Ebben a bejegyzésben az “Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai” című, Star Wars témájú történetem 25. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Aayla – Bevezető és információk.

~ 25. fejezet ~

Miután minden induló véglegesítette a jelentkezését, a versenyzők és közönségük egyaránt helyet foglalt a hatalmas teremben. A torna a bírák bevonulásával és bemutatásával kezdődött, akik egy rövid köszöntővel felvázolták az aznapi programot.

Őket, egyfajta bemutatóként, két apró ifjonc játékos mérkőzése követte, akik alig néhány évesek lehettek csupán. Az emberi kislány és twi’lek kisfiú félénken lépett ki a nézők elé, majd kezdék meg azokakkal a kezdetleges mozdulatokkal saját párbajukat, melyeket még első oktatóiktól tanultak.

– Istenem, de édesek! – nyögte Yureeh, és a szívére tette a kezét, úgy gyönyörködött bennük.

– Mester! – gesztikulált Aayla a túloldalon ülő Quinlan felé. – Nézd! Olyan cukik!

Vos mosolyogva nézte a gyermekeket, akárcsak a felnőttek legtöbbje.

– Sose felejtem el, milyen volt, mikor Aayla először gyakorló fénykardot fogott a kezébe – beszélgetett a mellette ülő Obi-Wannal. – Yoda mester tartotta nekik az órát, de Tholme mesterrel az ajtóból néztük őket. – Belenézett a fénykard sugarat kibocsátó végébe, majd megnyomta a gombot, a penge pedig úgy megrázta a kis fejét, hogy felborult tőle. Olyat röhögtem! – kacagta el magát, és látta, hogy barátja arca is felderült. – Szegény fél órán át őrjöngve visított, Yoda mestert már az életből ki akarta kergeti vele.

– Szerencse, hogy a gyerekek gyakorló fénykardjai még kisebb erősségre vannak állítva, mint a felnőtteké. De legalább egy életre megtanulta, hogy nem nézünk bele a fénykardba – vigyorgott Kenobi.

– Ugyanilyen aranyos volt, mint ők – intett Vos a pálya felé.

A bajnokságot utánuk a padawan-kiválasztás előtt álló növendékek mérkőzéseivel kívánták kezdeni, akik közül a selejtező körökben egyszerre két pár is vívott a pályán párhuzamosan. Az idősebbek és leendő mestereik így jól megfigyelhették felkészültségüket, addigi technikájukat, valamint a küzdelemhez és az Erőhöz való viszonyulásukat. Az idősebbek halk pusmogással kommentálták a látottakat egymás közt, hol dicsérve, hol elmarasztalva egy-egy indulót annak erősségei vagy épp hiányosságai láttán. Anakin feszülten fülelt és figyelt, miről beszélgetnek körülötte, és próbálta magába szívni mindazt a rengeteg információt, amit hallott, annak reményében, hogy ilyen hibákat ő maga majd ne követhessen később el. Az ő bajnokságukat egy barnult bőrű, fekete hajú, nadiemi fiúcska nyerte, ami meglepetésként érte a közönséget, ismerve a bolygó viszonylagos, visszamaradott fejlettségét a Köztársaság többi világához képest.

Őket a már mesterek szárnyai alatt edző padawanok követték, közülük is a fiatalabb korosztály kezdte a versenyzést. A gyerekek legtöbbjének arcán szinte még nagyobb bizonyítási vágy tükröződött, mint fiatalabb társaikén, mert mindenáron meg akarták mutatni mestereiknek, milyen sokat tanultak már mellettük.

– Nem jó, ha a becsvágy hajtja őket – csóválta meg a fejét csalódottan T’ra Saa mester, ahogy a mellette ülő hölgyekkel beszélgetett.

– Igen, elvonja a figyelmet a küzdelem valódi céljáról, és… ó! – szisszentek fel, ahogy az egyik párbaj fájdalmas véget ért, a vesztes pedig összerogyott. – Ez nem volt épp szabályos…

A templom orvosi személyzetét Venkes és Lamascolo doktor képviselte, és míg a szőke mandalori odasietett az iménti párbaj résztvetőihez, Lamascolo alig észrevehetően összepillantott Galittal, aki azonban nem adta jelét annak, hogy bármi is lenne közöttük.

– Milyen fura, hogy zöld a vére – jegyezte meg Aayla, ahogy a padawant a pálya széléhez kísérték és leültették.

Az a szája szegletét törölgette, és úgy tűnt, szerette volna minél hamarabb elrejteni sérülésének nyomát.

Yureeh feszülten markolászta a korlátot, gyönyörű, zöld szemei félénken megrebbentek.

– Ő olyan, mint én – súgta oda barátnőjének.

– Hogy érted ezt? – kérdezte a lány csodálkozva.

– Zeloszi – felelte Yureeh. – Mi… nem szívesen fedjük fel mások előtt, mifélék vagyunk.

– Miért, mifélék vagytok? – kérdezte Galit meglepve.

– Nos, mi… Csak embernek látszunk, de nem vagyunk azok…

Felhúzta a karján a ruha ujját, és eléjük tette, a korlátra, ahová a hatalmas üveg ablakon keresztül besütött a nap fénye. A bőre ránézésre ugyanolyannak tűnt, mint máskor, de ahogy a lányok közelebb hajoltak, észrevették, hogy a napsugarak mentén furcsa, halvány, alig észrevehető mintázat rajzolódott ki rajta.

– Mi ez?

– Mi így is tudunk táplálkozni – vallotta be Yureeh.

– Napfénnyel?

– Akkor nem is csoda, hogy mindig olyan keveset eszel – jegyezte meg Galit viccelődve.

– De akkor… ti félig növények vagytok? – kérdeze Aayla, amivel kiérdemelt egy rosszalló pillantást barátnőjétől.

– Dehogy, te buta! Ugyanúgy emlősök vagyunk, csak tudunk fotoszintetizálni is – felelte Yureeh. – Ha például nem jutunk élelemhez, ezzel napokig életben tudunk maradni, feltéve, ha van ivóvízünk.

– Még jó, hogy Quinlan nem hallotta ezt a kérdést! – törölgette a szemeit Galit. – Megnézhetnéd magad!

– Ne haragudj! – kérlelte barátnőjüket Aayla. – Csupán… ez egy állati érdekes képesség! De… miért nem mondtad ezt el eddig?

– A népünk nem szívesen árulja el idegennek.

– De mi nem vagyunk idegenek számodra – javította ki őt a twi’lek. – Gondolj bele, mi lett volna, ha egyszer megsérülsz, minket meg hevesen kitör a frász, hogy miért zöld vér folyik belőled és nem piros!

Yureeh kuncogott már a gondolatra is, a bírák azonban jelezték a közönségnek, hogy folytatódik tovább a viadal, csendre intve mindenkit.

– A te véred milyen? Kék? – kíváncsiskodott Yureeh, ha már a téma szóba került.

– Nem, olyasmi, mint az embereké – mutatta meg karjának hajlatát Aayla, ahol a bőre alatt futó, rózsaszínes erek jól láthatóak voltak.

Venkes közben visszaült melléjük, és határozott biccentéssel köszöntötte őket.

– A doki tudja? – suttogta Aayla, ahogy a következő párbajozók is összecsaptak.

– Persze! – felelte Yureeh. – Szerintem még gyerekkoromban, az első vérvételkor rájött, mi vagyok.

Csendben nézték a döntő felé haladó padawanok mérkőzéseit.

– Jaj, alig várom, hogy mi következzünk! – motyogta Aayla izgatottan, és újra meg újra mestere felé pillantott.

Az igyekezett nyugtató mozdulatokkal gesztikulálni, nyugodt légzést, tartást mímelve a túloldalról.

A fiatalabb korosztályba tartozó padawanok bajnokságát végül egy emberi, coruscanti lányka nyerte, ellenfele pedig, egy koréliai fiú csalódottan és nem kevés irigységgel nézte, ahogy átvette a győztesnek járó kitüntetést. Lene Floy megcsóválta a fejét, amiért nem földije nyert, aztán megvonta a vállát.

– Kérem a következő korosztály versenyzőit, hogy sorakozzanak fel a közönség számára! – mondta végül a bírák egyike, Aayla és Yureeh pedig izgatottan felpattant a helyéről.

Az ő korcsoportjuk valamelyest kisebb létszámban képviseltette magát, hiszen számos, korukbeli padawan jelenleg valahol a galaxis távoli pontján teljesített szolgálatot a mesterével. Még így is legalább 15 indulóval ismerkedhetett meg a közönség, és a jelek szerint sokan inkább az ő összecsapásaikra vártak, a kisebbekét pedig unalmasnak találták.

A jelentkezésükkor leadott, ujjnyi kis digitális lapocskák egy átlátszó falú edényben várakoztak: az indulók egyesével az urnához járultak és kihúzták ellenfeleik nevét, melyet aztán a digitális eredményjelző tábla is megerősített. A párba állított versenyzőkből így kirajzolódott egy faszerű ábra, mely mutatta, hogy a továbbjutó győztesek kikkel fogják majd összemérni később az erejüket. Tekintettel arra, hogy a legtöbbjük felnőttkorú volt, és jóval lendületesebben, technikásabban vívtak, mint fiatalabb társaik, mindig már csak 1-1 pár mérkőzése zajlott a küzdőtéren, hogy semmiben ne akadályozhassák egymást.

Aayla a második páros tagjaként léphetett pályára, az ellenfele pedig egy szelóniai fiatalember volt, akiről nem tudott sokat. Már gyerekként is más növendékek társaságát kereste, más közösségbe is lett beosztva, így csak a nevét ismerte, de érdeklődési körét már különösebben nem. Az ifjú magas volt és vékony testalkatú, izmos karjai kilátszottak ruhái alól, és mogorván méregette őt. Többször is észrevette, hogy csupasz karjaira, hasára vagy melleire pillant, majd feszülten félrenéz, így Aayla rögtön érezte, hogy feszélyezi őt a jelenléte.

Már az első ütései is komoly indulatról árulkodtak, a lány így kénytelen volt védekező állást felvenni, és a 3-as vívó stílus szerint óvni saját magát. Fiziológiai adottságai miatt mestere különösen nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy ezt a módszert hibátlanul elsajátítsa, hiszen fejének két nyúlványa, a lekkui szabad támadási pontot jelentettek ellenfeleinek. E stílus segítségével azonban minimális, testközeli mozdulatokkal mindent hárítani tudott anélkül, hogy az különösebben kifárasztaná. Társa így hiába próbálkozott nagy, lendületes csapásokkal, nem boldogult Aayla tökéletes védelmével szemben, aminek láttán a nézők soraiból elismerő pusmogás kelt életre. Úgy tűnt, ez még inkább dühítette támadóját, mert keményen nekifeszült fénykardjával.

– Csak így tudsz előnyre szert tenni? – sziszegte neki halkan, hogy környezetük ne hallhassa, majd lopva a melleire pillantott.

– Nem, nem csak így – felelte Aayla, majd kiejtette addigi, jobb kezéből a fénykardját, egy pördüléssel az előre bukó fiú mögé került, baljával pedig még azelőtt elkapta a kardot, hogy az a földre eshetett volna.

Hosszú suhintással csapott ellenfele karja felé, ami így teljesen védtelen volt, mikor pedig eltalálta, a fiú felkiáltott.

– A mérkőzés győztese Aayla Secura! – hirdetett ítéletet a bírák egyike, Aayla pedig lelkes üdvrivalgás közepette sétálhatott vissza addigi ülőhelyeik felé, míg a következő páros a pályára lépett.

Amikor Yureeh következett, barátnői feszülten előrehajoltak a korlátig. Tudták, hogy a lány sosem volt erőszakos természetű, és teljesítette ugyan az elvárt képzést a vívást illetően, de jobban érdekelték a diplomatikus megoldások. Mesterével jobbára ilyen közvetítői megbízásokra mentek, melyeket mindig sikerült békésen megoldaniuk. Yureeh maga is tisztában volt vele, hogy nem sok esélye van korosztálya erősebb, edzettebb tagjai ellen, mestere kedvéért mégis hajlandó volt részt venni a tornán. Igyekezte minden magabiztosságát összeszedni, amikor ellenfele, egy sápatag zabrak lány lépett ki elé. Szarvai fenyegetően meredtek elő a fejéből, homlokából, és úgy tűnt, kényelmetlenül érzi magát.

Obi-Wan elkapta a tekintetét a küzdőtérről, a keze pedig ruhájának bő anyaga alatt görcsösen ökölbe szorult.

– Minden rendben? – kérdezte Quinlan, akinek nem kerülte el a figyelmét a szokatlan reakció.

Kenobi lehunyta a szemeit, és próbált nyugalmat magára erőltetni, de izzadtságcseppek jelentek meg a homlokán. Amikor újra ki bírta nyitni a szemeit, megtörten meredt maga elé.

– Én… tudom, hogy ő nem csinált semmi rosszat – intett egy aprót, szinte észrevehetetlenül a küzdőtéren álló lány felé -, de amikor csak meglátok egyet az ő… fajtájából, azonnal ugyanaz a zsigeri gyűlölet kel életre bennem, mint amikor Qui-Gon mester gyilkosa ellen harcoltam…

– Az is egy zabrak volt…? – kérdezte barátja együttérzően.

Obi-Wan bólintott.

A tekintetük a Tanács ugyancsak zabrak fajból származó tagjára, Agen Kolarra vándorolt, aki a jelek szerint érezte a helyiségben uralkodó feszültséget.

Yureeh próbálta felmérni a lehetőségeit. Egyforma magasságúak voltak ellenfelével, de az jóval erősebb, izmosabb testalkatú volt, és már az első ütéseiből érezni lehetett, hogy nem fogja visszafogni magát. Egy-egy csapásnál egyenesen vicsorgott, amitől egészen félelmetes látványt keltett. Yureeh folyamatosan hátrált, ám az egyik kitérésekor a zabrak olyan erővel rúgta combon, hogy megtántorodott, és nekizuhant a küzdőteret a nézőktől elválasztó falnak. Szédelegve és nem kevésbé feldúltan tápászkodott fel, a következő rúgás azonban már arcon találta. Fröcskölve szóródott szét szájának kicsattanó vére, ő pedig kábán a fölre hanyatlott.

– Sakela! – rivallt rá ellenfelére Kolar mester a nézőtérről, látszólag igencsak ingerülten.

– Yureeh! – pattant fel Aayla, mint aki át akarja vetni magát a korláton.

Az orvosi személyzet azonban cselekedett helyette, és szemügyre vették a lány sérüléseit. Venkes szinte azonnal jelezte a bíráknak, hogy nincs olyan állapotban, hogy folytassa, azok a mérkőzést ezzel lezártnak tekintették. Mindenkit meglepett azonban a döntésük, hogy a durva megnyilvánulásai miatt kizárták a zabrak indulót, aki keserűen sziszegve, csalódottan távozott a harctérről.

– Maradj itt, majd én megnézem, hogy van! – ajánlotta Galit, és Lamascolo után sietett, aki a gyengélkedő felé kísérte sérült barátnőjüket.

Aayla feszülten figyelte a távozókat, és aggódva gondolt előre a következő fordulókra, melyben az eddigi győztesek mérkőztek meg egymással. Az ő ellenfele egy zöld bőrű, markáns arcéllel rendelkező falleen fiatalember volt, aki, ha jól emlékezett a folyosói pletykákra, épp a jedi próbái előtt állt, ezért különösen diadalittas volt az ábrázata, mellyel az összecsapásait várta. Hosszú, sötét haja egy látványos copfban csüngött alá, a feje azonban ettől eltekintve teljesen kopasz volt. Lila szemei veszedelmesen megvillantak, ahogy a számára kijelölt twi’lek ellenfél a pályára lépett, és nem is leplezte pillantását, ahogy annak öltözékét és csinos idomait végigmérte.

A lány kihúzta magát, és igyekezett magabiztosságot sugározni, de valahogy kezdettől fogva rossz érzése volt a mérkőzéssel kapcsolatban. Nem félt tőle, mégis, ahogy köszöntötték egymást, és a bírák engedélyezték a párbaj indulását, úgy érezte, a hatalmas terem összezár körülötte, és időről időre megfojtja őt. Ilyenkor a nézőtér neszei is szinte megszűntek létezni, mintha teljesen magukra maradtak volna, és a környezetük is elhomályosult volna.

Nexlet, a falleen élvezte a helyzetet, úgy tűnt, rá semmilyen hatással nincs a mérkőzés, sőt, kifejezetten felvillanyozta az érzés. Könnyeden, már-már incselkedve suhintott fénykardjával, mintha csak egy állatot próbálna megnevelni vagy betörni.

– Nem értem – motyogta Aayla, és az erőlködéstől izzadtságcseppek gördültek le az állán, simogatva felhevült testét. – Lázas lennék, vagy mi a…?

Egy pillanatra a látása is elhomályosult, ezért megrázta a fejét. Furcsa szorítást érzett végtagjaban, mintha azok nem engedelmeskedtek volna, így bódultan botladozott, ahogy hárítani próbálta Nexlet ütéseit.

Közönségük aggódó pusmogással szemlélte az összecsapást, mestere pedig olyan feszülten szorongatta a nézőteret elválasztó korlátot, hogy szinte elfehéredtek az ujjai. Egy-egy veszélyesebbnek tűnő suhintás láttán majdnem felpattant ülőhelyéről, barátja azonban megragadta a csuklóját.

– Ez Aayla küzdelme. Ne avatkozz közbe!

– De ez így… szabályellenes! – sziszegte, nehogy megróják érte a bírák. – Ő egy falleen!

– Tudom, a feromonjait használja rajta – értett egyet Kenobi. – Az előírások nem tiltják, hogy…

– Megmérgezheti a gondolatait, ami a Sötét Oldalra taszíthatja őt! – ellenkezett Vos.

– Várj még!

Aayla elméjén különös kettősség lett úrrá. Úgy érezte, érzékei vadul száguldanak az Erő segítségével, a helyiségben ülő, számtalan fajú jedi társa testének illata, az orráról ajkaira cseppenő izzadtság sós íze, a hatalmas ablakokon beszűrődő nap fénye, a levegőben megcsillanó porszemcsék viszont mintha mind-mind felnagyítva áramlottak volna a tudatába, szinte lelassítva körülötte az időt. Elmosódva látta csak ellenfele alakját, ahogy annak magabiztos vigyor terül szét az arcán, és még közeli, veszélyesnek tűnő suhintásai elől se hajol el, kacérkodva a képességeivel. Hirtelen eltűnt a kezeikből a fénykard, és elnémult minden más is. Egymást nézték, Aayla testében pedig megmagyarázhatatlan vágyakozás kelt életre a számára kevéssé ismert padawan iránt. A kezeivel a fiatalember dereka felé nyúlt, kioldva rajta az övét, mely felső ruházatát szorosan mellkasához fogta. Az anyag a földre hullott a vállairól, felfedve Nexlet izmos, formás felsőtestét. A lány ujjai mohón indultak meg dudorodó mellizmai felé, ám amikor ujjbegyei hozzáértek, hevesen dobogni kezdett a szíve.

– Nem! – kiáltotta egy hang az elméjében.

Az idegen test érintése azonnal ráébresztette, hogy amit lát, az nem lehet valóság. Számára egyetlen férfi létezett, aki előtt hajlandó lenne testileg-lelkileg feltárulkozni, az pedig a mestere volt. Botladozva hátrahanyatlott, és megszédült, ahogy nekizuhant a nézőtér korlátjának. Összeesett, és szabad kezével kapaszkodót keresett, hogy felálljon. Az éppen ott ülők aggódva mutogattak sápadt, dühtől eltorzuló arcára, a bírák egyike, Adi Gallia pedig felállt, ahogy felismerte, mi történt. Aayla azonban feléje emelte reszkető kezét, a tenyerével pedig türelemre intette a nagyrabecsült mestert. Felhúzta magát, két kézre markolta fénykardját, és mélyről parázsló haraggal támadt a már korántsem olyan elbizakodottnak tűnő falleenre. Nexlet zavarodottan hátrált, a jelek szerint nem értette, hogy fajának képessége, a feromonok bódító hatása miért nem ejtette rabul ellenfelét. Aayla hamar felülkerekedett rajta, és kihasználva bizonytalanságát, lefegyverezte őt, majd ahogy kiütötte a kezéből a kard markolatát, az egyik lekkujával dühösen arcon csapta őt. A falleen ábrazata hatalmas megaláztatásról árulkodott, ahogy sértődötten levonult a harctérről, Aayla pedig lihegve megkapaszkodott a korlátban, mert úgy érezte, menten összerogynak a térdei. A közönség első soraiban ülő női lovagok és padawanok zöme a jelek szerint szintén kikerült társuk feromonjainak befolyása alól, többen ugyanis zavarodottan rázogatták a fejüket, és értetlenül meredtek maguk elé.

– 10 perc szünetet tartunk! – emelkedett szóra Adi Gallia, majd intett az ajtónál álló őrzőknek, hogy a falba szerelt irányítópanelen fokozzák a levegő cseréjét a teremben, a jobb szellőzés érdekében.

– Aayla! – sietett oda hozzá aggódva mestere, és segített neki elbicegni addigi helyére. – Jól vagy? – guggolt le elé.

A lány feszülten masszírozgatta a halántékát és szemgödrének mélyét, hogy tompítsa valamelyest a fejében tomboló fájdalmat.

– Egy falleen feromonjainak szorításából nem könnyű szabadulni – mondta Kit Fisto, ahogy odaült melléjük a korlátra. – Elismerésem, Aayla!

– Egyikőtök sem indult neki tisztességesen ennek a párbajnak, de azért… ez egy egész jó mérkőzés volt – jegyezte meg Kenobi, ahogy keresztbe fonta maga előtt a karjait.

– Na, menj a francba, Obi-Wan! – fakadt ki Aayla a körülöttük állók döbbenetére, mielőtt felháborodott arcot vágó mestere bármit mondhatott volna. – Mit képzelsz te magadról, hogy hozzá hasonlítasz engem?

Kenobi vonásai megkeményedtek a váratlan kirohanás hallatán, és szemmel láthatóan elsápadt.

– Azt is biztos ilyen kellemes szórakozásnak tartottad volna, ha levetkőztet itt mindenki előtt! – vágta a fejéhez a lány. – Neked fogalmad sincs, milyen volt, amikor bemászott a fejembe, és hogy ott miket sugallmazott! Ez itt – mutatott a kebleire – össze sem hasonlítható azzal!

Annak ellenére, hogy sokan felálltak a padokról, hogy kinyújtóztathassák végtagjaikat, és a folyosóra mentek levegőt szippantani, többen is felfigyeltek a harcias twi’lek és a fiatal mester vitatkozására.

– Padawan, nyugalom…! – intette Vos.

– Nem! Elegem van ebből! – gesztikulált Aayla hevesen. – Miért engem utasítasz mindig rendre? Látod, miket beszél!

– Először is ülj le…!

– Ha nem tetszik a látvány, nem muszáj nézni! – vetette oda a lány, ahogy barátai csillapítani és leültetni próbálták őt.

Kenobi megforgatta a szemeit és inkább kihátrált a vitából.

– Jaj, gyermek…! – sóhajtotta Quinlan, ahogy megcsóválta a fejét. – Sose nő be a fejed lágya…

– Megértem a dühödet, padawan – szólalt meg mögöttük egy kellemes, de határozott hang.

Fisto és Vos megfordult, és meglepetésükre Adi Gallia ballagott oda hozzájuk, miután váltott néhány szót a Tanács és a bírák több női tagjával.

– Az ellenfelednek nem lett volna szabad a népének tudatalatti, befolyásoló képességét alkalmaznia a párbaj során, de az Erőnek hála, sikerült felismerned a szándékait és legyőznöd őt. Igazán büszke lehetsz magadra.

– Köszönöm, mester… – motyogta a lány, és kicsit elszégyellte magát, amiért az előbb olyan illetlenül dühöngött.

Venkes doktor visszaült a helyére, és békítő szándékkal intett a fejével, hogy üljön le mellé. Aayla ledobta magát a padra, és csalódottan meredt maga elé. A férfi megfogta a csuklóját, hogy kitapintsa a pulzusát, és közben a műszerén figyelte az adatokat. Quinlan, látva, hogy valamelyest lenyugodtak a kedélyek, úgy döntött, visszatér eredeti helyére, de azért rosszallóan végigmérte barátját, ahogy az tanítványa mellett üldögélt.

– Ne nézz így! – figyelmeztette az bosszúsan.

– Nem nézek – sóhajtotta Vos, és leült hozzájuk. – Egyszerűen csak nem értem, mi bajotok van folyamatosan egymással. Állandóan marakodtok…

– Fegyelmet kell tanulnia, és hogy tisztelje a Rend többi tagjait! Hagytad, hogy a fejedre nőjön ez a probléma, mert túlságosan nagy szabadságot hagytál neki.

Quinlan rosszallóan oldalra pillantott, de nem szólt. Nem kerülte azonban el a figyelmét Anakin csalódott arca, ahogy kettejüket figyelte. A gyermek lepillantott az ölében azóta is szorongatott köpenyre, illetve annak zsebében a fénykardra, melyet a lány bízott rá, majd inkább visszafordult a harctér felé. A férfi próbálta kitalálni, mi járhat a fejében, ekkor egy finom, búgó hang emlékeztette a közönséget, hogy folytatják a viadalt.

A sérülés miatt kiesett, illetve kizárt indulók miatt Aayla hamar a döntőben találta magát, ellenfeleként pedig egy sápatag bőrű, tőle valamivel alacsonyabb bith fajú padawan lépett elő.

– Ó! – vonta fel a szemöldökét Floy mester, ahogy izgatottan összesúgott a körülötte ülő hölgyekkel.

Vos hegyezte a fülét, hátha meghall valamit a beszélgetésükből, de igyekezte inkább tanítványát figyelni, hogy ő hogy fogadja ellenfelét. Meglepetésére Aayla arcán nyoma sem volt a korábbi feszültségnek, mosolyogva és barátságosan fogott kezet ellenfelével, aki népének kissé ijesztő fiziológiája ellenére hasonlóképp kedvesen tekintett rá.

– A padawanok versenyének döntőjében Aayla Secura és Dulguun Tar fog megmérkőzni egymással! – mutatta be őket a közönségnek Adi Gallia, a kezével pedig lágyan a terem közepe felé intett, hogy megkezdhetik a párbajukat.

Gyakorlatlan néző könnyen elbizakodott volna a bith indulóval szemben, Aayla azonban tudta, hogy Dulguun nem véletlenül juthatott a döntőbe. Ahogy saját fiziológiáját, úgy a galaxisszerte ismert és gyakran előforduló fajok legtöbbjének testfelépítését, erősségeit és gyengeségeit tanulmányozták mesterével. A bith fajtól szociális és kulturális tekintetben is idegen volt a harciasság vagy fegyverforgatás, hosszú ujjaik és görcsös ujjperceik inkább voltak alkalmasak hangszerek működtetésére vagy képzőművészeti folyamatok elvégzésére, festésre, szobrászatra, mint küzdelemre. Dulguun fénykardja is ehhez idomult, markolata vasgatabb is volt, mint egy hagyományos kard kialakítása, hogy ujjaival jobb fogást tudjon ejteni rajta. Ahogy zöld színű pengéje életre kelt, Aayla is felkattintotta saját fegyverét.

– Alacsonyabb és zömökebb nálad – próbálta kielemezni őt, ahogy óvatos lépésekkel keringtek egyelőre egymás körül. – A kezeik a testükhöz képest hosszabbak, a lábaik rövidebbek, ez hatással van a mozgásukra és koordinációjukra. Nem olyan fürgék és hajlékonyak, mint azok az emberszerű népek, akiknek hosszabb lábaik és karcsúbb testfelépítésük van.

– Kíváncsi vagyok, hogy boldogul majd a tanítványod ezzel a feladattal, Quinlan kedves – hajolt oda Lene Floy a mesteréhez egy kacér pillantás kíséretében, a férfi azonban magabiztosan elvigyorodott.

– Remélem, elégedett leszel majd azzal, amit látsz, Lene – felelte.

A pengék jellegzetes, sistergő hangjára mind újra a párbajozók felé pillantottak. Aayla óvatos támadó, Dulguun határozott védekező mozdulatokat mutatott be.

– „Mit sem számít azonban a testalkata, ha az érzékszerveivel mindent kompenzál‟ – emlékezett vissza a tanulmányaira Aayla, mert mestere hangja most is ugyanúgy ott csengett az elméjében. – Az érzéki hangod… – gondolta egy röpke mosoly kíséretében, az orcáira pedig némi pír költözött. – Aayla, koncentrálj! – rótta meg magát.

Egy rezdülésből tudta, hogy Dulguun figyelmét nem kerülte el a közjáték, gondolatainak elkalandozása. A bith faj tagjai hatalmas, fekete szemeiknek köszönhetően rendkívül jó látással rendelkeztek, és mivel hagyományos értelemben vett orruk nem volt, arcuk bőrredőin keresztül fejlett szaglás is segítette őket.

– Ne feledd, hogy csak egy tüdőlebenye van, az szolgálja ki a testét, így hamarabb el is fog fáradni! – emlékeztette magát. – Mindent meg fog tenni, hogy lelassítson, mert azzal saját mozgását is féken tudja tartani, és takarékoskodni tud az energiájával.

Tudta, hogy mindezek mellett híresen jó hallásuk volt, ami különösen alkalmassá tette őket muzsikusi pályaválasztáskor.

– Tehát bármit is csinálsz, ő abból mindent rögtön meglát, meghall, és megérez – foglalta össze a gondolatmenetet egy újabb, sikeresen hárírott csapás után. – Máris imádom! – lelkesedett legbelül a kihívás láttán.

Bíztatólag rámosolygott az ifjú bith-re, akinek enyhén félrebillent a feje a csodálkozástól.

– Lássuk akkor, miből tudunk előnyt kovácsolni! – töprengett tovább a lány, és elmerült az Erőben, remélve, hogy az inspirációval szolgál majd számára. – Jó a szeme, de nincs szemhéja, nem tud pislogni, így heveskedés, szél, fuvallat, hirtelen villódzó fények vagy feléje közelítő penge elől nem tud olyan természetes módon védekezni, mint mi – vizslatta kíváncsian a vonásait, melyekről semmit sem tudott leolvasni. – Remek a hallása, de egyben érzékeny is a füle. Sokáig nem fogja bírni a fénykardok sistergő, recsegő hangját ilyen közelről, és az hatni fog a koncentrációjára is. Egyedül a szaglása ellen nem tudok mit tenni, bár az izzadtságtól már épp elég büdös vagyok, így idővel talán az is zavarni fogja – jegyezte meg, ahogy megcsapta őt saját testszaga.

Dulguun arca továbbra is kifürkészhetetlen volt, korábbi ellenfeleivel ellentétben azonban tisztességesen küzdött ellene. Egyetlen alantasabb ütése vagy rúgása sem volt, minden mozdulata a párbajszabályok könyve szerint történt.

– Túlságosan is szabálykövetően – gondolta Aayla. – Mintha csak egy holografikus felvétel instrukcióit nézném. Dulguun, te nem akarod ezt – kerülte meg őt egy sebes fordulattal, hogy egy pillanatra kikerüljön hatalmas szemeinek látószögéből. – Azaz akarod, a győzelmet, és hogy mesterednek és magadnak dicsőséget szerezhess, és bebizonyíthasd, hogy minden fizikai hátrányod ellenére milyen ügyes voltál. Mert az vagy, ez biztos – jegyezte meg elismerően. – De te nem szeretsz harcolni – pillantott a fénykardjára, annak zöld színére. – Neked nem a kard a fegyvered, hanem az elméd és az érzékszerveid – szippantott egy nagyot.

Érezte, hogy megtelik a tüdeje levegővel, felpezsdítve a vérét, végtagjai pedig új erőre kaptak. Sebesebben hajolt el Dulguun csapásai elől, hosszú, izmos lábaival könnyen el tudott lépni előle, akrobatikus képességeinek hála pedig nem egyszer meglepte őt. Lekkui fegyelmezetten követték testének vonalát, nem lóbálta őket a levegőben, hogy támadási pontot hagyjon magán. Teljesen kizárta az elméjéből a közönség soraiban életre kelő, elismerő morajlást, mely mindkettejük technikáját egyaránt dicsérte.

Quinlan ujjai izgatottan ökölbe szorultak. Sötét szemei szinte tündököltek, olyan lelkesedéssel csodálta tanítványa képességeit. Úgy érezte, mintha a közösen eltöltött 6-7 év minden munkája ebben a párbajban csúcsosodna ki.

A közönség felhördült, ahogy Aayla egy látványos szaltóval a levegőbe emelkedett, egy határozott ütéssel lefegyverezte ellenfelét, és hősies pózban, féltérdre ereszkedve ért földet mögötte, lekkui pedig elegánsan hullotak alá, akár egy fátyol. Lelkes taps kelt életre, sokan fel is álltak a mutatvány láttán, de elismerésük mindkettejüknek szólt.

– Remek küzdelem volt, Aayla – mondta végül Dulguun népének sajátos hangján. – Megérdemelted a győzelmet.

– Köszönöm – nyújtotta feléje a jobbját a lány. – Soha nem volt még részem ilyen izgalmas mérkőzésben!

A fiatalember ajkai a bőrredők alatt mosolyra húzódtak, majd a lány mellé állt, és amennyire alkata engedte, a magasba emelte annak kezét.

– Ez az! – rikkantotta büszkén Vos, és ahogy tapsolt, a mögötte ülők közül többen is megpaskolták a vállait gratulációképpen.

A győztesnek járó ceremónia nem volt hosszú. Aayla egy aranyló pántra függesztett, korongszerű érmet kapott, melyet Gallia mester akasztott a nyakába, és egy holografikus táblát, melyen az év, a verseny és győzelmének ténye állt. Lelkesen felmutatta szerzeményeit, játékosan integetett a jobb lekkujának végével, ami megkacagtatta a közönséget, majd izgatottan kereste mesterét. A férfi gyöngéden mosolyogva várt rá a korlátnál.

– Nézd, nyertem! – mutatta fel az érmét a lány kipirulva.

– Gratulálok, kedvesem – mérte végig a szerény trófeákat Vos, Aayla azonban hirtelen átkarolta a derekát.

– Köszönöm!

Egy pillanatig némán ölelte őt, majd zavarában visszahúzódott.

– Van még itt egy kis hely nekem? Leülhetek?

– Hogyne lenne, ügyes kis twi’lekem – mutatott a padra, melyen a körülöttük ülök kicsit jobban összehúzódtak, hogy odaférjen.

Leült, de testük még így is szorosan egymáshoz ért, Aayla pedig érezte, hogy nemcsak az iménti testmozgás, de mestere közelsége is hevesen megdobogtatja a szívét. Quinlan átvetette a karját a válla felett, hogy jobban elférjenek, Aayla pedig alig bírta leplezni az érzéseit.

A felnőtt lovagok és mesterek már nem versengtek egymással, inkább csak látványos bemutatót tartottak, melyben megmutathatták különleges képességeiket, és sajátos technikájukat. A leglátványosabbnak a togruta Shaak Ti demonstrációja bizonyult, aki az időközben visszatérő Galittal mérte össze az erejét. A fiatal lány nem lett volna méltó ellenfele egy tényleges összecsapásban, de élvezte, hogy az érdeklődös középpontjában állhat, ahogy a közönség ellenfelét csodálta. A bírák is engedtek társaik bíztatásának, és pályára léptek, különösen Adi Gallia és a nautoli lovag, Kit Fisto játékos összecsapása tűnt érdekesnek.

– Köszönöm, kedves Kit – mondta végül pihegve a nő. – Volna kedved egy barátságos mérkőzéshez újdonsült bajnokunkkal?

Minden szempár hirtelen Aaylára szegeződött, aki csodálkozva eszmélt fel mestere iránti vágyakozásából, és olyan arcot vágott, mint akit tetten értek.

– Örömmel, mester – felelte Fisto, majd barátságosan intett Aayla felé, aki gyorsan letette a nyereményeit, és átmászott a korláton, vissza a küzdőtérre.

A sötétbarna talárt viselő férfi félretette köpenyét, és lassú, körkörös mozgással melegítette a nyakának és vállának izmait. Hatalmas, fekete szemeivel fürkésző pillantást vetett a közeledő lányra. Aayla kapott egy újabb gyakorlókardot, ő is megmozgatta a végtagjait, és bizakodva nézett szembe ellenfelével. A nautoli kihúzta magát, majd ahogy tisztelgés után felvették a kiinduló pozíciót, lendületes támadásba kezdett. A lány, aki jóval alacsonyabb volt nála, eleinte védekező harcmodorra váltott, oldalra kiperdülve-fordulva csapásai elől, miközben kerülgette a Fisto fejéből kiálló, sok-sok, vadul lebegő agynyúlványt. Úgy tűnt, a sok, vékonyabb lekkut nehezebb volt úgy irányítás alatt tartania, mint neki saját két nyúlványát, ez pedig támadási pontot adott ellenfeleinek. Aayla kihasználta hozzá képest apró, hajlékony termetét, és rövid idő alatt sikerült megizzasztania a őt.

A közönség számára nem várt izgalmakat hozott a küzdelem. Azt lehetett volna hinni, ennyi összecsapást követően már lankad majd a figyelmük, a két nem-emberi faj látványos mérkőzése azonban őket is feltüzelte. Voltak, akik hangosan biztatták egyiküket vagy másikukat, maga Galit is többször bekiáltott a pályára, hogy barátnőjét lelkesítse.

Aayla egyik suhintása vészesen közel szaladt a férfi karjához, amit az csak egy esetlen fordulattal tudott elkerülni. Pördülése közben azonban, ahogy a vékony lekkui hozzáértek a lányéhoz, egy pillanatra elméik összekapcsolódtak, addigi féltett érzéseik, gondolataik pedig átáramlottak a másikéba. Aayla kétségbeesetten próbálta megakadályozni, hogy bepillantást nyerjen a mesterével kapcsolatos, titkos vágyaiba, álmaiba, elképzelt együttléteinek jeleneteibe, azonban ekkor felvillant előtte is Kit rejtegetett titka: kettejüket látta, a férfit, ahogy hozzásimul a hátához, lekkuival és karjaival ölelve őt, és forrón szeretkezik vele. Szinte a tarkóján érezte a leheletét, testének megfeszülését, ahogy ívbe hajlott a dereka a kéjtől, ezért rémülten megbotlott, és elvétette a következő lépést. Fisto gyakorlókardja így eltalálta a jobb lekkuját, a pillanatnyi, zsibbasztó érzéstől pedig fájdalmában felkiáltott és összeesett.

– Aayla! – kiáltotta kétségbeesetten Quinlan, és felpattant a helyéről.

A párbajt felügyelő mesterek azonnal odaugrottak a két vívóhoz, és próbálták felkarolni a földön vonagló lányt, de az reszketett a nyúlványt ért csapástól.

– Aayla… – dadogta Kit. – Sajnálom! Véletlen volt…!

Quinlan azonban félrelökte az aggódó lovagot, és odatérdelt a növendéke mellé. Fisto meredten nézte őt, és ismerve az elméjében imént megjelenő képeket és érzéseket, undor jelent meg a vonásain. Keserűen elfordította a fejét, és inkább félreállt. A közönség tagjai is fel-felemelkedtek a helyeikről, annak reményében, hátha megtudnak valamit a sérült állapotáról.

– Doktor! – pillantott fel Quinlan, amikor a fehér köpenyes gyógyító megállt mellettük.

– Semmi baj, Vos mester, máris megnézzük – biccentett Venkes, ahogy letérdelt hozzájuk, majd táskájából elővett egy szerkezetet, mely halkan pulzáló hullámokkal megvizsgálta a lekku azon pontját, mely találkozott a fénykard pengéjével.

***

– A Tanács mérlegelte a párbaj során történteket, és úgy döntött, a Fisto lovag által bevitt találat szabályellenes volt, mert visszaélésnek számít az ellenfél fajának közismerten gyenge pontjával szemben – mondta később Yaddle mester, ahogy az összecsapás két résztvevője és Vos előttük állt a tanácsteremben. – Így, ifjú Aayla, téged választunk a mérkőzés győztesének.

Aayla sajgó lekkuját masszírozta, míg a kiértékelést hallgatta, és rettentő rossz kedvében volt.

– Köszönöm, mester, de nem tartok igényt egy ilyen győzelemre – mondta végül, meglepve ezzel nemcsak a Tanácsot, hanem mellettük álló mesterét is.

– Mi a baj, Aayla? – kérdezte az halkan.

– Én tényleg sajnálom, Aayla – szólalt meg Kit. – Véletlen volt. Ha nem veszted el az egyensúlyod, a kardom…

Amikor azonban a lány szigorú pillantást vetett rá, elhallgatott. Mindketten tudták, miért vétette el Aayla a lépést, de mélyen hallgattak róla a többiek előtt. A lány iszonyodott attól, amit látott, a föléje tornyosuló férfi érintésétől, szerette volna, ha minél hamarabb véget vetnek ennek a kényszerű megbeszélésnek.

– Így van, gyermekem! – mondta békítő hangon Adi Gallia mester. – Fogadd el Fisto lovag bocsánatkérését, hisz ismered őt, nem lehetett szándékos, amit tett! Jedihez méltatlan az ilyen haragtartás. Nem értem, mi szükség van a makacskodásra.

– Tényleg nem? – nézett fel Aayla szemrehányóan Kitre. – Nemcsak kettőnk párbajában maradtam alul az ütésed miatt! Ha elfogadnám ezt győzelemnek, a saját bajnoki győzelmemet is kétségbe fogják vonni a többiek, hogy egyáltalán valóban kiérdemeltem-e! Nem ezért edzettem éjt nappallá téve! Már így is hátrányból indulok veletek szemben, mert nő vagyok és twi’lek, így alapból gyengébb, mint egy férfi! Vért izzadtam a győzelemért, és ezt te most elvetted tőlem…! – azonban elcsuklott a hangja, és keserűen elfordult.

Kirohant a tanácsteremből, egyenesen a lift felé. Mielőtt annak ajtajai bezárulhattak volna, és megindult volna lefelé, Fisto lovag beugrott mellé.

Aayla az ablakig hátrált, ahogy észrevette, és érezte, hogy elsápad,

– Aayla…! Kérlek, beszéljük ezt meg! – könyörögte a férfi. – Én… nem akartam, hogy lásd…!

A lány azonban iszonyodva elfordult.

Kit, látva elutasítását, keserű arcot öltött.

– Ne tény úgy, mintha csak én vétkeztem volna! – mondta halkan. – Nem csak te láttál olyasvalamit, amit nem kellett volna! – figyelmeztette.

Aayla rémülten újra feléje pillantott.

– Egyáltalán… hogy juthat ilyesmi eszedbe? – kérdezte a férfi döbbenten. – Hiszen ő a mestered…! A mestereink olyanok számunkra, mintha… nem is tudom, a szüleink lennének! Ez… undorító!

– Hallgass! – sziszegte a lány.

– Ő is tudja? – kérdezte Kit. – Talán még… bátorítja is?

– Azt mondtam, hallgass! – lendült Aayla előre, és megpofozta a jedit.

Fisto azonban dühében megragadta a derekát, magához rántotta őt, és erővel megcsókolta. A lány a szájában érezte a nyelvét, és legszívesebben hányni tudott volna. A nautoli férfi azonban, ahogy erős karjaival tartotta, megérintette a mellét is, ami viszont már őszinte rémületet keltett benne. Az Erő segítségével ellökte magától, és nekicsapta a lift falának. Kit a földre rogyott, és nyöszörögve próbált felkönyökölni. A lift azonban célba ért, Aayla pedig egy szökkenéssel átugrott felette, és kirohant a fülkéből, mielőtt bármit mondhatott vagy tehetett volna.

Kétségbeesetten rohant, de egyelőre nem tudta, merre menjen. A növendékszállások felé nem mehetett: azok nyitott ajtaja miatt nem érezte volna biztonságban magát. Szégyellte, ami történt, és mocskosnak érezte magát a férfi érintése miatt, ezért szeretett volna elrejtőzni mindenki elől. Kimászott annak a szervizépületnek a tetejére, melyen korábban többször is beszélgetett mesterével, lekuporodott a tető egyik sarkába, a perem mellé, és reszketve leakasztotta az övéről saját fénykardját. Maga elé tartotta, készen arra, hogy élesítse, ha bárki utána merészelne jönni, de hiába várt, Fisto nem követte. Zaklatott zokogás tört fel a mellkasából, és térdeit átölelve összegubózott.

~ Következő fejezet ~