Star Wars – Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai – 43. fejezet

Ebben a bejegyzésben az “Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai” című, Star Wars témájú történetem 43. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Aayla – Bevezető és információk.

~ 43. fejezet ~

A hatalmas, Consular osztályú diplomatahajó sebesen száguldott Coruscant felé, a fedélzetén Palpatine főkancellárral és személyes testőrségével, közvetlen titkáraival és tanácsadóival. A Jedi Főtanács tagjai ugyancsak ezzel a géppel utaztak vissza a galaktikus főváros felé, így az odaúthoz képest a hajó különösen kicsinek és szűkösnek tűnt, főleg, hogy minden szabad tárolójában, de még néhány lakókabinjában is rekeszekben álltak az elkobzott kortózis-alapanyagok és kész páncélok, fegyverek. A főkancellár a kíséretével elfoglalta az egyik tárgyalót, és még így, a távolból is a Köztársaság Szenátusának ügyeit igazgatta. A Jedi Főtanács tagjai a Templomőrök segítségével igyekezték számba venni és kategorizálni a Houri-birtokokról lefoglalt zsákmányt, így hatalmas volt a jövés-menés a hajó hídján és különböző termeiben.

Quinlan és Aayla sokáig csak tétován álldogált hol az egyik, hol a másik folyosón. Őket nem vonták be az adminisztratív teendőkbe, ezért kissé feleslegesnek érezték magukat. Mikor a Templomőrök végeztek az egyik nagyobb tárgyalóban, és látványosan kimasíroztak onnan, mester és tanítványa egymásra nézett, majd egy vállrántás után beballagtak. A férfi behordta a csomagjaikat az egyik sarokba, hogy senkinek ne legyenek az útjában. Aayla addig bágyadtan körülnézett. A legtöbb láda már le volt zárva, és plomba védte mindet. A nagyobb kardok, tőrök, lándzsák azonban megfelelő tárolódobozok híján összekötözve hevertek a falak mentén.

– Ez az egész olyan bizarr… – vallotta be a lány. – Vajon mihez fognak kezdeni ennyi érccel és fegyverrel?

– Valószínű eltűnik minden a Templom alatti, végtelen alagútrendszerekben és raktárakban, ahogy oly sok más titok is… – felelte Quinlan sejtelmesen, ahogy dolga végeztével közelebb lépett a fegyverekhez, és felmarkolta az egyiket.

– Nem is tudtam, hogy vannak ilyenek… – motyogta Aayla. – Biztos csak a mesterek tudnak az ilyen titkokról… Az miféle darab? – kérdezte, mikor észrevette, hogy a férfi az eszköz súlyát, fogását vizsgálta.

– Valami dárdának tűnik… – töprengett Vos. – Ha Houri emberei kicsit is jobban értettek volna a fegyverforgatáshoz, ezekkel sokkal nagyobb kárt tudtak volna okozni…

A növendék keserűen meredt maga elé. Lepillantott a hófehér öltözékre, ami a ceremónia óta rajta volt.

– Mester… szeretnék átöltözni! – mondta fáradtan. – Így csak összekenném ezt a szép ruhát…

Rajtuk kívül senki sem tartózkodott a helyiségben, mégis félrehúzódtak az egyik sarokba, ahol a rekeszek is valamelyest takarták őket. Quinlan lesegítette a köpenyét és a csizmáit, majd megállt a keze a levegőben, mintha nem tudná, hogyan is folytassák.

– Nem kell félned! – mondta erőtlen hangon Aayla. – Van rajtam alsónemű… Láttál már ilyen ruhákban… – kezdte el kibontogatni magán a ruhát.

– Várj, segítek! – mondta végül a férfi, ahogy a lány felkötött karját segített kibújtatni a többrétegű ruhanemű alól. – Támaszkodj rám, úgy könnyebb lesz felvenned a nadrágot! – javasolta.

Felsegítette rá a csizmát is, Aayla pedig a nadrág gombjait igazgatta, amikor egy szisszenéssel kinyílt az ajtó. A növendék megdermedt, Quinlan azonban villámgyorsan lekapta saját magáról a köpenyt, a vállára kanyarintotta, és akár egy kagyló, átölelte, nehogy valaki illetlen pillanatban láthassa őt.

– Vos mester…? – nyögte Ki-Adi-Mundi meglepetten. – Mi folyik itt?

Mace Windu és néhány jedi hölgy is érkezett a kíséretében, mind furcsállva méregették az előttük kibontakozó jelenetet.

– Mester… nem kapok levegőt… – motyogta Aayla a szorításában.

– N-ne haragudj! – engedte el őt Quinlan, és hátrább lépett.

– Mesterek… – dugta ki a fejét a lány a köpeny alól, és megrázta kiszabaduló agynyúlványait. – Át akartam öltözni, nehogy összekenjem a királynő szép ruháját. Vos mester csak segített eltakarni…

– Ó! – eszmélt fel Adi Gallia, majd odasietett Depa Billabával.

– Vos mester, kétlek, tartsd még egy kicsit a köpenyedet, míg felöltöztetjük a padawanodat! – kérte a nő.

Quinlan engedelmeskedett, Aayla pedig nem sokkal később ismét hagyományos, megszokott, bézs és homokszínű öltözékét viselte. Felült az egyik rekesz tetejére, mestere pedig odatelepedett mellé. Az érkezők az asztalnál egyeztettek a Templomban maradtakkal, valamint épp megbízásokat teljesítő társaikkal, így nem különösebben figyeltek rájuk.

– Van egy kis csempészárum – kacsintott rá a férfi a növendékre.

Előhúzta vászontáskáját, mely szinte tele volt apró, tenyérnyi gyümölcssűrítményes tasakkal.

– Csupa vitamin és ásványi anyag, koncentrált formában, hogy megerősödj – tolta feléje, Aayla pedig csodálkozva markolt bele. – Igyál, amennyit csak szeretnél!

A lány csendben szürcsölte a szerzeményt, míg el nem álmosodott. Ráhajtotta a fejét a táskára, Vos pedig ráterítette a köpenyét.

– Aludj csak, apróság! – mondta gyöngéd hangon.

– Kicsi korunkban is így hívtál… – felelte álmatag hangon Aayla.

– Mert mindig olyan picire összegubóztál a köpenyeim alatt, akár egy kispárna – emlékezett vissza a kedves kis emlékekre Quinlan, ahogy felült melléje, és nekivetette a hátát a falnak.

Megmerítkezett az Erőben, és arra készült, az út hátralevő részét meditációval tölti.

– Tedd rám a kezed! – kérte a lány. – Meditáljunk együtt…!

A férfi elmosolyodott, és engedelmeskedett, majd mindketten elmerültek az Erő lágy ölelésében.

***

Miután átadta a még mindig alvó Aaylát a gyengélkedő személyzetének, Quinlan sebes léptekkel haladt a Templom folyosóin, követve az Erő által Kit Fisto auráját. Érezte, hogy a jedi lovag szintén a fővárosban tartózkodik. Amióta meglátta, mit művelt a tanítványával, fortyogó düh tombolt a lelkében, és nem nyugodott, míg ezért felelősségre nem vonja a férfit. Megpillantotta Fistót, majd rárontott, megragadta a ruháinál fogva, és belökte egy nyitva álló terembe, melynek magukra zárta az ajtaját.

– Mi…? – nyögte meglepetésében a nautoli, ahogy elterült a földön.

Ahogy azonban felpillantott támadójára, harag és undor költözött a vonásaira. Nem volt azonban ideje sokat gondolkozni, mert a mester ökle már lendült is, és kemény ütést mért az arcára. Felhasadt az ajka, ő pedig fájdalmában feljajdult.

– Te rohadék! – sziszegte Quinlan, ahogy megállt fölötte, és megvetően nézte őt. – Azt remélted, nem jövök rá, mit műveltél vele?

Kit egy pillanatra elkapta a tekintetét, és arcán a bűntudat árnya villant át. Ám úgy tűnt, ő is hasonlóképpen dühös volt támadójára.

– Ezt épp te kérdezed, Quinlan? – vetette oda. – Te, aki kicsi kora óta magadba bolondítottad őt? Az egész kapcsolatotok… förtelmes és természetellenes! Te perverz…!

Nem tudta azonban folytatni, Vos ugyanis rávetette magát, és újra és újra lesújtott rá. Nem volt ereje visszaütni, annyira megszédült, csak az Erő segítségével tudta ledobni őt magáról, és arrébb mászni.

– Miről beszélsz? – förmedt rá Quinlan. – Hogy mersz ilyet feltételezni rólam? Soha, életem egyetlen pillanatában sem voltak tisztátalan gondolataim vagy érzéseim Aayla iránt! – tápászkodott fel, és már szaladt is a még mindig szédelgő Kit felé.

Megragadta őt, talpra állította és a falhoz lökte. Egészen közel hajolt hozzá, és mélyen sötét, fekete szemeibe nézett.

– Most pedig jól vésd az eszedbe, amit mondani fogok! Ha még egyszer megtudom, hogy csak egy ujjal is hozzáértél Aaylához, a Tanács előtt fogsz felelni a történtekért, és addig nem nyugszom, míg ki nem hajítanak a Rendből! És miután kihajítottak, megkereslek, és egyesével fogom levágni a fejedről ezeket a nyomorult csápjaidat! – nézett fel a lovag vékony lekkuira. – Nem érsz hozzá, nem szólsz hozzá, még csak nem is keresed őt! Ha meglátod, hogy olyan helyiségbe lépsz be, ahol egyedül van, fordulsz is ki szó nélkül, és még csak rá sem nézel!

Kit bizonytalanul végigmérte őt.

– Te… még csak nem is szereted őt… – motyogta hitetlenkedve.

Lemondóan megcsóválta a fejét.

– Ez még szánalmasabb, mint hittem…

– Befejezted? – förmedt rá Vos. – Most pedig takarodj a szemem elől! – lökte őt az ajtó felé, Fisto pedig szédelegve kitámolygott rajta.

***

Aayla a gyengélkedő egyik vizsgálójában ült, és Venkes doktor a két gyakornokával igyekezte felmérni vállsérülésének jelenlegi állapotát. Szabaddá tették a vállát, és a kötszert is eltávolították, hogy különféle műszerekkel megvizsgálják a seb helyét. A fiatal női segéd óvatosan megérintette az ujjbegyeivel, a padawan azonban rögtön összerezzent a fájdalomtól.

Mestere a vizsgálón kívül álldogált a hatalmas üvegablak mögött, és aggódva nézte a folyamatot. Szeretett volna odabenn lenni vele, ugyanakkor mélyen megrendítette, amivel Kit Fisto nemrég megvádolta, és nem akart fegyvert adni azoknak a kezébe, akikben hasonló tévképzet élhet kettejükről. Elképzelnie is nehéz volt, hogy bárkiben ilyen gondolat egyáltalán felmerülhetett. Adi Gallia szinte hangtalanul lépett oda melléje, és nagy, kék szemeivel kíváncsian nézte a gyenge leányt.

– Mester… – biccentett feléje udvariasan a férfi.

– Még mindig vannak fájdalmai? – kérdezte Gallia a rá jellemző lágy, megnyugtató hangon.

– Egy ideig még lesznek is… Érzelmileg is megrázták a történtek – felelte Quinlan.

– Az Erőn keresztül érzem, hogy te magad is tele vagy bizonytalansággal és kétségekkel…

– A megérzésed, mint mindig, helyes, Gallia mester…

– Mik ezek a sérülések a kezeiden? – kérdezte a nő halkan, mintha csak valami bűnös dologról beszélgetnének.

Quinlan lepillantott sebes ökleire, melyek itt-ott még mindig véresek voltak. Igyekezte eltakarni őket köpenye bő ujjával, de tudta, hogy már nem tagadhatja le a létezésüket.

– Mi, kiffarok… harcosok vagyok, megvédjük a lányainkat és asszonyainkat… Ez volt az egyik utolsó dolog, amit az apám tanított nekem a halála előtt… – felelte keserűen.

– A harag… a düh… mind a Sötét Oldal felé taszít bennünket… Nem szabad engedned a kísértésüknek!

A nő arca elkomorodott, és a kezében szorongatott kis adathordozót nézegette.

– Megtettem, amit Aayla kért, és gondoskodtam róla, hogy a növendékek nagyobb biztonságban érezhessék magukat – kezdte, amire a férfi reménykedve feléje pillantott. – A gyerekek most már bármikor bezárkózhatnak, amikor csak szeretnének, kortól, nemtől, napszaktól függetlenül, ha úgy érzik szükségesnek. Őszintén szólva… nem is értem, miért ragaszkodtunk ilyen sokáig ezekhez a régi, idejétmúlt elképzelésekhez… – sóhajtotta.

– Szerettétek volna elérni, hogy már padawanként megbízzunk egymásban annyira, hogy azt a kevés személyes tárgyat, amivel rendelkezünk, nem lopjuk el egymástól… hogy ne bántsuk a másikat – felelte Vos. – Az emberek és korok azonban változnak… a gyarlóság pedig köztünk is felütötte a fejét…

– Mégis… – felelte a nő szomorúan -, hibásnak érzem magam, hogy ez bárkiben félelmet kelthetett. Hamarabb fel kellett volna ismernünk, hogy növendékeink lelki békéje és biztonsága fontosabb, mint régi hagyományokba kapaszkodni.

– Aayla nevében is köszönöm, mester – mondta végül a férfi.

Csendben nézték, ahogy különböző szerkezetek átvilágították Aayla vállát, Venkes pedig elégedetlenül szemlélte a kijelzőn megjelenő adatokat.

– Én… tudom, mi történt… – szólalt meg végül Gallia mester rekedten, ahogy felpillantott Vosra.

Óvatosan odacsúsztatta neki az adathordozót. A férfi keserűen lehunyta a szemeit és leszegte a fejét.

– Töröltem a felvételt a biztonsági adattárból – tette hozzá. – De ezen… megtalálod, ha szükséged lenne rá. Így ez… jobb lesz mindenki számára.

– Nem akarom látni… Nem akarom hallani, ami történt. És nem akarom, hogy Aayla is újra átélje ezt az egészet.

A nő arcán aggodalom jelent meg, ahogy Vost figyelte, és tekintete újra és újra az adathordozóra siklott.

– Bárhogy is döntesz – mondta lágy hangon -, ne ítéld el őt azért, amit látni fogsz rajta!

Gyöngéden újra a vizsgálóba pillantott.

– Nyilvánosan… ritkán merjük csak felvállalni az érzéseinket a Renden belül… Mert félünk attól, milyen retorzióval jár ez a társaink részéről. Pedig az Erő is szeret minket – fátyolosodott el a tekintete. – Körülvesz bennünket, akár egy gondoskodó szülő. Enélkül érezni sem tudnánk a jelenlétét az univerzumban. Éppen ezért nekünk is feltétlen szeretettel kell viseltetnünk a környezetünk iránt…

Keserűen elhallgatott, és az ajkai megremegtek, mintha nehezen tudná csak megformálni a szavakat.

– Ismerős az az állapot, amin Aayla most keresztül megy – mondta végül. – Túlságosan is…

Quinlan óvatosan feléje pillantott.

– Mester… – motyogta döbbenten.

– Fiatal lovag voltam… – jelent meg a nosztalgia Gallia vonásain, a tekintetében mégis volt valami fájdalmas és szomorú. – Igyekeztem beilleszkedni, és minden szabályunkat követni… A szívemnek viszont… nehéz volt parancsolni.

A férfi nem tudta, mit feleljen, nem akart egy-egy szóval vagy pillantással tiszteletlennek tűnni.

– Hogyan sikerült… leküzdened ezt az érzést?

– Sosem sikerült – mosolyodott el lágyan Gallia mester. – Az emléke azóta is bennem él… oly sok éve már…

Csendben nézte, hogyan hadakozik Aayla odabent a gyakornokokkal, és húzza el a karját folyton, amikor mozgatni akarták. Egyedül Venkes doktor tudott valamelyest hatni rá, de neki is szinte már könyörgött, hadd szabadulhasson.

– Aayla, muszáj elkezdened a gyógytornát! – csóválta meg a fejét az orvos. – Nem tapadhatnak le az izmok, és…

– De fáj!

– Tudom, hogy fáj, de…!

Marakodásuk tompán áthallatszott az üvegfal túlsó oldalára is.

– Mindig is csinos fiatalember volt… de azt hiszem, mégsem ez volt az, amitől érzések ébredtek a szívemben. Csodáltam, ahogy a gyermekekkel bánt, amilyen tisztelettel állt az élethez, annak megannyi, különböző lényéhez… Akár egy csillapíthatatlan tudásszomjjal bíró növendék, aki addig nem nyugszik, míg mindenre gyógymódot nem talál…

Quinlan testén különös bizsergés futott végig, ahogy ráeszmélt, kiről beszélhet. Pillantása Venkesre siklott, aki fáradhatatlanul vitatkozott a padawannal.

– Mi volt az oka annak… – kérdezte rekedten -, hogy nem teljesülhetett be sosem… ez a szerelem?

Adi Gallia azonban jókedvűen felnevetett.

– Kicsit… másfelé húzta őt az érdeklődési köre – vallotta be pajkosan, és elvigyorodott Vos zavarán.

Mindketten összerezzentek azonban, ahogy velőt rázó sikoly kelt életre a vizsgálóból. Úgy tűnt, sikerült rávenniük a lányt, hogy engedelmeskedjen, de az első, óvatos mozdulatnál szörnyű fájdalom hasíthatott a testébe, mert zokogva összegömbölyödött és reszketve markolászta a sérült testrészt. Szégyenkezve takargatta magát, úgy tűnt, a kíntól összevizelte magát.

***

– Nyáh! – visította a fehér, bundás kis emlős az átlátszó falú rekeszben, ahogy Quinlan a Jedi Templom folyosóin haladt vele.

Az állat ide-oda csúszkált a dobozában, ami csak fokozta a riadalmát, ezért keservesen sipítozott, hosszú fülei pedig, melyek nyugalmi állapotban puhán a teste mellett lógtak, most mind az égnek meredtek, itt-ott kinyúlva a rekesz résein.

– Maradj már csendben! – méltatlankodott a férfi, mert amerre csak fordult vele, társai mindenhol megbámulták miatta. – Ne óbégass itt nekem!

– Nyáh! – dobbantott nagyokat az állat makacsul a hátsó lábaival.

Annyira igyekezte megfékezni a lényt, hogy figyelmetlenségében az egyik kanyarban majdnem felbukott legjobb barátjában.

– Quinlan…! – hőkölt hátra Kenobi.

– Ó, Obi-Wan!

– Vos mester… – hajolt meg csodálkozva Anakin. – Hát ez meg…? – mutatott a dobozra.

– Ó, ez? A mesterek megengedték, hogy elhozzam az Állatházból, hátha felvidítja egy kicsit Aaylát… – vallotta be Vos.

A kisfiú arca felderült, ahogy közelebb hajolt a rekeszhez. Próbálta megsimogatni a lény kiálló füleit, de az rémülten behúzta őket.

– Nyáh!

– Aranyos… – motyogta szelíden.

– Egy rémálom! – csóválta meg a fejét a mester. – Visít itt nekem…

Kenobi furcsán végigmérte őt.

– Nem értem, mi szükség van erre… Aayla majd rendbe jön. Úgy babusgatod, mintha még mindig kisbaba lenne…

– Megérted, ha majd Anakin is felnőtt! – hunyorgott rá huncutul Vos. – Akárhány éves is lesz Aayla, ő mindig az én kiscsibém marad! És ha a lelkének jót tesz, hogy játszhat egy kicsit ezzel az ördögfiókával, akkor rajtam nem fog múlni.

– Nem látogatjuk meg őt, mester? – pillantott fel Kenobira a kisfiú, és ösztönösen megérintette a karját, de zavarában azonnal visszahúzta a kezét.

Úgy tűnt, kettejük kapcsolata mellőzött minden hasonló, gyöngéd mozzanatot.

– Gyertek nyugodtan! – intett a fejével Quinlan saját szálláshelyeik felé.

– Miért arra megyünk? – kérdezte barátja csodálkozva.

– Nálam alszik – felelte Vos a legnagyobb lelki nyugalommal, ahogy megindult a folyosón, nem látta azonban azt a helytelenítő fintort, ami Obi-Wan arcán megjelent.

– Erről a mesterek is tudnak?

– Persze, Gallia mesternek szóltunk róla először. Miért?

– Csak… nem jó a látszatja… – felelte kelletlenül Kenobi, Quinlan pedig döbbenten megtorpant.

Csodálkozva meredt maga elé. Amióta visszatértek a Templomba, második alkalommal kételkedett valaki a szándékai tisztességességében, és ismét olyasvalaki, akit évek óta a barátjának tartott.

– Miben lenne másabb a helyzet, ha én nő lennék, ő pedig férfi? – kérdezte halkan, és fájdalmas volt számára, ahogy tudatosult benne, hogy társa ilyesmit mert feltételezni róla.

– Én csak… – szabadkozott azonnal Kenobi, és zavartan lepillantott saját növendékére.

Egyértelműen kínosnak tűnt számára a testiség felnőtt kérdéseiről beszélni egy 11 éves gyermek füle hallatára. Anakin értetlenül pillantott hol egyikükre, hol a másikukra, majd leszegte a fejét, mintha feleslegesnek érezte volna magát.

– Te is tudod, hogy keményebben neveltem őt, mint sok más mester a saját fiú tanítványát – mondta végül csalódottan Vos. – Soha nem számított, hogy mik vagyunk… Csak az, hogy mindenre meg tudjam tanítani, amit én is tudok.

– Megértem, hogy a sérült keze miatt most segítségre szorul, de maradhatott volna a gyengélkedőn is…

– Nem akartam ott hagyni – indult meg újra Vos. – Túlságosan személytelen… és csak még elesettebbnek érezné magát.

Megérkeztek a mesterek szállásaihoz, a férfi pedig odalépett az ajtajának beléptető paneljéhez. Először beszólt a mikrofon segítségével, nehogy két vendégük olyan helyzetben találja a lányt, amit az kompromittálónak érezne.

– Megjöttem, Aayla – mondta rezignáltan. – Hoztam vendégeket is.

Adott néhány másodpercnyi időt számára, hogy esetleg felvegyen valamit, ha az öltözéke mások számára hiányosnak tűnne, majd kinyitotta az ajtót és bekukkantott.

Fényesség töltötte be a teret, ahogy a hatalmas panorámaablakon keresztül beáramlott Coruscant lemenő napjának fénye. Az ég káprázatos, vöröses-sárgás színekben pompázott, az ágyon heverő padawan azonban mégis elcsigázottan bámult kifelé.

– Freykaa… – nézte őt bánatosan mestere, mert látszólag még mindig nagyon maga alatt volt a fájdalmas rehabilitáció miatt.

– Nyáh! – nyögte a pocok keservesen.

– Nyáh! – rivallt rá Quinlan. – Hallgass már el! Itt van, nem látod? – intett a lány felé.

Aayla kíváncsian felemelte a fejét, de a meggondolatlan mozdulatra azonnal fájdalom hasított a vállába.

– Jaj! – kapott oda, ahogy felült. – Pock…?

– Eridj! – engedte ki a dobozból a férfi az állatot.

A teremtmény sebesen iszkolt a növendék felé, Aayla pedig lecsusszant az ágyról a földre.

– Pock! – simogatta meg őt, ahogy a lény az ölébe huppant és reszketve odafészkelte magát. – De hát… hogyhogy…?

– Megengedték, hogy elhozzam… – vonta meg a vállát mestere. – De ha tovább idegesít, a fazékban végzi.

Pock, mintha csak megértette volna, miről beszél, rémülten az égnek szegezte a füleit.

– Ugyan dehogy! – simogatta meg a lány. – Ne félj, Pock! Nem bánt senki!

Míg Quinlan ledobta magáról a köpenyét, belépett a két vendég is a szobába.

– Kenobi mester… – pillantott fel rájuk Aayla. – Anakin!

– Szervusz, Aayla! – mosolygott rá a kisfiú, és elpirult, ahogy egyszerű atlétában, pihenőnadrágban ült előttük.

Obi-Wan arcáról nem volt könnyű leolvasni, mi járhatott a fejében. A bajnokság után nem váltak el szépen, és azóta nem volt alkalmuk tisztázni veszekedésük okát.

– Üljetek le! – intett Vos két alacsonyabb, zsámolyszerű széke felé.

Barátja helyet foglalt, Anakin azonban nem merte birtokba venni a másikat, inkább odatelepedett a földre Aayla mellé.

– Megsimogathatom? – pillantott fel a lányra, ahogy az ép kezével szeretetteljesen babusgatta a jószágot.

– Persze. Ő nem az enyém, az Állatházban vigyáznak rá és tenyésztik a tudós mesterek. Igaz, édesem? – ölelte magához, Pock pedig nyalogatni kezdte a bőrét.

Anakin felnevetett, és óvatosan megsimogatta a pocok fejét.

– Milyen puha…! – suttogta csodálkozva, a szemei pedig úgy tündököltek az izgatottságtól, mint már rég nem, amióta a Templomba költözött.

Együtt nevetgéltek, ahogy Pock fészkelődött a lány ölében, és igyekezték utánozni a hangot, amit kiad. Obi-Wan meredten nézte őket, ártatlan kuncogásukat, mellyel olyannak tűntek, mint két gondtalan gyermek. Quinlan szobájának tárolórekeszeihez lépett, és frissítőket vett elő az érkezők számára, de ahogy barátja arcára pillantott, szomorúság telepedett a vonásaira. Semmi gyöngédség vagy gondoskodás nem tükröződött a tekintetében, ahogy ifjú tanítványát nézte, mintha teljesen idegen lett volna számára. A kisfiú is szép csendben beleidomult kettejük néma, hűvös kapcsolatába, és kezdeti lelkesedése csak ritkán tört felszínre. Legtöbbször szótlanul ballagott Kenobi mellett, amerre csak mentek, mintha attól rettegett volna, hogy egy oda nem illő mondat hallatán is megrovásban részesítené őt. A férfi ugyanúgy nem találta meg az összhangot padawanjával, ahogy nem tudott igazán felengedni annak idején saját mesterével szemben sem. Quinlan tudta, hogy Obi-Wan lelkén örök sebet ejtett mestere elvesztése, és hogy nem tudták ezt az ellentétet egymás közt feloldani. Félő volt azonban, hogy most ugyanezt a hibát készül elkövetni saját tanítványával szemben is.

– Hogy van a vállad? – kérdezte Anakin, ahogy a lány bekötözött és rögzítőbe bugyolált karjára pillantott.

Aayla keserűen meredt maga elé, még a lekkui is erőtlenül lógtak fejének két oldalán.

– Nem lesz vele semmi baj, meglátod – ült oda a másik oldalára Quinlan, miután az asztalra tette a tálcán a frissítőket.

Pock felágaskodott, és mellső lábaival Aayla mellkasába kapaszkodott, mintha el akart volna rejtőzni a nyúlványai alatt.

– Nyáh!

– Nem kell tőle félned, Pock! – simogatta meg a lény hátát szelíden a padawan. – Jól van, akkor mássz fel ide…! – hajolt le hozzá, a pocok pedig felugrott az ép vállára, és bebújt a lekkui alá.

– Mint valami prémes sál! – kacagott Anakin.

– Igen, nagyon puha! – felelte szomorkásan Aayla. – Biztosan ezért vadászták le őket… a finom bundájukért.

Quinlan felé fordult, és hálásan elmosolyodott.

– Köszönöm, hogy elhoztad. Tudom, hogy fel akartál vidítani vele.

Mestere szerette volna egy gyöngéd érintéssel, vagy kezének finom megsimogatásával kifejezni, hogy örömmel tette, de Kit Fisto és Obi-Wan sugalmazása után már abban sem volt biztos, szabad lenne-e egyáltalán ilyesmit tennie.

– Bármikor – mondta végül.

~ Következő fejezet ~

*Freykaa (twi’lekki): Kedvesem.