Ebben a bejegyzésben “Az univerzum hercegei” regényfolyamként elkészülő, Star Wars témájú írásaim 1. részének, “A Birodalom szolgálatában” című történet 1. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Star Wars történetek – Bevezető.

Bevezető: Valahol, egy messzi-messzi galaxisban sok-sok éve ismét béke honol. 17 éve már, hogy a Klónháborúkat követően Palpatine főkancellár, a későbbi uralkodó irányításával a Galaktikus Köztársaság átalakult az Első Galaktikus Birodalommá. A fennhatósága alá tartozó csillagrendszerek azonban nem is sejtik, milyen démoni erők uralkodnak felettük valójában. Néhány kalandvágyó fiatalember útnak indul, hogy próbára tegye magát, és egy nap talán a galaxis legjobb pilótájává válhasson. Ám ki tudja, a sors végül merre veti őket…

~ 1. fejezet ~

Egy szelíd tekintetű, szőke teremtés pillantott fel a némán életre kelő hologramból, majd elmosolyodott, és ügyetlenül próbálta eltakarni annak a felvevőnek a lencséjét, mely a róla készülő emlékképet forgatta. A lány kibontott haja csak úgy lobogott mögötte a szélben, ahogy a gyönyörű, zöldellő bokrok közt szaladt. Többször is hátralesett, követi-e még őt a titkos hódoló, aki mindenáron meg akarta örökíteni lépteit. Nevetve integetett és kérlelte az ifjút, hogy hagyja abba a filmezést, de a fiatalember egyszer csak elkapta a kezét, magához rántotta őt, és kettejük elé emelte a holokomlinket, mellyel a felvételt rögzítette.

Vidáman megölelte, és a kamera előtt csókolta meg a szemérmes kisasszonyt, aki elpirult, miután ajkaik újra szétváltak. Aranyló hajuk olyan volt, mint két tündöklő virág szirmai a réten, ahol játszadoztak.

Tycho elmosolyodott, ahogy a pár nappal azelőtt rögzített felvételt nézegette. Alig néhány standard órája hagyta el szülőbolygóját, családját, és kedvesét, máris úgy érezte, egy örökkévalóságnak kell eltelnie ahhoz, hogy újra velük lehessen. Az otthon melege és a gyönyörű, tavaszi napsütés helyett egy rideg űrhajó kényelmetlen ülésében fészkelődött, arra várva, hogy az immár sokadik megállóhelyen felszállhasson a többi jelentkező is.

A Trident szállítóhajó az egyik legnevesebb, birodalmi katonai akadémiára szállította a galaxis kalandvágyó ifjait, és már két standardórája az egyik peremvidéki rendszer, a Tatoo körül vesztegelt, várva, hogy az onnan érkezők végre beszállhassanak.

– Micsoda egy sivár, kietlen bolygó… – szólalt meg egy hang tompán a jobb oldaláról.

Tycho feléje pillantott, és egy magas, karcsú, de arányos és izmos testalkatú fiatalembert pillantott meg, akinek világosbarna haja egészen rövidre volt nyírva. Nem tudta eldönteni, hogy valamelyik későbbi kiképzőtisztjét látja, vagy egy új kadéttársát, aki túlbuzgóságában máris katonai külsőt öltött.

A férfi sóhajtva elfordult az űrkabin ablakától, és kíváncsian végigmérte őt.

– Mit nézel? Valami holofilmet? – kérdezte a Tycho térdén pihenő holotáblára pillantva, melyen még mindig ott táncolt a csinos lány alakja.

– Ez? – eszmélt fel az. – Nem, ez csak egy felvétel a menyasszonyomról. Az indulásom előtt rögzítettem… emlékbe…

– A menyasszonyod? – vigyorodott el az idegen. – Nem vagy te egy kicsit fiatal a nősüléshez? Vagy terhes a lány? – kacsintott.

– Nem, dehogyis…! – szerénykedett Tycho.

– Honnan jöttél egyébként? – ült le vele szemben az ismeretlen. – Nem láttam, hol vett fel a komp – vakarta meg a tarkóját zavarában. – Átjöttem a másik kabinból, mert ott rendesen nyivákoltak a többiek – bökött a fejével bal felé, ahol egy üvegpanelen túl további utasok ültek, megkeseredett és könnyes arccal.

Némelyik a csomagját szorongatva, keservesen zokogott.

– Kötelező jelleggel sorozták be őket? – kérdezte Tycho.

– Úgy néz ki… – felelte társa fitymáló arckifejezéssel. – Téged?

– Nem, én magamtól jelentkeztem, de megkértem a központot, hogy számítsák bele a jelentkezésemet a bolygó kötelező kvótájába.

– Honnan jöttél?

– Az Alderaanról.

A férfi csodálkozva füttyentett egyet.

– Friss házasulandóként az Alderaanról jelentkezel a Birodalmi Csillagflottába? – mondta nevetve. – Vagy nagyon vérszomjas fickó lehetsz, vagy valami igazi mazochista. A nevem Derek Klivian – nyújtotta feléje a kezét -, de szólíts nyugodtan Hobbie-nak!

– Örvendek, Tycho Celchu – felelte a szőke.

Egy figyelmeztető szirénahangra mindketten felkapták a fejüket.

– A Tatooine bolygóról érkező jelentkezők beszállása véget ért. A Trident hamarosan elhagyja a Tatooine körüli pályát, és útnak indul a Prefsbelt-rendszerbeli Prefsbelt IV-es bolygóra, a Birodalmi Csillagflotta pilótaképző központjába. A jelentkezők foglalják el az ülőhelyeiket! – hallatszott az egyik hangszóróból egy szigorú, női hang.

Hobbie elhelyezkedett a Tychóval szembeni, üres helyen, magára hajtotta a biztonsági védőhámot, mely útközben őket tartotta, és izgatottan várta az előttük álló kalandokat.

– Na és mondd, te miért jelentkeztél? – kérdezte a szőke.

– Világéletemben arra vágytam, hogy híres pilóta váljék belőlem – felelte Klivian dacos arckifejezéssel. – Engem nem érdekel a birodalmi vagy a csempész maszlag a szabadságról, vagy bármiféle szent küldetésről. Én azért jöttem, hogy a legjobb vadászpilótát neveljék belőlem… Az pedig jelenleg csak a Prefsbelt IV-en lehetséges.

– Akárcsak én – biccentett az alderáni. – Amióta az eszemet tudom, imádok repülni, és csak itt kaphatok professzionális képzést.

– És az asszonykád – bökött Hobbie arra a holotáblára, melyet Tycho azóta kikapcsolt, és a táskájába süllyesztett – nem akadt ki, amikor közölted vele, hogy bevonulsz?

– Dehogynem – sóhajtotta társa. – De megértette, hogy akarok valami értelmeset kezdeni az életemmel…

Elhallgatott, mert lépteket hallottak közeledni: a beszállók csizmája fémesen kopogott a padló rácsos burkolatán.

– A Mos Espából érkezők az üvegfalon túl üljenek le – utasította őket az egyik koordinátor, mire négy alak helyet foglalt a túloldalon -, a Mos Eisley-ből érkezők pedig leülhetnek itt! – intett a két csevegő felé.

Két korukbeli fiatalember telepedett le mellettük, mindkettejük bőre kellemesen barnult volt a bolygó kettős naprendszerének és intenzív napsütésének következtében. Kissé tartózkodón biccentettek feléjük, majd suttogva beszélgetni kezdtek egymás közt.

Egy kisebb rándulással a hajó elhagyta a bolygó körüli pályát, végül fénysebességre kapcsolva eltűnt a messzeségben.

 

– Micsoda anyámasszony katonája itt mindenki, hogy a bantha rúgja meg! – morogta Hobbie, ahogy megérkeztek a Prefsbelt IV bázisra, és elhagyták a szállítóhajót.

A jelentkezőket felsorakoztatták a szürke létesítmény udvarán, miután átestek az első, biztonsági átvilágításon, és elvették esetleges fegyvereiket. A legtöbb fiatalember semleges arccal várakozott, beletörődve a sorsába, egyesek azonban továbbra is megilletődve szorongatták táskáikat, azt remélve, hogy hamar szabadulhatnak.

Körülöttük birodalmi rohamosztagosok meneteltek, illetve fekete egyenruhába bújt TIE-pilóták igyekeztek valahová sietősen. Az épületek körül kisebb csoportokban kadétok kocogtak, sportegyenruhában.

Tycho kíváncsian bámészkodott, már a komp ablakából látta, milyen nagy kiterjedésű az Akadémia. Meg se tudta hirtelen számolni, hány épület és hangár terült el a szemük előtt. Ami azonban rögtön egyértelművé vált számára: csak emberek, vagy teljesen emberhez hasonló külsejű lények forogtak körülötte. Érezte, hogy a birodalmi propaganda-gépezet már a toborzásra is rányomta a bélyegét, és az embertől eltérő fajú jelentkezőket rögtön el is utasíthatták. Olykor-olykor észrevett néhány sötét bőrű, sajátos hajszínű vagy törzsi tetoválásokkal rendelkező fiatalembert, akiket a koordináló tisztek néha furcsa pillantással mértek végig, de rajtuk kívül senki különlegeset nem látott.

Biztatóan a két tatuinira mosolygott, akik hozzá hasonlóan feszengve nézelődtek.

– A kettes szállítóegység jelentkezői itt sorakozzanak! – harsogta valaki a közelükben, feltartva a magasba egy holotáblát.

– Kettes? Azok mi leszünk – szólalt meg Hobbie.

Minden szempár a hang forrását kereste. A szürke egyenruhás férfi végigmérte a körülötte álló tömeget, majd segítőihez fordult. Egy idősebb, orvosi rangjelzéssel ellátott, dús bajuszú, ősz hajú férfi és adatrögzítő asszisztense elkezdték regisztrálni az érkezőket.

Tycho és Hobbie is együtt nyomult a tömeggel, vállaikon és kezeikben csomagjaikat cipelve.

– Neve? – kérdezte a holotáblás férfi.

– Sunber, Janek – húzta ki magát az egyik velük érkező tatuini, miután gyors pillantást vetett a koordináló tiszt névtáblájára, és leolvasta róla annak nevét, mely úgy hangzott, „R. Tatham hadnagy”. Hozzá hasonló, ugyanilyen feladatot ellátó tisztek álltak körülöttük mindenfelé, saját orvosi csapattal és droid segédek egész hadával.

A férfi az ujjait hozzáérintette az információs táblájához, előhívva vele a jelentkező beküldött adatlapját. Gyorsan átfutotta az ott feltüntetett adatokat, és sokat sejttető pillantással végigmérte a fiatalembert, annak tagbaszakadt alkatát.

– Származási hely? – pillantott félre, mintha a párbeszéd egyáltalán nem is érdekelné.

– Tatooine, Tatoo-rendszer, Arkanis-szektor, Peremvidék.

– Kora, születési adatai? – folytatta a hadnagy, miközben látta, hogy az asszisztens mindent leellenőriz, és szükség szerint javít az adatbankjukban.

– Az Új Birodalmi Időszámítás előtti 2. évben születtem, jelenlegi életkorom 19 év – felelte Janek.

A medikai tiszt felemelkedett az asztalától, és többi kollégájához hasonlóan antigravitációs szenzorok segítségével igyekezte megvizsgálni az előtte álló jelentkezőt.

– Teljes testátvilágítás indul! – mondta asszisztense.

Az egyik kerekded droid odalebegett Janek elé, majd halk, zümmögő hangon tetőtől talpig körberepülte a fiatalembert, miközben halovány kék fénysugárral pásztázta a testét. Mialatt dolgozott, az orvos előtti kijelzőn lassan elkészült a tatuini férfi testének teljes, digitális leképezése.

Az idős férfi alaposan szemügyre vette a csontozatát, fogazatát, és izomzatát a holografikus képen, és a jobb alkaron egy korábbi törés nyomát vette észre. Feljegyezte a férfi aktájába, majd intett, mire egy apró droid Janek szemei elé repült, és rövid vizsgálat után mechanikus hangon így szólt:

– Nincs retinakárosodás!

– Végeztünk! Következő! – rikkantotta a hadnagy. – Neve?

– Darklighter, Biggs – lépett oda a másik tatuini, és büszkén kihúzta magát, úgy diktálta személyes adatait.

– Életkora?

– Az Új Birodalmi Időszámítás előtti 3. évben születtem, jelenlegi életkorom 21 év…

– Ez eltart egy örökkévalóságig… – sóhajtotta Hobbie.

– Türelem, mindjárt mi jövünk…! – felelte mosolyogva az alderáni.

– Következő!

Hobbie szeme felcsillant, és buzgó arccal a hadnagy elé lépett.

– Klivian, Derek! – mondta katonásan.

Tatham elismerően méregette őt, arányos, szinte pilóta-hivatásra született testalkatát.

– Származási hely?

– Ralltiir, Ralltiir-rendszer, Darpa-szektor, Magvilágok.

A korábbi peremvidéki jelentkezők után a hadnagy egészen elégedett volt, amiért végre magvilágbeli jelölt állt előtte.

– Kora? – kérdezte immár sokkal barátságosabban.

– 18 év. Az Új Birodalmi Időszámítás előtti 1. évben születtem.

– Helyes… helyes… – bólogatott Tatham, miközben a vizsgáló droidok a munkájukat végezték. – Lépjen közelebb! – intett a szőkének. – Neve?

– Celchu, Tycho – felelte az, mire a körülöttük álló tisztek, de néhány jelentkező is felkapta a fejét.

– Celchu? Úgy mint… az alderáni Celchuk? Az Alderaan bolygó holonet-rendszerének vezérigazgatója? Rokonságban állnak talán? – kérdezte a hadnagy.

Hobbie csodálkozva eltátotta a száját.

– Igen… – mondta Tycho zavartan.

A hadnagy kíváncsian méregette őt, és végül az ő adatait is rögzítette.

 

– Hihetetlen, hogy ezt nem is mondtad! Az apád az egész bolygó holonet-hálózatának elnök-vezérigazgatója? – dobott egyet a kezében szorongatott csomagokon Hobbie, nehogy leejtse azokat.

Egy hatalmas épületbe terelték az újoncokat az adatfelvétel után. Mindannyian egységesített holokomlinket kaptak, melyeket az ujjbegyeikkel, egyedi ujjlenyomatukkal aktiváltak. A tenyérnyi, szögletes kis szerkezet a kijelzőjén vetítette ki számukra az útvonalat, merre haladjanak, hol található majd a kijelölt szállásuk. Egy női hang navigálta őket.

– Haladjon előre 50 métert! – utasította őket szinte szinkronban mindkét eszköz, melyeket szorongattak.

Tycho sóhajtott egyet.

– Nem akartam, hogy az alapján ítélj meg, mit csinál az apám – felelte szomorkásan. – Pont ezt akartam elkerülni. Hogy emiatt másként nézzenek rám…

– Emiatt ne aggódj! – kacsintott rá Hobbie. – Ha bevezetsz a szaftos holopornók titkos rejtelmeibe, bármiben kiegyezhetünk! – mondta huncut ábrázattal, melyen mindketten elnevették magukat.

– Téged is ugyanarra irányít? – kérdezte a szőke, mikor a kanyargó folyosókon, közös helyiségeken, csarnokokon keresztül sokadszorra fordultak mindketten ugyanarra.

– Úgy néz ki… – hümmögött társa, majd mindketten megtorpantak, mert a komlinkek azt jelezték, hogy megérkeztek.

A fehér ajtajú szoba egyike volt a széles folyosóról nyíló lakóhelyiségeknek, melyek mindegyike ugyanúgy festett.

– Szerintem… – mosolyodott el elszántan Tycho – … szobatársak leszünk.

Odaközelítette a komlink érintőfelületét a szoba ajtajának termináljához, mire a falba épített szerkezet zümmögve dolgozni kezdett, ám váratlanul piros színnel hibaüzenetet írt ki galaktikus közös nyelven: „Hozzáférés megtagadva”.

A két fiatalember csodálkozva összenézett.

– Próbáld meg a tieddel! – javasolta az alderáni.

Hobbie ugyanúgy tett, mint újdonsült társa az imént, de ugyanaz az üzenet fogadta.

Tycho felvonta a szemöldökét, majd lopva körbenézett, köhintett egyet, és közelebb lépett az elektronikus panelhez. Klivian, sejtve, hogy mire készül, vigyorogva odalépett mellé, hogy eltakarja őt a kíváncsi szemek elől. A szőke megérintette a konzolt, lenyitotta annak billentyűzetét, és olyan gyorsan bepötyögött rajta valamit, hogy Hobbie-nak még arra se volt ideje, hogy kibetűzze a parancsot.

– Uram fasza… – mondta ámuldozva. – Látom, akkor te is az a típus vagy, aki még egy turmixgépre is képes lenne egy TIE-oprendszert ráhegeszteni…

Tycho megengedett magának egy rosszfiús mosolyt, majd jelentőségteljesen felpillantott, amint a konzol zöld jelzés közepette kiírta: „Hozzáférés engedélyezve”.

Eltelve saját agyafúrtságuktól, derülten várták, hogy a szoba ajtaja lassan, sziszegve a falba csusszanjon. Ahogy azonban vidáman léptek volna be a helyiségbe, egy robusztus alak ugrott eléjük, és eltakarta a bejáratot.

A férfi magas, izmos alkata tekintélyt parancsolóan tornyosult föléjük, szigorú vonásaira a meglepetés és az indulat érzése ült ki.

– Húzzatok innen! – dörmögte. – Ez itt egy zártkörű rendezvény! – lökte félre a szőkét, aki hanyatt esett, a holmija pedig szanaszét gurult.

A heves mozdulat közepette Hobbie elpillantott mellette, és észrevette, hogy egy másik férfi is tartózkodik odabenn, aki épp dulakodik valakivel. Leszorította őt az ágyra, kicsavarta a kezét, és a zsebeiben matatott.

– Ti meg mi az anyámat műveltek azzal a kölyökkel? – kérdezte döbbenten.

Az ágyon hempergők egy pillanatra megdermedtek, a letepert fiatalember pedig segélykérőn fordult a frissen érkezők felé.

– Kérlek, segítsetek! – mondta fuldokolva.

Fogva tartója nagyot taszított rajta, amitől feljajdult fájdalmában.

– Na gyorsan húzzátok el a beleteket! – csóválta meg a fejét Hobbie fenyegetően.

– Különben mi lesz? – kapta ki a kezéből a férfi a csomagokat.

Hobbie olyan erővel rúgta mellkason, hogy az berepült a szoba közepéig és nyekkenve ért földet.

– Mi a…? – káromkodta el magát a másik, és végre lekászálódott a szorongatott fiatalemberről.

Hobbie felé lendítette az öklét, az azonban sebesen félreugrott előle, mire ő arccal az ajtó felé zuhant. Tycho is félrehúzódott az útjából, így a férfi elterült a folyosón.

Odakinn a csomagjaikat cipelő újoncok vagy a már képzésben részt vevő kadétok egy pillanatra megtorpantak, és csodálkozva figyelték a szokatlan rendbontást. Mindkét figura talpra szökkent, és bosszúra szomjazva rontottak volna a támadójukra, mikor egy mély hang váratlanul megszólalt mögöttük.

– Valami gond van, uraim?

Mindannyian felpillantottak, és egy magas, vállas, cserzett bőrű újoncot pillantottak meg, akinek sötét, mélyen ülő szemeiből sokkal inkább fenyegetés áradt, semmint kíváncsiság. A két erőszakoskodó szinte ösztönösen leeresztette az öklét, mintha a verekedésnek még a látszatát is el akarnák kerülni.

– Úgy vélem, ez a mi szobánk – szólalt meg a termetes alak társaságában érkező, másik fiatalember, aki a holokomlinkjéről olvasta le az iménti információt. – Mi dolguk hát itt?

– Semmi – morogta az egyik idegen, és megpróbálta megigazítani magán öltözékét. – Gyere, me-…

– Na de…! – erősködött társa, de erővel sikerült visszatartania őt.

– Fejezd be, Benson! Nem hiányzik a balhé! Tudod, hogy a hadnagy kihajít innen, ha még egyszer verekedésen kap!

Szavait igazolván, váratlanul egy lebegő és szirénázó droid jelent meg a folyosón a szoba előtt, kisvártatva pedig egy egyenruhás tiszt lépett oda hozzájuk, adattáblával a kezében.

– Varn! Connors! Mi ez a felfordulás? – kérdezte a férfi dühösen.

– Semmi, uram… – morogta az egyik.

– Semmi, uram – erősítette meg Hobbie is, ahogy tiszteletteljesen kihúzta magát. – Csupán ismerkedtünk.

A tiszt végigmérte őt, vetett egy furcsálló pillantást az ágyon heverő ifjúra, majd kiparancsolta a szobából a két idegent. Hobbie arcán elégedett vigyor terült szét, ahogy látta a két zaklató arcán a tehetetlen dühöt, majd az ágy felé fordult.

– Hát te veled mi történt, kölyök? – kérdezte csipkelődve.

A zilált ábrázatú fiatalember zavartan félrenézett. Gyönyörű, élénk zöld szemeiben a szégyen pislákolt, ahogy csapzott, ébenfekete haját próbálta igazgatni.

– Ki-… kirángattak a szobámból… és betuszkoltak ide, mert tudták, hogy ez a szoba még szabad volt… szerintem ki akartak rabolni… – mondta végül.

– Hát, ezúttal azt hiszem, megmenekültél – mondta Tycho, ahogy csomagjait összeszedve belépett a szobába. – Tycho Celchu vagyok – nyújtotta feléje a kezét barátságosan.

– L-… Linus Kane – felelte az meglepetten, és megszorította a felkínált jobbot. – Celchu? Ismerős ez a név… Az Alderaanról származol talán?

Tycho nagyot sóhajtott, és szinte duzzogva elfordult.

– Ezt a témát szerintem ne hozd szóba előtte – nevette el magát Hobbie. – Derek Klivian vagyok, de a barátaim mind csak Hobbie-nak szólítanak.

– Örvendek… – mondta immár kicsit bátrabban Kane.

– Szerintem jó helyen járunk… – beszélgetett fojtott hangon továbbra is az ajtóban a két utólag érkező férfi, aki végül kimentette őket a verekedésből.

A kompról már ismerősnek tűntek számukra, most pedig csomagjaikat szorongatva beléptek a szobába, és körbenéztek. Négy egyszerű ágy és ruhásszekrény állt a helyiségben csupán, mint berendezés, valamint egy asztal a szoba közepén, négy székkel. A falakon fénycsövek biztosították a mesterséges megvilágítást, az ajtó felett pedig vészjelző berendezés pislákolt. Egyetlen ablakuk volt mindössze, azon holografikus kivetítő takarta el a kinti, tűző napsütést.

– Azt hiszem, akkor ti lesztek a másik kettő – mondta az alderáni. – Örvendek, Tycho vagyok – nyújtotta feléjük is a kezét.

– Biggs. Biggs Darklighter – mondta egyikük kedvesen. – Ő pedig itt a gyerekkori jó barátom, Janek Sunber.

– De mindenki csak úgy hív, hogy Tank – mondta az.

– Nem is tudom, miért! – kacagta el magát Biggs.

– Tatooine, igaz? – nézett végig rajtuk Tycho. – A kompon mintha…

– Igen, ott szálltunk be – biccentett Darklighter.

– Pakoljatok le! – intett Hobbie. – Ki melyik ágyat választja?

Tank megvonta a vállát.

– Nekem igazából mindegy.

Linus közben lemászott az ágyról, és megigazgatta azt, majd tétován álldogált a sarokban, míg a négy újonc a holmiját igyekezte kicsomagolni.

– Akkor én… mennék is… – mondta végül zavartan.

– Rendben – intett neki mosolyogva Tycho. – Nézz be hozzánk később, ha már minden rendeződött! Oké?

– És kölyök! – füttyentett Hobbie. – Máskor ne hagyd magad!

Kane hálásan biccentett, majd magukra hagyta őket.