Légy üdvözölve a Yi San Projekt honlapján! Az oldalon japán, kínai és koreai filmsorozatok, mozifilmek, valamint klipek és dokumentumfilmek magyar feliratait fogod találni. A fájlok ingyenesen, kizárólag magáncélú, otthoni felhasználásra készültek, megtekintés után törlésük javasolt. Elkészítésükbõl anyagi haszon nem származik, kereskedelmi forgalomba nem hozhatók! A feliratok a Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország licenc feltételeinek megfelelõen szabadon felhasználhatók. Nézz szét az oldalon és válogass kedvedre az éppen futó vagy már elkészült sorozatok közül!

Információk

Cím : Yi San Projekt


Verzió : v31 – After School


URL : www.yisanprojekt.hu


Tulajdonos : Brigi


Indult : 2009. február 2.


Host : Dotroll


Credits : Pledis


Stat :

Free site counter


Aktív film- és sorozatfordítások

*hamarosan*

Folyamatban lévő mangafordítás

Captain Tsubasa

Írta és rajzolta: Takahashi Yoichi
Származás: Japán
Megjelenés éve: 1981-1988
Fordítás státusza: 37/1-5. kötet
Folyamatban: 6. kötet
Mangadex / Animeaddicts

Tervezett filmek és sorozatok

 On the Edge

Befejezett animációs sorozatok

Befejezett japán sorozatok

Befejezett k■nai sorozatok

Befejezett koreai sorozatok

Elkészült filmek

Sorozatkritikák, ismertetők

A 2015-ös év toplistája
A 2016-os év toplistája
A 2017-es év visszatekintője
A 2018-as év visszatekintője
2019 – az 1.2. félév sorozatai
2020 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2021 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2022 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2023 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai

Cikkek

Fan fiction és original t￶örténetek

Írások, történetek (gyűjtőoldal)

Szerepjátékos történet #1 (Legend of Grimrock alapján)

1-7. fejezet

Szerepjátékos történet #2 (M.A.G.U.S. alapján)

1-3. fejezet

Star Wars történetek

Az univerzum hercegei
Bevezető információk
1. rész: A Birodalom szolgálatában

Bevezető: Valahol, egy messzi-messzi galaxisban sok-sok éve ismét béke honol. 17 éve már, hogy a Klónháborúkat követően Palpatine főkancellár, a későbbi uralkodó irányításával a Galaktikus Köztársaság átalakult az Első Galaktikus Birodalommá. A fennhatósága alá tartozó csillagrendszerek azonban nem is sejtik, milyen démoni erők uralkodnak felettük valójában. Néhány kalandvágyó fiatalember útnak indul, hogy próbára tegye magát, és egy nap talán a galaxis legjobb pilótájává válhasson. Ám ki tudja, a sors végül merre veti majd őket…

1-19. fejezet

Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai
Bevezető információk

Bevezető: A Galaktikus Köztársaság fénykorát éli. A fennhatósága alá tartozó csillagszendszerekben évszázadok óta béke, bőség és jólét honol, a Jedi Rend lovagjai pedig a béke követeiként járják a galaxist. Az ifjú padawan, a twi’lek lány, Aayla Secura mestere, a kiffar Quinlan Vos mellé szegődve igyekszik elsajátítani a tudást, mely a jedi lovaggá váláshoz elengedhetetlen. A férfi azonban nem tudja, hogy a cserfes növendék a mester-tanítvány kapcsolatnál jóval többet érez iránta…

0-17. fejezet

Rendezvények, élménybeszámolók

Mostanában hallgatom

Chat

Társoldalak

Admin

Legutóbbi hozzászólások

Szerepjátékos történet (M.A.G.U.S. alapján) – 2. fejezet

Szerző: | jan 22, 2024 | fan fiction | 0 hozzászólás

Ebben a bejegyzésben baráti társaságunk M.A.G.U.S. világában játszódó szerepjátékának kalandjait olvashatjátok a karakterem szemszögéből. Fogadjátok szeretettel az 2. fejezetet! További információk itt: Irások, történetek.

~ 2. fejezet ~

A kikötőbe befutó, impozáns hajó legalább olyan kíváncsisággal töltötte el a helybélieket, mint az arról leszálló utasokat a város látványa. Hófehér, tiszta falaival, óriási kapuival hívogatónak tűnt minden utazó számára, magas házai között pedig olyan széles, macskaköves út kanyargott, melyen egymás mellett akár két kocsi is elférhetett volna. A biztonságra makulátlan külsejű, páncélinges katonák vigyáztak, akik méretes pajzsaikat és kardjaikat játszi könnyedséggel pihentették vállaikon vagy fehér alapon színes poncsóik rejtekében. Szemügyre vették ugyan az érkezőket, de egyiküket sem állították meg, hagyták, hogy szabadon belépjenek Tilan Mael utcáira.

– Azt hiszem, itt elválnak az útjaink – szólította meg a négy leányt az elegáns, szakállas férfi, aki saját embereivel más irányba készült.

A csapata épp a csomagjait rendezgette, ahogy elhaladt mellettük a hajón velük érkező, harmadik társaság, továbbra is bizalmatlanul, és egy térkép alapján igyekeztek tájékozódni.

– Még nem tudom, merre visz minket a szerencse, de a Fajdkakas fogadóban fogunk megszállni. Ha bajba kerülnétek, ott megtaláltok bennünket – intett a társai felé. – Ti kinéztetek már valami szállásnak valót?

– Anyagi megfontolásból úgy döntöttünk, egyelőre együtt maradunk – felelte Aria.

– Biztonságosabb is négy ifjú kalandor számára – biccentett a férfi. – Pompás város ez a Tilan Mael – mutatott körbe -, de mint mindenhol, itt is vannak olyan városnegyedek, ahová nem érdemes bemerészkednie az embernek. A városfal mentén találjátok valószínűleg a legolcsóbb szállásokat, ahol többágyas szobákban megszállhattok… mint amilyen ez is itt, ni, a Rőt Patkány! – mutatott az egyik közeli épületre. – Ha kicsit beljebb merészkedtek, a déli főtéren többet is találok, de ott mélyebben az erszénybe kell nyúlnotok. A mi Fajdkakasunk is ott lesz, a közelében pedig megtaláljátok az Ezüstcsillagot, Arany Pegazust, Ezüstsólymot és Gyémántligetet.

– Jól hangzik – töprengett Tíra.

– Ha észak felé tovább mentek, a kis park közelében álló Kislevél fogadó is egész hangulatos – folytatta a férfi távolba révedő tekintettel.

– Látom, igazán jól ismered a várost – jegyezte meg Ashata.

A kalandor azonban elnevette magát.

– Egy talpraesett utazótól ez a legkevesebb!

– Mondd csak, temető van a városban? – kérdezte Aria, kiérdemelve egy furcsálló pillantást a körülötte állóktól. – Szakmai ártalom…! – bökött a magán viselt fekete páncélra, Darton paplovagjainak jelképére.

– Hát… temető épp van, de az inkább a nemesek számára van fenntartva, mert a helybéliek általában a tengerbe temetkeznek, hamvasztással – felelte végül a férfi. – Egy viszonylag szép temetőkertet fogtok találni a belvárosban, áll is a közelében két másik fogadó, a Vidám Sírásó és az Andalion Csillaga.

– Ott legalább békében nyugodhatunk. Síri csend lesz éjszaka! – biccentett helyeslően Aria, melynek hallatán Tíra lesújtó pillantást vetett rá.

Éla lemondóan megcsóválta a fejét.

– Ha ennyire vonz az ilyesmi, az északi és nyugati városfalon kívül is találsz majd egyet-egyet…

– Azt nem tudod, hogy… a magamfajták – emelte el szőke tincseit Éla az enyhén hegyes, félelf füleiről – … merre szoktak időzni a városban? Már… ha vannak egyáltalán…

A férfi csodálkozva végigmérte őt.

– Nos, nem lennék meglepve, ha lennének. Alighanem mindenféle népséggel találkozni fogunk majd odabenn – bökött a belváros felé. – De nem tudom, a népednek van-e törzshelye…

– Ők nem a népem… – motyogta a lány inkább csak magának.

– Bármerre is mentek, remélem, mellétek szegődik a szerencse – búcsúzott el tőlük a férfi egy kalappöccintéssel, majd visszatért a saját társaságához.

– Jobb, ha mi is megyünk – mondta Ashata. – Szállás mellett valami munkát is kell találnunk, ha nem akarunk az árokszélen éhen halni…

– És mégis milyen munkát keressünk? – kérdezte Éla.

– A kereskedők és kalandorok céhe megbízásokat kínál az olyan utazóknak, mint amilyenek mi is vagyunk – felelte magas, megtermett társuk. – Nem veszélytelen, de ha összefogunk, csak elboldogulunk egy-egy küldetéssel.

A négyfős kis társaságot hamar beszippantotta a nagyváros pezsgő forgataga, az utcákat szegélyező kofák és kézművesek meg-megállították őket, hogy fennhangon portékájukat kínálják nekik. Elegáns fogatok és jól megrakott teherhordó szekerek szelték az utcákat a gyalogosan bámészkodók közt, melyek elől olykor-olykor sebesen félre kellett ugrani, ha az ember nem akart a lovak alá esni. Ízek, illatok, dallamok gazdagították a levegőt, melyektől az egész város olyan volt, akár egy nagy, lüktető organizmus.

– Milyen furcsa… – töprengett Ashata.

– Igen… szokatlan, hogy egy ekkora város ennyire tiszta és rendezett legyen – értett egyet Tíra.

Hatalmas tömeg hömpölygött már így is az utcákon, ám egyszer csak egy olyan kis térre értek, melyen a bámészkodók szinte teljesen megbénították a forgalmat.

– Nézzétek, történik valami!

Lábujjhegyre állva próbáltak elnézni a sokaság feje felett, akik hol kíváncsian, hol sopánkodva mutogattak az egyik kétszintes ház felé. Az alsó szint masszív kőalapzaton állt, az emelet már csinosan megmunkált, sötétbarna faszerkezetű volt, ablakaiban buja, vörös virág csüngött alá a virágládákból.

– Alig látok valamit… – bosszankodott Aria.

– Én is csak tollas sisakokat látok – ugrált Éla, hátha többet észrevesz.

A ház előtt egy rácsos ajtajú rabszállító állt, melybe kisvártatva három igencsak viharvert külsejű férfit tuszkoltak be. Több mint két tucat katona és városőr sürgött-forgott az épület körül, végül kilépett az ajtón egy méltóságteljes, hosszú vörös hajú, vörös páncélos, középkorú nő is. Méretes, kétkezes buzogányt viselt a hátán, és olybá tűnt, ő osztogatta a parancsokat.

– Vajon ki lehet ez a 3 szegény ember? – motyogta a tömegben valaki.

– A Fáklya majd jól elintézi őket! – bizonygatta egy másik.

„Fáklya”…? – töprengett Éla. – Ez a páncélos nő lenne az…?

Ashata odalépett az egyik közelükben álldogáló asszonyhoz és annak 10 éves forma gyermekéhez, hátha többet megtudhat a történtekről.

– Biztos veszélyesek voltak! Én mondom, jól tette ez a Fáklya kisasszony, hogy kézre kerítette őket! Ő Ayshani kisasszony embere, a nagy hős lányáé! – mondta a nő lelkesen. – Róla már hallottak, ugye?

– Egyszer 10 embert is legyőzött teljesen egyedül! – helyeselt a gyermek is. – Állítólag…

– Tetszik nekem ez a Fáklya kisasszony… – jegyezte meg Ashata elismerően.

– Hogyhogy minden ilyen tiszta és rendezett? – kérdezte Aria, amire azonban az asszony elkomorodott.

– A 15 évvel ezelőtti, nagy háború sok épületet lerombolt… – felelte. – Sok időbe telt, míg azokat a mocskokat kipaterolták a városból… De a nagyúr gondoskodott róla, hogy a város pénzén az épületeket szépen újjáépítsék!

– A „nagyúr”? – kérdezte Tíra.

– Igazán délceg fiatalember – tette a szívére a kezét a nő. – És milyen nagyvonalú! Ő áll a város élén. De se felesége, se utódja… Ha csak pár évvel fiatalabb lennék…! – emelte az égre a tekintetét vágyakozva.

A négy kalandor jelentőségteljesen összenézett.

– Mondja, asszonyom, útba tudna igazítani bennünket a kereskedők és kalandorok céhe felé? – kérdezte Éla.

A nő bólintott, és röviden elvezette őket a kialakult csetepaté mellett, egy nagy cégéres, látványos üvegablakos házhoz. Az ajtón belépve egy irodaszerű helyiség fogadta a kalandorokat, és egy hatalmas pult, mely mögött egy undok, malacpofájú aggastyán üldögélt. Mögötte két fiatal fiú szorgoskodott, a falnál álló polcokon rendezgették a tekercseket. A férfi felpillantott az érkezőkre, és megforgatta a szemeit.

– Erőt, egészséget, jó uram! – köszönt illedelmesen Aria, és a könyökével megbökte Ashatát, aki bizalmatlanul méregette a férfit.

– Jó napot… – tette hozzá Tíra is.

– Maguknak is – felelte az öreg, az őszinteség legkisebb szikrája nélkül, majd hátrafordult, és idegen nyelven kiabálni kezdett a mögötte dolgozó fiúkkal.

– Azért jöttünk, mert munkát keresünk – folytatta Aria.

– Na, négy újabb munkanélküli… – csóválta meg a fejét a férfi.

A pult alá nyúlt, és egy nagy, bőrkötéses könyvet rakott fel maga elé.

– Vezessék fel ide a neveiket, az életkorukat és a fegyverzetüket! – bökött annak lapjára.

Amíg a lányok az írással foglalatoskodtak, az egyik fiú egy egész halom pergamennel a karjaiban odalépett hozzá. Az öreg azonban sorra elrakta azokat, folyamatosan csóválva a fejét.

– Most érkeztek?

– Igen – felelte Tíra.

– Látszik…

Mikorra már csak 2 tekercs marad előtte, újra felpillantott.

– Isteni csoda, de még maguknak is tudok feladatot adni.

– Mind ilyen csodáért fohászkodunk – búgta Aria.

– Az első az Areus-család megbízása lenne – mutatta fel az egyik tekercset a férfi. – Két szekerük és két kocsijuk indul holnapután, melynek kíséretet kellene biztosítani. 3 hét az út oda, és ugyanannyi vissza. A kosztot állják, a fizetség pedig 30 rézpénz naponta, fejenként.

– És a másik? – kérdezte Éla.

– Ayshani kisasszony kegyelméből egy meg nem nevezett szállítmányt meg nem nevezett időpontban meg nem nevezett helyre kell kísérni. Naponta 1 ezüst a fizetség fejenként – ecseteli vontatottan. – A küldetés potenciálisan halállal fenyeget. A maguk szintjén… az indulás holnap reggel lesz.

A négy lány összenézett.

– A mi szintünkön?

Az öreg a falon, mellette lógó tábla felé bökött tömzsi ujjával.

– A céh szabályai és szintjei – kommentálja. – Az alacsonyabb szintűek feltétlen engedelmességgel tartoznak a magasabb szinten állóknak.

Majd az egyik fiókjába nyúlt, és négy fehér kitűzőt hajított a pultra.

– Ezt mostantól viselniük kell! Ez jelzi, hogy a céhnek dolgoznak, és hogy milyen rangot képviselnek.

– Milyen furcsa ez a nyelv, amin íródott… el se tudom olvasni… – jegyezte meg Ashata.

– A Hat Város Szövetségének nyelve – felelte az öreg. – Maguk számára megtanulhatatlan.

– Remek… – motyogta Éla.

– Az utóbbit választjuk – mondta végül Aria, az öreg pedig a legnagyobb lelki nyugalommal nyugtázta a döntést.

– Holnap reggelre jelenjenek meg!

– Reggel mikor?

– Reggel.

Miután némileg tanácstalanul kiléptek a céh épületéből, az egyik utcai árus pultjáról 5 rézért húsos pitét vásároltak, annak örömére, hogy végre nem csupán a tenger gyümölcseiből készült ételeket találtak.

– Mondja, merre találjuk a templomot? – kérdezte az eladót Aria.

– A Pyaroni Nagytemplomot? Északkeleti irányba kell menniük, el a fellegvár és az uralkodói palota lábai előtt! – mutogat a messzeségbe érthetetlenül a pultos.

– Ettől nem lettünk okosabbak… – jegyezte meg Tíra.

Békésen falatozva útnak indultak, amerre a forgatag is vitte őket. Az út még nagyobbra szélesedett, olykor már egyszerre 4 kocsi is elrobogott rajta. Őrtornyok, díszes lakóházak mellett haladnak el, egy hatalmas aréna is hívogatóan tekint le rájuk, de ami igazán felkeltette a kíváncsiságukat, az egy 4 tornyos építmény volt, melynek céljáról vagy feladatáról fogalmuk sem volt. Jókora séta után egy magasztos, fehér tornyos, 3 hajós templomot pillantottak meg, melynek kapujában egy fiatal presbiter álldogált.

– Mi járatban, atyám? – köszöntötte Ariát szelíden.

– A Dartonnak szentelt oltárt keressük.

– Erre parancsoljanak! – invitálta beljebb a négy utazót.

Egy kisebb beugróhoz vezette őket.

– Mondja, gyakran látogatják ezt az oltárt? – kérdezte Aria, ahogy felpillantott rá.

– Ó, azt nem mondanám – rázta meg a fejét a férfi. – A helybéli papok nem kimondottan… imádkozósak. Évente egyszer, ha áldoznak rajta.

Aria csalódottan újra felpillantott az oltárra. Míg a maga szertartásos módján elkezdte az imádságot, Éla a holtak emlékéért égő gyertyákhoz lépett. Sokáig nézte a bágyadtan táncoló lángokat az eddig meggyújtott gyertyákon, majd észrevette, hogy Tíra megállt mellette, és maga is meggyújtott egyet.

– Te kinek az emlékére akarod meggyújtani? – kérdezte tőle csendesen.

– A mamámért… – felelte némi hallgatás után Éla, és követte példáját. – Na és te?

– A halott mesterem emlékére – felelte a lány, arca pedig elkomorodott, és kifürkészhetetlenné vált.

Türelmesen megvárták, míg Aria befejezte az áldozást, majd megkérdezték a presbitert, tud-e ajánlani számukra kedvező árú fogadót éjszakára.

– Nem vagyok igazán tapasztalt ebben a kérdésben, de… a Zöld Levél fogadóról csak jókat hallottam.

– Menjünk vissza a főtérre! – javasolta inkább némileg fáradtan Ashata. – Lassan esteledik, és a küldetés is onnan indul majd. Jobb, ha ott leszünk a közelben.

Társai egyetértően bólintottak, majd elbúcsúztak a fiatal presbitertől.

A nap már alábukott a horizonton, mire visszaértek a központba, és kissé tanácstalanul méregették az egymás közelében álló fogadókat.

– Én erre szavazok! – ajánlotta Aria, az Arany Pegazus cégérére mutatva. – Szimpatikus a neve!

– Remélem, az ára is az lesz… – sóhajtotta Éla.

A takaros, barátságos külsejű fogadó belülről még kellemesebbnek tűnt, mint kívülről. Hangulatos, sötétbarna belső borítása otthonos érzetet keltett, a pultnál ülő, középkorú férfi pedig, aki fogadta őket, jóval előzékenyebb volt, mint a céh intézője.

– Jó estét és üdv az Arany Pegazusban! – köszöntötte őket.

– Jó estét! – biccentett Ashata. – Szeretnénk megszállni ma éjszakára, és megvacsorázni, ha még lehet!

– Semmi akadálya – bólintott vendéglátójuk, és már nyúlt is a jegyzékért. – Választhatnak 2 darab 2 ágyas szoba vagy 1 darab 4 ágyas közül. Fejenként 1 ezüstöt fogok kérni érte.

– Az utóbbit szeretnénk!

– Már le is foglalom önöknek, kedveském – helyeselt a férfi, amivel kiérdemelt egy rosszalló pillantást Ashatától.

– Vacsorára mit ehetnénk? – kérdezte mohó tekintettel Tíra.

– A szakácsunk ma libával és krumplival készült. 70 rézért egy egész tál az önöké lehet.

A lányok egyetértően bólintottak.

– 5 rézért egy kupa sört is hozzá tudunk csapni, úgy lesz az igazi – tette hozzá az úr.

– Jöhet! – kacagott Aria.

– Szeretnénk megtisztálkodni… – jegyezte meg Éla, és kelletlenül összébb húzta magán a köpenyét, hátha az valamennyit felfog testszagából.

– A lányom tud fürdőt készíteni önöknek… – kezdte a férfi, amire mind fellelkesültek. – 50 rész lesz. Fejenként.

A lányok csalódottan összenéztek.

– Akkor… azt inkább nem kérnénk… – mondta végül Tíra.

– Lesz lavór a szobájukban, az erre-arra szintén elég lehet…

– Köszönjük… – mondta kedveszegetten Éla.

– Megtennék, hogy napfelkelte előtt felébresztenek bennünket? Fontos feladat vár ránk, és nem késhetünk el.

– Ez csak természetes – jegyezte fel a teendőt a férfi, majd megmutatta a szobájukat.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Share This