Ebben a bejegyzésben az “Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai” című, Star Wars témájú történetem 46. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Aayla – Bevezető és információk.
~ 46. fejezet ~
Aayla vetett egy elesett pillantást mesterére, de nem tudta átérezni annak örömét, amire épp készültek. Évek óta várta, hogy felnőttként, egyenrangúként tekintsenek rá, ne csak örökösen egy növendékként, akit mindig kioktatni kell, az átélt csalódás és sértés azonban megalázottsággal, ürességgel töltötte el. Nem tudta, milyen próbák elé fogják konkrétan állítani, de tisztában volt vele, hogy jelen pillanatban mentálisan nem volt rájuk felkészülve. Engedelmeskedett a Tanácstag kérésének, megtörölte az arcát, és szótlanul követte a nőt.
Alig fogta fel, mi történt velük az este. Miután mesterével és a többi jedi lovaggal visszatértek a szórakozóhelyről, megmutatta a horzsolását az orvosi részleg ügyeletes ápolójának, ahol Tra Saa mesterrel találkozott. A nő megkérte, segítsen visszatámogatni a gyengélkedő Shaak Ti mestert a szobájába. Amikor a folyosóra értek, és megpillantották Quinlant és Galitot a félhomályba húzódva, Aayla gyomrába szörnyű szorítás költözött.
Jól emlékezett arra a 2 évvel korábbi beszélgetésükre, melyben barátnője egyértelműen tudtára adta, hogy vonzónak tartja a férfit, és szívesen ágyba bújna vele, ha tehetné. Az élmény undorral és őszinte kétségbeeséssel töltötte el Aaylát. Azóta amikor csak meglátta őket egymás közelében, a külvilág is elnémult körülötte egy pillanatra, és zavarodottan azt találgatta, miről beszélhettek épp. Mestere nem adta jelét annak, hogy ismerné Galit vágyait és gondolatait saját magával kapcsolatban, igyekezte megtartani tárgyilagos, barátságos modorát, ahogy azt a Templom más tagjaival szemben is tette. Aayla nem tudta azonban, hogy idővel változott-e a férfi hozzáállása a körülményekhez. Sokszor álmatlanul forgolódott az ágyában, azon töprengve, nem alakulhatott-e ki mégis vonzalom kettejük között, Vos pedig, engedelmeskedve tanítványa akkori kérésének, egyszerűen csak nem számolt be róla neki. A szexualitás kérdése azóta is kényes téma maradt számukra, melyről nem tudtak beszélni egymással, és mindkettejükben zavart és egyértelmű frusztrációt okozott.
– Ma este azonban… – gondolta.
Igen, aznap este úgy tűnt, Vos egyértelműen kinyilvánította elhatárolódását a fiatal nőtől, az viszont nem várt, aljas kirohanással mindkettejüket mélyen megsértette. Aayla próbálta felkészíteni a lelkét az évek során arra a pillanatra, amikor el kell engednie Galitot és kettejük évtizedes, addigi barátságát, de annak módja most fájdalmas és keserű volt számára.
– Hátha mégse történt semmi köztük… – próbálta megnyugtatni magát, ahogy a félhomályba burkolózó folyosókon követte Adi Galliát. – Úgy tűnt, nem olyan a kapcsolatuk…
Mielőtt azonban tovább töprenghetett volna ezen, a nő megállt előtte, és feléje fordult.
– Aayla Secura padawan! A te utad itt kezdődik – mutatott egy ránézésre teljesen hagyományos helyiség ajtaja felé.
A lány körbenézett. Nem emlékezett rá, hogy valaha járt volna a Templom eme folyosóján, noha az semmiben nem tűnt különlegesebbnek a többinél. Ahogy az ajtó a falba csusszant előtte, egy puritán berendezésű, hagyományos meditációs szobának tűnő helyiség körvonalai bontakoztak ki előtte. A világítás csak halványan pislákolt, akárcsak a folyosókon.
– Mester…
– Lépj be, és kövesd a hallható utasításokat!
– Igenis! – hajtott enyhén fejet előtte Aayla.
Miután az ajtó bezárult előtte, hunyorogva körbenézett.
– Jedi padawan Aayla Secura! – szólalt meg egy kellemes, tompa hang, amitől összerezzent.
Nem látott hangszórókat, így először abban sem volt biztos, hogy az valamilyen berendezésből szűrődött ki, olyannak tűnt, mintha valaki az elméjén keresztül beszélt volna hozzá. Felpillantott a mennyezetre, mintha onnan várta volna a további instrukciókat.
– A Templomban tanulással töltött éveid újabb mérföldkőhöz érkeztek. Gyermekként először elnyerted egy mester kegyeit, aki padawanjává fogadott téged, most pedig, a felnőttkor küszöbén te magad is megmutathatod, alkalmas vagy-e arra, hogy növendékláncodtól megszabadulva önálló jedi lovagként szolgáld a Rendet, és később akár magad is tanítványt fogadhass – folytatta a hang.
Aayla akaratlanul is megérintette a fejvédőjén hátul lógó, gyöngyös kis láncocskát.
– Feladatok és próbatételek sorozata előtt állsz. Mielőtt azonban ezeket elkezdhetnéd… szükséges lesz testileg és szellemileg is megtisztulnod, hogy felkészülten tudj szembenézni velük.
Halk kattanás és berregés kelt életre a talpai alatt, majd meglepetésére a padló megnyílt, és egy fehér fürdőkád emelkedett ki belőle, gőzölgő, meleg vízzel, és mellette egy kis asztalkán hófehér, tiszta jedi alsó ruházattal. Egy kis kosárba beletehette jelenleg viselt öltözékét.
Aayla elbizonytalanodott. Elkezdte levenni a válláról köpenyét, de megállt a keze a levegőben.
– Vajon… néznek engem, hogy mit csinálok? – kérdezte magától, és viszolyogva megremegett annak gondolatától is, hogy idősebb, jedi férfiak esetleg egy kamerán keresztül azt néznék, ahogy épp levetkőzni készül.
De aztán elvetette az ötletet.
– A gondolataid révén… szinte már így is meztelen vagy előttük… – sóhajtotta. – Legalábbis szinte.
Senki előtt nem merte felfedni, milyen vonzalmat érez saját mestere iránt. Lelkesedését és odaadását nehezen tudta palástolni, de kettejük barátsága miatt ezt nem is vonta kétségbe senki.
– Talán… ez is egy a próbák közül… – gondolta. – Hogy őszintén fel tudok-e tárulkozni előttük. De ha ez igaz… máris megbuktam…
A legtöbb növendék rettegve várta a lovaggá avatás előtti próbákat. Tanulmányaik során megismerkedtek annak részleteivel, különböző szakaszaival, és idősebb társaik elbeszélése alapján olykor-olykor sikerült képet kapniuk arról, mire számítsanak. Rejtélyes módon azonban mindenki kissé homályosan beszélt csak tapasztalatairól, ami azt a benyomást keltette, hogy az avatás teljes procedúrája mindenkinél kicsit más.
– Ugyanakkor… ha Obi-Wanra gondolok, nála az egész teljesen másképp alakult… Távol volt – emlékezett vissza évekkel korábbi megpróbáltatásaikra. – Épp egy küldetés kellős közepén. Nem kellett így meditálnia vagy fürdőznie… ahogy a Tanács tagjai a helyszínre értek, közös megegyezéssel lovaggá avatták. Épp őt… aki már-már attól tartott, sosem lesz elég jó és alkalmas arra, hogy hivatalosan is jedi lovagnak tekintsék…
Tudta, hogy Kenobi különleges helyzetben volt, hiszen abban az egy küldetésben összpontosult minden, amit egy leendő lovagtól elvártak. Annyival többnyire tisztában voltak, hogy tanúbizonyságot kell tenniük testi erejük, fizikai felkészültségük tényéről, bátorságukról, fegyverforgatási képességükről, de a jedi-lét szellemi kötelezettségeiről is: szembenézni félelmeikkel és kétségeikkel, megtalálni azt a helyes utat, amit az Erő kijelölt számukra.
– „Ellenállni a kísértésnek, felismerni a megtévesztést”… – sorolta magában Aayla. – Mint egy több éves tanulmányi időszakot lezáró szigorlat… – élt az összehasonlítással.
Obi-Wan pedig mindennek messzemenőkig megfelelt. Képes volt bátran, félelmet nem ismerve összemérni az erejét és helyt állni egy kihaltnak hitt entitás, egy Sith lovag ellen, és nem hagyta, hogy annak sötétsége megkísértse a lelkét még azután sem, hogy a lény a szeme láttára ölte meg a mesterét. Szembenézett a fenyegetéssel, a halállal és veszteséggel, mégis hű maradt a jedik értékrendjéhez.
Aayla megremegett.
Bele se mert gondolni abba az érzésbe, milyen lehet valakinek így elveszítenie a mentorát.
Utolsó ruhadarabjától is megszabadult, és egyik lábát kecsesen átemelte a kád széle felett, hogy lábujjaival felmérje a víz hőmérsékletét. Az kellemesen melegnek tűnt, ezért elhelyezkedett benne.
Mielőtt teljesen elmerült volna, eszébe jutott, hogy fején viselt bőr fejvédőjét elfelejtette levenni. Ahogy annak szalagjait, csatjait kioldotta, keze akaratlanul megakadt azon a függőn, mely padawanságát szimbolizálta. Ujjaival finoman megtapogatta a kis gyöngyöket, melyeket évről évre mesterétől kapott születésnapjára.
Úgy tűnt, a hang is csak erre várt, mert ahogy ezt is a kosárba tette, folytatta.
– Az egész lényedet átjárja a bizonytalanság. Nem úgy tűnik, hogy készen állsz jelen próbákra.
– Meglepetésként ért, hogy szólítottatok – vallotta be Aayla. – Épp valami… nagyon fájdalmas és lelkileg megterhelő történt…
– Milyen érzéseket váltott ki belőled az, aminek tanúja voltál?
– Csalódást… árulást… hogy el akar venni tőlem valamit, ami talán… nem is az enyém… – simított végig a lekkuin, ahogy a nyúlványokat mosdatta. – A barátnőmnek tartottam Galitot… azaz Vin-Yar lovagot – javította ki magát, nem tudva, mennyire kell hivatalosan fogalmaznia. – Nem tudtam, hogy ő sosem tekintett rám ugyanígy.
– A ragaszkodás és érzelmi kötődés, a harag és irigység… mind-mind a Sötét Oldal tanácsadója. Ugyanez a gyengeség jár át, amikor csak a mesteredre terelődnek a gondolataid.
– Gyengeség?
– Egy jedi társa az Erő, mely elkíséri őt azon az úton, melyen haladnia kell. Te képtelen vagy az önállóság útjára lépni, és foggal-körömmel ragaszkodni látszol eddigi tanítódhoz.
– Nem azért félek elengedni a kezét, mert nem bízok magamban… hanem azért, mert félek, hogy nem leszek ott… Hogy megakadályozhattam volna valamit, és nem voltam ott… – felelte a lány bánatosan.
– Képtelen vagy megbirkózni a halál és elmúlás tényével – szólalt meg újra a hang az elméjében. – Nem tudod elfogadni az elválás vagy búcsúzás gondolatát. Pedig a halál az élet része, az Erő nagy, megállíthatatlan körforgásának csupán egy állomása.
– Amióta csak idekerültem, az élet szeretetére és tiszteletére neveltek – mondta Aayla némi hallgatás után. – Gyerekként együtt játszottunk… Már ifjonc koromban is annyi mindenre megtanított! Aztán… ő szép lassan felnőtt, és én még mindig kislány maradtam. Féltem, hogy elfelejt… és újra magamra maradok. De kiderült, hogy azért akart minél hamarabb lovaggá válni, hogy hivatalosan is folytathassa a tanításomat. Olyan hálás voltam neki ezért! Az én népem között… lányként vagy nőként a férfiak részéről nem sok jóindulatra számíthatunk. Az értékünk abban merül ki igazán, milyen világi örömökben tudjuk részesíteni gazdáinkat… Itt viszont, a Templomban, másként néztek rám… És a mester is mindig igyekezett gondoskodni arról, hogy a twi’lek dogmák ne rántsanak magukkal. Hogy el is higgyem, hogy ennél többet érek. Azt akarom, hogy tudja, nem hiábavaló volt az igyekezete. Hogy mi mindenen átsegített a gondoskodása. És hogy ha ő kerül olyan helyzetbe, amikor meginog az elhatározása, vagy megmentésre van szüksége, számíthasson rám.
A hang nem felelt, Aayla pedig kihasználta az alkalmat: a törölközőért nyúlt, majd magára öltötte a tiszta, fehér alsóruházatot. Távolabb lépett iménti fürdőhelyétől, hogy ha szükséges, az ismét elmerülhessen a talaj alatt, és ő ne billenjen bele a lyukba utána. A padló alatt munkálkodó szerkezetek le is süllyesztették azt, a lány pedig megvárta ezt, letérdelt a helyiség közepén, onnan várva a folytatást.
***
– Szégyellem magam – vallotta be Vos, ahogy maga is egy homályos, elcsendesített helyiségben térdepelt.
Levetette addig viselt öltözékét, és jelképesen megtisztult a víz segítségével, mégis bűntudat gyötörte a történtek miatt. Igyekezte megnyugtatni háborgó lelkét, amiért egy ilyen kellemetlen konfrontáció közepette kellett átadnia tanítványát a próbáknak, és mert tudta, hogy a látottak és hallottak bizonyosan felzaklatták őt.
– Szégyelled? – kérdezte a hang.
– Igen… Mert tudtam róla, milyen érzések vezérlik, mégsem tettem semmit, hogy mindennek elejét vegyem… Reméltem, hogy ha nem bátorítom, és még csak nem is foglalkozok vele, az érzés majd Vin-Yar lovag részéről egyszerűen csak elillan, és nekem… nekünk nem kell foglalkoznunk vele.
– A padawanod is tudott róla?
– Tudott… és mélyen megrendítette.
A hang hosszú pillanatokig hallgatott.
– Galit Vin-Yar lovag viselkedése sértés a Jedi Magatartási Kódex előírásaival szemben – mondta végül.
– Fiatal nő, akit a biológiai szükségletei vezéreltek – felelte Quinlan. – Azonban ahogy tette, az valóban elfogadhatatlan.
– Egy jedi feladata felülemelkedni az állatias ösztönökön, és az Erő segítségével uralni evolúciós késztetéseinket, mert létezésünk egy magasabb célt szolgál.
– „Létezésünk”… – gondolta a férfi. – Ezek szerint nem az Erő válaszolgat, hanem élő személy… Talán a Tanács egyik tagja…?
Saját lovaggá avatása óta nem tudta, ki az, akinek ezen dialógusok során felelgetett. De soha nem is merte megkérdezni senkitől.
– Képes voltál ezt tudatosítani a tanítványodban?
– Keserű szívvel, de igen – vallotta be Vos, és szomorúan behunyta a szemeit.
Megjelent előtte a gyermeki Aayla, életének különböző szakaszaiban, ahogy életvidáman kacag, játékosan követi őt mindenhova, utánozza a mozdulatait tanulás vagy edzés közepette. Ahogy azonban egyre idősebb lett, több és több alkalommal látta, hogy korábbi lelkesedése visszafogottságba süppedt, egy-egy elkapott pillanatban csalódottan gyakorolt önkontrollt, nehogy túláradó boldogságával kivívja bárki rosszallását. Engedelmességet mutatott, és Quinlan tudta, hogy az esetek nagy részében mindez őszinte is volt, érzéseit pedig igyekezte eltemetni magában.
– Miért érzed, hogy mindez kudarc? – kérdezte a hang.
– Mert nem akarom, hogy megkeseredjen a szíve – felelte a mester. – Míg én tárgyilagosan közelítettem meg küldetéseinket, feladatainkat, ő együttérzéssel, gondoskodással tudott közelebb kerülni a megoldásokhoz. Úgy éreztem, tökéletesen kiegészítjük egymást, és kettőnkben megvan az, ami egy igazán rátermett jedi létezéséhez szükséges. Kicsit… – billentette félre a fejét töprengve – sajnálom is, hogy el kell szakadnunk egymástól. Ha már nem dolgozhatunk együtt… nemcsak neki lesz szüksége önállóságra, megfontoltságra, nekem is meg kell tanulnom azt, ami általa hiányozni fog belőlem. Az empátiát… önzetlenséget…
– Az elszakadás elengedhetetlen. Mester és tanítványa nem maradhat örökké ebben a kapcsolatban – mondta végül a hang.
– Valóban.
– Mégis úgy érzed, ami titeket összeköt, az különlegesebb, mint más mestert és tanítványt. Ez önző gondolat, ami méltatlan egy jedi lovaghoz.
– Gyerekkorunk óta úgy hittem, az Erő választott ki minket egymásnak – felelte csalódottan Vos.
– Fiatal és tapasztalatlan vagy ahhoz, hogy az Erő misztériumait, szándékait ismerhesd – figyelmeztette a hang.
– Az Erő mindannyiunkat másképp jár át és másképp szólít meg – vette ellen Quinlan. – Az életkor ebben aligha játszhat szerepet. Cselekszünk… ahogy utasít bennünket.
***
– Oktatóid, akik az évek során különböző fegyvernemekre, nyelvekre vagy diplomáciai ismeretekre tanítottak, mind elismerően nyilatkoztak rólad – mondta a hang némi csendet követően.
Aayla nem felelt, csak egy apró biccentéssel jelezte, hogy megértette az elhangzottakat. Nem akart mosolygással, felragyogó arccal lelkesedést kifejezni mindazok felé, akik esetleg figyelemmel követik az eseményeket. Tudta, hogy az önteltség kimondottan negatív képet sugallt volna bírái felé. Tisztában volt a képességeivel, noha a mindenkivel szigorú párbajmester Cin Dralligtól – aki minden növendék számára a fénykardképzés alapjaiért felelt – és az ő értékelésétől természetesen azért tartott. A hideg, szinte szürkés tekintetű mester mindig hangoztatta, hogy nincs tökéletes technika és forma, amit valaha el lehetne sajátítani, még ha ez egyben kétségbe is vonta egyesekben a férfi tanításra való alkalmasságát.
A lány azonban meg sem próbált a tökéletességre törekedni. Felismerte fizikai korlátait, melyek biológiai adottságaiból származtak: termete, női mivolta, fején viselt lekkui egészen más megközelítést kívántak, mint egy hétköznapi ember képzése, és igyekezte is ezeket legjobb tudása szerint elsajátítani. Hiányosságait próbálta ellensúlyozni érzékeinek erősítésével, hajlékonyságával, melyek akrobatikus mutatványokra, szökkenésekre, nagyobb ugrásokra is alkalmassá tették őt.
– Választékosan beszéled a galaktikus, közös nyelvet, akárcsak néped nyelvét, a twi’lekkit – folytatta a hang, mintha csak egy listáról olvasná érdemeinek vagy eredményeinek felsorolását.
– Valóban – vallotta be Aayla kicsit meglepetten.
Szinte már arra számított, hogy megjelenik előtte egy fénykardmarkolat, és egy rátermett ellenfél próbára teszi vívótudását. A témaváltás azonban különös volt.
– A szullusztiai és shyriiwook viszont sajnos még csak döcögősen megy – tette hozzá. – Nehezen tudom utánozni a hangokat a fiziológiai különbségek miatt, de hallás alapján egész sokat megértek.
– A rangban vagy felelősségben feletted állókkal szemben azonban nem egyszer merültek fel viselkedésbeli problémák – jegyezte meg a hang.
Aayla nem érzett ki a mondatból értékítéletet, de tudta, hogy annak igaza van. Nem felejtette el azokat a mostanra kínossá vált, keserű pillanatokat, amikor nyilvánosság előtt vitatkoztak mesterével, vagy kétségbe vonta a Jedi Főtanács tagjainak bölcsességét. Gyermeki, ifjúkori hévtől elvakítva cselekedett, szavai meggondolatlanok voltak, és azóta sokat bánkódott miattuk. Észrevette, hogy viselkedése rányomta a bélyegét azok hozzáállására, akikkel korábban összezördülése volt. Mestere figyelmeztette, hogy a haragtartás jedihez méltatlan viselkedés, és Aalya igazságtalannak érezte, hogy a másik félnek ugyanezt nem rótták fel.
– Sajnálom – mondta végül, bár nem igazán tudta, erre mit felelhetett volna. – Tudom, nem lenne szabad különbséget tennem a galaxis lényei közt, és mindenki iránt egyforma tisztelettel kellene viseltetnem – tette hozzá rezzenéstelen arccal, és utólag vette csak észre, hogy volt némi él és huncutság is a szavaiban, mely talán nem volt épp helyénvaló.
– Úgy érzed, képes leszel levedleni az előítéleteidet, és úgy szolgálni a Rendet és a Köztársaság érdekeit, ahogy az egy jedi lovagtól elvárható?
– Mit lehet erre felelni? – kérdezte magától a lány tanácstalanul. – Ha rávágom, hogy igen, azt hiszik majd, könnyelmű és elbizakodott vagyok. Ha azt mondom, nem, akkor pedig nem fognak alkalmasnak találni a feladatra…
Szomorúan felpillantott, és bámulta a helyiség homályba burkolózó falát magával szemben, mely mögött a próba esetleges felügyelőit sejtette.
– A hallgatásod beszédes… – jegyezte meg a hang.
– Nem ígérhetem, hogy tökéletes leszek – felelte Aayla, és sóhajtott egyet.
Érezte, hogy egyre inkább távolodik tőle a próba sikere.
– Én csak… szeretnék jó jedi lenni!
– Nekünk az tökéletesen elegendő – lágyult meg a hang, a procedúra során először, a lány pedig összerezzent, és a karján az égnek meredt az izgatottságtól az a kevés szőr, mi testét borította.
Elkerekedtek a szemei a döbbenettől.
– Eddigi küldetéseid során tanúbizonyságot tettél fizikai erődről, vívói képességeidről, önzetlen és önfeláldozó magatartásodról, ahol saját testi épségeddel mit sem törődve siettél olyanok segítségére, akiknek veszélybe került az élete. Leleményességeddel és kitartásoddal mestered életét is képes voltál megmenteni – sorolta a hang az eredményeit. – Nincsenek kétségeink azt illetően, hogy felnőttként, önállóan is hasonló elhivatottsággal fogod képviselni a Rendet. Állj fel, Aayla Secura!
A padló ismét megnyílt, és egy hagyományos, homokbarna és bézs színű jedi öltözék emelkedett ki belőle, egy állványra helyezve, korábbi fejékével.
– Öltözz fel, és gyere át a szomszédos helyiségbe! – utasította a hang, ezzel egy időben pedig a jobbján megnyílt a fal, és egy haloványan derengő folyosó tárult fel előtte.
Aayla reszketve igyekezett felállni, nem is igazán a lábában a hosszas mozdulatlanság miatt kialakuló zsibbadás miatt. A felismerés, hogy az ő személyes próbája a hiányosságaival való szembesítésből és azokon való felülemelkedésből állt, felvillanyozta, de egyben hálás is volt a mestereknek, amiért megmutatták, mik lesznek azok, melyeken lovaggá avatása után is folyamatosan dolgoznia kell majd.
Próbálta palástolni izgatottságát, és a lehető legprecízebb szertartásossággal öltötte magára az öltözéket. Megkötötte a fején a fejfedőjét is, ujjai pedig még egyszer megtapogatták rajta a padawan-láncot.
Kihúzta magát, és határozott lépésekkel indult meg az újonnan nyílt folyosó felé, mely egy kör alakú, oszlopokkal szegélyezett terembe vezetett. Odabenn a Jedi Főtanács tagjai álltak, szinte szabályos körben, kivont fénykarddal. Az oszlopokon fáklyára hasonlító tűz lobogott, különös mód azonban nem keltettek meleget.
– Lépj közelebb, Aayla Secura! – utasította Adi Gallia, a lány pedig engedelmeskedett.
Észrevette, hogy érkezésével az addigi kör teljessé vált. Hevesen zakatolt a szíve, és meghatódva féltérdre ereszkedett.
– Jedik vagyunk. Az Erő rajtunk keresztül beszél. Tetteink segítségével az Erő megmutatja magát és hogy mi a valóság. Azért gyűltünk ma össze, hogy az Erő kinyilatkoztatásának tanúi legyünk – vette át a szót Mace Windu, a Tanács vezetője, aki először egy ősi, Aayla számára ismeretlen nyelven, majd a galaktikus, közös nyelven is elismételte az elhangzottakat. – A Tanács hatalmánál fogva, az Erő akaratából a Köztársaság jedi lovagjává választunk.
Aayla fejet hajtott, majd észrevette, hogy eddig használt fénykardja lebeg feléje. A fegyver megállapodott a tenyerében, majd felkattintotta azt. A félreismerhetetlen, süvítő hangon életre kelő sugárnyaláb ezúttal is kékesen tündökölt, mint minden alkalommal.
– Most már leveheted a padawan-láncodat – tette hozzá Adi Gallia.
– Köszönöm – bólintott a lány engedelmesen, és miután fegyverét övére akasztotta, akárcsak a mesterek, csendben nézte a kis láncocskát.
Egyik-másik Tanácstag kíváncsian összepillantott, amiért még mindig előttük térdelt.
– Kérdezhetek valamit? – szólalt meg végül lágy, megbékélt hangon.
– Természetesen, gyermekem – felelte Depa Billaba türelmesen.
– Mi lett Galit Vin-Yar lovag sorsa?
A mesterek tekintete megkeményedett.
– Galit Vin-Yar elhagyja a Templomot – felelte Mace Windu. – Útnak indul a Kolóniák Öve felé, ahol egy helyi szentélyben fog szolgálatot teljesíteni.
Aayla arca elszomorodott.
– Ha sietsz, még utolérheted – billentette oldalra a fejét Adi Gallia, mint aki kitalálta a gondolatait.
***
Aayla sebesen futott a Templom impozáns csarnokain keresztül, a hangárba vezető turboliftek felé, köpenye csak úgy lobogott mögötte. Nem tudja, hány óra telhetett el, de az üvegablakokon lassan elkezdtek beszűrődni a felkelő nap első sugarai. Kevesen jártak még a folyosókon, jobbára a takarító személyzet, az Őrzők és épp küldetésről visszaérkezők voltak azok, akik mellett elhaladt. Lihegve ugrott be az első szabad liftbe, és várta, hogy az a Rend tulajdonában álló űrhajók szintjére vigye. Ahogy megérkezett, gyorsan körbenézett, és látta, hogy a karbantartó személyzet és gépezeteik egy hajót készültek útjára bocsátani, egy kisebb, néhány személyes, dísztelen diplomatagépet. A hajtóművek üzemanyaggal való feltöltése befejeződött, a körülötte szorgoskodó droidok a diagnosztikai feladatok utolsó műveleteit végezték.
Egy magas, karcsú alak állt a leeresztett rámpa közelében, és elcsigázottan bámult kifelé a hangárajtón. A nap sárgásvörös színnel, káprázatos szépséggel világította meg sziluettjét.
– Galit! – kiáltotta Aayla, ahogy felismerte benne egykori barátnőjét.
A lány összerezzent, és megpördült a hangjára. Döbbenten kereste annak forrását, majd amikor találkozott a tekintetük, szobormerevvé vált az arca.
Aayla odasietett elé, és egy rövidke pillanat erejéig némán nézték egymást.
– Mit keresel itt? – kérdezte végül Galit keserű hangon.
A twi’lek nagyot sóhajtott, és leszegte a fejét.
– Magam sem tudom… – vallotta be.
– Dicsekedni jöttél? – mérte végig az öltözékét barátnője, felismerve, honnan érkezhetett.
– Egyáltalán nem – rázta meg a fejét Aayla. – Egyszerűen csak nem akartam, hogy úgy menj el, hogy…
– Hogy nem kényszerítesz bocsánatkérésre? – vetette oda keserűen Galit. – Nem tartozok neked semmivel!
– Galit…
– Belefáradtam, hogy folyamatosan bizonyítanom kell! Hogy mindig mindenben te voltál a mérce! – vetette oda az megvetően. – Pedig ügyetlen vagy, bizonytalan, és mindenki érzi, hogy titkolózol és nem tudod átadni magad az Erő irányításának! Kész csoda, hogy egyáltalán a próbákat elvégezhetted…! Bár ilyen hátszéllel… Lassan nem csodálkozok semmin.
Aayla keserűen leszegte a fejét. Érezte, hogy a lekkui megtelnek szomorúsággal.
– Fogalmad sincs, hogy ennyi év alatt milyen sokszor kívántam, bár olyan lehetnék, mint ti…! – gondolt közös barátnőjükre, Yureeh-ra. – Normális…! Ember! Határozott… magabiztos…! Önálló… szép és bátor…! Hogy… lehessen egyáltalán hajam, és ne érezzem a kopaszságom miatt olyan csúnyának magamat…! Azt hiszem, mind olyasvalamire vágyunk, amit nem kaphatunk meg – pillantott fel a lányra. – Talán… ez is a lemondásokkal teli életünk velejárója.
Galit keserűen elfordult és ökölbe szorult a keze. A hajó befejezte az előkészületeket a repüléshez, készen állt az indulásra. Belső motorjai halkan morajlottak a heves szélben, mely vadul cibálta ruházatukat és rövid, szőke haját.
– Örülhetsz, hogy elmegyek… – mondta végül jéghideg tekintettel. – Végül csak a tiéd lesz, és senkivel nem kell osztozkodnod rajta.
Barátnője megremegett.
– Mert ez az igazság, ugye? Szereted őt! Mondd csak ki!
Aayla lehunyta a szemét.
– Igen.
Diadal csillant Galit szemeiben, de mielőtt szólhatott volna, folytatta.
– Ahogy szeretek a magam módján mindenki mást is. Még… téged is – pillantott fel rá újra. – Nem kérted ugyan, de megbocsátok neked – mondta végül keserves hangon. – Menj! Remélem, békére lel a szíved!
Galit némán fürkészte a vonásait, majd felsétált a hajó rámpáján, ami lassan magasba emelkedett vele és tovaszállt, becsatlakozva Coruscant örökké hömpölygő forgatagába.
0 hozzászólás