Ebben a bejegyzésben olvashatjátok a baráti társaságunkkal szerepjáték során átélt kalandokat a karakterem szemszögéből. Fogadjátok szeretettel az 26. fejezetet! További információk itt: Irások, történetek.

~ 26. fejezet ~

Lowri görcsösen szorongatta a kanalát, ahogy a reggelijét lapátolta a szájába.

– Sosem fogunk innen tovább indulni! Sosem fogunk innen tovább indulni! – morogta magában.

Már úgy érezte, minden jó úton halad afelé, hogy továbbálljanak. Egyre több titokra derült fény, és folyamatosan tisztázódtak az addigi félreértések is. Szinte látta a lelki szemei előtt, ahogy karavánostul kihajtanak és megindulnak az északi, malániai tartományok felé.

– Az a fecni…! Az az átkozott fecni…! – nyögte kényszeredetten.

Étkezés közben társai beavatták az előző este eseményeibe, és igyekezték megvitatni, mi legyen a taktika az aznapi nyomozásukhoz. A vacsora közben ugyanis az egyik patkány félrehívta Viktóriát, és tájékoztatta őt arról, hogy aggasztó kopácsolásra lettek figyelmesek a rendtársai az épület alatt húzódó kripták felől. Viktória emellett a szobájába visszatérve egy ajtó alatt becsúsztatott papírfecnire is figyelmes lett, melyen az alábbi üzenet állt, számára ismeretlen írásképpel: „Szép álmokat, holnap szükséged lesz az erődre!”

Eldöntötték, hogy a mágialátás képességével megáldott kalandorokkal együtt többen is lemennek a kriptákhoz, hátha sikerül kideríteniük, miről lehetett szó. A boszorkány mellé szegődött Mia és párja, Tamra, Evelyn, Sige, Kárin anya és az ő szeretője, Godir, Lowri pedig némileg haszontalannak érezve magát, szintén elkísérte őket.

Gyülekező után kerestek egy alaprajzot, melynek segítségével meg is találták a kriptákba vezető, pontos útvonalat. Megindultak a hűvös folyosókon, Sige és Mia azonban észrevette, hogy egy 20 méterrel előttük kialakított lépcsőfordulóban valaki leselkedve figyelte őket, és sebesen visszahúzta a fejét, ahogy megpillantotta őket. A viharmágus és a lovagkisasszony határozottan összenézett, de nem adták hangos jelét a felfedezésnek, annak reményében, hogy az illető így továbbra is a közelükben akar majd rejtőzködni. A neszre azonban már Lowri is felfigyelt, az illető pedig, bárki is volt az, a hangok alapján lefelé indult meg a lépcsőkön.

– Sige! Nyomás utána! – suttogta Mia, a férfi pedig könnyű öltözékének és páncélzatának köszönhetően rögvest a nesz irányába rohant.

– Merrefelé ment? – kérdezte a kocsis.

– A földszintre, a patkányok lakosztálya felé.

A viharmágus sebesen szelte a lépcsőfokokat, át-átugorva egyiket-másikat, hogy csökkentse a távolságot maga és a leskelődő között. Hamar egyértelművé vált számára, hogy patkányról lehetett szó, az üldözött pedig váratlanul eltűnt az egyik, esztergályosok számára fenntartott szobában. Ahogy a többiek utolérték, Sige berontott a szomszédos szobába, és kimászott az ablakon, hogy ha az idegen így akarna meglógni előlük, tetten érhesse. Mia közben az ajtó elé állt, és próbálta feltépni azt. Hiába rángatta azonban, a jelek szerint odabenn bereteszelhették. Félreállt, és jelentőségteljesen társára nézett, Tamra pedig két markokra fogta hatalmas kalapácsát, hogy rásújtson egyet. Egy ütés elegendő volt ahhoz, hogy az ajtó és annak vasalatai megadják magukat, a társaság pedig berontott a helyiségbe. Meglepetésükre azonban teljesen üresen találták azt.

– Ez meg hová tűnhetett? – kérdezte Kárin anya.

Körbenéztek az egyszemélyes hálóban, de annak más kijárata nem volt, minden berendezési tárgya érintetlennek tűnt. Mia az ablakhoz rohant és kinyitotta azt.

– Sige!

A viharmágus visszamászott, miután az udvar felé senki sem távozott. A túloldali, szomszéd szobában mozgolódás hangjára figyeltek fel.

– Tamra, nézd meg, mi ez! – utasította a férfit a lovagkisasszony.

Kirohantak, és egyesével minden ajtó mögé belestek, de egyikben sem találták ott lakóikat.

– Kísértet lenne talán?

– Az nem tudná becsapni előttünk az ajtót és bereteszelni azt – mérgelődött Mia.

– Én ezt… nem értem… – vakarta a fejét Godir. – Hisz mind itt álltunk. Nincs más kijárat. Hogy szökhetett meg?

– Keressetek rejtekajtókat, csaliszekrényeket! – utasította a társaságot Viktória, és a földre vetette magát, hátha a szőnyeg alatt esetleg valami csapóajtót sikerül találnia. – Ezeknél sose lehet tudni!

– A mennyezetre nem mászhatott fel, arra a patkányok képtelenek – állapította meg Sige.

A férfiak segítségével elmozgatták a helyükről a nagyobb, nehezebb bútorokat, de se alattuk, se mögöttük nem találtak semmit, ami üregre, titkos járatra hasonlított volna.

– Ez most vagy szellem volt… vagy valami varázsló – mondta végül Evelyn. – Legszívesebben felgyújtanám az egész szobát, hogy csak a hamu és a puszta kőfalak maradjanak, úgy talán kiderülne, mi történt! Ma még úgyse gyújtottam meg semmit… – ropogtatta meg az ujjait. – Lehetetlen, hogy innen kijutott!

– Mivel semmilyen járat nincsen, amin keresztül eltűnhetett… – töprengett Lowri -, nekem semmi más nem jut eszembe, csak az, hogy talán teleportált – tette hozzá, társai csodálkozása közepette. – Én ugyan semmit sem tudok az ilyesmiről, csak rémlik, hogy valaki már beszélt nekem róla.

– Mágialátók! – intett gyorsan Viktória, mire Mia és Evelyn a képességeik segítségével egy lehetséges teleportáció mágikus lenyomatait kezdték el keresni.

– Látok valamit!

– A kiinduló szobában semmi – felelte a lovagkisasszony. – De ahogy távolodunk, egyre erősödik minden szomszédos helyiségben!

– Kövessük a nyomokat! Sige, a te varázsszemüveged mit lát?

– Káoszmágia jeleit – kanyarintotta fel a szemüveget magára a férfi, és megindult a nyomok irányába.

– Valaki menjen fel Ede apáthoz, számoltassa meg vele, hogy kik és hányan vannak vele az étkezőben, és azok lesznek az igazán gyanúsak, akik hiányoznak! – harsogta Mia. – Viktória, szerintem menj te, hozzád állnak a patkányok a legközelebb!

A boszorkány bólintott.

– Mi addig… ha jól értelmezem a nyomokat, a könyvtár felé megyünk! – kiáltotta utána Sige.

– Rendben, értettem!

– Megyek veled! – ajánlotta Lowri.

– Írass velük névsort a jelenlevőkről és azokról, akik utánad érkeznek! – tette hozzá Mia.

– Kezd nagyon bosszantani a dolog…! – morogta Kárin anya.

– Igen, ez innentől kezdve személyes – értett egyet a viharmágus. – Bolondot csinált belőlünk!

– Még egy ok, hogy sült patkányt egyek vacsorára…! – latolgatta a lehetőségeit Evelyn.

A kocsis és a boszorkány futva érkezett a refektóriumba, ahol a patkányok jó része még mindig a reggelijét fogyasztotta. Viktória gyorsan felvázolta a történteket Ede apátnak, aki harangot kongatott és az apátságban mindenkit a helyiségbe rendelt. A rendtársak aggódva foglalták el a szabad székeket, padokat, utána pedig névsorolvasást tartott köztük. Rejtélyes módon egyvalaki hiányzott csupán.

– Jenő – sóhajtotta Ede apát.

– Az meg ki? – kérdezte csodálkozva Lowri.

– Ignác atya említette őt, mikor kihallgattam őket, és ti odavoltatok a tárnában – kutatott az emlékezetében Viktória. – Kifogások merültek fel a munkája sebességével és minőségével kapcsolatban. De más nem rémlik…

– Igen, ez valóban így volt – bólintott Ede apát.

– Szóljunk a többieknek! – javasolta Viktória, és mindketten megindultak a könyvtár felé, annak reményében, hogy társaikat még ott találják.

A csapat tagjai kíváncsian vizsgálták a könyvespolcokat, hátha azok közül valamelyiken mágia nyomait fedezik fel.

– Csupa összevisszaság minden… – állapította meg Kárin anya.

– Igen, nem vall a patkányok rendszerhez szokott életmódjára.

– Nem is tudom, mire hasonlít… – töprengett Godir.

– Egy kúpra – vágta rá Lowri, ahogy távolból kirajzolódott számára a mintázat.

– Bár elég kaotikusan… – értett egyet Viktória. – Ez nagyon hasonlít az an-náma rendszeréhez. Emlékeztek?

Lowri és Evelyn értetlenül összepillantott.

– Akkor ti még nem csatlakoztatok hozzánk – felelte Sige. – Egy korábbi kalandunk során találkoztunk már ilyesmivel. Viktória, próbálj ráhangolódni!

– Koncentrálok a belső teheneimre… – jegyezte meg a boszorkány némileg szarkasztikusan, utalva korábbi, tehenekkel kapcsolatos, zavaros álmaira, majd átszellemülten lehunyta a szemeit.

A többiek csendben várakoztak mellette.

– Ez furcsa… – mondta végül a nő. – Mintha kukorica-ropogtatást hallanék…

A viharmágus eközben odalépett a kartoték szekrényhez, és kinyitotta annak szárnyait.

– Lehet, hogy teljesen elvetemült ötlet… de ha káoszmágiáról vagy teleportálásról szóló könyvet akarnék elrejteni… szerintem ide dugnám.

Látva a többiek értetlenkedését, hozzátette.

– Hol máshol rejtenél el valamit, amiben nincs rend, mint egy olyan helyen, ami a rendszerezéssel kapcsolatos? Ennek nem lenne semmi értelme.

– Mi lenne, ha egyesével elkezdeném meggyújtani a könyveket? Egyszer valaki, valahol csak felsikoltana, ha olyanhoz nyúlok, amelyik fontos… – ajánlkozott Evelyn.

– Csak a könyveket ne! – rázta meg a fejét Viktória.

– Evelyn! Mágus és boszorkány ilyet nem tesz! – dorgálta meg Sige. – Itt… furán be vannak dőlve a könyvek… – mutatott az egyik polcra.

– Mintha kivettek volna onnan egyet? – lépett oda gyorsan a boszorkány. – Ahogy látom, betűrendbe vannak rendezve… Az előtte és mögötte állók alapján K-betűvel kell kezdődnie a hiányzó kötetnek.

– K, mint „káosz”?

– Mindjárt kiderül! – felelte Viktória elszántan, ahogy kivágtatott a könyvtárból, és kisvártatva visszatért azzal a patkánnyal, mely a könyvtár rendben tartásáért felelt.

– Milyen könyv szokott itt lenni?

A patkány azonban szédelegve a fejéhez kapott, szemmel láthatóan megdöbbentették a kúp-formára össze-vissza rendezgetett könyvek.

– Ne húzzuk az időt! – mordult rá Viktória, készen arra, hogy szükség szerint megfélemlítse a patkányt. – Az apátság sorsa függ attól, milyen gyorsan tud választ adni a kérdésünkre! Ha kell, a kartotékszekrény minden K-betűvel kezdődő kötetének címét felolvasom, csak mondjon már valamit! Szedje össze magát!

A könyvtárost az ájulás kerülgette, ezért a boszorkány egy koncentrációt elősegítő kávéval kínálta meg őt, és előkészítette a K-betűs könyvek jegyzékét.

– Érdemes lenne szétnéznünk Jenő szobájában – javasolta Sige.

– Szólnunk kell a többieknek is! – tette hozzá Mia. – Most már tudjuk, hogy Jenő az, aki káoszmágiát használ, ő az oka mindennek, ami az apátságban történt. Tudniuk kell róla! És hogy ha véletlenül meglátják őt, fussanak!

– És kiáltsanak értünk!

– Igen. Ez a Jenő veszélyes! – bólintott Viktória.

Míg a sápadozó patkányt magára hagyták a jegyzékkel, útnak indultak Jenő szobája felé, melybe könnyen bejutottak. Megtalálták odabenn a patkány szerszámait, melyeket az munka után felhordott, de találtak nála egy olyan cserepes virágot is, melyet korábban ők is elhoztak a szellemlovas tárnától. Egyetlen számtani könyv volt csak nála, de nem az, ami a könyvtárból hiányzott. Egy feszítővason kívül egy ezüstös szálakkal díszített, levegőmágia jeleit viselő, tollas buzogányt is leltek az ingóságai közt, akárcsak egy erős, káoszmágiás aurát sugárzó kristályt.

– Azt hiszem, megtaláltuk, amit kerestünk – összegezte Sige.

– Levelek nincsenek az asztalán véletlenül? Nem levelezett valakivel, aki a bűntársa lehetett? – kérdezte Viktória, ahogy áttúrta a patkány iratait.

– Nem, itt nincs semmi… De Dezső barátunk felügyelte az apátságban a levélforgalmat, emlékeztek?

– Ha valaki, ő tudni fogja, küldött vagy fogadott-e bármit ez a Jenő!

– Máris hozom Dezsőt! – ajánlotta Viktória, és elszaladt a patkányért.

Amikor visszatért vele, beavatták újdonsült szövetségesüket az eddig megtudott részletekbe, akinek az arca gondterhelté vált.

– Jenő tartotta a kapcsolatot, és rendszeresen el is járt egy conwyni Mubafut nevű nagyúrhoz csapdákat építeni – mondta végül.

– Egy pillanat! Ez az a bizonyos Mubafut nemesúr? A conwyni hárem sosem látott nagyura? – kérdezte Sige, akinek voltak ismeretségei nemesi körökben.

– A csapdák pedig, amiket ez a Jenő építhetett, azok az an-námának állított csapdák lehettek, amiket annak idején Conwynban a csapatnak sikerült túlélnie – vonta le a következtetést Viktória.

Lowri úgy érezte, kezd összemosódni számára a rengeteg információ. A jelek szerint jelenlegi megbízói korábban már számos, közös kalandot megéltek, és amiket ott megtapasztaltak, szorosan kapcsolódhattak a mostani eseményekhez is.

Amikor később részletesen beszámoltak mindenről Ede apátnak, a patkány nem győzött hálálkodni alapos és kitartó munkájukért. Tájékoztatta rendtársait, milyen módszerekkel tudják a későbbiekben maguk is keresni az ártó szándékú entitásokat az apátságban és annak közvetlen környezetében, és biztosította a kalandorokat arról is, hogy egy ártatlanokat irányító és kihasználó profánt elleni küzdelmet a jó ügy érdekében ő maga is hajlandó támogatni katonai erővel és fegyverekkel is.

– Most már minden testvérünk tudni fogja, miként viszonyuljon ehhez az áruló Jenőhöz. Ha elkapnánk, igyekszünk gondoskodni róla, hogy mire a paplovagok ideérnek ítélkezni felette, maradjon még belőle egy kevés, de nem tartom kizártnak, hogy valami baleset éri – jegyezte meg hümmögve az apát, aminek hallatán először kezdett el futkosni a hideg Lowri hátán, mert amióta csak megérkeztek, a patkányok ennyire könyörtelennek és számítónak nem tűntek számára, de örült, hogy végre megszabadulnak tőlük.

Ede szerette volna honorálni az igyekezetüket, Viktória pedig látszólag diplomatikusan, legbelül azonban lelkesen várta a fizetséget, bármilyen természetű legyen is majd az. Mielőtt azonban erre sor kerülhetett volna, Dezső szerényen előlépett.

– Atyám, én… szeretnék velük tartani! Kérlek, engedd meg nekem, hogy elkísérhessem őket!

– Azok alapján, ahogy Dezsőt megismertük, ő valóban nem ide való – helyeselt a boszorkány. – Ő egy nagyon fiatal patkány, aki nem tudja még eléggé értékelni az Anyagot.

– Nincs elég tapasztalata – tette hozzá Mia is.

– Ignác mesternek is azért van ilyen mély hite, mert ő világot látott, és tapasztalatokat szerzett az utazásai során – folytatta Viktória. – Nagyon szívesen segítek Dezsőnek abban, hogy támogatom őt az útkeresésében, és magunk mellé fogadom!

A szavaira még Ignác atya szeme is könnybe lábadt, és kétség sem maradt azt illetően, elengedik-e fiatal rendtársukat.

– Fegyverekre azonban szüksége lesz, hogy meg tudja védeni magát a fenyegetésekkel szemben. Elsőképpen távolsági lőfegyverre gondoltam, ami kellőképpen távol tudja tartani őt a közvetlen veszedelemtől – tette hozzá a nő. – Én szívesen megtanítom őt puskával lőni, Lowri barátunk pedig örömmel gyakorol majd vele, ha például számszeríjról van szó – mutatott a kocsisra, aki bólintott.

Kárin anya, akinek az észak felszabadítójának címe lebegett a szemei előtt, alig várta, hogy alkalma nyílhasson egy jó kis összecsapásra, míg a társaság többi tagját inkább egy esetlegesen sikeres rajtaütést követő zsákmányosztás hozta izgalomba. Első célpontjukként a rettegett profántot szemelték ki, ami az elbeszélések alapján hatalmas kincset őrizgetett a barlangjában.

– Ne próbáljuk meg valami bűbájjal vagy bájitallal kirántani a kultistákat a profánt mentális befolyásolása alól? Ha sikerülne, jóval kisebb ellenálló sereggel kellene megvívnunk…

– A Holdanya Ruhája alkalmas lehet erre…

Míg a térképeik felett a lehetséges terveket szövögették, a Szekérváron kalodából kimentett Zoritasz köhintéssel próbálta magára terelni mindannyiuk figyelmét.

– Mint a téma szakértője, el kell mondanom, hogy egy ilyen módszer csak a profánt első elme-támadásakor nyújt eredményes védelmet. Ha olyasvalakin alkalmaznánk, aki már az irányítása alatt áll, nem jutnánk vele semmire.

– Ezek alapján azt mondod, kedves Zoritasz, hogy ha sikerülne is legyőzni a profántot, az addigi kultista követőit nem lehetne újra kigyógyítani ebből? – kérdezte Viktória. – Nem élhetnének újra teljes életet?

– Azt nem tudom. De jó eséllyel ugyanúgy viselkednének.

A társaság tagjai összenéztek.

– Nos, akkor a dolog egyszerűvé vált. Csak meg kell ölni őket – jegyezte meg Viktória. – Így nem kell óvatoskodni velük. Tamra! – fordult a férfi felé. – Szerinted egy ilyen profánt ellen mekkora erővel kell felvonulni?

– Nekem csak egy olyan profántot sikerült eddig legyőznöm, amelyik egyedül volt – felelte Tamra. – Így nem feltétlenül tudok jó párhuzamot vonni a két eset közt.

– És érzed magad olyan bikának, hogy ezzel is egymagad végezz?

– A profánt erejét az érte harcoló kultisták adják. Amíg mi ellenük küzdünk, ő simán legyőz bennünket. A védő-amulettetek semmit sem fog érni ellene.

Kárin anya elszörnyedt ennek hallatán, hiszen oly nagy gondossággal készítette el minden utazó védelmező ereklyéjét.

– És nincs olyan, ami kimondottan profánt ellen véd?

– Olyanra van szükség, ami az elmét védi. Ehhez pedig annyi ametisztet kell magatokra aggatnotok, amennyit csak lehet – felelte Zoritasz.

– Vajon lehet venni a környéken? – kérdezte Mia.

– Elvégre ez csupán egy ásvány…

– Én megpróbáltam kedvezményes áron hozzájutni – felelte a gyík. – Ezért is csuktak le Szekérváron.

Döbbent csend állt be a helyiségben.

– Akkor ezt elvethetjük… – felelte némi hallgatás után Kárin anya.

– Ezek alapján… ez egy öngyilkos küldetés lenne – sóhajtotta Viktória. – Megfelelő védelem nélkül a profánt azonnal minket is a szolgáivá tenne. Így felesleges lenne megtámadnunk.

– Nagyon messze kell lennünk tőle ahhoz, hogy ne legyen ránk hatással. Lebombázhatnánk valami léghajóról – nevette el magát keserűen Sige.

– Bárcsak lenne egy őrült léghajós kapitányunk, aki hajlandó lenne egy ilyen nagyobb tűzerőt a levegőbe emelni! – bólintott egyetértően Viktória. – Bárhogy is lesz, pihenjük ki magunkat és a nap izgalmait, mielőtt útnak indulunk! – kacsintott Miára, utalva arra, hogy a lovagkisasszony ismét megpróbálkozhatna elcsábítani embertestű démon-szeretőjét.

Sige egy gyógynövényteát vitt fel a még mindig szipogó Szirénnek, Evelyn pedig kihasználta az alkalmat, és kifeküdt a romantikus, csillagfényes égbolt alá, hogy gyakorolja a csillagjóslás képességét. Lowri nézte őt egy ideig a távolból, majd amikor megbökte a hátát Pitypang, hogy ideje volna nyugovóra térniük, mosolyogva megsimogatta a póni fejét, és leheveredett melléje.

~ Következő fejezet ~