Ebben a bejegyzésben “Az univerzum hercegei” regényfolyamként elkészülő, Star Wars témájú írásaim 1. részének, “A Birodalom szolgálatában” című történet 25. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Star Wars történetek – Bevezető.
~ 25. fejezet ~
Tycho lövésre emelte a gyakorlópisztolyt. Kissé nehezére esett összpontosítani, mert a pálya közepén a legfrissebb évfolyam néhány gyengébb képességű kadétja próbált felzárkózni a hamarosan esedékes vizsgáikra, oktatójuk azonban olyan hangosan ordibált velük, hogy attól zengett az egész, föld alatti lőtér. Bosszankodva megdörzsölte izzadó homlokát, és a szeme sarkából látta, hogy több, hozzá hasonló, gyakorolni kívánó kadét is inkább szélre húzódott, minél távolabb a hangzavartól, mert mindannyiuk koncentrációját rontotta a hangoskodás.
– Akármit is gondoltok – sóhajtotta egy idő után Tank -, a seggünk ki van itt nyalva. El se tudjátok képzelni, hogy milyen putri hely a Corulag, és hogy ott milyen körülmények közt laknak meg tanulnak a kadétok. Ahhoz képest a Prefsbelt IV egy luxusszálloda.
– Miféle fegyvernemet oktatnak arrafelé? – kérdezte Biggs, és a szemével követte új oktatójukat, Lubo Nareket, ahogy az elhaladt mögöttük, feltette a fejére a védőszemüveget és elfoglalta az egyik pályát.
A férfi hosszabb, fekete haja ezúttal gondosan hátrasimítva lapult a fejére, a birodalmi előírásoknak megfelelően. Darklighter a kezével intett Hobbie-nak, aki kíváncsian kinyújtotta a fejét, hogy láthassa, új professzoruk vajon hogyan teljesít majd.
– Jobbára szárazföldi alakulatokat képeznek ki azon az akadémián – felelte Tank. – Nagy darab mind, akár egy szekrény. De szerencsére csak a mezei kadétoknak engedik a zónalabdát, mert ha a különleges alakulatosok is játszanának, esélyünk se lenne ellenük.
Narek, aki eddig a gyakorlópisztoly beállításaival bíbelődött, egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, és enyhén a kadétok felé fordult, mintha hallgatózni szeretett volna. Biggsnek felszaladt a szemöldöke.
– Akkor se kellene annak a nyomorultnak így kiabálnia a frissekkel! – morogta Tycho. – Mindenki más gyakorlását zavarja vele, és amúgy is teljesen kontraproduktív az egész!
– Te és a te bonyolult kifejezéseid… – motyogta Hobbie.
– Nem attól fognak jobban teljesíteni, ha üvölt velük. Ezt mindenki tudja, aki minimális pszichológiai ismeretekkel rendelkezik.
– Belénk is belénk verték, amit meg kellett tanulni, még te is megtanultad – jegyezte meg barátja. – Pedig te alderáni vagy.
Tycho keserűen leeresztette a pisztolyát. Otthon nem beszélt a szüleinek arról, hogy többek közt erőszakra, fegyverforgatásra is tanítják őt, ami oly ellentétes volt népének békeszerető hozzáállásával. Nem vette észre, de a professzor feje feléjük fordult az elválasztófalak takarásában. Várta, hogy valami érdemi információ még elhangzik, de mikor a kadétok nem folytatták, határozottan a virtuális céltábla felé fordította a pisztolyát, és magabiztosan lőni kezdett. Minden találata annak közepét találta el.
***
– És bármilyen hihetetlen, ezzel elérkeztünk a Koréliai Kereskedelmi Útvonal képzeletbeli végéhez – nagyította ki a Peremvidék feltérképezett világainak csücskét Thora Birch professzor a ciklus első asztrokartográfiai óráján.
A férfi olyan természetességgel folytatta a tananyag oktatását, mintha soha nem is lett volna vizsgaidőszak vagy szabad eltávozás az osztály számára. Unottan megpödörte a füle mögött rakoncátlanul kunkorodó, vörösbarna hajtincsét, a tekintetét pedig az osztály elé kivetített csillaghalmazra irányította.
A GBI17/1. nem találta különösebben érdekesnek az órát, ugyanolyan száraz volt, mint minden olyan anyag, mely a vadászgépes repülés izgalmaihoz nem kapcsolódott szorosan. Az interaktív, körülöttük kivetített csillagtérkép azonban legalább látványossá tette valamelyest az előadást. Ha megérintették valamelyik bolygót, a rendszer kicsit nagyított rajta, kiírva annak nevét és galaktikus rendszerben elfoglalt helyét, koordinátáit.
– Azt gondolnánk, hogy a Birodalom gazdasági és kulturális magjától ennyire távol már nem is találunk arra érdemes rendszereket vagy az élet kialakulásának feltételeit teljesítő planétákat, pedig a térségben elhelyezkedő szektorokban több, csillagászati szempontból érdekes égitest is megfigyelhető… – közelített rá az útvonal egy sűrűbb szakaszára. – Ott az örök hó és tundra birodalma, a Lutrillia és a Hoth szinte egymás szomszédságában, akárcsak az Anoat-szektorbeli gázóriás, a Bespin az értékes Tibanna-gázkitermelő kolóniáival, a mocsaras Taullal vagy a sivatagos Merokiával. A térség fejlődését és további feltárását komolyan akadályozza a Kriz-szektorban fellelt fekete lyuk, a Quintas.
Egy vörös fénnyel örvénylő, gyűrűszerű ábra jelent meg előttük.
– Így néz ki egy fekete lyuk? – kérdezte Rasha halkan, ahogy odahajolt Hobbie-hoz.
– Ez inkább csak szimuláció – felelte helyette Tycho barátja másik oldaláról. – Ennyire közel nem lehet merészkedni egy fekete lyukhoz, mert a körülötte keringő akkréciós koronggal elnyel mindent. Professzor úr! – emelte a kezét a magasba.
Birch csodálkozva az osztály felé fordult, nem volt különösebben hozzászokva, hogy hallgatói kérdéseket tettek fel neki.
– Celchu kadét?
– Az említett fekete lyuk jelenléte mennyiben befolyásolja a térség rendszereinek működését, vagy a hiperűr-útvonalon való közlekedést? Nem veszélyes navigációs szempontból?
– Nos… – köhintett a férfi. – Tény, hogy a térségben meglehetősen szegényes a birodalmi, katonai jelenlét. Nem mondhatóak veszélyesnek az állapotok, de nem is véletlen, hogy a mögötte elterülő, úgynevezett vad űr további feltérképezésére eddig nem sok kísérletet tettek. Különösebben hajlandóság sem mutatkozik ilyen irányban…
– Ha a Quintas ennyire távol esik civilizált világoktól, hogyhogy nem kezdték még el tanulmányozni annak szerkezetét? Ha az elméleti fizika szerint minden erő és tömeg, amit a fekete lyuk elnyel, nem vész el, csak átalakult formában újra kiszivárog belőle… azt lehetne használni akár gazdasági célokra is.
– Mire gondol, Celchu kadét?
– Számos bolygón, melyről eddig tanultunk, súlyos ökológiai gondokat okoz a légszennyezettség, a sugárzó, elhasznált fűtőelemek, kiszolgált csillaghajók és hasonlók tárolása, megsemmisítése, olyan pontig, mely civilizációk végét jelentette egyik-másik planétán. Ha a galaxis szemetét egy-egy ilyen távol eső fekete lyukba önthetnénk, jelképesen persze, azzal akár tiszta energiát is nyerhetnénk, amit a fekete lyuk ennek kapcsán kisugározna magából. Bolygórendszereket láthatnánk el ilyen módon energiával, mely egyfajta töltőállomás is lehetne a környező kereskedelmi és hiperűr-útvonalakon, és bázisként szolgálhatna olyan úttörő törekvések számára, mint amilyen a galaxis eddig ismeretlen részeinek feltérképezése.
– Honnan tudsz te ilyeneket? – súgta oda Hobbie megrökönyödve barátjának.
– Celchu kadét, maga asztrofizikus? – kérdezte Thora Birch elismerő sandítással.
– Csak egy túlbuzgó mérnök, professzor úr – veregette meg másik oldaláról Biggs Tycho vállát, az osztály pedig megengedett magának egy halk nevetést.
– Nos, elméletben igen – felelte végül a professzor. – De a tudományra vár kideríteni, hogy az elmélet hogyan viszonyul a gyakorlathoz. Hogy nem táplálná-e az elnyelt szemét a fekete lyuk méretét, tágulását, kozmikus sugárzásának erejét, mely idővel környező csillagrendszerek stabilitását veszélyeztethetné. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az így felszabaduló energia extrém kozmikus környezetben keletkezne, és mint olyat, csak rendkívül fejlett technológiával lehetne befogni, és olyanná alakítani, amit szerves lényként értelmezni és hasznosítani is tudunk. Ha ez bebizonyosodna, az forradalmasíthatná a Birodalom polgárainak életét, közlekedését, energiaellátását, akár a galaxis központjában, a Magvilágoknál is, ahol koncentráltabb az energiaigény. De… értékelem az észrevételét, Celchu kadét. Legalább valaki figyelt az órákon… – húzódott félmosolyra a professzor ajka.
Biggs büszke pillantást vetett alderáni barátjukra, aki továbbra is kíváncsian meredt az előttük elterülő hologramra. Nem szokták dicsérgetni egymást a foglalkozásokat követően, de mindig különös diadalként élte meg, ha társa rendkívüli tudásáról tehetett tanúbizonyságot. Felvillanyozta annak gondolata, hogy később egy ilyen adottságokkal rendelkező pilótával repülhet majd együtt.
– Te tényleg elpazarolod a tudásodat pilótaként… – jegyezte meg Hobbie később, ahogy következő órájukra mentek.
– Úgy beszélsz, mint az apám – felelte Tycho. – Pilótaszemmel állati érdekes ez az egész! Gondolj csak bele, mi lenne, ha véletlenül egy ilyen helyre sodródnánk…! Vagy egy addig felfedezetlen fekete lyukra bukkannánk! Az emberi elme felfogni sem tudja, mi várna ránk, ha az magába szippantana bennünket. Azonnal meghalnánk? Kijönnénk valahol a túloldalán? Vagy a galaxis egy másik pontján? Vagy egy teljesen más galaxisban találnánk magunkat?
– A hideg futkos a hátamon, ha belegondolok… – vallotta be Rasha.
– Ilyenkor mindig aprónak érzem magam… – értett egyet vele Maik Tentin is.
– Apropó apró… – mutatott előre a folyosón Jazz, ahogy észrevették évfolyamuk mentorát, Rogen Tatham hadnagyot, ahogy kimérten és szűkszavúan egyeztetett valamit Palchettivel.
A fiatalember egészen görnyedt volt, mintha igyekezte volna olyan picire összehúzni magát, amivel elrejtőzhet a szigorú, birodalmi ellenőrzés elől.
– Rikki szobatársaira még mindig nem találtak rá? – kérdezte Race.
– Nem, de a folyosói pletyka szerint már szorul a hurok… – jegyezte meg Liridon.
Meglepetésükre az egyik új tantárgyukat oktató Narek professzor is ott állt a hadnagy mellett, de ő nem szólt semmit. A két tanár végül útjára engedte a kadétot, és együtt indultak meg feléjük.
– GBI17/1.! Vigyázz! – kiáltotta el magát Yu-Sien, és Windtide-dal együtt haptákba vágták magukat.
Lonnie kelletlenül végigmérte őket, majd ő is engedelmeskedett, hogy valamelyest rendezett sorban várják a hadnagyot és az új tanárt.
– Pihenj, GBI17/1.! – intette le őket Tatham. – Nem hiszem, hogy lett volna alkalmuk megismerkedni Lubo Narek professzorral, akitől a légjogi ismereteket fogják majd elsajátítani. Narek professzor, ők itt az osztályom tagjai! – mutatta be őket az idegennek.
A férfi kíváncsian nézegette a kadétokat, egyik-másik fiatalember szokatlan szem- vagy hajszínét, majd biccentett.
– Alig várom a közös munkát – mondta kurtán, majd továbbállt a hadnaggyal.
A kadétok nagy része tovább haladt a folyosón a következő órájuk helyszíne felé, szokatlan módon Rasha azonban furcsa pillantással követte a két férfit.
– Mi a baj? – kérdezte Tank.
– Mit is mondtatok, honnan származik ez az új tanár? – kérdezte barátjuk.
– Az adatbázis szerint… – hívta le az adatokat Tycho a központi nyilvántartásból – … koréliai.
Az énekes nem felelt, a vonásai azonban bizonytalanságot sugároztak.
– Gyertek, ne ragadjunk le itt! Tavers a seggünket szétrúgja, ha elkésünk erről a… nem is tudom, milyen óráról! – húzta őket az öltözők felé Hobbie.
***
– Lehet, hogy későbbi gépeikben mesterséges gravitáció uralkodik, de bármikor kerülhetnek olyan helyzetbe, amikor a gép vezérlése megsérül, és súlytalanság állapota áll be a pilótafülkében! – dörmögte Chet Tavers hadnagy, ahogy a zónalabda pályára terelte az osztály tagjait. – Tűzálló öltözékük megvédi majd önöket a közvetlen veszélytől, és megfelelő lélegeztető berendezésekhez kötve levegővel is ellátja majd önöket, míg esetleg segítségre várnak. Fontos azonban, hogy felkészüljenek az ilyen körülményekre is, és éles helyzetben ne essenek pánikba!
– Mintha olyan nagy lenne a TIE pilótafülkéje, hogy abban össze-vissza úszkálnánk súlytalanság állapotában… – motyogta fitymálóan Yu-Cien, ahogy körbenézett.
– Szállítóhajóban is érhet ilyen állapot… – nézett rá jelentőségteljesen Liridon. – Nem mindegy, hogy egy cirkáló vagy romboló hangárjában vagy méretes hídján hogyan reagálsz egy ilyen helyzetben…
A fiatalember csak egy undok pillantásra méltatta társuk kiigazítását, de nem válaszolt semmit. Mindannyian edzőruhát viseltek, és kiléptek arra a pályára, melyen korábban az akadémiai csapatok játszottak egymás ellen, és ahol a felsőbb évesek akarták néhányukat csúnyán megtréfálni.
Kiképzőtisztjük, mint oly gyakran máskor is, ezúttal is az űrorvosi tanszék munkatársaival együtt felügyelte a gyakorlatot, mely a súlytalanság állapotára, az ilyen helyzetekben felmerülő nehézségekre, a hirtelen jövő pánik leküzdésére kívánta felkészíteni az évfolyam tagjait.
Tycho megigazgatta magán az öltözéket, és eltöprengett azon, hogy bár többször is volt alkalma bolygóközi utazáson részt venni, egyszer sem tapasztalt még súlytalanságot. Az ismert világok űrutazásra és fénysebességre alkalmas járművei már mind képesek voltak mesterségesen gravitációt teremteni az utastérben, megkönnyítve ezzel az utazók dolgát. Távolinak tűnt annak még a gondolata is, hogy bármikor olyan helyzetbe kerülne, mely ezzel ellentétes.
– Nem – rótta meg magát. – Épp ez a lényeg! Ha egy hajó irányítása közben hirtelen ilyesmi történne, az azonnal kizökkentene a koncentrációból, és fegyvert adna egy ellenséges pilóta kezébe.
– A súlytalanság állapotában az emberi és emberközeli fajok szervezete teljesen másképp viselkedik, mint amikor stabilan, két lábbal állunk a talajon – vette át a szót Tillows doktornő. – Normál esetben a fülben elhelyezkedő, egyensúlyozáshoz elengedhetetlen érzékelő sejtek és a szemeink által érzékelt valóság együttesen agyba juttatott információja az, mely a tudatunkban elősegíti a térbeli tájékozódást. Bármelyik kiesése vagy az általa észlelt információban beálló, radikális változás az agyban természetesen zavart fog kelteni. A fül által érzékelt gravitációs egyensúly hiánya szédüléshez, akár hányingerhez is vezethet, hiszen az elme ilyenkor a vizuális tájékozódást próbálja felerősíteni, melynek intenzitása további kellemetlenséget okozhat. A testünkben ilyenkor fellépő folyadékáramlási változások a fülre is hatással lesznek, így felléphet fülzúgás és fokozódó nyomásérzet is.
– Remek… – motyogta egyik-másik kadét.
– Nem volt ez olyan rossz – vonta meg a vállát Hobbie, ahogy visszagondolt zónalabdás kalandjukra. – Vagy csak én éreztem jól magam?
– Szerintem is túl van misztifikálva a dolog – értett egyet vele Biggs.
– Ha ezeken a nehézségeken sikerült úrrá lenniük, azt is meg kell tanulniuk, hogy a mozgás egy ilyen környezetben teljesen másképp alakul – folytatta a nő. – Egy meggondolatlan mozdulattal messzire sodródhatnak társaiktól vagy egy-egy kapaszkodótól, mely életmentő lehet. Ugyanígy, ha óvatlanul elengednek valamilyen tárgyat, akár mondjuk egy lőfegyvert, az messzire sodródhat önöktől, mellyel veszélynek tehetik ki magukat. Az agyunknak gyakorlásra van szüksége, hogy a megváltozott körülményekhez hozzászokjon, így ezeken a foglalkozásokon ezekre fogjuk megkísérelni felkészíteni önöket. Először csak rövidebb időszakokra, később egyre hosszabbakra fogjuk lekapcsolni a gravitációt és megteremteni a súlytalanság állapotát! – nézett végig rajtuk. – Aki észreveszi magán, hogy rosszul van, előre jelezze!
– Most képzeld el, hogy valaki elokádja magát, a hányása pedig ellebeg melletted…! – vizionálta Hobbie derülten.
– Te állat…! – csóválta meg a fejét Tank.
– Fontos, hogy a belső törzsizmok lesznek azok, melyekre igazán támaszkodhatnak a súlytalanság állapotában. Ezeknek a fejlesztése és szinten tartása volt minden eddigi, fizikai tréning és felkészítés célja – pillantott a doktornő Taversre, aki a rá jellemző, marcona arckifejezéssel végigmérte az osztály tagjait, mintha csak azt várná, hogy kiderüljön, eredményes volt-e eddigi munkájuk.
Az űrorvosi tanszék néhány munkatársa is a pályára lépett védőruhában, hogy szükség szerint gyors segítséget nyújthasson, és Tavers sem húzódott ki biztonságot nyújtó üvegfal mögé. Tillows doktornő azonban leült az irányító konzol mellett, kezében az adattáblájával, és amikor találkozott a pillantása a férfiével, lekapcsolta a gravitációt.
A korábbi, zónalabdás gyakorlásra emlékeztető, semmi máshoz nem hasonlítható érzés kelt életre Tycho minden egyes sejtjében, ahogy óvatosan lebegve elemelkedtek a talajtól. Aki nem játszott velük korábban, az rémülten kapott egy másik társa keze felé, mintha csak kapaszkodót keresne, hozzájuk oda-odalibbentek a segítők, a többiek azonban nyugodtabban, némelyek egész vidáman fogadták a próbát.
– Nem értem, mit kell ezen parázni – vallotta be Hobbie, aki lassan fejjel lefelé levitált. – Ez tök izgalmas!
– Klivian kadét! – rivallt rá Tavers. – Ha visszakapcsolják a gravitációt, fejre fog esni! Viselkedjen!
– Elnézést, uram…! – húzta be a nyakát a fiatalember, de azért összevigyorgott barátaival.
Lassú, türelmes gyakorlatokat végeztettek velük, melyekkel a kapaszkodást, tárgyak megmarkolását és gravitáció nélküli használatát igyekezték tudatosítani bennük.
– Jól jön ez majd, ha súlytalanság állapotában hirtelen szerelni kell valamit a gépen, mert mondjuk vészhelyzet állt elő – jegyezte meg Liridon, ahogy mind egyre ügyesebbek lettek. – Oda kell figyelni, ha ott lebeg körülötted egy fél szerszámos láda, és tudnod kell, melyikhez nyúlj, melyiket ne lökd véletlenül félre egy óvatlan ütéssel…
– Azt hiszem, igazad van – értett egyet vele Race. – Ebbe bele se gondoltam.
– Én azért játszanék is majd egy kicsit – úszott oda hozzájuk Lonnie Tidd. – Tank, az edzőtök engedi majd újra, hogy tanítgass bennünket?
– Mostanában nem lesz mérkőzésünk senkivel, így gondolom, nincs akadálya – felelte Sunber kadét. – Ma este lesz egy edzésünk, de utána, levezetésképp szívesen játszok veletek egy kicsit. Majd lebeszélem a mesterrel!
Barátai lelkes üdvrivalgással fogadták az ajánlatát.
0 hozzászólás