Ebben a bejegyzésben az “Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai” című, Star Wars témájú történetem 29. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Aayla – Bevezető és információk.

~ 29. fejezet ~

A személyzet egy teherhordó, lebegő szánra pakolta a csillaghajóval magukkal hozott bőröndjeiket, táskáikat, és a palota vendégszárnyában, egy külön lakosztályban szállásolta el őket. A helyiségben az érkezésükig sötétség honolt, de ahogy a szolgálólány és az inas belépett, és az ajtó melletti, információs terminálon életre keltette a szoba berendezéseit, felkapcsolt a világítás is, a padló felől pedig kellemes, meleg levegő kezdett felfelé szállni. Kandallót, mint a hercegnő szobájában, nem láttak, így Aayla úgy sejtette, a Jedi Templomhoz hasonlóan itt is a padlóban és a falakban futhatnak a fűtővezetékek, melyek a melegről majd gondoskodnak.

– Ez lesz az ön szobája, Vos mester – muatatott az inas a közös étkező és fogadószobaszerű helyiségből balra nyíló ajtóra. – Ez pedig a kisasszonyé – intett a mellette lévő felé, és mintha csak pironkodva mert volna a twi’lek jövevényre nézni, ahogy az levetette magáról ázott, nyirkos köpenyét és szemügyre vehette csinos, formás idomait.

– Köszönjük – biccentett Quinlan némi rosszallással az arcán, majd ahogy mindketten távoztak, iszonyodva megborzongott. – Ezt az égést! – nyögte, és lekínlódta magáról saját, ázott talárját.

A földre hajította, és szemmel láthatóan dühös volt magára, amiért elesett és ilyen kínos módon kellett bemutatkoznia a közjogi méltóságoknak.

– Ugyan…! – tért vissza hozzá a lány, és legyintett. – Mintha nem történhetne meg mással is…

Leült a helyiség közepén álló zsámolyok egyikére, melyek egy díszes asztalt öleltek körül, egy kényelmesnek tűnő pamlaggal együtt.

– Nagyon szép ez a hely! – mondta fáradt hangon. – Még erkélyünk is van – intett a fejével a bejárati ajtóval szemben elhelyezkedő panorámaablak és a mögötte húzódó, míves vaskorlát felé.

Odakint azóta sűrű pelyhekben esni kezdett a hó.

– Vetkőzz! – parancsolt rá Vos, a lány pedig némileg értetlenül, ám annál pajkosabban felvonta a szemöldökét. – Fel fogsz fázni! – köhintett a mester, miután ráeszmélt, hogy félreérthetően fogalmazott. – Neked is tiszta víz lehet a ruhád.

– Ó! – pattant fel Aayla a zsámolyról. – Jól összevizeztem… – simított végig annak bársonyos anyagán.

A férfi megindult saját szobája felé, és menet közben bosszúsan lerúgta a csizmáját, és elkezdte kihámozni magát többrétegű ruházatából. Tanítványa bevitte a csomagjait a szobájába, és előkotort egy törölközőt és egy hálóköpenyt.

– Enyém a fürdőszoba először! – iszkolt a fürdőhelyiség felé.

– Mi? Nem! – hallatszott Vos tiltakozása saját szobájából. – Én vagyok a mester!

– Már késő! – incselkedett vele a lány, és szinte nekicsapódott az ajtónak, mire az lassan elkezdett a falba csusszanni.

– Aayla! – kiáltott utána Quinlan, de az addigra már eltűnt odabenn. – Jaj, ez a lány…! – sóhajtotta.

Duzzogva várta ki a sorát, míg növendéke megkönnyebbülten elő nem ballagott a fürdőből, teste pedig kellemes virágillatot árasztott a szappantól.

– Mehetsz! – mosolygott rá elégedetten.

Míg a férfi eltűnt odabenn, elkezdte összeszedni széjjeldobált ruháit, és a főzőfülkéből nyíló, tisztítóberendezéseket tartalmazó kis raktárban mindent berakott a mosógépbe. A falba épített szerkezet némán dolgozni kezdett, így addig Aayla kellemes teát készített mindkettejüknek a közös helyiség asztalára. Letelepedett a pamlagra, és csendben fújkálta az italt, míg mesterére várt.

Különös érzés volt számára egy közös helyiségben lenni vele. Legtöbb küldetésük alkalmával a kulturális körülmények azt kívánták, hogy hajadonok és agglegények ne osztozzanak közös szobán vagy lakosztályon, ők pedig mindig eleget tettek ezeknek az elvárásoknak.

– Most viszont olyanok vagyunk, mint egy család… vagy mint egy szerelmespár… – gondolta, és meredten nézte a csészében úszkáló virágszirmokat, melyeket még a templomból hozott magával.

Összerezzent, ahogy a férfi a zuhanyzás végeztével kilépett a fürdőből, és ösztönösen kicsit összébb húzta magán a köntöst. Vos mezítláb, a haját törölgetve sietett a szobája felé, ahonnan öltözködés után egy vastag, prémes takarót húzott magával, mint valami palástot, majd dideregve odatelepedett a kanapéra.

– Milyen fázós vagy ma…! – jegyezte meg növendéke csodálkozva.

– Átfagytam a vizes ruhákban – húzta össze magát egy gombóccá Quinlan, hogy még a lábait is betakarhassa.

– Nem is láttam rajtad…

A férfi jelentőségteljesen rásandított.

– Áh, értem – bólintott a lány. – Ügyesen palástoltad.

– Jediként ügyelnünk kell arra, hogyan mutatkozunk a küldetéseink során. Azt hittem, Lene pont most tartott róla nektek előadást.

– Abból leginkább az maradt meg, hogy ne legyen pecsétes a ruhánk és borotváljuk a lábunkat, nehogy meglássák, hogy szőrös – vonta meg a vállát Aayla. – De mivel rajtam szinte sehol se nő szőr, ez a veszély nem fenyeget – nyújtotta ki kecses lábát, hogy megmutassa.

Quinlan elharapott egy kacajt, és megcsóválta a fejét.

– Öltözz fel, meg fogsz fázni!

– Felmelegít a tea – hörpintett egy újabb kortyot a lány. – És a mi fajunknak amúgy is magasabb a testhőmérséklete, tudhatod. Igyál te is!

– Akkor se illik csak így… – motyogta a férfi, ahogy belekortyolt a csészébe, és lopva a lány lábaira pillantott.

– Csak nem félsz, hogy elcsavarom valaki fejét? – kérdezte kacér hangon tanítványa.

Mikor Vos sértődötten félrenézett, látta, hogy az orcája némileg kipirult a sárga arcfestése alatt, bár nem tudta, hogy azt a kellemes tea okozta-e vagy a téma, amiről beszélgettek.

– Azt hiszed, nem láttam, hogy megnézett magának az az inas? – kérdezte huncut hanglejtéssel, és látványosan keresztbe tette egymáson a combjait.

– Nem tetszik, hogy megbánulnak! – vágta rá mestere. – Te jedi vagy, és az ilyen világi dolgok felett állsz! Emellett a Köztársaság alkalmazásában állsz, aki diplomáciai küldetést teljesít. Csak ne nézegessen senki!

Aayla belemosolygott az italába.

– Legalább neki tetszem… – jegyezte meg sejtelmesen.

– Mit akarsz ezzel mondani?

– Hagyjuk! – sóhajtotta a lány. – Mivel kezdjük a nyomozást?

– Valahogy… nekem is találkoznom kellene a hercegnővel – felelte a férfi borongós hangon. – Ha megérinthetném a kezét… talán olyan dolgokat is látnék, amire a támadásból nem is emlékszik.

– Nem tudom… biztos ezt akarod? – kérdezte Aayla aggódva.

Amikor a férfi furcsállva feléje pillantott, hozzátette.

– Nem akarom, hogy ilyen traumatikus pillanatokat kelljen átélned, ahogy a merénylet emlékei felidéződnek benned. Szerintem… ez nem jó megoldás.

– Sajnos ez a munka néha ezzel jár…

– Én inkább próbálnám felmérni az udvarban az erőviszonyokat. Ki kinek a pártján áll, kit mi motiválhat, kinek állhatott érdekében a támadás…

– Szét is válhatunk – ajánlotta Vos. – Ha párhuzamosan vizsgálódunk, akár többet is megtudhatunk.

– Nem biztos, hogy ez jó ötlet… – csóválta meg a fejét a lány keserűen. – Ha te nem vagy ott mellettem, mester, kétlem, hogy komolyan vennének, főleg az Antillesek.

Quinlan letette a csészéjét, és a lány felé fordult.

– Aayla – kezdte. – Nem szabad, hogy a néped általános, galaktikus megítélése, vagy a belétek rögzült korlátok miatt úgy érezd, kevésbé tisztelnének jediként! Akárhová is megyünk, a feltérképezett univerzum civilizált világaiban minket mindenhol tisztelettel fogadnak. Nemsokára… egyedül is meg kell majd állnod a helyed! Magabiztosnak kell lenned, a megjelenésed, a hanghordozásod mind-mind ezt kell, hogy sugallja!

Megfogta a kezét, és határozottan a szemébe nézett.

– Nem kétlem, hogy minden tudásod és képességed megvan ahhoz, hogy akár nélkülem is egyeztetni tudj olyan fontos személyekkel, mint amilyenek például egy uralkodói család tagjai.

Bizakodva elmosolyodott.

– Amióta csak a Templomba kerültél, mindig is szorgalmasan tanultál, és minden nevelőd csakis dicsérni tudott téged. Kötelességtudó, okos, fiatal nő lett belőled, és úgy érzem, sokat már nem taníthatok neked. Talán ezért is vagy ennyire engedetlen mostanában…

– Dehogy! – ült közelebb hozzá a lány, és megszorította a kezét. – Én csak… – motyogta, és ahogy megcsapta a férfi testének friss, tiszta illata, szinte megszédült tőle – … én csak úgy örülök, hogy már nem vagyok gyerek, és te sem így tekintesz rám! Nincs senki, egy mester se, akit jobban tisztelnék nálad! Nem azért huncutkodok meg feleselek veled, mert nem vagyok tekintettel rád, vagy mert el akarnék szakadni tőled! Épphogy… – bicsaklott meg a hangja – … azért, mert olyan jó lenne ismét… Quinlannek szólítani téged – nézett reménykedve a szemébe. – Mint amikor még mindketten gyerekek voltunk – tette hozzá gyorsan, mert érezte, hogy elvörösödik.

– Annak is el fog jönni az ideje, kedvesem – felelte gyöngéd hangon Vos. – Most azonban ennél fontosabb feladatunk van.

– Igenis, mester – bólintott a lány, ezúttal tényleg engedelmesen. – Amíg a hercegnő fel nem tud kelni, és fel nem tudják öltöztetni, nem fogsz tudni a közelébe férkőzni. Őszintén szólva… nem is értem, hogy lehet, hogy még mindig ilyen rossz állapotban van… – töprengett. – Az Alderaanon nem használnak baktát?

– A bakta, annak ellenére, hogy univerzális gyógykészítmény, nem csodaszer – emlékeztette Quinlan. – Nem kétség, hogy trónörökösként elegendő mennyiség áll a rendelkezésére, de annak is idő kell, míg a sérüléseit begyógyítja. A baktafürdő azonban csak a felszíni sérülésekre jelent megoldást, ő viszont súlyos, belső sérüléseket is szenvedett. Infúzióként vagy injekcióként bizonyosan kapja kisebb adagokban, de meg kell várni, hogy hasson, és hiányzó szerveket nem fog csak úgy növeszteni tőle.

– Bár már ott tartanánk…! – sóhajtota Aayla, és eszébe jutott a Venkes doktorral folytatott beszélgetése.

– A hercegnőnek – nyitotta fel egyik, adathordozókkal és más, elektronikus holmival megpakolt táskájukat Vos, hogy elővegyen belőle egy holografikus táblát – minden udvarhölgye, mint közelebbi bizalmasa szörnyethalt a támadás során. Az udvari protokoll szerint – jelenített meg adatokat a szerkezeten – a nemesi házak korban hozzá illő lánygyermekei közül fogják kiválasztani az új udvarhölgyeket.

– Úgy tudom, ők itt inkább társalkodónők, semmint testőrök vagy szolgálók, mint más birodalmakban – emlékezett vissza Aayla a tanulmányaira, melyekkel felkészült az útra. – Anakin mesélte, hogy amikor a Naboo-n jártak, ott az udvarhölgyek egyben testdublőrök is voltak.

– Valóban, itt jellemzően tanácsadói szerepük van, gondoskodnak az esetleges utódok neveléséről, vagy közvetítenek az udvar, a mindenkori uralkodó és saját családjaik között – bólintott mestere. – Épp ezért gyakorta megfigyelhető, hogy azok a családok, akik közelebb akarnak kerülni a hatalomhoz, mindenáron be akarják majd protezsálni a gyermekeiket.

– Vannak már jelentkezők? Vagy esetleg az udvarnak vannak elképzelései, kik lennének alkalmasak?

– Ez lesz az első feladatod, padawan – felelte Vos. – Derítsd ki, mi a hercegnő és közvetlen környezetének álláspontja ezzel kapcsolatban, hogy neki vannak-e már személyes jelöltjei, és amennyiben megvan a névsor, mindegyiküket alaposan meg kell vizsgálni! Bárki is próbált ártani a hercegnőnek, egy stratégiailag ügyesen elhelyezett udvarhölggyel könnyen be tudja fejezni, amit elkezdett.

– Értelek, mester – bólintott Aayla. – Szerinted az Antillesek felelősek a történtekért? Bail Antilles szenátor olyan őszintének és jóravalónak tűnt…

– Nem szabad pusztán az első benyomás alapján megítélned őt! – emlékeztette a férfi. – Ne feledd, hogy ő politikus, és mint olyan, nem bízhatunk meg benne teljesen. Az ilyenek mindig azt mondják, amit a hallgatóságuk hallani akar.

– Jól van – szusszant a lány némileg csalódottan.

– Munkára!

***

Az Alderáni Főtanács kör alakú ülésterme kongott az ürességtől. Az odakint tomboló hóvihar a jelek szerint a tanácstagok hangulatára is rányomta a bélyegét, a fagyos légkör szinte tapintható volt. Az ülőhelyek nagy része üres volt, a helyiségben megjelenő politikusok, tisztviselők maroknyi csapata pedig kisebb csoportokba verődve beszélgetett, aggódó pillantásokkal méregetve többi társukat. A padlón összegyűrt, megtaposott iratok hevertek itt-ott, akár egy korábbi, heves vita mementói.

Ignas Organa főtanácsos keserűen sóhajtott, ahogy az ajtóban állva végignézett a testület romjain. Ahogy a jelenlevők észrevették őt, abbahagyták a beszélgetést, és tiszteletteljesen meghajoltak előtte, majd kíváncsian méregették a vele együtt érkező két, barna köpenyéről messziről felismerhető jedi kísérőjét.

– Úgy tűnik, nagyobb a gond, mint hittem… – vallotta be Quinlan, ahogy körbenézett.

– Bárhogy is legyen, nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy kétségbe essünk – felelte a főtanácsos.

Aayla kíváncsian körbepillantott. A tanácskozások helyszíne, akárcsak a Jedi Templomban, egy torony legmagasabb szintjén helyezkedett el, és körkörös falain körbefutó, impozáns ablakain keresztül tiszta időben bizonyosan csodálatos kilátás nyílhatott a fővárosra. Aldera azonban most heves hóesésbe burkolózott, és a helyiségben is egészen hideg volt, mintha a komfortérzet hiánya egyben a válságos körülményeket is jelezte volna mindannyiuk számára.

– Mennyit érzékel a lakosság a körülményekből? – kérdezte Vos, ahogy megindultak a Tanács többi tagja felé.

Organa gondterhelten közelebb intette bizalmasait, és bemutatta a vendégeiket. Biccentésére közelebb lépett az egyikük, aki szemmel láthatóan nem a nagyobb, nemesi családok képviselője volt: nyurga, vékony alkata inkább tudósokra vagy mérnökökre jellemző öltözéket viselt, melynek zsebeiből bármelyik pillanatban elő tudott kapni valamilyen elektronikus kis szerkezetet. Világosbarna hajába itt-ott már ősz szálak vegyültek, melyek körülölelték markáns, szigorú tekintetű arcát.

– Paniz Celchu – mutatkozott be. – Az automatizált folyamatok zavartalanul működnek. Az áramellátás, a víz vagy a fűtés minden hálózatra kötött háztartásban továbbra is üzemel. A gondot igazából a kereskedelem okozza. Az Alderaan nem önellátó, a gazdaságunk erősen függ a Kereskedelmi Szövetség által importált nyersanyagoktól, főleg, ami az élelmiszeripart illeti. A Holoneten persze igyekszünk elfojtani a pánikkeltő megnyilvánulásokat – tette hozzá, majd intett a mellette álló fiatalembernek, aki már inkább a jedi mester korosztályába tartozott. – Leos! – kért tőle egy adattáblát.

– Az ő családjuk kezében van a bolygót behálózó kommunikációs rendszer, a Novacom – magyarázta Organa.

– Megszakadt a kapcsolatuk a neimoidiakkal? – kérdezte Vos. – Igaz, hogy Coruscantont a legfelsőbb bíróság előtt állnak amiatt, amit 2 éve a Naboo bolygóval műveltek, de továbbra is ők felelnek a Köztársaságon belül a kereskedelmi jogokért.

– Nem mondanám, hogy megszakadt a kapcsolatunk – felelte a főtanácsos. – A bolygónk kereskedelmi testületének feje, Yak Houri tanácsos erősen az Antilles-ház felé húz, ezért az elsők között fordított hátat nekünk.

Aayla előkotort övének egyik apró táskájából egy holografikus adattáblát, melyen megjelenítette az említett férfi adatait. A negyvenes évei végén járó, kampós orrú férfi meredten nézte őt az állóképről, alattomosnak tűnő, szikár vonásait némileg elrejtették arcába hulló, enyhén hullámos hajtincsei. Nem látszott különösebben magasnak, mégis inkább különös, görnyedt tartása miatt tűnt alacsonynak. Elegáns, prémes szélű, nehéz selyem ruhákat viselt, bár Aayla jól emlékezett rá a felkészülésként átolvasott anyagból, hogy rangja korántsem volt olyan előkelő, mint a nemesi házaknak, melyeknek hízelegni próbált.

– Amíg az import és az export az ő kikötőiben és vámházain keresztül történik, sajnos ki vagyunk szolgáltatva az ő szeszélyeinek – felelte bosszúsan az egyik, megmaradó politikus.

– Nyugalom, Carlist! – intette türelemre a húszas évei végén járó férfit Organa.

– Riekan miniszter úrnak igaza van – vetette ellen egy másik tanácsadó. – Houri gyakorlatilag sakkban tartja a bolygót azzal, hogy a Kereskedelmi Szövetség rajta keresztül bonyolítja le az áruforgalmat. Mi lesz, ha egyszer csak elvág minket minden forrásunktól? Már így is szándékosan lelassítja a behozott élelmiszer piacra bocsátását, hogy nyomást gyakoroljon ránk!

– Vannak tartalékaik? Meddig képes az Alderaan behozott termények nélkül ellátni magát?

– A főváros és nagyobb települések kifejezetten jó helyzetben vannak, de nyilván az állapotok kontinensről kontinensre változóak – felelte Organa. – Mégiscsak egy kétmilliárd lelket számláló bolygóról van szó…

– A Kereskedelmi Szövetséget megkerülni nem lehet, az biztos – emésztgette a hallottakat Vos. – De jó volna megelőzni, hogy a népük éhezzen. Nincs lehetőség Houri tanácsos felmentésére?

– Az Antillesek abba sohasem egyeznének bele – rázta meg a fejét Paniz Celchu. – Monarchiánk egyetlen gyenge pontja a különböző gazdasági ágazatokat átható nepotizmus – pillantott saját fiára. – Egy-egy befolyásos család kezében összpontosul a hatalom.

– Nem feltétlenül ez a gond, ha kellő hozzáértéssel végzik a feladatukat – nyugtatta meg a jedi. – A szakértői kormányzás hasznára válik bármilyen dinasztiának. Sokkal inkább nyugtalanító, ha ezek a családi vállalkozások képtelenek megőrizni a politikai függetlenségüket. A cél a nép szolgálata, nem egyik vagy másik uralkodócsaládé.

Hallgatóságuk csendben bólogatva helyeselt.

– Lehet, hogy az önök gyűlése nem mentheti fel Houri tanácsost, de a Köztársaság Szenátusával ő sem szállhat szembe – folytatta Vos. – Ha Palpatine főkancellár tudomást szerez arról, hogy ilyen aljas módszerekkel próbálja megkárosítani az Alderaan népét, ő maga fogja elrendelni a menesztését. Örömmel figyelmeztetem erre – tette hozzá egy félmosoly kíséretében, mert érezte a politikusok tehetetlenségét a kialakult helyzet kapcsán, mely szinte megbéklyózta őket.

Így viszont, hogy ezt a feladatot átvállalta tőlük, látszólag megkönnyebbültek.

Aayla büszkén nézte mesterét, ahogy az könnyedén társalgott a tanácsosokkal, még a nála jóval idősebbekkel is. Igyekezte ellesni magabiztosságát, szóhasználatát, figyelmességét, mégis úgy érezte, amint feléje pillantanak, egy tapasztalatlan tanítványt látnak csupán.

– Jobban aggaszt azonban, ami a hercegnővel történt – jegyezte meg Quinlan. – Coruscanton kihűlt a nyom, és nem sikerült megtalálni a merénylőt, így bárki is volt érte a felelős, könnyen lehet, hogy hazai terepen akarja folytatni a támadást. Önök jutottak valamire a vizsgálat során? Látom, hogy még a palotaőrség tagjai sem viselnek fegyvert… – nézett végig az ajtóban álló katonákon, akiknek a derekán mindössze egy botszerű husáng lógott. – Biztosak benne, hogy meg tudják így védeni a hercegnőt?

– Mint bizonyára tudják, az Alderaan békés – emlékeztette őket Riekan miniszter, mire mindkét jedi bólintott. – Maga a fegyverviselés ugyan nem tiltott, a használata azonban igen.

– Hasznos volna, ha a hercegnő új udvarhölgyeit sikerülne kiválasztani – jegyezte meg Aayla. – Ez megbékíthetné a nemesi családokat, és talán újraindulnának a tárgyalások is.

– Az a baj, kedves padawan – felelte türelmes hangon a főtanácsos -, hogy a történteket látva a családok egyszerűen… félnek. Nem merik a lányaikat a hercegnő mellé delegálni, mert attól tartanak, hogy egy újabb támadásban az ő gyermekeik is megsérülnek, vagy odavesznek.

– Alderaan lányai bátrak és talpraesettek, nem rettennek meg a veszély láttán – rázta meg a fejét Riekan. – Sokkal inkább arról van itt szó, hogy nem mernek nyíltan állást foglalni az Antillesek és Organák vitájában. Én magam büszkén a hercegnő szolgálatába állítanám a lányomat, de ő olyan kicsi még, hogy nehezen boldogulna az udvarban.

– Talán a jelenléted előremozdítja majd a dolgokat – jegyezte meg Vos. – Maradj őfensége mellett, míg az udvarhölgyeit ki nem jelölik, és figyeld a gyógyulását, valamint azt, nem akar-e bárki ártani neki!

– Igenis, mester! – bólintott Aayla lelkesen.

~ Következő fejezet ~