Ebben a bejegyzésben az “Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai” című, Star Wars témájú történetem 44. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Aayla – Bevezető és információk.
Aayla és Quinlan kalandjainak második szakasza itt véget ér, de a történet maga hamarosan folytatódik.
~ 44. fejezet ~
– Sosem jártam még Quinlan szobájában! – lelkendezett Galit, ahogy körbesétált a helyiségben.
Kimérten lépkedett és bámészkodott a mester lakrészében, gyönyörködve a kilátásban.
– Na és… egy ágyban alusztok? – kérdezte barátnőjét csipkelődve.
– Dehogy, te buta! – rázta meg a fejét Aayla, aki a földön üldögélt többi vendégével. – Ő alszik a függőágyban – mutatott a masszív fémvázra fellógatott, barna vászonágyra, mely az egyik sarokban állt. – Átengedte nekem az ágyát. Felajánlottam, hogy alszok majd én a függőágyban vagy a földön, de a nyomorék kezem miatt eleinte nem tudtam belemászni vagy felkelni belőle… – vallotta be a kínosan. – De ő élvezi, jókat alszik benne. Szerintem máskor is szokta szunyókálásra használni.
Galit ajkaira pajkos mosoly kúszott, és szó nélkül beleült a függőágyba.
– Áh, milyen kényelmes…! – nyögte.
Aayla kicsit bizonytalanul nézte ügyködését, és bocsánatkérően vendégeire pillantott. Két kis twi’lek padawan ült az egyik oldalán, Anakin a másikon, és épp a finoman gőzölgő teát iszogatták, amit Aayla vívóversenyen legyőzött partnere, Dulguun Tar szolgált fel nekik. A bith fiatalember csendesen követte a már lovaggá avatott Galit viselkedését, de tartása vagy gesztusai nem árulták el, mit gondol róla.
– Ez nagyon finom – állapította meg Anakin, ahogy belekortyolt a sűrű, zöld teába.
– Köszönöm, hogy eljöttetek – mondta Aayla. – Ez igazán rendes tőletek.
– Hogy van a vállad? – kérdezte Dulguun.
A lány nagyot sóhajtott.
– Lassan haladunk… – vallotta be, és óvatosan megemelte sérült karját, hogy megmutassa, hol tart annak gyógyulása.
Lassú, precíz mozdulatokra már képes volt vele, de azok egyelőre nem tűntek ösztönösnek.
Amióta beköltözött mestere lakosztályába, a férfi igyekezte minden szabadidejét a lány rehabilitációjának szentelni. Elkísérte a kezelésekre, vizsgálatokra, majd a tornatermekben együtt gyakorolta vele a doktor által előírt mozdulatokat, hogy ne érezze elesettnek magát. Különböző fejlesztő eszközökkel, szalagokkal, labdákkal segítették a gyógytornát, Quinlan pedig igyekezte demonstrálni és vele együtt végezni a gyakorlatokat, hogy maga is lássa, mennyit sikerült tanítványának fejlődnie. A rehabilitációs tornájukat társaik is észrevették, a tornatermekben a fiatal hölgyek és padawan lányok rendre mohó pillantásokkal figyelték a csinos, izmos karú jedi mestert és annak óvatos utasításait, amivel tanítványát segítette. Hosszú napok teltek el, mire bármilyen változást vagy eredményt észleltek, ami eleinte nagyon elkedvetlenítette Aaylát, de Vos igyekezte tartani benne a lelket, hogy ne adja fel. Ahogy egyre könnyebbé vált karjának mozgatása, már felkötnie sem kellett azt, és nagyobb magabiztossággal végezte az előírt gyakorlatokat.
– Valószínűleg sosem lesz már olyan, mint régen – vallotta be.
– Ha szeretnéd, megmasszírozhatom egy kicsit – ajánlotta Dulguun, és felmutatta hosszú, puha ujjait. – A mi kezeink alkalmasak az ilyen finom mozdulatokra.
Aayla bólintott, és szabaddá tette a vállát.
– Szólj, ha fáj! – kérte Dulguun, és óvatosan megtapogatta, nyomogatni kezdte a lány bőrét, mintha valami hangszer gombjain játszana.
Aayla nagyot sóhajtott, a finom masszírozás célba talált, és a fájdalmas görcsök mintha máris feloldódni látszottak volna. Mosolyogva megsimogatta a kisfiú twi’lek, Zhi fejét, aki egy tálcán kantinból hozott teasüteményeket kínált neki.
– Hé, azokhoz ne nyúlj! – figyelmeztette hirtelen barátnőjét, Galit ugyanis azóta kikászálódott a függőágyból, és a fali polcokon sorakozó, kiffar ereklyéket vizsgálgatta.
Az egyik, sárga csillagos díszítésű vállvért kimondottan prominens helyet foglalt el.
– Az családi örökség – tette hozzá Aayla, Galit pedig kelletlenül visszahúzta a kezét.
Pillanatokkal később pittyegés hallatszott az ajtó beléptetőpanelje felől, az pedig szisszenéssel kinyílt. A szoba gazdája érkezett vissza, és felderült az arca, ahogy meglátta a vendégeket.
– Mester! – pattant fel a két kis twi’lek ifjonc, és rögtön meg akarták kínálni egy kis süteménnyel.
Látszólag jó kedve volt, mert ahogy a szájába hajította a finom falatokat, felkapta a derekánál fogva a két twi’lek gyermeket, és megpörgette őket a levegőben. Zhi és a kis Valda visított az izgatottságtól, Aayla és Dulguun azonban jókedvűen felnevetett. Ahogy a pörgés-forgás után letette őket, a gyerekek szédelegve kerestek helyet maguknak.
– Még emlékszem, mikor Aayla ilyen kicsi volt, mint most ti! – jegyezte meg Quinlan nosztalgikus hangon. – Ugyanilyen aranyos volt!
– Mester… – hajtott fejet Dulguun udvariasan, és Anakin is követte a példáját.
– Köszönöm, hogy meglátogattátok a tanítványomat – felelte az hálásan. – Mivel egy ideig még nem vehet részt a megszokott foglalkozásokon… szeretném, ha addig se kellene egyedül lennie!
– Ez csak természetes – felelte Galit, ahogy odatelepedett melléje, az egyik zsámolyra, és kihívóan végigmérte őt.
– Nem látom a fényevő barátotokat – hörpintett a teából a férfi.
– Ő nem fényevő! – kuncogott Aayla.
– Tudod, hogy értettem! – incselkedett vele a férfi.
– Yureeh Eni padawan a mesterével az Anoat-rendszerbe látogatott – felelte Dulguun, ahogy befejezte társa vállának masszírozását, és visszasegítette a vállára a ruháját. – Úgy tudjuk, már úton vannak visszafelé a Templomba.
– Anoat-rendszer…? – töprengett Quinlan. – Mintha nemrég érkezett volna onnan hajó… Esküdni mernék, hogy a Főtanács taktikai eligazítójának egyik kijelzőjén láttam is…
A növendékek fellelkesültek.
– Gyerekek, mi lenne, ha megnéznénk, visszajöttek-e? – kérdezte Aayla.
A twi’lek apróságok lelkesen talpra szökkentek, de mielőtt még mindenki kiviharzott volna a mester szobájából, illedelmesen rendet raktak. Együtt indultak meg a csarnok felé, ahova több lifttel is feljöhettek a Templomba visszaérkezők. Az egyik felvonó előtt szokatlan csődületre lettek figyelmesek, mely jobbára női lovagokból, mesterekből, és azok leány tanítványaiból állt.
– Hát ki van itt? Na, ki van itt? – mondogatták kedves, dédelgető hangon, ahogy visszatérő társaikat körülvették.
Aayla lábujjhegyre állt, és végre észrevette vörösesbarna hajú barátnőjét az érdeklődés középpontjában.
– Mesterek! – integetett a folyosón érkezők felé Yureeh boldogan. – Aayla, gyere!
– Quinlan… – biccentett Obi-Wan, ahogy az egyik folyosóról kilépve meglátta őket. – Már kerestelek – pillantott saját növendékére.
– Nálunk volt – intette le őt Vos, és megállt az oszlopoknál, hagyva, hogy az ifjú barátok újra fesztelenül üdvözölhessék egymást.
Aayla odavezette Dulguunt és a kis twi’lekeket, a kör pedig így nagyobbra duzzadt barátnőjük körül, ezért ők is odaférhettek.
– Nézzétek! – mutatta Yureeh, majd egy lebegő bölcsőbe nyúlt és kivett abból egy kisbabát.
A női mesterek közelebb hajoltak hozzá, úgy vizsgálták a vonásait, és mosolyogva próbálták megnyugtatni. A gyermek alig egy éves lehetett, és együgyű nyöszörgéssel jelezte, hogy nincs épp ínyére, hogy kézről kézre adják őt.
– Hát ő hogy kerül ide? – kérdezte Aayla döbbenten.
– A küldetés során bukkantunk rá – újságolta Yureeh, Aayla pedig engedelmesen fejet hajtott a mestere előtt. – Egy Erő-érzékeny baba! Hát nem cuki?
– Ó…! – motyogta Aayla, ahogy a gyermeket nézte.
– Gyere, odaadom! – nyújtották oda neki.
– Jaj, még csak az hiányozna! – húzódott el barátjuk. – Azt se tudnám, hogy kell megfogni! Még a végén elejtem…
– Ugyan, dehogy! – legyintett Yureeh. – Ösztönösen tudni fogod, hogy kell tartani. Gyere!
Ahogy esetlenül megfogta az ép karjával, a gyermek addigi nyűgössége megszűnni látszott, hatalmas szemeivel az újdonsült érkező arcát nézte. Kék bőre és hosszú agynyúlványai különlegesnek tűnhettek számára, melyekkel rövidke élete alatt bizonyosan nem találkozott még.
– Igazán szép kis embergyerek… – mondta végül Aayla.
– Hogy néz! – kuncogott barátnője.
– Azért szokatlan látvány egy jedi kezében egy csecsemő – jegyezte meg Galit viccelődve.
Aayla játékosan felemelte a jobb lekkuját, és integetni kezdett vele, a baba pedig csodálkozva nézte őt. Ki-kinyújtotta a kezeit a lekku felé, pici ujjaival pedig megtapogatta, megszorongatta. Aayla elmosolyodott.
– Tényleg aranyos… – mondta meghatódva.
– Amikor újabb kisdedet hoznak a Templomba, a női mesterekből és lovagokból mindig felszínre törnek az anyai ösztönök – jegyezte meg Obi-Wan, ahogy némi távolságból tanítványával és Quinlannel őket figyelték.
– Olyan hihetetlen, hogy ilyen kisbabákat engednek elhozni a szüleik… – motyogta Anakin. – Nem szívtelen dolog az ilyesmi?
– Ez nézőpont kérdése – felelte Vos. – Sok esetben megértik, hogy magasabb célt szolgál a gyermekeik létezése, és hogy a fővárosba kerülve sokszor jobb körülmények között nőhetnek fel, mint ha otthon maradnának…
– És mi van, ha valaki nem adja oda a gyermekét? Előfordult már ilyesmi?
– Persze, hiszen senkit sem kényszeríthetünk erre – felelte Kenobi. – A gyermekek ilyenkor jó eséllyel teljesen átlagos módon nőnek fel, a képességeik pedig képzés híján nem fejlődnek ki. Lehet, hogy ebben-abban a hétköznapokban tehetségesebbek lesznek másoknál, de azt majd a szerencsének fogják tulajdonítani.
Mindhárman újra a hölgyek felé fordultak, mert meghallották Aayla jellegzetes, ismerős kacagását. A gyermek szorosan hozzábújt és félősen a nyakába fúrta a fejét. Aayla játékosan ringatta őt és lekkuival meg-megbökdöste, hogy felvidítsa.
– De rég hallottam őt ilyen boldogan nevetni…! – mondta szomorkásan Quinlan.
– Mi van vele mostanában? – kérdezte Obi-Wan. – Vagy úgy veletek összességében…
– Nehéz, érzelmi hullámvölgybe került… Úgy érzem, nem vigyáztam rá eléggé, Obi-Wan – fordult keservesen barátja felé Vos. – Tehetetlennek éreztem magam, amiért nem tudtam neki segíteni… Közben pedig elemésztette őt a bánat…
Anakin kíváncsian végigmérte egykori játszópajtását. Most, hogy lassan ő is idősebb lett, kezdte észrevenni azokat az érzéseket, problémákat, melyek gyerekfejjel még ismeretlenek voltak számára.
– Mesterek! – rikkantotta Galit, és integetni kezdett feléjük. – Gyertek, nézzétek meg ti is!
– Menjünk…! – biccentett Obi-Wan. – Phrynee mester – mosolygott rá a zeloszi lány mentorára üdvözlésképpen. – Merre jártatok, hogy egy gyermeket hoztatok magatokkal?
– Az Anoat-rendszerbe szólított minket egy diplomáciai küldetés Yureeh-val – pillantott a nő büszkén a tanítványára. – Ott bukkantunk erre a kis árvára.
– Árva?
– Egy merényletben odavesztek a szülei, ő is csak a csodával határos módon menekült meg…
– Talán nem is csoda volt, hanem az Erő… – jegyezte meg sejtelmesen Quinlan, ahogy tanítványa mellé lépett.
Aayla megfordult, ahogy megérezte a közelségét és meghallotta a hangját.
– Mester… – mondta halkan.
A baba átnyúlt Aayla válla felett, és megmarkolta a férfi egyik vastagabb hajtincsét. Vos gyöngéden elmosolyodott.
– Te is mindig ezt csináltad – mondta növendékének.
Ahogy a férfi ott állt szorosan mellette, Aayla valami megmagyarázhatatlan meghittséget érzett a szívében. Szerette volna, ha átöleli őt, ha féltőn megcsókolja, ha az ő gyermekét tartaná a kezében…
– Mi a fene jut eszedbe, Aayla? – rótta meg magát a váratlan, idilli jelenet láttán. – Te nem vagy normális…!
– Milyen cuki! – olvadoztak a többiek, észre sem véve az elillanó pillanatot.
A lány visszaadta a gyermeket barátnőjének, aki különös mód gyakorlottan tartotta és ringatta a kisdedet. Szinte anyai mosollyal nyugtatgatta, az arcáról pedig földöntúli boldogság volt leolvasható.
– Ügyesen bánsz a kicsikkel – dicsérte meg őt Vos, és elismerően biccentett a lány idősebb korú mestere felé is, amiért az ilyen jó tanítónak bizonyult.
– Köszönöm, Vos mester! – hálálkodott a lány. – Az az igazság, hogy… ha sikerül majd teljesítenem a próbákat… szeretnék az ifjoncok nevelői között elhelyezkedni!
– Yureeh… – pislogott Aayla meglepetten. – Ezt… nem is tudtam…
– Én sosem voltam igazán jó kardforgató… és félek, a rideg diplomáciához az én karizmám kevés – vallotta be barátnője. – De a kicsikkel mindig nagyon szívesen játszottam, és amikor velük lehettem, mindig úgy éreztem, hogy kiteljesedhetek az Erőben.
– Az utánunk következő generációkról gondoskodni legalább olyan fontos feladat, mint a Szenátusban képviselni magunkat vagy különféle, diplomáciai küldetésen segítséget nyújtani a galaxis népének – emlékeztette őt gyöngéd hangon Phrynee mester. – Ha úgy érzed, hogy az Erő ezt az utat jelölte ki számodra… büszkén foglak beajánlani a nevelők közé.
Yureeh szemeiben a hála könnyei tündököltek, ahogy mentorára nézett, Aayla pedig szívből boldog volt, hogy barátnőjében ilyen elhivatottság mutatkozott a jövőjét illetően. Azt kívánta, bár ő is ennyire tisztán látná a Renden belül saját, későbbi feladatkörét.
***
A jedi mosoda alagsori helyiségében az esti óra ellenére szüntelenül dolgoztak a berendezések. A Templom lakói önállóan gondoskodtak ruházatuk tisztán tartásáról. A legtöbben csak elindították a gépeket, és közben más teendőiket igyekezték ellátni, elvonultak meditálni vagy gyakorolták a vívást egymással. Némelyik szerkezet már lejárt és várta, hogy gazdája visszatérjen a benne tisztára mosott ruhákért. Aayla és Galit épp ruháikat a szedték ki és hajtogatták össze, mikor Quinlan benyitott volna a helyiségbe, de ahogy megérezte a két lány jelenlétét, megtorpant, és az Erő segítségével igyekezte álcázni a jelenlétét.
– Hova készülődsz amúgy? – kérdezte végül Aayla, ahogy a jedi ruháktól eltérő öltözéket viselő barátnőjét végigmérte. – Nagyon csinos vagy…
A világos szőke hajú lány megnézte magát az egyik gép üvegablakában.
– Ó… nos… Páran elmegyünk szórakozni egy kicsit – pillantott végül rá, és az arcán mintha kínos fintor jelent volna meg.
– Szórakozni? – csodálkozott Aayla.
Galit úgy tűnt, keresi a szavakat.
– Tudod… nem tudom, mennyit szabad ebből elmondanom, de akiket már lovaggá avattak, vagy mesterek… eljárhatnak… kiélni a vágyaikat – mondta végül.
– Ó…! – motyogta Aayla, visszaemlékezve azokra a kínos beszélgetésekre, melyeket mesterével folytatott.
– Ezek szerint már ti is beszéltetek róla – sóhajtott Galit megkönnyebbülten, hogy nem árult el valami szörnyű titkot.
Barátnője furcsán meredt maga elé. Amióta a vele egyidős Galitot lovaggá avatták, úgy érezte, kezdenek eltávolodni egymástól. A lány kevesebb időt töltött a még padawanok társaságában, és javarészt a többi, felnőtt lovaggal és mesterrel együtt mutatkozott. Nem vett részt azokban a tevékenységekben, melyeket korábban növendéktársaival űzött, és látszólag immár más társaságba tartozónak érezte magát, és ezt környezete számára is nyilvánvalóvá tette.
– Csak nem jártatok már ti is egy-két ilyen… kiruccanáson? – kérdezte csipkelődő hangon.
– Nem… én még soha… – motyogta Aayla.
Soha senkinek nem merte bevallani, mit érez mestere iránt, és ez alól Galit sem volt kivétel.
– Majd ha egyszer kipróbálod, rájössz, milyen jó! – kacsintott a lány játékosan. – Az első néhány alkalom kellemetlen, de hamar ráérez az ember az ízére.
Aayla elvörösödött, és elkapta a tekintetét.
– Mondd csak…! – nézegette magát továbbra is Galit. – Quinlan… kikkel szokott eljárni?
– Mire gondolsz?
– Tudod, milyenek a férfiak…! – legyintett barátnője egy huncut mosoly kíséretében. – Ők még kevésbé bírnak magukkal – kuncogott.
– Én… nem hinném…
– Áh, ugyan, kedvesem! – ült le mellé Galit. – A férfi mesterek még nálunk is gyakrabban eljárnak. Ez alól biztos ő sem kivétel. Hébe-hóba mindenkire ráfér egy kiadós kefélés.
Aayla homlokára az aggodalom ráncai futottak.
– Nem szeretem, hogy így beszélsz róla… vagy más mesterekről… – mondta végül.
Társa csodálkozva végigmérte őt.
– Furcsa, hogy nem is tudsz róla ilyesmiket… amióta az eszemet tudom, állandóan egymás seggében lógtok.
– Ő nem ilyen… – kezdte volna Aayla, de Galit félbeszakította.
– Azt se mondta, hogy… milyen típusú nők tetszenek neki? – puhatolózott, ahogy saját arcképét szemlélve bájolgott. – Tudod… szívesen kipróbálnám vele… – mondta kéjes hangon.
Aayla arcára kiült a borzalom, ahogy ezt meghallotta.
– Mi?
– Te is tudod, milyen vonzó férfi – folytatta Galit. – Képzelem, milyen jó lehet az ágyban! Ne aggódj! Ha összejön, majd mesélek! – vigyorgott rá, majd felnyalábolta a tiszta ruháit. – Mentem! Majd beszélünk!
Aayla döbbenten nézte, ahogy barátnője a túlsó ajtón keresztül távozik. Hirtelen megszédült, és úgy érezte, hogy felfordul a gyomra. Elöntötte a sav a torkát, és kétségbeesetten keresett bármit, ahová kiszaladhatott volna hányni. Látta, hogy nyílik egy kis raktár a helyiségből, ahol a szervizdroidok tartják felszereléseiket, melyekkel a mosoda takarítását végzi. A vizes csap fölé görnyedt és öklendezve hányni kezdett. Undorral töltötte el a kép, ami megjelent az elméjében Galitról és mesteréről, szeretkezés közben. Ahogy az inger alább hagyott, vette csak észre magán, hogy eleredtek a könnyei az erőlködés közben. Az egész teste hideg verítékben úszott az iszonyattól. Reszketve omlott a padlóra, és megsemmisülten kapaszkodott a mosdóba.
– Aayla! – nyitott be a helyiségbe rémülten Quinlan, megérezve az Erőn keresztül, hogy valami baj van.
A lány elborzadva nézett fel rá, és próbálta megtörölni az arcát, hogy valamelyest megőrizhesse előtte a méltóságát. A férfi óvatosan felsegítette őt a földről, segített neki megmosakodni, majd lassú lépésekkel kisétált vele arra a szervizépület-tetőre, melyre oly gyakran kimásztak korábban, ha nyugodtan akartak beszélgetni, bámulni a Coruscant egén végtelenül hömpölygő forgalmat.
– Szellőztesd ki egy kicsit a fejed! – javasolta, Aayla pedig megkapaszkodott a korlátban.
Mindketten kellemetlenül érezték magukat az elhangzottak miatt, így a férfi nem tudta, mit is mondhatna, amitől jobb kedvre deríthetné. Leheveredtek a tetőn, ahogy szoktak, Aayla pedig a mellkasára hajtotta a fejét.
– Nem tetszik ez a barátnőd… – mondta végül Quinlan. – Nincs rád jó hatással. Túlságosan közönséges…
– Arrogáns lett, amióta lovaggá avatták…
Vos sóhajtott egyet.
– Egyre több lovagra és mesterre jellemző ez mostanában.
– Néha úgy érzem, valami baj van velem… – motyogta a lány. – Én ezt így nem… Én képtelen volnék erre.
A férfi gyöngéden megcirógatta a fejét.
– Ahogy nézett… és ahogy mondta… Nem is tudom, olyan szenvtelenül… Mintha mi sem számítana… Tudom, hogy vétkeztem, amiért érzéseim támadtak… De ekkora bűn, hogy nekem ennél több kell?
– Egy normális életben… egy Templomon kívüli világban… az a normális, ha több kell. Az igazat megvallva sose értettem, hogyan képesek a többiek félretenni minden érzést… minden kötődést, amit egy ilyen intim helyzet szülhet, és ridegen csak az együttlétre koncentrálni…
– Bocsáss meg! – suttogta Aayla, a férfi pedig érezte, hogy a könnyeitől lassan átnedvesedik a ruhája. – Bocsáss meg, amiért nem voltam végig őszinte veled! Tudom, hogy próbálsz a helyes úton tartani, hogy ne tévelyedjek el, de olyan elveszettnek érzem magam…!
A mestere keserűen meredt az ég felé. Szerette volna bevallani neki, hogy a sikeres alderáni kalandjuk és rehabilitációjuk befejeztével szándékában állt felterjeszteni a lányt a Tanács elé, hogy a próbáknak eleget tegyen, és lovaggá avathassák. Látva azonban, hogy érzelmileg még mindig milyen instabil állapotban volt, el kellett ismernie, hogy elhamarkodott döntés lett volna. Jobbnak látta hallgatni erről, és az Erőn keresztül igyekezte csillapítani zaklatottságát.
– Tudom, hogy nincs jogom ilyet kérni tőled… Hogy tagadj meg magadtól minden ösztönös késztetést… – folytatta a lány. – Csak… Kérlek, ne tudjak róla! – fúrta az arcát a mellkasába.
Quinlan lassan felült, és gyöngéden magához ölelte őt.
***
– Ezek… nem az én talárjaim? – kérdezte Vos később, amikor visszakísérte őt a saját szobájába, és rápillantott a lány ruháskosarára, melynek tetején sötét köpenyek hevertek, de méreteik alapján nem a lányra valók voltak. – Mit keresnek nálad?
Aayla szomorkásan meredt maga elé.
– Azokkal szoktam aludni…
A férfi előtt felrémlett gyerekkoruk jó néhány, mára kedves emlékké vált pillanata, melyben az akkori, még pici Aayla az ő ruháival betakarózva aludt a szobájában.
– Te az én levetett, büdös köpenyeimmel szoktál takarózni? – nézett rá furcsállva.
– Megnyugtat az illatod, mester… Mint kicsi koromban…
– Jaj, gyermek! Valami nagyon nincs rendben a fejeddel… – sóhajtotta a férfi, de nem tudott haragudni rá. – Én meg már furcsálltam, hova tűnnek el a ruháim…
Aayla összehajtogatta és visszaadta neki a talárokat.
– Nem alszol itt? – kérdezte félénken.
– Nem volna helyes… – vallotta be Vos, a történtek fényében.
A lány ujjai az éppen most viselt köpenye felé nyúltak.
– Kérem…! – nézett rá nagy, esdeklő szemekkel.
– Nem – rázta meg a fejét a férfi. – Most pedig menj pihenni!
Aayla beletörődve a megváltoztathatatlanba, megindult a szobája felé.
– Azért majd nézd meg, nincs-e valamelyiknek az ujjában egy bugyim!
Azzal magára hagyta az elvörösödő férfit.
0 hozzászólás