy pohár frissítőt a folyosón álló ivókútból Tycho a még mindig kába Linusnak. – Biztos, hogy jól vagy?

Az ifjú remegő kézzel nyúlt a frissítőért.

– Nem bírom a vér vagy a szenvedés látványát… – vallotta be az rekedten.

– Nem-e? Hát akkor azt a nagy képet hogy csináltattad a hátadra? – viccelődött vele Hobbie.

– Szerinted miért pont a hátamon van? – förmedt rá a szelóniai sértődötten. – És egyébként is… annyira nem is érezni… Lézerkezeléssel készült…

– Az azért megvan, hogy most a hadseregben vagyunk, ugye? – vigyorgott Klivian.

– Köszi, ez rendes tőled… – fordult el inkább Linus.

– Fejezd be, Hobbie, ne legyél már ilyen kretén…!

Kisvártatva a falba csusszant a gyengélkedő ajtaja, és egy zaklatott Tatham hadnagy sietett be rajta. Megmerevedett az arca, ahogy végignézett véres, viharvert osztályán. Palchetti feléje fordult, rá még mindig nem került sor, de sebe miatt szinte az egész feje véres volt már, a ruhája pedig úgy festett, akár egy malasztári hentesé.

– Az ég szerelmére, mi történt? – kérdezte döbbenten. – Magukat egy délutáni foglalkozásra sem lehet egyedül hagyni?

Egyikük sem mert szólni, akadtak, akik szégyenükben elfordultak, hogy minél kevesebbet mutassanak megrendültségükből. A férfi érezte a teremben uralkodó feszültséget, melyet a lelki kimerültségük csak fokozott. Szánakozva végigmérte Palchettit.

– Maga inkább üljön le, fiam, mielőtt elájul…! – intett feléje, Liridon pedig máris odaugrott, hogy segítsen reszkető társának. – Mi történt? Az egész akadémia attól hangos, hogy a GBI17/1 osztály tagjai egymásnak estek a szerszámokkal! – fordult Tychóhoz.

– Dehogyis, uram! – felelte az meglepetten. – Szó sincs dulakodásról!

– Így van, uram, baleset történt – erősítette meg Biggs is. – Tentin megbotlott az egyik műszer kábeleiben, az pedig elszabadult, és addig tombolt, míg Hames kadét meg nem fékezte…

Tatham az említett növendékre pillantott, és különös arccal méregette őt.

– Figyelmetlenség volt az egész – jegyezte meg Hobbie, mert attól tartott, a baleset miatt még megrovásban részesítik Tentint.

– Ezt mondd majd Nivixnek, ha esetleg le kell vágni a kezét! – mordult rá Yu-Sien.

– Most mit kötekedsz itt velünk már megint? – dörrent rá Hobbie ingerülten. – Hallgass, ha semmi értelmeset nem tudsz mondani!

– Mit képzelsz magadról, te suttyó, hogy így beszélsz velem? – pattant fel a helyéről a coruscanti, társa, Windtide pedig egyelőre lapítva figyelte, hogyan alakul tovább a parázsló szópárbaj.

– Jaj, ne tégy már úgy, mintha annyira a szíveden viselnéd Jazz vagy a többiek testi épségét! – jegyezte meg Klivian fintorogva. – Téged csak egyvalami foglalkoztat: a saját, önelégült vízfejed!

– Anyádat!

– A tiédet!

– Elég legyen ebből! – rivallt rájuk Tycho. – Azzal nem megyünk semmire, ha egymásnak estek! – próbálta csitítgatni barátját. – És különben is, az orvostudomány ma már képes az olyan komoly sérüléseket is maradandó károsodás nélkül helyreállítani, mint ami Jazz kezével történt.

– És ha nem lehetne megmenteni a kezét, ma már teljesen élethű protézissel is tudják pótolni az elvesztett végtagokat – tette hozzá Biggs.

Hobbie, mintha csak nyomatékot akart volna adni barátai szavainak, dacosan felszegte a fejét, és Yu-Sienre nézett.

Tatham hadnagy jelentőségteljesen végigmérte a fővárosi méltatlankodót, majd néma elismeréssel a tekintetében Tychóra pillantott, és magukra hagyta őket, hogy megérdeklődje a kezelőből kilépő doktornőtől, hogy van a többi sérült.

 

~ Következő fejezet ~

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Share This