Miután már az atyaúristen is megírta a maga kis beszámolóját, felrakta a fotóit, elárasztották a Youtube-ot a fan videók, sőt, teljes koncertfelvételek “büntetlenül” (én meg semmilyen, hivatalosan licenszelt dallamot nem tehetek be a videóim háttérzenéjének, mert megb.sz a Youtube és oda a csatornám…!), igen, jöjjön most ez a bejegyzés is: One OK Rock koncerten jártunk.

Másokkal ellentétben szerintem én amolyan koca-rajongó lehetek, mert az együttesek iránti fanatikus vagy extatikus rajongásból rég kinőttem, és az élményért, a zenéért, a zene keltette érzésekért hallgatok valamit. Inspirál és kikapcsolja a gondolataimat, de nem foglalkoztat metafizikai vagy politikai szinten, és ha megpróbál, az instant taszító erővel bír számomra. Éppen ezért, bár meghallgattam az új albumot, és az évek során rengeteg más számot is, sosem éreztem különösebb kötődést a One OK Rock vagy annak tagjai, szellemisége iránt. Nem ismertem a neveiket, vagy hogy hogyan néznek ki. Számomra ők egy könnyen hallgatható, nemzetközi stílusirányzatokat meglovagoló, szép énekhanggal és mélabús dalszöveggel operáló együttes voltak, akikért hajlandó voltam kifizetni egy koncertjegy árát, ellenben egy The Rose-ért vagy Stray Kidsért ugyanezt már nem tettem volna meg, mert azok még kevesebbet jelentenek számomra (és a közösségi nyomásra, csak hogy elmondhassam magamról, hogy ott voltam XY koncertjén, én már nem reagálok). Nyilván éreztem, hogy nem én leszek a lelkes überfan, aki hisztérikusan visít, sír és csápol meg ugrál az első sorokban, a színpad mellett, hanem egyfajta megfáradt mormotaként állok majd ott, míg minden oldalról lökdösnek az emberek, és próbálom magamba szívni az élményt, remélve, hogy megérte a pénzt és a fáradságot elmenni. És így is lett.

Raya barátnémmal Hajdúdorogról indultunk kocsival az Arénában tartandó koncertre, és mivel vidékről érkeztünk fel, jobbnak láttunk nem keringeni Budapest végeláthatatlan utcáin, és inkább előre foglaltam magunknak parkolóhelyet a csarnok parkolóházában. Az utazás különösebben eseménytelenül telt, a parkolóház bejáratának megtalálásával bénáztunk egy kicsit, de azon túl minden rendben volt. Feltett szándékunk volt nem azonnal beállni az ekkor még csak formálódó sorba a helyszín előtt, szerettünk volna bámészkodni, sétálni is egy kicsit, esetleg kajálni egyet, hiszen hosszú este állt előttünk, még vissza is kellett utaznunk Dorogra. Raya kolléganője, aki a férjével és fiatalabb rokonokkal, barátokkal érkezett szintén a koncertre, ugyancsak úton volt még, így nem is lett volna különösen társaságunk. A környéken nem igazán találtunk valamire való gyorséttermet (KFC pl.), a Burger Kinget meg egyikünk se szereti, így egy jó kínai reményében beültünk az egyik közeli étterembe (a közelebbibe, amelyik csövesebben néz ki 🙂 ). Rég ettünk ilyen finomat, és nagyon olcsón megúsztuk. Mire ott végeztünk a kolléganő is megérkezett, így visszasétáltunk, beálltunk melléjük, elkezdtünk ismerkedni a számunkra ismeretlenekkel.

[a küzdőtér, avagy állóhelyesek tere. A tömeg már formálódik a színpad előtt, a “merch store” ellenben elég szerény volt]

Velük érkezett két korunkbeli hölgy is, akikről kiderült, hogy szintén a dorama-fordítás világában tevékenykednek, kicsi a világ, na. 🙂

A sorakozás, beléptetés nagyon civilizáltan és szervezetten haladt, senki se tolakodott vagy türelmetlenkedett, vagy legalábbis mi nem tapasztaltunk ilyet. A jegyünket, állójegyeseknek, kétszer is ellenőrizték, le kellett ugyanis jönnünk egy emelettel lejjebb, hogy a küzdőtérre léphessünk, nyilván így akarták kiszűrni azt, hogy bárki illetéktelenül drágább helyre furakodjon saját jegye helyett. Itt ekkortájt még kicsi volt a tömeg, egy maroknyi ember sorakozott a színpad előtt, mi is simán odaballagtunk, és szerintem 15-20 méterre se voltunk a színpadtól, ami izgalmasnak ígérkezett. Bámészkodtam, látok-e ismerős arcot, akár korábbi, japán rockot kedvelő, animés ismerősök közül, akár fordítói oldalról, de nem futottam össze senki mással.

A lelátó jóval lassabban telt meg, mint vártuk volna, többen attól tartottak, hogy talán teltház sem lesz, ami sosem jó, mert talán azt az érzést kelti az előadókban, hogy nem érte meg eljönni, nem jönnek akkor inkább legközelebb sem. A végére azért szerintem olyan 85-90%-ban mégis elfogytak az üres székek, ami talán bizakodásra adott okot.

A koncert némi (10-15 perces) csúszással kezdődött, előzenekarként a Paledusk lépett fel, akik számunkra nagyon sokat nem mondtak. Egyikünk se az a kimondott, artikulálatlan hörgősrock-rajongó, így a látványos showelemek, dinamikus, pörgős bandatagok és amőbaként vonagló, félmeztelen gitáros volt a műsor fénypontja, aki szerintem biztos tolt valamit, józanul/tisztán ilyesmire nem hiszem, hogy képes lett volna.

Az utolsó dalok némelyikénél már lehetett látni a OOR tagjait is, ahogy a színpad szélén, a függönyök takarásából nézik a fellépést, illetve rendre megtapsolták őket, ami nagyon jófejség volt.

A Paledusk levonulásával volt egy jó 10 perces technikai szünet, amíg a ORR tagjai, illetve személyzetük is a színpadra jött, elvégezték a szükséges beállításokat, hangolásokat, ami csak fokozta az izgalmakat. Maga koncert aztán egy jó 5 perces, angol narrációval kiegészített animációval kezdődött, ami szerint ők a világ méregtelenítését célozták meg a zene által, ha már Detox az új album címe.

Nem voltak hiú ábrándjaim, hiába vártam régi, nagy kedvenceimet, mint pl. a Heartache-et, ami szerintem igazán szép búcsú- vagy ráadásdal lehetett volna tőlük. A We Are-ral kicsit kiengeszteltek, de nekem ez azért mégis csak hiányzott. Az album élőben jóval kellemesebb és hallgathatóbb volt, mint online, nyilván az élmény is hozzájárult, és hogy azt sok más lelkes rajongóval együtt élhettem át. Élveztem a fények játékát, a látványvilágot, és tetszett, hogy egyik-másik dal karaoke-feliratozása ott futott a háttérben, ez sokat segíthetett azoknak, akik nem ismerték a pontos dalszövegeket. Nem teszek úgy, mint aki a koncert minden pillanatát ki akarná elemezni, vagy az együttes tagjainak kedvét, lelkiállapotát vagy gondolatait ismerné, hogy mennyire jól érezhették magukat – ezt többször is elmondták, szemmel láthatóan elégedettek voltak a tömeggel és az általunk keltett hangulattal. Nagyon pozitív élmény volt, és ha jönnek még, biztos megint elmegyünk.

Néhány további fotóm: