Ebben a bejegyzésben az “Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai” című, Star Wars témájú történetem 22. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Aayla – Bevezető és információk.

~ 22. fejezet ~

– Gyerünk! – rivallt rá játékosan Galit a földön elterülő barátnőjükre.

A közelgő házi bajnokság, melyen vívásban mérhették össze erejüket, felvillanyozta a Templomban tartózkodók mindennapjait, és lelkes gyakorlásra, testedzésre sarkallta őket. Yureeh azonban teljesen kimerült, és úgy hevert a padlón, mint akit megrágott és kiköpött valami bestia.

– Nem bírom! – nyafogta az erőtlenül.

– Nem mondom még egyszer! – guggolt le melléje társuk, és keményen a fenekére csapott.

Yureeh feljajdult, és nyomban felült. Sértödötten pillantott hol egyik, hol másik barátnőjére, ahogy sajgó fenekét masszírozta.

– Nem nekem való ez a durva kiképzés… – nyögte csalódottan.

– Csak nem akarsz elvérezni már az első fordulókban?

– Azt se bánnám, ha így lenne – felelte a lány szomorkásan. – Engem valahogy sose vitt rá a lélek az ilyen erőszakos dolgokra…

– A viráglelkű Yureeh! – kacagott Aayla, majd kinyújtotta feléje a kezét, hogy segítsen neki felállni. – Te inkább táncolsz meg hímzel, semhogy egy jó vívásban részt vegyél!

– Pontosan!

– Vegyük úgy, hogy ezt meg se hallottam! – dorgálta meg őt Galit tettetett szigorral. – Ha hagyjátok, hogy elpicsázzanak benneteket a többiek, megnézhetitek magatokat! Most pedig gyertek nyújtani! – invitálta őket arrébb a küzdőtérről, ahol helyettük mások kezdek el fegyver nélküli harcmodort, lendületes rúgásokat és pördüléseket gyakorolni.

– Szokatlanul feszültnek tűnsz – jegyezte meg némileg távolabb Obi-Wan, ahogy hörpintett egy keveset a kulacsából.

– Úgy érzem, egyfajta egzisztenciális krízis uralkodik el rajtam – sóhajtotta Quinlan.

– Hogyhogy? – kérdezte barátja, és meg sem próbálta leplezni jókedvét.

A férfi azonban a küzdőtéren gyakorlatozó növendékek, lovagok és mesterek felé intett.

– Most nézz rá! – mutatott Aaylára. – Mikor nőtt ekkorára?

– Mi bajod vele? Csinos, fiatal nővé érett…

– Én ezt nem tudom feldolgozni! – csapott a szívére Vos. – Nemrég még… olyan kicsi volt! A kezemben elfért! – mutatta Anakinnak a picike Aayla méretét, aki szelíden elmosolyodott. – Most meg…

Aayla eközben barátnőivel nyújtott, és társaihoz hasonlóan testhezálló edzőnadrágot és szűk, ujjatlan felsőt viselt. A ruházata kiemelte nőies alakját, karcsú derekát, izmos, formás fenekét, de amire igazán büszke lehetett, az az atlétájából kirajzolódó, kerekded mellkasa volt, mely akaratlanul is vonzotta bármely férfi tekintetét, ahol csak megjelent.

– Tudod, hogy a lányok nem úgy nőnek, mint a fiúk – felelte Obi-Wan, és a feje fölé emelte a kezét, arra utalva, hogy az ő nemük képviselői jellemzően hamar megnyúlnak és magasra nőnek. – Hanem… így… – rajzolt egy formás női alakot a levegőben maga előtt, amivel kivívta barátja undok pillantását. – Ne nézz már így! – dorgálta meg őt. – Tudtad jól, hogy egyszer eljön ez a nap! Ez olyan, mint… amikor egy szülő látja felnőni a gyermekét.

– Ettől nem érzem jobban magam…

– Nem is azért mondtam.

– Van fogalmad róla, milyen öregnek érzem magam emiatt?

– Öregnek… – forgatta meg a szemét Obi-Wan. – 27 évesek vagyunk. Neked elment az eszed!

– Lehet, de…

– Mesterek! – ballagtak oda hozzájuk a lányok, izzadt végtagjaikat törölgetve, aminek láttán Vos tekintete ismét feszülten cikázott közöttük.

Aayla vidáman cseverészett a barátnőivel, Yureeh illedelmesen meghajolt a két mester előtt, Galit azonban csak előzékenyen biccentett feléjük.

– Hová lett a padawan-hajfonatod? – kérdezte Quinlan csodálkozva.

– Lovaggá avattak, míg odavoltatok a legutóbbi küldetéseteken – felelte vidáman Galit.

– Eleget edzettetek?

Aayla bólintott, majd nagyot nyújtózott, hogy tompítani tudja valamelyest az izmaiban életre kelt fájdalmat. Nem látta ugyan, de a mögötte elhaladó, férfi lovagok alaposan végigmérték formás idomait, Quinlan pedig, mikor ezt észrevette, megrovó pillantással követte őket, míg elég távol nem kerültek tőlük. Zavarba hozta őt a lány iránti, szokatlan érdeklődés mind a Templomban, mind azon kívül.

– Tényleg szokatlan lenne? – merült el a gondolataiban. – Vagy csak eddig nem vettem volna észre…?

Elhessegette azonban a kérdést, hiszen Aayla viselkedéséből és elbeszéléseiből jól tudta, milyen elégedetlen volt korábban fejletlen, izmos alkatával, és milyen esetlennek, csúnyának érezte magát. Az utóbbi, két évben azonban sokat nőtt és már nem az a kislány volt, akinek annyi éven át mindenki ismerte.

– Mindketten indultok a bajnokságon? – kérdezte Obi-Wan a két padawant.

Aayla és Yureeh egyaránt bólintott.

– Úgy tudom, most a lovagok számára is tartanak egy versenyt – jegyezte meg Galit. – Szívesen összemérném a tudásomat a tiéddel, Obi-Wan. Kiváló vívó vagy.

Kenobi megengedett magának egy aprócska mosolyt.

– Nem tudom, ezúttal indulok-e. Épp elég bajnokságon vettem már részt…

– És a legtöbbet meg is nyerted – tette hozzá Quinlan.

– Kár lenne megtörni egy ilyen sorozatot – vigyorodott el barátja, ahogy felmarkolta a holmiját. – Gyertek, menjünk!

***

A délutáni naplemente kellemesen megvilágította azt a tantermet, ahová Aaylát barátnői sietve magukkal húzták. A helyiségben kislány padawanok, tinédzserkorú növendékek és fiatal lovagok mellett idősebb, mélyen tisztelt mesterek is időztek. Egymással cseverésztek, társaik ruháit igazgatták, Yureeh pedig leült, és elkezdte fonni az egyik padawan gyönyörű, fekete haját, mintha mi sem lenne ennél természetesebb. Ahogy társaik meglátták, milyen ügyes, a kisebbek azonnal odasereglettek köré, és azon versengtek, kinek fonhassa be a haját következőnek.

– Mindig ez van – csóválta meg a fejét nevetve Galit. – De nem bánom… Itt úgyis magunk vagyunk, mi, lányok.

– Így van, kedveseim! – köszöntötte őket valaki kellemes, trillázó hangon az ajtóból, melyet bezárt maga mögött.

– Floy mester! – pillantottak feléje lelkesen a fiatalok, de még az idősebb, rangidős hölgyek is elégedett mosollyal üdvözölték frissen érkező társukat.

– Most először látom, de máris elvarázsolt! – suttogta az egyik kisebb lányka, aki még padawan-fonatot sem viselt, így alig 9-10 éves lehetett csupán.

– Nagyon ritkán jön vissza Coruscantra! – avatták be őt a társai. – Az ideje nagy részét a koréliai rendszerben tölti.

– Főként a Corellián! Állítólag pazar lakosztálya van a főváros egyik toronyházában, Coronetben!

– Nem lennék meglepve – kacsintott rájuk Yureeh játékosan. – Úgy hírlik, szegről-végről rokonságban áll Tuvi kormányzóval, aki jelenleg a Koréliai Független Rendszerek élén áll.

– Milyen elegáns! – suttogták a lányok ámulatba ejtve. – Mintha nem is jedi lenne, hanem valami… hercegnő!

Aayla kíváncsian végigmérte a középkorú mestert. Emberi nő volt, természetesen dús, vörösbarna hajjal, mely finoman formázott hullámokban omlott a vállaira. Magas volt, zöldes árnyalatú talárja pedig elegánsan lobogott mögötte, ahogy közeledett feléjük. Nem a jedik megszokott, mindkét nem által szabadon viselhető, nagy teherbírású, nerfbőr bakancsát, nadrágját és ujjasát viselte, hanem emelt sarkú, fűzős csizmát, mely valamilyen állat csillogó, pikkelyes bőréből lett varrva. Ránézésre nehéznek tűnt benne a járás, a mester mégis olyan könnyedén lépdelt, mintha néhány ujjnyival így is a föld felett lebegve járna. Lágy esésű, finom szövésű szoknyát viselt, mely több rétegben ölelte körül a derekát, mégis szabad mozgást biztosított formás lábainak. Krémszínű blúzának mellkasán egy aprócska, barna kitűzőt viselt, melyet hagyományosan koréliai jedik kaptak, amint lovagi vagy mesteri címet értek el.

– Lene, kedves, köszöntünk újra Coruscanton! – üdvözölte a nőt Adi Gallia szívélyes öleléssel.

– Köszönöm, Adi! Még szebb vagy, mint amikor utoljára itt jártam! – bókolt neki Floy boldogan. – Örülök, hogy ilyen sokan eljöttetek, és annak is, hogy a régi ismerősök mellett ilyen sok új arcocskát is láthatok!

A kisebb növendékek és padawanok lelkesen kacarásztak, ahogy elkapták a nő pillantását, Yureeh pedig különösen büszke volt rá, milyen elismerő biccentést kapott tőle az egyik elkészült hajfonatára.

– Nos, azt hiszem, mind tudjátok, miért vagyunk most itt – ült le a nő egy központi székbe, a hallgatósága pedig szép lassan köréje telepedett, ki a földre, ki pedig kisebb zsámolyokra vagy párnákra. – Ne aggódjatok, csak beszélgetünk egyet kötetlenül, lányok, egymás közt anélkül, hogy a fiúk megzavarnának bennünket a butaságaikkal!

Helyeslő morajlás töltötte meg a termet, ami elégedett mosolyt varázsolt Floy mester arcára.

– Mert hát erről is van szó! Elsősorban természetesen jedik vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk a nőiességünkről! Fontos, hogy megőrizzük az identitásunkat, népünk, törzseink hagyományait – pillantott a miriali, tetovált arcú Luminara Unduli mesterre, aki a rá jellemző, szigorú vonásokkal hallgatta előadását. – Csak így tudjuk megfelelően képviselni magunkat, a Rendünket, a népünket, és mindazokat, akik tanácsadásra, közvetítésre kérnek fel bennünket. Hallottam, hogy az elmúlt években a Rend szabályai enyhültek egy kicsit, ami az öltözködést illeti – nézett körbe, hogy szemügyre vegye az egybegyűltek ruházatát, és megakadt a szeme Galit szűk, fekete nadrágján és formás, magas alkatát kiemelő, gombos ujjasán. – És ez igazán örömteli! Galaxisszerte úgy ismernek, sőt, sok helyen úgy csúfolnak bennünket, mint zsákruhákba bújtatott csuhásokat, pedig egy jedi ennél sokkal több! Okosak vagyunk, bájosak – érintette meg gyöngéden az egyik fiatalabb padawan arcát, aki tündöklő tekintettel itta szavait -, harciasak, erősek – pillantott a sportosabb testalkatú jelenlevőkre. – Műveltek, kifinomultak, diplomaták és művészek – biccentett Yureeh felé, aki továbbra is fáradhatatlanul fonta a kislányok haját. – Fontos tehát, hogy a megjelenésünk makulátlan legyen, hogy mindezt a környezetünk is érzékelhesse!

Aayla akaratlanul is megigazgatta magán az öltözékét. Társaival ellentétben ő nem sokat értett a női finomságokhoz, nem is voltak elegánsabb vagy kihívóbb ruhái, melyben igazán vonzónak találta volna magát. A csinos mester előtt azonban szerette volna kerülni a slamposság látszatát, és kíváncsi volt, milyen gyakorlati tanácsokat fog hallani tőle.

– Jediként az a különleges feladat jutott nekünk osztályrészül, hogy fontos személyek, királyi udvarok, szenátorok kérhetik ki a véleményünket. Képviseltetjük magunkat a Köztársaság Szenátusában, és maga a mindenkori kancellár is személyesen ismer bennünket – pillantott a Jedi Tanács több, jelen lévő hölgytagjára. – Fontos tehát, hogy amikor egy-egy ilyen felkérésre megjelenünk, azt olyan formában tegyük, hogy súlyt és jelentőséget adjon a véleményünknek! – nézett végig a hallgatóságán. – Mert hát ki venné komolyan, amit mondunk, ha szakadt, pecsétes vagy épp illetlen ruhában jelenünk meg előttük?

A fiatal lovagok egyetértően bólintottak, és összesúgtak a mellettük ülővel.

– Legyünk ápoltak a megjelenésünkben! Ügyeljünk öltözékünk épségére, tisztaságára! Ne legyen koszos, kopott, de magunkat sem szabad elhanyagolnunk! Nem illik mosdatlanul, büdösen megjelennünk ilyen illusztris társaságban! Legyen tiszta a bőrünk, üde az arcunk, jól fésült a hajunk, már akinek van, természetesen! – nevette el magát, ahogy több, nem emberi faj saját fejére mutatott.

Aayla is felpillantott saját lekkuira, és a fejét védő bőrsapkára, és nagyot sóhajtott. Azon töprengett, vajon a kisfiúknak vagy fiatal férfi lovagoknak is tart-e bárki hasonló előadásokat, és elvigyorodott már annak gondolatára is. Elképzelte maga előtt a sok bajszos, szakállas, hosszú, bozontos hajú mestert, ahogy egy pomádés hajú, pipiskedő, drága kelmékbe öltözött társuk az arcápolásról, fésülködésről vagy borotválkozásról tart nekik beszéded. Ösztönösen mesterére gondolt, akit dús, hosszú haja és állandó borostája ellenére sosem talált ápolatlannak vagy büdösnek. Volt valami hihetetlen szabadság és vadság a jellemében, annak ellenére, hogy mindig tudta, hogyan szólítsa meg a felette állókat vagy fontos embereket. De nem feltétlenül foglalkozott öltözékének cicomázásával, addig viselte ruháit, míg azok funkcionalitásuk végére értek, és szükséges volt lecserélni őket. Azt vette észre magán, hogy sok mindenben maga is mesteréhez alkalmazkodott, egymáshoz idomult az öltözködési stílusuk, tartásuk és viselkedésük is.

– Viselhetünk nadrágot vagy szoknyát, de ha utóbbi mellett döntünk, sose legyen pucér a lábunk! – intette őket Lene. – Viseljünk valamilyen vékony nadrágot vagy harisnyát, mely nemcsak melegen tart, de ápol és eltakar! – nevette el magát. – Ha utóbbi mellett döntünk, ügyeljünk arra is, hogy ne legyen szőrös a lábunk, hisz a legtöbb kultúrában ez ugyancsak nem kívánatos jelenség! Jaj, nem rád gondoltam, kedvesem! – simogatta meg az egyik kisebb, ritka fajú, froziai kislány arcát, melynek dús szőrzet borította a végtagjait.

– Olyan fura, hogy szőrös a lábatok… – súgta oda Aayla barátnőjének, Galitnak, aki elfojtott egy halk nevetést. – Nekem a karomon is alig nő szőr…

– Nem csak a lábunk szőrös… – felelte a lány.

Mikor Aayla értetlenül meredt rá, huncut vigyorral az ajkain közelebb hajolt, és a száját eltakarva suttogta a választ a twi’lek fülkúpja közelébe. Aayla elvörösödött, a lekkui zavartan megrezzentek.

– A férfiaknak is? – kérdezte döbbenten, Galit azonban csak nevetett.

Mindketten újra az előadó felé pillantottak, ahogy az köhintve magára kívánta vonni hallgatósága figyelmét.

– Mit sem ér azonban a makulátlan megjelenésünk, ha nem tudjuk, hogyan illik társaságban viselkednünk! – folytatta Floy mester, és figyelmeztetően megkocogtatta saját térdeit, melyek szorosan összezártak, ahogy üldögélt, bokái pedig keresztezték egymást, így illetlen szemek akkor se tudtak volna bepillantani a szoknyája alá, ha nagyon akartak volna.

Több kislány is gyorsan megigazgatta a szoknyáját, mert eddig hanyagul vagy törökülésben ültek, és ruhájuk fel-felcsúszott a térdük fölé. Aayla megforgatta a szemeit. Ő nadrágot viselt, így senki nem láthatott volna semmi olyat belőle, amit nem akart volna megmutatni, de ő is elegánsabb helyzetbe mozgatta a lábait, mert látta, hogy több társa is ugyanígy tett.

– Fontos, hogy már az elején elsajátítsuk a Köztársaságban honos, legismertebb magatartási formákat, köszöntési módokat, megszólításokat! Amikor a Rendet képviselve egy új bolygóra és közegbe utazunk, előzetesen mindig ismerkedjünk meg a helyi szokásokkal, mind öltözködés, mind viselkedés tekintetében! Hivatalos, jedi öltözékünket galaxisszerte ismerik, így nem kell feltétlenül megválnunk tőle, ha a helyi szokások más stílust követelnek meg! Ez jelképezi pártatlanságunkat és megingathatatlan elhatározásunkat! De ha a helybéliek olyan előzékenyek, hogy a kényelmünket saját ruházatuk felajánlásával kívánják elősegíteni, nyugodtan elfogadhatjuk azt, ha a helyzet úgy kívánja.

Adi Gallia elégedett pillantást váltott Floy mesterrel, úgy tűnt, hasznosnak tartotta az eddig elhangzottakat.

– Mindig tájékozódjunk, a jelenlétünk milyen társadalmi szabályok és előírások betartását követelik meg! – folytatta Lene. – Ha olyan bolygóra megyünk, ahol az uralkodás vagy államigazgatás a női nem kezében van, természetes, hogy elsőként minket szólítanak majd meg, ha férfi utastárssal érkezünk – magyarázta. – De ha olyan közösségbe tévednénk, mely erősen patriarchális – siklott a tekintete Aaylára, aki nyomban tudta, hogy saját bolygójára, a Rylothra utalhat -, ott tehetünk bármit, a véleményünk sokkal kevesebbet fog számítani, mint egy férfi jedié.

A teremben elégedetlen zúgolódás kelt életre, úgy tűnt, a lányoknak és fiatal hölgyeknek nem tetszett, amit hallottak.

– És nem lehet ez ellen tenni valamit? – kérdezte az egyikük. – Hiszem mi mind egyenlőek vagyunk!

– Így van!

Lene Floy türelmesen végignézett rajtuk.

– Aayla, kedvesem! – fordult a megszólítotthoz. – Hogy megnőttél, mióta utoljára láttalak! Lovaggá avattak már? Jártál azóta a saját bolygódon?

– Nem, mester – felelte a lány, ahogy minden szempár rá szegeződött. – Még mindig Vos mester tanítványa vagyok, és azóta nem jártam a Rylothon, hogy ő elhozott onnan.

– Milyen derék fiatalember! – mosolyodott el Lene.

– Az már egyszer biztos! – súgta oda Galit huncutkodva barátnőjének.

– Láttam a folyosón idefelé jövet. Úgy tudom, megmentett téged a rabszolgasorstól.

– Igen, mester, otthon az várt volna rám – jegyezte meg Aayla szomorkásan.

– Nem lesz könnyű dolgod, ha egyszer visszalátogatsz a szülőbolygódra – folytatta Floy mester. – Természetesen az ilyesmi mindig bántja az ember igazságérzetét, hiszen a Köztársaság törvényei szerint mind egyenrangúak vagyunk. Vannak azonban olyan helyzetek, ahol tudomásul kell vennünk, hogy az adott bolygók és közösségek évszázados, évezredes szokásai, beidegződései nem fognak egy csettintésre megváltozni, és jediként nem is kényszeríthetjük rá az akaratunkat ezekre a népekre. Ilyenkor csak annyit tehetünk, hogy a kíséretünkben érkező, másik nem képviselőire bízzuk a tárgyalások, egyezkedések érdemi részét, míg mi intellektuális támogatást nyújtunk számukra, ezzel is bizonyítva a helybélieknek hasznosságunkat.

– Értem, mester – ült le csalódott a gyermek, aki az eredeti kérdést feltette.

– De ne csüggedjetek! A mi kezünkben van a lehetőség, hogy hatással legyünk az általunk meglátogatott bolygókra és társadalmakra, melyek hosszú távon mindenki számára kedvező változásokat képesek hozni! – próbálta fellelkesíteni őket a mester.

A beszélgetés végeztével többen is lelkesen Floy köré sereglettek, és mindenféle kérdésekkel bombázták, amikre a nő türelmesen igyekezett válaszolgatni.

– Jó volt – kommentálta kurtán Yureeh, aki szemmel láthatóan kellemesen érezte magát. – Jó ilyen dolgokról is beszélgetni néha. Gyakran az az érzésem, hogy annyira uniformizáltan élünk, hogy szinte eltűnnek a különbségek a női és férfi mesterek és lovagok közt…

– Nem olyan rossz dolog az – jegyezte meg Galit. – Jediként semmivel nem vagyunk kevesebbek a férfiaknál. Mind az Erőt használjuk, mind fénykardot forgatunk…

– Azért ez nem teljesen igaz – csóválta meg a fejét Aayla. – A férfiak nagyobbak, erősebbek, nehezebbek nálunk. Vívás közben is azonnal érezni a különbséget. Ezért is tartok kicsit a közelgő bajnokságtól… Hiába tanultunk és gyakoroltunk éjt nappallá téve a mesterrel, ha kifogok valami magas, izmos, fiú ellenfelet, aki egy erősebb csapással vagy rúgással rögtön legyűr engem…

– Nem szabad így hozzáállnod a dologhoz! – dorgálta meg barátnője. – Ha rúg egyet, rúgj te még nagyobbat! Ne hagyd magad!

– Vin-Yar lovag, az erőszak nem mindig célravezető – jegyezte meg mögöttük Adi Gallia, ahogy a lassan kiürülő teremből ő és mester-társai is kifelé haladtak.

– De kétségkívül hatásos lehet – vigyorodott el Galit.

– Vos mester mindig arra tanított, próbáljam kiismerni az ellenfelemet, mérjem fel a gyenge pontjait, és az eszemmel küzdjem le a kettőnk közti, fizikai, méretbeli különbségeket – mondta Aayla.

– Vos mester ezt nagyon helyesen tanította – bólintott elismerően Depa Billaba. – Remélem, sikerül is majd alkalmaznod a közelgő bajnokságon.

– Figyelemmel fogjuk követni a torna alakulását – helyeselt Luminara Unduli is.

Lene Floy vetett még rájuk egy kíváncsi pillantást, majd hagyta, hogy társa kikísérjék.

– Menjünk mi is! – ajánlotta Yureeh. – Együnk valamit!

~ Következő fejezet ~