Tavasz van, hivatalosan is elkezdődött a fesztivál-szezon, lassan minden második hétvégére jut majd egy kocka-rendezvény, ami magához csábítja majd tematikájának rajongóit. Csak pénz legyen elég, hogy eljusson az ember mindenre, ami érdekli.

Tekintettel arra, hogy a programkiírás szerint az idei Galaxy Fesztivál később kezdődött, mint az ilyen fővárosi rendezvények általában, komolyan elgondolkoztam azon, hogy ezúttal nem kellene olyan korán elindulni itthonról, mint máskor. IC-vel barátok közt is legalább 2 és fél óra a vonat Miskolcról a Keletiig (akármit is hazudik a menetrendben a MÁV), viszont a megnyitó/köszöntő csak 11:55-re volt ígérve, így úgy gondoltam, hogy bőven elég lenne a fél kilenc körüli IC-t választanom, azzal is legkésőbb 11-re ott lettem volna, és még a Keleti és a Ferencvárosi Művelődési Központ közti távot is kényelmesen lesétálhattam volna (ahogy tettem azt már sokszor korábban), hogy odaérjek. Éjszakás is voltam, reggel fél 7-kor végeztem a munkával, legalább tudtam volna szusszanni egy kicsit, nem kellett volna két hívás közt magamra kapni gyorsan a ruhát, hogy a számítógép kikapcsolása és a lakásból való kilépés ne kutyafuttában történjék. A megérzésem azonban most azt súgta, hogy hiba volna a későbbi vonatot választani. Már előző nap is borzasztó késésekről lehetett hallani ezen a vonalon, gondoltam, mi van, ha most is ez lesz, lemaradnék a programok feléről, menjünk csak a fél nyolcassal. Nem tudom, az univerzum kegyesebb lett volna-e, ha nem így döntök, az viszont tény, hogy az utazásom nem volt hányattatásoktól mentes.

Eleve akkor felszaladt a szemöldököm, mikor hajnalban a jegyet próbáltam online megvenni, mert míg pénteken kétezer-párszáz forintot írt árnak, szombat éjjel már ezer forinttal drágábbat. Korábban sose vettem még észre, hogy ekkora különbségek lennének az árak között, de amúgy rohadjon meg, aki ezt kitalálta. Nemhogy esetleg valami kedvezménnyel ösztönöznék az utolsó pillanatban vásárlókat, hogy megteljen a vonat, és ne legyen veszteséges és félig üres a járat, nem, fizessél még rá pluszban, paraszt! Ennél talán már csak az volt nagyobb mocsokság, hogy ugyanannyit kellett fizetni a “nem IC színvonalú” (vagy milyen kategóriájú szlovák vagy lengyel vagy a bánat tudja, milyen) kocsikban a helyjegyekért, mint a “normál” IC minőségű jegyekért. A magyar emberről annyi bőrt le lehet húzni, amennyit az ilyen cégek nem szégyellnek, szerintem a MÁV, ha tehetné, még a retkes budikra is képes lenne helyjegyet eladni, amilyen szarrágó. De sebaj, engedjük el a dolgot, robogtunk a 80-kával, 90-kével a főváros felé, nem siettünk sehova. Szerintem a sejtjeim már felszállás előtt érezték, hogy ez nem lesz egy egyszerű nap, mert az egész tarkóm le volt merevedve, a fejem meg majd szét szakadt, úgy lüktetett. Rákeresni google-ben ennek okára kár volt, a találatok fele szerint agyrákom van, amitől nem lett jobb kedvem. Szerettem volna bedugni a fülem és hallgatni valamit, ami megnyugtatja az idegeimet, de a fülkés kocsi ahová a jegyem szólt, megrázta a fejét, “nem, barátom, ne is számíts rá“. Egy nyugdíjas pali meg egy vele egykorú nő ült benne az unokájával, akik Hatvanig végigpofázták az utat, és mivel utána én maradtam egyedüli utastársa, a pali velem állt le beszélgetni. Nem szoktam felkapni a vizet, ha apró udvariassági formulákkal az emberek egy-két dolgot megkérdeznek a másiktól egy többórás út alatt. De mikor megállás nélkül tolta a hülyeségeit, hogy neki hány háza van, meg hova szokott utazni, meg hány embert dolgoztatott, mielőtt nyugdíjba ment (a szokásos “majd én megmutatom a fiatal puncinak, hogy még mindig mekkora faszagyerek vagyok” kivagyiskodás az ilyen vénemberektől), már kezdett nagyon az agyamra menni az egész helyzet. Nem színlelhet az ember süketséget, alvást, és nem dugja be a fülét sem fülhallgatóval, mert nyilván amikor egyedül van az ember lánya egy zárt fülkében egy idegen férfival, akkor nem csinálunk ilyet, de ha lehetett volna fokozni, az agyam csak még jobban fájt.

A java azonban csak ezután jött. Már felszállás előtt lehetett érezni, hogy baj van, mert az ezen a vonalon a Keletiből Miskolcra érkező IC már a mi indulásunk pillanatában 1 órás késéssel számolt, így gondoltam, hogy a mi utunk se lesz zökkenőmentes. Először bemondták, hogy bár menetrend szerint nem állnánk meg Gödöllőn, de most meg fogunk, ami első ránézésre nem keltette fel a mezei utazó gyanakvását, azonban a tény, hogy közel 20 percet vesztegeltünk Gödöllő ELŐTT, már arra utalt, hogy ezzel csak egy mézesmadzagot akartak elhúzni az orrunk előtt. Mert miután bevánszorogtunk Gödöllőre, nem is indultunk tovább. Az emberek már nem tudták, mi a fene történt, a kalauznő folyton telefonált, és csak annyit mondott, forgalmi okok miatt bizonytalan ideig állunk. Voltak, akik leszálltak, és inkább kocsit rendeltek a fővárosból, hogy azzal bejussanak, és őszintén szólva, bennem is felmerült az ötlet, hogy átszállok inkább a hévre, az legalább tuti megérkezne valamikor. Ekkor már közel 50 perces késésben voltunk. Mielőtt végső elhatározásra jutottam volna, váratlanul mégis elindultunk, és 3/4 11 környékén be is értünk a Keletibe.

A hosszas tétlenkedés és ücsörgés miatt hiába volt közel a rendezvény megnyitója, nem villamosoztam, igenis igényeltem a mozgást, a sétát, úgyhogy neki is indultam. Egy Lidl is útba esett, ahol némi péksüteményt és ásványvizet vettem magamhoz, hogy ne a helyszínen kelljen a borsos büféárakra elvernem a pénzemet. Meg kell mondjam, hogy bár nem tartom magam nagy utazónak, volt már alkalmam számos európai ország kisebb-nagyobb városában megfordulni, de hogy Budapestnél élhetetlenebb, koszosabb, undorítóbb várost még nem láttam, az egészen biztos. A mocsok, a bűz, a helybéliek teljes közönye, ahogy átlép a szeméten, a hányáson, a kátyúkon, az undorító, romos házakon, a minden sarkon ott lengő csatornaszagon még a “szebb” utcákban is… Egész egyszerűen gyomorforgató. Sokan mondják, hogy bezzeg Miskolc a maga borsodi cigány-helyzetével csak ne pofázzon, de amikor csak a fővárosban járok, mindig Robert Downey Jr. karakterének hasonlata jut eszembe a Durr durr és csók c. filmből: mintha megfogták volna képletesen az ország szélét, megrázták volna azt, mint egy szőnyeget, és minden mocsok behömpölygött volna a közepére, Budapestre. A rengeteg bevándorló, az igénytelenség, a bűz… Ez a nyomorult multikulti nem  fehér embernek való. Soha, semmilyen körülmény nem tudna rávenni arra, hogy ott éljek.

Útközben kisütött a nap, ami meghozta kicsit a kedvem, így a kabátot is levettem, sima pólóban meneteltem az FMK felé. Reméltem, hogy mire odaérek, addigra az ilyenkor szokásos sor már lemegy, és gondolom, az elektronikusan előre megváltott jegyek is sokat segítenek majd a látogatók beléptetésében. Igazam is lett, gyakorlatilag 2 perc alatt bejutottam, és még a ruhatárba is le tudtam adni a kabátomat.

[tesóm szavaival élve, “kis kukásvödrök” kalandoztak a folyosókon]

A korábbi Fantasy Expóval ellentétben egy jóval családiasabb hangulatú, sci-fi tematikájú esemény fogadott, viselkedészavaros tinédzserek helyett sok kisgyermekes látogatóval, főként Star Wars-jelmezes cosplayerekkel, aminek nagyon örültem, mert őszintén szólva nagyon unom már az animés jelmezeseket, hogy minden nem-animés rendezvényre rátelepednek. Arányaiban elmondható, hogy érdeklődés és előadások tekintetében is egyértelműen a Star Wars volt túlsúlyban, de jelen voltak pl. a Star Trek-esek, Doctor Who-sok is. Kicsit az az érzésem, hogy mindegyik ilyen rendezvénynek (mint amilyen ez a Galaxy Fesztivál is volt, vagy amilyenek a GeekConok is szoktak lenni) mindig inkább a korosztályom gyerekkorának fénypontjait próbálják megragadni, és mindegyik esemény egyfajta időutazás a múltba, hogy ezeket a retró emlékeket felidézzük. Néha-néha sikerül befurakodnia a kultúrszellem egy-egy jelenkori képviselőjének, mint amilyen pl. a Stranger Things, de nagyon nem látsz változást. És azért is aggályos ez, mert pár hét múlva, áprilisban az Országos Star Wars Rajongói Klub is fog tartani egy ilyen rendezvényt, ugyanígy szombaton, ugyanott, ahol most is voltunk, te meg eldöntheted, hogy megéri-e arra megint így felutaznod, vagy a mostani épp elég volt, mert jó eséllyel ott is hasonló programokra, árusokra, kiállításokra lehet majd számítani.

Ugyanúgy volt a már megszokott videojátékos, játékkonzolos részleg, ahol régi és új játékokat lehetett kipróbálni az érdeklődőknek. Egy kis terem impozáns Lego Star Wars kiállításnak is otthont adott, de nyilván azok után, amiket pl. a Comic Conon is lehetett látni, ez már annyira nem volt lélegzetelállító.

[a kék Aaylám, mielőtt a 66-os parancsot végrehajtanák rajta… T_T]

A megnyitó után egy Star Trek előadás és kvíz kezdődött, de mivel én csak az Abrams-féle trilógiát láttam (amit minden jóérzésű ST-rajongó köpköd), nem nagyon tudtam hozzászólni ehhez, a kvízkérdésekre se tudtam a választ, így inkább tettem egy kört az épületben, benéztem mindenhova, akárcsak a vásártérre. Egy tornateremnyi az egész helyiség, és már sajnos tavaly is nyilvánvaló volt, hogy az érdeklődés miatt nemcsak ez a helyiség, de az egész művház túl kicsi ennyi látogató és árus befogadására. Gyakorlatilag tyúklépésben araszol az ember, hogy se a többi vásárlót ne lökje fel, se az árusok pultján kitett tárgyakban ne okozzon kárt. Nem tudom, meddig lehet ennyi embert ilyen kis helyre összezsúfolni, de egyszer meg fogják elégelni a dolgot a rajongók. A Nagymama Padlása nevű használtkereskedéstől sikerült vennem egy George Lucas életrajzi könyvet, ami jó vételnek bizonyult, de sajnos semmi más nem volt, ami rám várt volna. A figurás pultoknál szokás szerint óriási árréssel dolgoztak az eladók, és valamilyen szinten megértem, a játékok egy része ma már vintage és ritkaságszámba megy, de pont a napokban rendeltem egy japán webáruházból szintén használtan, de bontatlan csomagolásban egy KÉT Star Wars figurából álló szettet, és szállítással meg itthoni vámkezeléssel olcsóbban megkaptam őket, mint ezen a rendezvényen EGY hasonlót (pedig ők aztán olyan ritkák, hogy egyik hazai eladónál se volt belőlük). Szóval… Valamilyen szinten ez kiábrándító. Tök jó lenne úgy hazajönni egy ilyen rendezvényről, hogy apró kincseket vettél, de ilyen árak mellett…

[a szerep-, társas- vagy asztali RPG-knek nem sok tere volt, max. a kiállítótérben lehetett megcsodálni őket, bár nagyon nem is tartoztak a rendezvény tematikájába]

[Artoo kéreget 🙂 ]

[a vásártér]

Voltak szokás szerint “kézműves” termékek, amik ki tudja, mennyire legálisak, és ide sorolandóak a 3D nyomtatással készített és kézzel festett figurák is. Jómagam is foglalkozok 3D nyomtatással és figurafestéssel, ezért érdekes volt látni egyik vagy másik termék árát. Inkább úgy mondanám, meglepetésszerű. Sok esetben a felhasznált műgyanta és festék ára, a nyomtatás hosszúsága (és az ezzel elfogyasztott áram), valamint egyáltalán a termék megmunkálása, utókezelése, és kifestése jóval többre jönne ki szerintem, de mindenki eldöntheti magának, mennyit ér a művészetének terméke. Viszont az tény, hogy kiválóan festett munkákat hoztak magukkal.

[mindig vicces látni egy hasonszőrű figurafestő kollégát, akivel ugyanannak a Star Wars 3D modelleket készítő csoportnak a Patreonjára vagyunk feliratkozva :)]

Ahogy a körsétát és a vásárlást befejezettnek tekintettem, visszaballagtam a színházterembe, melyben az előadások, kerekasztal beszélgetések voltak. Egy social media tartalomgyártói diskurzusra csöppentem be, ahol Lego Star Wars (és egyéb) témájú játékfotózásról volt szó: hogyan születnek meg a koncepciók, hogyan fotózzák vagy filmezik le a folyamatot, és hogy osztják meg. Nekem kicsit új volt ez a dolog, nem tudtam, hogy ilyesmivel foglalkoznak egyáltalán, főleg Magyarországon, de a jelek szerint mindennek van piaca manapság. A legózás persze sosem volt egy olcsó hobbi, gyerekkorunkban nekünk is csak kettő volt, egy kalózhajó és egy Robin Hood bandatanya, de szerettem mindkettőt! Szóval eme előadás szerint öt ilyen tartalomgyártó is foglalkozik itthon ilyesmivel, ami szokatlan volt számomra, de hát mindig érnek meglepetések.

Őket egy sztárvendégekkel folytatott beszélgetés követett: a Marvel filmes univerzumában Nebula karakterét szinkronizáló Varga Gabriella és a Star Wars The Mandalorian sorozatában Don Djarinnak hangját kölcsönző Varga Gábor volt a vendég. Elvileg a Katniss Everdeent szinkronizáló Földes Eszter is meg volt hívva, de ő nem tudott eljönni, helyette ugrott be valamelyikük. Kellemes, vidám, jó hangulatú beszélgetés volt, és bár én a legtöbb filmet és sorozatot eredeti szinkronnal nézem, nagyon is jól lehetett hallani, érezni a vendégek tehetségét, a kiváló artikulációt, hangjátékot a beszédük közben, és érdekesek voltak a kulisszatitkok is, amiket megosztottak. Érdekes dolog ez a szinkron-kérdés, mert vannak történetek, még akár egy-egy franchise-on belül is, amiket nem tudok más hanggal nézni, csak azzal, amivel megszoktam. Pl. az Éhezők viadalának első részét csak magyar szinkronnal bírom nézni, de a többit már csak angolul, de pl. a Vasember 2. részét is csak magyar szinkronnal tudom elviselni, és fáj, ha nem így kell hallanom. Tök érdekes dolgok ezek.

[Varga Gabriella, Varga Gábor és a műsorvezető]

Őket egy Star Wars-témájú kerekasztal-beszélgetés követte, ahol 3 magyar hazai tartalomgyártó ült le arról cseverészni, hogy mi szeretett SW-univerzumunk jelenje és potenciális jövője. A korábbi Fantasy Expón előadást tartó Rixon itt is jelen volt, ide már jobban is illett, hogy őszinte legyek, a másik két urat nem ismerem, bevallom töredelmesen. Ő volt az, aki ezúttal is a legtöbbet beszélt, és rajta éreztem egyébként a legjobban, hogy felkészült és naprakész a témát, a híreket, bejelentéseket illetően, nem egyfajta elfogult szemszögből, instant gyűlölködéssel beszél a Star Wars jelenjéről, a vezetőség döntéseiről, hanem próbálja árnyalni a véleményét, hogy a néző is el tudjon gondolkozni és saját szemellenzőjét félre tudja tenni egy pillanatra. Látszik a gyakorlata, amit a több éves Youtube-os tartalomgyártással magára szedett.

[Rixon, SW Universe, Moviecast]

A többi program, ami utánuk következett volna, különösebben nem fogott meg, mert a Doctor Who és a Warhammer nem az én világom, ezért a Doctor Who-kvíz alatt kiszöktem a mosdóba, mert a másfél literes ásványvíz kezdte megbosszulni magát. Reméltem, hogy hamar végeznek, mert megcsúszott kicsit a program, nekem meg 1 órán belül ment volna a vonatom haza, amire előre megváltott jegyem volt, a tombolát viszont még meg akartam várni, mert a fődíj egy Luke Skywalker fénykard-replika volt. Nem volt szerencsém, mert a kvízzel sok idő elment feleslegesen (nagyon rövid kérdésekre nagyon hosszú válaszadási időt adtak), utána pedig a normál tombolával is folyamatosan csúsztunk. Valami amúgy sem volt kóser az egésszel, mert több alkalommal is előfordult, hogy ugyanaz a nyertes szelvény két különböző személynél is ott lapult a közönség soraiban, aminek eleve nem lett volna szabad megtörténnie, és már az első ilyennél felül kellett volna vizsgálni a dolgot, nemhogy hagyni, hogy még vagy háromszor, négyszer előforduljon. Mit csináltak volna, ha épp a fődíjnál merül fel ismét két nyertes? Az egyik hazaviszi a pengét, a másik meg a markolatot? Vagy mi? Nagyon gáz lett volna. Eleve a szelvények húzása is olyan tessék-lássék volt: a segítő belenézett, belepiszkált a szelvényekkel teli tálba, holott aki bonyolított már le ilyet, az tudja, hogy ilyet NEM csinálunk, elfordulsz, belenyúlsz, és ami a kezet ügyébe akad, kihúzod. Mert ennek így eléggé bunda-szaga van.

Nyerni végül nem nyertem semmit, így utána indultam is vissza a Keletibe, és inkább megvettem a jegyem egy egy órával későbbi IC-re. Nem kellett volna, mert a reggeli hányattatások csak folytatódtak. Odaérkezvén a vasútállomásra, meglepetten szembesültem a ténnyel, hogy nem, a 17:25-ös IC nem a Keletiből indul, hanem Hatvanból, oda meg jussál el, ahogy akarsz. o.O Meguntam a szarakodást, lementem a pénztárakhoz, hogy panaszt tegyek emiatt meg a reggeli késés miatt is, ott mondták, hogy üljek fel egy Hatvan felé tartó vonatra, és majd ott szálljak át (!). Úgyhogy szépen felültem az egri vonatra, annak reményében, hogy az IC még ott lesz azután is, hogy a kiírt időpontban indulnia kellene. A vonat benn állt, de a kiírthoz képest csak egy órával később indult, így este értem csak haza Miskolcra. Azok, akik esetleg 17:25 előtt estek csak be a Keletibe, mert mondjuk ilyen volt a csatlakozásuk vagy épp így ért oda a repülőjük, azok vajon mit csináltak és hogy jutottak el Hatvanig időben? Érdekes kérdés…

Mindent összevetve tartalmas, de bosszússágoktól nem mentes napom volt, viszont sokkal jobban éreztem magam, mint a Fantasy Expón.

Felkészül: Országos Star Wars Rajongói Találkozó.