Ebben a bejegyzésben “Az univerzum hercegei” regényfolyamként elkészülő, Star Wars témájú írásaim 1. részének, “A Birodalom szolgálatában” című történet 37. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Star Wars történetek – Bevezető.
~ 37. fejezet ~
A zónalabda-csapat látványos vereségének ténye akaratlanul is rányomta a bélyegét a GBI17/1.-es osztály hangulatára, de még a többi évfolyam is szokatlanul kedvetlenebbül járt az órákra. A sportolók visszaérkezése az Akadémiára ezúttal korántsem volt olyan diadalittas, mint máskor: a különítményt a tábornok fogadta a főcsarnokban, és mielőtt szállásaikra visszatérhettek volna, rohamosztagosok kíséretében mindannyiukat elvezették.
– Rossz előérzetem van ezzel kapcsolatban… – motyogta Tycho, ahogy szobatársukat észrevette.
Tank csak egy futó pillantást tudott feléjük vetni, mielőtt kelletlenül követte a tábornokot és annak kíséretét.
– Nem véletlen, hogy elviszik őket – figyelte az eseményeket aggódó pillantásokkal Biggs. – Edzőstül, kiszolgáló személyzetestül… Biztos mindenkit ki akarnak hallgatni a meccs után történtek miatt…
– Szerencsétlen sérültet is viszik, nézzétek! – bökött előre Hobbie.
A mérkőzésen durva arcsérülést szenvedő kadéttársuk nyaka és feje pántokkal egy kerethez volt rögzítve, mely szinte semmilyen mozgást nem engedélyezett számára: egész testével fordulnia kellett, ha egy másik irányba akart nézni. A szeme alatt az egyik orcája egy tenyérnyi felületen teljesen bevérzett, a bőre alatt szinte lila színt öltött a vérömleny, amitől különösen félelmetesnek tűnt az ábrázata. Két csapattársa támogatta mindkét oldalán, mert úgy tűnt, a térbeli tájékozódás is nehezére esett.
– Igazán hagyhatnák, hogy előbb megnézesse magát a gyengélkedőn…
– Szerintem hetekig ott lesz – jegyezte meg Liridon, ahogy megállt mellettük, órára készen. – Egy ilyen fejsérüléssel csoda, ha egyáltalán repülésre később alkalmas lesz…
Tycho gyomrába dermesztő, baljós érzés költözött. Egy játék hevében elszenvedett sérülés rányomhatta a bélyegét a fiatalember későbbi pilóta-karrierjére, potenciálisan egész életére, ha maradandó károsodásokat szerzett. El se tudta képzelni, hogy vele ugyanez történjen, és soha ne repülhessen többé, TIE-vadászban vagy bármi másban.
Csendben és csalódottan indultak meg a következő órájukra, Lamascolo professzor közéleti és történelmi oktatására, az utolsóra a periódust záró vizsgaidőszak előtt. A férfi szokásával ellentétben már az előadóteremben várta őket, ahogy asztalán holmiját rendezgette és a helyiség kivetítőit állítgatta segédjével, és rendkívül ingerültnek tűnt. A kadétok jobbnak látták különösebb késlekedés nélkül inkább helyet foglalni, inkább feláldozva a tanórák közötti szünet fennmaradó részét, semhogy kivívják valamivel a férfi haragját.
– Üljenek le! – vetette oda nekik a professzor szokatlanul modortalanul, majd ahogy az utolsó növendék is megérkezett, bezáratta a terem ajtaját.
– Ma vajon mivel akarja szétrohasztani az agyunkat…? – sóhajtotta Jazz, a lelkesedés legkisebb jele nélkül.
– Nem tudom, de örülök, hogy nemsokára kezdődnek a vizsgák, addig se tart több órát… – súgta oda neki Race.
– Beteg vagy? – fordult hátra a padban Hobbie döbbenten, ahogy ezt meghallotta. – Örülsz a vizsgáknak?
– Inkább csak beletörődtem…
– Nincs kétségem afelől, hogy az elmúlt napokban megrendezett, coruscanti zónalabda-mérkőzést a terem minden hallgatója megnézte a holonetes közvetítés segítségével – fordult feléjük Lamascolo.
Ráncoktól megereszkedett bőre koránál jóval idősebbnek mutatta a férfit, a tekintete volt az egyedüli, ami némi energiát sugárzott.
– És ez az egyedüli, ami valamiféle intellektusról árulkodik… – vonta le a következtetést Tycho. – De ha igaz, amit tudni lehet róla, ez az ember egész életében viszonylagos kényelemben élt, távol a fronttól és nélkülözéstől. Birodalom-párti agitátorként pedig biztos, hogy hozzászokott ehhez az életvitelhez…
– Aznap este nemcsak Akadémiánk vereségének lehettünk szemtanúi, hanem egy olyan gyalázatos tüntetésnek és támadásnak, mely a fennálló renddel szembeni lázadásra, erőszakra és hazaárulásra akarta felbujtani nemcsak a közönség soraiban ülő fiatal és befolyásolható elméket, hanem elhinteni a félelem és gyanakvás magjait minden más vendég szívében! – harsogta a professzor szokásos, indulatos stílusában, amitől az első sorokban ülők szinte egy mozdulattal csúsztak lejjebb a székeiken és próbáltak hátrébb húzódni, mintha a férfi hangját ilyen közelről hallani konkrét fizikai fájdalommal járt volna.
Biggs óvatosan az alderánira pillantott.
– Tudom, te megmondtad – kellett elismernie magának. – Balga módon azt hittem, legalább ebből az őrjöngő bolondból ki tudunk szedni valamit, vagy elszólja magát az indulat hevében, és megtudunk bármit arról, mivel is állunk szemben valójában…
Sosem volt kellemes számára elismernie, ha tévedett, mert eddigi életében nem gyakran fordult elő vele.
– Vagy csak túl öntelt voltál, hogy észrevedd, hogy hibáztál, és senki se mert otthon ellent mondani neked, mert… te vagy a vállalatigazgató fia… – gondolta keserűen.
– … ez a gyalázatos, gyáva akció…!
– Bár mondjuk… – kapott szárnyra egy gondolat az elméjében. – A megfelelő szavakkal… kérdésekkel… rávehetjük, hogy elmondja, amit tud, aztán abból megpróbáljuk összerakni a tények morzsáit…
Barátai meglepetésére a magasba emelte a kezét.
– Lamascolo professzor úr! – szólította meg fennhangon. – Kérem, mondja el nekünk, miben mesterkedtek ezek az… áruló gazemberek! – kereste a szavakat, és csak remélte, hogy nem fog különösen átlátszónak tűnni a férfi előtt, és elég ostobának hangzik, hogy társai leszűrjék, miben mesterkedik.
Oktatójuk arca először gyanakvással teli volt, hiszen a zárlat óta csakis rosszallással tekintett rá, amikor csak meglátta.
– A kadéttársaimnak és nekem tudnom kell, hogyan készüljünk fel egy potenciális, újabb támadásra, hogyan ismerjük fel annak jeleit, hogy valaki a Birodalom ellen szervezkedik… és hogy hogyan jelentsük, ha észleltünk valamit!
Hobbie feje olyan gyorsan fordult feléje, hogy szinte lehetett hallani a roppanást, amivel a porcai kattantak egyet. Megborzongott, ahogy a nyakához kapott, és masszírozni kezdte azt, majd kérdőn meredt az alderánira, akinek elég volt mindössze egy nyugodt pillantást vetnie rá, hogy tudja, készül valamire.
– Igen! – hangzott az egyik hátsó sorból Liridon hangja, aki szintén rájött, mi lehet a célja.
Több fiatalember egyetértően bólintott, a professzor pedig egy pillanatra elbizonytalanodott.
– Minden hazafi kötelessége fellépni az ilyen árulók ellen, hogy azzal megvédhesse a Birodalom fennálló rendjét, és annak fennhatósága alá tartozó, minden polgárának életét! Mi azonban… – nézett körbe Tycho az osztályán – most először szembesülünk ilyen gyalázatos eseményekkel, nincs tapasztalatunk abban, hogyan ismerjük fel az idegen, ártó szándékot. Talán… ha megosztaná…
Lamascolo mereven nézte őt, a tekintete a terjengős szónoklat ellenére nem lágyult meg.
– Néha félelmetes ez a szőke… – súgta oda Hobbie szobatársuknak, Biggs azonban vetett egy elismerő pillantást barátjukra.
– A legfontosabb, hogy felismerjük azokat a magatartásbeli stílusjegyeket, melyek árulkodhatnak valaki szándékai felől – mondta végül a professzor. – Egy kém célja mindig a megfigyelés és információszerzés… legalábbis kezdetben. Fontos, hogy megismerje a környezetét, a mozgásterét, a rá leselkedő, potenciális veszélyeket, valamint az őt körülvevő személyek szokásait és történetét, célkitűzéseit. Kimondottan jó hallgatóságnak bizonyul, sosem ő maga irányítja a beszélgetést, de közben igyekszik minél kevesebbet elárulni saját magáról vagy származásáról.
– Ezek alapján a fél Akadémia kém lehetne… – motyogta Race, nem túl meggyőzötten.
– A Birodalom ellen áskálódó lázadók, akik úgynevezett „Felkelők Szövetségének” csúfolják magukat… – folytatta Lamascolo, Tycho pedig óvatosan Biggsre pillantott.
– Az első új információ – gondolta az alderáni, ahogy találkozott a tekintetük.
Eddig semmilyen tudósításból vagy hivatalos tájékoztatásból sem volt ismert számukra ellenségeik gyűjtőneve.
– … és ott akarnak ártani nekünk, ahol az a legjobban fáj: megmérgezni a fiatalság elméjét, teletömni azt mindenféle lázadó eszmével, amivel aztán olyan szörnyű atrocitásokra lehet őket rábírni, mint amilyen a bajtársaik ellen való merénylet is volt – folytatta a professzor.
– Bocsásson meg, professzor! – emelte a kezét magasba a tatuini. – Akkor ez… azt akarja jelenteni, hogy a korábbi robbantás, melyben oly sokan odavesztek… belső munka volt? Valaki… közülük…?
Lamascolo arcán a zavar apró árnya futott át, vélhetően rájött, hogy olyasmit mondhatott el, amit nem lett volna szabad.
Hobbie aggódva körbenézett.
– Lehet, hogy ez mégse volt olyan jó ötlet… Most kezdjünk el gyanakodni egymásra, nehogy itt is ugyanez történjék…?
Oktatójuk ezt követően igyekezett kitérni minden konkrét válasz elől, és inkább saját tervezete szerint levezetni az utolsó órát. A kadétok elkedvetlenedve és nem kevés aggodalommal eltelve hagyták el az óráját. Rasha némán a zuhanyzók felé intett, amiből az alderáni sejtette, hogy megint olyan dolgokról akarhat beszélni velük, melyneket nem szeretné, hogy elektronikus berendezéseik hallhassák.
– Nem jössz? – kérdezte Tycho a tatuinit is, azt remélve, őt is beavathatják, de Biggs megrázta a fejét.
– Megvárom Tankot, hátha nemsokára elengedik. Menjetek csak!
Hobbie-val csatlakoztak hát az énekeshez, és amilyen gyorsan csak lehetett, víz alá álltak.
– Mi a gyász ez a „Felkelők Szövetsége”? – sziszegte a fiatalember.
– Fogalmam sincs, de legalább ennyit sikerült kihúzni a professzorból… – sóhajtotta Rasha.
– Egy szövetség mindig több személy, frakció vagy eszme összefogását, együttállását jelenti… – töprengett Tycho, ahogy a haját mosta. – Ez vajon azt jelenti, hogy különböző szervezetek vagy akár már egész bolygórendszerek állhattak össze a Birodalom ellen?
– Arról már hallanunk kellett volna!
– Nem tudom, de félek belegondolni, hogy az mit jelenthet…
– Na igen, képzeld el, hogy kiderül valamelyik rendszerről, hogy ki akar lépni a közösségből, és nyíltan elkötelezi magát ezek mellett a lázadók mellett! – érvelt a koréliai. – Ha ide éppen járna ide onnan valami hallgató, szerintem azon nyomban elhurcolnák!
– Lassan eljutunk oda, hogy az se lenne jó, ha mindenkit alaposan átvilágítanak, és az se, ha békén hagynának… – jegyezte meg Hobbie. – Nem tudom, akarnám-e tudni, hogy valaki közülünk ellenünk szervezkedik, főleg, ha addig barátunknak tudtuk őt…
– Miért, várjuk meg, míg ránk robbantja az Akadémiát?
– Nem így értettem! Én csak… Azt hiszem, nehezen venné be a gyomrom, hogy valakiben csalódnom kellene…
***
A következő nappal hivatalosan kezdetét vette a periódusukat záró vizsgaidőszak. A kadétok több napra elosztva kapták meg a vizsgabeosztásukat: leghamarabb a számukra immár legkönnyebbnek számító fizikai erőnlétet és testi felkészültséget mérő gyakorlat következett, melyet a célba lövés vizsgája követett.
Tycho számára még mindig idegen érzés volt fegyvert tartani a kezében, még ha az gyakorlópisztoly is volt, ennek ellenére ezúttal jóval könnyebben és a gyakorlásnak köszönhetően jóval pontosabban sikerült teljesítenie az elvárt feladatokat.
A szobájukba visszatérő Tank a nevelőiktől annyi könnyítést kapott, hogy a fizikai felmérőket későbbre halaszthatta, hogy bepótolhassa a távollétében vett tananyagokat, és felkészülhessen az első, elméleti vizsgáira. Egyik osztálytársa sem érezte, hogy ezzel bármilyen módon kivételeznének vele, még a két fővárosi növendék, Aren és Mayli sem kifogásolhatta a bánásmódot, látva csapatkapitányi státuszát és több játékbeli sikerét.
Yu-Sien különösen hallgatag volt az utóbbi napokban, leginkább amiatt, hogy nem egyszer magán érezte Biggs tekintetét, annak rejtélyességét pedig semmivel sem tudta megmagyarázni magának. A tatuini nem osztotta meg barátaival, milyen hátborzongató felfedezést tett, egyedül figyelte Aren viselkedését, főképp azok tükrében, amiről Lamascolónál tanultak, ami szemmel láthatóan feszélyezte a fiatalembert. Tőle szokatlan módon többször is hibázott, lövészetkor pedig konkrétan ismételnie kellett, annyira zavarta őt a mögötte álló és szabad pályára váró Darklighter.
– Mi ütött beléd? – kérdezte furcsállva barátja, Windtide, amikor az eredményről értesült, Aren azonban csak zavartan megrázta a fejét, és inkább távozott.
Szerkezettani tudásukat felmérő vizsgájukon a leendő gépeikkel kapcsolatos volt minden kérdés, hajtóművektől és energiaellátástól kezdve, integrálva azt a csillagflotta különböző TIE-szállítóhajóinak ismertetésével. Hobbie különösen örült, hogy legalább ez a feladat testhezálló volt, és végre megérte annyi órán át bámulnia a különböző gépek és szerkezetek keresztmetszeteit és alapvető felépítését tartalmazó ábrákat.
Az első vizsga, amitől azonban mindannyian igazán tartottak, Lubo Narek bevezető légjogi foglalkozása volt. Tycho érezhető gyomorideggel ült be az órára, és nem segített a professzor különösen alattomos arca sem, amivel a padokban szellősen elhelyezkedő kadétokat figyelte, mint aki már előre tudta, hogy kérdéseivel jól meg tudja majd szorongatni őket.
Az osztály tagjai bejelentkeztek csipjeik segítségével a terminálokba, hogy lehívhassák a feladatlapokat. Ahogy az óra visszaszámlálója elindult, és a kérdések megjelentek, az alderáni aggódva oldalra pillantott. Tank keze ökölbe szorult, ahogy elkezdte olvasni a feladatokat, ugyanis számos olyan téma is akadt közte, melynek megtárgyalásán a zónalabda mérkőzések miatt nem lehetett jelen. Igyekezték ugyan felkészíteni őt, hogy behozza lemaradását, de úgy tűnt, még a közös tanulás is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy mindent sikerüljön elsajátítania.
Tycho gyorsan körbenézett, a többiek hogyan boldogulnak, és Hobbie hasonlóan bosszús arcot vágott. Biggs már gépelt, ezért jobbnak látta, ha ő sem tétlenkedik, és igyekszik legjobb tudása szerint megadni a válaszokat.
Narek lassú, kimért lépésekkel fel-alá sétálgatott a katedrán, örök kísérője, az R2-es asztromechanikai droid pedig a lencséjével szigorúan pásztázta a diákokat, hátha valakit csaláson kap. A férfi arca nyugodt volt, ahogy néha kipillantott a hatalmas ablakokon a kinti, hófödte tájra, melynek fehérsége álmatag érzéssel töltötte el. A vizsga végén a terminálok egy halk kattanással lezártak és nem fogadtak el több választ, a kadétok pedig csalódottan felnyögtek.
– Bassza meg! – sziszegte Tank, ahogy a pultra csapott, majd felkapta kabátját, és meg sem várva a többieket, kiviharzott a teremből.
– A vizsgaeredményeket a belső hálózaton megtekinthetik majd, amint mindent kijavítottam – jegyezte meg Narek, ahogy összepakolta táskáját. – Akik nem feleltek meg, pótvizsgát tehetnek még a vizsgaidőszak vége előtt. Most pedig… Leléphetnek!
– Nektek hogy sikerült? – kérdezte Race, ahogy elhagyták a termet, és a kantin felé tartottak.
– Nem tudom, csak azt, hogy semmi erőm most ebédelni… – jegyezte meg Rasha. – Inkább hánynék egyet…
Meglepetésükre az étkezdében egy nagyobb csoport idegen egyenruhát viselő küldöttség foglalt helyet az egyik asztalnál. Az Akadémia zónalabda csapatának edzői és több oktatójuk is mellettük állt és beszélgettek velük, Tank és csapattársai is felsorakoztak körülöttük.
– Ezek meg kik?
– A coruscanti akadémia csapata – szólalt meg mögöttük egy hang.
– Tatham főhadnagy…! – húzták ki magukat, ahogy felismerték a férfit, de az leintette őket.
– Mit keresnek itt?
– Hogy érti ezt, Tentin kadét? Természetesen a visszavágóra jöttek.
– Visszavágóra…? Most? – nyögte Biggs döbbenten. – De hiszen… Tanknak… vagyis Sunber kadétnak vizsgái lesznek! Hogy játsszon így…?
– Amikor elvállalta a csapatkapitányi tisztséget, tudta, hogy a sport lemondásokkal fog járni – emlékeztette őket osztályfőnökük. – Amennyi könnyítést lehet, kiharcoltunk számára a tábornok úrnál, de teljesen felmenteni a vizsgák alól nem tudjuk.
Aggódva nézték hát Tank fakó ábrázatát, mint aki már sejtette, hogy nehéz napok állnak előtte.
~ Következő fejezet ~
0 hozzászólás