Légy üdvözölve a Yi San Projekt honlapján! Az oldalon japán, kínai és koreai filmsorozatok, mozifilmek, valamint klipek és dokumentumfilmek magyar feliratait fogod találni. A fájlok ingyenesen, kizárólag magáncélú, otthoni felhasználásra készültek, megtekintés után törlésük javasolt. Elkészítésükbõl anyagi haszon nem származik, kereskedelmi forgalomba nem hozhatók! A feliratok a Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország licenc feltételeinek megfelelõen szabadon felhasználhatók. Nézz szét az oldalon és válogass kedvedre az éppen futó vagy már elkészült sorozatok közül!

Az oldal jövőjéről

Információk

Cím : Yi San Projekt


Verzió : v31 – After School


URL : www.yisanprojekt.hu


Tulajdonos : Brigi


Indult : 2009. február 2.


Host : Dotroll


Credits : Pledis


Stat :

Free site counter


Aktív film- és sorozatfordítások

*hamarosan*

Folyamatban lévő mangafordítás

Captain Tsubasa

Írta és rajzolta: Takahashi Yoichi
Származás: Japán
Megjelenés éve: 1981-1988
Fordítás státusza: 37/1-5. kötet
Folyamatban: 6. kötet
Mangadex / Animeaddicts

Tervezett filmek és sorozatok

 On the Edge

Befejezett animációs sorozatok

Befejezett japán sorozatok

Befejezett kínai sorozatok

Befejezett koreai sorozatok

Elkészült filmek

Sorozatkritikák, ismertetők

A 2015-ös év toplistája
A 2016-os év toplistája
A 2017-es év visszatekintője
A 2018-as év visszatekintője
2019 – az 1.2. félév sorozatai
2020 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2021 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2022 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2023 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2024 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai

Cikkek

Fan fiction és original t￶örténetek

Írások, történetek (gyűjtőoldal)

Szerepjátékos történet #1 (Legend of Grimrock alapján)

1-23. fejezet

Szerepjátékos történet #2 (M.A.G.U.S. alapján)

1-29. fejezet

Star Wars történetek

Az univerzum hercegei
Bevezető információk
1. rész: A Birodalom szolgálatában

Bevezető: Valahol, egy messzi-messzi galaxisban sok-sok éve ismét béke honol. 17 éve már, hogy a Klónháborúkat követően Palpatine főkancellár, a későbbi uralkodó irányításával a Galaktikus Köztársaság átalakult az Első Galaktikus Birodalommá. A fennhatósága alá tartozó csillagrendszerek azonban nem is sejtik, milyen démoni erők uralkodnak felettük valójában. Néhány kalandvágyó fiatalember útnak indul, hogy próbára tegye magát, és egy nap talán a galaxis legjobb pilótájává válhasson. Ám ki tudja, a sors végül merre veti majd őket…

1-23. fejezet

Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai
Bevezető információk

Bevezető: A Galaktikus Köztársaság fénykorát éli. A fennhatósága alá tartozó csillagszendszerekben évszázadok óta bőség és jólét honol, a Jedi Rend lovagjai pedig a béke követeiként járják a galaxist. Az ifjú padawan, a twi’lek lány, Aayla Secura mestere, Quinlan Vos mellé szegődve igyekszik elsajátítani a tudást, mely a jedi lovaggá váláshoz elengedhetetlen. A férfi azonban nem tudja, hogy a cserfes növendék a mester-tanítvány kapcsolatnál jóval többet érez iránta…

0-34. fejezet

Rendezvények, élménybeszámolók

Mostanában hallgatom

Chat

Társoldalak

Admin

Legutóbbi hozzászólások

Szerepjátékos történet (M.A.G.U.S. alapján) – 27. fejezet

Szerző: | jan 23, 2025 | fan fiction | 0 hozzászólás

Ebben a bejegyzésben baráti társaságunk M.A.G.U.S. világában játszódó szerepjátékának kalandjait olvashatjátok a karakterem szemszögéből. Fogadjátok szeretettel az 27. fejezetet! További információk itt: Irások, történetek.

 

~ 27. fejezet ~

Éla feszülten követte a tekintetével a sötét, vérszomjasan rájuk meredő dzsad harcosokat, ahogy szép lassan körbevették őket, és a Theodore-t eredetileg elkísérő lázadókat. Elegen voltak ahhoz, hogy mindannyiukra akár kettesével is rátámadhassanak.

– Az esélyeink tehát nem túl rózsásak… – gondolta. – Olyan hirtelen végeztek ezzel a szerencsétlen félnótással, hogy a varázstudóink szerintem még magukra se tudtak áldást bocsátani, nemhogy ránk, vagy a fegyvereinkre… Vagyis csakis az erőnkre és a szerencsére hagyatkozhatunk…

Utherre pillantott.

– Remélem, vele azért megyünk majd valamire…

Tíra ekkor tűzaurát idézett maga köré, hogy a közelébe merészkedő támadókat meg tudja pörkölni vele, és tűzkarddal támadott, amint lehetősége nyílt rá.

Az első szúrások, csapások nem okoztak komoly sérüléseket egyik oldalon sem, mindkét fél kóstolgatta csupán a másikat, de támadásaik vagy célt tévesztettek, vagy páncéljaik mindent felfogtak. Aria volt az, akinek először sikerült akkorát sújtania ellenfelére kétkezes csatabárdjával, hogy az nyomban szörnyethalt, de Leóra sem fogta vissza magát, egyik ellenfele szűkölt a fájdalomtól egy találatot követően. A paplovag hátra-hátrapillantott rendtársára, Uther azonban nem adta jelét annak, hogy nehézségei lennének: kitartóan küzdött saját dzsadjaival. Éla egyik támadója egy kisebb karcolást, a másik egy fájdalmasabb vágást ejtett a lány karján, de azok nem akadályozták meg abban, hogy viszonozza őket.

Orrfacsaró bűz, égő hús, haj és kelme szaga, valamint egy dzsad halálsikolya jelezte, hogy Tíra is sikeresen leterítette egyik ellenfelét. A férfi eldőlt a macskaköves földön, és úgy lángolt tovább, bevilágítva a teret maga körül. Tíra elégedett volt a tűzaura hatásával, ezért újra megidézte, hogy az később is segítségére legyen.

– Ez az! – csapott oda Aria másik ellenfelének is, akinek a testében csont alig maradt épen a bevitt találatát követően.

A lány körülnézett, nincs-e valaki szorult helyzetben, akinek segíthetne. Leóra remekül elboldogult, Uwel szent szimbólumát viselő csatabárdja agyoncsapta egyik ellenfelét. Ashata és Akia kisebb-nagyobb csapásokkal igyekezték megállítani saját támadóikat, de nem sikerült igazán számottevő sérülést okozniuk, ám nem is engedték közel magukhoz a dzsadokat annyira, hogy lehetőségük legyen a komolyabb ellentámadásra.

Éla vetett egy gyors pillantást a Theodore-ral érkező, többi kalandorra, és meg kellett állapítania, nem sok hasznukat vették a küzdelemben, mert szép sorban elhullottak szinte mindannyian. Ezt barátai is megérezték, hiszen az így onnan felszabaduló dzsadok mind feléjük fordultak. Aria is szembekerült az egyikkel, aki mindenki meglepetésére olyan erős támadást mért a paplovagra, hogy az majdnem elájult a fájdalomtól. Nagy erőfeszítésbe tellett talpon maradnia.

– A francba! – sziszegte.

Leóra végül kifektette második ellenfelét is, Éla pedig beleállította a lándzsáját a sajátjába, aki ájultan omlott a földre, és szép lassan hatalmas vértócsa terült szét körülötte. Tíra, miután a tűzkard-varázslata elillant, tűznyilakkal bombázta támadóit, hasonló eredményességgel. Ekkor azonban valami egészen váratlan dolog történt. A tűz, ami eddig hű szövetségese volt, valamilyen rejtélyes, kritikus balszerencse folytán ellene fordult, súlyos égési sérüléseket okozva a lányon.

– Tíra! – kiáltották társai, de alig ocsúdtak fel döbbenetükből, mikor Aria egy újabb sikeres találatot követően ájultan terült el a lábaik előtt.

Akia megelégelte, hogy csak piszkálgatják egymást ellenfeleivel, de azok nem akarják feladni, ezért egy erőteljes döfést követően az egyik végül eszméletét vesztve elterült.

– Már csak kilenc kilenc ellen! – kiáltotta Leóra, ahogy végzett Ashata egyik dzsadjával. – Gyerünk, lányok!

– Olyan koszosak ezek, hogy a kardomra se méltóak! – morogta az amazon.

A sikeren felbátorodva a paplovag Yazil felé fordult, aki eddig a küzdelemtől kissé távolabb húzódva szemlélte az eseményeket. A férfi így viszont szablyát rántott, és rárontott a lányra.

– Már csak nyolc! – felelte Éla, ahogy agyonszúrta másik ellenfelét is.

Kinézte magának félelf társa, Akia egyik támadóját, hogy megkönnyítse kicsit a dolgát.

– Nem akarnál végre megdögleni? – morogta Ashata, de a dzsad, akivel harcolt, szívósnak bizonyult, és még kitartott.

Tíra a sérülései ellenére igyekezett talpon maradni, nem úgy, mint a férfi, akivel küzdött, mert az ájultan terült el a földön. Átvállalta Ashata egyik támadóját, annak reményében, hogy segíthet valamelyest. Az amazon tovább viaskodott saját dzsadjával, akit meglepetésükre Uther egyik félresikerült ütése súlyosan eltalált. A turbános megtántorodott, de próbálta visszanyerni az egyensúlyát.

Yazil, látva, hogy az emberei szép lassan mind egy szálig elhullottak, menekülőre fogta a dolgot. Hátrálni kezdett, de Leóra és a saját embereivel végző Uther is ellene fordult. Gúnyos nevetésével heccelte őket, mikor azonban Uther egy hatalmas kardlendítéssel lecsapta a fejét, élettelen szemekkel meredt az éjszakába.

– Na végre! – döfte le szablyájával az utolsó dzsadot Akia is.

A kalandorok lihegve összenéztek, próbálták felmérni a helyzetüket, és társaik állapotát. A környező palotákból kíváncsiskodó fejek bukkantak fel a csörte zajaira. Theodore emberei közül mindössze kettőnek sikerült életben maradnia, mindenki mással kegyetlenül végeztek. A lányok jelentőségteljes pillantást váltottak egymással.

– Akkor ne maradjon szemtanú…! – gondolta Éla, ahogy bekerítették a két megmaradt harcost.

A két férfinek jóval komolyan páncélzata és fegyverzete volt, mint társaiknak vagy a dzsadoknak, ez is lehetett az oka annak, hogy ilyen komoly túlerővel szemben életben tudtak maradni. Mégis meglepte őket, hogy akikkel eddig egy oldalon harcoltak, most ellenük fordultak. Uther az egyikükkel viszonylag hamar végzett, a másikat a lányok felváltva támadták, de a férfi kitartott.

Akia eközben kihasználta a lehetőséget, és a Riquilltől kapott gyógyító bájitalokat igyekezte megitatni az ájult Ariával. A paplovag szédelegve magához tért, épp akkor, amikor Uther kivégezte az utolsó, megmaradt ellenfelüket is.

– Addig zsebeljünk ki mindenkit, míg a Fáklya ide nem ér! – sürgette őket Akia, és szélsebesen Yazilhoz guggolt, akinek lehúzta az ujjairól a drága gyűrűket, a nyakáról levette a nyakékeket, a zsebéből pedig egy kisebb erejű bájitalt is ki tudott emelni. Az erszényében 7 aranyat talált.

– Ezek itt megérnek vagy 20 aranyat! – nézegette az ékszereket.

Nem volt azonban több idejük kutakodni, mert lovak patáinak kopogására és fáklyák közeledtére figyeltek fel. Arianne Ditrok lovagkisasszony és a herceg érkezett katonáik kíséretében. Ulisses díszes, lovagi páncélt viselt, dús haja csak csak úgy lobogott az éjszakai szélben, ahogy lova hátán közeledett.

– Fenség…! – köszöntötték a lányok kimerülten. – Úrnőm…!

– Hát itt mi történt? – kérdezte a herceg.

Milyen délceg…! – gondolta Éla, és igyekezte letörölni az arcáról a vért és a koszt, ami a küzdelem során ráragadt, de még így is túlságosan csapzott és mocskos volt, hogy előttük mutatkozzon. – Ahogy megérkezünk, rögtön ellenünk fordultak… – mondta végül.

– De sikerült elkapnunk Yazilt! – dicsekedett Leóra, és a dzsad vezér hullájára mutatott.

– Hát… őt nem lett volna rossz kihallgatni…

– Azt hittük, nem maradhat életben… – vallotta be Aria.

– Örülünk, hogy egyáltalán élve megúsztuk… – tette hozzá Akia.

– Nos, az az igazság, hogy nagyon ügyesek voltatok – dicsérte meg őket Ulisses. – Ha bárkinek a sérülését el kell látni, szóljatok! Arianne addig elmegy, és hoz segítséget.

Fáklya bólintott és intett az embereinek, hogy hozzanak szekereket a testek elszállítására.

– Menj oda hozzá, kötöztesd be magad vele! – súgta oda Élának Ashata.

– Hülyéskedsz? Alig sérültem!

– Elment az eszed! – kacsintott rá Aria. – Neked fáj a legjobban! Fenség, ő mindenképp ellátásra szorul! – tuszkolta a félelfet a herceg felé.

Éla feszengve szabaddá tette a sebeit előtte, és bár gyöngédnek korántsem volt mondható, ahogy bekötözte, a lány mégis a füle hegyéig elpirult.

Vajon… katonaember, és ehhez van szokva, hogy férfiak sebeivel nem kell finomkodni…? Vagy… zavarban van, és nem tudja, hogyan kell egy nő kezét finoman bekötni…? Vagy csak teljesen érdektelen számára a dolog… – töprengett Éla. – Talán csak ugyanolyan mulya az ilyesmihez, mint amilyen te vagy… – gondolta, és megengedett magának egy apró félmosolyt. – Elvégre áttestálhatta volna a feladatot bármelyik közkatonára is… nem az ő dolga a rabszolgája kezét bekötni…

Óvatosan végigmérte a férfit, csinos vonásait, enyhén hullámos haját, testének kellemes illatát.

– Szerencsére nem látok súlyosabb sérüléseket – mondta dolga végeztével a herceg, és ahogy felpillantott, Éla zavarában elkapta a tekintetét.

Látva a többiek állapotát, intett a kíséretének, hogy lássák el gyógyitalokkal a lányokat.

– Fenség… – kezdte Éla bátortalanul. – Megengedi, hogy átvizsgáljuk a holttesteket? Lehet a birtokukban olyan irat vagy levél, ami talán többet is elárul a lázadók szándékairól…

– Természetesen! Szabadon átnézhetitek őket – felelte, és jelezte a katonáinak, hogy addig ne piszkálják a hullákat.

– Köszönjük, fenség – hajtott fejet engedelmesen Éla.

Akik még talpon voltak, elkezdték kiforgatni az elesettek zsebeit, és összesen 10 aranyat sikerült összekuporgatniuk kisebb-nagyobb címletekben, közben pedig maga a herceg is szemügyre vette Yazil testét.

– Ez a két kard is egész szép darab – jegyezte meg Akia az utolsó két legyőzött lázadó fegyvere láttán. – Ezek is megérnek 3-4 aranyat!

– Úgy helyes, ha testvériesen megosztozunk a zsákmányon – jegyezte meg Leóra. – Uthernek is jár belőle, bőven kivette a részét a küzdelemből.

Azzal leszámolt neki 5 aranyat, 2 ezüstöt és 80 rezet.

– Ó! – vigyorodott el a paplovag. – Látod, mondtam én neked, hogy segíteni mindig kifizetődő!

A lovagkisasszony átadta az irányítást a hercegnek, ő maga pedig bizalmasan félrehívta a kalandorokat.

– Nos? Sikerült megtalálnotok? – kérdezte, fivérére utalva.

– Ez a konzervdoboz itt meg tudta határozni a helyzetét – mutatott Leóra Utherre.

Fáklya jelentőségteljesen végigmérte a férfit.

– Elég jó kis csapattársat szereztetek magatoknak – mondta végül. – Remélem, nem vagytok fáradtak! – nézett végig rajtuk, ami az állapotukat figyelembe véve különösen mulatságos kérdésnek tűnt.

– Ha van még egy-két gyógyító bájital a tarsolyában… – próbálkozott Leóra.

– Miért, ennyire megsérültél? Csak néhány percig tartott a küzdelem. Mit csinálnátok egy háborúban? Ott több órán át kaszabolják egymást a katonák!

– Mi még csak kezdő kalandorok vagyunk… – bátorkodott megjegyezni Éla.

– Ez igaz…

– Hát igen – vetette oda Uther. – Ha nem vagyok itt… végük van.

– Hoztatok magatokkal lovat? – kérdezte a lovagkisasszony.

– Nem hozhattuk el a városőrség billogozott lovait – felelte Aria. – Lebuktunk volna… Jó lenne már saját jószág…

– Javaslom, ruházzatok be egyre! – bólintott Fáklya. – Hasznos lenne.

– Nem nagyon lehet saját tulajdonunk, míg rabszolgák vagyunk… – felelte keserűen a paplovag, ahogy megpillantották a melléjük visszatérő herceget.

Uther felkapta a fejét.

– Ti… rabszolgák vagytok?

Leóra zavartan tiltakozott.

– Ezekből itt még kinézem – mutatott Uther a társaira –, de belőled?

– Nem segítettünk még eleget ahhoz, hogy esetleg felszabadítsanak bennünket? – kérlelte a nőt Aria.

– Ugyan már, ez csak névleges cím…! – legyintet Fáklya.

– Miért, a hercegi cím nem az?

– Az azért kicsit más… – jegyezte meg Ulisses valamelyest sértődötten.

– Nem kezdhetjük el törleszteni az adósságunkat? – próbálkozott Éla is.

– Nekünk ez így… roppant kellemetlen – vallotta be Akia. – Szívesen dolgoznánk továbbra is a szolgálatában, de…

– Nos, megértem… – felelte végül a herceg. – Végül is csak az életetekkel és szabadságotokkal tartoztok nekem… Néhány haramiát megölni tényleg egyenértékű ezzel.

– Köszönjük szépen! Mi is így gondoltuk! – vágta rá Aria.

– Akkor holnap kora délután várlak benneteket a kikötőben álló palotában, ott megvitatjuk a dolgot – mondta búcsúzóul Ulisses.

– Előtte igyekezni fogunk felgöngyölíteni ezt az ügyet. Arianne kisasszonynak már átadtunk egy listát bizonyos veszélyes elemekről, azt mondta, továbbítja Ayshani úrnőnek.

– Helyes! Ha Ayshani tud róla, akkor jó kezekben van a dolog. Lehet, hogy akkor holnap rendezünk egy kis csetepatét!

– Ez az! – lelkendezett Aria. – Alig várjuk a következő megbízást, fenség! Keressen nekünk valami jó kis feladatot, vagy…! – hajolt közelebb hozzá. – Jöjjön el velünk kalandozni! Ayshani úrnő is nagyon szeretne jönni!

– Igen… hallottam…

– A múltkor is eljött hozzánk a temetőbe! – tette hozzá a paplovag.

– Igen… láttam. Nehéz is volt megmagyaráznom a füstöt az apámnak…

A kalandorok vigyorogva összenéztek. Ahogy búcsút intettek neki, a lovagkisasszony felült a lovára, Utherrel pedig gyalogszerrel követték. A paplovag irányította őket arra, amerről Riquillt érezte.

– Ha a napközbeni hancúrozás, börtönbunyó és most az esti küzdelem után még ezzel a retekkel is meg kell mérkőznünk, azt hiszem, jobb, ha kezdünk imádkozni… – javasolta Aria varázstudó társainak.

Uther végül egy mindannyiuk számára ismerős hely, a Polip előtt állt meg.

– Én ide be nem megyek – jelentette ki, ahogy felnézett a cégérre.

– Mi se szeretnénk…

– Na, én mentem! – intett a paplovag, és hazaindult.

– Az a baj, hogy ide nem mehetünk be… – sóhajtotta a Fáklya, ahogy arrébb terelte a lányokat. – Az úrnő külön kérése volt, hogy a városőrség semmilyen formában ne zavarja meg a Polipban zajló tevékenységeket.

– De mi nem vagyunk városőrök – jegyezte meg Leóra.

– Beküldhetnélek titeket… de az nem biztos, hogy jó ötlet lenne…

– Odabenn bárdok énekelnek, én be nem megyek! – mondta Akia.

– Akkor állítsunk csapdát idekinn! – vetette fel az ötletet Ashata.

– Amennyire ezt a patkányt ismerem, nem fog kijönni onnan hetekig. Holnap beszéljük meg ezt! Találkozunk Ayshani palotájában! – köszönt el tőlük, majd megsarkalta a lovát.

– Jó éjt, úrnőm! – köszönt el Éla.

A lányok kimerülten hazasétáltak a Vidám Sírásóba, ahol mindannyian megfürödtek és ruháikat, felszereléseiket tisztogatták. Szinte hajnalodott, mire ágyba kerültek, így egészen délig aludtak, hogy kipihenjék a megpróbáltatásokat.

Ahogy az evéshez készülődve lebattyogtak a lépcsőn, Gaiden úr izgatottan sietett oda hozzájuk.

– Hölgyeim! Küldemény érkezett önöknek!

A kalandorok gyanakodva összenéztek, a fogadós azonban a pult alól egy hatalmas rózsacsokrot tett eléjük.

– A Fáklya kisasszony pecsétje van a kísérő levélen! – ismerte fel a szimbólumot Akia.

– Mi áll benne?

– „Hölgyeim! Köszönöm a csodás, tegnapi napot! Legyen szép életük! Riquill…” – olvasta a rövidke üzenetet a félelf.

– Pusztítsuk el a virágokat! – javasolta Tíra szinte azonnal. – Még a gondolata is rémisztő, hogy itt van a fogadóban…

– Nem kellett volna elárulni neki, hogy itt szálltunk meg.

– Szerintem felesleges jelentőséget tulajdonítani neki – vonta meg a vállát Leóra. – Ő ennyivel letudta a dolgot.

– Mi ez a csokor? – csodálkozott Gaiden úr.

– A hölgynek lett egy udvarlója! – bökött a paplovag Aria felé.

A fogadós arcán látványos változás ment végbe. Szörnyű féltékenység gyúlt a tekintetében, de Aria igyekezte megnyugtatni, hogy a virágok küldőit ők is legszívesebben Darton elé küldenék.

A férfi ezután gondoskodott az ennivalójukról, finoman illatozó bundáskenyeret készíttetett nekik szalonnával, sok-sok tojással, és almával.

Evés után magukra öltötték páncéljaikat, fegyvereiket, még egyszer utoljára felnyergelték a kölcsön kapott lovakat, és megindultak a kikötőben álló palota felé. A kapuban álló őr szemei elkerekedtek, ahogy meghallotta, hogy kiknek a meghívására érkeztek. Bevezette őket a fogadóterembe, ahol Ayshani kisasszonyt találták egy hatalmas térképasztal fölé hajolva. Ahogy megpillantotta őket, szélesen elmosolyodott.

– Szervusztok! Mi járatban vagytok?

A lányok beszámoltak neki az este történtekről, és az összecsapás részleteiről. Ayshani arcára aggodalom ült ki, ahogy meghallotta a beépített emberek névsorát tartalmazó iratot.

– Hol van most ez az iromány?

– Odaadtuk az úrnőnek…

– Fáklyusnak? Akkor jó.

A kalandorok vigyorogva összenéztek a becenév hallatán.

– Őfensége és Ditrok kisasszony kérésére jöttünk ma ide. Azt mondták, itt fogják megvitatni velünk a további feladatunkat, és a rabszolga-státusz kérdését.

– Hát… ők már nincsenek itt.

– Ó, ne már! – fakadt ki csalódottan Aria.

Ayshani azonban odalépett az íróasztalhoz, és kihúzta annak egyik fiókját, melyből kivett 6 levelet.

– Ezeket… oda kellene adni valakinek a kikötői őrségben – mondta.

Látta felcsillanni a lányok szemét, de az izgatottságuk rögtön lelohadt ennek hallatán.

– Azt hittétek, hogy ez lesz a…?

– Igen!

– Na jó, tényleg az!

– Úrnőm! – cukkolták nevetve.

Éla izgatottan szorongatta a szabadságát visszaadó irományt, még ha nem is tudta azt elolvasni.

– Akkor ezek szerint most már ismét vállalhatunk munkát a céhben, és ki is fognak fizetni minket?

A kisasszony bólintott.

– Ettől függetlenül ugyanúgy szeretnénk a herceg és a kisasszonyok szolgálatában maradni! – jelentette ki Akia.

– Arianne írt nekem egy levelet, hogy este egy problémába ütközött, de nem állt benne, hogy miről van szó – folytatta Ayshani.

– Ha megjön, bizonyosan elmondja majd – felelte Leóra óvatosan, mert nem lehetett tudni, a kisasszony mennyire ismeri a Ditrokok titkát.

– Nem iszunk meg addig… egy kávét? – ajánlotta Aria.

– Az jó lenne! – biccentett Ayshani. – Tudok is egy jó helyet!

– De nem gond, hogy elmegyünk, míg várjuk a lovagkisasszonyt?

– Majd szólok az őröknek, hogy küldjék utánunk! Gyertek!

Amikor észrevette, hogy a pallosát az íróasztalnak támasztva hagyta, Leóra megkérdezte:

– Nem lesz baj, hogy a fegyverét itt hagyja? Bármi történhet odakinn…

– Majd a testünkkel védjük! Ne viccelj! – legyintett Ashata.

– Ó, mindig elfelejtem! – szaladt vissza érte. – Így máris jobb! – tette hozzá, ahogy magára csatolta.

Kifelé menet utasította az őrt.

– Ha megjön Fáklya, mondd meg neki, hogy jöjjön a Kiskupába!

Egy csinos, kikötői fogadóba kalauzolta őket, ahol már megérkezésekor felszolgálók hada ugrott, hogy felvegyék a rendelését.

– Hetet kérek! Nem… legyen inkább nyolc! Arianne is beugrik majd!

A pincér megdermedt a név hallatán, és idegesen biccentett.

– Bármi legyen is, nagyon jó minőségben fogják azt elkészíteni – nevetett Ashata.

Ínycsiklandó, cukros, habos finomságokat szolgáltak fel nekik, melyekhez foghatót nemhogy nem kóstoltak, de még csak nem is láttak korábban.

– Meséljen magáról, úrnőm! Mivel foglalkozik a szabadidejében?

– Hát… én gyűjtő vagyok…

– És miket gyűjt?

– Kardokat – vallotta be szomorkodva. – Most is van két kard, amit szerettem volna megszerezni, de nem akarják eladni… Még Jeezt is elküldtem az egyikért, de neki sem sikerült…

– Hol van most ez a kard? – kérdezte Ashata.

– Haddarennimben – mutatott ki az ablakon a tenger felé, az öböl túloldalán fekvő városra. – 5-600 km-re fekszik innen.

– 5-600 aranyat biztos megérhet ez a kard… – töprengett Aria.

– Inkább 5-6000-ret – felelte sejtelmesen Ayshani.

– Mit tud ez a kard, hogy ilyen drága? Valami mágikus fegyver?

– Azt hosszú lenne elmagyarázni… de nagyon nagy szükségem van ezekre a kardokra.

A lányok azonban tovább faggatták, míg rá nem szánta volna magát a mesélésre, ekkor viszont megérkezett Fáklya kisasszony. Elkezdte mesélni neki a fivérével történteket, és hogy az bevette magát a Polipba, ahonnan ki akarja hozni őt, a kisasszony viszont próbált hatni rá.

– De hát tudod, hogy ezt nem lehet! Oda nem mehetnek be városőrök!

A kalandorok csendben hallgatták kettejük egyre inkább elmérgesedő vitáját, a lovagkisasszony pedig idővel felállt, és kimentette magát, miszerint dolga van a kaszárnyában. Ayshani csendben nézte távolodó alakját, mint aki tudja, hogy nincs is igazán dolga a barátnőjének.

– Nincs valami kiskapu, amivel mégis segíthetnénk? – kérdezte Aria.

– Hisz amióta csak a városba jött, Ditrok kisasszony úgy szeretne találkozni vele!

– Nekünk is volt hozzá szerencsénk – tette hozzá Akia. – Mélyreható élmény volt…

– Igen… – vakarta meg a nyakát Ayshani. – Riquillel nem egyszerű…

Aria hosszasan próbált érvelni kettejük barátsága mellett, és hogy Fáklya kisasszony mindig olyan odaadóan teljesíti minden kérését, ami meglepetésükre némi megütközést keltett benne.

– Azért álljunk meg egy kicsit! – jelentette ki Ayshani rendre utasítóan. – Egyelőre én vagyok ennek a városnak az egyik vezetője, és én döntöm el, hogy teljesítem-e egy beosztottam személyes kérését vagy sem! És egyelőre a városnak hosszabb távon jobban megéri meghagyni a Polip függetlenségét, mint beavatkozni abba, ami ott zajlik. A barátaim, akikkel hajdanán együtt kalandoztunk, most a Polip vendégszeretetét élvezik, illetve ők tartják fenn.

A paplovag elnézést kért, amiért annyira nyersen fogalmazott, és társai is leintették, hogy ne erőltesse tovább a dolgot.

– Lányok, egyszerűen tudomásul kell ezt vennünk – mondta végül Ashata. – Azt kell akkor megvárnunk, míg ennek a Riquillnek a Polipon kívül dolga nem akad… Jó lenne tudni, vannak-e például titkos járatok, amik a Polipba vezetnek.

– Én 5-ről tudok, de biztos, hogy van ennél több is – felelte Ayshani.

– Tiszteletben fogjuk tartani úrnőnk kívánságát és a Polip függetlenségét – folytatta az amazon. – Arra kellene valami tervet kieszelnünk, hogy ha ez a Riquill elhagyná a Polipot, akkor arról azonnal értesüljünk. Figyelni ezeket a járatokat, vagy ilyesmi… Úrnőnk nem tud valaki, aki ismeri ezeket?

A kisasszony megrázta a fejét.

– Úrnőm tudja, milyen problémákat tudna Riquill okozni, ha elhagyná a Polipot?

– Semmilyen problémát nem fog okozni, mert meg fogjuk előzni azokat. Levelet fogok küldeni a fogadóba, és ti fogjátok elvinni oda.

– Kinek kell majd átadnunk?

– Teljesen mindegy, csak egy ott dolgozó kezébe kerüljön – felelte Ayshani. – A levélben megkérem őt, régi barátságunkra való tekintettel, hogy bármilyen okból kereste is fel a várost, haladéktalanul gondoskodjon róla, és aztán azonnal távozzon.

A kalandorok megértően bólintottak.

– Arianne valószínűleg meg fog haragudni rám emiatt – vallotta be az úrnő. – Ha rajta múlna, Riquill már valamilyen bitón lógna, és sirályok lakmároznának a húsából…

– Inkább, mint hogy ő lakmározzon a mi húsunkból… – jegyezte meg rezignáltan Aria.

Ayshani szemei elkerekedtek a döbbenettől.

– Szóval… tudjátok…

– Volt alkalmunk megismerni a részleteket… – felelték a lányok kelletlenül.

– Úgy érzem, nem lehet rá haragudni emiatt. Nem ő választotta ezt az életformát. Pont ezért próbálom megvédeni fiatalkorunk óta. Valaha ő egy nagyon jólelkű fiú volt…

A kisasszony sóhajtott.

– Ha minden törvényt betartanánk, nagyon sokan bitófán lógnának már ebben a városban…

– A családi kapcsolatok sosem könnyűek.

Úgy tűnt, egymást kergetik a gondolatok a fejében.

– Eszembe jutott valami… ami talán megoldást jelenthet – mondta végül, a lányok pedig kíváncsian hallgatták. – Régebben… jártam Erionban, a kalandozók fővárosában. Ti, akik még valószínűleg soha nem jártatok ott, szerintem el se tudjátok képzelni, milyen hatalmas kiterjedésű városról van szó, Tilemaerrel össze sem lehet hasonlítani. Több millió lakosa van, és akkora, hogy konkrétan a városon belül vannak térkapuk a közlekedéshez. Minden negyedben képviselteti magát mindegyik vallás egy-egy templommal vagy szentéllyel.

A kalandorok szájtátva hallgatták a távoli város leírását.

– Riquill itt jól érezné magát…

– Ez jól hangzik – jegyezte meg Ashata elismerően.

– Mi tudtuk, hogy ha valaki megoldást találhat erre a kérdésre, az úrnőm lesz! – lelkendezett Aria.

Úgy tűnt, sikerült kiengesztelniük a kisasszonyt, mert annak ismét meglágyultak a vonásai.

– Az az igazság, hogy lenne számotokra egy másik feladatom is.

– Hallgatjuk, úrnőm!

– A mi kedves hercegünk újdonsült arája… és annak családja nekem nem igazán a szívem csücske.

– Ezt mi is észrevettük a városlakók viselkedéséből… – jegyezte meg óvatosan Ashata.

– A város ura, az én nagybátyám gyengélkedik egy ideje. Az esküvőre ugyan összeszedte magát, de nincs jó állapotban. Ez azt jelenti, hogy a herceget hamarabb kell megkoronáznunk, mint szerettük volna. Egyelőre ez titok, de néhány nappal ezelőtt, az esküvő napján kiküldtük a meghívókat a koronázási ünnepségre azoknak, akik fontosak. A gond az, hogy az egyik meghívó nem ért célba.

– Nocsak!

– Azt szeretném, ha megkeresnétek, hol akadt el!

– Tudjuk, hogy kinek volt címezve ez a levél? – kérdezte Éla óvatosan.

– Annál fontosabb, hogy most kinél van!

– Tehát valaki feltartóztatta ezt a levelet – töprengett Aria.

– A küldöncöt, aki kézbesítette volna, fellógatták a városkapun kívül. A címzett Igeron város ura lett volna. Tekintettel arra, milyen hatalmi játszmák zajlanak a városban, melyekbe ti is bepillantást nyerhettetek, nagyon fontos, hogy ezt a meghívót minél hamarabb előkerítsük. A városban 3-4 hamisító lenne csak képes rá, hogy egy ilyen meghívót lemásoljon, de egyiküknél sincsen.

– Merre vannak ezek a műhelyek? – kérdezte Éla.

– Jeezt már elküldtem, hogy ellenőrizze őket, de nem talált semmit. Azaz a levél vagy egy olyan hamisítónál van, akiről nem tudunk, vagy már el is hagyta a várost.

– Vannak elképzelései, kinek állhatott érdekében ellopni? – kérdezte Ashata.

– Őszintén szólva, én az Yvell-családra gyanakszom… – vallotta be Ayshani. – Ők egy kisnemesi család, akik generációk óta a felettük álló, főnemesi családok alárendeltjei… Parancsnokok, komornyikok, palotainasok kerülnek ki az ő soraikból, mégpedig az Arcus-családhoz. Ők az uralkodói család bankárai, az ékszerészek céhének fő támogatói. Az Yvell-családnak jelenleg Utagon Yvell a vezetője, aki egyben az Arcus-család palotaőrségének parancsnoka.

– Az Yvellek saját jogon kaptak meghívást a szertartásra? – kérdezte Aria.

– Nem. Csak a főnemesek, nemesek, egyházi méltóságok, környező városok urai, és különböző városállamok uralkodói, akikkel a Hat Város Szövetsége diplomáciai kapcsolatokat ápol.

– Mi lehetett ezzel a cél? Valaki ártani akart őfenségének? – kérdezte Éla.

– Igen, ettől tartunk – bólintott a kisasszony. – De azt se akarjuk, hogy más uralkodóknak baja essen…

– Nem lehetne új meghívót készíttetni? – próbálkozott Leóra.

– Gondoltunk rá, de túl sok időbe telne, és sok pénzbe. Ha hamar megtalálnánk az ellopott meghívót, akkor nem kellene ezzel foglalkoznunk.

– Ha 2 napja lopták el, azóta nem másolhatták már le?

Ayshani azonban megrázta a fejét.

– A hercegi pecsétet nem olyan egyszerű megszerezni vagy meghamisítani.

– A kézbesítőről mit tudunk?

– Rajtaüthettek, mert nem az akasztásba halt bele, hanem abba a lőtt sebbe, amit számszeríjjal ejtettek rajta.

– Érdekes, hogy így elrendezték a holttestét – töprengett Ashata. – Valaki akarta, hogy úrnőmék megtalálják a hullát. Ha titokban akarták volna tartani a lopást és a meghívó esetleges lemásolását, nagyon könnyen elrejthették volna ennek a fiúnak a holttestét.

– Vagyis ez egy üzenet volt – bólintott Aria.

– Lehet ennek köze a címzett személyéhez? – kérdezte Éla. – Hogy esetleg neki olyan kapcsolata van a várossal, ami másnak szúrja a szemét, esetleg azt akarja, hogy ő ne lehessen ott a koronázáson?

– A címzett nem közvetlenül Tilemaer vazallusa, közigazgatásilag Bocchiratána alá tartozik, de jó kapcsolatot ápolunk velük.

– Tehát nincs semmilyen botrány a háttérben, ami miatt kimondottan kiszemelték volna őt, hogy az ő meghívója ne érjen célba? – fűzte tovább a gondolatmenetet a félelf.

– Vagy nincs olyan érdekcsoport, aki ezt a jó kereskedelmi kapcsolatot meg akarja szakítani?

– De bizony van!

– Mivel kereskedik ez a város Tilemaerrel?

– Főként a hajóépítéshez szükséges alapanyagokkal és fával…

– Van más Tilemaerben, aki ezzel foglalkozik?

– Rengetegen… de ők kimondottan a korona beszállítói.

– Akkor lehet, hogy valaki így akar bekerülni a korona beszállítói közé.

A lányok azon gondolkoztak, milyen úton induljanak el a rejtély felderítésére.

– Mindenképp el kell mennünk oda, ahol a futárt megtalálták! – jelentette ki Ashata. – Körbenézni, tapogatózni… Nálunk minden jó kaland így kezdődik – tette hozzá vigyorogva.

~ Következő fejezet ~

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Share This