Ebben a bejegyzésben “Az univerzum hercegei” regényfolyamként elkészülő, Star Wars témájú írásaim 1. részének, “A Birodalom szolgálatában” című történet 35. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Star Wars történetek – Bevezető.
~ 35. fejezet ~
A szoba közepén álló asztalon percek óta élő képet közvetítő holonet terminál egyelőre néma, kommentár nélküli adást sugárzott az álmosan ásítozó prefsbelti kadétok számára. Több, lebegő kameradroid között váltakozott a kép, mely hol a grandiózus méretű, reflektoroktól fényárban úszó pályát, hol a homályos lelátót mutatta, melyen a nézők távoli, mozgolódása, ülőhelyeik keresése és elfoglalása olyannak tűnt, mintha apró bogarak mocorogtak volna a hologramon.
– Micsoda egy puccos aréna…! – motyogta Biggs. – Akkora, mint a mi egész kollégiumunk…
A coruscanti akadémia diákjai kifogástalan meneteléssel érkeztek meg már az elsők közt és foglalták el a számukra fenntartott, karzati páholyokat, hogy a pályához közelebb eső, jobb helyek a tiszteletreméltó vendégeknek számára üresen maradjanak.
– Azt hittem, mindenhol egyforma a kadétok egyenruhája… – töprengett Tycho. – De ők egészen másfélét viselnek, mint mi… Jó, megértem, így legalább meg lehet különböztetni egymástól az akadémiák növendékeit, és unalmas is a szürke meg a fekete ezer árnyalata, de… miért pont ilyen sötétvörös?
– Leszarnám amúgy… – bámulta álmatag tekintettel Hobbie a Császári Katonai Akadémia hallgatói között ülő női kadétokat. – Nem mondom, befeküdnék egyiknek vagy másiknak lábai közé… Milyen erős, izmos combjaik lehetnek a kiképzéstől…! – csapott saját lábára.
Biggs és Tycho összepillantott, és fáradtan elnevették magukat.
– Ide miért nem járnak csajok? – méltatlankodott barátjuk.
– Mert a pilótaszakma és katonáskodás klasszikus értelemben véve mindig is a férfiak feladata volt – érvelt az alderáni. – Míg a nők a feltérképezett világok értelmes civilizációi körében a ház és család fenntartását, a gyerekekről való gondoskodást végezték, jellemzően a férfiakra maradt a harc és az elesettek, gyengék védelme.
– Ne feledkezz meg a nők és férfiak közötti egyértelmű biológiai különbségekről sem! Egy férfi teste, csontozata, izomzata, még a tüdeje is nagyobb, sokkal fejlettebb és erősebb, mint egy nőé, és ebből kifolyólag jobban bírja azt a terhelést, ami egy vadászgép irányítása közben ránk nehezedik – gondolt vissza Darklighter az űrorvosi tanszék korábbi oktatásaira. – Nem mondom, hogy egy nőnek nem lehet kivételes reakcióideje, vagy különleges érzéke a repüléshez, de én még egy olyannal se találkoztam, akinek a képességei fel tudták volna venni a versenyt egy férfiéval.
– Ma már a nemek nem különülnek el ennyire egyértelműen egymástól – legyintett Hobbie. – Hány és hány magas rangú női politikus, tisztviselő, uralkodó van a Birodalom fennhatósága alatti világokban? Ők se maradtak meg feltétlenül a családi tűzhely mellett…
– Nem mondom, hogy nincs igazad – felelte békítő hangon Tycho. – De azt se tudhatjuk, hogy ezek – mutatott a hologramra, melyen a kamera ismét a kadétokon pásztázott végig – pilóták-e mind. Az alkatuk alapján inkább mondanám őket testőröknek…
– Igazad lehet – vizsgálta meg őket Biggs is hunyorogva. – A politikai elit, a Birodalom kormányzásáért felelő irányítás, a megannyi szenátor és szenátornő is védelemre szorul… különösen most, mikor ilyen feszült a légkör… Kellenek a női ügynökök és testőrök is, akik olyan helyre is be tudnak menni egy-egy védett személlyel, ahová egy férfi mondjuk nem követhet egy nőt… Öltözők, mosdók, privát pihenőhelyek, ahol egyedül amúgy védtelenek lennének egy merénylettel szemben.
– Nem is tudom… – fintorgott Klivian. – Nekem nem tűnik úgy, mintha félnének.
A nézőtérre folyamatosan érkező, különösen elegáns öltözékben pompázó vendégek kedélyesen beszélgettek egymással, ha észrevettek egy-egy ismerőst. Nehéz, selymes, uszályos ruháikban, palástos vállaikkal próbáltak elaraszolni egymás mellett; a hölgyek hol kámzsa alá rejtették fejüket, hol legyezőikkel színleltek szemérmességet. Az azonban egyértelműnek tűnt, hogy csakis a tehetős coruscanti elit engedhette meg magának a belépést, egyetlen egyszerűbb viseletet hordó néző sem volt a soraikban. Ékszereik meg-megcsillantak a rájuk vetülő fényárban, amitől a lelátók távolról olyanok voltak, mint megannyi, sötét zárvány.
– Úgy tűnik, végre kezdődik – hajolt kicsit közelebb Tycho, ahogy egy tompa, kongó hangot követően a vendégek mind elfoglalták ülőhelyeiket, és a kamerakép újra a pályára szegeződött.
A reflektorok bevilágították a plexifal mögötti játékteret, ahová teljes játék- és védőfelszerelésben felsorakoztak a két iskola kadétjai. A prefsbelti csapat a megszokott piros és sárga együttest viselte, míg a császári akadémisták a hétköznapi egyenruhájuk sötétvörös és szürke színeiben feszítettek.
– És nézzétek, tényleg Tank lett a kapitány! – mutatott lelkesen Hobbie a kijelzőre, ahogy a két csapat vezetője kezet fogott egymással, és a bíró a tisztességes játékra, valamint a szabályok betartására hívta fel a figyelmüket, mind minden alkalommal kezdés előtt.
Janek és az ellenfél kapitánya a védősisakján egy megkülönböztető, kék csíkot viselt, ami jelezte mindenki számára státuszukat. Barátjuk hátán ezen kívül az 1-es szám tündökölt, azaz a főhadnagy nem tévedett, ő lett a rangidős a csapatban.
– Gyerünk, Tank! – biztatta Biggs. – Mutassátok meg nekik!
Tycho igyekezte legyűrni az álmosságot. A falnak vetette a hátát, és átölelte az egyik párnáját. Számára a játék az alderáni értékek szerint még mindig túlságosan veszélyesnek és erőszakosnak tűnt, de nem akarta barátai jó kedvét elrontani.
Mindkét csapat teljes létszámmal felsorakozott a pályán, hogy köszöntsék egymást és a közönséget, majd a tartalékos játékosok elhagyták a harcteret, és a védőfalak mögé vonultak. Amint a bírók megbizonyosodtak arról, hogy mindenki készen áll, az egyikük a fali konzolhoz lépett, és lekapcsolta az elkerített játéktérben a gravitációt.
Annak ellenére, hogy a közönség jó eséllyel tudhatta, miféle mérkőzésre érkezik, a csodálkozás hangjai keltek életre, ahogy a kadétok és játékvezetők elemelkedtek a talajtól. A játékosok által látott eredménykijelző a nézők számára hatalmas méretben kinagyítva a pálya felett, holografikus formában láthatóvá vált, kezdődhetett az első harmad. A 6-6 növendék a lábaikra szerelt, apró, rakétaszerű kis szerkezet segítségével azonnal mozgásba lendült, izmaik megfeszítése pedig enyhébb vagy erőteljesebb taszítást adott testüknek, hogy kicselezhessék ellenfeleiket, és közelebb kerülhessenek a labdához.
– Milyen különös… – állapította meg Tycho, ahogy hunyorogva a közvetítést figyelte. – Teljesen idegen dolog a jármű nélküli repülés az emberi fajtól… mégis van benne valami furcsa elegancia… kecsesség…
A sportos alkatú, jó kiállású kadétok látványos fordulókkal próbálták kikerülni egymást. A hirtelen irányváltások és pazar dugóhúzók láttán az volt az érzése a nézőnek, mintha csak valami különleges táncot lejtenének. Aztán amikor a nyers erő találkozott, és két játékos egymásnak vagy épp a válaszfalnak csapódott, a közönség persze összerezzent és visszatért a valóságba, és izgatottan vagy épp bosszúsan kommentálta az iménti mozdulatokat, annak függvényében, melyik csapatnak szurkolt.
A prefsbelti pilótanövendékek pályafutásuk eddigi legnehezebb ellenfeleivel kerültek szembe. Hiába mérkőztek már meg szárazföldi hadtestek vagy különleges, katonai egységek kadétjaival, a Császári Katonai Akadémia játékosai szemmel láthatóan domináltak az első harmadban. Tank, mint a csapat legtapasztaltabb játékosa magasan kitűnt a többiek közül megfontolt, taktikai húzásaival, éles fordulóival és néhány kiosztott, de még nem büntetendő pofonjával, a fővárosi együttes tagjai azonban mind gyakorlottabbnak tűntek nála. A kapitányuk, egy szőke, hűvös tekintetű, tagbaszakadt kadét volt az, aki minden mozdulatát követte, és barátjuk bosszússágára legtöbb támadását sikeresen meg is akadályozta. A passzolás is szinte lehetetlen küldetésnek tűnt, Tank arcán pedig, látva a harmad alakulását, egyértelmű ingerültség jelent meg. Mérgesen törölgette izzadó szemeit, és úgy tűnt, próbálja mérlegelni a lehetőségeiket.
– Mintha legalább kétszer annyian lennének a pályán…! – mordult fel Hobbie elégedetlenül, ahogy a kadéttársak arcán a tehetetlenség egyre inkább eluralkodott.
– Ez a harmad bizony az övék… – állapította meg Biggs is keserűen. – Nagyon kemény lesz a második harmad, de meg kell nyernünk, ha azt akarjuk, hogy esélyünk maradjon a végső győzelemre.
A két játékrész közötti szünetben hatalmas ventilátorok gondoskodtak a pálya levegőjének cseréjéről, felfrissítéséről, lebegő droidok pedig a válaszfalakat takarították meg az izzadtságfoltoktól és egyéb testnedvektől. A lelátókon emberi felszolgálók araszoltak, lebegő szánon igazgatva maguk előtt a közönség számára kínált frissítőiket, melyekből a vendégek lelkesen válogattak.
– Olyan tehetetlennek érzem magam… – vallotta be Biggs. – Bárcsak segíthetnénk neki valahogy innen, a távolból!
– Igazad van… – bólintott Klivian, ahogy a mérkőzés folytatódott, és a játékosok ismét felröppentek. – Gondolj bele, milyen ideges lehet, hogy a csapat irányítása most egyedül az ő nyakába szakadt!
– Én úgy érzem, még nincs veszve minden… – hajolt közelebb az alderáni. – Szerintem Tank taktikát váltott!
– Mire gondolsz? – kérdezte a tatuini csodálkozva, Tycho azonban csak vigyorogva a közvetítés felé intett.
A coruscanti játékosok nem változtattak a felálláson, a prefsbelti csapatban azonban két csere is történt, meglepetésükre két kevésbé testes fiatalember kapott lehetőséget a bemutatkozásra. A labda utáni hajsza módja azonban valóban mintha megváltozott volna. Tank és emberei most már egyértelműen a szimulátorokban megismert és begyakorolt műrepülési elemeket vetették latba a nyilvánvalóan nem pilótaalkatú ellenfelekkel szemben. Akárcsak valami vadászgép, úgy röppentek egyik sarokból a másikba, kitárt vagy épp berántott karjaikkal, hogy elférjenek egy-egy kialakuló résen két ellenfél között.
– Tudtam én! – püfölt a párnájába Hobbie. – Rájött, mik lehetnek a mi erősségeink! És ezt alkalmazza ellenük! Tank egy zseni!
Tycho elmosolyodott. Barátjuk húzása meglepő volt, de kétségkívül hatásos, mert a harmad elején négy pontot is sikerült gyorsan megszerezniük, mielőtt az ellenfél érdemben reagálhatott volna. A szőke kapitány volt az, aki talán a leghamarabb felismerte az új módszert, és igyekezett Tank nyomába eredni, de látszólag nem ismerte azokat a mozdulatokat, melyekkel a prefsbeltiek repkedtek. A frusztráció olykor-olykor szabálytalanságokhoz vezetett, amivel meg-megakasztották több, sikeresnek ígérkező támadás lendületét, de nem tudtak igazán lépéselőnyhöz jutni.
A tatuini maga is több találatot és zónapasszt is adott, mellyel pontokhoz segítette csapattársait, a kadétok pedig úgy tűnt, kezdik élvezni a játékot. Ekkor azonban, megunva a sorozatos trükközést és látványos cselezést, az egyik fővárosi játékos teljes erejével a falnak passzírozta az egyik frissen beállt pilótajelöltet, a fiatalembernek pedig orrából és szájából is cseppekben kezdett lebegni a vér.
– Ó, bazdmeg! – fanyalgott Hobbie. – Ezt a reccsenést szerintem idáig lehetett hallani…!
– Tuti szilánkosra tört az arca…!
A szomszédos szobákból tompa, dühös kiabálás és káromkodás hallatszott át hozzájuk a szabálytalanság láttán, a jelek szerint mások sem örültek a fordulatnak.
A kadét, csapattársai megrökönyödésére, el is vesztette az eszméletét, mozdulatlanul lebegett a levegőben, a bírók pedig azonnal megállították a mérkőzést. Mindenkit a padló közelébe parancsoltak, a sérültet pedig társai fogták meg kezeinél és lábainál. Ahogy a gravitációt visszakapcsolták, orvosi személyzet hordágyra fektette és elsietett vele.
– 7-es! Kiállítva! – rivallt rá a bíró a szabálytalankodóra, aki kelletlenül levonult a pályáról, és helyére egy másik játékos érkezett.
A prefsbelti csapatba is tartalékos érkezett elvesztett társuk helyére. A sérülés szemmel láthatóan megrázta őket, kevésen múlt, hogy a fővárosiaknak nem sikerült felzárkóznia és elvenni tőlük a második harmad győzelmét.
– Az utolsó fog mindent eldönteni… – dünnyögte Biggs aggodalmas ábrázattal.
Tank igyekezte megőrizni a hidegvérét a pályán, és taktikai tanácsokkal segíteni a többieket, de azokat szinte megbénította a félelem. Figyelmetlenné váltak, ami lehetőséget kínált a coruscanti kadétoknak, hogy elorrozzák előlük a labdát. Azok szőke kapitánya is rájöhetett, mivel tudja kellőképpen sakkban tartani őket, és a kelleténél több ütközést, taszítást várt el saját embereitől. Mozdulataik ezúttal nem lépték át a szabályos kereteket, de épp elég fenyegetőnek tűntek ahhoz, hogy a prefsbeltieket megszorongassák vele.
– A szentségit! – sziszegte Hobbie egy újabb, ellenséges találat láttán. – Nem csinálhat mindent egyedül Tank! Mozogjatok már!
Barátjuk valóban emberfeletti erőfeszítéssel igyekezett megőrizni a pályán az esélyeiket, de azok egyre inkább elillanni látszottak. Őt sem kímélték az ellenfél játékosai, a teste pedig tele volt kisebb-nagyobb horzsolásokkal, zúzódásokkal, és a fáradtság jelei mutatkoztak rajta. Egy utolsó rohamra indulva, a labda után vetette magát, de a jobb keze az egyik coruscanti lábával ütközött, ő pedig a fájdalomtól szinte összegömbölyödött, ami azt sugallta, hogy meg is sérülhetett.
A szomszédos szobából a falon keresztül káromkodás és dübörgés volt hallható. Az akadémia meccset néző növendékei vélhetően egyszerre szisszentek fel, amikor a fővárosi kapitány bevitte az utolsó találatot, megnyerve ezzel a meccset.
– A faszom beleverem…! – dobta le magát az ágyra dühösen Klivian, és a fal felé fordulva takarójába burkolózott.
Tycho és Biggs kimerülten összenézett, de mindkettejük arca ugyanúgy szomorúságot tükrözött. A tatuini lemondóan megcsóválta a fejét, és inkább az ágyához ballagott. A szőke vetett még egy pillantást a közvetítésre, melyen épp a győztest igyekezték kihirdetni, és már kapcsolta is volna ki az adást, mikor a lelátón váratlan rendbontásra lettek figyelmesek.
– Nézzétek!
Mindegyik szektorban világos öltözéket viselő nők és férfiak rohantak a korlátokhoz, ruháikon pedig piros foltok voltak, melytől olybá tűntek, mintha vérrel lennének beszennyezve. Egészen mostanáig sötét ruhákba, leplekbe burkolóztak, hogy elvegyüljenek a közönség soraiban. Voltak, akik kiabálásukkal igyekezték túlharsogni a tömeget, míg mások tiltakozásuk jeléül tapaszt viseltek a szájuk felett, ezzel jelezve, hogy tilos felszólalniuk. Jelképesen megkötözték magukat, mintha foglyok lennének, az arcaikon pedig olyan sminket viseltek, ami bántalmazás nyomait hivatott ábrázolni.
– Igazságot Mon Mothma szenátornőnek! – kiáltotta az egyik aktivista nő.
– Követeljük, hogy őfelsége azonnal álljon fel a trónról, és állítsa vissza a köztársasági államformát!
– Amnesztiát a politikai foglyoknak!
Biztonsági őrök és rohamosztagosok rohantak be a nézőtérre, és próbálták arrébb rángatni a tüntetőket, mielőtt azok nagyobb figyelmet kaphattak volna, de egyik-másik vörös festéket locsolt a közelében ülő nézők ruháira is, mintha ők is véresek lennének. Eluralkodott a pánik, a vendégek pedig egymást taposva próbáltak menekülni a kijáratok felé.
– Tiszta elmebaj…! – motyogta Tycho döbbenten. – Sose láttam még ilyet!
Mielőtt még több, forradalmi gondolatot megfogalmazhattak volna, és az éterbe kiálthattak volna, a közvetítés váratlanul abbamaradt.
A három fiatalember megkövülten bámulta az iménti hologram helyét, még Hobbie is felült az ágyán.
– Fú, mi lesz ebből…! – sóhajtotta Biggs, és megmasszírozta a szemeit. – Ezt még hallgatni fogjuk egy ideig… Inkább feküdjünk le…! – legyintett.
~ Következő fejezet ~
0 hozzászólás