Légy üdvözölve a Yi San Projekt honlapján! Az oldalon japán, kínai és koreai filmsorozatok, mozifilmek, valamint klipek és dokumentumfilmek magyar feliratait fogod találni. A fájlok ingyenesen, kizárólag magáncélú, otthoni felhasználásra készültek, megtekintés után törlésük javasolt. Elkészítésükbõl anyagi haszon nem származik, kereskedelmi forgalomba nem hozhatók! A feliratok a Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország licenc feltételeinek megfelelõen szabadon felhasználhatók. Nézz szét az oldalon és válogass kedvedre az éppen futó vagy már elkészült sorozatok közül!

Információk

Cím : Yi San Projekt


Verzió : v31 – After School


URL : www.yisanprojekt.hu


Tulajdonos : Brigi


Indult : 2009. február 2.


Host : Dotroll


Credits : Pledis


Stat :

Free site counter


Aktív film- és sorozatfordítások

*hamarosan*

Folyamatban lévő mangafordítás

Captain Tsubasa

Írta és rajzolta: Takahashi Yoichi
Származás: Japán
Megjelenés éve: 1981-1988
Fordítás státusza: 37/1-5. kötet
Folyamatban: 6. kötet
Mangadex / Animeaddicts

Tervezett filmek és sorozatok

 On the Edge

Befejezett animációs sorozatok

Befejezett japán sorozatok

Befejezett kínai sorozatok

Befejezett koreai sorozatok

Elkészült filmek

Sorozatkritikák, ismertetők

A 2015-ös év toplistája
A 2016-os év toplistája
A 2017-es év visszatekintője
A 2018-as év visszatekintője
2019 – az 1.2. félév sorozatai
2020 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2021 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2022 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2023 – az 1.2.3.4. negyedév sorozatai
2024 – az 1. – 2. – 3. – 4. negyedév sorozatai

Cikkek

Fan fiction és original t￶örténetek

Írások, történetek (gyűjtőoldal)

Szerepjátékos történet #1 (Legend of Grimrock alapján)

1-14. fejezet

Szerepjátékos történet #2 (M.A.G.U.S. alapján)

1-10. fejezet

Star Wars történetek

Az univerzum hercegei
Bevezető információk
1. rész: A Birodalom szolgálatában

Bevezető: Valahol, egy messzi-messzi galaxisban sok-sok éve ismét béke honol. 17 éve már, hogy a Klónháborúkat követően Palpatine főkancellár, a későbbi uralkodó irányításával a Galaktikus Köztársaság átalakult az Első Galaktikus Birodalommá. A fennhatósága alá tartozó csillagrendszerek azonban nem is sejtik, milyen démoni erők uralkodnak felettük valójában. Néhány kalandvágyó fiatalember útnak indul, hogy próbára tegye magát, és egy nap talán a galaxis legjobb pilótájává válhasson. Ám ki tudja, a sors végül merre veti majd őket…

1-19. fejezet

Aayla – Egy twi’lek lány vallomásai
Bevezető információk

Bevezető: A Galaktikus Köztársaság fénykorát éli. A fennhatósága alá tartozó csillagszendszerekben évszázadok óta bőség és jólét honol, a Jedi Rend lovagjai pedig a béke követeiként járják a galaxist. Az ifjú padawan, a twi’lek lány, Aayla Secura mestere, Quinlan Vos mellé szegődve igyekszik elsajátítani a tudást, mely a jedi lovaggá váláshoz elengedhetetlen. A férfi azonban nem tudja, hogy a cserfes növendék a mester-tanítvány kapcsolatnál jóval többet érez iránta…

0-20. fejezet

Rendezvények, élménybeszámolók

Mostanában hallgatom

Chat

Társoldalak

Admin

Legutóbbi hozzászólások

Star Wars – Az univerzum hercegei – 1. rész: A Birodalom szolgálatában – 10. fejezet

Szerző: | okt 25, 2023 | fan fiction | 0 hozzászólás

Ebben a bejegyzésben “Az univerzum hercegei” regényfolyamként elkészülő, Star Wars témájú írásaim 1. részének, “A Birodalom szolgálatában” című történet 10. fejezetét fogjátok megtalálni. További információk itt: Star Wars történetek – Bevezető.

~ 10. fejezet ~

Tycho érezte, hogy egy forró izzadtságcsepp gördül le a halántékán, és próbál befurakodni bőre és a védőszemüveg szára közé, bosszantóan viszkető érzést keltve. De most nem vakarhatta meg, minden erejével és idegszálával az előtte függő, holografikus céltáblára koncentrált.

Egy egész alakos mezőt látott maga előtt. Egy emberi lény testének formája eltérő színnel különült el rajta, hogy a megcélzandó felület mégis egyértelmű legyen, mégsem volt arca, ami érzelmi ellenkezést váltott volna ki a céllövőből. Tycho ennek ellenére szorongó gyomorral nézett farkasszemet a felülettel. Népe számára idegen volt a fegyverforgatás: az Alderaanon senki sem hordott fegyvert, és nem is háborúztak.

Az elmúlt két hónap alatt azonban számtalanszor volt lehetősége gyakorolni a lövészetet az Akadémia föld alatti helyiségeiben kialakított lőtéren. Mint jó néhány más, gyakorlati tárgyban, ebben is el volt maradva azon társaitól, akiknél mindennapos volt a fegyverviselés, de kitartó gyakorlásnak köszönhetően ügyesen fejlődött a célzótudása. A mostani alkalom azonban más volt, most minden egyes lövés a tíz közül a vizsgán való megfeleléshez volt szükséges.

A lőtéren teljes csend honolt. A 17/1.-ből senki sem szólhatott, nem bosszankodhatott egy elvétett lövés miatt, de nem is örvendezhetett, ha elegendő találatot szerzett a megfeleléshez. Mindenkinek külön fülkében kellett elhelyezkednie, így senki sem tudta vagy látta, hogy áll a másik, ki az, aki megbukott, és ki az, aki átment.

Tycho óvatosan sóhajtott egyet, mintha attól tartott volna, hogy ezzel is ront valamit az esélyein. Már csak három lövése volt hátra, és abból kettőnek mindenképpen a kijelölt értéken belül kellett lennie. A fejében statisztikai adatok pörögtek arról, mekkora az esélye, hogy a háromból kettő sikeres lesz, milyen pszichológiai hatásai lehetnek a fennmaradó lövésekre annak, ha az elsőt elvéti, és így tovább. Tudta azonban, hogy ez így nem mehet tovább, mert a sok felesleges számmal csak saját koncentrációját rontja.

Így van, Tycho, koncentrálj! – próbálta megfegyelmezni magát.

Tenyerében lassan görcsös, tompa fájdalom kezdett kialakulni a szorongatott pisztoly miatt. Az ujját a ravaszra helyezte, és meghúzta. A kék színű lövedék magabiztosan haladt a cél felé.

Gyerünk, gyerünk…! – morogta magában az alderáni, a lövedék pedig a másodperc törtrésze alatt elérte a táblát, felvillantva a sikeres találatot jelző, zöld színt.

Igen, rohadj meg! – sziszegte diadalittasan.

Figyelmetlenségében azonban véletlenül megnyomta a ravaszt, és elpazarolva a lehetőséget, a távoli éterbe lőtte a kilencedik lövését.

Bassza meg! Baszki! Nem! Ez nem lehet igaz! A kurva életbe! – mormolt el egy egész szitokáradatot az orra alatt döbbenetében, saját ostobasága láttán. – Tycho, ne káromkodj! – feddte meg magát végül. – Rossz hatással van rád ez az iskola… Milyen iskola az, ahol az ember csak még jobban elkezd káromkodni? Nem! Tycho! Koncentrálj a feladatra! A franc egye meg, ez a pánik… Pánikolok! Kussolj, Tycho!

Behunyta a szemét borzalmában, hátha akkor nem hallja saját magát. De a hangok nem tűntek el.

Nézzük a tényeket! Egy lövésed maradt. A tábla ötven egységnyire van, te alacsonyabb vagy, mint az, a merőlegestől megközelítőleg öt fokkal emelned kell a lövés szögét, hogy biztosan zónán belül maradj.

Tycho két marokra fogta a pisztolyt. Feszülten elnézett felette, egészen a célpontig, olyannyira, hogy a fegyvert tartó keze szinte homályossá vált, a lövést váró tábla pedig elképesztő élességgel rajzolódott ki előtte.

Céloz és lő – mondta egy hang, mintha csak valami oktatóprogramot hallott volna.

Az agya azonban mechanikusan engedelmeskedett, a találat pedig biztonságban célba ért. Oldalra pillantott, a fülke kijelzőjére, és az megerősítette, hogy a nevénél naplózott találatok alapján teljesítette a vizsgafeladatot. Kilépett, elhaladt társai háta mögött, itt-ott azonban már látott egy-egy üres fülkét. Lélegzetvisszafojtva haladt, nehogy bármelyiküket is megzavarja vele. Ahogy felért a lépcsőn folyosóra, és bezárta maga mögött az ajtót, fellélegzett.

Észrevette, hogy amint kilépett, több kadét ugrott fel a helyéről: ők már mind előtte kész voltak, és izgatottan várták a többieket. A három fővárosi mellett Biggs is köztük volt, ő rögtön odasietett hozzá.

– Na? – kérdezte lelkesen.

Tycho megkönnyebbülten elmosolyodott.

– Helyes! – veregette meg a vállát.

– Na és nálad?

– Tízből tíz – kacsintott rá az magabiztosan.

– A többiekről mit tudunk? – nézett körbe az alderáni.

– Mindenki átment, kivéve Liridon egyik szobatársát… attól tartok, a nevét még mindig nem tudom – vakarta meg a tarkóját Biggs zavarában. – Most próbálják megnyugtatni, hogy a pótvizsgán még simán összejöhet neki.

Kisvártatva újra nyílt az ajtó, és egyszerre négyen is kijöttek rajta: Linus, Race, és az ő két szobatársa. Mindenki a saját kis közegével próbálta megosztani a jó hírt, Linus viszont magának való kadét volt, nem sok barátja akadt, így ugrálva, ujjongva feléjük közeledett inkább, egyértelművé téve, hogy neki is sikerült a vizsgája.

– Ötből öt! – mutatta fel mind az öt ujját kihívóan Biggsnek, aki elvigyorodott jókedve láttán. – Már csak a történelemvizsga van hátra, és az akadálypálya! Ha mindkettő sikerül, nemcsak hogy egy italra hívlak meg titeket, de mindenkinek olyan nőstényt fizetek egy menetre, amilyet csak megkíván! – tette hozzá huncut hangon, kicsit halkabban.

Tycho elnevette magát. Sose látta még őt ilyennek, de úgy vélte, az ifjú szelóniai előnyére változott, amióta több időt töltött velük, és jobban megismerhették. Hobbie-val képesek voltak délutánokat a holonet előtt lógni, távoli világok zenéit vagy filmes holóit böngészgetve, bár Hobbie pornómániája nem hatotta meg különösebben.

– Sokan voltak még lenn?

Kane megrázta a fejét.

– Szerintem mindjárt jönnek fel ők is – felelte szórakozottan, és megkönnyebbülten rázogatta a fejét, egy számukra ismeretlen nótát dudorászva.

***

A kantinban a legfrissebb csoport vizsgái ellenére aznap is ugyanolyan volt a hangulat, mint máskor. A különböző évfolyamok saját ismeretségi körükben üldögéltek, néhányan cukkolták a másikat, vagy egyszerűen csak megszokott ülőhelyeikről próbálták elzavarni az odatévedőket.

Tank elnyomott egy halk böffenést, mely még így is olyan volt, mintha egy gamorreai mordult volna mellettük. Bocsánatkérően elvigyorodott.

– Ha nem boldogulok a feladattal, majd leshetek rólad? – kérdezte Hobbie a mellette ülő Tychótól, aki elnevette magát.

– Ha mindkettőnket ki akarsz rúgatni, akkor persze. De miért nem tanultál?

– Az én agyam nem veszi be az ilyen évszámos, történelmi hülyeségeket – legyintett Klivian.

– Alig hiszem, hogy lesz alkalmad lesni a melletted ülőről – jegyezte meg Liridon, ahogy felfigyelt a beszélgetés témájára. – A felsőbb évesektől hallottam, hogy a vizsga során mindenki más feladatsort kap, mely bármi lehet az eddig oktatott anyagok közül. A terminál, amelyiknél ülünk, véletlenszerűen sorsolja ki mindenkinek az adott tételt, így jó eséllyel teljesen mást feladatsort fog kapni Tycho, és mást te.

Hobbie felsóhajtott.

– Mindig sokkoltok ezekkel az információ-morzsákkal… Miért közösködik mindenki a felsőbbévesekkel? Mivel tudnak ők többet?

– Néhány vizsgával? – felelte Liridon lila hajú szobatársa, aki a Lyas Heeg névre hallgatott, és csak ritkán mutatkozott egy társaságban velük.

Mint kiderült, Liridon állítása nem is állhatott volna közelebb a valósághoz: a hatalmas helyiségben, melyben addig a birodalmi tudósok előadásait hallgatták, most szelíd félhomály derengett, és csak az egymástól jókora távolságra elkülönített terminálok pislákoltak. Amint leültek, és meghallgatták a felügyelőtanár instrukcióit, csipjeik segítségével aktiválhatták a munkaállomást, hogy megkezdhessék a tétel kifejtését.

Tycho felkapta a fejét, mert váratlanul kinyílt a terem ajtaja, és késő érkezőként Tatham hadnagy lépett be rajta. A férfi elégedetten körbejáratta a tekintetét, majd amikor az találkozott az alderániéval, biztatóan elmosolyodott. Leült az első sorba, távol a hallgatóitól, aktivált magának egy terminált, és olvasgatni kezdett, míg osztálya vizsgázott.

Tycho mindeközben próbálta rendszerezni az agyában a tananyagot. Az elmúlt hetek során a klónháborúk eseményeivel ismerkedtek meg, melyek végső soron az Első Galaktikus Birodalom megalakulásához vezettek. Viszonylag egyszerű kérdést kapott, a háború coruscanti ütközetének fázisairól kellett beszámolnia, illetve megemlíteni a két szemben álló oldal veszteségeit. A nevekkel kapcsolatban kissé bizonytalan volt, főleg, ami az „áruló jediket” illeti, hisz róluk alig talált tananyagaikban érdemi információt, különleges neveik, fajaik pedig újra és újra összezavarták őt.

Annyi legalább fix, hogy a legtöbbjük tábornoki rangot képviselt – gondolta, majd fanyar fintort követően elkezdte gépelni esszéjének szövegét.

– „Kihasználva, hogy a köztársasági haderők távoli rendszerekben, szerte a galaxisban állomásoztak…” – emlékezett vissza a tananyagra – „… a Független Rendszerek Konföderációja meglepetésszerű támadást indított a Coruscant-rendszer, illetve annak központja, a Coruscant bolygó ellen. A Konföderáció droid hadseregének élén Grievious tábornok állt; zászlóshajójával, a Providence-osztályú rombolóhajóval, az Invisible Handdel inváziót indított a főváros kormányzati negyedében. Míg droid egységei Coruscant katonai és civil lakónegyedeiben tettek kárt, Grievous tábornok kémei segítségével elrabolta őexcellenciáját, Palpatine főkancellárt, lemészárolva annak testőreit, a későbbi áruló jedi tábornokokat.

Hogy is hívták őket? – hunyta le a szemeit Tycho. – Az tuti, hogy volt köztük egy nő… vagy mégsem? Két szarva volt, vagy mi… vagy lekkuja…? Ha lekkuja volt, akkor twi’lek volt… de melyik? Az a kék?

Teljesen összezavarodott, úgy döntött, homályosan fog fogalmazni, kidomborítva, hogy azért mégis áruló lovagokról volt szó.

A többi már egyszerűen ment, hisz a közismert történetet a holonet és sok politikus is megörökítette az emlékirataiban. A főkancellárt kiszabadította a klónháborúk két leghíresebb jedi lovagja, Obi-Wan Kenobi és Anakin Skywalker, elpusztítva a szakadárok egyik legfőbb vezetőjét, Dooku grófot, szétmorzsolva a bolygó légkörében állomásozó, szeparatista armadát. Az uralkodó emlékiratai, mely az egyik legfontosabb kötelező olvasmányuk volt, hosszú fejezeteken át taglalta az elrablást, a megmenekülést, és az érzelmi megrázkódtatást, amit őfelsége ennek kapcsán átélt, hát még a tényt, hogy megmentői később árulással elfordultak a galaxis érdekeitől.

Áttekintve az irományt, elégedettnek tűnt az esszével.

Ha egy Lamascolóhoz hasonló, habzó szájú professzor javítja, akkor ezzel bőven átmegyek… – nyugtázta magában.

Oldalra pillantott, hátha elkap egy-egy pillantást társaitól, ám csalódnia kellett: mind elmélyülten gépelték a válaszaikat. A legtöbbjük arcáról higgadt koncentráció volt leolvasható, Hobbie pedig szinte mohó lelkesedéssel írta saját válaszát. Tycho elmosolyodott: úgy sejtette, olyan feladatot kaphatott, melyet jól áttanulmányozhatott.

Hátradőlt, és a mennyezetre kúszott a tekintete. A háború elmélete mindig is távol állt az ő világától, a klónháborúk végével és a Birodalom megalakulásával pedig az erőszak emléke is lassan a feledés homályába veszett. Azzal tisztában volt, hogy otthona, az Alderaan és annak szenátusi képviselői mindig is a békét szorgalmazták, hogy végre véget érjen a vérontás.

Te pedig itt ülsz, egy katonai intézményben, és pilótaképzésen veszel részt… – mondta magának.

Sok ideje nem volt azonban ezeken merengeni, a vizsgára kiszabott idő ugyanis lassan lejárt, majd miután mindannyian rögzítették az esszéiket, visszatérhettek hálókörleteikbe, hogy kipihenhessék az aznapi izgalmakat, és felkészülhessenek a másnapi, akadálypályás szintfelmérőre.

***

A négy barát alig bírta lehunyni a szemét. Nem, mintha annyira rettegtek volna ettől az utolsó megmérettetéstől: fizikailag a sok gyakorlással sikerült izmaikat és állóképességüket olyan szintre emelniük, mellyel mindannyian képesek voltak több alkalommal is időre teljesíteni a vizsgakört – amikor egymás közt voltak.

Vacsoránál azonban a korábbi bajkeverők, a felsőbb éves Varn és Connors egyértelművé tették, hogy látni akarják, hogyan szerencsétlenkedik végig a feladatot. Fennhangon hirdették a másnapi vizsgaidőpontot, hátha cimboráik is kedvet kapnak a „szurkoláshoz”.

Tycho dühösen markolászta a takaróját, és a mennyezettel szemezett. Semmi kedve nem volt amiatt elrontani a vizsgakört, mert néhány idióta kadéttársuk gúnyos megjegyzéseket kiabál közbe, hogy megzavarja őt. Nemcsak az bosszantotta, hogy pilóta-karrierje bánhatja, ha miattuk elbukik: zubogott a vérében az indulat amiatt az igazságtalanság miatt, amit ezek a felelőtlen pojácák okozhatnak, ha valamelyik olyan társukat zavarják meg, aki nem önszántából van köztük, és létfontosságú, hogy megfeleljen – ellenkező esetben viszont elhurcolnák. Felrémlett előtte Linus arca, akit megérkezésük napján is kiszemeltek maguknak, és rettegve gondolt arra, milyen megszégyenülten végezné a gyakorlatot, ha ezek előtt kellene futnia, hallgatva csipkelődő megjegyzéseiket.

– A lényeg az, hogy jól belemelegítsünk – kommentálta Tank, miközben reggel, a felmérő előtt kocogni indultak. – Hogy a szervezetünk felkészülten álljon a vizsga elé, és ne szakadjunk bele a hirtelen megerőltetésbe.

Biggs és Hobbie nyugodtnak látszott, ami csak még jobban bosszantotta az alderánit.

Hogy lehet, hogy én vagyok az egyetlen, akit zavarna a közönség?! – mérgelődött magában.

– Nyugalom, haver – karolta át a vállát később Klivian, ahogy a pálya felé haladtak, immár hivatalos edzőruhába bújva. – Csak lazán…! Nézd, még a kölyök is milyen nyugodt! – bökött előre az állával az előttük nyújtózkodó Linus felé.

Hangjára a szelóniai megpördült, és sértődötten felvonta a szemöldökét.

– Ne hívj kölyöknek! Idősebb vagyok nálad!

Hobbie azonban hanyagul legyintett, csak hogy bosszantsa őt.

– Nem félsz? – kérdezte végül Tycho, hangjába pedig nem csak a vizsga eredménye, hanem az elhurcolása miatt érzett aggodalom is vegyült.

Linus azonban elmosolyodott, és előhúzott a zsebéből egy kicsi fémdobozkát. Eléje nyújtotta, majd kivett belőle egy sárga, körömnyi kis valamit, és a fülébe dugta.

Tycho eltátotta a száját meglepetésében.

– Füldugó… – motyogta, Hobbie azonban már nevetett. – Te, ez a kölyök tényleg egy zseni.

A „kölyök” szóra Kane bosszúsan megforgatta a szemeit, és inkább hátat fordított nekik.

– Készen álltok? – lépett oda hozzájuk Nivix.

– Készen, főnök – biccentett Klivian. – Na és te meg a kezed?

– Megoldjuk valahogy.

– Nicsak, mit látnak szemeim! – csattant fel egyik-másik felsőbb éves hangja, ahogy ők is megérkeztek a tornaterem még zárt ajtajához.

– Ide nézz, Benson, a friss hús egy kis tornagyakorlatra készül!

– Kopjatok le! – mordult rájuk Tank.

Próbálkozása azonban gúnyos nevetést váltott csak ki belőlük.

– Neked különösen lelkesen fogunk szurkolni!

– E, nézd csak, hát itt van a kis vinnyogó is! – mutatott Connors Linus felé.

Az a szemeit behunyva, füldugóinak rejtekében nyújtózgatott, a feje közben ütemesen billegett, mintha épp egy dalt hallgatna. Észre se vette, hogy hozzá szólnak, Connors arcáról pedig idővel lefagyott a mosoly. Ingerülten meglökte a róla tudomást sem vevő kadétot, mire az feleszmélt. Amint megpillantotta őket, szigorúvá vált a tekintete.

– Menjetek a faszomba! – vetette oda váratlanul, mire Connors arcából kifutott a vér.

– Hogy merészeled, te kis k-…?!

– Valami baj van, uraim? – emelte fel a hangját valaki mögöttük.

Ahogy mind hátrapillantottak, megrökönyödve tapasztalták, hogy Tatham hadnagy az, Tavers kiképzőtiszttel és Tillows doktornővel.

– Mit keresnek maguk itt?

– Mi csak… – motyogta Varn. – Csak jöttünk megnézni…

– Akkor jobb, ha vissza is fordulnak. A vizsga nem nyilvános.

A 17/1. tagjai fellelkesülve összepillantottak.

– De hát… Hogyhogy…?

– Melyik részét nem értették annak, amit a hadnagy mondott? – mordult rájuk Tavers. – Ha baj van a hallásukkal, forduljanak Tillows doktornőhöz az orvosi részlegen! – intett a fejével a nő felé. – Vagy azt akarja talán, hogy értesítsem az osztályuk felelősét az engedetlenségükről? Melyik csoportba is járnak?

– A… a 16/2-be… – nyögte Connors.

– Royce hadnagy nem fog örülni – pillantott az adattáblájába Tatham hadnagy, mintha fel akarna jegyezni valamit.

– Már megyünk is, uram – vetette oda egy társuk gúnyosan, ahogy továbbálltak, egymást taszigálva.

– És most… – pillantott fel a hadnagy, szemmel láthatóan kíváncsian -, elérkezett a második szakasz vizsgafeladatainak utolsó állomása, az akadálypálya.

– Egyesével fogjuk szólítani önöket, amint meggyőződtünk odabenn arról, hogy a pálya minden eleme szabályosan a helyén és biztonságosan rögzítve van – tette hozzá Tavers. – A követelményeknek megfelelően négy egység alatt kell teljesíteniük a vizsgakört, és korábbi felméréseikkel ellentétben ennek csak egyszer futhatnak neki… nincs második lehetőség. Itt várjanak, míg nem jövök magukért!

A három tanár azzal belépett, és bezárta maga mögött az ajtót.

– Azért ez így mindjárt kellemesebb – jegyezte meg Biggs, szemmel láthatóan megkönnyebbülten.

– Viszont te, barátom – tette hozzá Hobbie – igencsak megszívtad, akár névsor, akár bolygónév szerint szólítanak is minket.

– Köszo, ez sokat segített… – felelte Tycho, lassan beletörődve a tréfálkozásba.

A tanárok sokat várattak magukra, végül behívták Yu-Sien egyik szobatársát, és vele együtt elkezdődött a felmérő. Többen a holokomlinkjeik segítségével figyelték az idő múlását, azon töprengve, hogy lehet benn egy-egy kadét akár kétszer-háromszor olyan hosszú ideig, mint ameddig a vizsgakör tart. Minden alkalommal, mikor kinyílt az ajtó, szinte egy emberként rezzentek össze.

– Celchu, maga jön – biccentett a fejével Tavers, Tycho pedig érezte, hogy a szíve hirtelen tízszer olyan gyorsan kezd el verni, mint azelőtt.

Nyelt egyet, intett barátainak, majd belépett a terembe.

Az ugyanúgy nézett ki, mikor hétköznap bármikor, eltekintve attól, hogy most teljes csend honolt odabenn a megszokott kiabálás és szurkolás helyett. Tillows doktornő és Tatham hadnagy a fal mellett ültek adattábláikkal babrálva.

– Jöjjön! – mordult Tavers, és odakísérte őt hozzájuk.

– Jó napot, Celchu kadét! – köszöntötte Tatham jókedvűen. – Kérem a csipet! – intett a nyakában függő lánc felé.

Tycho engedelmesen odaadta, mire a hadnagy hozzáérintette annak membránját egy leolvasóhoz, mely – korábbi vizsgáikhoz hasonlóan – betöltötte a kadét adatlapját, várva, hogy az akadálypálya eredményét is rögzíthessék vele.

– Köszönöm. A feladat ideje alatt itt is hagyhatja, ha nem akarja, hogy akadályozza önt a mozgásban – mondta a doktornő.

Az alderáni biccentett, majd kitette mellé komlinkjét is, hogy amiatt se kelljen aggódnia.

– Helyes. Van kérdése?

Tycho megilletődötten megrázta a fejét, és gyorsan körbepillantott.

– A többiek hol vannak? – kérdezte végül.

– A hátsó ajtón távoztak, amint végeztek – intett a terem túlsó vége felé a hadnagy. – Készen áll? Akkor… lépjen a kiinduló pontra!

– A sípszó jelzi az óra indulását, akkor startolhat maga is – magyarázta Tavers, ahogy a helyére kísérte. – Megértette? Akkor sok szerencsét!

– Köszönöm, uram – bólintott Tycho rekedten.

Felvette a rajtpozíciót, és míg a sípszó fel nem hangzott, elözönlötte az elméjét annak a sok órának az emléke, melyet ugyanitt, ugyanezen a pályán, gyakorolva eltöltött. Az összes fáradságos pillanat, a sajgó izmok, a sérülések, a helytelen mozdulatok, melyek miatt ki is zárhatnák a vizsgáról… Egy pillanatra az összes kétségbeejtő momentum ott nyüzsgött a tudatában, a bukás okozta félelem pedig jeges érzéssel kúszott végig a végtagjain. Mielőtt azonban kétségbeesett volna, felrémlett neki a sok bohém pillanat is, amikor éjszakába nyúlóan itt gyakorolt a barátaival, ahogy egymást ugratva, fellökve próbálták megelőzni a másikat… ahogy nevetve elterültek a matracokon…

Ők mind számítanak rád – gondolta. – Ne hagyd őket cserben!

Tavers megadta a jelet, hogy kezdheti, Tycho pedig a pillanat törtrésze alatt felmérte a pályát, és mintha egy színes vonal megjelölte volna előtte az útvonalat.

Céloz és lő.

A kifeszített kötelek előtt kis híján hasra vágta magát az igyekezettől, és villámgyorsan átkúszott alattuk. Ahogy kimászhatott, rutinosan talpra szökkent, és haladt a karikák felé, és lábait sebesen fel-felkapva rajtuk is esés nélkül átjutott. Átszökkent az összes szekrény fölött anélkül, hogy a lábai azt érintették volna. Függeszkedés és kötélmászás közben érezte a karjaiban életre kelő, bizsergető fájdalmat, de ráharapott az ajkaira, és nem adta meg magát neki.

Felkapaszkodott az állványzatra, majd a kifeszített köteleken egyensúlyozva haladt tovább az utolsó szakasz felé. Akár egy szimulációs programban, a helyes megoldást jelölő csík továbbra is mutatta elméjének az útvonalat. Elegáns bukfencet hajtott végre, majd átlépte a célvonalat, és kifújta a levegőt, mintha a gyakorlat közben most tette volna ezt először. Mélyeket lélegezve lihegett, majd felpillantott a tanárokra, akik bizakodó mosollyal az arcukon figyelték őt.

– Gratulálok, Celchu kadét! – érintette hozzá a csipjét a leolvasóhoz Tatham. – Sikeresen teljesítette az akadálypályát, valamint az összes, korábbi vizsgafeladatát, így átléphet a következő szakaszba.

– Hogyan? Már megvan az eredménye a többi vizsgának is? – kérdezte csodálkozva Tycho.

– Ezen rajta lesz minden információ – nyújtotta át neki a láncot a medállal a hadnagy.

– Kérem, hogy a többiek zavartalan vizsgája érdekében odakinn várakozzon! – mutatott a hátsó kijárat felé Tillows doktornő.

– Igenis… persze… – motyogta Tycho, mosolyát, megkönnyebbülését azonban nem tudta leplezni. – Köszönöm! – biccentett a hadnagy felé.

Ahogy kilépett, rögtön felpattant a padról az a három kadét, aki előtte vizsgázott. Lelkesen bólintott feléjük, jelezve, hogy ő is átment. Hosszú, várakozással teli percek következtek, mert se azt nem tudták előre, ki lesz a következő, aki kilép az ajtón, se azt, hogy vajon milyen eredménnyel teljesíti a feladatot.

Kisvártatva Biggs dugta ki a fejét az ajtón, és körülnézett. Mikor találkozott a tekintetük, vidáman nekiiramodott, és szinte a nyakába vetette magát.

– Hogy ment? – kérdezte Darklighter.

– Nagyon fura volt… minden olyan simán… szinte könnyedén sikerült… – vallotta be Tycho. – Az agyam teljesen ráállt a pályára. Mint a szimulátorok gyakorlófeladatainál… mintha felfestette volna valaki az utat előttem…

– Beleivódott az elmédbe, mert már annyiszor gyakoroltuk. A rutin előhozta a helyes útvonalat.

– Na igen, de…

Az alderáni azonban nem fejezhette be, mert ekkor Tillows doktornő váratlanul kirontott az ajtón, és lélekszakadva körbenézett a folyosón. Feltartotta a kezét, és belekiáltott a komlinkjébe.

– Erre jöjjenek!

– Mi történt, doktornő? – kérdezte az egyik kadét, aki mellettük ült.

A nő szemmel láthatóan ideges volt, az arca sápadt, és fehér köpenyét néhány vérfolt szennyezte be.

– F’ang kadét leesett az állványzatról, és összetörte magát – vetette oda a nő, de mivel a riasztott orvosi személyzet megérkezett, visszament velük a terembe, és bezárta az ajtót.

– F’ang?

– Mintha Jazz szobatársa lett volna… – töprengett Biggs.

Tychónak összeszorult a gyomra. Igen, végül is egy elvétett lépés kapcsán ez bármelyikükkel ugyanúgy megtörténhetett volna. Több mint három méter magasból leesni, még ha azokra a kemény matracokra esik is az ember, komoly sérülést tud okozni, hát még ha össze is zúzza magát az állványzaton.

Amikor nagy dörrenéssel kitárult az ajtó, és egy antigravitációs hordágyon kivitték a teremből a sérült kadétot, szorongva nézték görcsösen reszkető, kifordult végtagjait.

– Jaj, ez iszonyú…! – motyogta Darklighter. – Remélem, a többiek épségben megússzák…

A baleset fényében idegtépő volt a várakozás. Félelmük szerencsére alaptalannak bizonyult: mindenki, aki miatt aggódtak, sikeresen vette az akadályokat, sőt, Hobbie három éves pályarekordot döntött meg, ami miatt Tatham hadnagy külön elismerésben részesítette. Windtide és Yu-Sien irigykedve méregette őt, amikor lelkesen újságolta a hírt a többieknek. De egyikük sem volt olyan boldog vagy elégedett magával, mint Linus, aki szíve szerint fel-alá rohangált volna örömében, ha nem rótták volna meg rendbontásért.

– Na, nyugodj meg végre, gyere, igyál egy kicsit! – nevetett Hobbie, és a folyosón álló ivókutak egyikére pillantott.

– Nem – lihegte Kane. – Túlságosan ki vagyok fulladva, ilyenkor több kárt okozna…

– A többiek már amúgy is szinte kiitták az egészet… – jegyezte meg derülten Race, ahogy a kút körül lökdösődő társaikat nézte.

– Úgy vedelnek, mint az állatok – értett vele egyet Tank.

Mikor utolsó csoporttársuk is végzett, a felügyelő tanárok vele együtt elhagyták a termet.

– Köszönöm a türelmet – köszörülte meg a torkát Tatham hadnagy. – Örömmel jelenthetem, hogy a sérült F’ang kivételével mindannyian teljesítették az akadálypálya vizsgaprogramot. Két növendéknek ismételnie kell a lövészeti vizsgát, egynek a biológiai ismereteket, de összességében a legtöbben eredményesen lezárták a képzésük második periódusát.

Szavaira diadalittas ováció kelt életre, a férfi azonban felemelte a kezét, jelezve, hogy folytatná.

– Azok, akikre még valamilyen pótvizsga vár, a hét hátralevő részében fogják ezt teljesíteni, és a komlinkjeikre fogják megkapni róla az értesítőt. A többiek négy napos eltávozást kapnak.

A nem várt szabadság híre felvillanyozta az osztályt.

– Az Akadémiát és az űrkikötőt egyedül úgy hagyhatják el, ha felmutatják kilépéskor az akadémiai azonosító csipet, amit mind a nyakukban hordanak – vette át a szót Tillows doktornő, majd összepillantott a hadnaggyal, aki biccentett. – Jó pihenést! Leléphetnek!

 

~ Következő fejezet ~

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Share This