Ebben a bejegyzésben “Az univerzum hercegei” regényfolyamként elkészülő, Star Wars témájú írásaim 1. részének, “A Birodalom szolgálatában” című történet 5. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Star Wars történetek – Bevezető.

~ 5. fejezet ~

Komlinkjeik szinkronizált, zavaró pittyegése ébresztette fel a négy fiatalembert.

– Mi a…? – nyögte Biggs.

– Baszki… – húzta a fejére a takarót Hobbie. – Elaludtunk?

– Az első, igazi napon? Aligha… – nyúlt a kis szerkezetért Tycho.

Furcsállva olvasta az értesítést, mely rajta szerepelt.

– Nektek is mennetek kell hajvágásra? – kérdezte Darklighter.

Az alderáni kissé bizonytalanul felnézett szőke hajára. Népére jellemző, gondosan ápolt frizurája volt, kissé tartott hát attól, hogy mindennek búcsút kell majd mondania.

– Szerintem öltözzünk! – javasolta Tank, aki alsónadrágban botorkált el a szekrényéig.

– Nem hiszem el, hogy már az első napon szopatnak minket… – háborgott Hobbie.

– Részben igazuk van – jegyezte meg a tagbaszakadt tatuini. – Hisz ez mégiscsak a hadsereg…

– Igyekezzetek! – sürgette őket Biggs, aki félig már a folyosón állt. – Ne késsünk már el!

Újdonsült kadéttársaik hasonlóan álmosan haladtak az űrorvosi és higiéniai részleg felé. Komlinkjeik egy kisebb, kopár helyiségbe irányították őket, melynek vakítóan fehér vakolata egészen bántotta szemeiket. Négy támlás szék állt középen csupán, mellettük pedig négy mozdulatlan, embermagasságú droid.

– Köszöntöm önöket a higiéniai részlegen – nyitott be a szomszédos szobából a felvételiről már ismert, csinos, vörös hajú nő Tatham hadnagy társaságában. – Vima Tillows doktornő vagyok, az intézmény tisztiorvosa. Ne ijedjenek meg, nem kezdődik újra mindenki orvosi felülvizsgálata! Csupán a frizurájukat fogjuk a birodalmi katonai normák szerint… átalakítani.

– Mesélte az egyik felsőbb éves, hogy az egyik kadét néhány éve behurcolt valami vírust a Commenorról… – intette közelebb a saját szobatársait Yu-Sien. – Állítólag végigfertőzte az egész akadémiát, de még a tanárokat is! Azóta elvileg mindenkit szinte kopaszra nyírnak belépéskor…

Társai elismerően bólogattak, Tycho azonban a távolból hallgatózott. Bosszantotta, hogy ellenlábasa mennyire jól értesült szinte minden kérdésben.

– Celchu kadét? – hangzott fel ismét a nő hangja, aki kérdőn nézett feléje.

Mikor valaki megbökte a karját, feleszmélt.

– Kifáradna a helyére? – folytatta a nő, majd furcsálló pillantást váltott a hadnaggyal.

– E-elnézést…! – szabadkozott Tycho, és már sietett is előre.

Elhelyezkedett, és lopva oldalra pillantott. Linus ült éppen mellette, és bánatosan nézte, hogy fekete haját egészen rövidre nyírja a körülötte keringő droid. Beletörődve a megváltoztathatatlanba, szomorúan meredt maga elé.

Tycho maga sem tudta, mit reméljen. Az elektromos szerkezet hangosan felbúgott, és fejének formáját követve cikázott a hajában, szanaszét szórva szőke tincseit. Érezte, hogy tarkóján furcsa, bizsergető érzés fut végig az iszonytató, idegen érintéstől. Barátait kereste a tömegben, végül Biggs-szel találkozott a tekintete. A fiatalember elvigyorodott, és biztatása jeléül felmutatta hüvelykujját.

 

A hatalmas előadóterem, ahol a frissen kiválasztott kadétok ültek, szolid félhomályba burkolózott, hogy az előttük, a levegőben kirajzolódó, látványos prezentáció minden részlete kivehető legyen. A mennyezet holografikus kivetítője a tanári pult parancsainak engedelmeskedett, a hallgatók elé tárva a galaxis kicsinyített mását, az ismert világok különböző bolygórendszereit, esetleg a helybéli nevezetességeket is.

A vetítés, hogy illeszkedjék a pulpituson beszédet tartó professzor szavaihoz, ráfókuszált a galaktikus Mag világaira, azok közül is kiemelve a drágakőként tündöklő fővárost, Coruscant bolygóját.

– … 1 billió lakosával nemcsak a Galaktikus Birodalom egyik legsűrűbben lakott planétája, hanem annak közigazgatási, politikai, gazdasági és pénzügyi központja is egyben. Az egyetlen ismert bolygó, melynek teljes összefüggő felülete egy közös, benépesített települést képez.

A birodalmi főváros jellegzetes épületei villantak fel, amolyan ismertetőként azok számára, akik sosem jártak még Coruscanton. A híres, Galaktikus Szenátus domború, kupolás alakja ámulatba ejtette a legtöbb kadétot, akárcsak az elegáns, pénzügyi negyed csillogó toronyházai. A bolygó népét kiszolgáló, végeláthatatlan erőművek óriási kéményei távolba vesző, sötét füstöt eregettek.

– A bolygó katonai védelmét a csupán néhány parszekre fekvő Karidai Birodalmi Támaszpont látja el, mely galaxis-szerte ismert katonai akadémiájával folyamatosan biztosítja az utánpótlást, a béke bátor, szárazföldi őreit – jegyezte meg a professzor, ajkai szegletébe azonban gúnyos mosoly kúszott. – Csatahajóikat, akárcsak a mi intézményünk harci járműveit a feltérképezett világ leghatalmasabb hajógyára, a Kuat bolygó légkörében gyűrűző, páratlan gyártósor szolgáltatja – folytatta, majd megjelenített egy zölden ragyogó, hihetetlen szépségű planétát, melyet, akár egy aszteroidaöv, távolról is kivehető összeszerelő-üzemek vettek körül.

Tycho rezzenéstelen arccal nézte az említett akadémiáról kiáramló, fegyelmezetten masírozó tömeget, ahogy azok egy díszszemlén, a coruscanti politikai elit előtt haladtak, míg a magas rangú szemlélődők zászlókkal díszített emelvényekről és erkélyekről figyelték őket. Mintha ők maguk is gyártószalagról érkeztek volna, annyira egyformák, gondolta. A szabályos sorokban egyszerre lépő, arctalan, fehér egyenruhába bújt rohamosztagosok diadalmenete egyszerre tűnt magasztosnak és félelmetesnek számára.

A prominens személyiségek között a felvétel váratlanul ráfókuszált a fekete kelmékbe, csuklyába burkolózó uralkodóra. Míg Hobbie méla undorral, fintorogva méregette a ráncos, ijesztő vénember vonásait, addig Biggs ujjai ökölbe szorultak az iszonyattól. Elkapta a tekintetét, mintha a Császár látványától is rosszul lenne.

– Katonai akadémiáink legkiválóbb növendékei közvetlenül őfelsége, Palpatine császár személyes testőrségébe, illetve légi kísérőszemélyzetébe is felvételt nyerhetnek – folytatta a férfi, majd hagyta, hogy a szavaihoz társuló képek megtegyék hatásukat.

Palpatine jelent meg előttük, különböző élethelyzetekben: ahogy gondos, megkülönböztetett színű egyenruhát viselő testőrségének kíséretében a Szenátusba érkezik; ahogy táncoló ifjak és gyerekek köszöntik egy népes rendezvényen; ahogy a Caridára látogatva kezet ráz vagy vállon vereget egy-egy hozzájuk hasonló növendéket. A kadétok némelyike szájtátva nézte a görnyedt, csuhás alakot, mintha titkon arra vágynának, hogy egy nap velük is kezet ráz majd a galaxis leghatalmasabb parancsolója.

A professzor kortyolt egyet palackjából, majd a katedrán heverő, különböző dokumentumok között turkált, mintha keresne valamit.

A többi kadéthoz hasonlóan Tycho is megropogtatta a nyakát és végtagjait. Második standard órája hallgatták már a neves, birodalmi filozófus előadását, és úgy érezte, lassan nincs olyan testrésze, mely ne zsibbadt volna el teljesen – beleértve az elméjét is.

A belé nevelt alderáni értékrendszer tiltakozott az olykor gusztustalan és rasszista eszmék ellen, amiket az előttük álló, fővárosi tudós hangoztatott, de mivel a tantárgy képzésük egyik törzsét jelentette, nem maradhatott távol róla. Körbenézett a teremben, kíváncsi volt, a többiek hogyan viselik a gyötrelmeket. Volt, aki bőszen gépelt az előtte heverő adattáblán, hogy feljegyezze a professzor előadásának főbb gondolatmenetét, míg mások egyszerű hanganyag-rögzítéssel válogatás nélkül mindent felvettek, ami elhangzott, megkímélve magukat a felesleges jegyzeteléstől. Akadt olyan, aki a tenyerére támasztotta az állát, és őszinte áhítattal hallgatta a köpcös férfi szavait, ami néha egészen félelmetesnek tűnt Tycho számára.

Lopva oldalra lesett, és észrevette, hogy a szomszéd szoba egyik lakója, a sápadt bőrű Race Lavigne tétován bökdösi az asztalán heverő adattáblát, eredmény nélkül, mert annak kijelzője sötét maradt.

– Elrontottad? – súgta oda mosolyogva az előttük ülők takarásában.

Race feléje nézett sajátos, vöröslő tekintetével.

– Nem – rázta meg a fejét. – Csak nem tudom feloldani rajta a biztonsági zárat – vallotta be.

– Hogyhogy? – kérdezte Tycho csodálkozva.

– Tudod… – fogta halkabbra a hangját Race kissé szégyenkezve -, a mi világunk már nem használ folyóírást. Nem tudom az ujjaimmal lerajzolni a galaktikus közös nyelv betűit…

Az alderáni kíváncsian végigmérte, majd közelebb csusszant hozzá a padban.

– Hadd segítsek akkor! – nyúlt az eszközért, melyet felvételük napján mind személyre szólóan megkaptak. – Mi a jelszavad?

– Az eredeti… – vallotta be a férfi pironkodva. – Még azt se tudtam, hogyan változtassam meg…

Tycho szelíden hümmögött, és az alapjelszót, társa teljes nevét rajzolta le az érintő felületre, mire az feloldott, és beléphettek a menüjébe.

– Szeretnéd, hogy megváltoztassam a jelszókérést… mondjuk csak számokra?

Race szeme felcsillant az örömtől, és lelkesen bólintott.

– Ahogy tehát említettem… – köhintette lentről a professzor, és folytatta beszédét.

– Nehogy bajba kerülj emiatt! – figyelmeztette Race aggódó arccal, ahogy társa ügyeskedését figyelte.

– Ne félj, máris megvan! – pötyögött a kis gépen Tycho, belepiszkálva annak forráskódjába, mely kusza karakterhalmazként pörgött a háttérben.

– Honnan értesz te az ilyesmihez?

Tycho nem felelt, csak rosszfiúsan elvigyorodott.

– Így máris tudod használni… – csúsztatta vissza a táblát padtársának. – Ha úgy gondolod… én szívesen megtanítom neked a közös nyelv írását… – pillantott fel rá. – Igazán nem nehéz…

Amikor hangos krákogás morajlott fel a hangszórókból, rájöttek, hogy a professzor észrevehette őket. Meghúzták hát magukat, és igyekezték nem magukra vonni a férfi haragját.

– Rendben – felelte Race hálásan.

 

– Csak kapkodom itt a fejem! Erre még nem is jártunk! – bámészkodott Hobbie, ahogy a föld alá vezető lépcsőházban lefelé haladtak.

Kezében komlinkjét szorongatta, mely iránytűként vezette őket a következő foglalkozásuk színhelye felé.

– Hol máshol volna gazdaságos egy lőteret kiépíteni? – jegyezte meg Janek vigyorogva.

– Hát mondjuk a felszínen! Nem vagyunk mi csúszómászók, hogy a föld alá bújjunk!

– Sajnos a környezeti viszonyok erősen megnehezítenék a lőgyakorlatot odakinn. Attól tartok, mind elhasalnánk a vizsgáinkon…

– Hogyhogy? – kérdezte csodálkozva Biggs.

Tycho elmosolyodott.

– A Prefsbelt IV gravitációs mezeje és légköre tökéletesen alkalmas az emberi és emberihez hasonló fiziológiával rendelkező lények számára. Ám a kontinens, ahol vagyunk, illetve maga az akadémia helyzete közel esik a bolygó egyik elektromágneses pólusához, így a lézerfegyvereink sugárlövedékei is könnyen célt tévesztenének… Ti talán nem furcsálltátok, hogy bár egy katonai intézményben vagyunk, sose láttuk még, ahogy a felsőbb évesek vagy végzősök felettünk gyakorlatoznak?

Három társa gondolkodóba esett eszmefuttatásán, és még nagyobb kíváncsisággal kukkantottak be a lőtérre, amikor megérkeztek.

– Honnan tudod te mindezt? – kérdezte Hobbie tettetett gyanakvással.

– Onnan, hogy a holonet terminálunkat nem csak fajközi pornó nézésére használom… – vigyorodott el a szőke. – Az idősebb osztályok a felszíni gyakorlatokat egy távolabbi légi támaszponton hajtják végre. Az összes vadászgépet ott őrzik, a kadétokat pedig külön szállítóhajóval szokták odavinni.

A hosszú helyiségben szemeiket kímélő, kellemes és megnyugtató fény derengett csupán, ahol számos csapattársuk, és néhány idősebb kadét is gyakorolt éppen.

A bejáratnál álló, kis kuckószerű raktárból egy tanársegéd osztogatta a frissen érkezőknek a sárga lencséjű szemüveget és fülvédőket, illetve elvette azoktól, akik már menni készültek. A négy jó barát lelkesen araszolt a szabadon álló fülkék felé.

– Milyen vagyok? – tette fel már jó előre a szemüveget Hobbie lelkesen.

– Mint egy jawa, mikor hulladékfémet talál a sivatagban – sóhajtotta Janek, és arrébb tolta őt, hogy elfoglalhassa az egyik állást.

Leakasztotta annak faláról a gyakorlópisztolyt, mely gyári beállításai alapján csupán kis erősségű bénítólövedék kibocsátására volt alkalmas. A fali konzolon beállította a holografikus céltábla távolságát, majd két marokra fogta a kis fegyvert és leadott néhány próbalövést.

– Kíváncsi vagyok, milyen lesz… – mondta töprengve Tycho.

– Micsoda? – kérdezte Hobbie, az ujján pörgetve saját gyakorlópisztolyát, akár egy fejvadász.

– Sose fogtam még fegyvert a kezeimben… – vallotta be a szőke.

Barátai kíváncsian végigmérték őt.

– Ne nézzetek így! A mi világunk békés – folytatta derülten. – A politikusainkat vagy az uralkodócsaládot védő testőrségen kívül senki sem hord fegyvert! Még a rendfenntartó szervek is csak bénítást vagy puszta testi erőt alkalmaznak, ha baj van…

– Különös nép a tied… – ismerte el Hobbie csodálkozva, még mindig pörgetve a fegyvert, mikor véletlenül meghúzta annak ravaszát.

Vörös lövedék kenődött szét és hagyott füstölgő, kormos pacát a bakancsánál, mely könnyen lehet, hogy órákra elzsibbasztotta volna az egész lábát, ha nem ugrik félre. Zavartan körbenézett, nem látta-e valamelyik ügyeletes tiszt a mutatványt, közben pedig igyekezte cipőjének talpával eltakarítani a nyomokat. Felpillantott azonban, amikor a szomszédos fülkéből folyamatos, telitalálatot jelző hangjelzések szűrődtek át hozzá. Csatlakozott Tychóhoz, és érdeklődve pillantottak át tatuini barátjukhoz.

Biggs elszántan tartotta pisztolyát a jobb kezében, enyhén féloldalasan fordulva a céltábla felé, és minden alkalommal pontosan annak közepét találta el. Janek elégedetten nézte őt.

– Biggs mindig is a legjobb céllövő volt köztünk… – mondta. – Tudjátok… a mi világunkban nem dúlnak ugyan háborúk, de mivel a Peremvidéken élünk, mindenféle söpredék megtalál minket. Bűnözők, csempészek, huttok garázdálkodnak a városainkban, a párologtató farmokon pedig buckalakók szoktak portyázni…

– Valahogy meg kell védenünk magunkat… – mondta halkan Darklighter.

Tycho csendesen nézte őket, majd ahogy elfogytak a szavak, visszaballagott a helyére.

 

Fájdalmas nyögés hagyta el Tycho ajkait, ahogy osztályának tagjaival az Akadálypálya különböző etapjain gyakorolni próbált. Izzadó ujjai nem nagyon bírták már a sokadik, ismételt függeszkedést a rácsokon, meg-megcsúszott a marka is, vállának izmaiban pedig sajgó bizsergés tüzelt.

– Gyerünk! Tovább! Igyekezzen! – hajszolta őt a felügyelő tanáruk, Chet Tavers hadnagy öblös, örökké dühösnek tűnő hangján, ami mellett a többiek biztató kiabálása távoli nesznek tűnt csupán.

Tycho lehuppant a talajra, és bizonytalanul dülöngélve evickélt el az egyik derékmagasságú, szekrényszerű akadályig. Előrenyújtotta a karjait, ahogy a vizsgakör előírta, ám képtelen volt átlendíteni felette a lábait, ahogy kellett volna. Hatalmas csattanással esett át a túloldalára, és elterült a mögötte heverő matracon.

Tompa fájdalom kelt életre a csípőjében, és egy cseppet megszédült, ahogy néhányan körbeállták, és föléje hajoltak.

– Szedje végre össze magát, Celchu! – rivallt rá Tavers, amint látta, hogy a többiek felsegítették, és egy padhoz kísérték a bicegőt. – Maga és Kane kadét állandóan a sor végén kullog! Eredményeket akarok! – mennydörögte a férfi, és dühösen végigmérte Linust, ahogy az kimerülten összerogyott mellette a futástól. – Ha nem emberelik meg magukat, jobb, ha pakolnak, mert ilyen teljesítménnyel úgysem engedem át magukat a vizsgán!

Az alderáni gyenge fizikumú sorstársára pillantott, akinek szemeibe mintha halálos félelem költözött volna, de igyekezte azt nyomban elrejteni a többiek elől.

Tanáruk a szájához emelte a sípját, melynek hangja jelezte, hogy az aznapi gyakorlatnak vége. A kadétok lassan a kijáratok felé támolyogtak, csak néhányan maradtak a hatalmas tornateremben.

Tycho megsemmisülten nézett körbe az erősítő eszközökön, miközben felállt.

– Hagyd, ennek ma már semmi értelme! – rázta meg a fejé Biggs, aki épp az arcát törölgette. – Inkább gyűjts erőt a holnapi edzésekre!

Linus reszkető lábakkal megpróbált felállni, de a térde nem bírta, és újra összecsuklott alatta.

– Ej, barátom! – csóválta meg a fejét Hobbie, ahogy óvatosan felsegítette remegő társát. – Ne vedd sértésnek, de miért jelentkeztél, ha ennyire nem bírod a hajtást? Valami elképzelésed csak volt erről az egészről… Tudhattad, hogy nem lesz sétarepülés!

Linus lihegve megdörzsölte a szemeit, mert a fáradtságtól már csak homályosan látott.

– Nem jelentkeztem… – mondta rekedten. – Be-… besoroztak…

Azzal bizonytalan lépésekkel megindult a kijárat felé, hátrahagyva a döbbent társaságot.