Légy üdvözölve a Yi San Projekt honlapján! Az oldalon japán, kínai és koreai filmsorozatok, mozifilmek, valamint klipek és dokumentumfilmek magyar feliratait fogod találni. A fájlok ingyenesen, kizárólag magáncélú, otthoni felhasználásra készültek, megtekintés után törlésük javasolt. Elkészítésükbõl anyagi haszon nem származik, kereskedelmi forgalomba nem hozhatók! A feliratok a Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország licenc feltételeinek megfelelõen szabadon felhasználhatók. Nézz szét az oldalon és válogass kedvedre az éppen futó vagy már elkészült sorozatok közül!

Az oldal jövőjéről

Információk

Cím : Yi San Projekt


Verzió : v31 – After School


URL : www.yisanprojekt.hu


Tulajdonos : Brigi


Indult : 2009. február 2.


Host : Dotroll


Credits : Pledis


Stat :

Free site counter


Aktív film- és sorozatfordítások

*hamarosan*

Folyamatban lévő mangafordítás

Captain Tsubasa

Írta és rajzolta: Takahashi Yoichi
Származás: Japán
Megjelenés éve: 1981-1988
Fordítás státusza: 37/1-5. kötet
Folyamatban: 6. kötet
Mangadex / Animeaddicts

Tervezett filmek és sorozatok

 On the Edge

Befejezett animációs sorozatok

Befejezett japán sorozatok

Befejezett kínai sorozatok

Befejezett koreai sorozatok

Elkészült filmek

Sorozatkritikák, ismertetők

A 2015-ös év toplistája
A 2016-os év toplistája
A 2017-es év visszatekintője
A 2018-as év visszatekintője
2019 – az 1.2. félév sorozatai
2020 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2021 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2022 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2023 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2024 – az 1.2.3. – 4. negyedév sorozatai

Cikkek

Fan fiction és original t￶örténetek

Írások, történetek (gyűjtőoldal)

Szerepjátékos történet #1 (Legend of Grimrock alapján)

1-23. fejezet

Szerepjátékos történet #2 (M.A.G.U.S. alapján)

1-21. fejezet

Star Wars történetek

Az univerzum hercegei
Bevezető információk
1. rész: A Birodalom szolgálatában

Bevezető: Valahol, egy messzi-messzi galaxisban sok-sok éve ismét béke honol. 17 éve már, hogy a Klónháborúkat követően Palpatine főkancellár, a későbbi uralkodó irányításával a Galaktikus Köztársaság átalakult az Első Galaktikus Birodalommá. A fennhatósága alá tartozó csillagrendszerek azonban nem is sejtik, milyen démoni erők uralkodnak felettük valójában. Néhány kalandvágyó fiatalember útnak indul, hogy próbára tegye magát, és egy nap talán a galaxis legjobb pilótájává válhasson. Ám ki tudja, a sors végül merre veti majd őket…

1-22. fejezet

Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai
Bevezető információk

Bevezető: A Galaktikus Köztársaság fénykorát éli. A fennhatósága alá tartozó csillagszendszerekben évszázadok óta bőség és jólét honol, a Jedi Rend lovagjai pedig a béke követeiként járják a galaxist. Az ifjú padawan, a twi’lek lány, Aayla Secura mestere, Quinlan Vos mellé szegődve igyekszik elsajátítani a tudást, mely a jedi lovaggá váláshoz elengedhetetlen. A férfi azonban nem tudja, hogy a cserfes növendék a mester-tanítvány kapcsolatnál jóval többet érez iránta…

0-28. fejezet

Rendezvények, élménybeszámolók

Mostanában hallgatom

Chat

Társoldalak

Admin

Legutóbbi hozzászólások

Szerepjátékos történet (Legend of Grimrock alapján) – 23. fejezet

Szerző: | okt 23, 2024 | fan fiction | 0 hozzászólás

Ebben a bejegyzésben olvashatjátok a baráti társaságunkkal szerepjáték során átélt kalandokat a karakterem szemszögéből. Fogadjátok szeretettel az 23. fejezetet! További információk itt: Irások, történetek.

~ 23. fejezet ~

Órákkal később, mikor már az apátság minden tagja felébredt és értesült a történtekről, mindenki összegyűlt a refektóriumban. A patkányok egymás közt sutyorogtak, a kalandorok pedig feszülten figyelték a tömeget, nem viselkedik-e bárki gyanúsan. Sige megvizsgálta a táblát, melyen a hibás képlete szerepelt, de se azon nem látott módosítást, se az alatta elhintett lisztben nem látszódtak lábnyomok.

– Az idegenek nem csinálhatták ezt! – figyelt fel a viharmágus egy fojtott hangú vitatkozásra két patkány között. – Eddig is mindig segítettek, bár a lovakról nem tudok nyilatkozni…

A férfi tekintete összetalálkozott Lowriéval, pillantásuk pedig jelezte, hogy megjegyzik maguknak a gyanús kijelentéseket. A kocsis maga is körülnézett, azt vizsgálva, őt nézi-e bárki ellenséges szándékkal, amiért sikerült éjjel eloltania a tüzet a lóitatóból mert vízzel. Nem tapasztalt azonban semmi ilyesmit.

– Nézze, tiszteletreméltó Ede apát! – próbált Viktória szót érteni a patkánnyal. – Én még mindig úgy gondolom, hogy az eseményeknek köze van egymáshoz! Azt javaslom, az ünnepséget inkább ne az én tiszteletemre rendezzék, hanem a csatát és tüzet túlélő kocsi számára!

– Valaki nyílt támadást intézett az egész közösség ellen – lógatta az orrát csüggedten Ede.

– Szerintem is – helyeselt a nagyasszony. – Épp ezért kell folytatni a vizsgálatot!

– Ez nem is kétséges. De attól tartok, bárki is volt a támadó, felbátorodna, ha tudomására jutnia, hogy az önök társasága, kedves Viktória, hamarosan tovább akar állni, mert Kárin anya esetleg ezt szorgalmazza…

– Kárin anya legyen a mi gondunk! – felelte a boszorkány. – Viszont az, hogy mindenki itt összegyűlt – nézett körbe a sokaságon –, nem tesz jót a nyomozásnak. Szájról szájra terjed mindenféle szóbeszéd, és lassan már követhetetlen, ki rendelkezik tényleges információkkal, és ki ismétli csupán azt, amiről hallomásból értesült. Miért nem rendelt el hírzárlatot a történtekkel kapcsolatosan?

– Kegyed egy boszorkány fejével gondolkozik – felelte az apát. – A mi fajtánk agya más rugóra jár. Amíg a pletyka életben van, a gyanúsított is lebukhat.

– Ezek szerint figyelteti Dezsőt?

– Én azt hittem, kedves Viktória, hogy önök figyelik majd őt – felelte meglepetten Ede.

A nagyasszony gondterhelten meredt maga elé.

– Van olyan személy az apátságon belül, akiben feltétel nélkül megbízik? – kérdezte a patkánytól.

– Sajnos azt kell mondjam, hogy nincs…

– Ez nem jó hír. Ede apát, meg kell mondanom, hagyta, hogy a káosz és a pánik felüsse a fejét az apátságban, és mindenki vad teóriákkal állt elő!

– Mit javasol akkor? Hirdessem ki, hogy az éjszakai esemény puszta vandalizmus volt?

– Mindenképp – bólintott Viktória. – Tudatosítania kell bennünk, hogy nem valami vallási apokalipszis közeleg! Félő azonban, hogy felütné a fejét a gyanakvás a soraikban, ha kiderülne, hogy valaki közülük felelős mindenért…

– Az még nagyobb káoszhoz vezethet – sóhajtotta az apát. – Ráadásul a tettes nem fog hivalkodni a bűnrészességével, inkább még jobban meglapul a társai közt.

– Nem feltétlenül. Ha belegondol, amióta a társaságunk megérkezett, szinte minden nap történt valami szokatlan.

– Jól van. Megértettem. Ebben az esetben nem avatom be a tagjainkat a teljes igazságba.

Majd egy előzékeny biccentéssel ellépett mellőlük, hogy diszkrét beszédet intézhessen az apátság lakóihoz. A rettegő pusmogás rögtön abbamaradt, ahogy szellemi vezetőjük megszólalt, és arra kérte őket, őrizzék meg a hitüket. Nem tűntek különösebben meggyőzöttnek, de engedelmesen bólogattak.

– Szerintem jobban meg kellene vizsgálnunk a páncélt – jegyezte meg Mia, ahogy odaoldalazott társaihoz. – Próbáltam rávenni az egyik patkányt, hogy öltse magára, és nézzük meg, milyen lábnyomot hagy a csizma maga után, ha az ő fajából viseli valaki. Nagyon megrémültek ennek még a gondolatától is, és mind elzárkóztak előle, mert félnek attól, hogy a páncél megharagszik rájuk, és emiatt ők lesznek a következő célpontjai.

– Ez nevetséges… – forgatta meg a szemeit Lowri.

– Az. A páncélt egyértelműen felvette valaki, és utána alaposan megtisztíthatta. Ráadásul érzem, hogy ugyanaz lehetett, aki a harangtornyot is szabotálta – felelte baljósan a lovagkisasszony.

– Megvizsgáltad a harangot? – kérdezte Sige halkan.

– Meg. Ugyanaz vihette el a nyelvét, mint aki a páncélt is viselte.

– Valaki előre megfontolt szándékkal hajtotta végre a múlt éjszaka történteket – összegezte a viharmágus. – Valaki, feltehetően a kultusz követője, esetleg akár a tagja is, és jártas a káoszmágiában. De vajon mi lehet a végső célja…?

Társai sem tudták a választ a kérdésre.

– Annyi bizonyos, hogy jó eséllyel elérkeztünk utazásunk céljának első állomásához – jegyezte meg Viktória. – Azért indultunk Északra, hogy az itt élő, bajba jutott vagy ártó lelkek által elnyomás alatt tartott lakosoknak segítséget nyújtsunk és megszabadítsuk őket a gonosztól. És itt most nyilvánvalóan egy ilyennel állunk szemben. Beszélnünk kell Kárinnal! – nézett határozottan Sige-re.

A férfi bólintott.

– A kapunál foglak várni benneteket, amint indulásra készen álltok – jelezte Lowri, mielőtt távoztak volna, ő maga pedig úgy döntött, magára ölti páncélzatát és fegyvereit, és amennyiben az idő még engedi, gyakorolja a lövészetet.

***

– Szokatlanul nyomottnak tűnsz – jegyezte meg Lowri, ahogy a hűvös, reggeli, foszladozó ködön átvágva kilovagoltak az apátságból.

Ő maga Pitypang hátán ült, Lóherét pedig átengedte Evelynnek. A lány csalódottan meredt maga elé.

– Szörnyű érzés, hogy ilyen tűz volt éjszaka, és se a létrehozásában, se az eloltásában nem segédkezhettem – felelte a lány, ami mosolyt csalt a kocsis arcára.

Látta azonban, hogy a társaság többi tagja sem volt épp jó kedvében. Mia is szemmel láthatóan frusztrált volt, bár bevallotta, hogy a szobájukba visszatérvén némi meditációval igyekezte megnyugtatni az idegeit.

– Hová megyünk egyébként? – kérdezte Evelyn. – Nem úgy volt, hogy vadászunk egyet?

Ede apát egy fiatal rendtársa szegődött melléjük, hogy segítsen nekik a tájékozódásban az erődítményen kívül. A patkány előremutatott.

– Déli irányban van egy baljós hely… Egy liget, ahol Briemsil elhagyatott tárnái állnak – felelte.

– Milyenek ezek a tárnák? – kérdezte Lowri. – Nagy, csarnokszerű építmények a hegy gyomrában, vagy szűk alagútrendszerek?

– Utóbbi – mondta a patkány. – A szóbeszéd szerint veszélyes a környék, mert lovak szellemei kísértenek arrafelé.

– Lovak szellemei? – gondolta csodálkozva Lowri.

– Ede és Menyhárt apát álmában többször is megjelentek ezek a lószellemek – felelte kísérőjük. – De a saját szemeivel még senki sem látta őket.

– Üzentek is valamit ezek a szellemek a két apátnak? – kérdezte Lowri, ahogy felsejlettek előtte a Viktóriát kísértő, tehenekkel teli álmok.

– Semmit – rázta meg a fejét a patkány. – Csupán félelmetesen nyerítettek. Menyhárt atya jobban ismeri a lovak érzelemvilágát, ő úgy tudja, hogy számos ló odaveszett ezekben a tárnákban, és ezen hátasok szellemei kísértenek ott azóta is.

– Szerencsétlenek… – nézett szomorúan maga elé a kocsis. – A patkányok mennyire hisznek a szellemekben, vagy jelen esetben az állatok szellemében? Ha például ezek a lószellemek odabenn rekedtek a tárnában, de lehetőség nyílna rá, hogy kiszabaduljanak onnan, ártó szándékkal kóborolnának a környéken, vagy a lelkük végre megnyugvást találna, ahogy megtérnek a túlvilágra?

A fiatal patkány azonban halkan cincogva kuncogott.

– A patkányok nem foglalkoznak az állatokkal – felelte. – Azt a bányaliftet szerintem jobban sajnálták, melyről lezuhant egy póni és szörnyethalt.

– Micsoda barbárság! – fakadt ki Lowri döbbenten.

– Természetesen ez szerintem sincs így rendjén – tette hozzá kísérőjük, majd valamelyest előrébb ügetett, hogy ellenőrizze, továbbra is jó irányba haladnak-e.

– Mit mondott végül Kárin? – kérdezte addig Mia a viharmágustól, aki töprengve ült lovának nyergében.

– Az igazat megvallva kezdem elveszíteni a fonalat a kapcsolatait illetően – sóhajtotta Sige. – De ne félj, ezt meg is mondtuk neki! Mikor reggel hozzá mentünk, Godir ott ült magába roskadva, és csak szabadkozott, amiért átaludta a tüzet az éjjel. Annyit megtudtam tőle, hogy Kárin anya nehezményezte, amiért tegnap nélküle indultunk harcolni.

– Hogyhogy? Hisz legutóbb, mikor azt a sírboltot akartuk kifosztani, még ő méltatlankodott, hogy egyáltalán elmentünk!

– Tudom… – legyintett a férfi. – Úgy tűnik, változott a helyzet. Az az érzésem, és Godirnak is ez volt a benyomása, hogy talán unatkozik. Én mondtam neki, hogy a nők kedvelik, ha a kezünkbe vesszük a kezdeményezést. Én legalábbis eddig remekül megéltem belőle… – villantotta rájuk csábos mosolyát. – Javasoltam neki, hogy szervezzen meg valami találkát, egy vadászatot, vagy csak vigye el sétálni a tegnapi csata helyszínére, hogy megmutathassa neki. A gesztus a fontos, és szerintem ezt Kárin is értékelné.

– Egyetértek – bólintott a lovagkisasszony.

– Annak érdekében, hogy megbékítsük őket, hajlandó lennék akár egy engedményt is tenni – pillantott le rájuk nagylelkű arckifejezéssel a viharmágus. – Ha sikerül megtalálnunk azt a káoszmágiás gócpontot, amit keresünk, nyugodt szívvel átadom a lehetőséget Kárinnak, hogy kibontakozhasson.

– Ez igazán nemes gondolat lenne tőled – vigyorodott el Mia. – Na és Viktóriának sikerült közelebb kerülnie Kárinhoz?

– Valamelyest – felelte Sige. – Úgy tűnik, akadt némi félreértés köztük. Ő annak reményében indult Északra, hogy majd számos, közös kalandjuk lesz. Látszólag bántotta, hogy a legtöbb összecsapásból vagy kiruccanásból kihagytuk őt. Viktória viszont azt nem tudta, hogy neki volna-e kedve női dolgokról, férfiügyekről cseverészni vele. Régen a legtöbb dolgot megosztották egymással, de most semmiben sem lehetett a segítségére, mert semmit sem tudott a magánügyeiről.

– Azért ne tégy úgy, mintha Viktória puszta önzetlenségből akart volna segíteni neki! – emlékeztette Mia. – Elvégre mindenféle, kétes eredetű gyógyitalt itatott vele…

– Az közös érdek volt! – nevetett a viharmágus. – Időt nyert vele a társaságnak, hogy egy-egy adott helyen tovább maradhassunk. De most megmondtuk neki, hogy nem tudjuk, hányadán áll Godirral, Olimmal vagy a gyík-szeretőivel.

– A kultistás történethez mit szólt?

– Nem volt elragadtatva tőle – felelte Sige. – Annyival sikerült kimentenem magunkat, hogy mi sem igazán tudtuk előre, hogy ebből az egészből ekkora csata fog kikerekedni. Szerintem egyikünk sem számított ekkora túlerőre… Kész csoda, hogy ennyivel megúsztuk. Győzködtük, hogy agymosott, mezítlábas parasztok ellen küzdeni nem volt épp izgalmas, és hogy ennél a legunalmasabb éjszakái is eseménydúsabbak lehettek, de meglepetésünkre azt felelte, hogy ő szeret minden alkalmat megragadni arra, hogy összevérezze a késeit – tette hozzá.

Lowri úgy érezte, saját és lovai biztonsága érdekében elraktározza a hallottakat.

– Azzal, hogy a kultistákkal beletenyereltünk valami komoly ügybe, sikerült felkeltenünk az érdeklődését. Talán még arra is sikerült rávennünk, hogy levelet írjon Nexre, melyben beszámol nekik arról, hogy egy igazi zsarnokra bukkantunk, aki elnyomásban tartja Észak népét. Amivel szerintem igazán sikerült megnyernünk őt az ügyünknek – folytatta Sige –, az a profánt, illetve annak feltételezett vagyona. Akármennyit is harácsolt össze, az nálunk jobb kezekben lenne, és ezzel Kárin is tisztában van. Ő is örülne neki, ha nem kellene minden reggel a rezeket számolgatnia… Nekünk nagyobb függetlenséget adna, ha lennének saját, anyagi tartalékaink, Nexnek pedig nem kellene tudnia róla.

– Az erkölcsi győzelemmel bőven megelégedhetnének – vonta meg a vállát Mia. – A többiről már nem feltétlenül kell beszámolnia Nexnek.

– Viktória javasolta neki, hogy az épület jellegénél fogva használhatnánk egyfajta bázisként ezt az apátságot. Még ha idővel valami fizetséget is kérnének érte a patkányok. Még mindig jobb lenne, ha ide tudnánk mindig visszatérni egy-egy összecsapás után. Kárin annyira fellelkesült annak gondolatától, hogy ő lehet „Észak Felszabadítója”, hogy megkereste magának Godirt és berángatta magával a hálószobájába.

A kalandorok huncut pillantásokat váltottak egymással, majd felnevettek. Tamra azonban a szeme sarkából mozgolódást vett észre, és hátrapillantott.

– Valaki követ bennünket – mondta, aminek hallatán a kis csapat megállt.

Bevárták a lopakodó érkezőt, és meglepetésükre Kessix volt az.

– Te meg mit keresel itt? – kérdezte Sige.

– Nem mehetnék én is veletek? – kérdezte a gyík.

– Te is tudod, hogy titokban azzal bíztunk meg, hogy figyeld Dezsőt! – vetette a szemére szigorúan a viharmágus.

– Tudom, de…

– Felőlem jöhet – jelentette ki Lowri, bár még mindig tüskeként élt benne a gyík gyávasága, ahogy többször is megfutamodott már mellőlük szorult helyzetekben. – Majd elcsapdázgat, míg mi lemegyünk a tárnákba.

– Akkor… – nézett körbe óvatosan Kessix – … nem lesz baj, ha addig nem figyelem Dezsőt?

– Hogy érted ezt? – kérdezte Evelyn.

A gyík azonban behúzta a nyakát, és alig észrevehetően fiatal patkány kísérőjük felé intett az állával.

– Mi…? – nyögte Lowri.

– Ő lenne… Dezső?

– Ez valamelyest akkor változtat a dolgok állásán… – állapította meg Mia.

– Akkor viszont nagyon is velünk jössz! – parancsolt rá Sige.

A társaság tagjai a rend kedvéért bemutatkoztak a patkánynak, és mind sokkal jobban figyelni kezdték a mozdulatait.

A gyík mesterlövésszel kiegészülve haladtak tovább, ám egy jó fertályórányi út után Pitypang váratlanul megtorpant. A póni idegesen trappolni kezdett a patáival, és csak rázta a fejét.

– Mi történt, kedvesem? – hajolt oda hozzá Lowri, majd oldalra pillantott, mert a jelek szerint Evelynnek is meggyűlt némileg a baja Lóherével. – Mi a baj, gyerekek? – simogatta mindkettőnek a fejét.

Látta, hogy a hagyományos lovon ülő társaik hátasai nem viselkedtek ilyen nyugtalanul. Benyúlt a lótáskába, és mindkét póninak adott egy kevés kockacukrot. Ez valamelyest csillapította az idegességüket, de alig haladtak újabb 100 métert, ismét kénytelenek voltak megállni.

– Pitypang és Lóhere egyértelműen veszélyt érez – mondta, ahogy leszállt a nyeregből. – Nem mehetünk velük közelebb a tárnákhoz! Le kell tennünk itt a lovakat, mielőtt a tieitek is megvadulnának!

Egy kisebb, fákkal szegélyezett ligetnél jártak, ezért kikötötték a jószágokat.

– Kessix, kezdheted felállítani a csapdáidat! – utasította a gyíkot Lowri. – És te fogsz vigyázni a lovakra is!

– Ha pedig bármelyiknek baja esik, te leszel a vacsoránk – tette hozzá Evelyn fenyegetően.

– Jelezz, ha bármi baj van! – mondta búcsúzóul Sige, majd a társaság többi tagjával együtt gyalogosan indult útnak a tárnák felé.

Dimbes-dombos, sziklás talajon haladtak a bányajárat felé.

– Emberek, valami fénylik az ajtónál! – figyelmeztette őket Mia.

– Én is látom – helyeselt Evelyn.

Mindannyian rámarkoltak fegyvereikre, meglepetésükre azonban csak néhány, cserépbe ültetett virág volt az, ami mágikus derengést jelzett.

– Ezek világítanak? – kérdezte Lowri, és egy bottal óvatosan megpiszkálta azokat, az egészséges, fekete földet, amibe ültetve voltak.

– Semmi különöset nem látok rajtuk – állapította meg Evelyn.

– Viszont Viktória biztos értékelné, ha magunkkal vinnénk őket – jegyezte meg Mia. – Zsákoljuk be, aztán ha futni kell, mint legutóbb, csak felkapjuk itt a bejáratnál!

Egy kisebb vászontáskába csomagolták a cserepes növényeket, majd bekukkantottak a bánya ajtaján.

– Elég rossz állapotban van – mondta Sige. – A tartóoszlopok és gerendák meglehetősen korhadtnak tűnnek.

– Akkor ezekkel ne menjünk a közelükbe! – javasolta Evelyn, ahogy fáklyát gyújtott mindegyiküknek a képességei segítségével.

Előrement, Lowri és Sige pedig követte őt. Dezső lelkesen utánuk lépett, Mia pedig Tamrával zárta a sort. Elhagyatott alagutak fogadták őket, melyekben itt-ott még lehetett látni talpfákat, de a síneket már felszedték róluk. Asztalokat, felborogatott, hiányzó lábú székeket láttak, melyeket a por és az enyészet szinte teljesen felemésztett, de semmi gépet vagy bányászathoz használható berendezést, szerszámot.

– Dezső, te jártál már idebenn? – kérdezte Sige.

– Nem, mágus uram – felelte a patkány.

– Valamilyen egyéb legendát nem hallottál erről a helyről?

– Nem igazán… A bánya már a bezárása előtt is kimerülőfélben volt. Aztán balesetek sorozata rázta meg az itt dolgozókat, amik miatt végül úgy döntöttek, végleg bezárják, és más tárnákban fogják folytatni a kitermelést.

Evelyn igyekezte a fáklyájával meggyújtani az útjukat esetlegesen elzáró, nagyobb pókhálókat, bár meglepően keveset talált annak ellenére, hogy a hely állítólag elhagyatott volt.

– Ezek itt… lábnyomoknak tűnnek – mondta végül a lány, ahogy leguggolt a sziklás-homokos talajhoz. – De nem emberinek – pillantott fel a társaira.

– Valaki járt itt előttünk… Javaslom, kövessük a nyomokat, ne kavarogjunk most mindenféle mellékágban! – adta ki a parancsot Sige.

– Különös… – állapította meg Lowri. – Miért tennének ki pónikról készült rajzokat egy bánya járatának falára? – mutatott a kiakasztott vázlatrajzokra, melyek meglepő részletességgel ábrázoltak különböző hátasokat.

– Felismered, milyenek?

– Persze, zömmel olyanok, mint az enyémek. Adoma-pónik.

– Emlékeztek, mit mondott Szekérváron Rauha, a sárkány az előadásán? – töprengett Sige. – Hogy a lovaknak létfontosságú szerepe lesz birodalmaink jövőjét illetően, és hogy egy ló fogja megváltani Északot?

Társai egyetértően bólogattak.

– Dezső, te hallottál már ilyesmiről?

– Ó, igen, mágus uram! – felelte a patkány. – Menyhárt atya hozott is egy ilyen könyvet az apátságba. Valami sárkány írta azt is, abban volt szó ilyesmiről.

– Akkor az csakis Rauha könyve lehetett… Mindegy, elteszek egyet ezekből a rajzokból – mondta végül Sige.

Tovább haladtak, és egy kiszélesedő járatba érkeztek, melyből függőlegesen vezetett lefelé egy kürtő.

– Óvatosan…!

A szikla pereméhez hasaltak, ahogy pedig kipillantottak rajta, meglepetésükre fényt láttak derengeni a kürtő alján.

– Dezső, nem azt mondtad, hogy nincs itt senki? – kérdezte Mia.

– Ti hallotok is valamit?

– Nem hinném…

– Le tudnék ereszkedni egy jó 15 métert – ajánlotta Sige. – Így közelebbről meg tudnám vizsgálni a fény forrását. Bár némi mana-bájitalra szükségem lehet…

– Vidd ezt! – adott neki a lovagkisasszony.

Ekkor azonban egy rejtélyes fénycsóva lövellt fel hozzájuk, ezért ijedtükben mind meglapultak a földön. Evelyn volt az első, aki felkönyökölt, majd kipillantott, és válaszként leküldött egy tűzgolyót. Amint a varázslat szétcsapódott a kürtő alján, izgatott zizegés és ciripelés hallatszott fel hozzájuk.

– Te jó ég, mi ez? – szörnyülködött Lowri.

– Inszektoidnak tűnik – állapította meg a viharmágus. – Dezső, létezik, hogy ilyenek vették be magukat az elhagyott tárnákba?

– Meglehet, jó uram – bólintott a patkány. – Hallani lehetett róla, hogy előfordulnak a környéken. Békések, nem bántanak senkit, de a társaságot nem kimondottan szeretik.

– Akkor talán jobb is lenne, ha nem bolygatnánk meg őket… – jegyezte meg Lowri, és a csapat többi tagja is inkább visszafordult a kijárat felé.

Ekkor azonban arra lettek figyelmesek, hogy a zizegés és ciripelés hangja egyre jobban erősödik. Kisvártatva egy nagy, lepkeszerű, szárnyas lény emelkedett felfelé a kürtőből, de megállt félúton.

– Biztos, hogy nem fog bántani minket? – kérdezte a kocsis.

– Nem, de azt nem tudjuk elmondani neki, hogy mi sem bántjuk őt, mert nem értenek az emberek nyelvén – felelte Mia. – Korábban, Conwynban már összefutottunk a fajtájukkal. Ott is csak írásban tudtunk velük kommunikálni.

Sige igyekezett ezt a lénynek is nyugodt hangon továbbítani, az idegen pedig egy pillanatra eltűnt a szemeik elől, és papírsusogás, matatás hangját lehetett csak kivenni a kürtőből. Nem sokkal később egy papírrepülő röppent fel hozzájuk.

– Mi áll benne?

– Az, hogy „miért jöttetek vissza?”…

– Világítsatok! – kérte Sige, majd válaszában megírta, hogy csak a kíváncsiság vezérelte őket, és azt hitték, valaki bajba keveredett, a csapatuk most jár itt először, és megkérdezte, ki járt esetleg itt előttük.

– „Túl sok kárt okoztatok, túl sok sötét” – állt a lény válaszában.

– Kérdezd meg, milyen kárt, és hogy mi az a „sötét”! – biztatták társai a viharmágust, aki bőszen körmölte az újabb üzenetet.

Ekkor azonban a lény kiemelkedett a kürtőből és finoman leszállt eléjük. Zöldes színű tunikát viselt, sárgás-narancsos szárnyai, illetve annak hártyái meg-megcsillantak a fáklyák fényében. Magasnak tűnt, mind teste, mind szárnyai fesztávolsága legalább 2 méteres volt. A kalandorok udvarias biccentéssel köszöntötték őt.

– „Mágia” – írta válaszában szenes ceruzájával. – „Patkányok, minótauruszok.”

– Ezek szerint patkányok és minótauruszok jártak itt előttünk – értelmezte az írást Evelyn. – És ők használhattak sötét mágiát. Mikor volt ez?

Az inszektoid válasza homályos volt.

– „Mikor bányásztak, lovak sokan meghaltak.

– Most tudunk valamiben segíteni? – írta neki Sige.

– „Néha lovaknak kell menni csillagba”.

– Ez mit jelent? – kérdezte Lowri csodálkozva, de a lény csak széttárta a karjait.

– Segíthetünk valahogy?

Az idegen kiöltötte a nyelvét, majd visszahúzta.

– „Tedd a bányászokat felelőssé!

– A lovak a sötét mágia miatt haltak meg? – kérdezte Mia.

– „A lovak lettek a sötét mágia”.

– Mi történt velük? – próbálkozott Sige.

– „Nem tudom, csak… hallom őket és emlékezek” – felelte a lény, és távolba révedt a tekintete.

– Itt kísértenek a szellemeik? – érdeklődött Lowri, melyre csak egy bólintás volt a válasz. – Hogy válhat egy ló sötét mágiává?

– „Sok fájdalom, nélkülözés”.

– A munkával kínozták őket, vagy az volt a konkrét cél, hogy szenvedjenek? – kérdezte Sige.

– „Ezt a lovak nem tudták eldönteni” – hangzott végül a rejtelmes válasz.

~ Következő fejezet ~

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Share This