Ebben a bejegyzésben olvashatjátok a baráti társaságunkkal szerepjáték során átélt kalandokat a karakterem szemszögéből. Fogadjátok szeretettel a 25. fejezetet! További információk itt: Irások, történetek.
~ 25. fejezet ~
Kijelentkeztek a Részfaszú Bagolyból, és útnak indultak a Vasmacskába. Belevetették magukat a Lókötő Kikötő estére felpezsdülő forgatagába, és hamar meg is érkeztek a kiszemelt ivóba. Egy óriási vasmacska himbálózott a cégére helyén, az épület pedig inkább hasonlított egy nagyobb horgászkunyhóra, mint kocsmára. A kiáradó zajok azonban arról árulkodtak, hogy rendkívüli hangulat uralkodhat odabenn.
Alig, hogy benyitottak volna, az ajtónállók épp kihajítottak egy jól öltözött, de meglehetősen ittas macskát, aki elterült előttük a porban. A helyiségből az ital bukéjának és förtelmes halszagnak a furcsa egyvelege áradt ki, Tüskefog pedig, amint beleszippantott a levegőbe, összerezzent.
– Pfejj! Micsoda fertő…! – nyögte, és elfintorodott.
Hangos muzsikaszó csábította be a vendégeket, a táncoló kisasszonyok és a részeg, kevésbé tehetős patrónusok éneklése, lelkes koccintása barátságos légkört sugallt. Matrózok és egyéb tengerészfélék törzshelyének tűnt, akiknek akkor is hiányzik a víz, amikor nincsenek szolgálatban. Elsősorban macskák ünnepeltek, de másféle jószágok is helyet kaptak az asztaloknál, melyek mellett mindig sündörgött egy csinos örömlány. A színpadon néhány énekes cirmos és egy nyúl lány, valamint egy mogyorós pele dörgölőzött egymásnak, az őrjöngő vendégsereg legnagyobb örömére.
– Micsoda rusnya lények ezek a macskák, te…! – súgta oda a sül Mocsinak. – Már értem az ellenérzésedet…
– Nem tudnak viselkedni… – csóválta meg a fejét a rókalány.
– Gyertek, cimbik! Ez egy jó épület! – invitálta beljebb őket Vidrovszki. – Statikalilag biztonságosnak tűnik!
– Belénk fog esni a tetű…! – fintorgott Tüskefog viszolyogva.
– Inkább a bolha… – morogta Retekszisz, és mindketten egyhamar vakarózni is kezdtek, akárcsak Puszedli.
Mocsi elővigyázatosságból inkább arrébb lépett tőlük, a vidra azonban lelkesen belekarolt egy halszagú öregemberbe és egy bárány asszonyba, és hamar a táncolók között találta magát.
– Látod, hogy kit kell keresned? – kérdezte a sül.
– Még nem… – intett a lány a bárpult felé, ahol mindannyian kértek egy-egy italt. – Valahogy ki kell derítenem, hogy a sok nyávogó macska közül melyik az én célpontom…
A csapostól próbált információt szerezni.
– Van néhány törzsvendégünk, aki itt lakik a kikötőben, de vannak betelepültek is… – hangzott a róka válasza.
– Én igazából olyasvalakit keresek, aki átutazóban lehet itt – mondta Mocsi.
– Olyan hajó, amin macska nőstények jönnek, hetente egyszer érkezik – felelte a csapos. – De olyan finom népség, akit te keresel, csak ritkábban… Viszont 2 hete jött valaki, akire illik a személyleírásod. Ő még itt van.
A rókalánynak felcsillantak a szemei.
A házigazda hátra mutatott, egy félreeső asztal felé, ahol egy macskahölgy egy nyúllal kártyázgatott és iszogatott éppen. Mocsi megköszönte a segítségét és borravalóval hálálta meg a nagylelkűségét. Tüskefog követte a szemével, miközben a Szabadrévi Szabadserét kortyolgatta, és a finom, aludttejes pogácsát majszolt mellé.
– A fajtámból gyakran megfordulnak errefelé? – kérdezte óvatosan.
– Igen! – vágta rá lelkesen a pultos. – Sokan utaznak át itt a sülök birodalma felé! De olyan nyalka uraság, mint ön… nem gyakran fordul meg errefelé – emelte fel a mancsát, és óvatosan megérintette a herceg néhány tüskéjét, melyek mintha egészen elbűvölték volna őt.
Tüskefog a látszat kedvéért felborzolta a tüskéket, amitől kiszolgálójuk szinte összerezzent a gyönyörtől.
– Fajtársaimmal ellentétben nekem semmi bajom nincs a macskákkal – folytatta a beszélgetést a róka. – Akik itt vannak, azokkal általában semmi gond nem szokott lenni. Mindannyian egy kicsit mások vagyunk, de el kell fogadnunk egymást minden hibánkkal és erényünkkel együtt! Így szép ez a világ! Sokfélék vagyunk! – koccintott vendégeivel. – Jó ízlése van, jó uram! A Szabadrévi Szabadser a rókák igazi itala!
– Ugye? – felelte somolyogva a herceg.
– Volt már szerencséje megfordulni Szabadrévben?
– Volt bizony! Mancsfréd úr legszívélyesebb ajánlását is megkaptuk búcsúzóul!
– Mancsfréd úr a harmadunokatestvérem! – csapott a pultra fellelkesülve a róka.
– A legjobb ember.
– A legjobb bizony! Sokáig éljen Mancsfréd!
– És Szabadrév! – tette hozzá Tüskefog.
Körülnézett, míg a pultos más vendégeket is kiszolgált, és az egyik sarokban észrevette, hogy egy másik tarajos sül iszogat. Azonnal szorítás költözött a gyomrába. Az idegen egyszerű köpenyt viselt, nem lehetett megállapítani róla, miféle szerzet lehet.
– Egyszerű utazó? Vagy kereskedő? Zsoldos nem lehet, nem látok rajta fegyvereket… Vajon… odamenjek hozzá? Vajon… megismerne? – töprengett idegesen. – Ebben a ruhában biztos… Ó, átkozott hiúság! Miért is nem választottam valami kevésbé hivalkodót…?
Mélyebben az arcába húzta új kalapját, hogy leplezze kilétét, bár a szépséges tolla újra is újra megcsiklandozta.
Puszedli szemei izgatottan cikáztak a nagy számú vendégsereg tagjai között. Aki nem ismerte őt, nem is sejthette, hogy mire készült, a pénzszűkében lévő kis pele azonban mindenáron ki akart fosztani valakit. Első kiszemeltje egy gyík kisasszony volt, aki egy mókussal beszélgetett éppen. Az asztaltársaságuk legfurcsább tagja azonban egy megtermett sas volt.
– A sas és a macska hogy tűri meg egymást? – kérdezte Tüskefog, inkább csak úgy magától.
– Láttunk mi már itt ennél furcsább dolgokat is – vonta meg a vállát a csapos.
Puszedli odasompolygott hozzájuk, a mókus pedig hellyel kínálta őt.
– Nincs a kezedben ital! Miért nem iszol?
– Hát, mert… le vagyok égve… – vallotta be keserves hangon a pele.
– Akkor mit keresel egy kocsmában?
– Szeretnék fogadni valakivel…!
– Ha nincs pénzed, nincs is mivel játszanod! – nevette ki őt a három idegen.
– Legyen vetkőzős póker! – csapott az asztalra a gyík.
– Benne vagyok! – felelte Puszedli.
– És mi lesz a nyeremény? – kérdezte kétkedve a sas.
Mielőtt azonban kényes témára terelődött volna a szó, egy jól öltözött pocok állt meg mellettük, és kimentette a kis pelét.
– Meghívom egy italra, kedves! – kacsintott rá.
– Patrik úr…! – rebegte csodálkozva Puszedli, ahogy felismerte benne megérkezésük utáni, első buja kalandját, az uzsorás Pénznyelő Patrikot. – Köszönöm, elfogadom!
Míg az italt kihozták, az eredeti három vendég a csiganyálka arcpakolásként való felhasználásáról cseverészett, mintha mi sem történt volna. A pele hamar Patrik ölébe huppant, ki is szemelte őt aznapi áldozatául, és finom, cirógató kézmozdulatokkal igyekezte feltérképezni zsebei tartalmát.
– Ó, menjetek szobára! – nevetgéltek asztaltársaik, akik szemmel láthatóan nem voltak valami jó véleménnyel Puszedliről.
A pele ezért inkább a tánctérre invitálta a pockot, ahol szorosan hozzádörgölőzött, hogy elcsavarja a fejét. A bájolgásból ölelkezés, abból csókolózva botladozás lett, míg egy seprűtároló szekrény elé nem keveredtek. Patrik feltépte annak ajtaját, és mindketten benyomultak rajta.
– Legalább valakinek jó éjszakája lesz… – sóhajtotta elcsigázottan Tüskefog.
Még a heves mulatozás közepette is egyértelmű bujálkodás hangjai és kéjes sóhajtásai hallatszottak ki a tárolóból, ami hamar odacsődítette Eduárd farkasbandáját, akik elégedetlenül dörömböltek az ajtón, mert a jelek szerint maguk akarták elszórakoztatni a könnyűvérű pele lányt.
Puszedli dolga végeztével visszatért kalandor társaságához, és óvatosan megmutatta szerzeményeit, egy arany zsebórát és egy drágakövekkel kirakott italos flaskát, de a farkasok figyelmeztették, hogy rejtsen el mindent jól.
– Ha ezt itt meglátják nálad, az egyik nagyfejes holmiját, a kezedet is levágják érte!
A pele megfogadta a tanácsot, és igyekezte az este hátralevő részére meghúzni magát.
Mocsi közben magához intette Vidrovszkit, amikor észrevette, hogy kiszemelt macskájának társasága épp távozófélben volt.
– Szabad ez a hely, cicám? – ült le a hölggyel szemben a vidra magabiztos vigyorral az orcáján.
– Kit tisztelhetek az úrban?
– Vidrovszki vagyok! És kegyed?
– Molli cica…
– Miben játsszunk? – kérdezte a vidra.
– Az egyetlen dologban, ami számít. Pénzben.
– Na és mennyi a beugró?
– 3 érme!
Mocsi a közelükbe húzódott, hogy figyelje a mozdulataikat. Az első kört Vidrovszki könnyen megnyerte, de a macska nem esett kétségbe. Tüskefog a távolból figyelte a kibontakozó jelenetet, készen arra, hogy az ajtóba ugorjon, és elállja az útját, ha a macska esetleg menekülőre fogná a dolgot.
– Van valami, amiben még érdemes játszani, az pedig az információ – lépett oda hozzájuk a rókalány. – Én szeretnék kérdezni tőled valamit, Molli! – mondta, ahogy elegánsan leült az asztalukhoz. – Úgy tudom, nemrég együtt utaztál egy bizonyos nemes macska úrral.
– Nem tudom, honnan származnak az értesüléseid, de valóban volt egy macska úr társam – dőlt hátra a székében kissé feszülten Molli.
– Róla szeretnék megtudni néhány dolgot! Hajlandó lennél beszélni velem, vagy esetleg szereted az izgalmakat, és szerencsejáték keretében válaszolsz 1-1 kérdésünkre, ha esetleg nyerünk?
A macska azonban tiltakozott.
– Nem akarok bajt hozni a saját fejemre.
– Nem akartalak megijeszteni – biztosította Mocsi. – Az, hogy kitől kaptam az információt, nem is lényeges. Nekem személyes ügyem van ezzel az úrral, amibe nem akarnék amúgy se belekeverni senkit. Csak annyit akarok tudni, hogy hova készült, merre tartott.
Molli végigmérte őt, szépséges, hófehér bundáját.
– Mivel egyforma rókák vagytok, bizonyosan jól ismered ezt az urat, és tudod, hogy van félnivalód – mondta végül. – Annyit elmondhatok, hogy sietősen kellett hátrahagynia mindent, és gyorsan ki kellett mosnia a kölykét a bajból. Sokáig próbálta védeni az úrficskát, de idővel tovább kellett állnunk.
– Vagyis a gróf úr azt reméli, hogy ha új vidékre költözik, ott tiszta lappal kezdhet új életet?
A macska azonban nem felelt.
– Tudom, hogy tartanom kell tőle, de egyszer már elbánt velem, mit veszíthetek? – kérdezte Mocsi. – Legfeljebb megöl, ennél nagyobb megaláztatást úgysem tudnék elképzelni. Eleget szenvedtem az ő álnok tettei miatt, nem félek tőle.
– Ez a macska is csak arra megy, amerre a legkönnyebben el tudják tüntetni a nyomait, és mindazokét, akiket a legjobban félt. És abba az irányba ment, ahol erre a legnagyobb esélye van.
A rókalány csendben emésztgette a hallottakat. Amikor Vidrovszki egy újabb kört és 3 érmét elnyert tőle, a nő fáradtan felállt.
– Nekem ez mára épp elég veszteség volt – mondta Molli. – Nem tudom, barátja vagy ellensége vagy-e a gróf úrnak, de jobb, ha tudod, hogy már keresik őt. Ha a barátja vagy, siess és minél hamarabb segíts neki, ha pedig az ellensége, akkor se késlekedj, mert még valaki megelőz! Mi nem ismerjük egymást és soha nem is találkoztunk – vetette oda búcsúzóul és magára hagyta őket.
– Azon leszek, hogy minél hamarabb megkapja a végtisztességet… – morogta Mocsi komoran.
– Gyere, igyunk egyet! – próbálta felvidítani őt Vidrovszki.
Egy bolyhos farkú nyuszilány bájologva megkörnyékezte Reteksziszt, aki eddig védelmezőn ült a szerszámos ládája tetején.
– Mókus uramnak nincs kedve inni egyet? – kérdezte.
– Továbbra se látszik, hogy nő vagyok…? – kérdezte az keserűen.
– Jaj, bocsánat! Akkor mókus kisasszony!
– Így már nincs kedvem…
– Gyere, csajszi, igyál velünk! – igyekezett lelket ölteni belé a vidra, és meghívta a nyereményéből egy Szabadrévi Szabadserre. – Nézd csak meg ezt a helyet! Egész… takaros!
Megvacsoráztak a farkasokkal, bár Tüskefognak nem volt ínyére egy asztalhoz ülni velük, főleg, hogy nem túl bizalomgerjesztő szagú halat ettek.
– Én jól laktam a pogácsával… – gondolta.
Evés után megindultak a farkasok háza felé, ahol tovább folytatódott a jó hangulat. Viccelődve, lökdösődve haladtak, játékosan pofozkodva egymással. Eduárd egyre részegebb volt, és folyton Mocsi körül sündörgött.
– Fú, de elverném…! – nézte őt Tüskefog ingerülten, aki szerette volna levezetni minden feszültségét, ami a bányába kerülés, kikötözés, megszurkálás, viszontagságos szökés és nem túl eredményes lánymentés után benne tombolt.
A farkas idővel felfigyelt dühös arcára, és szándékosan hergelte őt, hátha verekedésre csábíthatja vele.
– Párbajt! Párbajt! – harsogták a társai is, amint lehajította magáról a kabátját.
A herceg lepakolta a holmiját és fegyvereit, készen arra, hogy rázúdítsa minden keserűségét.
– 2 érme Tüskefogra! – csapott az asztalra Vidrovszki.
– Tartom! – kiáltotta Zsiga.
– Nem lesz ebből baj? – kérdezte aggódva Puszedli.
– Én is megvertem már – legyintett Mocsi. – A puklijait megpuszilgatom, ha úgy alakul, azzal majd kiengesztelem.
A sül hamar rárontott Eduárdra.
– Ennyit tudsz, tüskés barátom? – incselkedett vele ellenfele.
Tüskefog azonban egy kíméletlen jobb horoggal eltalálta az orrát, amiből magasra csapott a vér.
– A büdös mindenedet…! – köpködött levegő után kapkodva a farkas. – Kihámozlak a tüskéidből!
Torkon ragadta a sült, és egészen a falig taszigálta, majd fojtogatni kezdte. A tüskék megrezzentek és fenyegetően meredtek feléje, de igyekezte úgy tartani őt, hogy azok ne szúrják meg. Meg akarta ütni, de Tüskefog elkapta a kezét. A sül belerúgott, amitől Eduárd megtántorodott, és azt színlelte, hogy összeesik, de a herceg felismerte a trükköt.
– Na gyere, anyám! – heccelte Eduárd a sikertelen próbálkozás után.
Tüskefog rárontott, a földre teperte a farkast, és leszorította kapálózó végtagjait. Félrepillantott, mert a szeme sarkából látta, hogy Mocsi nem túl boldog véres képű kedvese láttán, de jókora erővel lefejelte a farkast, így az szinte teljesen elkábult. Próbált beleharapni, de nem járt sikerrel. Tüskefog kimeresztette a karmait, és végigmart vele Eduárd mellkasán, szétcincálva vele annak ingét, véres csíkokat hagyva a bőrén és bundáján.
Mocsi csípőre tett kézzel nézte őket, és megrovás ült a tekintetében.
– Add fel!
– Nem adhatom fel, itt van a nőm! – kiáltotta Eduárd.
Tüskefog megszorongatta a torkát, amitől a farkas fulladó, hörgő hangokat hallatott.
– Én szerintem kimegyek az udvarra… – rázta meg a fejét a rókalány tehetetlenségében.
– Feladod? – követelte újra a sül.
– Nem…! Nem…! – nyöszörögte ellenfele.
– Látod, már a csajod is itt hagyott! Ma este az én szobámba jön, nem a tiédbe! – igyekezett Tüskefog belegázolni a méltóságába, és ott ártani neki, ahol a legjobban fájt.
Szavai hallatára azonban Mocsinak felszaladt a szemöldöke a csodálkozástól.
Csak ennyi kellett Eduárdnak, lerúgta magáról a sült, és talpra szökkent. Próbálta leteperni őt és fölébe kerekedni, de Tüskefog elgáncsolta, a farkas pedig hason csúszott a durva fapadlón. Ráült a hátára, és hátrafeszítette a mancsait.
– Legyőztelek! Add fel, nincs tovább!
– Nem…! Nem…!
– Mocsi, nem tudom, mit eszel ezen a nyeszlett véglényen…
– Jó vagyok az ágyban! – nyöszörögte Eduárd.
Tüskefog belemarkolt a szőrébe, és a földhöz verte a fejét, amitől a farkas végül elvesztette az eszméletét. Diadalittasan felállt, társaik és közönségük éljenzése és biztatása közepette, bár néhányan csalódottak voltak, hogy főnöküket kidőlni látták.
– Ide a pénzt! – zsebelte be a fogadás eredményét Vidrovszki.
A sül harciasan rázta a tüskéit, mint aki csatába készül, és látta, hogy sikerült kivívnia ezzel a többiek elismerését. Mocsi felnyalábolta a földről Eduárdot, és bekísérte az egyik szobába, hogy ellássa a sérüléseit. A többiek visszatértek az italozáshoz, kártyázáshoz, mulatozáshoz, Tüskefog ezért letelepedett az egyik fal mellé, az ablak alá, és körbenézett, van-e bármilyen megvizsgálható érték az épületben, amibe észrevétlenül belepillanthatna.
A következő fegyver nélküli párbaj egyik indulója Vidrovszki volt, aki bátran belevetette magát a küzdelembe, Zsebkendős Zsiga ellenfeleként.
– 2 érme Vidrovszkira! – rikkantotta a sül csak a rend kedvéért.
– Azért úgy verekedjetek, hogy felismeritek a korlátaitokat! – figyelmeztette őket az ajtóból Mocsi. – Ő mégis csak egy mérnök jószág!
– Így van!
– Aki tisztességtelenül harcol, azt bemutatom a kardomnak! – emelte fel a fegyverét Tüskefog is.
– Kikérem magamnak! – harsogta Zsiga. – Mi tisztességes harcosok vagyunk!
– Akkor rajta!
– Gyere! – engedte át a kezdeményezést a vidrának.
– Tökös vagy, Vidrovszki! Rúgd szét a seggét!
Barátjuk egy erőteljes rúgással nyitott, mely eltalálta a farkas ülepét. Zsiga kétrét görnyedt a fájdalomtól.
– Csinálj rántottát a tojásaiból! – biztatta Tüskefog.
– Kérlek, ne…! – nyögte Puszedli csendben, félve attól, mi lesz kettejük közös éjszakájából.
A következő rúgás hasonlóképpen kíméletlen volt, Zsiga már erősen szédelgett tőle.
– Hé, mi van a tisztességes küzdelemmel? – méltatlankodott a többi farkas.
– Nem használtam semmit, csak a lábamat! A titok nyitja a megfelelő szög! – vigyorgott a vidra.
Zsiga próbálta megmarkolni, de a sikamlós vidraszőrön megcsúszott a mancsa. Csak nagy nehézségek árán tudta elkapni. Jókorát ütött a fejére.
– Feladom! – emelte fel a kezeit Vidrovszki.
– Biztos? Még csak most jövünk bele! – lihegte Zsiga.
– Biztos! Nekem ennyi elég volt! De azért igyunk egyet…!
– Igyunk!
– Hozzon valaki jeget! – kérte halkan a barátait a vidra.
– Itt mindenki idióta… – állapította meg Retekszisz.
Amíg a jószágok újra az ivászattal és szerencsejátékkal foglalatoskodtak, a herceg körbenézett. Nem talált egy félrehajított táskát vagy nyitva hagyott szekrénykét sem, amit megvizsgálva esetleg bármilyen információhoz jutna.
– Nem is igazából kincseket keresek… bármi adat ezekről a nyomorultakról vagy a főnökeikről, vagy rólunk, ami később hasznos lehet számunkra… – töprengett. – Az ellopott holminkból úgy látom, semmi sem maradt…
Észrevette azonban, hogy egy nagyobb utazóláda áll a sarokban, nem messze tőle, és egy régi, rozsdás lakattal volt lezárva. Feltűnés nélkül közelebb csusszant hozzá a padlón, mintha eddig is ott ült volna mellette. Megkereste a tekintetével Reteksziszt.
– Itt van egy láda – formáltak néma szavakat az ajkai, ahogy a fejével a sarok felé intett.
A repülőmókus, aki most is féltve őrizte saját felszerelését, nem túl lelkesen pillantott a láda irányába.
– Ha kell, pávaként takarlak téged a tüskéimmel – vigyorgott a herceg.
– Ez nálatok, sülöknél, gyakori téveszme, hogy terebélyesebbnek képzelitek a tüskéiteket, mint amekkora az valójában – csóválta meg a fejét Mocsi, ahogy elhaladt mellettük, és egy tál vízben megmosta véres mancsait, miután bekötözte Eduárdot. – Pedig mindenki tudhatja, hogy az én lompos farkamnál nincs nagyobb ezen a vidéken.
– Nagyon szép, nagy lompos farkad van – biccentett elismerően Tüskefog.
Retekszisz odaoldalazott és feltűnés nélkül kifeszítette rajta a lakatot, majd odébbállt. A sül egyelőre ellenállt a kísértésnek, és nem nyitotta fel fedelét, várta a kínálkozó alkalmat. Időről időre óvatosan beledugta a mancsát, majd visszahúzta, és elemelt belőle valamit. Elsőként két marék gyapjú akadt a markába, amit kicsit viszolyogva húzott elő, látszott, hogy le lett tépve valamilyen jószágról. A következő zsákmány már sokkal érdekesebb volt: egy gyűrött térképet talált Tölgyvár környékéről, melyen egy nagy X jelölt valamit.
– Na, ez már döfi! – gondolta.
Következőnek 2 kis szütyőt talált, összesen 18 míves rézgombbal, majd egy köpőcsövet hozzá való galacsinokkkal.
– Jobb, mint a semmi…
Puszedli is félrevonult két udvarlójával, így lassan megfogyatkozott a társaság. Retekszisz is mozgósította magát, és összeszedte azokat az üres, italos kis üvegeket, amiket a farkasok szétdobáltak a házban. Talált hozzájuk egy zsákot is, és 43-at tudott elsüllyeszteni benne.
– Béleld ki ezzel a gyapjúval! – nyomkodta a kezébe szerzeményét Tüskefog. – De én nem fogom cipelni!
~ Következő fejezet ~
0 hozzászólás