Ebben a bejegyzésben “Az univerzum hercegei” regényfolyamként elkészülő, Star Wars témájú írásaim 1. részének, “A Birodalom szolgálatában” című történet 4. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Star Wars történetek – Bevezető.

~ 4. fejezet ~

Kellemesen hűvös levegő csapta meg Tycho arcát, ahogy az akadémiai könyvtár hatalmas tároló polcai között lépkedett. A megszámlálhatatlanul sok adathordozó halovány zöld fénnyel pislákolt egy elektromos foglalatba ékelve, mely lehetővé tette mind a könyvtári adatbázisban való keresésüket és nyilvántartásukat, mind pedig az intézmény különböző pontjain felállított információs terminálokon történő megtekintésüket. Ha valamelyik adatlap fénye kihunyt, nyomban egy apró droid lebegett oda hozzá, hogy kicserélje annak meghibásodott áramköreit, és újra működésre bírja az adott olvasnivalót.

Az alderáni megrészegülve forgolódott a különböző részlegek közt, ámulatba ejtette a hatalmas gyűjtemény. Akármelyik digitális könyvhöz lépett is oda, ha megérintette annak gombjait, nyomban megjelent a könyv tartalma, szerzője és rövid összefoglalója egy holografikus kis ablakban. Lenyűgözte a technológia finom összetettsége, és azt vette észre magán, hogy nemcsak egy-egy olvasmányt kölcsönzött volna ki szívesen, de az azt működtető rendszerbe is szívesen bepillantott volna.

Népének hagyományaihoz hűen érdekelte a politika és filozófia, ezért lassan e részleg felé sétált. Látta, hogy több olyan kadét is tanul vagy bámészkodik a sorok közt, akik korábban kezdték el a képzést, mint hogy ő érkezett volna, úgy sejtette hát, hogy hasznos olvasnivalót talál majd a szekció polcain.

– „A galaktikus béke elkötelezett harcosai”… „A polgárháborútól a békéig: Egy főkancellár hányattatásai”… – olvasta a Szenátusról vagy azok képviselőiről szóló tételeket. – „A dicsőséges Galaktikus Birodalom felemelkedése”… „Győzelmem az áruló jedik felett: Egy uralkodó emlékiratai”… „Államigazgatási alapismeretek”… – akadt meg a tekintete az egyik adattárolón, melynek gombjai és csatlakozói már egészen kopottak voltak.

Úgy sejtette, hogy a korábbi növendékek már rengetegszer lekérhették ennek tartalmát, így szinte biztos volt benne, hogy egyik későbbi tankönyvüket látja maga előtt.

– „Finis Valorum: Egy kancellár bukása”… – haladt tovább, ujjait pedig a polc szélén húzta, mikor egy apró impulzus szinte megcsípte ujjbegyeit.

Ijedten rázogatta a kezét, és csodálkozva méregette az előtte magasodó szekrényt. Ránézésre ugyanolyannak tűnt, akár a többi, ám a benne tárolt olvasmányokat átlátszó, rózsaszín energiamező választotta el a külvilágtól, mely érintésre szúró bizsergéssel válaszolt.

– „Szeparatista propaganda-kiáltványok” – olvasta le a kijelzőről, majd észrevette, hogy odagurult hozzá az egyik könyvtárban dolgozó droid.

– Az elzárt részleg adatainak megtekintéséhez nincs jogosultsága – mondta monoton, gépies hangon. – Kérem, mutassa be professzorainak engedélyét!

– Értem… – motyogta Tycho, és inkább bizonytalan léptekkel kihátrált abból a sorból.

Vetett még egy tétova pillantást zárolt tételekre, majd végül elhagyta a könyvtárat.

A folyosókon rengeteg kadét sétálgatott és beszélgetett, sokan a vacsorához vagy a fürdéshez készülődtek. Néhány tanteremből az esti előadások moraja szűrődött ki, a csillagászati oktatás hallgatói pedig úgy tűnt, különleges órának lesznek részesei, ugyanis teljes felszerelésükkel az udvarra vezette őket oktatójuk, hogy élesben gyakorolhassák az asztrokartográfia tudományát.

A tornatermekből gyakorlatozás, kiabálás és labdapattogás zaja áradt a folyosókra.

Ahogy Tycho odaért az egyik nyitott ajtóhoz, csodálkozva szembesült a ténnyel, hogy a hírhedt akadálypályán az esti óra ellenére még mindig rengetegen gyakoroltak. Meglepetésére azonban nem csak a korábban kezdő osztályok hallgatói igyekezték teljesíteni a pálya különböző szakaszait, hanem Yu-Sien és Windtide is a dobbantók és matracok körül sündörgött. Izzadtan beszélgettek a többiekkel, mintha már ők is ugyanolyan teljes jogú kadétok lennének, mint akik a pálya különböző szakaszainak nehézségeit magyarázták nekik.

Tycho érezte, hogy ökölbe szorul a keze. Tudta, hogy neki is a gyakorlatozók között kellene lennie. Most mégis kívülállóként leskelődött a folyosó keltette félhomályból.

A túlsó oldali tornateremből nagy csattanások és kurjongatások szűrődtek ki, ezért meglepetten hátrafordult, hogy oda is bepillanthasson. Megállt azonban, mikor észrevette, hogy szobatársa, Hobbie is az odabent edzőket figyeli. Mindketten látták, hogy Liridon és három szobatársa erősít különböző gépek és súlyok segítségével, látszólag jókedvűen, de akadt más újonc is, aki szintén velük érkezett, de már teleizzadta trikóját a nagy igyekezet közepette.

Amikor Klivian beesett vállakkal odébbállt, Tycho tudta, hogy ugyanaz az érzés emésztheti belülről őt is, akárcsak saját magát. A rettegés, a kudarctól való félelem, hogy végül mégsem találják majd alkalmasnak őket.

 

– A sírba visz ez a bizonytalanság! – sóhajtotta Hobbie később, ahogy végignyúlt az ágyán. – Holnap kiderül, kik mennek, és kik maradhatnak…

– A te eredményeiddel szerintem semmi okod az aggodalomra – mondta Biggs, aki épp nedves haját szárítgatta egy kendővel.

– Ellenben nekem… – morogta Tank.

Barátai összepillantottak. Mind tisztában voltak vele, hogy Janek, bár az átlagnál ügyesebben teljesített, nem ért el olyan kiemelkedő eredményeket a szimulátoros feladat során, mint a csoport többi tagja. Néhányan a termetét okolták, mondván, testalkata miatt kevésbé mozgékony, mások azonban a különleges pilótaképességek teljes hiányát emlegették.

– Ne légy ilyen borúlátó, Tank! – nyújtóztatta ki a lábait Tycho. – Hiszen elmondták, hogy nem előfeltétel a repülési tudás, vagy bármilyen repülési engedély előzetes megléte…

Janek szomorúan átölelte a szék támláját, mellyel szemben üldögélt.

– Az a tragikus, hogy otthon egész jó pilóta voltam – mondta némi hallgatás után. – De úgy látszik, a Birodalom számára ez semmit sem ér… Pedig mindennél jobban akartam ezt az egészet…

– Ne így fogd fel, Tank! – folytatta a szőke. – Az ő dolguk megtanítani téged vadászgépet vezetni. Senki sem születik zseninek…

– De, őket Coruscantról küldik ide… – zsörtölődött Hobbie. – Igazságtalanság, hogy őket akkor is felveszik, ha végigbukdácsolják a toborzási időszakot…

Az alderáni némán a fal felé fordult. Ő maga sem szívlelte a fővárosi pilótaiskolákból érkező jelölteket, de nem tudta megmagyarázni magának az érzést, miért. Legtöbbjük kellemetlen figurának tűnt, volt azonban dölyfös viselkedésük mögött valami borzasztó magabiztosság, melyet irigyelt tőlük.

– Inkább aludjunk…! – javasolta Biggs. – Azzal semmire sem megyünk, ha egész éjjel itt bosszankodunk…

Azzal lekapcsolta az ágya felett futó fénycsövet, és bebújt a takarója alá, társai pedig követték példáját.

 

Még sötét volt, és a kültéri fényviszonyokhoz alkalmazkodó ablak holografikus derengése is csak takarékon üzemelt, amikor Tycho halk szöszmötölésre ébredt. Ruhasusogás és lépések zaja törte meg a csendet, így nyögve megfordult, és látta, hogy egy emberi figura motoszkál a szobában.

– Mi a…? – könyökölt fel, és megérintette holokomlinkjét, melynek fénye adott némi világosságot arcának.

– Felébresztettelek? – suttogta halkan a korán kelő, és óvatosan odatérdelt az ágya mellé.

Meglepetésére Klivian volt az, hagyományos, utcai ruházata helyett sötét, egyszerű edzőfelszerelést viselt.

– Hobbie…? – nyöszörögte a szőke. – Mi a fenét csinálsz ilyen korán?

Barátja arcán szerény mosoly jelent meg.

– Tudod… Gondolkoztam… – mondta elszántan. – Lehet, hogy nem jövök befolyásos családból vagy iskolából, de nem is fogom megkönnyíteni számukra a dolgot. Félek, hogy egy magamfajta jelentéktelen alakot semmi perc alatt kihajíthatnak innen, hacsak nem látják rajtam, hogy igazán akarom ezt az egészet. Valami pedig azt súgja, hogy ha itt akarok maradni, akkor nem heverészhetek az ágyamban, hanem odakinn a helyem – biccentett az ajtó felé.

Tycho követte a pillantását, és hunyorogva nézte az ajtót.

– Edzeni akarsz?

Hobbie bólintott.

– Velem tartasz?

Az alderáni felült, és hatalmasat nyújtózott.

– Helyes! – paskolta meg a vállát Klivian elégedetten.

– Ránk is számíthatsz – szólalt meg a szoba túlsó végéből Biggs határozott, mély hangja.

A négy szobatárs hamar az akadémia parkjában találta magát, ahol először céltalanul melegítettek, majd Hobbie vezetésével lassú, de kitartó futásba kezdtek.

A rendszer napjának első sugarai lassan elérték a bolygót, az éjszakai sötétség felett pedig tompa szürkület diadalmaskodott. A levegő csípősen hűvös volt, de emberi légzésre tökéletesen alkalmas, bár ritka összetétele miatt idővel szúró érzés nehezedett az udvaron kocogó fiatalemberek mellkasára.

Tycho hamar kifáradt: gyenge fizikuma addig a napig egyáltalán nem volt kitéve megerőltetésnek vagy testedzésnek. Igyekezte tartani a lépést társaival, akiken egyelőre nem látszott a kimerültség. Ahogy a kopaszodó fák és különböző épületek között elpillantott, észrevette, hogy a levegőben itt-ott tovaröppenő droidok mellett mások is mozgolódtak már a szabadban: kisebb-nagyobb csoportok hozzájuk hasonlóan gyakorlatoztak, az iskola sportegyenruhájában kocogva, vagy a pázsitra húzódva.

A sötétvörös homok durván porzott a lábuk alatt, mintha csak meg akarta volna jelölni az útvonalat, amerre haladtak. Az akadémia parkja kietlen volt és sivár, karcsú törzsű, görcsös fái kínlódva ringatóztak a gyenge szélben. Sárgás leveleiken meg-megcsillant a reggeli harmat, mely a felszálló ködben olyannak tűnt, mintha megannyi drágakő táncolt volna a levegőben. Tycho, ahogy izzadtságtól dideregve barátai után vonszolta magát, azon töprengett, hogy ez volt az egyetlen bájos természeti jelenség, mellyel a rideg bolygón találkozott azóta, hogy megérkeztek.

– Mit szólnátok hozzá… – ült le lihegve Biggs az egyik halkan csörgedező szökőkút padkájára -, ha benéznénk az egyik edzőterembe is?

Hobbie kimerülten kapaszkodott meg a kút korlátjában, de helyeslően bólintott.

– Hihetetlen, milyen kihalt ilyenkor minden… – mondta ámuldozva Janek, ahogy visszakanyarodtak az épületek felé. – Néhány hozzánk hasonló nyomorulton kívül senki sincs még talpon…

– Ugyan, barátom – legyintett Biggs. – Biztos vagyok benne, hogy akinek valami félnivalója van, az ugyanúgy ébren lehet már, mint mi, vagy a jegyzeteit bújhatja, ha esetleg felsőbb éves…

– No, vajon mit prób-…? – kérdezte volna Hobbie, amikor megérkeztek az edzőterembe, ekkor azonban a bejáratnál a falra szerelt érzékelő haloványan felvillant, és sípoló hangot adott ki.

– Azonosítást kérek! – búgta egy mechanikus, női hang.

A négy ifjú összenézett, majd Tycho odaemelte elé komlinkjét, amit érkezésekor kapott. A két eszköz vibrálva kommunikálni kezdett egymással, majd a fali szerkezet színe zölden felvillant.

– Azonosítás kész! Belépés engedélyezve!

A négy fiatalember egymással viccelődve, kedélyesen haladt az edzőterem gyomra felé, így nem vették észre, hogy a bejáratnál hangtalanul megállt egy oktató a félhomályban, és kíváncsian figyelte őket a távolból. Odalépett a fali szenzorhoz, hozzáérintette saját komlinkjét, mire a rendszer felismerte a biztonsági azonosítóját, és kiírta a nevét: „Tatham, Rogen, hadnagy”.

A férfi lenyomott egy puha gombot a kijelző mellett, mire megjelent rajta az imént belépő újoncok egyikének a neve: „Celchu, Tycho”.

A hadnagy benézett a terembe, majd elégedett mosoly kúszott az ajkaira. Egy ideig némán nézte őket, majd hümmögve továbbállt.

 

– Gyerünk, gyerünk, igyekezz! – sürgette Hobbie szőke szobatársát, aki bakancsának csatjával küszködött, pedig rajtuk kívül már mindenki elkészült és átöltözött.

– Az istenért nem akar bekapcsolódni…! – sziszegte Tycho, és inkább ráhúzta a nadrágját anélkül, hogy több időt pazarolt volna rá, és csatlakozott a többiekhez, nehogy elkéssenek a felvételi eredmények kihirdetéséről.

Az újoncok lelkesen rajzottak ki szobáikból, és próbálták legelegánsabb ruháikat magukra ölteni, hogy még kedvezőbb képet mutathassanak magukról későbbi oktatóik előtt. Komlinkjeik navigálták őket abba a díszterembe, ahol a korábbi sorozótisztek, a felvételi napok alatt velük foglalkozó koordinátorok, orvosok és néhány későbbi tanáruk várt már rájuk egy hatalmas, elegáns pulpitus mögött. Mögöttük jó néhány írnok foglalt helyet, akik mind a felvételi tájékoztatón elhangzottakat kívánták dokumentálni, mind pedig a holonetes tudósításokhoz készítettek összefoglalót az eseményekről. Már a jelöltek érkezésekor vadul pötyögtek az ölükben lévő adattáblákon, vagy a lebegő droidok lencséit tisztogatták, hogy még szebb képeket készíthessenek a történtekről. A bejáratnál fegyveres őrség strázsált, különös, fenyegető hangulatot kölcsönözve az amúgy is feszült pillanatnak.

A terem összes ülőhelyét a falakhoz tolták, a megérkező, több tucatnyi fiatalember így az akadémiai személyzettel szemben állt meg, és próbált többé-kevésbé rendezett sorokba tömörülni. Tycho és Hobbie az utolsók közt érkeztek, és kissé tanácstalanul meresztgették nyakukat, hogy mégis hova álljanak.

– Előre nem mehetünk, az tök röhejes lenne… – suttogta Klivian. – Ha meg leghátra állunk, lehet, hogy észre se vesznek majd minket…

Tycho azonban megpillantotta két tatuini barátjukat, amint azok a terem túlsó végéről integetve jeleztek nekik, hogy foglaltak számukra két helyet maguk mellett. A szőke megragadta zsörtölődő társa karját, és odalopózott vele Biggs mellé.

– Még épp időben… – dorgálta meg az őket.

– Köszöntöm önöket a Galaktikus Birodalmi Időszámítás 17. évében induló, első akadémiai vadászpilóta-képzés legelső fázisának zárónapján – lépett elő egy magas, lassan őszülő hajú, makulátlan külsejű férfi, aki fekete katonai díszegyenruhát viselt, mellkasán pedig a négy kék és négy piros lemezke katonai rangját volt hivatott jelezni. – Reu Lai tábornok vagyok, és nagy örömömre szolgál, hogy a dicsőséges Birodalmi Hadsereg eljövendő hősei előtt tarthatom e beszédet. Mert azok, akik e kiváló akadémiára jelentkeztek, nemcsak felsőfokú oktatási rendszerünk részeivé válnak, de abban a megtiszteltetésben is részesülnek, hogy segíthetnek megteremteni és fenntartani az elkövetkező generációk számára a békés és nyugalmas életet. Legyenek büszkék arra, hogy ez a nemes feladat önöknek jut osztályrészül, és őrizzék meg a hitet a szívükben! A hitet, hogy egy nap szeretteinknek és gyermekeinknek már nem kell a háborútól rettegnie, és a galaxis lényei újra békében élhetnek egymás mellett, egy nagy és gondoskodó Birodalom oltalma alatt!

A tábornok szavait lelkes tapsvihar követte, a mögötte álló tanárok és orvosok helyeslően bólogatva méltatták a beszédét. Ahogy Tycho oldalra pillantott, a körülötte álló férfiak szemeiben hasonló elszántságot és büszkeséget vélt felfedezni.

– Most pedig lássuk azon szerencsések nevét, akik megfeleltek az elmúlt napok elbeszélgetései és teszteredményei alapján! Kérem, hogy aki a nevét hallja, lépjen ki a sorból, és fáradjon Rogen Tatham hadnagyhoz, hogy átvehesse a személyes azonosító csipjét, mely az akadémiai és katonai nyilvántartásba vételüket fogja megkönnyíteni. Tatham hadnagy lesz egyébként az, aki az előttük álló közel két év alatt legközelebbi mentoruk lesz, ő koordinálja ugyanis a most induló osztály teljes munkáját és előmenetelét.

A hír hallatán halk morajlás kelt életre a sorok közt: úgy tűnt, meglepetésként érte őket, hogy az addig nem sokra tartott, alacsony rangú tiszt lesz majd a közvetlen felettesük.

– Aren Yu-Sien kadét! – zengett fel az egyik asszisztens érdes hangja, mire az említett, coruscanti fiatalember kilépett középről, és magabiztos vigyorral meghajolt a tábornok előtt. Reu Lai kezet nyújtott neki, ahogy az utána következő, összes újoncnak.

Yu-Sien továbbhaladt a számára teljesen érdektelen hadnagy felé, aki átnyújtott neki egy kis dobozkát. A férfi egy szürke, vékony láncon függő, medált vett ki belőle, mely a Birodalom hatágú, fogaskerékszerű szimbólumára hasonlított, közepén azonban nem lyukas volt, mint a hivatalos lobogókon és csatahajókra festett felségjeleken: egy átlátszó, lilásan derengő membránt ölelt körül, mely látványosan felvillant, ahogy Tatham hadnagy a nyilvántartásban rögzítette a csip és a jelölt adatait.

– Mayli Windtide kadét!

Tycho és Hobbie összenézett, és mindketten alig észrevehetően megcsóválták a fejüket. Ahogy előre sejtették, a két neves, fővárosi iskolából érkező férfit szólították először.

– Linus Kane kadét!

A szelóniai ifjú szinte meglepetten eszmélt fel, hogy ilyen hamar elhangzott a neve. Igyekezte összeszedni magát és leküzdeni zavarát, ahogy beállt a hadnagy előtt lassan kialakuló sorba.

– Jazlyn Nivix kadét! – hívtak előre egy hosszú, copfba font, kék hajú fiatalembert, akinek az arcán és kezén sötétkék törzsi tetoválások díszelegtek.

– Ő meg miféle szerzet? – kérdezte Hobbie, ahogy odahajolt Liridonhoz.

– Úgy tudom, a Mirial bolygóról származik – felelte az halkan. – Ott állítólag mindenki ilyen mintázatot visel valahol az arcán…

– Lonnie Tidd kadét!

Tycho szörnyű szorítást érzett a gyomrában, mely egyre jobban erősödött, ahogy lassan fogytak a jelentkezők.

– Liridon Hames kadét!

Lassan Hobbie is érezte, hogy eluralkodik rajta a pánik. Alig maradtak már páran, akiket még nem szólítottak, ők hozzájuk hasonlóan szintén sápadtan várták a végeredményt.

– Janek Sunber kadét!

Tank úgy megremegett, mintha valami rovar csípte volna meg. Lelkesen lépett el mellőlük, és izgatottan megrázta Lai tábornok kezét, aki vállon veregette az izmos, katonás alkatú ifjút, és elismerően biccentett a tanárok felé.

– Biggs Darklighter kadét!

A barátságos tekintetű tatuini biztató pillantást küldött két ideges barátja felé, és megindult a hadnagy felé.

– Öregem… – morogta Hobbie, szinte zárt ajkakkal. – Akkor szerintem ennyi volt…

– Derek Klivian kadét! – harsant fel a neve, mielőtt befejezhette volna.

Hitetlenkedve indult meg a számára kijelölt útvonalon, magára hagyva alderáni barátját, aki lehunyta a szemét borzalmában, és igyekezte nem elveszteni a türelmét.

– Tycho Celchu kadét! – fejezte be a névsor olvasását az erre kijelölt asszisztens, majd visszaült a helyére.

A szőke megilletődve ballagott barátai után, akik arcára végre megnyugvás költözött. Hobbie lelkesen integetett a maga kis dobozkájával.

– Gratulálok, Celchu kadét! – mondta elégedetten Tatham hadnagy, ahogy átnyújtotta az ő azonosító csipjét is. – Üdvözlöm a GBI17/1-es osztályban!

Elismerése jeléül feléje nyújtotta a jobbját, amit Tycho bizonytalanul, de végül elfogadott.

– Csak nem gondolta, hogy magát kihagyjuk a csapatból? – tette hozzá a férfi, amivel meglepetést csalt az alderáni arcára. – Jól van, örüljön végre egy kicsit! Álljon be a többiek közé!

– Akik nem hallották a nevüket – emelkedett szóra az egyik oktató -, azok nem feleltek meg az előzetes teszteken. Ők nem kezdhetik meg a kiképzést!

– Nem…! – dadogta zavarodottan néhány jelölt.

– Az lehetetlen…!

– Vezessék ki őket! – intett az egyik fegyveres őr a társainak.

– Ne! Kérem! – kiáltotta az egyik újonc, akit nem választottak ki. – Ez csak valami tévedés lehet!

– Teljesítsék a parancsot! – rivallt rájuk fenyegetően Lai tábornok.

– Ne! Nekem benn kell maradnom! – rikácsolta egy másik. – Nem akarok a Kesselre kerülni! Kérem! Kérem!

A tiltakozókat azonban már közre is fogták a fegyveresek, és kiráncigálták őket a teremből, a többi kadét megrökönyödésére. Linus szemében először borzalmas riadalom tükröződött, majd keserűen elfordult.

 

– Hah, mocskos egy dolog ez az egész… – sóhajtotta Jazlyn, ahogy a tájékoztató után többen visszafelé haladtak szobájuk felé. – Az egy dolog, hogy nem kerültek be, de azért mégse kellett volna ilyen erőszakosan kirángatni őket…

– Hát komolyan azt hittem, hogy itt a vége… – jegyezte meg Tank, immár sokkal nyugodtabb hangon.

– Örülök, hogy együtt maradtunk, barátom – szorította meg a vállát Biggs.

Tycho kíváncsian nézegette az immár nyakában lógó kis csipet, hogyan engedi át a fényt a középre illesztett kis lemezke.

– Te meg mi az anyámat nézel azon a kis szaron? – kérdezte derülten Hobbie, és átkarolta a nyakát.

Liridon és a szobatársai vigyorogva figyelték a két barát viccelődését.

– Nem tudom, de olyan szívesen szétszedném, hogy megnézzem, milyen belülről!

– Komolyan mondom, nálad ez már valami betegség… Bejössztök hozzánk? – invitálta újdonsült osztálytársaikat a szobájukba Klivian. – Ha már úgyis össze leszünk zárva, legalább kezdjük el megismerni egymást… Hacsak nem akartok inkább a két coruscanti pojácával lógni… – követte a szemével Windtide-ot és társát, ahogy azok tovahaladtak.

A népes kis csoport beszivárgott az egyszerű szobába, odabent azonban különös dolog fogadta őket.

– Hát ez meg mi? – nézett körbe Hobbie.

Ágyaikon több garnitúra hivatalos, edző- és pihenőruha hevert katonásan összehajtogatva, kupacokban, a földön pedig katonai bakancs, csizma és edzőcipő sorakozott mindegyiküknél. A szoba egyetlen asztalának közepén egy új, halkan zümmögő kis szerkezet pihent. Félgömb alakú teteje finom, átlátszó anyagból készült, mert alatta minden belső alkatrész kirajzolódott. Felületét gombok és billentyűk, illetve különféle csatlakozók ölelték körül.

– Ez, kérlek? – lépett oda Biggs, lenyomva a szerkezet bekapcsológombját. – Ablak a világra.

– Egy holonet-terminál volna? – hajolt oda Liridon csodálkozva.

Halvány fénysugár emelkedett ki a félgömb belsejéből, és egy gépies női hang üdvözölte őket.

– Köszöntöm a Prefsbelt IV Birodalmi Katonai Akadémia belső hálózatán!

Egy reklámhirdetéshez hasonló, falszerű felület materializálódott előttük, különböző belső, oktatási információkkal, az intézmény szerkezeti felépítésével, személyzetével, de a könyvtár adatbázisába is belépést biztosított. Meglepetésükre Biggs elé kivetült egy virtuális gombsor is, melyen különböző parancsokat üthetett be a rendszernek.

– Csak belső hálózat, vagy ki tudunk csatlakozni az intergalaktikus holonetre is? – kérdezte Tycho, ahogy hunyorogva cikázott a tekintete a különböző menüpontokon.

– Ahogy én nézem, van kimenő csatorna is… – felelte a tatuini, és rövid gépelés után megjelenítette saját bolygója információs portálját.

Csendes csodálkozás fogadta a jelenséget, társaik pedig át-átszaladtak saját szobáikba, hogy ellenőrizzék, ők is részesültek-e hasonló meglepetésben. Mindegyik szoba saját terminált kapott, a tanuláshoz pedig minden kadét egy külön adattáblát, melyen tananyagukat olvasgathatták.

– Milyen jó lenne ezen keresztül üzenni az asszonynak és a gyereknek, hogy minden rendben és felvettek! – sóhajtotta fáradtan Tidd.

Többen furcsállva feléje pillantottak.

– Te nős vagy? – kérdezte Tank döbbenten.

Lonnie bólintott.

– És van egy ötéves lányom… a mi bolygónkon legalábbis öt. A standard birodalmi időszámítás szerint csak három – tette hozzá.

– Most szívatsz? – ült le melléjük Hobbie hitetlenkedve. – Meg vagytok ti húzatva, ilyen fiatalon megházasodni…! – csattant fel, ám többen is megmosolyogták méltatlankodását. – Ez is nősülni készül itt, ne! – intett a fejével Tycho felé, aki szerénykedve elpirult.

Linus, aki eddig kicsit feszengve üldögélt két másik társuk közt az egyik ágyon, érdeklődve feléje pillantott.

– Én mondom nektek, halálos vétek addig igába hajtani a fejünket, míg mindent ki nem próbált az ember ebben a huncut világban! – húzta ki magát Hobbie. – Hol marad így az élvezet, a változatosság? Hol maradnak a kalandok?

– Hát, ha kíváncsi vagy rá, szerintem a gyereknevelés is épp elég nagy kaland – kacagta el magát Lonnie.

Klivian azonban legyintett.

– Azt mondom, már fiatalon kipréselik belőletek a szószt…! – jegyezte meg rosszfiús vigyor kíséretében. – És ezt most nem csak szó szerint értem…

Biggs lemondóan megrázta a fejét.

– Kimaradtok az igazán emlékezetes lehetőségekből! Ifjak vagytok még, de nincs alkalmatok elkövetni azokat az ostoba kis baklövéseket, amiket minden rendes fiatalembernek el kell követnie az életben! Éjszakákat átmulatni, a legkülönlegesebb italokat kipróbálni, annyiféle prostival ágyba bújni, ahányat az ember gusztusa elbír…

– Különös felfogással szemléled a női nemet… – dőlt hátra a székében Liridon, és furcsán méregette házigazdájukat. – Volt már egyáltalán dolgod velük?

Harsány kacagás kelt életre a szűkössé váló szobában.

– Nevess csak, barátom! – nézett rá elszántan Hobbie, bár egészen elvörösödött. – Garantálom, hogy ebben a szobában nálam jobban senki sem ismeri a galaxis nőstényeinek titkos vágyait!

– Akkor oszd már meg velünk ezt a nagy bölcsességet! – ugratták a többiek.

– Megmutatom nektek ifjúságom enciklopédiáját, melyet többet forgattam, mint bármelyik meseholót gyerekkoromban! – lépett oda a holonet-terminálhoz.

Sebesen gépelni kezdett rajta, mire kisvártatva elindult egy felvétel a kivetítőn, ami mindannyiuk tekintetét odavonzotta. Egy meztelen, kék színű twi’lek nőstény kéjes nyögései töltötték be a szobát, aki egy szőrös, nem emberszabású hím végtagjai közt vonaglott. Párjának hosszú, izmos nyelve olyan testrészeket és testnyílásokat járt be, hogy még Tank is kigúvadó szemekkel nézte a jelenetet.

– Miért éreztem, hogy ide fogunk kilyukadni…? – kérdezte inkább csak magától Tycho, és megcsóválta a fejét.

– Ugyan, ne légy prűd, szőke barátom! – karolta át a nyakát Hobbie játékosan.

– Hülye vagy? – szólt rá az asztal túloldaláról kadéttársuk, Maik Tentin némileg riadtan. – Megbasznak, ha rájönnek, hogy holopornó nézésére használod az iskolai hálózatot!

– Dehogy fognak! – legyintett Klivian. – Szerinted az Akadémia többi, ezer-néhány hallgatója hogyan vészeli át a magányt? Minden egészséges férfiember szívesen néz ilyet.

– Legalább akkor azt a rejtélyt megfejtettük, miért ilyen izmosak a karjaid – mérte végig a vállait Liridon, ahogy a felvétel hangerejét alacsonyabbra állította, nehogy egy tanáruk felfigyeljen a nyögdécselésre odakintről.

Hobbie elnevette magát, és ráfeszített karjainak izmaira.

– Mesterfokra fejlesztettem a technikámat! – kacsintott rá. – Két kézzel tolom, reggel, délben és este!

– Micsoda? – csattant fel Biggs, hangjába pedig csodálkozás és némi undor is vegyült. – Na, mindjárt kihajítalak innen!

– Nem irigyellek titeket – nézett végig a hencegő kadét szobatársain Nivix, ahogy jókedvében a könnyeit törölgette.

– Most még nevetsz, Jazz – biccentett feléje Hobbie. – De amikor már itt leszünk hetekkel vagy hónapokkal később, asszony meg sehol, ez a kéz – emelte fel lassan, diadalittasan a jobbját – egyre csábítóbb és csábítóbb lesz, majd meglátjátok!

– Hát a tied biztos nem! – kacagta el magát Maik.

Barátjuk tovább kínozta őket kedvenc, pajzán felvételeivel, melyek bizarrabbnál bizarrabb párzási módokat ábrázoltak, társai megrökönyödésére.